Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)

1989-07-15 / 193. szám

K R O IUI K A A ka­zetta In memóriám Sípos László. címké­je fekete: a négy hónappal ezelőtt autóbaleset következté­ben elhunyt 33 éves pécsi színész jellegzetes fotója bonta­kozik ki a háttérből. A Baranya Megyei Művelődési Köz­pont, amely évek óta foglalkozik prózai és zenei magnó­kazetták, hanglemezek kiadósával, Sipos László nagysikerű irodalmi estjét jelentette meg szalagon, Sipos művészete, fiatalon félbetört pólyája népszerűsítésének és az egyedül­maradt család anyagi segítésének stöndékával. A közre­működők lemoidtak minden tiszteletdíjról). Ez az irodalmi est az ,,lm, itt, leghátul, legelöl” címet viselte, a műsor Berták László verseiből készült. Látszatra nagyon ellentétes a költő és a színész alka­ta: a kívülről fegyelmezett, zárkózott és csak befelé rágódó, önmagát emésztő, érzékeny Berták és a kifelé forduló, har- sánysógóval, excentrikussógóval gyakran polgárpukkasztó Sipos. Egyik a saját művészi egyéniség megteremtésének ép- penhogy túl. van a kezdetén, a másik megállapodott: önálló hangját és személyiségét egyre magasabb nívón fo­galmazza meg. De az ötvenéves költő és a (harmincéves szí­nész világa mégis közel áll egymáshoz. Közösek abban, hogy az élet apró eseményeiben fel tudják villantani a legfontosabb dolgokat: a munka, a barátság, a szerelem konfliktusait, s valami olthatatlan vágyat fogalmaznak meg az ember szabadabb mozgástere után. iróniát, megvetést minden ellen, ami ezt akadályozza, és közösek a benső­séges, férfias szemérmességben is. Jól mondható és jól mondott versek tanúskodnak minderről. Ilymódon az akkori­ban sokhelyütt felhangzó műsorban — s a kazetta jóvoltá­ból a színész halála utón is — Sipos népszerűsítette Bertá­kat, Berták Sípost. A szalagon elfért még Belénessy Csaba riportja Sipos- sal, abból az időből, amikor „a vad paraszt” színész itt- bagyta a Pécsi Nemzeti Színházat, és visszament az anyjá­hoz egy alföldi tanyára. A pórperces beszélgetés a rutinos és tapintatos kérdező jóvoltából őszinte emberi vonósok­kal egészítette ki a főszereplő arcképét. — A felvétel 1988 novemberében készüfl, hangmérnök ifj. Dobos László. A dalok zeneszerzője Papp Zoltán Történelmi dokwneiitiiin va a Bara­nyai Művelődés tavalyi harmadik számát, amely most je­lent meg, belefeledkezve egy-egy tanulmány gondolkodta­tó és gondolatokat ébresztő, adatokban bőséges világába, önkéntelenül is ez a kettős, egymást feltételező meghatáro­zottság jutott eszembe Szent Istvánunkról —• pontosabban Szent istván-képünkről. Tudniillik, hogy a tavaly augusztus 20-án megtartott, halálának 950. évfordulóját ünneplő em­lékülés előadásai nemcsak az ezredfordulóról szóló, doku­mentumértékű megközelítések, hanem szoros és jelképes értelemben jelenünk történelmi léptékű változásait tük­röző kordokumentumok is. Abban az értelemben, hogy amiként egy nép, egy nemzet egyre készültebb és" felké-, szültebb saját önazonosságának visszanyerésére, ennek az önazonosságnak a kiküzdésére, annak mértékében - e fo­lyamattól elválaszthatatlanul - nyeri vissza saját igazabb történelmét is. Sajót mindenkori korlátáit is figyelembe vé­ve egyre kevesebb torzítással, vagy másképpen fogalmazva: a lehetséges és kiteljesülő békében a saját lelkiismereté- vel. Lehetséges, hogy patetikusnak tetszenek ezek a szavak, hiszen „csak” egy időszakos kiadványról van szó, azon­ban feltétlenül méltánylandó, hogy az emlékülés kiváló történészeinek előadásait csokorba gyűjtötte, hogy eredeti látásmódot sem nélkülöző kutatók kalauzoljanak Pécsvárad, Pécs nyomában, Somogyország és Tolna múltjában. A nyugati kereszténységhez való csatlakozásunk forradalmi, harcokat és áldozatokat követelő tettében tárul fel ismét, hogy milyen „mélységes mély a múltnak kútja", s a tár­gyilagos históriai képet, a tiszta forrósok fölé hajló elem­zések lázát hogyan változtatja a jelenben zajló, a saját jelenésében jórészt öntudatlan történelem. Másfelől pedig az István királyi tett heroikus felemelkedés is ezen a min­denkori jelenben „zajló” öntudatlanságon — mint minden forradalom, amikor is nemcsak a túlélés kényszere, hanem a jövőt tervező belátás parancsol. Egyre közelebb a múltunkhoz, egyre teljesebben birto­kolni azt, ez a jövő garanciája is. B. R. Nemzetközi Kórustalálkozó. & Riviéra egyik gyöngyszeme, a több mint 50 ezer lakosú kisváros, Fano adott otthont nyolc nemzet kórusainak találkozójára június 22. és 25. között. Hazánkat e rangos fesztiválon a pécsi Nevelők Háza Kamarakórusa (képviselte Tillai Aurél Liszt-díjas karnagy vezetésével. A fesztivál szervezője, Giuseppe Romano fá­radhatatlanul járja az itáliai és európai hangversenyeket, és választja ki a legjobbak közül azokat, akik a fanoi ta­lálkozóra meghívást kapnak. E rendezvénynek — noha nem verseny, „csak" bemutatkozás — olasz földön túl is igen nagy rangja van. A négynapos hangversenysorozatot a San Paterniano Ba­zilikában rendezték meg. Valamennyi közreműködő két kon­certen szerepelt, Így igazán lehetőség nyílott egymás meghallgatására. Délutánonként ún^ 'közös éneklést iktat­tak be a szervezők a város különböző szabadtéri pontjain, illetve a tengerparton. A Nevelők Háza Kamarakórusa zömmel régi mesterek müveiből, romantikus, illetve XX. századi kompozíciókból összeállított műsorral mutatkozott be a közönségnek az első koncert nyitószámaként. A föllépés fényét emelte, hogy a fesztivál díszvendége, Farkas Ferenc zeneszerző Lupus fecit című művét tolmácsolták magas nívón a pécsi dalo­sok. A második szereplésük még átütőbb sikerű volt, amely a közönség lelkes bravóiban is kifejezésre jutott. A koncerteken kívül a Fülöp-szigeti együttes egzotikus megjelenése, nem mindennapi hangzása, Rofaello urbanoi szülőháza, a San Marino-i kirándulás, a halpiac, és a tenger különös vonzása még sokáig emlékezetes marad a kórus tagjai számára. T. Zs. Azonosulva az élettelennel Élt egy kiállítás a Kisgalé- rióban, igaz, 10-11 napig csu­pán, mégis sokan látták. Főleg gyerekek, hiszen ez a külön világ elsősorban körülöttük fo­rog: a bábszínház világa. * Szabó Zsuzsa (bábszínész, bábtervező) bábművészeti ki­állítása a pécsi nemzetközi felnőttbábfesztivál keretében nyílt meg. A kiállítás anyaga: nagyméretű bábók. Embenala- kúak — életnagyságban. S az állatfigurák is — egér, kacsák, béka, madarak — meg a dísz­letelemek is mind a pécsi Bó­bita bábszínpad méreteihez igazodnak. Textíliából, fából, szögesdrótból, fémből, mű­anyagból és ki tudja még mi mindenből, amit egy.