Dunántúli Napló, 1989. július (146. évfolyam, 179-209. szám)

1989-07-15 / 193. szám

í István

Elárvult

* kénél üldögélve ét sétáltatja >'bágyatag tekintetét « meg a telefon között

•«lét szaladt gyerekek I még csak-csak ?bon már "ben se igen

Jb a bérházbeli szentfazék ■'odő-hallgotózó pletykafészek "mó az ajtót

f esik le szivéről

*■ a Tudakozót kajtatva —

Csozik s megkérdezi:

*9yreggel Babarcra a busz

holtán

önoszkóp

o párnacsaták.

6mmel (korommal?)

^ohókás fiúk; lábujjaim közé immáron papírlapot,

‘°pott gyufával talpaimat, örökre, elfüggönyözve nem látnak, nem láthatom őket s,,Pr többé a mókás csapat —

! pnyvet lapozgatok.

sötétlik minden mondat, hitt fotó. irka-firkákkal ™Vetta. töredezetten a gerinc.

be

végeztetett takaródét fújok.

^ólyi Szabó Péter

vén szív

hiv

is lüktet,

°9v s gondol valamit. s?s> eladtuk szivünket,

' °z ész szavait.

'•ltokban, mintha ¡’."’¡tanának az évek. l“mjén és mirrha.

' névtelenül szeretlek Téged.

József

í;

iharban

; V|Üanatnyi égbolt:

0en: szép volt, nagyon szép volt villanatnyi égbolt.

bét ■ .

*en\’ ólba zártam,

bj(' telelem, szobádban,

1 ’yukot ólba zártam.

"iko ,ak a menny gerendái,

,”0n az Úrnak imái,

MOr1: *0rt, a villám agyoncsapta. #és»üp° kék foltok voltak rajta. *0rt, a villám agyoncsapta.

a falum kevesebb lett, cs®nk is kövérebben csendlett, ”dlett, csendlett.

9tak a menny gerendái.

Egy népdalgyüjtő centenáriumára

Száz éve született Schneider Lajos

Nemcsak szűkebb pátriájának, Mohácsnak művelődéstörténetében játszott kiemelkedő szerepet a száz éve, 1889. július 27-én született Schneider Lajos. Céltudatos, szakszerű munkájának eredményét ma már országos megbecsülés övezi. Az 1960- ban elhunyt pedagógus, a külvárosi elemi (majd általános) iskola igazgatója másfél ezer népdalt rögzített kottaképbe a 30-as években, feláldozva a nagy ügyre minden szabadidejét. Egyszerű, szerény személyisége percek alatt feloldott minden gátlást, ami énekeseit megbéníthatta volna.

Az 1940-ben megjelent „Baranyai magyar néphagyományok” című háromkötetes mű bevezetőjében így fogalmazza meg Schneider alkotótársi rangját a szerző, Berze-Nagy János: ,/Különös köszönettel tartozom Schneider Lajos úrnak . . . aki felkutatván Mohácson a népdal még fellelhető emlékeit, a gyűjtő munkatársak közül a legtöbbet szolgáltatta, s a többféle gyűjtőtől többféle hangnemben lejegyzett dallamok közös végző hangra átírásának fáradságos munkájában is segítségemre volt." A nyugdíjazását követő években levelező kapcsolatba került Kodály Zoltánnal, Lajtha Lászlóval, Bárdos Lajossal. A gyűjtéséből származó népdalok eljutottak az Akadémia kiadványaiba is. Mohács művelődés- ügyi vezetői újabban lehetővé tették, hogy dr. Várnai Ferenc gondozásában három helyi publikáció is megjelenjen.

1950. szeptember 18-án a tanítványának, Kersics Anka énekesnőnek látogatására Mohácsra érkező Kodály Schneidert is megtisztelte otthonában, kifejezésre juttatva a gesztussal nagyrabecsülését.

Az idei Schneider Lajos népdalénekléti verseny egyik résztvevéje Mohácson. (Archív felvétel)

Napjainkban egykori iskolájának falán emléktábla őrzi a jeles népdalgyűjtő emlékét. Ennél gyümölcsözőbb biztosítéka a Schneider-tradíciók fennmaradásának a farsangkor immár hagyományossá vált népdaléneklési verseny, mely nemcsak a Dunántúl ifjú tehetségeinek felkutatására és a folklórértékek életben tartására ad alkalmat, hanem a rádió nyilvánosságán keresztül a gyászos csatavesztésről és a busójárásról ismert Mohács sajátos arculatát is jelentős színnel gazdagítja tovább.

Városában nemcsak a népdalgyűjtő Schneider emlékét őrzik kegyelettel. Efe János (1885-1975) kölkedi körjegyző mellett a Brand Ede (1864- 1945) polgári iskolai igazgató által 1923-ban alapított helyi múzeumnak is fő munkatársa volt. Az 1920-as évek végén

szegénysorsú fiúkat maga köré gyűjtve, alkalmat teremtett számukra képességeik be- érlelésére. Ezzel mellesleg az 1933-tól működő szimfonikus zenekar fúvósrészlegének magvát is elhintette. Egyházi és világi kórusokat szervezett, egyebek közt egy sokác anya- nyelvűekből toborzott énekkart. Pianista kísérőként is színpadra lépett. 1921-ben ilyen (nyakatekertségében is hitelesnek ható) megfogalmazásban írt erről a Mohácsi Hírlap: „A nagy technikával bíró zongorista művészetének minden erejét érvényesítette, s a lágyan simuló kíséret jelentékeny tényező volt a siker létrehozásában." Közel három évtizeden át orgonáit a Püspök templomban. Különösen plasztikusan áttekinthető, fegyelmezett Bach-játéka maradt emlékezetes.

Bojtár László

Múzeumi kiadványok- Margócsy Józsel: Molnár Mátyás. A vajai Múzeum alapító igazgatójának élete. Kiad. a Vay Ádáim Múzeum Baráti Köre, Vaja, 1989.

Technikatörténeti Szemle XVI. 1986—87. Kiad. Az Országos Műszaki Múzeum. Budapest, 1989. 205. o.

Ára: 140 Ft. Beszerezhető az Országos Műszaki Múzeumban!- Történeti Múzeumi Közlemények 1985—1986-os (össze, vont) száma. A kiadvány egyebek között közli az 1988-ban elhunyt Gerelyes Ede írását ,,A munkásosztály szerepe a város formálásában: Budapest és a peremvárosok" címmel: 5riláqvi Miklós „Gondolatok a kimagasló történelmi személyiségek múzeumi bemutatásának lehetőségeiről”, Sz. Bányai Irén „Az életmódkutatás iránya és gyűjtési gyakorlata a Magyar Munkásmozgalmi Múzeumban", Szabó István „A városi életmódkutatás problémái a történeti múzeumokban”. L. Baji Etelka „A városi ipari munkásság öltözködése a dualizmus időszakában” című tanulmányát: bemutatja az Országos Pedagógiai Könyvtár és IMúzeum fejlődését, a Mező- gazdasági Múzeum kiállításait az alapítástól napjainkig, valamint a londoni Munkástörté- netj Múzeumot: beszámol kiállításokról és új gyűjteményi szerzeményekről.

Relormgondolkodás Magyar- országon a XÍX. században. Kiad. a Nógrádi Sándor Múzeum. Salgótarján, 1989. A tartalomból: Horváth István: Sré- ter János (1806-1842), Kovács Anna: Naav Iván (1824-1898), Praznovszky Mihály: Kubinyi

Ferenc (1796-1874).

Tóth Lajos: Az Alrika-kuta- tó Kovács János élete (1816—

1906.) Kiad. A sárréti Múzeum Baráti Köre. Sorozatszenk.: Miklya Jenő. Szeghalom. 1988. 112. o. 500 számozott példány.

Múzeumi Füzetek 37. sz. Ta. nácsok a Galga és a Rákos vidékén az 1918-19-es forradalom idején. (Forrásközlés). So- rozatszerk.: Asztalos István. Kiad. a Petőfi Múzeum, Aszód,

1988. 150. o.

Múzeumi Füzetek 38. sz. Városon innen, falun túl. Tór- sadalomföldrajzi vizsgálatok Aszódon. Szerk.: Asztalos István, Kovács Katalin, Zentai Viola. Kiad. A Petőfi Múzeum, Aszód, 1988. 397 o. -f mellék, let.

Múzeumi Mozaik 1989/1. A Nógrádi Sándor Múzeum tájékoztató füzete. A múzeumi szervezet munktarásainak beszámolói munkájuk legújabb eredményeiről. Salgótarján,

1989.

*Htiság

L ,

és más öntőformákat ala- k, l l<i a különböző társadal- :WQnem mert egyénileg is igen r S| ®í>pen értelmezhetők. így '4vj ^ és jelszavak konglomerá0 . °ldódik az ünnepi feladat ¡t>|0"9ybetűs Nagy Francia For- k, q eszmekörét megidézni, ’oiu.^agc szürreális, elidegenítő '•'kSi?0 akár históriai szól is "ti^.lcti az emberi jogok deka kínai atombombával. az éhség, a szegénység, \ ré, a szolgaság gyötrő je- "¡5(1 a környezet jövőpusztitó V^ége teszi illúzióvá a

1 o^ííot - de mi az, mi lehe' ami miatt némelykor Pá- ^r ^thettük vigyázó szemeinket? guillotin működési elvének

Inasabb tanulságaira vagy Corday tőrére is illett

volna talán utalni, netán egy rousseaul gondolatra, ha már Európának e történelemformáló szegletéről van szó.

Persze kétségtelen, mindenkinek a figyelmébe ajánlható ez a sok- színű, szempontjait vesztő ^ kiállítás. És hót a szervezők, ha már az alkotókat meghívták, nem nézhettek meg olyan tüzetesen az ajándék- lovak fogát. Meg aztán kárpótlást nyújtott jó néhány igazán klasszikusan szép alkotás - japán és egyesült államokbeli műveszek pia ka t- jai. A nagy számok törvényéből adódó előnyök érvényesültek ezúttal, ugyanis ebből a két országból állítottak ki a legtöbben, valamint a hazaiak mellett a lengyelek es a nyugatnémetek. A látogatónak óhatatlanul az a benyomása tárnád. mintha a világ egyes tájékom a művészek nem kedvelnek ezt a műfajt. Talán mert gyofcion es főként csak pl atkátokon találkoztok azzal a témával, amit a franciak megjelöltek?

Bóka Róbert

A forradalom évfordulóján

„Egy nagy hősköltemény vala egész Franciaország.” Eötvös József írta ezt a múlt század harmincas évei- ! nek végén, A Irancia drámai literatúra és Vidor FJugo című tanulmányálban, így em- j fékezvén meg az 1789. július : 14-én kirobbant nagy fran- j cia polgári forradalom ese- j menyeiről. S századunk húszas esztendei közepén lly- I lyés Gyula párizsi menedékhelyén, egy másik polgári j forradalom, az 1918-as őszi- j rózsás utáni apály és megtorlás önkéntes száműzötte- iként, egy versében (9, Rue iBudé) hasonlóképp egy „nagy hőskölteményt” emleget, a sajátját, mely egy I pórleányért folyó harc megI örökítése lett volna. Ajánlották neki is, hogy váltson I nyelvet, váljék francia költővé, s így a világ is megérthetné. De mint Adynak, Illyésnek is szellemi támaszpont volt Párizs, Franciaország, igazodás a nyugati kultúra élvonalához, de a haza Magyarország volt és maradt a számukra.

A francia forradalom s a francia szellem kisugárzása mindig is jelentős volt hazánkban. Közvetlenül és közvetetten. Magyar jakobinusok, Martinovicsék mozgalmában, a vezetői kivégzésén - úgy tudjuk - jelen levő Csokonai Vitéz Mihály gondolkodásában, indulataiban, a .Mária Terézia-, a II. Jó- zsef-féle felvilágosodás udvarhoz édesgetett téstőrirói- nak munkásságában, a Párizs felé tekintő, s másokat is erre buzdító Batsányi János tollán, a Marseillalse-t, a francia- forradalom himnusz-indulóját A marsziliai ének strófáiban magyarul tolmácsoló Verseghy Ferencnél.

Aligha meglepő, hogy az ifjú Kossuth 1826-ban, „az utóvilág csendesebb nézőpontjáról" szemlélődve, időrendben tekintette át „a 18. század utolsó rettenetes évtizedjét”, s később — 1832-ben — a sajtószabadság megteremtése mellett érvelve hivatkozott a történelem e hatalmas, ellentmondásos eseményére: „A francia revolutiónak boldogtalan időszakában csak addig gúnyoltatott, alacsonyít- tatott a vallás, míg a terro- rismus uralkodott, ekkor pedig a sajtó szabadsága is együtt a vallással, lealacsonyítva hevert.” S ha él a sajtó szabadsága - fejtette ki Kossuth -, a vallásé is csorbítatlan. 1834 végén egy ismerősének megküldi a Mar- seiílaise szövegét, magyarázatokkal, pataki anekdotákkal fűszerezve.

A másik „legnagyobb magyar”, a reformer Széchenyi - furcsa tán - az angol s a francia forradalom tökéletes megértőjének, s fő elemeikben elfogadójának bizonyul a Hitel lapjain. „Britannia s Franciaország vér- zivatarai” azt bizonyították a számára, hogy elkerülhetetlen volt az összecsapás a minden vagyont s hatalmat örök időkig sajátjaként bitorló „tehetősb rész", s az ország valamennyi terhét viselni kénytelen „alacsonyabb”, egyszersmind nagyobb rész között. Ez az összecsapás aztán a változásoknak olyan kényszerét hozta magával, hogy az egykori uralkodó osztályok is „most határ nélkül s minden tekintetben jobban bírják magokat, s boldogabbak, mint régi helyzetekben lennének, melyért annyit fáradtok s harcoltak s melynek korábbi fenntartása végett, legnagyobb szerencsétekre, a csatát elvesztették!"

