Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)

1989-03-11 / 70. szám

a Dunántúlt nonio 1989. március 11., szombat Felelősségteljes döntést K«liiez Laszlo Az utóbbi hetekben széles körű érdeklődés és véleménynyil­vánítás kíséri a február 9-i pécsi tanácsülésen felmerült in­dítványt, miszerint csökkenteni kell a pécsi művészeti intéz­mények (színház, nyári színház, szimfonikus zenekor) költség- vetési támogatását, és az igy felszabaduló pénzt más égető szükségletekre kell fordítani. (Azóta kiderült, hogy a javasolt csökkentés esetén a színháznál tagozatokat, a másik két in­tézményt pedig talán teljes egészében meg kellene szüntetni.) Az azonnali elfogadás vagy elvetés elkerülésével a tanács ad hoc bizottságot hozott lét­re, amely már nemcsak a fel­vetett három intézmény, ha­nem valamennyi városi közmű­velődési intézmény működését vizsgálja, nyilvánvalóan nem azzal a céllal, hogy szükség esetén nagyobb költségvetési támogatásukra tegyen javas­latot. A szemlélet, amely a fenti lindítvónyban megnyilvánul, nem újkeletű. Évtizedeken ke­resztül megvolt egyes közpon­ti és helyi testületek, vezetők, apparátusok körében. E szem­lélet leegyszerűsített lényege, hogy kultúrára csak annyit költhetünk, amennyi egyéb fontosabb szükséglet kielégíté­se után marad, továbbá, hogy előbb a gazdaságot kell fej­lesztenünk, mert az fogja megteremteni azt a jövedel­met, amelyből majd több jut a kultúrára is. Évtizedekig ún. nem termelő ágazattá degradálódott a művelődés. Ez vezetett például oda, hogy ma a felsőoktatási intézmé­nyekben tanulók arányában csak Albánia áll nálunk hát­rább Európában, és a kultúrá­ban elfoglalt nemzetközi po­zíciónk egyéb területeken is rohamosan romlik. A nemzetközi és a saját keserves tapasztalataink meg­győzték bennünket arról, hogy társadalmi és gazdasági ba­ljaink egyik forrása éppen eb­ben a szemléletben keresendő. Ez volt az oka a tudás, a műveltség, a szellemi-értelmi­ségi tevékenység lebecsülésé­nek. Történt ez pedig olyan korban, amikor világméretek­ben soha nem tapasztolt mó­don növekedett meg a mű­veltség, a tudás, a szellemi munka szerepe, amikor a fej­lett, sőt egyes fejlődő orszá­gokban is már évtizedekkel ezelőtt a leghatékonyabb be­ruházásnak az emberi tudás és műveltséq fejlesztését te­kintették. Ma már itthon is nyilvánvaló, hogy gazdasági kibontakozásunk két legfőbb problémája a tőke- és a tu- dáshiónv. Talán éppen mert ez a felismerés, valamint a kitörés útjának keresése egy­re szélesebb körű, azért is nagy a helvi és az országos megdöbbenés a meghaladott­nak hitt szemlélet visszatérése láttán. Mondhatjuk azonban, hoay o tanácsütési indítvány a köz­oktatási költségvetést nem kí­vánta csökkenteni, sőt a fel- szabadítfratónak vélt pénz eqy részét iskolafelújításra' javasol­ta átcsoportosítani. Nem új­keletű az a gondolkodás, amely a művelődés intézmé­nyeit szívesen szűkíti le a köz­oktatásra. A legutóbbi időkiq éveken keresztül érvényesült a költségvetési támogatásban a 'hátrányos megkülönböztetés az ún. alap- és nem alapintéz­mények között. Eszerint alap- intézmény volt az iskola, de már nem volt az a könyvtár, a múzeum, a színház vagy a művelődési ház. Az inflációt ellensúlyozó szinten tartó költ­ségvetési növekmény a nem •alapintézményekre nem vonat­kozhatott. Ezeknél évről évre csökkent az állami támogatás reálértéke, aminek következté­ben egyre jobban elszegényed­tek. A fenti különbségtétel csak látszólag előnyös a közoktatás, nők, valójában a művelődés egészére, magára a közokta­tásra is károsan hat. Az is­kola a közművelődésnek is alapintézménye, ugyanakkor a művészeti és közművelődési intézmények a közoktatás és a felsőoktatás számára olyan nélkülözhetetlen környezeti hátteret, amolyan kulturális in­frastruktúrát jelentenek, amely­nek hiánya fékezi, szegényíti a közoktatás eredményességét is. (Az általános művelődési központokban a közoktatási és közművelődési funkciókat egy intézmény keretében látják el.) Ismeretes továbbá, hogy az iskola elvégzése ma már nem jelentheti a tanulás befejezé­sét. A modem társadalom fel­gyorsult tempója megköveteli a folyamatos tanulást, a per­manens művelődést, az eset­leges többszöri átképzést, pá­lyamódosítást. Azt is tudjuk, hogy az ember és a munka­erő értékét nemcsak a szűkén vett szakismeret adja, hanem hozzá tartozik általános mű­veltség, gondolkodó képesség, kreativitás, etikai magatartás, fogékonyság emberi érzelmek iránt, és sok más tényező. Az új érték megteremtésében a teljes ember vesz részt, és akkor még nem beszéltünk arról, hogy az életnek vannak a munkán túli szükségletei és tartalmai is. Mindez nyilván­valóvá teszi az iskolán kívüli intézmények fontos szerepét. A közoktatás méreteit és fontosságát a költségvetés bel­ső arányai jelenleq is kifeje­zésre juttatják. (Baranyában Péccsel eqyütt 1988-ban a ta­nácsok művelődési intézmények működtetésére 2,2 milliárd forintot fordítottak, és ebből 305 millió, 13,8 százalék ju­tott a kulturális intézmények­re.) Ma még a szintentartáshoz is mindkét alágazat nagyobb támogatásra szorulna, erre azonban napjainkban nemigen lehet számítani. A belső ará­nyok további módosítása azon­ban - mint az a lentiekből kiderül - egyes kulturális in­tézményeket már létükben fe­nyeget. A készítendő művelődési re­formkoncepció keretében min­den bizonnyal újra kell vizs­gálni az állam „ellátási kö­telezettségét". Valószínű, hogy a kulturális intézményeknek még jobban a saját bevéte­leik növelésére kell törekedni- ök. Ehhez azonban a feltéte­leknek is alakulniuk szükséges (pl. a közönséq fizetőképessé­gének növekedése, a vállala­tok támogatásra ösztönzése az odóalapból való leírás lehe­tőségeivel stb.). A pécsi kulturális intézmé­nyek mai költségvetésük 12 százalékát fedezik saját bevé­telből. A kultúra költségvetés­ből való támogatására tehát mindig szükség lesz. A nem­zeti és a regionális művelő­dés letéteményes intézménye­it különösképpen állami (ta­nácsi) költségvetésből kell a jövőben is fenntartanunk. A tanácsülésen felmerült in­dítvány azért is érte hidegzu­hanyként a közvéleményt és a 'kulturális értelmiséget, mert Baranya és Pécs a XX. szá­zadban és azt megelőzően is - legtöbbször nehéz feltételek közepette - arra törekedett, hogy Pécs egyike legyen az ország kulturális centrumainak és szerezze vissza mielőbb azt a rangját, amelyet a török előtti történelmi Magyarorszá­gon — például az első ma­gyar egyetem alapításának idején - betöltött. Az alsó- és középfokú in­tézményeken túl egy város „kulturális központ”-jellegét a felsőoktatás, a tudomány és a művészet jelenléte, minősége dönti el. A felszabadulás utáni 40 év művelődéstörténeti érdeme Pécsett, hogy ezeket •az intézményeit sikerült meg­védenie, sőt jelentősen fej­lesztenie. Baranya és Pécs városa az 1960-as években megvédte tudományegyetemét, amelyet akkor egykarúsága miatt Minden adott ahhoz, hogy új, újabb zenei élményben részesítsen (csak jogi kara volt) meg akartak szüntetni. A tudomány- egyetem ma három karral működik, a város kulturális védőszentjének, Janus Panno- niusna'k nevét viseli és a leg­nagyobb a négy pécsi felsőfo­kú intézmény között, amelyek a tudományos kutatás műhe­lyéül is szolgálnak. Folyamat­ban lévő rekonstrukciója ma a művelődési kormányzat kiemelt törekvése. A város megvédte a megszüntetésre ítélt Dunántú­li Tudományos Intézetet is, az ország egyetlen önálló vidéki akadémiai társadalomtudomá­nyi intézetét, amely ma je­lentősen kibővítve az országos regionális kutatások központja. A művészeti intézmények kö­zül mind nagyságával, mind •művészeti rangjával a 100 éves jubileumára készülő nemzeti színház emelkedik ki. Az elmúlt 40 év várostörté­neti eseményeként tartjuk számon a színház keretén be­lül létrejött Pécsi Balettet, az operát, a hivatásos bábszínhá­zát, valamint a hozzájuk sok szállal kapcsolódó önálló szimfonikus zenekart és nyári színházat. (Az utóbbiak létre­hozásában több magyar vá­ros jóval megelőzött bennün­ket.) Mindezekhez sokéves szívós küzdelemre, központi döntésekre, a központ által o költségvetésbe épített anyagi fedezetre volt szükség. Ez tör­tént a külön központi támo­gatóssal folyó színházi rekonst. rukciónál is, amely a XX. szá­zad második felének legna­gyobb kulturális beruházása Pécsett. A kulturális decentralizáció tés a megyei városi státus eredményeként a fenti művé­szeti intézményeket pécs város tartja fenn. (A felsőoktatás a minisztériumok, a kutatóintézet az Akadémia; a múzeum, le­véltár, Megyei Könyvtár, Je­lenkor, Művészetek Háza, a megye fenntartásában működ­nek, és hasonló a helyzet a •nem megyei városokban mű­ködő színházakkal is.) Az elmúlt negyven év nagy mulasztásai közé tartozik *— amelyben személyes felelőssé­gem is nagy -, hogy mind a város, mind a megye az or­szágos mezőnyben nagyon le­maradt a közművelődési in­tézmények fejlesztésében. A sokat emlegetett múzeumi te­rület sem tartozik ma már a vidék élvonalába. Alig van megyeszékhely, sőt város az országban, ahol nem épült ebben az időben új művelő­dési központ, hangversenyte­rem, mozi, könyvtár. Pécsett is voltak erről viták az újságban és elvetélt törekvések a gya­korlatban. Gondoljunk a már soha meg nem épülő uránvá­rosi mozira, az Ifjúsági Ház mellé tervezett művelődési központra, a Pécshez méltat­lanul szegényes hangverseny- teremre. A duplájára növeke­dett nagyvárost jórészt ma is az örökölt, leromlott, közmű­velődési intézmények, mozik szolgálják. Némileg javít a képen o belvárosi rekonstruk­ció során egy-két épület funkcióváltásra, a Megyei Könyvtár nemrég befejezett szerény rekonstrukciója, a kertvárosi Nevelési Központ, és a nagy nehézségek köze­pette méq csak most épülő Technika Háza. Pécs városnak a magyar kulturális életben nimbusza van, a város tanácsát is kul­túraépítő tanácsnak tartják. Fébruór eléje óta azonban mintha valami megváltozott volna, azóta már nem olyan jó Budapesten vagy másutt a kulturális környezetben pécsi­nek, főként pedig a tanács képviselőjének lenni. A helyi 'művészértelmiség értetlenül tekint a tanács fefé, mert olyankor és olyantól éri a szűkkeblű meg nem értés, amelyre a legkevésbé számí­tott. Takács Gyula, a Baranya Megyei