Dunántúli Napló, 1989. október (46. évfolyam, 271-301. szám)

1989-10-20 / 290. szám

Javítóvizsgán a kézilabdázó fiúk és a kosaraslányok Hang — sötét meiben — a tatabányáik présében. Valószínű, Így lesz ez ma este a tromos-préssel is . . . Kimondottan rossz passz­ión vannak a PMSC NB l-es férfi kézilabdázói. Nem elég számukra, hogy amúgy is megfogyatkozott soraikat a sérülések ritkítják, nem elég, hogy a sportkör ve­zetése „felforrósította” alat­tuk a talajt, alaposan bele­húztak a sorsolásba is. Mindezek mellett kimondot­tan pechsorozat üldözi őket a pályán is, mert éppen akkor jön ki nekik a lépés, amikor papíron semmi ke­resnivalójuk nincs, és okkor esküszik össze ellenük min­den, amikor pontot, illetve pontokat kellene szerezniük.^ így aztán nem bízhatnak másban, mint abban, hogy nemcsak a jó, de a rossz sorozatoknak is vége lesz egyszer. Harmat Tamásék most a rossz széria megszakadásá­ban bizva lépnek ma este 18 órakor pályára a városi sportcsarnokban az Elektro­mos ellen. A budapesti bor- dó-sárgákkol mindig is nagy csata folyt mind Pécsett, mind Budapesten. Valószínű, hogy nem lesz ez máskép­pen ma sem, már csak azért sem, mert a Tromos - a Bp. Honvéd és a Solymári PEMü fúziójával - több volt honvédost, közöttük Győrffy és Kertész váloga­tottakat is leigazolt. Vagyis, kemény hatvan perc -vár a pontokért szorító Füzesiék­nek, akiknek ezúttal valóban elkelne egy kis biztatás. Amíg pénteken a PMSC férfi kézilabdázói, addig va­sárnap délután a PVSK NB l-es női kosárlabdacsapata tehet javítóvizsgát a városi sportcsarnokban. Mitagadás, emberemlékezet óta nem kezdtek ilyen katasztrofáli­san a fekete-fehér színeket képviselő’ lányok Pécsett. Különösen nem várták tő­lük ezen kellemetlen megle­petéseket az elmúlt évek si­keres szereplései után. Igaz, Hollós és még néhány tár­sa kiválása érzékeny vesz­teséget jelent az együttes­nek, csakhogy helyükre si­került hasznos, litván válo­gatottakat szerződtetni. Gond persze, hogy most éppen egy régi nagy riválissal kell ismét farkasszemet nézniük. Jóllehet az MTK-VM sem a régi már, mindenesetre a pécsi közönség azt várja Varga Ferenc lányaitól, hogy szülessen meg az első ha­zai győzelem! Diáksport, tömegsport Tegnap kezdődött Pécsett az egyetemi sporttelepen hazánk négy tudomány- egyeteme hallgatóinak kis­pályás labdarúgótornája. A hagyományos viadalon ezút­tal a pécsi Jonus Pannonius Tudományegyetemnek jutott a rendezői szerep. Mint vendég pályára lép a bu­dapesti Eötvös József Tudo­mányegyetem, a debreceni Kossuth Lajos Tudomány- egyetem és a szegedi József Attila Tudományegyetem férficsapata. A mérkőzések ma délelőtt 10-től, míg dél­után villanyfénynél 16.45- kor kezdődnek. Szombaton Siklóson a Holstein Szabadidő Központ­boa a Hungária Biztosító patronálásával megrende­zendő sportnapon várják a mozogni kívánókat. A sikló­si sportnapon kispályás lab­darúgásban, teniszben és sakkban vetélkedhetnek a résztvevők. A Hungária Biz­tosító, valamint a több Sik­lós