Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)
1989-06-24 / 172. szám
Dunántúli napló 1989. június 24., szombat Elhibázott döntések nyomán Csökken a bolti nyitva tartás Sok a kilépő, az üres állásokra nincs jelentkező — Kisboltok a szabadságolások idején zárva tartanak Levél a szerkesztőségnek: alulírottak kérjük, hogy a Szabadság út 36. sz. alatti élelmiszerboltot ne zárják be délután két órakor, hanem az a nagy átmenő forgalom miatt legalább 18 óráig legyen nyitva. Panaszunkkal már a vállalathoz, is fordultunk, de onnan elutasító választ kaptunk. Tisztelettel: a vásárlók nevében 258 aláírás. * A Baranya Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat központjában Harmat János kereskedelmi igazgatóhelyettes fogad. Cseppet sem lepődik meg a levél láttán, ami mellé mindjárt egy másik, hasonló tartalmú és ugyanúgy sok-sok aláírással jegyzett papírlapot ad a kezembe.- Májusban nyolcvan dolgozó hagyta el a vállalatot. Igaz, húszat felvettünk, csak hat a szakképzett. Nincs elég hentes, pénztáros a boltjainkban. Szinte rettegek a mindennapi telefonoktól: hol, melyik boltban van üresedés, ki az, aki nem tudott bemenni dolgozni, kit kell helyettesíteni. Hatvan tanuló végez idén, de csak fele köt velünk szerződést. Nincs megfelelő utánpótlás. Például a 10-es ABC-ben hat tanulóra számítottunk, ebből három megbukott, egy nem szerződik. A 20-as ABC-ben öt tanulónkból csak kettő szerződik. Pedig tanulmányi eredményüktől függően július 1-jétől pályakezdési támogatást is ígértünk. Persze, nemcsak a fiatalok, de az idősek sem szívesen dolgoznak ma már az élelmiszerboltokban. Az eladók évek óta panaszkodnak, hogy kevés a fizetés és egyre nagyobb a rájuk rótt teher. A rengeteg túlóra miatt gyakoriak a családi kohfliktusok, mind gyakrabban szakadnak szét korábbon jól összekovácsolt kollektívának hitt bolti közösssé- gek. A nagy üzletekben még nem is annyira, de a kisebbekben már riasztó a képzetlen kereskedők, a hozzá nem értők, a szakmájukat, munkájukat csak kényszerből vállolók száma.- Az idei évben már odáig jutottunk, hogy a kisebb élelmiszerüzleteket a szabadságolások idejére kénytelenek leszünk bezárni - mondja a kereskedelmi igazgatóhelyettes. - Hiába hirdetünk rendszeresen az újságban, az üres állásokra nincs jelentkező. A nyitvatartási idő szűkítését a kényszer szülte, jelenleg nem tudunk mást tenni. A szükségesnél kevesebb a létszám a Budai vámnál, a Szupermarketben, az Ybl Miklós téri önkiszolgáló boltban, a Kossuth Lajos utcai és a Tolbuhin úti üzletben. A felsorolás persze korántsem teljes. Hiszen ha az ember a boltvezetőket kérdezi, szinte mindenütt azt hallja, hogy igencsak elkelne a segítség, Ám a pénztárakba vagy a húsos pult mögé nem lehet akárkit beállítani. Az ilyen feladatokhoz szakértelem, szakmai tudás is kell. A vállalat megpróbálkozott a belső átképzéssel, de a fő gondot ezzel sem tudták megoldani: a kereskedelmi pálya ettől még nem lett vonzóbb és a boltokban dolgozó Iányok, asszonyok fizetése sem annyival több, hogy felvehetne a versenyt a másutt kínálkozó lehetőségekkel. Mi lehet tehát a megoldás? A kérdésre nem egyszerű a válasz. A vásárlók nagy tömege mindenesetre riadtan szemléli a megnyirbált bolti nyitva tartásokat, a romló vásárlási feltételeket. A vásárlót persze nem érdekli az elmúlt évek hibás kereskedelempolitikai gyakorlata miatt kialakult helyzet, de ezért az inuk- szakadtáig dolgozó bolti eladókat sem lehet felelőssé tenni. Az elmúlt években számos rendelet, utasítás szabályozta a boltok nyitvatartási rendjét. Tanácsok, szakszervezeti vezetők vitáztak, mi a jó a vevőknek, a boltok dolgozóinak, igazi megoldás azonban nem született, nem születhetett. Ennek egyik fő oka, hogy a korábbi szakszervezetek, ahelyett, hogy a bolti dolgozók életkörülményeinek javításáért szálltak volna harcba, inkább a kevesebb munkára, a nyitvatartási idők csökkentésére biztatták a boltosokat. Az élelmiszerkereskedelmi szakma sok évtizedes fejlődését nátrányosan befolyásolta az alacsony árrés, az, hogy bizonyos termékek forgalmazását keretszámokban írták elő, hogy nem kapott létjogosultságot a kereslet-kínálat törvénye. nem alakulhattak ki igazi piaci viszonyok, hogy folyton-folyvást mindent szabályoztak, elvontak, és a vállalatok nem kaptak kellő önállóságot. * A Szabadság úti üzlet nyitva tartásával elégedetlenek a vásárlók. Igazuk van, s ezt a működtető vállalat is elismeri! Ez azonban egy hosszú folyamat, egy elhibázott időszak következménye, amit aláírások gyűjtésével vagy tanácsi bírság kiszabásával talán lehet módosítani. Az igazi megoldás azonban nem ez. Ma már feltétlen tovább kell látni ennél, az élelmiszerkereskedelemben is komoly változásokra van szükség. Ferenci Demeter Csütörtök délelőtti forgalom a Szabadság úti kisboltban. Igény lenne a két óra utáni nyitvo tartásra is. Hol sírjaik domborulnak... Temetőtérkép neves pécsiek nyughelyéről Néhány éve a budapesti Mező Imre úti temetőt — nemzeti panteonunkat — próbáltam képes riportban bemutatni. Akkori temetőlátogatásom alkalmi kísérője —, a sirkert gondnoka —, azzal kezdte, hogy egy térképet nyomott a kezembe; arról megtudhattam, ímelyiik parcellában hazánk mely nagysága nyugszik. Hasonló térkép van most már a pécsi köztemetőről is. Tavaly dr. Marton István, a Pécsi Városszépítő és Városvédő Egyesület elnöke lapunk ,, Pécsiek a városért" rovatában arról számolt be, hogy folyik már a pécsi temetőtérkép összeállítása, most pedig a frissen elkészült térképet vehettem kézbe. A PVVE emblémájával díszített A-2 méretű térképlap címe: „A pécsi köztemetőben nyugvó, neves halottak névjegyzéke", s ezen oldalán láthatjuk a főbejárat eredeti tervrajzát, magát a térképet, melyen betűk, ill. római számok jelzik a parcellákat, továbbá egy felhívást is olvashatunk: „A névjegyzék nem tartalmazza valamennyi neves pécsi polgár temetői adatát, ezért kérjük az észrevételek, új javaslatok megtételét." A hátoldalon olvasható a névsor, vastag betűkkel szedve a nevek, mellettük a születési és halálozási évszám, a foglalkozás, valamint a sir pontos helye. 404 név olvasható Abay-Nemes Oszkártól (1913- 1959, ügyvéd, úszó-olimpikon) Zsolt Zsigmondig (1908-1980, orvos, történész). A térképet dr. Marton István vezetésével, a PVVE e célra létrehozott munkacsoportja állította össze.- Honnan támadt az ötlet? - kérdeztem.- Magam is a Mező Imre úti temetőben jutottam térképhez, amely segített megtalálnom sok kiemelkedő honfitársunk sírhelyét. Akkor gondoltam arra, hogy a pécsi temetőben is sokan alusszák örök álmukat. akik sokat munkálkodtak városunkért, s az ő munkásságuknak köszönhetjük, hogy ma Pécset hazánk egyik legszebb városáft kilencedik... Rosszkedvű az ég. Szürkeségében még kisebbnek láttatja a házat és felnagyítja a kérdőjelet: vajon jó dolog volt-e ide születnie még egy kis- gyerméknék? Középkorú, ott- honkás asszony álldogál az udvar közepén, ő a szomszéd. Tekintélye van a szavának, hívására azonnal megjelenik egy jókedvű bakfis. Barátságos pillantásokkal végigmér bennünket, aztán eliramodik a kerten át a kultúrhóz felé az édesanyjáért.- Amíg várunk, dr. Terries Gyű Iá né, megyei vezető védőnő a csecsemőről kérdezgeti a szomszédasszonyt. — Bent van a szobában, még alszik — mutat a két- szórnyú kis ab lók felé. — Ilyet még nem láttam! Mindennap itt vagyok, ez a kislány sosem ébred nyolc óra előtt, pedig végigalussza az éjszakát is! Kilenc-tíz óra között szoktuk felvenni, vagyis ilyentájt. Végszóra megjelenik egy tizenéves fiú — mint később kiderül, az édesanyjukért indult lány ikertestvére — és betessékel bennünket a házba. — Anya kéri, hogy várjanak néhány percet, még van egy kis munkája, de mindjárt jön — mondja, aztán tétovázás nélkül fölkapja az ágyból a bebugyolált húgát, a hat hónapos Editet. Lebontja róla a takarót, elrendezgeti a hálózsákját és addig ringatja, szólít- gatja, amíg a kislány teljesen felébredve, nem mosolyog. Kezét a feje alá igazítva, óvatosan visszateszi az ágyra, ránéz a szomszédasszonyra, és arrébb áll, mintegy átengedve neki a továbbiakat, a tisztázást, az öltöztetést. A gömbölyű kislány nagyot nyújtózik, a imég elsötétített szoba félhomályában megcsillan az arany fülbevalója. Gyors léptű, határozott asz- szony köszön ránk. Kezet nyújt: Gál Dénesné vagyok. Néhány szóból megegyeznek a szomszédasszonnyal, aki a reggeliztetést is magára vállalja, mi pedig átmegyünk a másik, szintén szerényen berendezett szobába. Nem tudhatta, hogy látogatói érkeznek, így még Inkább felértékelődik szemünkben az a rend, tisztaság, ami fogad. Nehezen indul a beszélgetés, a védőnő is keresi a szavakat, nehogy véletlenül is megbántsa Gálnét. Végül is 41 éves korban, hét év szünet után a kilencedik gyermeket a világra hozni nem egy mindennapos dolog. Abból, hogy hosszú ideig nem járt terhes- tanácsadásra, arra lehet következtetni, hogy sokat vívódott. Gálné kezdetben akadozó félmondatai megerősítik a feltételezést. Nem számítottak már gyerekre, és nagyon el volt keseredve, amikor bebizonyosodott, hogy terhes, összekeveredtek benne az érzések. Szégyellte magát, mert akkor már tudták, hogy a legnagyobb lányuk gyermeket vár. Ugyanakkor folyton az elsőszülött fiára gondolt, aki 18 éves korában gyógyíthatatlan betegségben meghalt. Ilyen érzésekkel nap mint nap együtt élni, nehéz kilenc hónap volt, de egy percre sem fordult meg a fejében, hogy bizottság elé menjen . . . Akkor is sírt, amikor a Megyei Kórház szülészetén először mellére vette legkisebb lányát... S itthon is, amikor hazajöttek, de akkor már másként, másért. A hét nagyobb gyerek — mint a fecskék a dróton — úgy ültek a heverőn egymás mellett, őket várva. Mint kiderült a férje — aki a MÁV-nál dolgozik — elkérte őket erre a napra az iskolából . . . Ha valamiből, talán pont az ilyen és ehhez hasonló élmények, emlékek perceiből merít erőt a mindennapokhoz, ez a kidolgozott kezű, energikus asszony. Lesem, hogy mikor kezd el panaszkodni, sóhajtozni, hogy bizony nem könnyű nyolc gyereket nevelni, pontosabban azt a hatot, aki még itthon van. Ketten szakmunkás- képzőbe járnak, a többiek általános iskolások. A két nagylány már férjhez ment. Az egyik Fonyódon, a másik helyben, Pellérden lakik. A nószék- kol közösen állt lakodalmak után is támogatják őket. Legtöbbször „csak” egy kis hazai jóval, zöldséggel, krumplival, füstölt töltelékkel, de ha nagyon szorító a gond, okkor pénzzel is. Mint legutóbb, a fonyódi lányáékat, akiket húszezer forinttal segítettek hozzá egy sarokgarnitúrához. Pont annyival, amennyi a család — mindent beleszámítva — egyhavi jövedelme. Ezt osztja be Gálné, aki hónapról hónapra pontosan kiszámolja, mire mennyi keli, s a többit takarékban gyűjti. Elvállal .minden munkát, ami adódik. Mos a sportkörre, segít a fiának, aki a kultúrhóz rendben tartására vállalkozott, és a család részesben kapál kukoricát. Kell a húgától kapott három malacnak. Amit csak tud, mindent ad nekik a férj édesanyja — ottjártunkkor egy hatalmas tál eperrel jött, megkérdezve, hogy épp Pécsre megy, nem kell-e valami, és támoqatják őket Gálné szülei is. Ök úgy viszonozzák, ahogy tudják. A férje segít a ház körüli kisebb- nagyobb javításokban, ő vezette be a vizet is a házba. Látva, hogy többször megcsodáljuk a televízió melletti vázában lévő gyönyörű gerbe- racsokrot — talán most először — elmosolyodik. — Jöttek volna akkor, amikor a tanárok meglátogatták Editkét — .mondja. Én ugyanis az iskolában takarítok, és -nagyon boldog voltam, hogy a tantestület minden tagja eljött hozzánk. Akkor rengeteg virágunk volt. Ezt a gerberacsok- rot pedig a tanácselnöktől' kaptam. A napokban megkérdezte tőlem, hogy mikor tudnánk a férjemmel bemenni a tanácsházába. Én meg visszakérdeztem, hogy mi az, amit nem tudunk itt az utcán megbeszélni, de ő ragaszkodott o bemenetelhez. Ott aztán megértettem, hogy miért. Egy kis ünnepséget rendezett nekünk. Annyira meghatódtam, hogy nem is emlékszem pontosan, miket mondott, csak arra, hogy dicsérte gyerekeinket, és megköszönte, hogy így neveljük őket. Falubéli gyerek a tanácselnökünk, ismer itt mindenkit. Nem tagadom, jól jött az ajándékutalvány, amit kaptunk, de a szavainak és ennek o csokor gerberának legalább annyira örültünk. Török Éva nak mondhatjuk. Ügy vélekedtem: e pécsi polgárokat a feledés homályából egy ilyen névsor összeállításával lehet kiemelni, s nevüket az utókor számára fenntartani.- Milyen módszerrel dolgozott a munkacsoport?- Foglalkozási áganként osztottuk el a gyűjtőmunkát. Amikor mindenki elkészült az általa vállalt névsorral, akkor indult az igazi kutatómunka: fel kellett deríteni, hogy az illető mikor született, s mikor halt meg. Ehhez sok helyről kaptunk segítséget. Megkerestünk intézményeket, vállalatokat is; legtöbben nem is válaszoltak, s jó eset volt, ha azt írták: nem volt náluk olyan személy, akit érdemes lenne a mi névsorunkban szerepeltetni. Persze okadtak azért, akik átérezték kérésünk jelentőségét és segítségünkre voltak. Amikor a névsor összeállt, akkor határoztuk meg a temetői anyakönyvből - helyszíni ellenőrzés segítségével - a sírhelyeket.- Kik voltak a közreműködők?- Én is úgy gondolom, érdemes megörökíteni a nevüket: dr. Brandtner Ottóné, ler- nyei Miklós, Kele Pál, dr. Nádor Tamás, dr. Siptár László, Sugár Győző, dr. Sülé Tamás, dr. Tóth István és dr. Vargha Dezső. A térképen szerepel egy felhívás . . .- Igen, segítséget kérünk az esetleges kiegészítéshez, hiszen a legjobb akarat mellett is kimaradhattak fontos nevek a névsorunkból. De meg kell mondanom, hogy jóval több névvel rendelkezünk, mint amennyit terjedelmi okok miatt közölni tudtunk. Elképzelhető, hogy a teljes névsort rövid életrajzzal kiegészítve, könyvalakban is megjelentessük. A pécsi temetőtérkép mostantól a könyvesboltokban, valamint a köztemető bejárata körüli virágárusaiknál, vásárolható meg 20 forintos önköltségi áron. H. I.
