Dunántúli Napló, 1989. augusztus (146. évfolyam, 210-240. szám)
1989-08-16 / 225. szám
2 Dunanttttt nadó 1989. augusztus 16., szerda Mennyit ér idén a bányászhűség? (Folytatás az 1. oldalról) tatkozik. Természetesen ez egyénenként — pontoson az említett táppénz, illetve a különböző számú túlműszakok következtében változó lesz. Konkrét összegeket jelenleg még nem tudok morvdoni, a számfejtés folyamotbon van, a jegyzéket - ugyancsak a kollektív szerződés értelmében -a jövő héten függesztjük ki. A Mecseki Ércbányászati Vállalatnál tavaly 6ta nem függesztik ki a listát. — Annyi telephelye van a vállalatnak, hogy nem láttuk értelmét az egy helyen történő kifüggesztésnek — mondta Juhász Károly, a vállalat munkaügyi osztályának vezetője. — A kifizetésre tervezett 170 millió forint egyébként a vállalat rendelkezésére áll, tehát ebből a szempontból nincs semmiféle akadály. Nálunk igen sokan vannak betegállományban, ezért változatlan maradt továbbra is az a rendelkezés, amely szerint a táppénz 70 százalékára is fizetünk hűségjúta'lmat. A szénbányákhoz hasonlóan viszont nálunk is jelentősen szigorúbbak lettek a kifizetés fegyelmi feltételei. Egy igazolatlan mulasztás az illető számára a jutalom felébe kerül, míg két mulasztás esetén már a teljes jutalmat megvonjuk. A nettó- érték megőrzéséről esetünkben még korai lenne beszélni, hiszen a jelenleg érvényben lévő szabályzók szerint akadhat nem egy olyan dolgozónk, akinek az adó a nyugdíjárulékkal együtt a bruttó érték felét is elviheti, míg a kiskeresetű külszíniek esetében ugyanez a 10 százalékot sem éri el. Pillanatnyilag csak egyet ígérhetünk, hogy minden erőnkkel azon igyekszünk, hogy elkerüljük a túladóztatást. A régóta vitatott adókérdésben a BDSZ folytat tárgyalásaikat a kormány illetékeseivel, az viszont már most jól látható, hogy a keresetek közötti nagy differencia csaknem lehetetlenné teszi, hogy egyidejűleg mindenki számára kedvező döntés szülessen. Nincs könnyű helyzetben a Bányászati Aknamélyítő Vállalat mecseki körzetvezetősége sem. Szinte már mindennapos dolog, hogy a megrendelők nem tudnak fizetni az elvégzett munkáért. — Ennek ellenére a hűségpénz kifizetésével nem lesz gond, a szükséges 18,5 milliót sikerült előteremteni — közölte Tóth Győző, a mecseki körzetvezetőség gazdasági vezetője. — Vállalatunknál már a tavalyi kifizetés előtt megteremtettük a nettóérték megőrzésére fordítandó hűségjutalompótlékot, nem lesz ez másként idén sem. Annak ellenére sem, hogy ebben az évben kényszerűségből változtatnunk kellett a vállalat termelési szerkezetén. Csak a szemléltetés kedvéért mondom, hogy lesz olyan dolgozónk, aki több mint bruttó 110 ezer forintos hűségjutalomban részesül, a kézhez vetít pénz természetesen ennek fele körül alakul. Az elmondottakból is látható, valamennyi érintett vállalat megkülönböztetett figyelemmel készül a bányásznapi hűségjutalom kifizetésére. A készülő listákba mécj nem lehet belelátni, mi egyelőre csak az dlakíjó tényezőket ismerjük, és bízhatunk abban, hogy a szeptember 1-jei kifizetést követő bányásznap a régi ünnepek hangulatát idézi majd. Kaszás E. Elmaradt a szállítás (Folytatás az 1. oldalról) Pellérdtől nem messze található a helyi termelőszövetkezet egyik volt istállója, ezt bérli közösen Hergenrőder János és felesége, valamint Kel- ler Tamásrvé. Hétfőn reggel már csendes minden. Szombaton délelőtt elszállították a baromfikor, 163 darab pusztult el. — Augusztus 10-én többször is felhívtam a BOV-ot, hogy miért nem jön a kocsi — mondja Hergenrőder János. - Mondták, hogy várjunk, jön a túrájáról. Végül is egy siklósi kistermelő jött szólni, hogy nem lesz szállítás, mert elromlott a szállítószalag, lassabban vágnak. Még aznap