Dunántúli Napló, 1989. március (46. évfolyam, 60-90. szám)
1989-03-04 / 63. szám
A Dunöntoii napló 1989. március 4., szombat újból és kezdődik a sajtótájékoztató. A tárgyalófelek csak ezt követően ebédeltek (délután 4 óra) és még erre az időre is jutott megbeszélnivaló. De térjünk vissza a délelőttre: dr. Lakatos András, a belgrádi magyar nagykövetség vezető beosztású munkatársa invitál bennünket (velem együtt Csák Elemér, Kanyó András, Márkus Gyula, Sándor István, Rédel Ferenc, Proksza László, a DN fotóriportere alkotja a magyar újságíró csapatot) —, nézzük meg a környéket. A Kopácsi rétre visz az autóbusz, nincs messze a Dráva és a Duna összefolyása, de itt is ezernyi csatorna, belső tó valóságos Crosz Károllyal Jugoszláviában Ami a tudósításból kimaradt: a Jelen kastély, a rezervátum, beszélgetés a Kormoránban, Lukács János a „más” tárgyalási pozícióban, késő este a pártfőtitkár hitet öntött a mohácsiakba A tárgyalóküldöttségek: Stipe Suvar és Grósz Károly vezetésével az asztal két oldalán A címet kissé pontosítani kell: Grósz Károly egynapos Jugoszláviai látogatásakor né. hány újságíró ugyan elkísérte a pártfőtitkárt, de nem együtt utaztunk, egy Mercedes külön- busz mindenütt legalább félórás előnnyel kellett hogy induljon, a BMW-vel ugyanis nagyon nehéz lett volna lépést tartam, másrészt a baráti találkozó Stipe Suvarral és munkatársaival a határtól alig 40 kilométerre, Jugoszlávia északi részén, a (baranyai háromszögben, a Duna és Dráva ölelésében levő Jelen (Szarvas) vadászkastélyban volt, s hát a több órás tanácskozás ideje alatt az újságírók csupán egymást szórakoztatták. Hazafelé, este a mohácsi pártbizottságon voltunk igázán együtt. Hétfőn reggel 45 perces előnnyel Pécsről indulva az udvari határállomás mindkét oldalán érezhető volt, hogy a küldöttség a nyomunkban van, itthon ugyan még belekerült a pecsét útlevelünkbe, a határ túlsó oldalán elénk állt egy rendőrautó és rohantunk József nádor főherceg egykori vadászkastélya felé. Tulajdonképpen nem is egy kastély, három-négy kisebb-nagyobb építmény, tucatnyi gazdasági épület, lakások állnak a többezer hektáros rezervátumban. Az „újépület", a Jelen 1977- ben Kádár János és Tito egyik találkozójának színhelye volt. Mintegy félszáz újságíró, fotóriporter, rádiós és tévés kolléga vette körül már érkezésünkkor a bejáratot, mindenki megpróbált alkalmas helyet keresni mogána'k az „L"-alak- bon kiterített vörös szőnyeg körül, hogy munkáját végezhesse, mint később kiderült, teljesen felesleges volt, a két főtitkár kézfogásakor felborult a rend, levegőt Is alig kaptak, fotósok, rádiósok egymás he- gyén-hátán dolgoztak, a pro- tökoll-rendnek is alig lehetett eleget tenni, hogy a két főtitkár legközelebbi munkatársait bemutassa. Néhány másodpercig Lukács János, a Politikai Bizottság tagja, a KB titkára is tanácstalanul állt az áttörhetetlennek látszó újságíró gyűrűn kívül. Egy kissé előreszaladtam az eseményekben: megérkezés utón ugyanis volt néhány perc, amikor a magyar és jugoszláv újságírók gyorsan átadták egymásnak a legfontosabb információkat, a munkánkhoz elengedhetetlen pletykákat is. Márkus Gyula, az MTI belgrádi tudósítója megmutatta, hol feküdt az a hatalmas szarvasbika, amely 1977-ben Kádár és Tito találkozásakor úgy tűnik, főszerepet játszott. Ugyan mindannyian vaskos dossziéval készültünk fel, 1977-lg azonban senki sem nyúlt vissza, hogy ugyan miről Is tárgyaltaik? így a vadászzsákmány állítólagos helyén egy anekdotát hallgattunk, miszerint Kádár és Tito a késő esti vadászat után éjfél fele a kastély halijában beszélgették. Tito azt kérdezte: Kádár elvtárs — úgy három óra fele nem mennénk ki még egyszer a lesre? Kádár szabadkozott, hogy ugyan Tito öccse lehetne, de ő is jócskán túl van már a hatvanon és a fáradtság bizony már erőt vesz rajta. Nos hát a történet azért nem öncélú, mert közben a bejáratnál várakozó Stipe Suvart, a JKSZ elnökségének elnökét figyeljük, aki szemlátomást hí-' hetetlenül fáradt. Nem is csoda: vasárnop éjszakáig folytak a tárgyalások a koszovói válság megoldásáról, azt követően a „halál orszógútjá- nak” nevezett Belgrád—Zágráb autóúton azonnal ideindult. Valóban ezen az úton pénteken délután és vasárnap éjszaka hihetetlenül veszélyes autózni, az NSZK-ban és Ausztriában dolgozó török vendégmunkások erre járnak haza, képletesen szólva, egy nagy követ kötve a gázpedálra, száguldanak maguk és mások életét veszélyeztetve. • Még néhány pillanatig van idő átfutni a jugoszláv lapokat: a zágrábi Vjesnik az-1-es oldalon fényképes tudósítást közöl a látogatásról, a Politika a 2-es oldal alján néhány sorban számol be a találkozóról. ,- Nálunk is sokszínű a tömegkommunikáció politikai ho. vatartozása — mondja egyik jugoszláv kolléga. De maradjunk az eseményeknél: a tárgyalófelek a imár említett hallban ültek le először a szokásos fotózásra. A helyiséget 'mérgeszöld színű, halványbordó őzikékkel díszített szőnyeg borítja, két nagyméretű olajfestmény: vadkacsák, vadludak játszadozása, rladtszemű őzek figyelik két szarvas'bika tusáját. Átvonulunk a tárgyalóba: a falon vadászjelenetet ábrázoló olaj- festmény, a tárgyalóasztalon virágkompozíció: a vörös különböző árnyalatai — rózsa, gerbera, szegfű. A bemutatás: Stipe Suvar a jobbján ülő pu- lóveres fiatalembert, Vaszil Tu- porkovszklt ajánlja elsőként a magyar főtitkár figyelmébe. A fekete, bajuszos, termetes, de nagyon dinamikusnak tűnő 38 éves fiatalember tökéletes ellentéte a tudóskülsejű, egyébként több könyvet írt és inkább elméleti emberként szómon tartott Stipe Suvarnak. ö a potenciális utód - állítják, a mostani pártelnöknek ugyanis a nyáron lejár a mandátuma. Grósz Károly elsőként a 'jobbján ülő Lukács Jánost mutatja be, aztán a többieket, talán nem tévedek, ha bizonyosságként állítom, ilyen fiatal tárgyalófelek még nem ültek le egymással jugoszláv- magyor pártközi tárgyalásokon, mint most. Becsukódik a tárgyalóterem ajtaja az, újságírók mögött, aligha gondoltuk, hogy csu- :pón öt óra múltán nyílik ki vadvízorszóggá formálja a tájat. Egy Kormorán nevű vendéglőben beszélgethetünk. A cégér idehaza a nagykárókatona néven ismert vízimadár. Európa legnagyobb kormorán- telepe ez, ötezerre becsülik a számukat. A vadászrezervátumban őz, szarvas, vaddisznó és muflon, mint a német nyelvű prospektus mondja: magaslesről, hintáról, szánról és lopakodva lehet itt vadászni. Persze a vadászterületet megillető mértékben esett csupán szó a vadakról, sokkol többet beszélgettünk dr. Lakatos András helyismereténék köszönhetően a koszovói „vad" dolgokról. Ehhez persze ismerni kell azt az óriási különbséget, ami Jugoszlávia déli és északi része között van. Állítólag délen még ma is 1400 elintézetlen vérbosszút tartanak nyilván a családi történetek, ezék mindaddig élnek, míg a családoknak férfitagjai élnek. Odalenn munkaalkalom nagyon kevés van, Szlovéniában, Horvátországban, a Vajdaságban sem kötelező a munka, de lehet és sokat is lehet dolgozni — keresni is. A délutáni, sajtótájékoztatón hallottakról lapunkból, a tö- megkonimunikációs eszközök valamennyi csatornáján részletesen tájékozódhattak olvasóink. A DN tudósítója természetesen nem hagyhatta ki az al'kolmat, hogy a Pécsről, Baranyából elszármazott Lukács Jánossal néhány percet Mohácson munkásörökkel beszélget a pártfőtitkár ne beszélgessen. Legutóbb 9 hónappal ezelőtt, az országos pártértekezleten volt erre mód. — Jó néhány baranyai küldöttel beszélgettem, akik most^ azt mondják, hogy állandó lel- kiismereífurdalással küszködnék, hiszen ottani munkájuk, szavazataik alakították végül Is ki a mostani nagyon sokak számára nyugtalanító helyzetet. Lukács János a pártértekezleten a jelölőbizottság elnöke volt, miként vélekedik a most kialakult helyzetről .. .? — Nincs Okúk a küldötteknek lelkiismeretfurdaíósra. Gyökeres változásokat, a párt megújulását, politikai reformokat akartunk! Ez történik! Kilenc hónap után persze úgy tűnik, hogy a politikai reformokkal nagyon előreszaladtunk, de ezalatt az idő alatt kiderült, hogy a többpártrendszer realitás, az érdekék megjelenítésének ez a formája is lehetséges. Természetesen az MSZMP ebben a helyzetben is meghatározó szerepet kíván játszani hazánkban . . . — Több mint tíz esztendőn keresztül pécsi, baranyai elsőtitkári funkciódban konkrétabb és nagyobb sikerélményekben lehetett részed jugoszláviai barátainkkal való tárgyalásokon ... — Való Igaz.-Az eszéki területtel több mint két évtizedes jószomszédi kapcsolatban, dinamikusan fejlődő kishatór- menti- áruforgalomról, termelési együttműködésekről, kulturális és sportkapcsolatokról, idegenforgalomról sikerült megállapodásokat kötni, illetve annak kereteit megteremteni, hogy a szakemberek ezek részleteit kidolgozzák. Most országos pártküldöttség tagja vagyok, mindkét országban lelassult a gazdasági fejlődés, és elsősorban a két párt ügyéről tárgyalunk. Partnerként, barátként. Mindkét pártnak vannak problémái — a gondokat megosztjuk. Mindkét pártnak vannak elképzelései, tapasztalatai a tennivalókról, amelyek persze egy az egyben nem alkalmazhatók másutt, de nem ok nélkül ültünk a tárgyaló- asztalnál öt órán keresztül, és még az ebéd közben is folytatjuk a tárgyalásokat. A beszélgetés délután háromnegyed négykor történt. A Mercedes busz Mohács fele rohant, ezúttal azonban alaposan megelőztük a ma gyár pártküldöttséget, a tárgyalások oly hosszú ideig elnyúltak. Hét óra elmúlt mire Mohácsra, az új pártbizottságí épületbe értek, ahol Deve- cseri József, a mohácsi pártbizottság első titkára, dr. Németh Elemér, a Mohácsi Városi Tanács elnöke, a pártapparátus tagjai, dr. Dányi Pál, a Baranya Megyei Pártbizottság első titkára és Piti Zoltán, a Baranya Megyei Tanács elnöke vettek részt a baráti találkozón. Itt jutott eszembe, amit Grósz Károly a sajtótájékoztatón mondott: ...sajnos a nap csak 24 órából és egy éjszakából áll, ezért sem tudtunk ma mindenről tárgyalni, amiről szerettünk volna." Nos a pártfőtitkár előző négy napjának ismeretében is ő sem látszott pihentebbnek, mint reggel Stipe Suvar, de azért a mohácsi beszélgetésen volt annyi ideje és ereje, hogy önbizalmat sugározva hitet adjon az itt dolgozó embereknek. Lombosi Jenő Fotó: Proksza László A „Jelen" vadászkastély — a tárgyalások színhelye — többszáz éves fák ölelésében > flUMipi éBm"m CJ V*Ö SÜCJ 8 €BS«Sk C3J| á5>3KCSlCCbHlC^B CH ■ 1 - - •