Tanács . általános elnökhelyettese Kosztümben, sminkelve lát­tam csupán eddig. Legutóbb Farkas Ferenc A bűvös szek­rénynek Mufti szerepében. Feltűnt kiváló humorérzéke, amely a megénekelt színpadi alakot átszőtte. Enyhe iróniá­val, egy kicsit kívülről nézve önmagát és darabbéli vetély- társát, akivel egymásra acsar- kodnak az imádott nő laká­sán. „Mit keres itt ez a him- pellér?!..." -, recitálta ma­ga elé akkor a kínos helyzet kacagtató daktilusait, tekinte­tében a póruljárt „vén kecs­ke” eleven bosszúságával. Civilben, a minap kellemes, szelíd kerubarc nézett rám a színház társalgójában, amikor találkoztunk. Azután — szinte kérés nél­kül — mesélni kezdett, amint leültünk egy sarokban. Arról, ami most foglalkoztatja: Schu­bert: Téli utazás ciklusáról, amelynek a teljes előadásá­ra készül. Valóságos kis mini­esszé kerekedik gondolataiból erről a furcsa-szomorú külső­belső utazásról; a romanti­kával átitatott, e filozofiku­san megélt lehangoltság vilá­gáról, amely őbenne - fejte­geti - egy kicsit az egzisz­tencialistákat idézi. Halálvágy, búcsúzás, egye­düllét, elmúlás — a téli világ képeivel — ebben a zenében megjelenítve: befagyott folyó, dideregve hulló levelek, varjú stb. S amikor már minden ki­hűlt, semmi sem segít, úgy érezzük, akkor is menni kell tovább ... Az ember — bárki — is megéli mindazt, amit Schubert, élete utolsó két évében. Vagy az utolsóelőtti­ben, amikor a fagyos lehelle- tű, meditativ Téli utazás 24 dala megszületett. — Személyes ügyem ez a ciklus — folytatja önvallomá­sát -, s nemcsak azért, mert részei a dalirodalöm, az egye­temes emberi kultúra egyik csúcsát jelentik. Nekem ez életfeladatom. Már öt éve is tervbe vettem, de mindig közbejött valami, ugyanakkor kb. érettségiző-koromtól fog­lalkoztat a ciklus. Tanulmá­nyaim alatt is mindig a ke­zem ügyében volt ez a kötet. Éreztem a drámaiságát, de akkor még technikailag nem ment - ez évekre visszariasz­tott. Azért esténként magam­ban mindig elő-előjöttek ezek a dalok, mert személyes él­ményem valamennyi, mindig is átéreztem tragikumát, szépsé­gét . . . Most mór a birtokom­ban van, és sokszor szeret­ném előadni — mondta. Annál is inkább, mivel igen ritka, hogy ezt a ritka nehéz ciklust, ezt a filozofikus mély­ségű dalfüzért — valamennyi dalát - előadja valaki. „Élet­feladatként”, s mind szoro­sabb kötődés révén, amihez nyilván magával Schuberttel is mélyen össze kell fonódni a dalénekesnek. Mikor, ho­gyan alakult ki ez a mélyebb ismeretség?- Apám • mérnökember volt, de jól zongorázott. Gyerekként is sokszor hallottam tőle Schu- bert-dalokat, ez a kötet is megvolt otthon. Nagy lelkese­déssel beszélt róla, így elég korai élményem Schubert. Az­után megmaradt bennem . . . Érettségi után műszerész szak­mát tanultam, közben zene­iskolában, énekelni. Gyárban dolgoztam, bár mindig filo­zopter hajlamaim voltak. Az irodalom érdekelt, és a ze­ne ... Sorsa kegyesnek bizonyult • hozzá: Bécsben, az Akademie für Musikon végezhette el az ének főtanszakot, majd a bé­csi konzervatóriumban szerez­te mge az operaénekesi dip­lomát. Az Operában kezdett, kis szerepekkel. Majd Szeged, utána Pécs: Bartolo, Zuniga hadnagy, Monterone, s három nagy főszerep: Sarastro, Don Pasquale a Gianni Schiccfi, Blind a Denevér ben, s a „Mo­non" Geront-ja, egyebek közt. S még ezeket sorolja, nem tű­nik túl lelkesnek . . . A nagyszínházi rekonstruk­ció, a pécsi