Dunántúli Napló, 1989. április (46. évfolyam, 90-118. szám)

1989-04-22 / 110. szám

1989. április 22., szombat Dunántúli napló ■7 ■--------------------------------------------------------------« -..... — Örökké vitatkozó, de a „nagy" politikában alig járatos gyárigazgató barátom azt fejtegette nekem úgy tíz évvel ezelőtt, hogy 1956-ban a Magyar Néphadsereg nem állta meg a helyét, visszaélt a nép bizalmával, és átállt. Hová? Az ellenforradalom oldalára? - Természetesen, úgy gondolta. A téma örökzöldnek tűnt és a vita minden találkozás­kor folytatódott. Azt hittem (akkor), hogy meggyőztem ba­rátomat: nem a hadsereg állt át, hanem a vezetés kapitu­lált. A vezetés, amely 23-án az ifjúság által összeállított, jogos követeléseket népellenesnek, ellenforradalminak ítélte meg és már a kora esti órákban intézkedett az itt állomá­sozó sz'ovjet csapatok készenlétbe helyezésére, majd beve­tésére. A vezetés, amely 24-28 között egyre nagyobb enge­dékenységet tanúsított, 28-án tűzszünetet rendelt el és az „egész népünket átfogó és eggyéforrasztó nemzeti, demok­ratikus mozgaloménak nevezte a felkelést, magára hagyta, sőt bomlasztotta a hadsereget, amely október 30-tól vezetés nélkül maradva, a laktanya kerítései mögé kényszerítve „lábhoz tett fegyverrel” szemlélte az eseményeket.---------------------------------- *--------------------------------­Az óta 10 év telt el, és mint­ha a barátom akkori szavait hallanám újra, amikor olvasom az MSZMP KB Történelmi Bi­zottsága által közreadott je­lentés 33. oldalán a hadsereg megítélésére készült négy sort: „A kormány ezekben a napok­ban már nem rendelkezett fegyveres erőkkel, hiszen azok - a kompromittált államvédel­mi hatóságok (csak egy volt B. M.J, karhatalmi egységei ki­vételével -, zömében szétestek, vagy átálltak a felkelőkhöz. Oj, kormányhű karhatalom gyors kiépítésére azonban érdemi kí­sérlet sem történt." Ez már nem a politikában járotlan emberek megállapítá­sa, így nem az ismerethiány­ról, nem a járatlanságról van szó, hanem . . . Hanem miről? Arról van szó, hogy ez a rosszindulatú, minden monda­tában, illetve mellékmondatá­ban több helyen is támadha­tó, a rendelkezésre álló doku­mentumokkal ellentétes, som­más megállapítás, minden ala­pot nélkülöz. 1988. február 1. óta min­kön percemet az 1956-os do­kumentumok vallatására fordí­tottam. Elolvastam az 1956-ról itthon megjelent összes (remé­lem, hogy az összesét), köny- Vet, disszertációt, visszaemlé­kezést, a levéltárakban fellel­hető és a hadsereggel is fog­lalkozó összes dokumentumot, bírósági periratot. Igyekeztem fellelni és elolvasni a nyuga­ton megjelent írásokat az 1950 -es évekről, és az 1956-os keményekről. 1956. október utolsó napja­it Pécsett, Mohácson, novem­ber első napjait Budapesten k Tatán töltöttem, mint hon- Ved százados és számos ta- Posztalatot szereztem. Sőt, mert °któber 28-án Mohácson meg- okadályoztam a tűzmegnyitást a tüntetőkre, 1957-ben kizár- 1Qk a pártból. , Talán azért, mert velem is 'Qazságtalanul jártak el, mind­égig történelmi igazságtalan- fognak ítéltem meg (magam- bon), az 1956-osaklkal való el­járást, túlzottnak tartottam és rártom ma is a megtorlás mér- lékét, de azért úgy vélem - o hadsereg megítélését nem szabad letudni 4 sorban, mór k°k azért sem, mert a túlzott fejlesztés következtében 200 000 *ore duzzasztott hadsereg lét- *ráma, 1956 őszén, még min­őig 120 000 körül mozgott. Ez ? sok ember megérdemelné, b°gy körültekintő, igaz, a té­nyekre és a. dokumentumokra