Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-26 / 235. szám
1989. augusztus 26., szombat Dunanmii napló 5 Elszalasztott lehetőségek **' • • Ez is magyar „csoda": veszteséges Forma—1 Útalapból finanszírozott versenypálya — Végső döntés októberben 1983-ban került az illetékesek elé a javaslat: rendezzünk Magyarországon Forma-1-es versenyt. A kezdeményező Bernié Ecclestone, a FOCA (a Forma-1-es Konstruktőrök és Gyártók Szövetsége) elnöke volt. Az ötlet mindkét félnek tetszett. A Forma-1-nek szüksége volt a „keleti piac"-ra, nekünk sokat ígért a Formo-1 magyarországi jelenléte, o 9ozdasági nyitás, az idegen- forgalom fellendítése szempontjából. Az, hogy Magyar- ország jött szóba, nagyrészt köszönhető Ecclestone magyar származású „jobbkezének", Rohonyi Tamásnak is. A tárgyalások két évig tartottak. Először a Városliget jött szóba, mint városi versenypólya, majd a Népliget. Mindenekelőtt környezetvédelmi okokból mindkét helyszín kiesett a tervekből. A szerződést végül 1985. szeptember 10-én írták olá. A magyar fél vállalta egy új versenypálya felépítését, kitűzték 1986. augusztus 8-9— 10-re az 1. Magyar Nagydíj megrendezésének időpontját is. Mindenki lelkes volt 1985. október 15-én megkezdték Mogyoród térségében 72 hektáros területen a Hun- garoring építését. Az első sajtótájékoztatón a legtöbb kérdés még azt feszegette; mi fesz, ha nem készül el a pá- iya? Az óriási feladattól jóformán mindenki meghökkent. A televizió utánajárt, hogy a mogyoródi 'boltban lehet-e Pezsgőt kapni (amit majd a 9yőztese'k spriccelnek) és van-e 0 benzinkútnál ólommentes benzin. 1986 tavaszán, amikor már o pályát aszfaltozták és állt a toronyépület, meg a boxok sora, bemutatták a pályát a sajtónak. A jég akkor megárt, eltűntek a kétségek, nyilvánvalóvá vált, hogy augusz- fusra készen áll a „magyar csoda", a Forma—1-es versenypálya. Június 13-14-15-én meg- •örfént a főpróba. Magyaror- szág először rendezhetett autós-motoros gyorsasági Béke barátság Kupa pályaversenyt. Augusztus 10-én pedig 200 000 aéző előtt Nelson Fiquet győzött az első Forma—1-es Ma- 9yar Nagydijon. A híradások szerint közel egymilliárd tele- viziónéző látta a magyarorszá- 9' versenyt és előtte az orszá- 9ot bemutató képsorokat. Mindenki lelkes volt és „feldobott”. Bernie Ecclestone Széchenyi Emlékérmet kapott, 0 magyar versenyt, a pályát, Q rendezést dicsérte a világsajtó. A Forma-1-es pálya P'agépítésére és a versenyek rendezésére létrejött Gazdasá- 9' Társulás mérlegébe akkor "’ég senki nem akart belementeni. Tavaly tavasszal ^ár egyre több szó esett ar- r°f. hogy a GT anyagi gondnkai küszködik. Akikor ke- |ű|t nyilvánosságra, hogy a pá- 7án ki kell iktatni a rajt ü|óni harmadik kanyart és ább helyen meg kell emelni Qz acélszalagkorlátot. A ka- Pyar átvágása véaül is az idei Versenyre készült el, de az át- Vagás költségei kapcsán po- ?°szos hangok hallatszottak. . ■•veszteségbomba" aztán az l06' verseny előtti sajtótójé- s?ztotón robbant fel. Veszte- j 9es a magyar Forma—1-es utam! A hír természetesen he- .791 kapott a világ mértékadó újaiban is. Bernie Ecclestone ‘dei Magyar Nagydíj előtt az Zet lobogtatva érkeri 1 o Kereskedelmi Miniszté- rQü,11ban lezajlott tárgyalás- KHeQ^0l dr. Udvari László, o Irn ^ államtitkára és Dunai vi/®. o KM államtitkára kép- 9yol 6 ° ma9yar telet. A tárQs után kiadott rövid hír szerint Bernie Ecclestone komoran távozott a minisztériumból .. . Mi van a magyar Forma— 1-es versennyel? És mi van mögötte? Az idei Magyar Nagydíj után Bernie Ecclestone nyilatkozott a Magyar Televízióban, - és bizony azt sem erősítette meg, hogy a jövő évi versenyre feltétlenül sor kerül, a „hosszúnevű" minisztérium sajtótájékoztatóra hívta össze az újságírókat, ahol dr. Udvari László államtitkár, Torma Imre, a Hungarocamion vezérigazgatója, a Forma-1 GT soros elnöke és Kellermayer Sándor, a GT ügyvezető elnöke igyekeztek tisztázni a magyarországi Forma—1 homályos részleteit. Bernie Ecclestone a televíziónak adott interjújában azt mondta, hogy a Forma-1 mindenütt tetemes nyereséget 'hoz. Nálunk veszteséges. Ez is magyar csoda? Csodák nincsenek. Legfeljebb mi csodálkozunk néha. Téhát: a Hungaroring építésének tervezett költsége 200 millió forint volt. omelynek 58 százalékát a költségvetés finanszírozta. Az építés tényleges költségei 434 millió forintot tettek ki. A hiányokat hitelekkel finanszírozta a For- ma-1 Gazdasági Társulás. De ezután még újabb költségek merültek fel. A FISA és a FOCA újabb igényeket támasztott a pályával szemben, ami további 340 milliót emésztett fel. Ezt a GT már nem tudta finanszírozni, ezért a pályát, mint a magyar úthálózat részét, átvette a KPM. Tehát a benzinóremelés egy részét elnyelte a ring, -mint közút... Ezt az összeget hozzá kell adni a GT eddigi mintegy 120-130 milliós veszteségéhez. A kép meglehetősen sötét. Dr. Udvari államtitkár kijelentette. hogy többé nem fordulhat elő, hogy az útalapból juttatnak a versenypályának milliókat. A hóromszóznegy- ven-millióért is vizsgálatot indítottak, de mivel bűntény nem történt, csupán a volt miniszterhelyettesnek, dr. Nagy Ervinnek kellett távoznia. Súlyos hibák sorozata Nos, valóban bűncselekmények nem, de annál rosszabb, súlyos hibák sorozata hozta rossz hinbe a magyar Forma- 1-es futamot. A magyarországi F-1-es futam rendezéseié vonatkozó kereskedelmi szerződés lényege: a Gazdasági Társulás a verseny jegybevételeivel rendelkezik, fizeti a FOCA-nak az alapdíjat és biztosítja a megállapodás szerinti szolgáltatásokat. (Szállodai helyek, jegyek, stb.) Az alapdíjat a GT javaslatára emelték fel - egy kézzel írott „szerződés" szerint - bizonyos számú, nyugati értékesítésre szánt belépőjegy megtartása ellenében. Az évente emelkedő alapdíj és az évente ismétlődő forintleértékelések később egyre nagyobb terhet jelentettek, amelyek már meghaladták a GT erejét. (A sajtótájékoztatón megtudhattuk, hogy árfolyam- biztosítást nem kötöttek az alapdíjra vonatkozóan.) A gazdasági gondok ...veszteségpszichózist” szültek. Egyre többször hangzott el: veszteséges a Forma-1. A dolog végül úgy nézett ki, mintha a veszteségékrol a FOCA és annak elnöke, Bernie Ecclestone tehetne. Pedig hát ő a legkevésbé sem okolható a GT veszteségeiért. Ezért is érkezett feldőltön az idei verseny előtti tárgyalásokra. Dr. Udvari László tájékoztatója szerint a tárgyalások végül is nem érték el o céljukat. A magyar tárgyalófelek a kormány garanciájáról szerették volna biztosítani a FOCA elnökét, az 1991-95-ös megkötendő szerződésre vonatkozóan, de mindig belegabalyodtak a veszteségminimalizálás problémakörébe. Érthetően, ettől Mr. Ecclestone iníjbrültsége csak fokozódott. Végül Ecclestone tv- beli nyilatkozatából tudhatjuk, o FOCA változatlan szerződési feltételék mellett hajlandó szerződést kötni 1991-től. De erre még a FOCA októberi közgyűlése előtt egy újabb tárgyaláson vissza kell térni. Felmerült, jó-e a magyar szerződés. Gyorsan kiderült, hogy sem a soros elnök, sem az ügyvezető nem ismeri a többi szerződés lényegét sem. Viszont Petrák János - a sajtótájékoztató résztvevőjeként - elmondta, hogy az idén lebonyolított phoenix! F-1-es verseny szerződése 2.9 millió dolláros alapdíjat rögzít. (A magyar alapdíj ennek mintegy a fele.) Megkérdezték, kapott-e a Forma—1 GT hirdetési felületet a Hungaroringen, saját értékesítésre. Torma Imre elmondta, kapott tíz táblát, amelyet magyar cégek számára értékesíthettek. A tízoől ötöt sikerült eladniuk az idén a tavalyi héttel szemben! Sokatmondó apróság . .. Némi büszkeséggel jelentette be Kellermayer Sándor, hogy évről évre nőtt a magyar Forma—1-es futam szponzori vendégeinek a száma. 1986- ban 300, 1988-ban 1150, az idén pedig 1700 rendkívül fontos személyiség (VIP) látogatott el Mogyoródra. Legtöbbjük neves üzletember. Az idén például a Philip Morris cég alelnöke kizárólag a magyar futamot tisztelte meg látogatásával. Hogy eljön-e még- egyszer, az kétséges. Iglói Nagy István a Magyar Nemzetben meg is irta, a sajtótá- tékoztatón is elmondta. volt szerencsére találkoznia az al- elnökkel, aki számos üzletágban érdekelt a cigarettán kívül, de nem sikerült vezető magyar gazdasági szakemberekkel találkoznia. Vajon a többi 1699 szponzori vendégnek sikerült-e? A Forma-1-gyei nemcsak a korszerű technika mintapéldányai jönnek be az országba, nem csak a versenyért bolonduló átlagturisták tízezrei érkeznek, hanem az üzleti élet képviselői is. Őket azonban meg kellene keresni! De ez már a magyar üzleti élet vezetőinek a dolga volna. Út kell szervezni! Mi lesz a Forma-1 -es Magyar Nagydij jövője? Dr. 'Udvari László államtitkár szerint is érdeke az országnak, hogy a Forma-1 ittmaradjon. Mindenekelőtt a Gazdasági Társulást ‘kell átszervezni profitérdekeltségű vállalkozássá. Akik a Forma-1 jelenlétéből a legtöbb hasznot húzzák (idegenforgalom, szállodaipar, stb.) lépjenek be a vállalkozásba. Tisztázni kell az állam szerepét is, újra kell rendezni részvételének formáját. Mindezeket szeptember folyamán a kormány elé terjesztik. hogy az októberben esedékes újabb tárgyalásokig stabilizálódjon a magyar Forma—1-es verseny rendezőjének a helyzete. Mindezek mellett tényként figyelembe kell venni, hogy a Forma-1 versenyrendezői jogára többen is pályáznak. Szívesen áldoznának azokért a lehetőségekért, amelyeket a Forma-1-es cirkusz magával hordoz világkörüli útján. Októberben eldől, lesz-e 1991-ben is magyar Forma-1. vagy ismét eljátszottunk egy lehetőséget... Kuruc* Pál Meg nem állni, hanem végre tenni is, s pedig Olly honban, mint a mienk... Közel 143 éve (1846. szeptember 21-én) bocsátották vízre a Kisfaludy nevű gőzöst, a Balaton első gőzhajóját. Ez mérföldkő volt a Balaton vidékének fejlődésében. Garay János már 1848- ban o következőket írja „Gróf Széchenyi és a' Balaton" című művében: „Egy évezreden át ugarul állott a’ magyarnak, tétlen pangásban, a’ gyönyörű Balaton. Széchenyi jött; a tó megijedt ia nagy haladótól, „Ez megigáz!" mondó 's keble leiháborodott. miszerint nincs egyéb választásunk, mint a‘ leggyorsabb 's legáltalánosb haladás, vagy a leg'bizonyosb enyészet, mire szintoly biztonsággal vezet - közbeve- tőleg legyen mondva - a régit mindében makacsul fentartani vágyás, mint minden újnak eléggé meg nem emészett rögtöni bekapó sa.” A Kisfaludy gőzhajó egyetlen ismert fényképe, 1880-ból, a füredi kikötőből Hasztalan! a' hullámzabolázó gőzös előáll: és ,a’. veszteglő Hó — haladásnak ered!" Széchenyinek a balatoni gőzbojózás megindításában, illetve a kies balatonvidék fellendítésében betöltött szerepéről keveset beszélünk - kevesebbet, mint megérdemelne —, s kevesebbet, mint ami mai viszonyaink közepette hasznos is lehetne. Magam a „legnagyobb magyor" Balatoni gőzhajózás című röpiratát (Pest, április 2., 1846.) most újra elolvastam. Ez a mű, mai viszonyaink ismeretében más élmény és más tanulságok hordozója, mint néhány évvel ezelőtt, amikor először olvastam. S minden bizonynyal néhány év múlva megint csak mást nyújt, ■mint napjainkban. Szándékom volt erőt meríteni abból a szellemi örökségből, amit ő hagyott ránk. E müve olvasása során úgy gondoltam, hogy néhány gondolatát kiemelve eljuttatom önökhöz, mert vélem mindnyájunk hasznára valók. Megjegyzést sem fűzök hozzájuk, mert hiszem, hogy ön érzi a mai viszonyaink bonyolultságát, s mint a jobbításért munkálkodó, a felelősségteljes gondolkodás szükségességét. * „Mi, magyarok már sokat kezdettünk sáron kívül. És több esetben vajmi jól tettük, hogy így cselekedtünk. Nem kezdhetvém az első teendővel' kezdettünk a .másodikkal' melly majd maga után rántja az .elsőt', ha t. i. el nem alszunk, és sürgetjük azt.” k . . .„Magyarország szinte legkiesb magyor vidékét elhanyagolt állopotábul kiemelni olly szempont, melly minden hű hazafinak legközelebb fekszik érdekében, azon én legalább kételkedni nem tudok;..." * .. .„mert eddigelé mindig vogy ellenséggel csatáztunk, vagy illyes nem létében — ha az igazat meg akarjuk vallani — megnemszűnőleg magunk közt veszekedtünk, és inkább csak keserű remi- niscentiák mellett busong- vón s pipázván, mintsem egy kissé előre tekintvén és a fennálló körülményeket lehető legjobban hasznosítván, csak újabb korban kezdtük észrevenni, hogy sehogy sem létezünk civilisatioi körülmények között, de annyira vagyunk mindenben hátro, . . .„köztünk a legnagyobb rész, mint érintém, még csak azt sem tudja, mi.ly rétegen áll. Már ennek ismerete is nagy nyereség volna, mint a' nemzetre nézve nem lenne kis előny, a mostani szójárás mellé „széles e hazában", lassanként azt is csatolhatni: „mély e hazában", s ennek következtében végre aztán: „magas e hazában"!!" * ........olly honban, mint a mié nk, hol - bármily paradoxnak, sőt ellentétesnek látszassák is mit mondandók -, „biztos kereset sincs, s aztán elegendő alkalmas kéz sincs", ugyan lehet-e valami, mi inkább megér- demlené a figyelmet mint mind az, ami új kereseti kör nyitása mellett egyúttal a magyarországi kézhiányt is hathatósan pótolja? Azt hiszem nem.” * .. .jmert a példa vonz; és mutatkozzék csak valahol valami „talpraesett" melly az emberi hatalom körét tágítja: s legott egészen új és nemzetekhez vajmi 'illőbb képet öltenek magukra a társadalmi viszonyok.” * ........csak az a koszorúzott bö lcs, ki a hasznost kellőleg tudja vegyíteni a kellemessel." * „Igazi javítást nem mindig tehet a fená'llának csupán csak módosításával eszköz- leni. mert a fenálló néha ollyas, mi tökéletes ellentétben áll azzal, mi eléretni czéloztatik, s ehhezképest •¡Ily esetben a réginek gyökerestül! megsemmisítése és az újnak gyökeres felállítása szükséges. Midőn más részről nem egy eset van, hol az efféle összeillesztés nemcsak lehetséges, de a már létező alap olly jól áll, mikép lehetetlen volna a felállítandóra nézve annál jobbat lerakni. Mihezképest ez esetben megint a réginek az újjal czélszerű egybe- házasítósa a dolog bölcsészetek' * . . .„meg nem áll ni, hanem végre „tenni" is, s pedig „tenni czélszerűt." Mert híszén a tevés magában még semmi, sőt néha nagyobb megrövidítés, mert zavart okoz, mint maga a nemtevés.” * ,,'Ho van miért örvendenünk embersorsurvkna'k, vagy azzal legalább kibékülnünk némileg, 'az mindeneik fölött tenni célszerűt Széchenyi István, a Balaton Gózhajózási Társulat első diszelnöke. (Amerting festménye után) az — mert félre nem ismerhető tanújele a bennünk lakó isteni szikrának -hogy termésfetesen javítani képesek vagyunk." * ........s minékünk magyaroknak, gyakorlati dolgokat illetőleg, mellyek nem alkalmazhatók elvfeszegetésre, újhúzósra és gyűlési szóparádéra, rendszerint előbb felette sokat kell gondolkoznunk, locsognunk, pipáznunk, meg alunnunk, mielőtt eszünkbe jutna, hogy a sült galambon kívül, mellyel annyira megáldotta az egek ura fajtánkat, a világon még igen sok egyéb és a galambnál minden tekintetben biztosb és ízletesb pecsenye is van!" * . . ."orrul vagyok - pedig minél inkább összehasonlítom a múlt időket a mai napokkal - tökéletesen meggyőződve, hogy ho van ország és van nép, mellynek kínálkozik szép jövendő, az a Duna, Tisza és Száva-Drá- va mente, és a magyar faj; feltéve megint, ha ezen utolsó, csábítóktul és álpro- phetáktul sárba nem vezetve, férfiúi esze és józan tapintata által el tudja kerülni mind azon veszélyt, melly igaz nem kis számmal áll úijáolakulási működésének útjában. * . . .„csak a kő. a fa, meg a rab ül egy helyütt, míg a lelkes és szabad, kivált ha könnyen teheti szerét - a mivel mi magyarok eddigelé nem igen dicsekedtünk — majd közelben majd távúiban. de mindig mozogva s csak ritkán nyugodva gyakorolja erejét." * ........kivált kezdetnél, mikor onnyi természetes nehézséggel s még ezek fölibe gördített mesterséges előítéletekkel is kell küzdeni rendszerint, lehetetlen elég közel járulni a tökéleteshez, s hogy eképp ¡Ily esetben egyenesen ki kell törölni a cselekvési szótárunkbul a középszerűt, s annál inkább a hibást.” * ........ha a magyarnak gazdagabb osztálya áltálján nem volna olly fecsérlő természetű, de a helyett, hogy most nem egyike haszontalan piperére költi pénzét, inkább valami derekabbra fo rdítaná tehetségét;" . .. * „Fogjunk tehát kezet, vessünk vállat, és az új Kis- faludy-íéle vállalat is minden bizonnyal elé fogja egy kissé mozdítani, ha eleinte személyes közvetlen hasznunkat tón nem is, mindenesetre azon magasztosb czélt, melly: vérünk és fajtánk kifejtése, nemesítése." * . . .„mert a legnagyobb feltétele ez ügy sikerének is az, mit minden alkalommal és minden esetben elé szeretnék hozni, hogy legelőször is egymást tökéletesen megértsük, és aztán ide-oda vonás helyett, mi erőt fogyaszt sőt még keserűséget is szül, egy test- s lélekkel mindnyájan egyet és egyenlőt akarjunk." Dr. Dányi Pál