Dunántúli Napló, 1989. június (146. évfolyam, 149-178. szám)
1989-06-19 / 167. szám
Halálozás Köszönet Mély megrendüléssel tudatjuk rokonainkkal, ismerőseinkkel, hogy BENACS IMRE kékesdi lakos, drága, jé férjem, apám, apósom, nagyapánk június 12-én váratlanul elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatásáról később értesítést adunk. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett édesanyám, anyósom, nagymamánk, dédmamánk és kedves rokonunk, BERTA JÖZSEFNÉ Papp Katalin 77 éves korában, súlyos betegség után elhunyt. Temetése június 23-án fél 2 órakor lesz a Vasas ll-i temetőben. A gyászoló család. Fájó szívvel tudatjuk a rokonokkal és ismerősökkel, hogy BÉRCES GÉZA 49 éves korában, súlyos betegségben, tragikus körülmények között elhunyt. Temetéséről később történik intézkedés. A gyászoló család. A Dél-dunántúli Tervező Vállalat kollektívája megrendüléssel tudatja, hogy DR. CSOBÓ ISTVÁN irodavezető munkatársunk elhunyt. Végső búcsút június 20-án fél 1 órakor veszünk a központi temetőben. Az elhunytat saját halottunknak tekintjük, s emlékét kegyelettel megőrizzük. Fájdalommal tudatjuk, hogy férjem, édesapám, apósom, nagyapám, dédipapánk, KELLE MIHÁLY MAV-nyugdíjas, június 13-án 88 éves korában rövid szenvedés után elhunyt. Temetése június 22-én fél 2 órakor lesz a pécsi központi temető kápolnájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy MATHEISZ ISTVÁN MÉV-nyugdijas, 68 éves korában elhunyt. Temetése június 21-én fél 2 órakor lesz a hirdi temetőben. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk, hogy OZV. SIMON GYORGYNÉ Babi néni, drága, jó édesanyánk, anyósunk, nagymamánk 1989. június 13-án csendesen elhunyt. Temetéséről hamvasztás után történik intézkedés. Szerető gyermekei, menyei, vője és unokái. Szomorú szívvel tudatjuk, hogy szeretett élettársam, édesapánk, apósunk, nagypapánk, dédnagy- papánk és kedves rokonunk, LIPTAK LAJOS. volt Vasas ll-i, majd szegedi lakos, 83 éves korában, hosszú szenvedés után csendesen elhunyt. Temetése június 21-én fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik szeretett halottunk, KALMAN ENDRE bányamérnök temetésén részt vettek, virágokkal, koszorúkkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönetét mondunk volt munkatársainak a bensőséges búcsúztatásért. Gyászoló felesége és fia. Megtört szívvel mondunk köszönetét mindazoknak, akik felejthetetlen, drága halottunkat, TÚLI ISTVÁNT utolsó útjára elkísérték és valamilyen módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek, mélységes gyászunkban osztoztak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, barátnak és ismerősnek, akik felejthetetlen halottunk, BERG VIKTOR temetésén részt vettek, jelenlétükkel, virágaikkal, vagy más módon részvétüket nyilvánították. Külön mondunk köszönetét a Bere- mendi Cement- és Mészipari Rt. vezetőségének, kollégáknak és munkatársaknak, valamint a SZIKKTI, a Tesco és a nigériai magyar nagykövetség munkatársainak önzetlen segítségükért. A gyászoló család. Hálás szívvel mondunk köszönetét minden kedves rokonnak, jó barátnak, jó szomszédnak, ismerősöknek, akik felejthetetlen halottunk, KIRÁLY SÁNDOR temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal, vagy bármi módon fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. Külön köszönet a lakatos üzem dolgozóinak, a két fia munkatársainak, a DDGáz munkatársainak. A gyászoló család. Köszönetét mondunk minden kedves rokonnak, ismerősnek, szomszédoknak, akik BENKE FERENCNÉ temetésén részt vettek, koszorúkkal, virágokkal fájdalmunkat enyhíteni igyekeztek. A gyászoló család. Megtört szívvel, mély fájdalommal tudatjuk, hogy szeretett férjem, édesapánk, apósunk és nagypapánk, BÁNFÁI JÓZSEF népművelő, a Baranya Megyei Tanács művelődési osztályának és a Hazafias Népfront Megyei Bizottsága volt munkatársának, szerető, megfáradt szive, életének 64. évében május 26-án megszűnt dobogni. Szeretett halottunktól, kérését tiszteletben tartva, szűk családi és közvetlen munkatársi, baráti körben vettünk végső búcsút június 7-én. Köszönetét mondunk a Hazafias Népfront megyei bizottságának, hogy emberi tulajdonságait, életútját méltatva elbúcsúztatta. Ezúton mondunk köszönetét igaz barátainak, ismerőseinek, a megye népművelőinek és pedagógusainak, akik ismerték és a tragikus hír hallatán együttérzésüket fejezték ki családunknak. Gyászoló felesége és családja. Dolgozó Icát feluesznek AZ ORFÜI Községi Tanács V. B. szakigazgatási szerve felvételt hirdet az alábbi munkakörökben: üdülőhelyi és kereskedelmi előadó, érettségi szükséges; adminisztrátor (gépírni tudás szükséges). Jelentkezni lehet: Orfű, Községi Tanács, Orfű, Széchenyi tér 1. Telefon: 78-011. (2268) A MECSEK Tourist felvételt hirdet az alábbi munkakörök betöltésére: harkányi és pécsváradi éttermeibe szakács, orfűi kempingjébe adminisztrátort. Jelentkezés: Pécs, Széchenyi tér 9., áruforgalmi osztály. (2247) AZ ORf^ÜI napköziotthonos óvoda azonnali belépéssel felvesz beosztott óvónőt. Jelentkezni lehet: Orfűi Községi Tanács, Orfű, Széchenyi tér 1. Telefon: 78-011. (2269) GYAKORLATTAL rendelkező villanyszerelő szakmunkást felvesz a Ponnonvin Borkombinát Pezsgőgyára. Jelentkezés: Pécs, Batthyány u. 2—4. sz. (2092) FELVESZÜNK bútorasztalost, bútoripari lakkozót, esetleg autófényezőt, 1 fő női raktári dolgozót. Telefon: 15-797, Schiffni László üzemvezető, Butex, Pécsváradi u. 2. (17820) TARIFÖRT MÁV és közúti fuvarlevelek felülvizsgálatához, illetve számfejtéshez középiskolai végzettséggel felveszünk. Pécsi Közúti Igazgatóság, Pécs, Köztársaság tér 5. Telefon: 13-844. (2253) VÉDŐNŐI állás betöltésére keresünk lehetőleg gyakorlattal rendelkező személyt Abaliget és Orfű községek ellátására. Munkaköri juttatás: 2 szobás, komfortos szolgálati lakás. Fizetés kulcsszámbesorolás szerint. Jelentkezés: személyesen vagy írásban a községi tanácselnöknél, Abaliget, Kossuth u. 87. Telefon: 78-042. (2236) NAPERNYŐ, redőny-reluxa üzletkötőket felveszek, főleg hölgyek jelentkezését várjuk. Érdeklődni: 7300 Komló, Sallai utca 4. Herczeg. Jelentkezés: hétfői napokon 16—2C óráig. (16687) Baranyaiak, figyelem! VÁSÁROLJON MINDENT EGY HELYEN, A HIRGÉPNÉL! — Telefon: 27-777 Lyceum u. 1-ben levő műszaki boltunkban 1989. Június 12. és 23. között 1000 Ft előleg befizetése mellett 5000 és 50 000 Ft között bármit OTP-hitelre vásárolhat I Árukínálatunkból: televíziók, videók és egyéb szórakoztató elektronikai cikkek, fagyasztók. INGATLANKÖZVETÍTÉS szerződéskötéssel, ADÓTANACSADAS. KÖNYVVEZETÉS, SUMM A—J U S B T. Tel.: 11-374, hétfőn, szerdán, pénteken 300 négyszögöl építési telek eladó. Érdeklődni: Pécs-Somog*. Búzakalász u. 69. — 17 óra után. ___________ 3 sz oba, összkomfortos, nagy családi ház gazdasági épületekkel, kis konyhakerttel eladó. ,,Pécs-Somogy, 1,8” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe._______________ Há zhely gazdálkodásra alkalmas területtel eladó. Rábai, Kispiricsiz- ma-dűlő 9/1. Hétvégi ház pincével, présházzal, szőlővel, gyümölcsfákkal Közép- Daindol, Hegyhát 69. szám alatt eladó. Érdeklődni : napközben a 12-198; 18 óra után a 41-689-es telefonszámon, vagy személyesen a Gyenis L. u. 3- ban. Pandur. Pécstől 15 km-re, szőlő, gyümölcsös pincével eladó. Érdeklődni: Szalánta, Hunyadi u. 81. sz. __________________ El cserélném 3 szobás, erkélyes, első emeleti, tanácsi lakásomat komfortos tulajdonúra, vagy Pécs környéki házra. ,,Laki utca” jeligére a Hunyadi úti hirdetöbe._____________________ Eladó kertvárosi, 2 szobás, OTP öröklakás. Érdeklődni: hétköznap 19—20 óráig, Pécs, Port János ú. 14. Kovács. _________________ 3,5 szobás családi ház, fzőlővel beköltözhetően eladó. Érdeklődni: Pécs, Pellérdi út 21., a helyszínen. Orfűn 300 négyszögöl gyümölcsös, 16 m'-’-es faházzal eladó. Érdeklődni: Kodolányi u. 17. 18 óra után. Váradi. Sürgősen eladó Nagypostavölgyben másfél szobás, komfortos családi ház, 210 négyszögöl telekkel. Irányár: 1 150 000 Ft. Érdeklődni : Nagypostavölgy 61 1. Hetesi Bé10. ________________ 300 négyszögöl szőlő, gyümölcsös eladó Do- nátus-dűlőben. Telefon: 29-321.___________________ El adó 3 szobás lakás Pécsett, Lahti u. 52. 11. emelet 7. Érdeklődni : a helyszínen vagy 11-ó28-on. Kisebb lakás is érdekel.______ El adó 2,5 szobás, komfortos társasházrész külön udvorral, 32 m-’-es, szerelőaknás garázzsal. Érdeklődni: Pécs, Megyeri út 48 B. 18 óra uán.______________________ Pécsvárad, Zengővór- konyi út 7. alatti ház eladó. 57 m-’-es, 2 és fél szobás, loggiás, II. emeleti, szövetkezeti lakás, augusztusban beköltözhetően, a Tarr Imre utcában eladó. Érdeklődés: 19—21 óra között a 24-512 sz. telefonon. Orfű-Mecsekszakálon, panorámás, 230 négyszögöl zártkerti ingatlan, 30 m-’-es - beépítési lehetőséggel, sürgősen eladó. ,,101 ezer” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Szétköltözők figyelmébe! Elcserélném 2 szobás. összkomfortos tanácsi lakásom, plusz 10 helyiségből álló házam gondozott területtel, gázfűtéses, kis- kertes családi házért. ,,Nyugalmas” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. 2,5 szobás OTP-lakás eladó. Pécs, Kovács Antal u. 4. Irányár: 1 300 000. Érdeklődni: 26-512-es telefonon. Az esti órákban. Építési telek, 1900 Ft/n-öl, eladó. Közművek a szomszédban, tereprendezett. Pécs, Rigóder u. 31. Martin- kovics. Jó forgalmú, berendezett élelmiszerbolt bérbe adó. ,.Árukészlet nélkül” jeligére a Hu- nyodi úti hirdetőbe. 47 m-’-es, tehermentes lakás, decemberi költözéssel eladó. Érdeklődni: 17 óra után, Pécs, Gyöngyös u. 15. II. 8._____________________ Albérletközvetités, ingatlanközvetítés. Pécs, Teréz u. 5. 9—17-ig. Alsó-Makárban 300 négyszögöl szőlő, lakható épülettel elodó. Érdeklődni: Pécs, Ifjúság útja 7 B.__________ Sz entlörinc, Bartók B. u. 2/B. sz. alatt 2 szoba, komfortos, 50 m-’-es ház konyhakerttel eladó i- garázs. Gyergyák. 71-165. Ingatlanközvetítő iroda ügyfelei részére lakóingatlanokat, üzlethelyiségeket, telkeket keres eladásra, cserére. Gyors lebonyolítás, szakszerű szerződéskötés. ,,ALAP” Iroda, Pécs, Katalin u. 1/3. (Kossuth L. u. sarok.) 2 szobás, szövetkezeti, tehermentes lakás azonnal beköltözhetően eladó vagy 2 darab tanácsi lakásra cserélhető. Cím: Uránváros, Kállai Éva tér 2., IV. 16. Érdeklődni: 10-743, 7—16-ig Sóósné vagy Káldiné, 10-894, 10— 13-ig. Kacsóh Pongrác utcai, kétszobás öröklakás eladó. Érdeklődni: 16-693-as telefonon. 3 szoba, étkezős, szépen felújított öröklakás eladó. Mártírok útja 22., csengőre kiírva. Érdeklődni: mindennap 16—20 óráig. Garzon vagy 1,5 szobás lakást vennék. 26-461. A MAGÉV felvételt hirdet raktár- vezetői állás betöltésére, középfokú végzettséggel, és 5 éves gyakorlattal. Jelentkezni lehet: Pécs, Rácvárosi u. 26. sz. alatt az alközpont- vezetőnél. Telefon: 33-264. (2131) A TEJIPARI Szállítási Üzem felvesz autószerelőt, autóvillamossági műszerész szerelőt, szervizsegédmunkást. Jelentkezés: Pécs, Ifjúmunkás u. 2. (2254) EZT NEM LEHET KIHAGYNI 1 1 TETŐSZERKEZET 1 NON STOP ISZTAMBULBA 1 1 készítését 1 Időpont: 1989. július 8—13. július 22—27. új, nagy árengedményes j Részvételi dij: 2799 forint ■ faanyag-biztosítással M + 95 DM 1 ellátva vállaljuk. I Jelentkezni: ■ Telefon- 35-835 TOP TRAVEL UTAZÁSI IRODA ■ B| Pécs, Rákóczi út 73/A. 1 ■ \^Tel.: 22-513, 9—17 óráiB^/ L ____J Családi ház belvárosban, 96 m2, felújításra szoruló, beköltözhetően eladó. Telefon: 20-160. 68 m--esf 3 szobás. Egri Gy. utcai lakás igényesnek eladó. Telefon: 33-923. ___________ El adó vagy bérbe adó a belvárosban, Kossuth utcáról megközelíthető, 52 m2-es területű, összkomfortos, igényesen kialakított üzlet, mely alkalmas irodának, kevés átalakítással lakásnak is. Érdeklődni: 10-326-os telefonon. Sürgősen eladó egy szoba, komfortos házrész Pécsett, a belvárosban. Érdeklődni: Temesi Jánosné, Pécs, Zrínyi tu. 6. Sikondai strandbejárattal szemben lévő pavilon eladó, vagy kiadó. — Érdeklődni: 32-040-es telefonon. Szigetváron nagy alap- területű garázs, 26 m2, előnyös áron, sürgősen eladó. Érdeklődni: 17 ára után, Alkotmány tér 56. Építési telek, kész alappal, építőanyaggal eladó. Telefon: 28-479. 14—17 óráig. Eladó sürgősen 2 szobás öröklakás. Saro- hin tábornok út 42. — Huszár. FENYÖLAMBÉRIA, HAJÓPADLÓ. GYALULT DESZKA, 498 Ft m2. Aczél fakereskedés. Cserkút, 7—17-ig. Gépjármű vétel-eladás. Pécs, Teréz u. 5. 9— 17-ig. KJ-s Skoda 120 L, ga- razsírozott személygépkocsi igényesnek, friss műszakival eladó. Érdeklődni: hirdetés napján, 20-576-os telefonon. Gépkocsi adás-vétel. ,,ALAP” Iroda, Pécs, Katalin u. 1 3. __________ Tu dor terepjáró teherautó eladó. Telefon: 30-788.____________________ Vásárolnék hagyatékot, antik bútorokat, festményt, faliórát, porcelántárgyakat. Pécs. Telefon: 26-963. 40 m-’-es, 1,5 szobás lakás, valamint 1,3 S, benzines, 8 éves Opel Kadett sürgősen eladó. Érdeklődni: Pécs. Egri Gy. u. 114., IV/14. vagy a 22-820-as telefonon. Figyelem! Színesfémátvétel magas áron. Pécsen, az Észak-Megyer- dűlő, Vasvári betonút. Nyitás: 8—16.30 óráig. Bontott, jó cserepet vennék . 33-989 es telefonon. Zsolnay u. 51. IR-es Zsiguli (1200) friss műszakival eladó. Tel.: 28-479. — 14—17 óráig. 16-os vadászlőfegyver, Magyar Bockr 6x42-es fegyvertávcső. Lada Combi eladó. — Tel.: 16-533. Este. VEGYES Nysa mikrobusz eladó. Tel.: 31-168. Overlock, új 4 szálas állítható varratszélességű, nagy késes, rugalmas varratú, eladó. Pécs, Szabó Ervin tér 10. fszt. 1. Tisztelt megrendelőim! REDŐNY—RELUXA ÁRKEDVEZMÉNNYEL. 25-836 6 kV-os, alig használt hőtárolós kályha a Fülemüle u. 28-ban eladó. Megtekinthető: egész nap. Eladó 400 m2 fém tetőszerkezet, 10 m fesztávú, tégla és egyéb bontási építőanyag. — Érdeklődni: 41-777. VW 1200-as, generálo- zott motor, sebesség- váltó, karosszéria elemek, új lengéscsillapítók, gumik eladók. — Pécs, repülőtérgond-nok, 21-996. ____________ El adó hódfarkú, piros, kisméretű tetőcserép, 2500 darab, egy tételben. Pécs, Kulich Gyula utca 45. Délután. Kuvasz kölykök igényesnek eladók. Pécs, Sarohin tábornok út 37. Virág Zoltánné. KÖLTÖZTETÉS, BÚTOR-, ZONGORA- és PÁNCÉLSZEKRÉNY- SZÁLLÍTÁS 20% árengedmény. Telefon: 28-512. _____ El tűnt — keresem. E hó 10—11-én eltűnt rajzos németjuhász kan kutyám Kertváros Melinda utca környékén. A megtalálót megjutalmazom. Pécs, Melinda u. 2/2. Losonci. Otthonomban kiszabott ruhadarabok összeállítását vállalom. Szériamunka is érdekel. „Textima” jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Tető átrakáshoz keresek 2—3 fő alkalmi segédmunkást vagy (és) ácsot. Telefon: 33-989. m 1-10t TEHERIAXJ O B I I 32 - 392 Fix* Billenős * Konténeres Darus * Avia billenős Festés utáni, valamint piperetakarítást rövid határidővel vállalok. 25-575. Bankné. [fKereHai feherteji U0-8ÍLgJ Egyedülálló nénit keresünk családtagnak. Vidéki otthon, szeretet. 7618 Pécs. Pf. 71. Vízumok gyors intézése: Pécs, Bartók B. u. 21. Telefon: 23-104. Rákóczi út 73. Telefon: 22-513. 10—17 óráig. I Urpítizitt ejtönito 1 1 1 111II1 mm nimm. I 1 vum liras ill N*Nqrti1L | Fregoli fából, műanyagból, szögbelö- vés, panelfúrás, előszobafal megrendelhető a 11-166-os telefonon. Várhelyi. 33-316 3ASTYAV GÉPIFŰLDMUINIK fi Gépírás, fordítás. Pécs, Teréz u. 5. 9—17-ig. Háztartási gépek javítása, bojlerek cseréje, vízkőtelenítése, hőtárolós kályhák karbantartása. 31-443. Makay. HOMOK, FOLD, SÓDER 41-333. Szőnyegek, bútorkárpitok speciális gépi tisztítása, nyugati vegyszerekkel. Garancia! Telefon: 34-821. ÁRUSZÁLLÍTÁS, KÖLTÖZTETÉS. Telefon: 26-550. A Bizalom Országos Társkereső Szolgálat. Házasság közvetítés azonnal társat ajánl önnek! Díjmentesen tájékoztatjuk. Postacímünk: 8007 Székesfehérvár, Pf.: 32. Költözés, ADR-anyag-, zongora-, bútorszállítás. Telefon: 22-857. Festés, mázolás, tapétázás árkedvezménynyel. Telefon: 25-706. Közületnek is. Varrógép-, irógépjaví- tás. 25-569. Kossuth u. 43. Vidékre is megyek. Új telephelyen kárpitozott bútorok felújítását vállalom. Bihar- vári kárpitosmester, ürögi fasor 37. Telefon : 29-930. MAI MŰSOR FILM Petőfi: A Pál utcai fiúk (f3). A Sárga folyó harcosa (f5, f7, f9). Kossuth: Éjszakai rohanás (10, 12, 6, 8). A Sárga folyó hartosa (2. 4). Kossuth, klub: A garázs (f6, f8). Park: Balkezes ezermester (3). Éjszakai rohanás (5, 7). Park, kert: A Sárga folyó harcosa (8). Ságvári: Négybalkezes (4, 6). Nevelési Központ: Liliom (4). Eldorado (6, 8). Ifjúsági Ház: Vili, a veréb (6). Szahara (8). Jószerencsét: D’Annunzio (f6). Komló: Végtelen történet (f3). Piroska és a farkas (4). A hal neve: Wanda (6, 8). Egykorú kardozó (videó. 5). Mohács: K—2 (6, 8). Mohács, kert: A bolygó neve: Halál (9). Szigetvár: Tanmesék a szexről (6, 8). Siklós: Nincs kegyelem (6, 8). Be- remend: Egy magyar nabob, Kárpáthy Zoltán (f7). Dunaszekcső: A nyolc szamuráj legendája (8). Harkány: Mielőtt befejezi röptét a denevér (7). Hosszúhetény: Az utolsó asszony (7). Mágocs: Hanussen (7). Pécsvárad: Robinsonáda (f8). Sásd: X-program (f7). Sellye: Moonwalker (7). Szentlörinc: Carmen (8). Villány: Három férfi és egy bébi (f8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 8.20: Liszt: Funérailles. 8.50: A hét költője: Anna Ahmatova. 9.00: Napközben. 11.00: Népdalcsokor. 11.30: Hét szűk esztendő. Rádiójáték. 12.45: Házunk tája. A Falurádió műsora. 13.00: Klasszikusok délidőben. 14.10: Pardon. Novella. 14.21: Fúvószenekari hangverseny a 6-os stúdióban. 15.00: ösz- szefoglaló a színházi szezonról. 15.30: Éneklő Ifjúság. 15.40: Egy békési román nótafa: Árgyelán Péterné. 16.00: Tizenhat óra. — Hírmagazin. 16.10: Szívesen hallgattuk. 17.00: Gazdasági magazin. 17.30: Táncházi muzsika. 18.00: Levelekre röviden. 19.15: Első kézből. 20.15: Operaáriák. 20.50: Húszas stúdió. 21.50: Gong. 22.00: Hírvilág. 22.33: Halló, itt vagyok! A telefonnál: Szilágyi János. 23.30: Sibelius: VI. szimfónia. PETŐFI RÁDIÓ 8.05: A Gyermekrádió műsora. 9.05: Operettrészletek. 9.40: Rivaldafényben a filmzene. 11.05:. Világújság. 11.10: Térkép és útravaló. 11.30: Balatonrádió. 12.10: Nóták. 12.25: Kis magyar néprajz. 13.05: Robin Hood. 14.00: Kettőtől ötig. 17.05: Nyáridő. Benne: 17.30: ötödik sebesség. 18.30: Pop-regiszter. 19.05: Sportvilág. 19.30: Daráló. Folytatásos ifjúsági történet. 20.00: Pop-korong. 21.05: Zeneközeiben. 22.00: Egy előadás, amit nem lehetett volna megfizetni .. . A Cole Porter estjéről — ismétlés. 23.15: Bemutatjuk az Európa Kiadó új lemezét. BARTÓK RÁDIÓ 9.06: Az MRT énekkara énekel. 9.28: Bruckner: V. szimfónia. 10.40: Operakettősök. 11.06: Kamarazene. 12.00: Zenekari muzsika. 13.05: Lemezek a tegnap slágereiből. 14.02: Századunk" zenéjéből. 14.39: Csajkovszkij: A varázslónő. Négyfelvonásos opera. Közben: Kilátó. A Rádió világirodalmi hetilapja. 17.02: Az operaközvetítés folytatása. 18.30: Liszt: Funérailles — ismétlés. 19.05: Zenekari muzsika. 20.15: Évszázadok magyar muzsikája. 20.30: Vegyétek, egyétek! Kis- hangjáték. 20.48: Fribourgi fesztivál — 1988. VI/3. rész. 22.22: Új kompakt lemezeinkből. 23.10: Operarészletek. PÉCSI RÁDIÓ 5.55: Hajnaltól reggelig DélDunántúlon. Jó reggelt! — Déldunántúli krónika. — Lapszemle. — Útinform. — Tegnap törént. — Lapszemle. — Időjárás. — ögye- letek jelentik.- — Útinform. — Déldunántúli krónika. — Sport. 8.00: Műsorzárás. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Magyar nyelvű hírek. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ TV 1. 8.58: Műsorismertetés. 9.00: Képújság. 9.05: Tévétorna nyugdíjasoknak. 9.10: Az Anatóliai felvidék. NSZK rövidfilm. 9.55: Delta. 10.20: A HÉT. 11.20: Képújság. 16.23: Műsorismertetés. 16.25: Hírek. 16.30: Déli videóújság. 16.40: Hírek román nyelven. 16.45: Tízen Túliak Társasága. 17.30: Műsorajánlat. 17.35: Szám-adás. 17.50: Három nap tévéműsora. 17.55: Reklám. 18.00: Kalendárium 1989. 18.45: Reklám. 13.50: Esti mese. 19.00: Új cim-cim. 19.20: Reklám. 19.25: Közlemények. 19.30: Híradó. 20.00: Reklám. 20.05: Napóleon — tévéjáték. 21.15: Panoráma. 22.00: Reklám. 22.05: Zene — táj — város. 22.45: Híradó 3. TV2. 15.45: Képújság. 16.00: Veszprémi tévétalálkozó. — A Stiglic. Tévéfilm. 17.12: Tv2. Benne: Riportok. — Időjárás. — Tévétorna. — Zene. 17.45: Bumm! 18.00: Hétfőn hatkor. 18.25: Gyerekeknek. 18.50: Tv2. 19.00: A chateauvalloni polgárok. Francia tévéfilmsorozat. 19.53: Tv2. 20.00: Körzeti tévéstúdiók: Budapest, Pécs, Szeged. 2^.55: Tv2. 21.00: Híradó 2. 21.20: Tv2. 2i.30: Telesport. 23.00: Tv2. Napzárta. ZÁGRÁBI TV 1. 8.10: Műsorismertetés. 8.15: Hírek. 8.20: Tv-naptár. 8.30: Gyermeksorozat. 8.45: Mítoszok és legendák. 9.00: Tegyük ezt újból. Amerikai játékfilm. 10.50: Az ember ajándékai. Dokumentumsorozat. 11.20: Videóklub. 12.30: Kulturális műsor. 13.00: Népzenei műsor. 13.25: Rajzfilm. 13.30: Komolyzene. 14.40: Mítoszok és legendák. 14.55: Oktatósorozat. 15.25: Műsorismeretés. 15.30: Hírek. 15.40: Az éjszakai program ismétlése. 17.40: Tv-naptár. 17.50: Híradó 1. 18.05: Számok és betűk. 18.25: Dokumentumműsor a forradalomról. 19.10: Időjárás. 19.13: Hírek külföldi turistáknak. 19.18: Rajzfilm. 19.27: Műsorismertetés. 19.30: Híradó. 19.53: Sport ma. 20.00: Miért vagy olyan szomorú? Dráma. 21.00: Komolyzene. 21.45: Híradó 3. 22.05: Hírek külföldi turistáknak. 22.10: Éjszakai program. 0.10: Hírek. 0.15: A keddi program ismertetése. ZÁGRÁBI TV 2. 19.27: Műsorismertetés. 19.30: Híradó. 20.00: Külpolitika. 20.45: Hírek. 20.52: Időjárás. 20.55: Kis koncert. 21.15: Idegen vér. Tévéfilmsorozat. 22.10: Dokumentum-est. 23.40: A keddi program ismertetése. OSZTRÁK TELEVÍZIÓ 1. MŰSOR 9.00: Hírek. 9.01: Az állatok paradicsomában. 9.30: Ausztria képekben. 10.00: Iskolatévé. 10.30: Az utolsó másodpercben. Angol film. 12.00: Tisztelt ház! 13.00: Hírek. 13.05: Heti körkép. 14.00: Bill Cosby családja. 14.25: Popeye. 14.30: Waltonok. 15.10: Zenedoboz. 15.30: Halló, Spencer! 16.00: An-tan-ténusz. 16.35: Zenei műhely. 16.55: Mini tv-híradó. 17.10: A négy fifikás kölyök. 17.40: Mini találkozó*. 17.55: Paddington medve. 18.00: Mi. 18.30: Knight Rider. 19.30: Tv-híradó. 20.15: Hétfői sport. 21.15: Dempsey és Makepeace. 22.00: Oldalpillantások. 22.10: Szerelem és galambok. 23.50: Miami bűnei. 0.35: Hírek. SKY CHANNEL 6.30: üzleti hírek. 7.00: DJ Kat- show. 9.30: Panel Pót Pourri. 11.00: Sullivanék. 11.30: Sky-krónika. 12.30: Gond-fórum. 13.00: Egy másik világ. 13.55: Landscape Channel. 14.50: Változó világ. 15.45: Szeretni. 16.15: The Lucy-show. 16.45: Pindurkák. 17.00: Visszaszámlálás. 18.00: Eurosport. 1.30: Landscape Channel. SUPER CHANNEL 7.00: Hírek. 7.10: Időjárás. 7.15: Üzleti hírek. 7.45: Hírek. 7.55: Időjárásjelentés. 8.00: Egyveleg. 15.30: Chart Attack. 16.30: Forró drót. 18.30: Off the Wall. 19.30: Richard Diamond. 20.00: Nagy völgy. 21.00: Dick Powell színháza. 21.45: Világhíradó. 22.00: Élet a Földön. 23.00: Vadvilág. 24.00: Hírek, időjárásjelentés. TV 5-OS 16.05: Hírek. 16.10: A süteménykihordó nő. 16.30: Vidéki ízek. 16.45: Pihenőidő. 17.30: Számok és betűk. 17.55: Hírek. 18.00: A másik része. 19.30: Csillogó papiros. 20.00: Tv-híradó. 20.30: ^z igazság órája. 22.30: Újvilág. 23.30: Nyári varieté. 0.30: Kirándulótok. 0.50: Műsorzárás.