opera gondja az övé is. A kényszerű kamara- színpad (sőt kisebb is) korlá­tozza az operások lehetősé­geit. Kis szerepok jönnek is­mét, egy kicsit „másodhege­dűsnek" érzi magát, noha több van benne. Jó lenne már ezt megmutatni. Egy igazi feladatban . . . Egyébként három kislánya van, a legidősebb 11 éves, felesége 3. éves egyetemi halI- • gató. A kényszerű feladatnélküli­ség is adott most egy lökést Schubert-estjéhez. Március 3- án 5z. Simonlai Mária zongo­rakíséretével elhangzott Kuncz László előadásában a 24 ,,Winterreise"-dal, eredeti nyel­ven. Első önálló dalestjén a sze­repei nyomán ismert megej- tően szép basszus a dalcso­kor hideg színeit, drámai mély­ségét, olykor líráját (A hársfa) a dalok dallammagasságai­ban is könnyedén, hajléko­nyon interpretálta. Póztalanul, telt szárnyalással; puha fáj­dalommal vagy kemény for­tékkal. Élte, ahogyan csak másfél­két évtizedes érleléssel mögöt­te lehet megélni a daliro­dalom egyik csúcsát. Megrendültén hallgattuk. A tragikus-önironikus ciklus­záró, A kintornás utolsó ak­kordjai után a felcsattanó taps közepette egy kicsit kö­rülnézve szétáradt bennem a félsz. Lehettünk vagy harmin­con a teremben. Néhány kö­zeli jóbarát és fiatalok, nyil­ván Schubert-kedvelők vala­mennyien. De énekes, pálya­társ, színművész? Egy sem . . . Vajon tényleg ilyen méretű lenne közöttünk az elidegene­dés? A gondolatot elhessentve ju­tott eszembe .Ozmin, Kuncz László régi álma. Reményke­dik benne . .. Sikerüljön. Mindene adott ahhoz, hogy vele újabb nagy zenei élmény­ben leszesítsen. W. E. Hírek a megye művészeti életéből Elkészült a Pécsi Nyári' Színház végleges programja. A hagyományokhoz híven a Pécsi Szimfonikus Zenekar adja a nyitókoncertet június 23-ón. A Baranya Tánc­együttes tettyei önálló estjé­nek koreográfiáját Kricsko- vics Antal és Vidákovics An­tal készítette. Ismét lesz Nemzetközi Felnőttbábfeszti- vól. Nyolc országból érkez­nek művészek. - A Pécsi Nemzeti Színház és a Nyári Színház együttműködéséből jön létre a Galsai Pongrácz műveiből összeállított kama­raest, amelyet nyáron az Anna utcai színpadon, ősztől a nemzeti stúdiószínpadán játszanak. Az idei program egyik ese­ményének ígérkezik Sziglige­ti Liliomfijának tettyei be­mutatója Jordán Tamás ren­dezésében, a Szabadtéri Táncszínen Bagossy László rendezi és Hevesi András dirigálja Strauss Cigánybáró című operettjét. Az Anna- udvarban nemzetközi diapo- ráma-show lesz. Nívódíjas lett a szigetvári Retina Amatőrfilm-stúdió ed­digi munkásságáért; a múlt héten vette át a díjat a stú­dió vezetője. Az Egyetemi Színpad feb­ruár vége óta játssza Ivó Bresan Paraszt Hamlet című komédiáját. Az Egyetemi Színpad társulata és a pro­dukció rendezője március 23- ra meghívta az Anna utcai színházba a Pécs Városi Ta­nács valamennyi tagját, hogy nézzék meg az elő­adást és ismerkedjenek meg a társulat tagjaival, munká­jával. A Dunántúl Társastánc­bajnokságon jól szerepeltek a szigetvári SZIGO társas- táncklub tagjai. A junior I- ben országos döntőbe került a Kertész Tamás-Fényes Henriett, a Garami András— Csirke Rita, a Lieb Róbert- Varga Andrea páros, a ju­nior felnőttből a Czigány Jó- zsel-Kiss Emőke páros. Ezt a versenyt Tatabányán rendez­ték, a budapesti versenyen B-kategóriás minősítést ka-* pott a Forgács Sándor-Kap- ronczai Katalin páros. Művészarcok . .

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents