Dunántúli Napló, 1989. szeptember (46. évfolyam, 241-270. szám)

1989-09-07 / 247. szám

punomon napló 1989. szeptember 7., esütörtc' 314 elsőéves hallgató Évnyitó a Pollack Mihály Műszaki Főiskolán Kétnyelvű oktatás? A magyar termelési kultúra egyik legnagyobb problémája — a modern termelő berende­zések hiánya mellett hogy nem tudja a minden munka- folyamatban egyenletes, kiváló minőséget biztosítani. Ehhez szükséges a tervező, gyártó, ki­vitelező mérnök tudása, kultú­rája, szervezési és vezetési ké­pessége, melyhez a hallgatók, nak a műszaki felsőoktatásban olyan képzést kell kaipniok, hogy az megfelelő alapul szolgáljon ezeknek a felada­toknak a megoldásánál. Ennek elérése egyben egyik alapfel­tétele az Európához való csat­lakozásnak — mondta tegnapi évnyitó beszédében dr. Lenkei Péter, a pécsi Pollack Mihály Műszaki Főiskola főigazgatója, és felvázolta a hallgatóságnak a kitűzött célhoz vezető út leg­főbb állomásait. A felsőokta­tásban és így a műszaki felső- oktatásban is új felvételi rend. szert dolgoznak ki. Ez a fel­vételi rendszer figyelembe ve­szi a majdani mérnöki tevé­kenységet elősegítő „előéle­tet", vagyis a gyakorlati szak­mai tudást, a kiemelkedő ma­tematikai, fizikai ismereteket, a nyelvtudást. A szintén kidolgo. zás alatt álló új tantervi irányelvek a mélyebb alaptu­dást jelölik meg célul, mely a szakosodást a választható tár­gyak körének bővítésével éri el. A közeljövő feladata a kép­zési idő fokozatos emelése há­rom és fél-négy évre. Szüksé­ges az oktatás szervezeti kor­szerűsítése, a főiskolai auto­nómia növelése. S minél in­kább elengedhetetlen a nyelv­tudás, a külföldi oktatók bevo­nása a munkába és természe­tesen a műszerek, berendezé­sek fejlesztése. Or. Lenkei Péter megemlí­tette elképzelésüket, miszerint •néhány év múlva szeretnék a főiskolán elkezdeni a kétnyelvű oktatást, vagyis néhány tár­gyat angolul vagy németül ta­nulnának a hallgatók. A tan­évnyitó ünnepségen részt vet­tek gloucesteri vendégek is. mert mint ismeretes, a két fő­iskola között nyolc-kilencéves az együttműködési kapcsolat. A gloucesteri művészeti és műszaki főiskola most nyugál­lományba vonuló főigazgatója, Derrick Williams és Janet Trot­ter, a Szent Pál és Szent Má­ria Főiskola főigazgatója el­mondták, a jövőben szeretnék angol anyanyelvű nyelvtanárok biztosításával segíteni a Pol­lack Mihály Főiskolán folyó nyelvtanítást. A Szent Pál és Szent Mária Főiskolának van egy intézete, melyben külföl­diek angol tanítására képez­nek speciális szakembereket. Egyébként a gloucesteri főis­kola egy része egyesül a Szent Pál és Szent Mária Főiskolá­val, mely intézménynek Janet Trotter lesz a főigazgatója. Az évnyitón, melyen először dr. Komanovics József főigaz­gató-helyettes köszöntötte a vendégeket, fölszólalt Karikás György, a Közlekedési, Hírköz­lési és Építésügyi Minisztérium főcsoportfőnöke, aki szintén a korszerű mérnöki kultúra ki­alakításának fontosságáról be­szélt. Az ünnepségen nyújtotta át dr. Lenkei Péter főigazaató. Derrick Williamsnek a Pollack Plakett arany fokozatát, majd a címzetes főiskolai tanári és docensi címek átadására, be­jelentésére került sor. Két har­madéves hallgató, Szanitter Szón ja és Tamás Gabriella népköztársasági ösztöndíjban részesült. A Pollack Plakett arany fokozatát vehette át még dr. Szenti János, Bársony János, dr. László Antal, Pörös Sándor. Az ezüst fokozatot ketten, a bronz fokozatot egy dolgozó kapta meg. Kiváló ok­tató megtisztelő címben négy főiskolai adjunktus