környéki vállalat és ta­karékszövetkezet által szpon­zorált versenyeken értékes díjakat biztosítanak a győz­teseknek. Vasárnap Pécsett a PE- TA Kupán indulhatnak azok. okik kerékpározással kíván­ják eltölteni a délelőttöt ebédidőig. A Melitta Sza­badidő SE rendezésében sorra kerülő verseny az Apáczai Csere János Ne­velési Központ kollégiuma elől indul 10 órakor az I. kategória 54, míg a II. ka­tegória 35 kilométerén. Je­lentkezni a helyszínen lehet 9 és 9.40 között. K. L. Mai sportműsor Kézilabda. NB I.. férfiak: PMSC —Bp. Elektromos, Pécs, városi sport- csarnok, 18.00. DIÁKSPORT. Tudományegyetemek kispályás lobdarúgótornája. Egye­temi stadion, 10.00 és 16.45. Az európai labdarúgó kupákért Európában szerdán a há­rom nagy labdarúgó kupaso­rozat mérkőzései kerültek a sportág érdeklődésének kö­zéppontjába. A BEK-ben és p KEK-ben a legjobb nyolc, az 'JEFA Kupában a tizenhatba jutás volt a tét. A visszavá­gók két hét múlva lesznek. A BEK-ben a Bp. Honvéd 2-0 (1-0) arányú vereséget szenvedett a Bozsik-stadionban a portugál Benficától, a KEK- ben a Ferencváros az Admira Wacker otthonában kapott ki 1-0 (0-0) arányban. A további szerdai eredmé­nyek : BEK: Malmö FF (svéd)—KV Mechelen (belga) 0-0, Olym- pique Marseille (francia)-AEK Athén (görög) 2-0 (0-0), Spar­ta Praha (csehszlovák)-Szre­dec Szófia (bolgár) 2-2 (0-1), AC Milan (olasz)-Real Mad­rid (spanyol) 2-0 (2-0), Dnyepr Dnyepropetrovszk (szovjet)- FCS Tirol (osztrák) 2-0 (1-0), Bayern München (nyugatné­met)—Nentori Tirana (albán) 3-1 (2-1), Steaua Bucuresti (román)—PSV Eindhoven (hol­land (1-0) 1-0). KEK: Anderlecht (belga)- Barcelona (spanyol) 2-0 (1-0), Groningen (holland)— Partizán Beograd (jugoszláv) 4-3 (2-2), Valladolid (spanyol)-Djurgaar^ den (svéd) 2-0 (2-0), Panathi- naikos (görög)—Dinamo Bucu- resti (román) 0-2 (0-0), Torpe­do Moszkva (szovjet)-Grass- hoppers (svájci) 1-1 (1-0). UEFA Kupa: FC Bruges (belga)-Rapid Wien (osztrák) 1-2 (1-0), Fiorentina (olasz)- Sochaux (francia) 0-0, 1. FC Köln (nyugatnémet)— Szportak Moszkva (szovjet) 3-1 (2-1), Real Zaragoza (spanyol)-Ham- burger SV (nyugatnémet) 1-0 (1-0), Paris SG (francia)-Ju- ventus (olasz) 0-1 (0-0), Crve- na Zvezda (jugoszláv)—Zsalgi- risz Vilniusz (szovjet) 4-1 (3-0), Hibernian (skót)-FV Liége (belga) 0-0, Dinamo Kijev (szovjet)—Bánik Ostrava (cseh­szlovák) 3-0 (1-0), Rovaniemi Palloseura (finn)—Auxerre (francia) 0-5 (0-1), Werder Bremen (nyugatnémet)—Austria Wien (osztrák) 5-0 (2-0), Ze­nit Leningrad (szovjet)—VfB Stuttgart (nyugatnémet) 0-1 (0-0), Wettingen (svájci)—Na­poli (olasz) 0-0, FC Porto (portugál)—Valencia (spanyol) 3-1 (1-0). Labdarúgó MNK Mohács-Csepel, Pécsi Postás-Videoton, Sajóbábony-PMSC Tegnap a Magyar Labdarú­gó Szövetség székházában el­készítették az MNK következő fordulójának sorsolását. A versenyben lévő alsóbb osz­tályú együttesekhez párosítot­ták a küzdelemsorozatba most bekapcsolódó élvonalbeli csa­patokat. A legjobb 16 közé jutásért az alábbi párharcok lesznek, a továbbjutásról ebben a kör­ben még csak egy mérkőzés dönt. A párosítások: Pécsi Postás-Videoton, Mohácsi Új Barázda Tsz SE-Csepel, Sajó­bábony-PMSC, Dunaújváros- Békéscsaba, Kecskeméti TE- Bp. Honvéd, Olefin SE-Debre- cen, Dorog—Veszprém, Pénz­ügyőr—MTK-VM, Debreceni Ki­nizsi-Vasas, Sabaria—Haladás, Mád-Tatabánya, Borsodi Épí­tők—Újpest, Ajkai Hungalu- Siófoki Bányász, Motim TE- Vác, Szegedi Dózsa-Rába ETO, Ajkai Bányász—FTC. A találkozókat az elölállók otthonában november 22-én, szerdán 12.30 órakor játsszák. Ugyancsak az ülésen került sor az élvonalban való sze­replésről döntő osztályozok sorsáról. Eszerint az NB I. 13. helyezettje mérkőzik majd az NB II. keleti csoportjának má­sodikjával, míg az NB II. nyu­gati csoportjának másodikját az NB I. 14. helyezettjével pá­rosították. A számok tükrében 56. RÁBA ETO—PMSC TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Pécs szem­szögéből : 55 14 19 22 56-69 47 Csak Győrben: 28 2 9 17 22-48 13 Az eddig lejátszott mérkőzések ere~dményeiböl: 1983-84: 1-3, 1984- 85: 2-0, 1985-86: 0-2, 1986-87: 1-4, 1987-88: 1-1, 1988-89: 0-1. A Pécs az utolsó győzelmét 1985. május 18-án a következő összeállí­tásban érte el: Kollár — Kónya, Torna, Róth, Brezniczky dr. — Lutz, Dárdai P., Bendes, Gallai (Túri) - Lovász (Csoboth), Mészáros. Gól­szerző: Csoboth. Győrben a következő játékosok szereztek gólt: 2 gólos: Rónai, Do­hány, Török, Vári, Dóka, Máté, Bérezési, Tüske, Jánosi, Solymosi, Zombori, Hosszú, Róth, Dárdai P., Mészáros, Csoboth. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményeiből: Rába ETO (otthon) : Veszprém 0- 1, Váci Izzó 2-1, Ú. Dózsa 0-1, Békéscsaba 2-0, Tatabánya 3-0, Va­sas 0-1. PMSC (idegenben) : Ú. Dózsa 1- 2, Váci Izzó 2-2, DVSC 0-1, Sió­fok 2-2, Csepel 0-0, Bp. Honvéd 1-1. A két csapat jelenlegi hazai, il* letve idegenbeli mérlege: A Rába ETO jelenlegi hazai mér­lege : 4 2 - 2 5- 2 6 A PMSC jelenlegi idegenbeli mér­lege: 5-415-64 11. KOMLÓ-TAPOLCA TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Komló szemszögéből: 10 3 2 5 9-13 9 Csak Komlón: 5 113 6-83 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei: 1978—79: 0-1, 1979-80: 3-1, 1980-81: 1-2, 1981-82: 1-1, 1988 -89: 1-3. A Komló a győzelmét 1979. no­vember 18-án a következő összeál­lításban érte el: Bien - Kelemen, Kovács, Mód, Barta — Farkas (Tresch), Róth - Radics, Bazsonyi (Hegyi), Stemler, Tóth. Góllövő: Radics (2), Kelemen. Komlón a következő játékosok lőttek gólt a Tapolcának: 3 gólos: Radics, 1 gólos: Kelemen, Kolom­pár és öngól. A két csapat legutóbbi hazai, il­letve idegenbeli eredményeiből: Komló (otthon) : Tapolca 1-3, Mo­hács 2-1, Volán 1-1, ZTE 4-1, Orosz­lány 0-0, Nagykanizsa 1-1. Tapolca (idegenben) : Sopron 0-3, Komló 3-1, Dunaújváros 2-4, Sop­ron 1-3, Szekszárd 1-2, BMTE-Törley 1-0. A Komló jelenlegi hazai mérlege: 5 2 3 - 8- 4 9 A Tapolca jelenlegi idegenbeli mérlege: 4 1-35-93 9. SOPRON-MOHACS TALÁLKOZÓ Az eddig lejátszott mérkőzések összesített eredménye a Mohács szemszögéből: 8 5-3 11-10 11 Csak Sopronban: 4 1-32-92 Az eddig lejátszott mérkőzések eredményei: 1979-80: 0-2, 1980-81: 1-0, 1981-82: 0-2, 1988-89: 1-5. A Mohács a győzelmét 1980. ok­tóber 12-én a következő összeállí­tásban érte el: Antal - Tóth, Rótt, Pirkhoffer, Berki - Zsolt dr., Dár­dai I., Lőrincz - Schwarczkopf, Ha­vasi, Jónás. Gólszerző: Havasi. Sop­ronban Havasi és Martina szerez­tek gólt. A két csapat legutóbbi hazai, illetve idegenbeli eredményei: Sopron (otthon) : Tapolca 3-0, Komló 1-1, Tapolca 3-1, Paks 4-1, Keszthely 4-0. Mohács (idegenben): Szekszárd 1-1, Komló 1-2, Tapolca 4-0, Paks 3-0, Keszthely 0-0, Nagykanizsa 3-4. A két csapat jelenlegi hazai, il­letve idegenbeli mérlege: A Sopron jelenlegi hazai mér­lege: 8 3 1 -12-3 10 A Mohács jelenlegi idegenbeli mérlege: 5 2 1 2 11- 6 7 Lehel Jenöné Dunántúli napló POLITIKAI NAPILAP Főszerkesztő: LOMBOSI JENŐ Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF, GÁRDONYI TAMÁS és MIKLÓSVÁRI ZOLTÁN Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó. BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. PL: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Telefax: 22-301. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési dfj: egy hónapra 105,- forint, negyedévre 315,- forint, egy évre 1260,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Röviden Kerékpár. Országos helyi bajnok-, ságon szerepelt pécsi sportolók eredményei: ifj., fiúk: 2. Varjas (PMSC). serdülő fiúk: 2. Károly (TASI), 4. Gulyás (PMSC). Cselgáncs. Országos női junior­bajnokságon vettek részt a PVSK sportolói. Eredményeik: súlycsoport­jukban a 2. helyen végzett Lóga, Vészi és Szabados, 3. helyet szer­zett Herbert, ötödik lett Gyúrok. Vészi, Lóga és Szabados osz­tályú minősíiésl szerzett. Tömegsport. Testépítők, figyelem! Lányok és fiúk jelentkezhetnek ked­den, csütörtökön és pénteken dél­után 4-7 között a PEAC testépítő termében. Pécs, Jókai u. 2. Természetjárás. A Baranya Me­gyei Természetbarát Bizottság nyílt túrát indít október 22-én, vasárnap a következő útvonalon: Misina—La­pis—Sóshegy, Büdöskút—Remeterét- Mandulás. Találkozás vasárnap reg­gel a Lenin téren, a 35-ös busz- végállomáson 8.45-kor. Túravezető: Hochrein János. Labdarúgás. Megyei II. osztály. Tamási-csoport 9. fordulójának ered­ményei: PüspÖkbóly—Hidas 0-4, Du- nafalva—Babarc 1-4, Kölked-Sátor- hely 1-3, Szederkény—Nagykozár 2-2, Drávaszabolcs—Magyarbóly 0-1, Má- gocs—Voxány 2-3, Károlymajor—Vé- ménd 0-4. A bajnokság állása: 1. Véménd 9 8 1 0 31- 8 25 2. Hidas 9 8 — 1 21- 5 24 3. Sátorhely 9 6 1 2 22-12 19 4. Voxány 8 5 2 1 27-10 17 5. Magyarbóly 9 4 4 1 16-10 16 6. Nagykozár 9 4 2 3 20-16 14 7. Szederkény 9 4 1 4 30-14 13 8. Dunafalva 9 3 1 5 15-22 10 9. Károlymajor 9 3­6 12-24 9 10. Babarc 9 2 2 5 15-23 8 11. Drávaszab. 9 2 2 5 13-21 8 12. Mágocs 9 2 — 7 12-30 6 13. PüspÖkbóly 8 1 2 5 13-28 5 14. Kölked 9 2 7 8-32 2 Éremeső a kick- boxosoknál Fennállása óta a legjobb eredményt érte el a pécsi DO- ZSO SE kick-box szakosztálya az országos bajnokságon. A pé­csi karatékák a Budapesten megrendezett nemzetközi Lam­port Kupán, mely egyben cft ob is volt, öt magyar bajno­ki címet szereztek, s emellett több érmet is sikerült begyüj- teniük. (Az ob az Atlantic Ci- ty-ben megrendezendő világbaj­nokság válogató versenye is volt egyben. Sajnos a mostani kitű­nő pécsi szereplés nem jelen­ti, hogy az öt bajnok automa­tikusan utazhatna az Egyesült Államokba, a szövetség ugyan­is az ob mellett a külföldi ver­senyeredményeket is figyelembe veszi, ami a DOZSO-soknak nemigen kedvez. Külföldre ugyan­is közülük ez évben a pénz­hiány miatt nagyon kevesen ju­tottak el . . .) Heckenberger Iván tanítványai a 9 súlycso­portból ötben nyerni tudtak. Eredmények. Férfiak, full-con­tact, 71 kg: 1. Jorcsák József; 75 kg: 1. Márton Roland, 2. Móricz István; 81 kg: 1. Sto- rozynski Szabolcs; 91 kg: 1. Beck Jenő; 57 kg: 1. Pióca Mihály, 2. Feuerbach Róbert, 3. Molnár József (valamennyien a DOZSO SE versenyzői). Semi- contact, nők, -f 60 kg: 3. Bödő Csilla. Férfiak, 84 kg: 2. Tóth István. (A szakosztály továbbra is várja a kick-boxhoz kedvet ér­ző fiatalok jelentkezését a 13-648-as telefonszámon, vagy a DOZSO-ban, személyesen.) P. Zs. A Czibulka-csoport 9. fordulójá­nak eredményei: *, Kétújfalu-Baksa 3- 1, Baranyahídvég—Kővágószőlős 4- 1, Orfű—Bogádmindszent 3-3, Göd- re-Somogyapáti 3-3, Szentegát—Ko- zármisleny 3-0, Hóból—Kisvaszar 2-1, a Vajszló-Görcsöny félbeszakadt. A bajnokság állása: 1. Görcsöny 9 7 1 1 25-13 22 2. Szentegát 9 6 1 2 22-10 19 3. Bogádm. 8 5 2 1 21-13 17 4. Vajszló 9 4 3 2 20-14 15 5. Hóból 9 4 3 2 15-11 15 6. Kozármisl. 9 4 3 2 13-10 15 7. Orfű 9 3 4 2 18-17 13 8. Kisvaszar 9 3 1 5 13-19 10 9. Baksa 9 2 3 4 20-20 9 10. Somogyap. 9 2 3 4 19-19 9 11. Baranyah. 9 2 3 4 20-28 9 12. Kétújfalu 9 2 1 6 15-18 7 13. Gödre 8 2 1 5 12-24 7 14. Kővágósz. 9 1 1 7 14-31 4 Autósport. A Mecsek rali autó­verseny értékelését október 20-án, tehát ma délután 16 órakor tart­ják Pécsett, a Pannon Volán autós- szakosztályánál. Ekkor vehetők át a sportbírói dijak is. Kosárlabda Ötödször is vereség Kecskeméti SE-PVSK 78-68 (35-32). NB I. női mérkőzés. Kecskemét, 200 néző. A pé­csiek jó teljesítményt nyújtot­tak az első félidőben, így szo­ros is volt az eredmény. Szü­net után 48-47-ig tartották ma­gukat Balázsék, ám ekkor elég volt kétperces kihagyásuk ah­hoz, hogy a hazaiak elmenje­nek 59-47-re, amit már a pé­csiek képtelenek voltak behoz­ni. A pécsi pontszerzők: Sigita 21, Balázs 21, Veres 11, Ne- doba 10, Horváth 3, Loczhá-- zi 2. nyugati vendégek részére 2—3—4 szobás villákat, Balatonboglár, Fonyód, Batatonfenyves, Balatonmária, 8ala tonberény, Balatonfüred, Keszthely térségében. Jelentkezés a következő címeken: Balatonfenyves, Kölcsey u. 1. Tel.: 84-61-219, Fonyódliget, Népköztársaság u. 1. Tel.: 84-61-731, Keszthely, Tanácsköztársaság u. 26. Tel.: 12-441, Balatonfüred, Petőfi S. u. 62/B. Tel.: 86-43-937.

Next

/
Thumbnails
Contents