Dunántúli Napló, 1989. május (146. évfolyam, 119-146. szám)

1989-05-27 / 144. szám

1989. május 27., szombat 5 Dunántúli napló Megőrizni a történeti értékeket! Alagút más nézőpontból Pécs főúthálózatának fej- esztése a városfejlődés szer- 'es részeként elengedhetetle- ">ül szükséges. Kiépítése a >zükségesnéí lassabban, de tervszerűen történik. A városrendezési tervek már 3 60-as évektől kezdődően új tóútvonalak helyét jelölték ki 3 várostestben mind kelet— lyugati, mind pedig észak-dé­li irányban. A meglévő és a ^'építendő főútvonalak a tör- tónelmi belvárost „gyűrűként" teszik körül. A történelmi vá­zszerkezet — a városfallal Párhuzamos utcahálózat — ezt 0 nyomvonalat egyértelműen kijelölte a déli, a nyugati és északi oldalon, új szerke­zeti elemként csak a keleti érintő út jelent meg. A belvárost körülvevő út- 9yűrű északi szakaszának - PrPelyen az alagút van — két alapvető közlekedési igényt kell kielégítenie: 1. A város keleti és nyugati r®sze közötti utazási, közleke­dési kapcsolat javítása. a ^olnay út-Rákóczi út-Dr. P°ktor S. utcák tehermentesí­tse, illetve a növekvő forga- °m egy részének levezetése. . 2- A belvároson észak-déli •rúnyban áthaladó — átmenő ~ személy- és teherforgalom ^bkkentése, illetve a kitiltás e^etőségének megteremtése. Ez részletesebben kifejtve jelenti, hogy a Hunyadi u<°n északról érkező forgal- I^P* keleti, illetve nyugati Jrúnyba - az utazási céloktól Íj9gően - el lehessen terelni, 1 tetve a város déli részeiből Q Mecseket kereső forgalom n® a belvároson keresztül, ha- neni az Aradi Vértanúk, illet- V® Q Vak Bottyán utcán érje a Hunyadi utat. Az útvonalnak lehetőleg I 'Pdkét igényt ki kell elég'í- ®nte, de elsősorban mégis a .°rténeti belváros védelmét megoldania. |.^z útvonal műszaki megvá­ltását nagymértékben meg- l a Kálvária városfalon elülre is benyúló domborzata, keleti irányban lanká- (j. “Qn, nyugati irányban pe- 9 - a Hunyadi út felé - , Eredek eséssel csatlakozik a °rPyezethez. természeti akadály le- PlHk^Se ^ét módon volt meg­kötő, úgymint: „ Q) A Hunyadi úttól nyugatra ]/. Eb. 200 m-re - az Aradi' • rJ°núk útjáról indított felül- ' lj0VaI. mely a Hunyadi út ^ ®ti oldalán érte volna el a tereps^jntet - ez a 9Ppült alagút teteje - és így az Aradi Vértanúk útja lejtését ezen szakaszon is a megengedett szintre csökken­tette volna. b) Az Aradi Vértanúk útján épített alagúttal, amely a fel­szín érintetlenül hagyásával a lejtési problémát a Hunyadi úttól keletre, a terepszint alatt oldja meg. Tény, hogy a korábbi ter­vek különszintű csomópontot javasoltak, vagyis a szintkü­lönbség leküzdésére felüljáró, a két útvonal kapcsolatára pedig lehajtó rámpa építését tervezték. Akik a tervet ismerik, tud­ják, hogy ez nem volt kifo­gástalanul működő különszintű csomópont, hiszen a Hunyadi út és a tervezett út kapcsola­tát egyetlen f- a Kálvária domb oldalába bevágott — rámpa biztosította egy-egy csomóponttal a Hunyadi úton (a Juhász Gy. utcánál) és a felüljárón. Miért és mikor változott az elképzelés az alagutas meg­oldás javára? Amíg a főúthá­lózat továbbfejlesztési kérdé­sei elsősorban mint megoldan­dó közlekedési problémák^ je­lentek meg, a különszintű cso­mópont „csábítása” igen erős volt. Amikor azután a műszaki megoldás részletei is látható­vá váltak, előtérbe kerültek a feladat megoldásának város­építészeti összefüggései is. Megjegyezzük, hogy erre az időpontra a belvárosi rehabi­litáció mind elméleti, mind gyakorlati megalapozása ko­moly eredményeket ért el. Ez mindenképpen hatással volt a szakemberek és a városlakók gondolkozására egyaránt. A figyelem sokkal inkább irá­nyult a történeti értékek*meg­őrzésére, mint a korábbi évek­ben. A gondolkozósmód ilyen változása eredményezte, hogy a vitatott csomópont két meg­oldási lehetősége több szem­pontból is mérlegelésre ke­rült. A lehetséges műszaki meg­oldásokat vizsgálva egyértel­műen megállapítást nyert, hogy a tervezett felüljáró a történeti belváros városképébe megengedhetetlen beavatko­zást jelent, hiszen a Hunyadi út vonalában durva módon belemetsz a városképbe, a Széchenyi tér felöl takarva vá­rosunk egyedülálló mecseki hátterét, hasonló módon hat­va a Mecsek felöl közeledőre. Hátrányosan érintette volna a városképet az Aradi Vértanúk útján is, hiszen a fokozatosan . a városfal fölé emelkedő felül­járó az utcakép jelentős ré-1 szét takarta, illetve zavarta volna. A Kálvária oldalba be­lemetszett rámpa forgalma a zaj- és légszennyezés rpiatt a zöldfelület használati értékét erősen csökkentette volna. Többek között ilyen meg­fontolások alapján javasoltuk — mint a várost féltő, itt élő és tervezési munkákkal azt szolgáló építészek - a döntés­hozóknak a felüljáró építésé­vel szemben az alagút létesí­tését. Javaslatunk helyességét bizonyítják a meglévő város- szerkezetbe épített felüljárók­kal kapcsolatos kedvezőtlen városképi és környezetkárosító tappsztalatok. Itt elég, ha a budapesti Keleti, vagy Nyugati pályaudvarnál létesítettekre gondolunk. E tapasztalatok alapján a Történeti Városok Cartája egyértelműen kerülen- dőnek tartja ilyen jellegű mű­tárgyak építését. A fentebb vázolt két alap­vető közlekedési igény teljesí­tését vizsgálva és összehason­lítva megállapítható, hogy a felüljáró előnyösebben oldot­ta volna meg a kelet—nyugati irányú átmenő forgalom leve­zetését, de hátrányosabban a belváros tehermentesítésében döntő észak—déli forgalom el­osztását (elterelését), amely a meredek le(fel) hajtó rámpán és két csomóponton keresztül történt volna. A megépült csomópont for­galmának szabályozására lám- pázott megoldást javasoltunk, ami csak a pénzügyi fedezet hiánya miatt nem valósult meg eddig. A csomópont baleset­veszélyessége forgálomirányító berendezés nélkül nem vitat­ható. Ez azonban más új cso­mópont esetében is megálla­pítható. Gondoljunk csak a minden irányból kitűzőén be­látható Egri Gy.-Hajdu Gy úti csomópontra, amely a forga­lomirányító berendezés kiépí­tése előtt számos baleset hely­színe volt. Végezetül meggyőződésünk, hogy a város lakói nem té­vesztik össze az alagútnak, mint műszaki létesítménynek a jelenlegi működésében meg­mutatkozó, de kiküszöbölhető részproblémáit az alapvető városépítészeti megoldás ér­tékelésével, megértik a szak­emberek törekvéseit a döntés­előkészítési munkába és befo­gadják, megszeretik ezt a vá­rosképet és városi funkciókat egyaránt gazdagító létesít­ményt. Erdélyi Zoltán, a PÉCSITERV igazgatója Soha nem volt nagyobb a mi életünkben a kibontakozás esélye, mint jelenleg Az eredményekről is beszéljünk! Az elmúlt negyven évben ahhoz szoktattak bennünket a politikusok, hogy a mellüket verték, mindenről, mint ered­ményről számoltak be. Elvár­ták, hogy a nép még azért is hálás legyen nekik, ami nem az ő érdemük volt, vagy éppen nem is volt eredmény. Újabban az ellenkező véglet a jellemző: csak a hibákról beszélnek. Mi volt a legnagyobb hiánycikk? Az még érthető volna, ha az elmúlt negyven évet csak a hibák oldaláról emlegetnék, ez bizonyos mértékig jogos el­lenhatása a másoldalú túl­zásnak. A történelem felada­ta lesz, hogy tárgyilagos ké­pet alkosson a múltról, érté­keljen olyan társadalmi válto­zásokat is, amelyek jelentő­ségét a közvélemény csak akkor tudja felmérni,^ ha meg­szűnnek. Jó volna, ha általá­nos lenne az a nézet, hogy minden rendszernek, még a rossznak is vannak előnyös ol­dalai. Ennek általános belátá­sához azonban időre van szükség. Most arról akarok szólni, ami mai probléma: a jelen politikának sem illik az eredményeiről szólni. Nem az a hiba, hogy az utóbbi év­ben elkövetett hibák hangos és türelmetlen kritikát kapnak, hanem az, hogy nem vesszük tudomásul azt, ami jó. Né­hány példát említek. Azzal kezdeném, hogy az elmúlt negyven esztendő leg­nagyobb hiánycikke a szabad­ság volt. Nekem a mai ma­gyar társadalom annyival töb­bet ér, rpint a korábbi, hogy ahhoz képest kisebb rossznak tartom a 16 milliárd dolláros adósságot. Már csak azért is, mert ez teszi lehetetlenné a régi módon való gazdálko­dást és politikát. Aki azt hi­szi, szorongató gazdasági helyzet nélkül nem került vol­na sor a politikai őrségváltás­ra, a demokratizálódásra, nem ismeri a korábbi rendszer ter­mészetét. Én még nem vet­tem hasznát a világútlevél­nek, de értékelem. Valaha odaadtam volna érte a jöve­delmem tíz százalékát. A kis­emberek kiutazó százezrei szá­momra nagy eredményt jelen­tenek. A nyugati .utak tudat-, és igényformáló hatása hosz- szabb távon dollármilliárdo- kat hozhat. A bezártan taka­rékosságra kényszerített nép országa, szükségszerűen eladó­sodik, a nyitott határok pedig feltételei a sikernek. Minden­nek gazdasági kihatásait ne­héz számszerűsíteni, de hasz­nát az összes nemzetközi ta­pasztalat igazolja. Önbecsülés itthon Az ország lakosságának fe­le a csökkenő bérekre és nyugdíjakra több munkával reagált. Amelyik nép ezt teszi, annak nem kell lélnie a jö­vőtől. Ezzel nem azt mondom, hogy egészségesnek tartom, hogy ma Európában nálunk a leghosszabb a munkaidő. Sőt! Ijzen változtatni kötelességünk. Azt viszont állítom, hogy psak olyan néppel lehet politikai és gazdasági haladást megvaló­sítani, amelyik a nagyobb jö- vedelniet a kényelmesebb élet elé helyezi. Legyünk büszkék arra, hogy a falusi életformá­ban élő lakosság szinte világ- színvonalon oldja meg lakás- helyzetét a spontán szervező­dő együttműködéssel. Hogy az életszínvonal csökkentésével párhuzamosan bevezetett jö­vedelmi adózás és a stagnáló nagyvállalati szektor ellenére még a múlt évben is dinami­kusan nőtt a kisvállalkozási szektorban a termelés. Nőtt a nemzetközi tekinté­lyünk. ló százötven éve nem volt a magyarságnak olyan jó a nemzetközi sajtója, mint je­lenleg. Politikai életünk meg­újulásának az eredménye sz, de bokros érdemei vannak eb­ben annak is, hogy két mi­nisztériumunk, a külügy és az igazságügy kiváló munkát vég­zett. Messze vissza kellene mennünk a történelembe ah­hoz o korhoz, amikor a ma­gyar külpolitikát dicsérni le­hetett. Az e téren elérteket tehát sikerként könyvelheti el a kormányzat, és a közelebb­ről érintettek. Amennyire el­marasztalható volt az igazság­ügy 40 éves munkája, annyira elismerésre méltó, amit o tör­vényelőkészítésben a közel­múltban végzett. Az adóreform bevezetésével kapcsolatban is csak a hibák kapnak hangot, szinte minden vezető óvakodik attól, hogy a reformot védelmébe vegye Pe­dig ez az adórendszer nyílt szakítást jelent a sztálinista pénzügyi mechanizmussal, egy­értelműen azt vezeti be, ami minden nyugati országban év­tizedek óta bevált. Ezt a nagy minőségi átállást akkor tettük meg, amikor ettől teljesen függetlenül jelentős mértékben kellett csökkenteni az életszín­vonalot, mindenekelőtt az el­lenőrzött jövedelmeket. Az ilyen és ehhez hasonló kér­désekben alkotott téves meg­ítélésért nem a közvélemény a hibás, 'hanem oz a vezetés, amelyik nem vállalta szemé­lyesen a megmagyarázás nép­szerűtlen feladatát. A pesszimizmus fékez A magyar hírközlésben óriá­si minőségi változás követ­kezett be. Még egy esztendő­vel ezelőtt sem lehetett várni, hogy az évtizedekig különbö­ző szempontok képviseletére kényszeritett újságírók szinte napok alatt kiváló szakembe­rek lesznek. A sajtóban beál­lott változást mutatja az a tény, hogy az átlagosnál lé­nyegesen jobban emelkedő árak ellenére nőtt a lapvásár­lás. Ha valaminek a fogyasz­tása még csökkenő jövedel­mek mellett is nő. akkor a közgazdaságtudomány szerint csőként az ára. Ha ma a 4 forintos újság­ban tízszer annyi olvasnivalót talál a vevő, mint korábban a 2 forintosban, akkor ma az egységnyi olvosnivaló ötödébe kerül. Én ma tízszer annyi ma­gyar újságot olvasok, mint o megelőző évtizedek átlagában. Optimista vagyok, mivel tu­dom, nem vagyok e téren sem egyedül. Mindezt azért írtam le, mert szilárd meggyőződésem, hogy a kibontakozáshoz vezető úton a túlzott pesszimizmus éppen olyan lék, mint a túlzott opti­mizmus. A jövőnk záloga, hogy elhiggyük, soha nem volt nagyobb a mi életünkben a kibontakozás esélye, mint jelenleg. Kopátsy Sándor Kik fizetnek a lombikbébiért? 15000 forint? Névtelen levelet kaptam a napokban. Egy nagyon elke­seredett asszony azt írja, hogy a pécsi Szülészeti Klinikán 10—15 000 forintot ajánlatos fi­zetniük a lombikbébi-progra- mos asszonyoknak. Aki nem fizet, annak nincs sok esélye arra, hogy a gyermekhez ju­tás végső reményeként szá- montartott lehetőséget meg­kapja. Elküldik azzal, hogy al­kalmatlan a programra. A levelet nem vittem ma­gammal, de lényegét elmond­tam dr. Csaba Imre profesz- szornak, a klinika igazgatójá­nak és dr. Bognár Zoltán ad­junktusnak, a lombikbébi-prog- ram biológiai team vezetőjé­nek. Dr. Csaba Imre: — Bántó valótlanság, amit a levél írója állit. Képtelenség, hogy bár­kit elküldjünk azért, mert nem csúsztat pénzt valamelyikünk zsebébe. Az alanyok jelentős része nem is személyesen, ha­nem levélben, telefonon je-' lentkezik, s a leletei ismereté­ben megírjuk nekik az instruk­ciókat. A szükséges ellenőrző vizsgálatokra csak közvetlen a beavatkozás előtti időben rendeljük be őket, tehát ad­dig nem is találkozunk velük. Akik nem pécsiek, illetve kör­nyékbeliek, azoknak mi jártuk ki a szállást. Napi 150 forin­tért lakhatnak a pártiskolán. Ezt nekik kell fizetniük ott a helyszínen. Az egy más kér­dés, hogy sajnos valóbon van­nak olyan asszonyok, akiknél különböző okok miatt ezekkel a módszerekkel sem segíthető elő a fogamzás. Dr. Bognár Zoltán: - Az igaz, hogy vannak, akik fi­zetnek, mégpedig hozzávető­legesen annyit, amennyit a le­vélíró említ. A külföldi bete­gek, akik a miniszteri rendelet értelmében kötelesek megté­ríteni a különböző vizsgálatok díját, illetve a klinikai ellá­tást. Ezt a pénzt azonban nem nekünk, nem a klinikának, hanem az egyetem gazdasági igazgatóságának kell fizetni­ük. Dr. Csaba Imre: - Minden vádaskodás, illetve félreértés megelőzése érdekében e hét­től rendszeresítünk egy nyilat­kozatot arról, hogy a prog­ramba kerüléshez semmilyen ellenszolgáltatást nem kérünk, a vizsgálatokat és a beavat­kozást a jelentkezéskor azon­nal elvégezzük. Azt kérjük az asszonyoktól, hogy ezt vegyék tudomásul és írják olá. Pil­lanatnyilag igy tudom elkép­zelni a jelentkező asszonyok és a klinika orvosainak védel­mét.

Next

/
Thumbnails
Contents