ösztönö­sen tudatos alkotó fantázia le­leménye megálmodhat, meg­formálhat. A két kisteremnyi bábfigura emlékezetes pózokban, beállí­tásban vagy épp tablószerűen néz ró a látogatóra. Fegyel­mezetten, mozdulatlanul. Kö­zelükben tábla, amely számo­zott kontúrjaival segít eliga­zodni, kinék-kinek mi az elő­adásbeli neve. Azaz annak. aki látta is a darabot, föl­idézni segíti a szereplő szemé­lyeket, (bábszínpadi alakokat. A tárlat anyaga ugyanis hat eddigi báb da rab, illetve előadás szereplőit mutatja be. (Saint Exupery: A kis herceg; Arany J.: Jóka ördöge; Csukás István: Ágacska; Erich Käst­ner: Május 35.; Bánky Gábor: irány a sárkány és egy külön teremben a nagyobbacska gyerekeknek szánt A hatalmas színrabló, Tor Age Bringsvaerd színpadi műve nyomán.) Szabó Zsuzsa eddigi hatéves bábter­vező munkásságának összege­zéseként. Ami legjobban megragadó ezekben a bábokban: a te­kintetük. A színház több, mint kétezeréves történetében alapvonás az arcon a szomo­rúság és a jókedv kifejeződé­se, aminek sok ezernyi válto­zata lehetséges az illető drámai személy jelleme s a játékban kifejtett funkciója szerint. Ezek a bábok ahány, annyiféleképp hordozzák tekintetükön, gro­teszk pózaikban, mozdulatvilá­gukban - meghatározott - jel­lemük és színpadi feladatuk lényegi vonásait. S ebben a tervező-alkotó művészete. * Hogy kiben mi lakozik, nem­egyszer késéssel, és véletlen­szerűen derül ki. Szabó Zsu­zsa, amikor a Komarov Gim­názium német tagozatán le­érettségizett, annyit tudott ön­magáról, hogy valami ösztönös kreativitás lappang benne. De mi?... Soha szakkörbe nem járt. Próbálkozott sok minden­nel, autodidakta módon. Pél­dául cipőt csinált magának meg „textiles dolgokat" • • • Azután egyszer csak „jött" a bábművészet, mint lehetőség. Ahol kísérletezni lehet: anyag­gal, formákkal, kifejezési móddal. Bekerült a Bóbita bábműhelybe, majd elvégezte az éppen meginduló bábszí­nészképző főiskolát, munka mellett. Jelenleg is bábszínész, tagja a Bóbitának. A bábok tervezése, kimunkálása „sza­badidős termék". Vagyis sza­badságidejében vagy gyesen készültek. Mint elmondta: szeretné nem abbahagyni egyiket se. Az előadóművészet és a báb­alkotás szorosan összetartozik a bábszínházban. Izgatja a „mindig mást és másképp" ösztönző ereje, a kísérletezés öröme. Azonosulva az életre hívott élettelennel. Egyszer, említette, jó lenne egy önálló, egy-két személyes színházat csinálni. Kicsiben ki­fejezve azt a világot, amit ed­dig nagyméretű bábok hívtak életre. Amit most ebben a ki­állításban összegezett. % A kiállítást, igaz, lebontották már, de talán épp ezért jutott eszembe, hogy milyen jó len­ne, ha másutt is láthatnánk! Sokfelé, ahol a Bóbita min­dig szívesen látott vendég ez­után is. W. E. Kautzky Norbert Álmennyezet A z orvos o lelkűkre kö­tötte, ne izgassák fel magukat. Boruzs Barna hivatalból tisz­teli a doktorokat. Mindenkit tisztel, aki él és mozog. Ez az élet rendje. És a rend ki­számíthatatlan. Szegény papa mondogatta: fiacskám kussolj, ha jót akarsz. Amikor a doki elbúcsúzik tőlük, egy kissé fel­áll. Nem nagyon, mert Feddö elvtársunk — mindenki elvtár­sa, nemcsak az övé — ülve marad. És mivel ágyszomszé­dok, nem szeretné magára ha­ragítani : — Ez a mi doktorunk itt —■ hatásos tisztelettel néz Feddő- re — hogy úgy mondjam, tudhatná, hogy Feddő elvtárs nagyon is jól tudja. Mi az, hogy tudja? Kívülről, ebbe biztos vagyok. Értem én, tes­sék elhinni. Nem egészen úgy, mint az illető elvtárs a HKI- től. Mondom neki, értse meg, ránk dőlt. Én nem tudom be­vakolni. Ahhoz szakértés kell. Más derült ki a végén, a Kisszövetkezet. Őnekik kiadták, meg várjam a statisztikust, megnézi. Máris rájövök, ez stimmel, nálunk a vállalatnál Gibitz kartárs — suttogva hozzáteszi — nem párttag, a statisztikus. De megjártam vele, nem a Gibicczel, az. a másik volt a hiba. Létrát kért, fölmászik rá, At mondja az illető elvtársnak a HKI-tői, ide meg oda véssék a lyukat, ne máshová. Nem megy ez olyan könnyen, ahogy elképzeljük. Először is bevonul a Kisszövet­kezetből négy fő, mind melós. Elnézést Feddő elvtárs, mi csak így hívjuk őket. Kérdik, járt-e mifelénk a statikus? Mondom neki, csak a statisztikus járt. Hórom napon keresztül vár­ták. Elütötték az időt, egy fia­talember horkolt is, úgy aludt. Munka az semmi. Erre jön a főnökük, és kivéstek a falba nyolc lyukat. Az asszony nem győzte söpörni a porfelhőt. Majd ide teszik a vasgerendát. Mert ránk dőlt óz az isten­nyila plafon. Az a mérnökféle, a statikus — nehogy összeté­vesszem — mondja, ez így nem stimmel. Véstek még nyolcat. Csupa lyuk volt a szobánk. Gondolom is, melyi­kük lesz a jó? Ilyesmi csak az eszébe jut az embernek. Fed­dő elvtárs. Az asszony mindig kéznél van, mondom neki, te, mit szólsz hozzá, hogy szédel- gek én. Vigasztal, ahogy csak bír. Ne gondoljak a lyukakra. A dolgozók meg eltünedeztek. Azt mondják, feddő elvtár­sam, ez a mi bajunk. Ugye, el tetszik magyarázni, hogy is van ez? Amit a televízió mon­dogat, a felét se értem. A Parlamentből se többet. Egy szép napon megint jönnek, é4 kijelentik, jön a statikus. Ak­kor kiabáltam először: csak azt ne! És a szédelgéstől, úgy ahogy voltam, eldőltem. Akkor lett ez a kis baj a szí­vemnél. Két hétig te -áztattak az intenzív osztálya Feddő Andor a lev. jó egy híg pontját nézi: És elkészült végre az az álmennyezet? — Nem az még mindig úgy áll, ahogy otthagytam. És Boruzs Barna halkan le­csúszik a székről. A bábfesztivál i3eje olott Szabó Zsuzsa bábkiállítását tekinthették meg az érdeklődök a Pécsi Kisgalériában. Fotó: Kóródi Gábor Kiailltdn a Klegalériát A plokát az utcáé. Egyfelől a falfirkák, másfelől a tacepaóik, a reklám rokona. A jó plakát a köz­helyes, didaktikus utcai nyelvet emeli költészetté. A művészet különös, jellegzetesen e századi műfaja ez a maga ver­bális, propagandisztikus céljának alárendelt agresszivitásával. Ha egyáltalán felemelik a művészet rangjára. Vajon mit tudnak mon­dani a világ jelentősebb - eseten­ként a műfajban a legjelentősebb- művészei a plakát nyelvén néhány elvont fogalomról? A francia forradalom bicentená- riumára készülő kulturális bizott­ságnak, a szervezőknek mintha ez lett volna a becsvágyuk, amikor hatvanhat művészt - köztük Pincze- helyi Sándort és Kemény Györgyöt- a világ minden tájáról összehív­tak, hogy az emberi jógákról, a forradalom eszmeköréről ebben a műfajban valljanak. Már a fogal­Plakátjtf mak általánossága miatt és kénytelen kívánság, de , szí a plakát öntörvényű 1111 legzetessége is; tudniillik' legidőtállóbb gondolatoka1 landóságával számolva, aktl jegyében fogalmazza merj' fenntartások persze csak bölcselkedések. Párizsban elején egy templom, W először, Pécsett ped'ig keoö hét elejétől a Kisgaléria 0 hont az eredetik alapján * sított másolatoknak, hogY gatók ebbe az amorf sok belefeledkezzenek és aztá képp el is tévedjenek abb1 Hiszen mi lehet a köz zője annak, amit embeO amit szabadságnak ' Nemcsak azért, mert e ‘ nak más és más feltétele

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents