Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)
1989-07-16 / 194. szám
Kétszáz éves a francia forradalom Párizsi hangulatok ■ (Tudósitónk telelonjelentése) Egy hete ott irtom: o büszke Párizs ürvnepre készül. Hát 'készülni remeikül készült, de a büszkeség is megvalósult, mégpedig okos, elegáns tartózkodásban. Már 13-án este gyanús volt, hogy mivel el akartuk kerülni, a belvárosi ünnepi csúcsforgalmát, s ezért a déli negyedből az északiba, a várost szegélyező gyorsforgalmi úton hajtottunk, — de néha percekig egyedül. Párizs lakói vagy évi rendes szabadságuk idején a tengerpartra vonultak, vagy az egybetalálkozott három szabadnapra utaztak vidékre, tengerre, de elegánsan tartózkodva az idegenektől. Mert idegenforgalom az van. A mintegy tízmilliós Párizsban meg a körzetében a 2038 szálloda most mind zsúfolt. Párizsba van miért menni, hozzá a remek üzleti érzékkel szervezett forradalmi évforduló, amire a franciák kellemesen azt mondják: mi már csak ünnepeljük a forradalmat, mások meg most csinálják. Legtöbben németek és japánok jöttek. Jöttek és fizetnek egy-egy finom ebédért átlagosan 50-90 frankot, egy múzeumbelépőért 40, piros forradalmár sapkáért 30, vagy a legolcsóbb ételért, az utcai árusnál kapható sültkrumpliért 7 frankot. Van pénzük, pedig ahhoz, hogy forintra átszámítsuk ezeket az árakat, már hivatalosan is majd tízzel kell szorozni. De a Rodin Múzeum szobrai, avagy az impresszionista tárlatok képei pótolhatatlan élményt nyújtanak. Milyen volt az ünnepi látványosság? - Kicsit azért elveszett a kedves, tiszta világvárosban. Előestén utcabált hirdettek a Bastille-nál, ami azonban inkább a kisebbségi érzéssel teli párizsi arab és afrikai kamaszok sunyi petár- daroppantgatása volt. Persze, ebben is megnyilvánult a francia forradalom három jelszava; szabadság, egyenlőség, testvériség! Mindenkinek szabad volt petárdát robbantgat- ni, de a rubopörkölők egyenlő vasmorakba kerültek, a testvériséget pedig a sebkötöző nővéreknél lehetett tapasztalni, A Champs Elysée-n a felvonulás ragyogó volt. Nekem legjobban a szovjet ágyú tetszett: ráírták, hogy „Glasz- noszty" és konfettit tüzelt, miközben a nép a Marseilleis-et énekelte. Úgyszintén hangulatos volt a város fölötti léghajó, a kivilágított Eiffel-torony a szép szőke német turista'ó- nyok, de leginkább a tartós hangulatú platánfás párizsi utcák. A francia rendőrök elegánsai, rutinosan dolgoztak, igazán nem érdemlik meg a párizsiak megfogalmazását, miszerint o rendőr egy flac, ami legalább olybá értendő, mintha így szólítanánk meg a főtörzset, hogy „bunkákám!". A legszebb történetem szombaton éjjelről való. Egy ilyen aranyos rendőr-flac jobb kezében sikkes fél pár fehér női cipővel odament egy tüzesfekete néger „olyan" hölgyhöz, aki szép csípővel és bal lábán félpár sikkes fehér cipőben, vagyis félmezítláb árulta magát egy csábitó utcasarkon: „Bocsánat, nem az öné?” A bokszosdáma ringó csípővel előrelépett és puszit nyomott a rendőr orrára, Párizsban oz élet ment tovább. Szombaton reggel a Le Monde már arról irt, hogy az angolok idegesek, mert az autótervezőik 20 százaléka átlépett a japán Honda cég állományába. Földessy Dénes lesi nyári esték Kapitányból főherceg Krum Ádám protestál Az a nagyhangú kapitány, aki most itt ágól előttünk, volt már őrmester is, ezredes is, sőt generális. Mármint ilyen rangú szerepeket is eljátszott Krum Adóm, a Csiky Gergely Színház tagja otthon Kaposváron és a Pécsi Nyári Színházban is. A Nehéz Barbara siker, a közönség hosszan tapsol a kapitánynak, de Krum Adóm összeráncolja homlokát, amikor a próba szünetében erről beszélgetünk; úgy látszik, ez a figura nem olyan könnyen jött elő, mint a néző gendo Ija. — Talán a rövid próbaidő, talán az évad végi fáradtság az oka, hiszen az idei szezonban benne voltam az Othelló- ban, a Kurázsi mamában, a Pinocchióban, a Kihallgatásban és az Yvonne, burgundi hercegnőben. És egy darabot 25-35-ször játszunk.- Ilyenkor a színész panasz, kodik vagy dicsekszik?- Természetesen örülök, hogy használnak. De az évad nagyon hosszú volt. Június 17- én abbahagytam a vendégjátékot Pesten. 18-án elkezdtem a próbát Pécsen, elsején premier volt.- Miért vállal ¡a? Sok szinész ilyenkor már pihen.- Szép emlékeim vannak a nyári produkciókról. A pécsiekről meg különösen: ez a hetedik évadom itt, minden nyáron felléptem. A Tettye meghitt, utánozhatatlan hangulatú színhely, ahol jó produkciók születnek. Protestólok, mert azt hallom, néhány pécsi polgár legszívesebben megszüntetné a nyári színházat.- A kaposvári legenda a színészek közösségéről, arról, hogy szinte a színházban laknak, érvényes még?- De mennyire! És ezt kapom itt is a nyári színházban; csak jókedvű és munkát szerető társaságban lehet elbírni egy ilyen napot, mint a mai: délelőtt Csárdáskirólynő-próba, délután Barbara-próba, este Barbara-előadás. Holnap éjfélkor a Barbara előadása után — a Csórdáskirálynőből összpróba.- Szereti az operettet?- Szeretem, sokat játszottam.- Kis szerepeket.- Persze. Tizenkét éve vagyok Kaposváron, előtte 16 évig Pesten játszottam. Ha orra gondolsz, nem szeretnék-e nagy szerepeket játszani, azt mondom, de szeretnék. Há az ember fiatal, főszerepekről álmodik. Aztán megismeri a so- iát határait. Nem mondtam le A Nagy Szerepről, de nem leszek csalódott, ha nem jön el.- És ¡önnek a katonák, kocsmárosok, tábornokok?- Jönnek. Az embert egyszer meglátja egy rendező. mint valami tagbaszakadt, dühödt bivalyt, felcsillan a szeme, és máskor mór erre hív. Ezért örülök, hogy most a Csárdás- királynőben a főherceget játszom: ez más, mint eddig volt. Magam is kiváncsi vagyok, milyen leszek. G. T. Du Yaxiong professzor Baranyában is gyűjtött népdalt Skandinávok és bizánciak a budai palotában Magyarságkutatás Kína felől Baranyában, az itt élő székelyek és csángó magyarok között kutatott két esztendeje a pekingi Du Yaxiong professzor, a Kínai Konzervatórium tanszékvezető tanára, a Kelet-Kínában élő két nemzeti titkárhelyettese. Kutatását oz a megdöbbentő hasonlatosság indokolta, amit a Belső- és Kelet-Kínában élő két nemze- ség, 6 milliós lélekszámú uy- gurok és a pór százezres lélekszámú yugurok népzenéje, valamint a magyar népzene legősibb rétegei között tapasztalható. Az elmúlt időkben több híradás röppent fel arról, hogy Kína e nemzetiségeiben távoli rokonainkat sejthetjük, A szaktudományok Körösi Csorna Sándor óta Stein Auréfon át Szabolcsi Bencéig újra és újra utalásokat tettek erre a kapcsolatra. A kérdések halmozódnak egyre, hiszen írott forrósok nem léteznek a honfoglalás előtti időkről. Segítséget a szaktudományok, így a népzenekutatás adhatnak. Du Yaxiong mint fiatal zenetanár került a yugurok közé a kínai kulturális forradolom idején - természetesen ófne- velés céljából. Tíz éven át tanított Xinjiang tartományban, megtanulta a yugur nyelvet, nagyon sok népzenét qyüjtött, majd visszatérvén a polgári életbe, Nankingban doktorált a yugur népdalok összehason- litó elemzéséből. Disszertációjában összehasonlításokat tett a mongol, a mandzsu, a tun- guz, az uygur és a yugur, valamint a magyar zene között. Publikációjára felfigyelt Érdi Miklós NewYork-i orientalista, könyvét lefordították angolra, kiadták Buenos Airesben. Du Paxiong professzort végül Vi- kár László hívta meg két éve hazánkba, a Magyar Tudományos Akadémia zenetudományi osztályának vezetője, akivel Kínában is kutattak közösen. A kínai professzor 1987 októberében érkezett Baranyába, Várnai Ferenc és dr. Bárdi László kalauzolta a baranyai falvakban. — Különös élmény volt látni a magyar falvakban a sok-sok rokon vonást — emlékezik Du Yaxiong. - A tornóéos házakat, melyeket a yugurok is ismérnek, a székely és a yugur szőttesek megdöbbentő hasonlatosságát, és természetesen a népdalokét. Amikor Uygurió- ban egy nemrég megtartott népzenei konferencián bemutattam a felvételeimet, a hallgatóság egy emberként kiáltott fel: hiszen ez a mi zenénk, ezek a mi díszítéseink. Feltételezem, hogy e két kisnépnek és a magyaroknak valaha a népvándorlás előtt közük volt egymáshoz: az uy- gurok és a yugurok, akiknek nevében felfedezhetjük az ugor népnév elemeit, eredetileg a Rajkáitól délre éltek. Vagyis őshazájuk nem esik messze a finnugor népek őshazájától. Ófirk nyelvet beszélnek, szókincsükben is sok, a magyarral hasonlatossáqot mutató szót találtam Táravaik és arcvonásaik is figyelemre méltó közös vonósokat őriznek. Mindezzel kapcsolatban kérdéseim vannak, amelyekhez népzenészként keresem a választ. Du Yaxiong professzor átutazóban volt Pécsett: az ausztriai Felsőőrön (Oberwart) a jövő héten megtartandó tör. ténészkongresszus egyik fő előadója lesz. Pécsi házigazdája dr. Bárdi László főtanácsos, Baranya Megye Tanácsa művelődési osztályának csoportvezetője, aki jó ideje maga is részt vesz hasonló irányú kutatásokban. Most készítették elő Bárdi László őszi kínai útját, amelyen e kérdés történeti vonatkozásaival foglalkozik majd. Kínában ugyan, is sok az olyan, Európában még ismeretlen történeti forrás, amely a magyarokkal kapcsolatban ólló, népvándorlás- kori népekről ad hírt. Gállos Orsolya Államfői látogatások A sugóirhajtósú repülőgépek korában az államfői látogatások sokkal sűrűbbek, mint voltak bármikor korábban. Jellemző magyarországi példa: a két világháború között mindössze két államfő látogatott el Budapestre, s mindkettő 1937-ben: az osztrák köztársaság elnöke, majd az olasz király. Ha messze kalandozunk a magyar történelemben, az első nagyhatalmú vendég látogatásának dátumoként 1045. május 26-ót találjuk. Péter magyar király hívására ekkor érkezett III. Henrik német-római császár Székesfehérvárra, ünnepélyesen hűbérül adta Péternek az országot, viszont ezzel együtt Szent István koronáját és lándzsáját visszaküldte Rómába a pápának. Bár nehéz az összehasonli- tás, de annak idején császári méltóság megfelelt egy mai amerikai elnök diplomáciai rangjának. A további búvárkodásban ezt a magas rangot célszerű a válogatás mércéjének tekinteni a hozzánk látogató uralkodók sorából, de kizárva azon eseteket, amikor hódító haddal lépett hivatlo- nűt az ország területére valamely császár, vagy király. A következő nevezetes látogató 1147-ben a Szentföldre keresztes hadjáratra induló 11!. Konrád német-római császár volt. A krónikák feljegyezték róla, hogy korántsem békés zarándoknak mutatkozott, hanem „egy zsarnok rabló dühével dühöngött", nem kevés pénzt zsarolva ki oz országból, noha előzőleg hadaival békés átvonulást kért és Ígért. Negyvenkét évvel később egy újabb keresztes hadjárat hozta magyar földre a következő magas rangú vendéget, Barbarossa Frigyes német-római császárt 1189. március 31- én. A császárt III. Béla magyar király és felesége június 4-én Esztergom közelében fejedelmi fogadtatásban részesítette és gazdagon megajándékozta. A vendégeskedésből nem maradt ki a vadászprogram sem. Bár nem császári látogatás, de különösen kiemelkedő diplomáciai esemény volt 1335 novemberében Visegrádon a nagy pompával megrendezett hármas királyi találkozó I. Károly magyar. Nagy Kázmér lengyel és János cseh uralkodó között, amely hármójuk szövetségéhez vezetett. A következő császári vendég Nagy Lajos királyunkhoz érkezett tárgyalni Budára, ám ezúttal délről. Palaiologosz János bizánci császár Lajos .sirályunk közvetítésével szerette volna kieszközölni a római és a görög egyház unióját és a török hódítók elleni európai segítséget. Több hónapos vendégeskedés és eredménytelen tárgyalás után távozó bizánci császárt az ország déli határáig kisérte Lajos király. D. I. I Ho valamit sokszor hangoztatunk a végén el is hisszük. Erre a legjobb eszköz maga a tömegkommunikáció, amelynek gyakorló embere vagyok jómagam is, évtizedek óta. Történelmünk tanúsíthatja, hogy csak jól bele kell súlykolni az emberek fejébe a közölnivalót, amit aztán majd megunnak persze, meg is utálják és így válik egy - esetleg valós, vagy valósnak hitt - tény, közhelynek, idegesítő frázisnak. A tömegkommunikáció mindig fölkap valamit, egy-egy jelzést, egy „jó mondást”, valamilyen gondolatot, amit aztán a végtelenségig hangoztat, kifacsar, míg szinte ronggyá nem tépődik. Amikor közeledett az amerikai elnök magyarországi látogatásának időpontja, a rádió, tévé és a sajtó sietve és lihegve figyelmeztetett: „Ne várjuk, hogy az elnök tömött pénztárcával érkezik.” Aztán: „Ne ringassuk magunkat hamis illúziókban, már ami a dollár-milliós segélyt illeti ...” Óva intünk mindenkit a látogatáshoz fűzött túlzott reményektől ...!" — szintén a dollársegélyre utalva. A tömegkommunikáció egymás szájából kapta ki az intést és hangoztatta - oz utolsó nap előtt a rádióban többször is ismételve leegyszerűsítve valahogy így: ne higgyük, hogy az elnök személyében az amerikai gazdag Róbert bácsi érkezik hozzánk. Ki hitte? Gondolom, maga a tömeg, a - hallgatók, nézők, olvasok - nyilván nem, hiszen nem is tudják, nem is tudhatják -, csak magas pénzügyi személyiségek —, hogy hazánk gazdasági csődjén mennyi millió vagy milliárd dollár segítene. Mégis, az utóbbi napokban mór a vízcsapból is az intés bugyogott elő: „Ne higyjük, hogy...!” Megalázónak éreztem, hogy markát tartó. szakadt bunkónak vélik a magyart, aki gör- nyedten várakozik majd a Kossuth téren ... A nem-lé- tező-i 11 úziók szertefoszlottak Az elnöki látogatás ezért volt tiszta és korrekt. A közveszélyes munkakerülést törvény büntette, amelyet egy rendelet most hatálytalanított. Nyilván azért, mert már most több ezer ember van munka nélkül, saját hibájukon kívül és számuk —, s ez szomorú — növekszik. Am a börtönből kiszabadult KMK-sok ezután - gondolom - azonos megítélés alá esnek az előbbiekkel. Nem tiltakozom a törvény ellen -, hiszen ebben az országban annak idején annyi mindenért megüthette az ember a bokáját, és anynyi megbélyegzést kellett eltűrnie, hogy az elképesztő. De a riport -, amely a most szabadult KMK-sokról szólt a rádióban - csak- csak gondolkozásra készteti az embert. A KMK-állampolgár személyi igazolványa, - munkakönyvé nem kevésbé - betelt a sok bejegyzéstől: rövid évek alatt örökös munkahelyváltozások jelezték a KMK-s pályafutását, néhány hetet, ha dolgozott ilyen-olyan vállalatnál, majd több hónapos kiesés, aztán ismét egy-két hét munka és megint kényszerű pihenés. Saját kényszerből persze. Mert egyszerűen utálták a munkát. Csórón éltek, lerobbantak, néhány forintos főzelékeket, vagy leveseket kanalaztak az olcsó büfékben, falatozókban, tartózkodási helyük többnyire a környék lerobbant italboltja volt. Lezüllöttek. Nem volt munkájuk. Munkahelyük lett volna, hiszen segédmunkások felvételét hirdették gyárak és vállalatok a lapokban, hosszú éveken át. A KMK-s nem rendelkezett szakmával, iskolával sem, legföljebb néhány osztállyal. A munka nem jelentett neki életfeltételt. A törvény értelmében eljárást indítottak ellenük. A riporter - többek között - egyik férfit szólaltatja meg. Kérdezi, miért nem dolgozott korábban? „Hát, az az igazság, hogy én nem is szeretek dolgozni ... de most, hogy kiszabadultunk, ilyen váratlanul, majd azért körülnézek ...” mondotta, halk nevetéssel. A másik beszélgetőpartner egy nő volt. Hangja öntudatos és demokrácia-szellemű. „Nézze, én, — éppen úgy, mint a magyar ifjúság — nem vállaltam el mindenféle munkát. Megválogatom, milyen munkát végzek, úgy, mint egy mai magyar fiatal .. . !" Hát van a képén bőr, a magyar fiatalok nevében nyilatkozni . . . Illúziók... 1 _I va samapi Radío mellett.