részesült, s négyen vették át a Kiváló Dol­gozó elismerést. A műszaki főiskola évnyitó­ján több meghívott vendég is 'részt vett. Körükben foglalt he­lyet Piti Zoltán, a Baranya Me­gyei Tanács elnöke és Eric Radley, Gloucester megye ta­nácsának elnöke. B. A. Zrínyi-napok (Folytatás az 1. oldalról) fékező utódok és az Oroszlán emlékműnél meggyújtottók az ünnep lángját. Délután hely­beli képzőművészek bemuta­tója volt a Vízmű Vállalatnál, este a dzsámiban a megala­kulásának 30. évfordulóját ün­neplő várbaráti kört ünnepel­te a város. A városi tanács ebből az alkalomból a „Szi­getvár városért" emlékérem kitüntetést adományozta a .körnek, a megyei tanács mű­velődési osztálya pedig kü­lön cnyagi támogatásban ré­szesítette a kört. A megnyitó ünnepi eseményeihez tartozik, hogy az egykori Sóházban dr. Újvári Jenő megyei múzeum­igazgató felavatta a város történetét bemutató helytörté­neti kiállítást. Délután Nagyváradi János tanácselnök megnyitotta a nemzetközi kísérleti film- és videoszemlét, e műfajban és ebben az összetételben ha­zánkban az elsőt. Az ötlet és a szervezés a már határain­kon kívül is ismert Retina Stú­dióé és a stúdióvezető Han- czik Jánosé. Ebből a műhely­ből és Honczik kezéből szá­mos olyan film- és videopro- dukció került ki, amely meg­járta a világ fesztiváljait. Há­rom éve kezdték szervezni a szigetvári találkozót, így jött most létre a Művelődési Mi­nisztérium, a Baranya Megyei Tanács, a Megyei Művelődési Központ és a Szigetvári Váro­si Tanács anyagi támogatásá­val ez a bemutató. Hormincöt 16 és 8 milliméteres filmek­ből és videókból állt össze a program, hozzávetőleg 400 -produkciót vetítenek le szer. dótól szombatig a Zrínyi mo­ziban, az MSZMP-székházban és a zeneiskolában. A műsor reggel 9-től éjjel 2-ig tart — csak az ebéd- és vacsoraszü- netok szakítják meg a vetí­tést, amelyek egyébként nyil­vánosak. Nyolc díjat adnak k! vasárnap, a zsűri elnöke Sára Sándor filmrendező. Ha­zai filmeseken kívül Japán­ból, az USA-ból, Hollandiá­ból, Belgiumból, Fronciaor- szágból, Angliából, Ausztriá­ból és Jugoszláviából érkez­tek vendégek: gyakorló filme­sek és elméleti szakemberek. A díjnyertes filmeket vasár­nap délután 5 órakor levetí­tik a pécsi Parik moziban, és itt látható lesz a kölni Infer- mental Világmogarin bemu­tatója is. G. J. Folytatódtak a háromoldalú politikai tárgyalások (Folytatás az 1. oldalról) megbeszélésen, amelyen szer­dán első alkalommal voltak jelen megfigyelőként a par­lamenti bizottságok képvise­lői, először a választójogi tör­vénnyel összefüggő nyitott kérdéseket tekintették át. A szakbizottság ezzel kap­csolatos munkáját Tóth And­rás (MSZMP) ismertette. Elöl­járóban elmondta, hogy a bi­zottság modellezte a közép­szinten már konszenzussal jó­váhagyott kétfordulós válasz­tási rendszert, amelynek lé­nyege, hogy egyenlő arány­ban oszlanak el majd a man­dátumok az egyéni választó- kerületekben és a megyei lis­tákon, továbbá kontingenst 'hagy a töredékszavazatok visz- szaszámlálására. A modellezés során kiderült, hogy a kis me­gyékben keletkezhetnek arány­talanságok. Ennek kiküszöbö­lésére az alapelemeket - érin­tetlenül hagyva a bizottság ajánlotta a kompenzációra fenntartott helyek számának növelését. Ennek fényében a parlament létszáma az erede­tileg szereplő 350-ről 374 fős­re nőne. A mandátumok közül 152 egyéni választókerületek­ben, 152 megyei, fővárosi lis­tán dőlne el, 70 mandátumot pedig meghagynának a töre­dékszavazatok összeszámlálása után arányos