vissza kellett raknunk az összes csirkét, tápot szerezni. Hergervrőderék két éve foglalkoznak állattartással. A boksái termelőszövetkezettel kötöttek szerződési Két évig tojást termelték, akkor belekerültek a tojásháborúba, leadták a tojókat. Aztán a csirke- hizlalásba kezdtek, most ott ft kezdődnek a gondok. Állandó stresszben élnek. — A kistermelőnek kell mindent megfizetni — mondja Kel- ler Tamásné is. - Magasak a költségek, a kézhez kapott pénzből szinte alig marad. A gyógyszerek, fertőtlenítők ára egyre emelkedik. A hizlalási idő 52 napja állandó Izgalom. Ha elhullik az állomány, nyolc napon belül meg kell téríteni a kárt. A termelők magukra vannak utalva, nincs egyetlen szervezet sem, amelyik megvédené az érdekeiket. Biskup Gyula, a Pécsi Baromfifeldolgozó Közös Vállalat mezőgazdasági és szállítási főosztályvezetője :- Csütörtökön délután elromlott a depalettázó, amit csak a tatabányai Delta Ipari Kisszövetkezet szerelői javíthatnak meg, ők gyártják. Még garanciális a berendezés, májusban állítottuk üzembe — mondja. - Először megpróbáltuk a vágószalagon mind a két sort beindítani, de ahhoz kevés volt az úgynevezett felakasztó, úgyhogy végül is csak egy vonal dolgozott. Estére láttuk, hogy már nem tudjuk levágni a pellérdi kistermelő csikkéit, ezért nem szállítottuk be. Ügy tudom, a garázsmester az egyik termelőt kérte meg, hogy értesítse őket. Néhány hónapja üzemel az új gépsor. Nem volt idő a bejáratásra, és egy-egy műszaki hiba komoly fennakadást, meg jelentős kárt is okoz. Gondot jeleni ha ilyen esetekben a háztájiban kell lemondanunk a szállítást, mert négy óra után á termelőszövetkezetekben nem érünk el senkit, se telefonon, se telexen. A háztáji agronómusók feladata értesíteni a kistermelőket. A szállítások ilyen esetekben 1-2 napot késnek. Külön igazgatói rendelet szabályozza azt Is, hogy a beérkezett csirkét le kell vágni, de mindenképpen az aznapra kiírt szállítmányt be kell szállítani. Ilyen esetben a csirkék egy éjszakát a kocsin töltenek a ketrecekben. A kistermelőt azonban nem szabad kétségek között hagyni, lehetőleg minél gyorsabban kell értesíteni, ha elmarad a szállítás. Ha többször Ilyen helyzetbe kerül, abbahagyja, nem foglalkozik állattartással, és akkor nem lesz mit az asztalunkra tenni. Sz. K. NAGYVILÁGBAN-é- SZÖUL: A panmindzsoni demilítarizólt övezetnél mégiscsak átlépte a két Korea közötti határt kedden az a szöuli diáklány, aki engedély nélkül részt vett a phenjani VIT- en. A 21 éves lm Szu Kjong azért akart már júliusban is a határ északi oldala felől hazamenni, hogy ezzel is jelképezze a félsziget újraegyesítésére való törekvést. A diáklánnyal együtt volt az egyik legismertebb dél-koreai pap, Mun Ik Hvan atya is. A délkoreai biztonsági emberek mindkettőjüket azonnal őrizetbe vették. ♦ Repülőgépkatasztrófa Kínában Kedden Kínában lezuhant egy AN—24 típusú, belföldi utasszállító gép. A Sanghajból Nancsangba tartó gép a sanghaji repülőtér közelében, felszállási kísérlete során egy folyóba' zuhant. A baleset tényét hivatalosan megerősítették, de a katasztrófa körülményei nem ismeretesek. Az áldozatok számáról is ellentmondóak az adatok. Az utasokról — a sanghaji japán konzulátus közlése alapján — eddig csupán annyit tudni, hogy 54-en voltak, s a belföldi utasokon kívül két japán tartózkodott a gépen.-?- WASHINGTON: Hétfőn Washingtonban közölték, hogy az elmúlt héten szovjet területről egy 12 800 km hatótávolságú, robbanótöltet nélküli interkontinentális rakétát indítottak, amely pénteken este a Hawaiihoz tartozó Oahutól délkeletre csapódott a Csendes-óceán vizébe. A Szovjetunió augusztus 7-én jelentette be az augusztus 12. és 21. között előirányzott rakéta kísérletet.