Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-05 / 214. szám
6 Dunántúli napló 1989. augusztus 5., szombat Baranyai barangolások Markóc és Drávakeresztúr- kiabál a gyerekcsapat és hátrafelé rohannak az udvaron. Az omladozó épület ajtajában Idős asszony jelenik meg kezében serpenyővel.- Nagyon beteg a férjem — és befelé invitál. Miután kiderül. 'hogy nem a várva várt orvos vágyók, a néni mentegetőzik.- Tudja, nagyon rossz a szemem, meg mindenféle nyavalyám van: három sérvet cipelek, cukros vagyok ... A 78 éves Gyimesi Vendelné hellyel kínál a konyhában. A ház utcára néző oldalán címeres tábla jelzi, .hogy itt működik a markod elöljáróság, de ez a szoba-kanyhás lakrész nem az. Gyfmesiék tíz évvel ezelőtt kapták a tanácstól. Mondja is az ágyban fekvő beesett arcú, töpörödött bácsi: „Ezt én tettem lakhatóvá, nem így nézett ki régebben!” Azt hiszem az ilyen lakásokra lehet azt mondani, jó, mert nem esik be az eső. A konyhában, s a szobában is téglapadozat, a ki tudja mikor meszelt falakon szentképek, családi fotók, a lavór fölött házi áldás, a fagerendák korhadtak, csakúgy mint az ajtók, ablakok. A mennyezetet linóleummal borították... A bácsi magáról mesél, a fiatalságáról. Felesége, aki ötven éve társa, 'halkan, kedvesen néha kijavítja. Az udvarról iszonyú bűz lopakodik a konyhába, az égő zsírszaggal összekeveredve beszorul a kicsi helyiségbe.- Szóltunk már, hogy ezt a WC-t vigyék arrébb, de a tanácson nem törődnek vele. Tudja, öregek vagyunk, .s az öreg mindenkinek csak nyűg. Gyimesi Vendelné Markóc egyutcás település a Dráva közelében, az Idegennek úgy tűnik, előbb-utóbb elnéptelenedik. Egy innen elszármazott, majd hét végeken visszatérő bányász, aki a házát „dácsának” használja, így fogalmazott:- Semmi nincs Itt kérem, semmi, ami itt tartsa az embereket. Munka csak a tsz-ben van. Aki mást szeretne csinálni, annak órákat kell utaznia, a buszok ritkán járnak. Nagy jövőt nem látok, hacsak azt nem, hogy városiak felvásárolják a házakat, s eljönnek pihenni. Mert azt kérem lehet, ugyanis ha más nincs is, de csend az bőven van.- Ez igaz! - teszi hozzá Zomi Csaba. - A csenddel jól állunk, de ez nekünk fiataloknak kevés. Maga most szépet vagy igazat akar írni? Mert, ha Igazat, akkor írja meg, hogy egészségtelen az ivóvizünk, zacskós vizet nem kapunk, három kilométert kell gyalogolnunk, hogy megtölthessük a kannákat. A boltunk meg olyan, mint egy mese: hol nyitva van, hol nem, s hogy mit lehet kapni, azt ne is kérdezze. Édesanyja csitítja: „Hallgass már, mert megnézhetjük magunkat", de ő csak folytatja.- Miért, nem ez van? Meg az is a bögyömben van, hojy akik a tűzhör közel álltak, azok olcsón vettek telkeket Révfaluban. Minket, kisembereket a kutya sem kérdezett meg, hogy kell-e nektek!- Miért, vett volna?- Na még szép! Biztos vagyok abban, hogy néhány év múlva felmegy a telek ára, s Okkor... Csabáért egy Niva terepjáró érkezik, a sellyei víztársulat kotrógépkezelője elindul munkába. A falu legfiatalabb polgárával is találkoztam: Évike édesanyja karjai között nézett nagy szemével a világba. Hogy ő mit lát majd egy-két évtized múlva? Nehéz megjósolni. De ma, hogy él egy kisgyerek e „világvégén" lévő falucskában, erről a 14 éves Magyar Krisztián mesélt a klubban - mert ez is van -, miközben testvére Laci és Körmendi Robi mellettünk tekerte az asztali focit, a piliokát.