Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-31 / 240. szám
2 Dunántúli nadó 1989. augusztus 31., csütörtöt A SZOT-küldöttség felfüggesztette részvételét Politikai érdekegyeztető tárgyalások A SZOT elnöksége felfüggeszti tárgyalóküldöttsége további részvételét a háromoldalú politikai egyeztető tárgyalásokon, s azzal a javaslattal fordul a SZOT jövő hét szerdára összehívott plenáris üléséhéi, hogy a küldöttség meghatalmazását véglegesen vonja vissza — tolmácsolta a SZOT elnökségének állásfoglalását Kősó né Kovács Magda, a SZOT titkára szerdán délután a Parlamentben a középszintű politikai egyeztető tárgyalások elején. A nyilatkozat egyebek közt rámutat, hogy a szakszervezetek szórná, ra meghatározó fontosságú gazdasági tárgyalások nem haladtak túl a szakértői viták szintjén, valamint azt is megállapítja, hogy a politikai tárgyalások egyre nyilvánvalóbban kizárólagosan pártközi fórummá válnak. Az MSZMP delegációjának vezetője, Pozsgay Imre őszinte sajnálatát fejezte ki a SZOT lépése miatt, s annak a reményének adott hangot, hogy a döntés nem végleges. Ezt követően bejelentette, hogy az MSZMP küldöttsége a munkahelyi pártszervezetek mű. ködésével kapcsolatban a Központi Bizottsághoz folyamodott megerősítésért, s ezért kérte, hogy erről csak a jövő héten folytassák a tárgyalásokat. Az Ellenzéki Kerékasztal küldöttségének vezetője, Varga Csaba kijelentette, hogy az EKA megérti a problémát, s hozzájárul a halasztáshoz. A ma! tárgyalásokon várhatóan az alkotmánymódosításról, a köztársasági elnöki intézményről, valamint az alkotmánybíróságról lesz szó. Ezt követően Orbán Viktor, az BKA nevében köszönetét mondott Pozsgoy Imrének azrét a közbenjárásért, amelyet a Prágában letartóztatott ellenzéki fiatalok ügyében tett. Berényi Ferenc, a Münnich Ferenc Társaság képviselője - ¡óllehet a pártok működésének kérdését elnapolták - szükségesnek tartotta megjegyezni, hogy ebben a kérdésben a legutóbbi ülésen a Harmadik Oldal nem képviselt egységes álláspontot. Hangsúlyozta: a Münnich Ferenc Társaság elvileg ellene van annak, hogy a munkahelyen megtiltsák a pártok működését. Ezt követően tértek át az alkotmánymódosítással _kap- cso latos kérdésekre, elsőként a köztársasági elnöki intézményről szóló téma megvitatására. A bizottsági előterjesz. tésből ismételten kiderült, hogy ebben a kérdésben közeledtek a legkevésbé az álláspontok. A felek csupán abban értenek egyet, hogy szükség van az Elnöki Tanács megszüntetésére, illetve a köz- társasági elnöki intézmény bevezetésére. Ez utóbbi módozatairól azonban jelentősek a nézetkülönbségek. A patthelyzet áthidalására az Ellenzéki Kerekasztal kompromisszumos javaslatot terjesztett be. A javaslatcsomag értelmében az EKA indítványozza a: államfő, illetve ■ a köztársaság elnöki intéz- men'. bevete'-z: o módosított c'karmón.'-T A módcvtásbon szereplő kc:“orscso.. intézménynek ke lényégét ihetoen c: eise törvénycikkbe nők kel. megfeleln e szitve az államfc ¡>: . had se -e g - f ö pa ■ J .1 c s r, r ■ r j • körre: A javaslat e"'.C, . . 1 c köztársaság, elnök megválasztására o parlament választásokat követően kerüljön parlamenti el- az államfői sor, s addig a nők gyakorolja jogkört. Az indítványt ismertető Antal József rámutatott, hogy ezzel a magyar közjogi hagyományoknak megfelelő köztársasági elnöki intézmény jönne létre. A javaslat egy- egy példányát az EKA tanulmányozásra átnyújtotta a másik két félnek. Tekintettel az EKA indítványának nagy jelentőségére, a Harmadik Oldal és az MSZMP egyetértett abban, hogy a most benyújtott indítványt előbb szakértői szinten tanulmányozzák, s később térnek rá vissza. Az MSZMP szerint már most fel kell állítani az alkotmány- bíróságot, mert ennek segítségével jogrendszerünk számos anomáliája felszámolható lenne. Mint elhangzott, az Alkotmányjogi Tanács erre nem képes. Az EKA szerint az átmeneti időszakban nincs szükség az alkotmánybíróság felállítására, és lényegében hasonlóan vélekedett a Harmadik Oldal is, de mindkét fél egyetértett azzal, hogy a szakértők folytassák erről a tárgyalásokat. Pozsgay Imre elfogadta a javaslatot, majd előterjesztette az MSZMP új álláspontját a munkásőrséggel kapcsolatban. Eszerint a munkásőrséget a honvédség kötelékébe kellene tagolni, mégpedig a világon sok helyen működő nemzeti gárda szabályai szerint. Az EKA kérte, hogy ezt a javaslatot írásban nyújtsa be az MSZMP, s megkérdezte, hogy milyen funkciót szánnak a munkásőrségnek a honvédségen belül. A Harmadik Oldal hozzátette, hogy célszerű lenne meghallgatni a honvédség és a munkásőrség képviselőjét is erről a kérdésről. Az alkotmány bevezető részében az MSZMP szerint rögzíteni kellene: „A MagyaV Köztársaság független, demök. ratikus és szocialista jogállam". Az Ellenzéki Kerékasztal azonban továbbra is kitartott amellett, hogy a szocialista jelző kerüljön ki az alkotmányból. Helyette új szövegtervezetet terjesztettek elő, amely az EKA szerint az általánosan elfogadható haladó európai értékeket tükrözi. A Harmadik Oldal sem ragaszkodott a szocialista jelzőhöz, s végül abban állapodtak meg, hogy a szakbizottságok foglalkozzanak tovább ezzel a témával. A középszintű politikai egyeztető tárgyalások hétfőn a nyilvánossággal összefüggő kérdések megvitatásával folytatódnak. Munkát és létbiztonságot akarunk! (Folytatás az 1. oldalról.) azokat a követeléseket, amelyéket a BŐSZ és önök felvetettek a biztonságukkal, a munkalehetőségükkel kapcsolatosan. El kell mondani, hogy a kormánynak atekintetben nincs alternatívája, hogy a gazdaságtalan üzeméket be kell zárni... A kormánynak van energiapolitikája, de azt folyamatosan hozzá kell igazítani a változó feltételekhez, azokhoz, amelyek a hazai kondíciókból és a külföldiekből adódnak. Van biztos megélhetése a szénbányászatnak, hiSzénbányákról és az uránbányáról. A szénbánya kapacitása ma meg'haladja a piaci igényeket. Biztos piac a hőerőmű és a lakossági igény... Ehhez kell alkalmazkodnia a szénbányának, ehhez kell alakítania kapacitásait. Nem a bánya totális csődjéről van szó, hanem racionalizálásáról. Áttérve az uránbánya helyzetére: „1988-ban már 3 milliárd forint támogatásra volt szükség az uránbánya működtetéséhez ... Az igaz, hogy hosszabb ideig az urán nem volt gazdaságtalan, nem szorult támogatásra .... de jelenhogy számunkra kedvéi?, időpontban bezárhatják a bányát, nem tart igényt arra sem, hogy az egyezmény végéig folytassuk a kitermelést... Ma döntés előtt azt tudom mondani, hogy a számítások alapján jövő év végén megkezdődik a kitermelés csökkentése, 1991-ben ez várhatóan befejeződik minden bizonnyal és ezzel párhuzamosan meg lehet kezdeni a bánya bezárását, nagyon szigorúan megfelelve a környezetvédelmi követelményeknek.” Az ipari miniszter további beszédéből nem sokat értett meg a bányászhallgatóság. A mind gyakoribbá váló bekiabálások, füttyök hangereje elnyomta érvelő szavait, így beszédét nem tudta befejezni ... A tegnapi országos bányászdemonstráció így a bányász himnusz hangjaival ért véget este 6 árakor. Bozsik László Murányi László Fotó: Läufer László Ilyesmi? Nagyon nohozon tudja olkép* rolni az, aki nem volt jelen, hogy milyen hangulat uralkodott. Úgy gondoljuk, a hangulat nem tért el mós hasonló, a mai Magyarországon megtartott politikai fórumokétól. Hangos tetszésnyilvánítást aratott a kormány munkája ellen bármely megjegyzés, hangos tájolásba torkollott a Szovjetunióra utaló bármely kijelentés. Egyszóval, sokszor úgy érezte az ember, hogy tendenciózus megnyilvánulások is befolyásolják a hangulatot. Nagyon nehéz lenne arra a kérdésre f.l.lni, hogy •>' fölött t.gnap. Sőt, már-már ai ai érzésünk, a kérdés is rossz. Miután az ipari miniszter érvelt s.m hallgatták végig » jelenlévők, nagyon nehéz megítélni a rendezvény hasznát. Úgy gondoljuk másrészről, hogy sohasem egy-egy rendez- vénynek, sztrájknak, demonstra- ciánok van önmagában haszna, inkább annak - a jelen esetben bizenyáro hosszú folyamatnak -, amit egy demonstráeiá kiválthat. Ennek a folyamatnak a kimenetele viszont elsősorban sohasem azokon múlik, okik a helyszínen letapsolnak vagy megtapsolnak valakit. Hogy az említett folyamat miként alakul, arról a tudósító Is csupán (a résztvevőkkel együtt) később ér- tesülhdl. lég az uránár csak egyharma- dát fedezi a ráfordított költségeknek." (Füttyökre, bekiabálásokra válaszolva kérte: „Én nagy türelemmel hallgattam meg önöket, kérem, önök is hallgassanak végig.") Az indulatok egyre gyakrabban szabadultak el a miniszter további mondandói nyomán. „A szovjet partner hozzájárult, Csak dolgosai szeretnénk Mi csináltuk a transzparenseket. Nézzen körül! Semmi más célunk nincs ezzel a demonstrációval, csak dolgozni szeretnénk. Munkánknak az értelmét is szeretnénk egyszer már látni. 1945 után sokszor be akarták már zárni a szászvári részt, kis üzem, mindössze 800 kollektívával dolgozunk. gőzünk. A Mecsek! Szén^ nyák üzemei közül mi ff® ■reséget termeltünk, egy1'' Hót, nem sok, de valón11' (Egy szászvári aknász P1® nológja) A miniszter nem büszke... szén mintegy 2000 MW-nyi széntüzelésű erőművünk van, aminek a működtetéséhez alapvető érdekünk fűződik, és ahhoz is, hogy a lakosságot is ellássuk megfelelő minőségű szénnel. Ez perspektívát nyújt a bányászatnak, akkor is, ha az elkerülhetetlenül gazdaságtalan bányákat bezárjuk . ..” Szólt a mélyművelésű bányák megpecsételt sorsáról, majd konkrétan is szólt a Mecseki A minisztert, Horváth Ferencet arra kértük először, hogy tegyen fel magának egy kérdést a tegnapi demonstráció után és válaszolja is meg.- Lehet-e ma, az emberek jelentős részét érintő, olyan strukturális, szerkezeti döntést meghozni és végrehajtani, ami egyébként az egész társadalom gazdasági érdeke? A válasz, az, hogy muszáj, mert nem tehetünk mást racionalizálási programunk keretében. Tudom, hogy ez sok ember személyi problémája, ezért nagyon nehéz megtalálni azt az utat, hogy elhiggyék, hogy a kormányzat korrekten és tisztességesen kívánja megoldani ezt az ügyet.- Úgy tűnik, ez önnek most nem sikerült... lesz a támogatás mértéke, és ez már borzasztó .. . Gondolja meg azt is, hogy az északi térségben félmillió forinttal támogatja a kormányzat egy munkahely létrehozását.- Igen. Nézze, nagyon ro5* volt, de számítottam rá.- Azt is beszélték az ^ berek, most az utcán, f1” nyilván most hazameg / ' „horváth", és azt mondja: 0 jó, engem letapsoltatok, 0** most én jövök ...- Ne haragudjon már, , gyerekesnek tartom ezt a'■ ta reagálást. Engem dön seimben nem fog motivo1 ami itt ma történt. A mányzati munkában én test javaslatot, de maradjunk nyiban, nagyon sokat pr0?s lók tenni továbbra is a nyászokért. . .- Az* emberben óhatatl<j^ is felvetődik, hogy bocsC"\ jót kell kérnie ezekután a “ nyászoktól?- Nem hiszem . . . Nert1' Ne haragudjon, mivel bán^ tam volna meg őket? A , lussal? Megpróbáltam hig9^, tan. Ha nagyobb türelmet^, tok, többet érveltem volna-,^ dóm, hogy a bányák bez0^, sával kapcsolatos döntés ^ bereket, családokat érint. ^ én ezt megpróbálom tóvá“®, is emberi tisztességgel ve’ $ vinni. A szakszervezeteket / a többi tárcát is bevonja;^ hátralévő végső döntés e'°- önt letapsolták. Mit nem tudott elmondani?- Mindenfajta segítséget megadunk ahhoz, hogy külföldi tőkét hozzunk ebbe a térségbe, addig is mindent megteszünk, hogy a hátrányos helyzethez kötődő kedvezmények januártól járjanak ennek a térségnek. Világosan felmérhető, kinek, mi lehet a sorsa, van idő 1992-ig ...- ön mondta ki először, még megválasztása előtt, a leiszámolás lehetőségét. . . Büszke erre a kijelentésére? — Az uránbányászatban ez a helyzet nem most alakult ki, de mostanra vált élessé, ezért sem tudok önnek különösebb új érveket mondani arra, hogy miért aratott tetszést a kormányt szidó valamennyi szó . .. Tudomásul kell vennie mindenkinek, hogyha folytatjuk ezt a tevékenységet, akkor öt éven belül ötmilliárd — Nem vagyok büszke. . . Nem... Ez volt a feladatom. Nézze, én itt jártam gimnáziumba, szeretem azóta is Pécset. A folyamat az ország jelenlegi helyzetében elkerülhetetlen, nem látok más lehetőséget magam sem . . .- Emberileg is borzalmas lehet, ha valakit letapsolnak szónoklata közben. Számított erre? Kérdés Tabajdl Csaba Hős Igaz-e, hogy Ön miniszterhelyettes lesz? Mint az ismeretes, Tabajdi Csabát, az MSZMP KB osztályvezető-helyettesét ominózus nyilatkozata miatt felfüggesztették beosztásából. Ennek két és fél hónapja. Azért kerestem meg telefonon, hogy megkérdezzem, történt-e valami érdemleges döntés az ügyében azóta? — Semmi.- Nem tartja ezt lurcsá>oír2 A; .r. zseben ott van 'at.jn. az MSZMP nyári "cr Grósz Karoly fótit- Onic' kapcsolatban azt i . hogy miniszterhelyettes lesz- Velem hivatalosan még ezt nem közölték. így engedje meg, hogy megkerüljem a választ. Grásr Károly biztosan többet tud. Oe van több ajánlatom, köztük Pozsgay Imrétől is. — Ezek szerint nem marod állás nélkül. — Remélem, hogy nem. — Mit csinált. a két és lél hónapban? — Végeztem a munkámat. Ugyanis csak a beosztásomból függesztettek fel, ami körülbelül annyit jelent, hogy az ezzel kapcsolatos jogokat — például aláírási jog — nem gyakorolhatom. Tehát dolgozom. — Fizetését is megkapta? — igen — Milyen a közérzete? — Amilyen a mai Magyar- országon lehet. Rendkívül vegyes, aggodalommal teli. — Debrecenben a héten a relormkörösökkel találkozott, ahol kifejtette, hogy egy olyan ’eendö szocialista pártban gondolkodik, amely löleg a kisemberek, a bérből és fizetésből élők körében erősítené meg gyökereit. Újságíró kollégám megkérdezte önt, valóban szervezője-e a pártnak?- Ma is azt mondom, amit akkor: egyelőre nincs szó új párt szervezéséről. Bár elvbarátaimmal gyakran beszélgetünk erről. Vallom, hogy a pártkongresszusnak kell á várt döntő fordulatot meghoznia, mélyreható és érdemi változásokkal. Amennyiben ez nem következne be, úgy a válaszlépéseket nehéz elkerülni . . . De evvel még várjunk.- Úgy érzem, hogy nem szívesen nyilatkozik.- Jól gondolja.- Egy utolsó kérdésre még jogosítson föl; ön feltehetően nem sokáig marad az MSZMP KB apparátusában...?- Nem is szándékozom itt maradni. Kozma Ferenc Közületek, ügyelem! Az íródeák szaküzlet irodaszerek és irodagépek széles választékát kínáljál — Villany és mechanikus írógépek, — SHARP asztali számológépek, — SHARP zsebszámológépek, — mágneslemezek. Ha pillanatnyilag a keresett árucikk nem kapható, arra előjegyzést veszünk fel, s rövid határidő alatt beszerezzük! Kaposvár, Május 1. u. 20. Telefon: 82/21-723