-o- PÁRIZS: 250 emberrel a fedélzetén a Földlközi-tenger keleti medencéje felé indult kedden a Duquesne francia fregatt. A miniszterelnökség közleménye szerint a hadihajó csatlakozik a térségben tartózkodó hoditengerészeti egységekhez. Jelenleg két francia kisegítő hajó van Libanon partjaihoz közel. A közlemény hozzáfűzte: a hadihajó személyzete készen áll arra, hogy eleget tegyen az esetleg beérkező kéréseknek, illetve adott esetben segítséget nyújtson a Libanonban lévő francia közösségnek.-f MOSZKVA: Nem sikerült megállapodni az atomfegyver- kísérletek korlátozásáról és beszüntetéséről folyó szovjet- amerikai tárgyalások fő kérdéséről, az 1974-es megállapodás ellenőrzéséről a megbeszélések augusztus 8-án Géniben befejeződött negyedik fordulójában. Ennek ellenére a fordulót kemény munka, és számos kérdésben eredményesség jellemezte — hangsúlyozta Igor Paljonih, a szovjet tárgyalóküldöttség vezetője kedden Moszkvában tartott sajtótájékoztatóján. Ki lesz a lengyel miniszterelnök? Következik Roman Malinowski? A lengyel Demokrata Párt titkársága szerint Czeslaw Kiszczak bejelentése, hogy kész Roman Malinowski, az Egyesült Néppárt (parasztpárt) elnöke javára visszalépni a miniszterelnöki posztról, kedvezőbb helyzetet teremtett ahhoz, hogy „nemzeti bizalmi kormány” alakulhasson Lech Walesa augusztus 7-i javaslatának megfelelően a Szolidaritás, az Egyesült Néppárt (parasztpárt) és a Demokrata Párt részvételével, a Lengyel Egyesült Munkáspárt mellőzésével. Kiszczak tábornok, aki több mint egy hete igyekszik egy nagykoalíciós kormányt alakítani a három szövetséges párt és a Szolidaritás bevonásával, hétfőn úgy nyilatkozott: kész a kormányfői posztot Mali- nowSklnak, az Egyesült Néppárt elnökének átadni, mert ez véleménye szerint megkönnyítené az új kormány megalakítását, amelyben azonban változatlanul bent szeretné látni a LEMP képviselőit is. Kiszczak formális visszalépése után az új kormányfőt ísmét Wojchech Jaruzelskinek kell kijelölnie. Malinowskinak már korábban is javasolták a posztot, de ő éppen a Szolidaritás várható negatív álláspontjára, nem fogadta el Kohl-levél Honeckernek az NDK menekültek ügyében azt. Helmut Kohl, az NSZK szövetségi 'kancellárja levelet írt Erich Honeckernek, az NDK pórt- és álla'mí vezetőjének a nyugatnémet diplomáciai képviseleteken tartózkodó NDK- átla-mpolgárok problémájának megoldása végett. A levelet, amelynek tartalmát bizalmasan kezelik, még hétfő este nyújtották át a címzettnek Berlinben. Ezt Herbert Schmülllng, a ibonni kabinet szóvivője kedd délután jelentette be. Szavai szerint a kancellár a levélben kifejezte elvárását, Hogy az írásban lefektetett Ramallah, Ciszjordánia: fegyveres katona őrködik az előállított palesztinok szökésétől tartva, azután, hogy ismeretlen személyek bombát dobtak egy polgári gépkocsira, megsebesítve négy izraelit. MTI-telefotó bonni megfontolásokat ismertetik az NSZEP Politikai Bizottságának keddi ülésén. Heí- bert Schmüllting egyúttal megerősítette, hogy a levél elküldése nyomón, kölcsönös meg- áJlapodás alapján, lemondták azt a szerdára tervezett találkozót, amelyen Waltér Priesnlfa az NSZK belnémet kapcsolótokkal foglalkozó .minisztériumának államtitkára Wollgang Vogel NDK-ügyvéddel színtér a menekültek humanitárius ügyeiről tanácskozott volna. A felék előbb meg akarják várni, hogy miiképpen alakul 0 menekültek helyzete a kancellár új kezdeményezése után " mondotta a szóvivő. A múl* pénteken Helmut Kohl mór személyes szóbeli üzenetet is eljuttatott Erioh Honeckernek- Arra még nem érkezett válaszShirley Temple az USA új prágo' nagykövete ♦-f- PRETORIA: Letette kedden a hivatali esküt Frederick de Kleik, a Dél-afrikai Nemzeti Párt elnöke, aki az új parlamenti választásokig, szeptember hatodikáig ügyvezető államfőként áll majd Dél-Af- rika élén. A beiktatási ünnepség után az ötvenhárom éves volt ügyvéd sajtóértekezletén kijelentette, hogy Afrika déli része egy új korszak küszöbén óil. „Ázt hiszem, hogy a történelem páratlan lehetőséget biztosít számunkra egy békés megoldáshoz" — mondta.