- Most megyek nyolcadikba, évközben reggel Indulok Drávátokra, késő délután van, mire hazaérek, akkor tanulok, segítek apukámnak, aki rokkant- nyugdíjas és egyedül nevel négyünket, este tévézünk. Most nyáron a srácokkal vagyok egész nap, játszunk, lejárunk a kanálishoz pecáz- ni ... Nem, nem unatkozunk.- Mi szeretnél lenni?- Számítástechnikai programozó. Apukám azt szeretné, ha közgazdasági technikumba mennék. De ha nem sikerül, akkor műszerésznek akarok tanulni.- Ha felnősz, a faluban maradsz?- Még nem tudom, de nem hiszem. Fiatalasszony kosárral, kapával és két gyerekével a kenderföldre igyekszik. Egy éve él családjával Markócon. Szeretném megtudni, mi hozta őket ide, de az asszony csak mosolyog, ezt nem árulja el, mint ahogy a nevét sem.- Csak azt mondhatom, nyugalomban és békességben élünk. Általában. Itt olcsóbb az élet, ami kell, megtermeljük magunk. Mert nagyon kevés pénzből kell kijönnöm, a férjem, mint dinnyeőr alig kap valamit, s ehhez csak a családi pótlék jön. Na, de nem akarok panaszkodni ... Ügy tartják, nézd meg a faluban a templomot, s megtudod, hogyan élnek az emberek. Nos, a markod nem katedráid. özv. Pintér Sóndorné szerint két-háromhetente jön el hozzájük a református lelkész, hogy a múlott vakolaté, gazos tetejű, kistornyú templomban hirdesse az igét.- Nekünk így is jó, minden jó - legyint dagadt, ízületes kezével Maris néni, majd a mellettünk álló barna szemű, ébenhajú, bájos arcú lánykára mutat. — De nekik fiataloknak? Óvári Heléna felnevet, maszatos kezével megsimítja vállon túl érő haját. A tizenéves leány a szép cigányok közül való. — Engem szeretnek a faluban, nálunk csa'k a skótokat üldözik. De nehogy azt higgye, hogy vannak itt skótok - csicsergi, s szinte a szeme is kacag. * Markóctól délre, a jugoszláv határtól néhány lépésre fekszik Drávakeresztúr. A rendezett, tiszta porták előtt, mellett mindenütt virágok nyílnak, az ablakokban piros, vörös, rózsaszín muskátlik díszelegnek. Jó érzés sétálni ebben .a 'kicsiny községben. — Tudja mit mondok magának, ez a falu húsz év múlva, nem is, tíz év múlva elnéptelenedik - mondja Szabó Mihály, a kocsma oldalán lévő pádon ülve. - Pedig kár érte. Ugye kár? Mit válaszolhatnék. Persze, hogy kár. De a fiatalokat is meg léhet érteni, hisz mi köti ide őket? A szülői házon kívül semmi. — Én is Pécsre járok dolgozni a Bázishoz, naponta három órát utazom, élet ez? Ugye nem? Amikor a lányom és a fiam „kirepült" - mindketten Pécsett laknak - nem tartottam vissza őket, hisz Keresztáron nem lett volna jövőjük. Sajnos, ez az igazság. A pádon még hárman ülnek, mindannyian nyugdíjasok. Egyetértenek Szabó Mihállyal. Megérkezik a kocsmáros, a Lada porfelhőt takarva áll meg az út szélén. A társaság szemmel láthatóan felélénkül, a mozgolódásra a zöldhasú legyek, melyek tucatszám röp- dösnek körülöttünk, riadtan menekülnek.- Köpőlégy az van bőven, a fene enné meg őket — mondja az egyik szakállas, elnyűtt nadrágú férfi. Kabátja zsebéből borospalack kandikál ki. Talán, ha 150-en élnek Drá- vakeresztúron. A házak jórészénél a kertajtó zárva, ablakok becsukva, redőnyök lehúzva. Sokan elköltöztek, de az épületeket nem tudták eladni, így vissza-visszajárnak, hogy az idő ne kezdje ki a portákat. Új ház nem épült mostanában, a régieket viszont óvják, vigyázzák. A vegyesboltban hallottam - ez a kocsma mellett a hírbörze másik színhelye -, hogy ebbe a hor- vát faluba az utóbbi években főleg cigányok költöztek, s hogy egy városban élő orvos vett egy házat, aki hét végeken jár ki. Mások 'nem jöttek, pedig 100 000 forintért már lakható épületet lehet vásárolni. De kinek kell, hisz olyan távol van mindentől.- Amikor én fiatalasszony voltam, akkor Keresztúr nagyobb volt, mint Felsőszent- márton - mondja Annus néni. - De az nem tegnap volt. . . Annus néni roppant kedves asszony, árad belőle a szó. Mesél a régmúltról, a családról, arról, hogy most mór 3600 forint a nyugdíja, hogy büszke horvát anyanyelvére - „Minden este meghallgatom a mi rádiónkat, olvasom az újságunkat" —, majd keserűen jegyzi meg: — Eddig jó volt, most majd nem lesz. Úgy hiszem, mór nincs rend, megbolondult a világ, mindenki csak beszél. Azt mondjá'k, visszaadják a földeket. De kinek kell! Amikor a közösbe kellett bevinni, mindenki húzódozott, most pedig attól, hogy egyénileg gazdálkodjon. Mondhatnak nekem akármit, Kádár János alatt nőttünk ki a szegénységből, még ha ezt most sokan elfelejtik. A vegyesbolt Drávakeresztú- ron is olyan, mint az aprófalvas baranyai települések bármelyikében. A rágógumitól a lábasig minden kapható, Je komolyabb bevásárláshoz már el kell menni Drávafokra, Sely- lyére, Pécsre.- Gyakran előfordul, hogy a Füszért olyan dolgokat küld, amit nem rendeltem, amit meg kérek, azt • nem, illetve késve szállítják - mondja özv. Szi- gecsán Józsefné. A boltos kisnagylánya a pult mögött olvas, most érettségizett a szigetvári gimnáziumban, a nyár végétől a siklósi kórházban ápolónőként dolgozik majd.- Nem, nem Keresztáron képzelem el a jövőmet. Elkezdem a munkát, tovább is szeretnék tanulni, majd egy nagyközségben vagy kisvárosban letelepedni. Anyukám is elköltözött volna már, de nem tudtuk eladni a házat. Talán egyszer ez is sikerül. Annus néni áthív a házába, mutatja a virágait, levág négy szál rózsát, vigyem haza, tegyem vázába.- Tetszik tudni, a virág az életet és az elmúlást is jelképezi. Ezek most nyílnak . . . Jöjjön vissza máskor is, talán néhány év múlva is talál még Keresztúron embereket, nyíló virágokat. Roszprim Nándor A víz tükrét csők a szél fodrozza. Karóhoz .kötött öreg ladikok pihennek a fűzfák alatt. A fürdőző sokkal kevesebb, mint gyerekkoromban. A falu másik végén lakó már nem veszi a fáradságot, hogy lekerekezzen a Dunára. A víz ziöld, miint régen, de valahogy szürkébben zöld, s hivatalosan nem minősül fürdésre alkalmasnak. A túlsó part fűzfái nem hívogatnak már - a párn ák még Tarzont játszva ugráltak róluk a vízbe - az erdőgazdaság kivágta őket. Szerettünk a vízben álló vén fák között csónakázni, sokszor ki is lábaltunk a szúrós praimberbokrok közé - augusztusban minden gyerek szája, keze lila volt a szedertől. Húsz éve a sziget oldalán még csak bokáig ért az iszap, és mi kagylók után kotorásztunk benne. A falu felőli partszegélyt finom fehér homok borította. Az úszóiskolában, ahol a gyerekek felügyelet mellett fürödhettek egész nyáron és mellesleg megtanultak úszói, az volt a vizsga: be a közepére, lemerülni, visszajönni! Ma át lehet sétálni a vízen, a közepén sem lepi el az embert, hacsak nem süllyeszti magát derékig az iszapba. lassan haldoklik a tolnai Duna-ág, s a város lakói aggódva figyelik a pusztulást. 