Hadd folytassam a sort az 1979-ben elhunyt Bibó Istvánnal, aki a felszabadulás utáni új haza szakszerű berendezésében Erdei Ferenc s mások oldalán jelentős és kellőképp nem méltányolt szerepet játszott. 1956-ban Nagy Imre második kormányának óltammi- nisztereként tragikus hűséggel tartott ki végsőkig a posztján, majd - ha őt magát nem is - gondolatait hosszú időkre halálos ítélet sújtotta. Csak mostanában í fedezhetjük föl öt ismét.

Bibó István, élete végén, j a két „szuperhatalom” (az : Amerikai Egyesült Államok és a Szovjetunió) szemben- j állásának nézőpontjából, a brezsnyevi korszak körűimé- j nyei között vizsgálta a társadalmi forradalom — s így a j nagy francia polgári forradalom tanulságainak - kér- j dését, s még alapvetőbb volt I az a törekvése, hogy a társadalmi rend moralizálásá- nak kísérleteit vegye számba a világtörténelem analízise során. (Azt tartotta ugyanis, hogy hosszú távon politika és morál, közéleti cselekvés és erkölcs egybe kell hogy essék, nem kerülhet szembe egymással.) Szerinte a forradalom: földrengésszerű társadalmi-politikai változások együttese, mely mögött „a társadalom helyes szervezésének összefüggő és magas szinten tudatossá vált elgondolása és terve áll".

Ebből következik, hogy a forradalmat kirobbantó politikai és erkölcsi elvek, az ezeket hordozó rétegek társadalom- és intézményformáló erővé válnak. S ahogyan Széchenyi, Kossuth, Bibó sem fogadta el - s főképp nem dicsőítette - a forradalmi terrort ő legfeljebb csak pillanatnyi (nem intézményesült) erőszak működését tekintette adott esetben indokoltnak. Úgy vélte, hogy a nagy francia forradalom terrorisztikus korszaka „nem a forradalom lényegéből következett, hanem a történelem nagy esetlegességeinek egyike volt". Megállapításait — gondolom - kiterjeszthetjük a szocialista forradalomra, a szocia'iz- mus önmegújításának kísérleteire is, mint ahogyan 1789, a vele kezdődő történelmi szakasz eredményei sem pusztán a polgári, tőkés jellegű társadalmak számára hasznosulhattak.

A nagy francia forradalom politikatörténeti, jogi, államelméleti hozadékát elemezve, Bibó István ilyeneket méltányol: az észérvek a francia forradalom előzményei során váltak történelemformáló tényezővé, hasonlóképp ekkoriban s a forradalom örökségeként lett bárminemű társadalmi cselekvés formérőjévé a teljesítmény, az érték. 1789 szellemisége adományozta a világnak az emberi jogok eszméjét - amely végre nálunk is, a szocializmus gyökeres reformkísérletének néhány más országában is elfogadtatott—, kiegészülve a jogállamiság XIX. századi elvével; egy új alkotmány koncepciója származott

mindebből. S ilyen fogalmak váltak működőképessé, mai érvényűvé, mint népszuverenitás, hatalommegosztás, demokrácia, lett a nép a törvényesség, a legitimitás végső forrásává, melynek alapja a szabad és manipulációmentes választás. Angol- amerikai többletként - fejtegette Bibó - az ellenzék nélkülözhetetlen szerepe is kialakult a francia forradalom örökségének bázisán. S hogy nálunk ez utóbbi tényező miképp gyökeresedett meg már a reformkor politikai gondolkodásában, arra megint Kossuth lehet a példánk: Deregnyei álnéven

írott izgalmas röpirata 1847 nyarán (A magyar politikai pártok értelmezése).

Köszöntsük háta francia polgári forradalom 200. évfordulóját. Ne csak a vérözönt lássuk benne, a magasztos elvek ellenkezőjükre való fordulósát, ami kiábrándította Madách Emberét, hanem a világ megújhodásának roppant munkálóját. Talpra állásunkhoz kell a Nyugat anyagi segítsége, de a lerombolt Bastille felől érkező szemléleti ösztönzés legalább ennyire fontos a számunkra.

Köháti Zsolt