-f MOSZKVA: Bár folytatódtak kedden is a munkabeszüntetések Észtországban a többségében orosz anyanyelvű munkaerőt foglalkoztató üzemekben és gyárakban, egészeben mégis a feszültség enyhüléséről számolnak be ° helyszíni jelentések. A hírek szerint megalakult egy szakértői bizottság a feszültséget kiváltó választási törvény áttanulmányozására. összeült a helyi parlament elnöksége is, hogy az észt helyzet megoldásának lehetőségét megvizsgálja. A kialakult problémák tanulmányozására kedden o késő délutáni órákban összeült az Észt Kommunista Púd KB irodája. Szintén Tollinn- ban tartózkodik a szovjet Legfelsőbb Tanács küldöttsége.-f JERUZSÁLEM: Úgynevezett adminisztratív őrizetben tartja az izraeli hadsereg a július 28-i'kán elrabolt Abdul Karim Obeid sejk Hezbolla'h- vezetőt. A 'hírt az izraeli hadsereg egyik szóvivője kedden jelentette be Jeruzsálemben. Ennek értelmében a Szíria-ba- rát Hezbollah („Isten pártja”) 33 éves vezetőjét vádemelés •nélkül akár egy évig is fogságban tarthatják. ♦ Teréz nővér Albániában A Nobel békedíjas Teréz nővér hétfőn magá-nlátogatásra Tiranába érkezett — közölte az ATA hírügynökség. Az albán hírszolgálati iroda rövid jelentése szerint Teréz nővér azért utazott Albániába, hogy meglátogassa hazáját, felkeresse hozzátartozóinak sírját. A világhírű római katolikus misszionárius 1910-ben~^ született egy a^bán családban az akkor még a török birodalomhoz .tartozó Skopjében (üszküb), amely ma Macedónja jugoszláv tagköztársaság fővárosa. Életét a betegek, szegények és árvák istápolásá- nak szenteli Indiában és más országokban. A Nobel békedíjat 1979-ben kapta meg.-ó- BONN: A Német Szociáldemokrata Párthoz (SPD) közel állá Frankfurter Rundschau és a Die Welt című konzervatív lap kedden hírmagyarázatban fejezi ki a rosszallását amiatt, hogy a moszkvai Pravda az NDK-nak fogta pártját az NSZK-ba érkező menekültek kérdésében. A szovjet pártlap cikke szerint ugyanis ezekben a napokban az NSZK-ban propagandahadjáratot indítottak a másik német állam lejáratásának céljával, kihasználva azt a körülményt, hogy NDK-állampol- gárok illegálisan akarnak Nyugatra jutni. Megérkezett állomáshelyé^ az Egyesült Államok új prágai nagykövete, Shirley Temp' le Black. A nagykövetasszonf Julian M. Niemczyket váltja fel, aki 1987 óta állt a prágai amerikai nagykövetség élén. Shirley Temple Black személyében a harmincas éve* egyik legünnepeltebb hollywoodi filmsztárja, az Egyesül Államok veterán diplomatája veszi át a prágai nagykövetség irányítását. A képviselet á'ltal hétfőn kiadott sajtóközlemény azt hangsúlyozta, h og1 a megbízatás Shirley Tempi6 hosszú és ragyogó diplomácia' és közhivatalnoki pólyájánál utolsó fejezete. Felajánljuk szabad kapacitásunkat az EPA—320 tip. számjegyvezérlésü esztergagépünkkel legyártható tengely, és fogaskeréktestek vonatkozásában 350 Ft/óra egységáron. Vendéglátóipari Gépgyártó Vállalat, 9700 Szombpthely, Semmelweis u. 28. Telefon: 94 14-731. Telex: 37-379. Telefax: 14-497. Felvilágosítást nyújt: ,Vánra László műszaki íg. h. ♦-f MOSZKVA: A Pravda kedden szerkesztőségi cikkben foglalt állást az észt választási törvény ellen, úgy fogalmazva, hogy a megkülönböztető jellegű jogi aktusok destabilizálják a politikai helyzetet. Egyúttal élesen támadta □ „nacionalista szűklátókörű; ség" felé sodródó bal tik unj1 népfrontokat és keményen bírálta a köztársasági pártokat is.