150 éve maguk a tói na i- ak ‘indították el ezt a folyamatot. A Duna szabályozásakor ugyanis írásban lemondtak a saját szakaszukról. Lehet persze, hogy a patkó alakú kanyarulatot később úgyis átvágták volna. Sokáig kicsi, de hajózható árok kötötte össze a holtágat a nagy Dunával, de az ötvenhatos árvíz után, amely utcákat döntött romba Tolna mélyen fekvő részein, ezt betemették. Ma egy szivattyú emel át időnként annyi vizet, amennyi a Sió balparti öntözőfürtöt kiszolgálja. Ez a víz öntisztulásához kevés. A bogyiszlói út alatti szakasz már mocsaras, hamarosan az átszivattyúzott víz sem tud vé- gigfolyni a medren. Ez a huszonnegyedik óra. A város vezetése és a Közép-dunántúli Környezetvédelmi és Vízügyi Igazgatóság is tudja, hogy lépni ikel'l. Ha a folyamat visszafordíthatatlanná válik, a város vízellátása, a lakosság egészsége és az öntözött 'mezőgazdasági terület veszélybe kerül. A mentési akció elkezdődött. Tavaly a tanács egymillió forintot költött az akkor még község alatti .partszakasz rendbetételére. A fák között most kavicsos sétaút húzódik ¡piros padokkal, a gyerekéket új hinták, fajátékok várják. A part tényleg szép, gondozott, de a víz ...- A medret ki fogjuk kotorni - mondja Szilák Mihály tanácselnök. - Augusztus végén dől el, hogyan szerzünk rá pénzt. Társulást szeretnénk létrehozni, amelyben részt venne a Vízügyi Igazgatóság, a városi tanács, a tolnai Vízépítő Gmk, és minden egyéb magánvállalkozó, aki üzletet lát terveinkben. Vannak már jelentkezők, Tolnáról elszármazott külföldi is.- Olyan nagyszabásúak a tervek? — Egy komplex üdülőközpontot képzelünk el a Duna- partbn . . . — Bocsásson meg, de ugye nem olyat, mint Fadd-Dombori, víkendház, vilkendház hátán?- Nem, mi nem kívánjuk felparcellázni a Duna-part- nak semelyik szakaszát sem. A város alatti részen, a hagyományos fürdőhelyeken két strandot építünk kiszolgáló helyiségekkel, pavilonokkal. A strandok közötti szakasz a horgászoké és az evezősöké maradna. A zsilipnél, a mostani csárda helyére egy színvonalasabbat képzelünk el, és szeretnénk, ha a régi Gödör-vendéglőt is újra üzemeltetné valaki. Ez a partszakasz a tolnaiakat szolgálná, természetesen ingyen. A fizetővendégeknek a szigeten szeretnénk egy faházas kempinget kialakítani teniszpályákkal, csúszdával, mindennel, amit az európai színvonal ma megkövetel, de megőrizve az egész táj hangulatát, meghagyva nomád jellegét.- A tervrajzon úszómedence, fedett uszoda és vi- zlszínpad is szerepel . .. — A színpad vasszerkezé- ite már kész, de tavaly óta a partra került, annyit apadt a víz. Deszkát most próbálunk szerezni rá. Az uszoda a jóval távolabbi tervek közé tartozik. Megépítésének előfeltétele az artézi kút újrafúrása, csövezése, ami kb. két és . fél millió forintba kerül. Maga is tudja, milyen jó víz csordogált a régi kútból . . .- Igen, csütörtök esténként demizsonnal vittük haza a másnapi babfőzéshez. Az öregek szerint a i%umót is gyógyította. Most miért nem működik a kút?- Tönkrementek a múlt században épített fabéléses csövei. Csupán ez az oka. Hidrológusok három évvel ezelőtti felmérése szerint víz van bőven, körülbelül 38 fokos, kén- és jódtartalmú. Ha bebizonyosodna, hogy gyógyhatású is van. akkor. . .- . . . akkor soha nem látott fejlődésnek indulhatna itt az élet. Elnézést, de mennyibe kerül a meder tisztítása?- Tízmillió forintba. Idén a tanácsnak félmilliója van rá. Ez körülbelül arra elég, ihogy idetelepítsünk egy kotrógépet. A munkát, ha előbb nem, jövőre mindenképpen elkezdjük. A majd’ három kilométeres szakaszon száz-százötvenezer köbméter iszapot kell kiemelni, és átszivattyúzni a sziget másik oldalán levő, már mocsaras Duna-ágba. Lehet, hogy egy évig, de lehet, hogy tovább is eltart majd a kotrás. Minden más ezután következhet. Müller Zsuzsanna Az egyutcás falu: Markóc Drávakeresztúr Holt(?) Dunaág