szétosztásra. Ez­zel a kis módosítással meg­szüntethetek a rendszer arány­talanságai. A bizottság ugyan­csak kidolgozta a megyei lis­tán, illetőleg az országos kompenzációs listán való in­dulás feltételeit. Ennek értel­mében megyei listát az a párt állíthat, amely a megyében az egyéni választókörzetek 25 szá­zalékában indított jelöltet. Az országos kompenzációs listán való részvétel feltétele hét megyei lista állítása. Ezt követően a jelöltállítás kérdéseit vitatták meg. A bi­zottság eredetileg azt indítvá­nyozta, hogy a törvényjavas­latban két vázlatot kellene a Parlament elé terjeszteni. Ezek1 egyike azt tartalmazná, hogy jelöltet pártok és állampolgá­rok állíthatnak. Ezt a másik verzió kibővítené a társadal­mi szervezetek és mozgalmak jelöltállítási lehetőségével. Az erről folytatott vitában az El­lenzéki Kerekasztal képviselői kifejtették: listán csak azok a szervezetek állíthassanak jelöl­tet, amelyek vállalják a pár­tokra vonatkozó majdani jog­szabályi kritériumokat. E fel­tételek esetén az EKA nem látja akadályát annak, hogy szervezetek is indulhassanak a listán. Ugyanakkor megje­gyezték, hogy továbbra is megvan a lehetőség arra, hogy az ilyen feltételeknek eleget tenni nem tudó szervezetek - például a munkahelyeken mű­ködő érdekvédelmi szervezetek — egyéni indulókat támogas­sanak. Az elmondottakra hi­vatkozva az EKA úgy foglalt állást, hogy nem lenne célsze­rű a törvényjavaslatban két­féle változatot a parlament elé terjeszteni. A választási törvényről lé­nyegében konszenzus született. Mindössze néhány kérdés ma­radt függőben: többek között a társadalmi szervezetek je­löltállítási joga, a választá­sok nyilvánossága, s a vá­lasztási etikai kódex. Ezeket a témákat szakbizottságok tár­gyalják tovább. A munkahelyi pártszervező­désekkel kapcsolatban az El­lenzéki Kerekasztal előterjesz­tette álláspontját, amely a korábbiakhoz képest nem vál­tozott. Az EKA nevében Pető Iván megismételte, hogy a választások előtt 90 nappal már nem működhetnek pártok a munkahelyeken, kivételt je­lentenek a fegyveres' erői amelyek esetében az EKA tv domásul veszi az MSZMP ól tál megszabott 1990. decei* bér 31 -i határidőt a pártszer vezetek megszüntetésére. Pozs gay Imre egy elmúlt ülése' felvetett kérdésre adott vó laszt, amely úgy hangzói hogy ha nincs megállapodó a munkahelyi pártszerveződe sekkel kapcsolatban, akkor 1 kormány milyen álláspontra he lyezkedik. Az MSZMP delegó dójának vezetője elmondto hogy a kormány a párt állói pontja szerint terjeszti elő * törvényt, de az EKA eltérő vé­leményét az ellenzék megfő galmazása szerint feltüntet' Ezt követően heves vita aló kait ki az MSZMP és az EIŰ között a munkahelyi pártszer veződésekről. Pozsgay Imi' megállapította, hogy nem kő zelednek az álláspontok *■ ügyben. Hangsúlyozta, hog1 nem lehet egy csapásra le bontani a még működő rend szereket, a régi és az új kő zött meg kell teremteni az ót menetet, mert különben pol gárháborús megoldás veszély' fenyeget, amit senki sem aka' hat. A vitát a levezető eInők Asbóthné Thorma Judit azzí zárta le, hogy nem közeled tek az álláspontok. ORA A NAGYVILÁGBAN Bojkonur, Kazah SZSZK, SZU: Alekszandr Szerebrov fedélzeti mérnök (b) és Alekszandr Viktorenko parancsnok a kilövőállás felé indul szeptember 6-án, a Szojuz TM—8 jelzésű szovjet űr­hajó felbocsátása előtt. A két űrhajós két nap múlva érkezik a MIR szovjet űrállomásra. MTI TELEFOTO Román-csehszlovák megbeszélések Csehszlovákia és Románia álláspontja azonos mind a .szocializmus építésének kérdé­seiben, mind a nemzetközi helyzet alapvető folyamatainak megítélésében, s ez szilárd alapot nyújt a román-cseh­szlovák geyüttműködés továb­bi fejlesztéséhez - állapítot­ta meg szerdai bukaresti ta­lálkozóján Nicolae Ceausescu román elnök és Ladislav Ada- mec csehszlovák kormányfő. A Román Kommunista Párt főtitkára, államfő és a cseh­szlovák miniszterelnök meleg, elvtársi légkörben lezajlott ta­lálkozóján részletesen taglal­ták a kétoldalú kapcsolatok állását és véleményt cseréltek nemzetközi kérdésekről - kö­zölte az Agerpres román hír- ügynökség. Rz MSZMP Fejér Megyei Bizottsága lemond megyei lapjáról Az MSZMP Fejér Megyei Bi­zottsága szerdán Székesfehér­várott megtartott ülésén kez­deményezte, hogy a párt mondjon le a Fejér megyében 52 ezer példányban megjelenő napilap, a Fejér Megyei Hír­lap laptulájdonosi jogának közvetlen gyakorlásáról, az új­ság a Megyei Lapkiadó Válla­lat egyik kiadványaként, balol­dali eszmeiségű néplapként je­lenjen meg. Döntött arról is. hogy amennyiben a javaslatot az MSZMP Központi Bizottsá­ga jóváhagyja, a jövőben a lap főszerkesztőjét pályázat út­ján, a szerkesztőség tagjainak véleményét figyelembe véve ne­vezi ki a Megyei Lapkiadó Vállalat igazgatója. Az MSZMP Fejér Megyei Bi­zottsága szerdai ülésén arról is határozott, hogy a párt- kongresszust követően rende­zendő megyei pártértekezleten döntsenek egy új megyei szer­vezet kialakításáról. A tagság­gal egyetértésben hozzák létre az alapközösségek, a helyi és regionális szervezetek szövetsé­gét, esetleg választmányát. Az új szervezet előkészítésével a megyei pártbizottság pártpoli­tikai munkabizottságát bízta meg, és az elkészült anyagot vitára bocsátja majd. II munkásőrség szóvivőjének nyilatkozata A napilapok — a Dunántúli Nap­ló is - hétfőn ismertettek részle­teket az MSZMP-reformkörök má­sodik országos tanácskozásán be­jelentett felhívásból, amelyet az azon részt vevő munkásőrök közül tettek közzé tizen. Eszerint kifejez­ték, hogy a jövőben ne legyen a ték, hogy a jövőben ne legyen egy pártnak sem fegyveres testü­leté, s hogy a munkásőrséget fel kell oszlatni és úgy újjászervezni, hogy mentesüljön a pártok harcá­tól, legyen más neve, a felvétel ne függjön a párttagságtól. Közöl­ték továbbá, amíg az általuk ja­vasolt, új fegyveres szervezet létre nem jön, addig fegyverükről le­mondanak. A munkásőrök ismeretei szerint a reformkörök e fórumán nem tiz, hanem 23 munkósör vett részt, a többiek viszont nem írták alá a felhívást. Nyilván tudták, hogy a munkásőrség ma már nem egy pártnak a fegyveres testületé, hi­szen az MSZMP Központi Bizott­sága 1969. május 8-i állásfoglalá­sával hatályon kívül helyezte a tes­tület pártirányitásáról szóló min­den korábbi határozatát, mig a Minisztertanács az 1989. június 15-i ülésén arról rendelkezett, hogy egyedüli irányítója és felügyelője a munkásőrségnek. A nyilatkozók nem -vették figye­lembe azt sem, hogy az általuk javasolt újitások jó része már meg­valósult, mig más része most van megvalósulóban. A munkásőrszolgá­lat nem függ például semmilyen párttagságtól. Ezt bizonyítja, hogy a munkásőröket nem az MSZMP- szervezetek veszik fel a testületbe, hanem a munkásőr-alegységek kol­lektívái: másrészt az MSZMP-tago- kon kívül jelenleg is szolgálnak a Szociáldemokrata Párt, a Magyar Demokrata Fórum, a Szabad De­mokraták Szövetsége, a Független Magyar Demokratikus Párt, továbbá más pártok és szervesetek tagjai. A munkásőrségben az országos parancsnok által kinevezett reform- bizottság működik, amely javasló- tokot készített a munkásőrség ne­véről, jelvényéről, csapatzászlóinak színéről, formájáról, a névadókról, az eskü új szövegéről, a testüle­ten belüli megszólításról stb. Ugyanez a reformbizottság dolgo­zik a munkásőrség feladata, szer­vezeti felépítése pontosításán, s e javaslatokat a kormány tárcaközi bizottságának továbbítják. . A munkásőrök és az országos parancsnokság is elfogadják és to­vábbítják a nyilatkozó tiz munkás- őrnek azt a javaslatát, hogy a testület tennivalóit elsődlegesen az elemi csapások felszámolásában, az élet és anyagi javak mentésében, a közbiztonság és a közrend fenn­tartásában, határőrizeti és karha­talmi feladatok ellátásában jelöl­ték meg. E feladatokból viszont egyértelműen következik, hogy az ilyenfajta önkéntes szolgálat ellá­tásához fegyverre is szükség van. te Gondterhelten néz a kamerába Paul Michael GLASER, a „Starsky és Hutch** című televíziós bűnügyi so rozat népsierű Starsky nyomozója, minthogy őt és családját közvet­lenül fenyegeti a szörnyű beteg­ség, az AIDS. Elizabeth Glaser asszony ugyanis első terhessége idején csaknem négy liternyi vért kapott, ezután mutatták ki nála a fertözöttséget. A terhességből szü­letett kislány, Arieel négy évet élt. A házaspár ötéves kisfia szintén pozitívan reagált a tesztre, de a színész szervezetében nem mutat­tak ki AIDS-et okozó virus jelen­létét. + MOSZKVA: Kilenc évi szigorított (egyházra és teljes vagyonelkobzásra ítélte a Szov­jetunió Legfelsőbb Bírósága Normahonmagyi Hudajbergyi- jev volt üzbég miniszterelnö­köt vesztegetésért, illetőleg ke­nőpénzek elfogadásáért. Az „üzbég maffia” ügyéhez tar­tozó perben az ügyész 12 évi szabadságvesztést kért, míg a védő védenge leimentését kér­te a bíróságtól. Pozsgay Imrét nem választották meg kongresszusi küldöttnek Debrecenben Debrecen párttagsága ne* választotta meg kongressz«* küldöttének Pozsgay Imre öl kmvminisztert, az MSZMP é nökségének tagját. A párttűíl ság közvetlen szavazással 3 küldötfjelölt közül döntött o1 ról, hogy ki legyen az a 2 párttag, aki a város MSZMf tagságát képviseli majd az ol tóber 6-án kezdődő pártkoní resszuson. A hajdú-bihari megyeszél hely több mint 14 ezres pá« tagságának kétharmada élt közvetlen szavazás lehetőség1 vei. A szavazatok összeszámít lása után szerdán, a késő e: ti órákban az MTI debrecei tudósítóját arról tájékoztatta hogy Pozsgay Imre nem kéri a 27 kongresszusi küldött ki Idén közel egymilliéan emigrálnak Kelet-Európábái Ebben az évben közel millióan fognak emigrálni 1 Varsói Szerződés hét tog«f szágából - erre számít « ENSZ menekültügyi főbiztos« nak hivatala. Ez a leg nagyok' kivándorlási hullám Kelet-E« rópából a második világhób« rú óta. Az NSZK-'ban azt várj«' hogy összesen 90 ezer kele* német érkezik hozzájuk leg« lisan vagy illegálisan az idé« szemben a tavalyi 39 ezerré A Szovjetunióból, Lengyelo1 szágból és Romániából köré belül 300 ezer német áttel« püiésére számít a nyugatn« met belügyminisztérium. 1 Szovjetunióból és Lengyel«1 szágból áttelepülő németek« könnyített bevándorlási előír« sok vonatkoznak, a románk kivándorló németekért pedi az NSZK fizet Romániának. Romániából 20 ezren (ne« németek) menekültek eddi Magyarországra és Jugoszl« viába. A legnagyobb exodus Bé gáriában zajlik. Eddig töb mint 310 ezer bulgáriai tőré menekült Törökországba « erőszakos kulturális asszimil« ció elől. A Szovjetunióból 50 ez« zsidó fog kivándorolni az idé>

Next

/
Thumbnails
Contents