Ofvaszkodó megállapítások szóljanak róluk. A rádiónál A hadsereg megítélésekor Jindenekelőtt abból kell kiin- oolni, hogy a pártirányításból ®redő korlátok, és irányok szab- ,ah meg az alakulatok tevé- enységének jellegét. .1956. október 23 -án a párt, ollami és a katonai vezetést óvatlanul érték az események. Jugoszláviából 23-án reggel ozaérkezett vezetők előbb nem ^|tték el az itthoniok jelenté- oi- majd a sebtében összehí- j0lt Politikai Bizottság betil- otrá a már előkészített felvo- olást (12 óra 53 perc). A 'Qlom azonban alig tartotta ®9ót másfél óráig. Tízezrek odúitok az utcákra, hangoz­tatva a magyar nép jogos kö­veteléseit. A Magyar Néphadsereg ve­zetése nem rendelt el riadót, sem készültséget, nem tiltotta be a felvonuláson való rész­vételt, így a hiányos tájékoz­tatás és a kíváncsiság sok tisz­tet csalt az utcára. Bata István, az akkori honvédelmi miniszter, nem vette figyelembe a vezér­kari főnök javaslatait és arra kérte a csoportfőnököket, hogy ne keltsenek pánikot. Látva azonban a Bem-szobortól a parlament felé, és a Sztálin- szobor felé hömpölygő töme­get, és hallva a jelszavakat, mégis Budapestre rendeltek néhány egységet. A rádiónál 16 óra 30-tól gyü­lekező és az ifjúság követelé­sei beolvasását kérő, majd kö­vetelő csoport, 19 óra 30-ra óriási tömeggé duzzadt és akarata érvényesítése érdeké­ben, megtámadta a stúdióban lévőket. Mivel a vezetésnek halvány fogalma nem volt ar­ról, hogy az utcán mi történik, egymás után rendelte oda 0 katonai alakulatokat azzal a feladattal, hogy akadályozzák meg a stúdió elfoglalását, osz­lassák szét a tüntető tömeget, de legfeljebb a puska tusát használhatják, a lőszerek ki­osztását, a fegyverekhez, meg­tiltották. A 19.45-kor eldördült riasztó lövések és a 20 óra után al­kalmazott könnygázgránátok, még jobban felháborították a tömeget és fokozódott a táma­dás ereje. A 19.55-kor kirendelt 20. ön­álló híradó ezred 150, majd később 250 katonája, az ál­lamvédelmiekkel együttműködve is elenyésző erőnek bizonyult, és 21 órakor bevonultak 0 lak­tanyájukba. A 20 óra 20 perckor riasztott 43. híradó ezred 210 embere 21.20-tól 22 óráig dulakodott eredménytelenül a tömeggel a Bródy Sándor utcában. A 21 óra után odaérkezett karhatal- misták között, már sok volt a halott, mivel két tűz közé ke­rülve, puskatussal akarták a tömeget oszlatni. A Petőfi Akadémia 150 tiszt­je, 20 óra 30 perckor fegyver nélkül érkezett, és agitációval akarták jobb belátásra bírni a tömeget. A távozás után ismét parancsot kaptak a végrehajt­hatatlan parancs teljesítésére. Ekkor pisztolyt és kézigránáto­kat vittek magukkal, de mivel Kossuth-nótákat énekelve, fel­lobogózott gépkocsijaikkal a főbejáraton akartak bejutni, a védők vízfecskendőkkel és könnygázgránátokkal fogadták őket. Kb.: 35 tiszt jutott be a stúdióba, a többit lefegyverez­ték és megverték. A 20.15-kor útba indított pi­liscsabai ezred, egy gépesített lövész- és egy harckocsi zászló- alja, 22 óra tájban érkezett a Múzeum-kőrútra. A tömeg kel­lős közepén gépkocsiról szállt katonáktól megpróbálták el­szedni a fegyvert, de a kato­nák nem adták át azokat. A dulakodás tovább folyt a fegy­veres, de lőszér nélküli kato­nák és az erőfölényben lévő ci­vilek között. 22 órától a rádiónál szabá­lyos tűzharc folyt, bár a védők csak éjfél után kaptak enge­délyt a tűzmegnyitásra. A két tűz közé került pilis­csabai ezred katonáit kivon­ták a Múzeum utcába. Ekkor­A Magyar Néphadsereg 1956-os megítéléséről tájt érkezett az Astóriához az ezred újabb, gépesített lövész­zászlóalja. Mivel a felkelők tudták, ' hogy a katonáknál nincs lőszer, a gépkocsikat fel­borították és az úttestre zu­hant katonáktól erőszakkal el­vették a fegyvereket. Egyesek azt állítják, hogy a rádióhoz kirendelt katonák átadták fegy­vereiket a felkelőknek. Ez nem igaz. Egyetlen katona nem állt át, és önként egyik sem adta a fegyverét. Rendben és gyorsan Az MSZMP Történelmi Bi­zottságának a hadsereg meg­ítélésekor, nem Gosztonyi és nem Hegedűs András írásaira kell támaszkodnia. A katonák azzal a tudattal jöttek Buda­pestre, hogy kitört az ellenfor­radalom, és le kell azt verni. Érdekes, hogy a 24 éves Pongrácz Gergely, a „Corvin- iköz 1956." cimű könyvében azt írja, hogyha a vezetés ésszerű­en alkalmazta volna ellenük a katonai alakulatokat, akkor a forradalom óráikig sem tart­hatta volna magát. Érthető, hogy Rákosi hűsé­ges miniszterelnöke, népünk egyik ellenszenves vezetője, majd Nagy Imre helyettese, Hegedűs András, aki - elfe­ledkezve az 1950-es évekről, a saját bűneiről és ma beállt az ellenzékiek közé —, nem úgy ítéli meg a hadsereget, mint Pongrácz. Neki védekez­nie kell és hol Gerőre, hol a hadseregre hárítja a felelőssé­get a szovjet csapatok Buda­pesten történt bevetéséért. Megpróbálkozott már azzal is, hogy Nagy Imre nyakába sózza a szovjetek felkérését, de Nagy nem vállalta, hiszen ő csők 24-én hajnalban lett miniszter- elnök. Hegedűs önmaga ellen be­szél, amikor azt írja, 23-án es­te még abban bízott, hogy a Néphadsereg támogatni fog­ja a rend helyreállítását, de másnap bizonyossá vált előt­tük, hogy a hadsereg szilárd helytállására nem számíthat­nak. Miért nem várt Hegedűs „másnapig”, a szovjetek fel­kérésével, és mit nevez helyt­állásnak egy olyan ember, aki soha nem volt katona? Lehetséges, hogy Hegedűs még ma sem tudja elképzelni: mi­lyen bátorság és helytállás kell ahhoz, hogy 200-300 kato­na egy-egy puskával a kezé­ben (lőszer nélkül), benyomul­jon 10-20 ezer felháborodott, minden porcikájában megsér­tett, megalázott ember közé, és megpróbálja azokat kiszorí­tani az_ utcából? 1956. őszéh — minden ellen­kező hír és állítás ellenére —, a hadsereg fegyelme a népet és a hadsereget ért sok sérelem és megaláztatás ellenére is ki­elégítő volt, bár Hegedűs, aki soha nem volt katona, ezt is megkérdőjelezi könyve (A tör­ténelem és a hatalom igézeté­ben), 302. oldalán, pedig — vé­leményem szerint-, fogalma sem lehet arról, hogy mit jelent a katonai rend és fegyelem. Fel­tűnőnek találta 1956. nyarán a fényes csizmákat és azt, hogy a „tiszték az egységről és a hűségről szavaltak, mintha az országban nem működött volna már a Petőfi-kör. ..” Egy volt miniszterelnöknek tudnia kelle­ne, hogy a csapattiszteket nem kötötték le a Petőfi-kör vitái, mivel éppen a Hegedűs-félék miatt, nem jutott idejük sem a családra, sem a tanulásra. A tisztek 1956. nyár végén nem „szavaltak”, hanem úgy is gondolták, ahogy mondták. A vezetés bátran támaszkod­hatott volna a hadseregre és a siker biztos tudatában alkal­mazhatta volna az alakulato­kat egészen 30-án estig (nem 28-ig, ahogy ezt egyesek állít­ják). A Budapestre rendelt csa­patok mindegyike rendben és gyorsan végrehajtotta a riasz­tásra vonatkozó parancsot és azonnal indult. Valamennyi pa­rancsnok azt remélte, hogy gyorsan rendet teremtenek. An­nál nagyobb volt a csalódá­suk a fejetlenség, az egymást keresztező intézkedések, az en­gedékenység láttán, majd 28- án a tűzszünet elrendelése, és a vezetés kapitulációja miatt. A katonák, akik 23-tól köz­vetlen érintkezésben voltak a fegyveres felkelőkkel, jól érzé­kelték, hogy 25-én eltűntek az utcákról a diákok, és helyü­ket feltöltötték a börtönökből 26-ától egyre nagyobb szám­ban kiszabadult bűnözők. 28- án a fegyveresek között jelen voltak a régi rend hívei, a hontysta katona-, rendőr-, és csendőrtisztek, a politikai el­ítéltek és a köztörvényes bűnö­zők, a huligánok, nyilasok, fasiszták és egyéb csőcselék - írja Bain, angol író, aki 1956 októberét hazánkban töl­tötte. A vezetés 28-án kerítések mögé kényszerítette a hadse­reget, miközben egyre szapo­rodtak az ellenforradalmi meg­nyilvánulások, események az egész országban. Németh László az 1920-as kurzustól fél­tette az országot, Losonczy Géza arról beszélt, hogy nem szabad teret engedni az ellen­forradalom kibontakozásának. A kegyelemdöfés Ebben a helyzetben 30-án megkapta a hadsereg is a ke­gyelemdöfést. A Forradalmi Katonai Tanácsok létrehozásá­val az ellenforradalom jutott hatalomra a katonai alakula­tokon .belül. Az FKT-ok lettek az ellenforradalom, az anarchia törzsei és ezek indították el a teljes anarchiát, a fegyelmi és erkölcsi züllést a hadse­regben. Megkezdődött a had­sereg felbomlása, amely no­vember 2-án és 3-án megállít- hatatlanná vált. A fegyelem és az alakula­tok ütőképességének megbom­lásáért nem a csapatparoncs- nokok voltak a felelősök, ha­nem a legfelső párt, állami és katonai vezetők, akik vezetés nélkül hagyták az ország né­pét és a hadsereget egyaránt. Dr. Berki Mihály römmel vesszük, hogy Baranyában is élénkül a közélet. En- nek egyik jele az álláspontok kifejtése a nyilvánosság előtt, a vélemények sokszínűsége. Sok levelet kapunk, amelyekben egyének, politikai csopor­tosulások, szervezetek kifejtik nézeteiket. Annak az igénynek, hogy ezeket a teljes terjedelmükben közöljük, nem tudunk ele­get tenni. Ez a világon sehol nem szokás. Rövidítenünk kell. A szerkesztésnél irányadó szempontunk a gondolat újszerűsége, a kezdeményezés súlya, a kulturált hang és a közjó szolgálata. A szerkesztőbizottság Felhívás az MSZMP Pécs városi alapszervezeteinek Pártkongresszust akarunk Az országos pártértekezlet határozatát felgyorsult társa­dalmi és politikai változások már túlhaladták: ezért mi, a Sopiana Gépgyár kommunis­tái, rendkívüli pártkongresszus összehívását kezdeményezzük. A párt szervezeti-működési megújulásában, a párt-tisztség- viselők tagságtól való függé­sében, nem érzünk változást. A párt vezető testületéinek ki- választási alapon történő bő­vítése nem felel meg a pártde­makrácia fejlesztéséről hangoz­tatott elveknek. A szocializmus sztálinista fel­fogásával csak egy alulról, de­mokratikusan, a véleményük nyílt ismertetése után megvá­lasztott küldöttek részvételével összeülő kongresszus szakíthat. Ez a pártkongresszus erősítse meg, fejlessze tovább a márci­us 7-i pártprogram-javaslatot, és teremtse meg megvalósítá­sának személyi feltételeit. A Sopiana Gépgyár MSZMP alapszervezete Nyílt levél a Központi Bizottságnak Személy szerinti felelősség Az országban egyre mélyü­lő válságért nem a teljes párttagság a felelős. A politika alakításába a tagság döntő része nem kapcsolódhatott be, csak végrehajtó szerepet játsz­hatott. Az alapszervezetek korábban kivívott tekintélye csökkent. Ma már azért kell küzdenünk, hogy a párton kívüliek részéről ér­kező általánosításokból fakadó ellenérzést feloldjuk. Ez az el- határolódási kényszer elveszi az energiát a helyi politizálás lehetőségétől. Sértőnek érezzük, hogy a hatalomban kompromittálódott felső- és középszintű vezetők, apparátusi tago'k, íróasztalai­kat féltő, a valós élettől el­szakadt hivatalnokok, most a „jó ügyért” kiállóknak tüntetik fel magukat, további bizonyta­lankodást előidézve a jószán- dókú, reformpárti tagságban, erősítve a társadalom szkepti­kus elfordulását. Alapszervezetünk nem a „fejek porba hullását" kíván­ja látni, hanem azt, hogy a felelősséget a múlt hibáiért személy szerint állapítsuk meg, s a felelősök a továbbiakban ne élvezhessék a pozíciójuk adta kiváltságokat. Az a véleményünk, hogy az MSZMP csak akkor maradhat progresszív erő, ha a haladó, radikális reformer tagjait tart­ja meg, s nem a régi és új „rendpárti", vagy a „köpö­nyegforgató” vezetőit és azok támogatóit. Zipernovszky Károly Ipari Szakközépiskola alapszervezete A tanács ülései nyilvánosak Igenis zavarták vitánkat Tisztelt Mitzki Ervin Elvtárs! Az 1989. április 2-án „A tanács ülései nyilvánosak” cím­mel, a „Pécsi körkép”-ben megjelent cikk pontosítása ügyében keresem önt. A cikk jelenlegi megközelí­tése rám nézve sértő. Azt su­gallja, hogy én a nyilvános tanácsülés ellen szóltam. Való­jában azonban hozzászólásom­mal biztosítani akartam a kar­zaton ülők hozzászólásának le­hetőségét. Javaslatommal azbn- ban nem éltek. Ezt sajnálattal vettem tudomásul. Magatartá­sukkal igenis zavarták vitán­kat, aminek a témája a kultu­rális intézmények költségvetése voit. Meg voitam győződve róla, és ezt most is állítom, hogy tetszésnyilvánításukkal pszichikai befolyást próbáltak kifejteni a tanácstagokra.. Valóban kértem a levezető Idegen ideológiák elnököt, a tanács ülését maga­tartásukkal zavaró apparátusi dolgozók esetében vizsgálja meg, hogy munkaidőlapjuk ter­hére voltak-e jelen. De nem javasoltam szabadságuk egy nappal való csökkentését. Mesz- szemenően egyetértek azzal, hogy az előterjesztők legyenek jelen a testület munkája so­rán. De azzal nem, hogy min­den apparátusi dolgozó. Úgy vélem, hogy a jelenle­gi nyilvános tanácsülések még csak a kezdetét jelentik egy nyitott, demokratikus testületi munkának. Mert nemcsak a megjelenésbeli külsőségeket kell biztosítani az állampolgá- íükílSk, hcffern a tényleges be­leszólást is, és nemcsak átté­telesen, mint napjainkban. Dobszai Dénes, a 31. körzet tanácstagja A történelem Az „Idegen ideológiák” c. vitához szeretnék hozzászólni azzal, hogy őszinte barátja vagyok lapjuk megújulásának, és ennek szándékában írtam meg véleményemet, mert el­szomorít a vitának az az irá­nya, mely felé kanyarodik az egész polémia, éz pedig a historizálás szelleme. A historizálást úgy lehet vul­gárisán megfogalmazni, hogy a történelmi múlt napi aktuali­zálása. A napi aktuális politi­kához kimazsoláztak, történel­mi hátterünkből kiemelve, egyes történelmi mozzanato­kat, hogy mondanivalójukat hi­telesebbé tegyék. nem példatár Tisztelettel szeretném felhív- 'ni a figyelmüket, hogy ezt az •irányt a történettudomány már régen megcáfolta. A törté­nelem nem példatár, ahonnan tetszés szerint elő lehet rángat­ni tényeket vagy eseményeket, hogy egyesek, pillanatnyi poli­tikai mondanivalójukat ezzel megalapozzák, verifikálják. Ma­gyarországon söhasem volt va­lami nagy vitakultúra, ne nö­velje a D. Napló a provinciális szemléletet azzal, hogy helyt ad ilyen régen lomtárba került, molyrágta módszereknek! Matavovszky Iván tanár, Nagy Lajos Gimnázium

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents