Dunántúli Napló, 1989. február (46. évfolyam, 32-59. szám)

1989-02-11 / 42. szám

1989. február 11., szombat

Dunantmi Tlanlo

3

A hibásnak mondott évek jelentős értékeket hoztak létre

Első találkozásunkkor még pécsi tanácselnök volt, utoljára mint tanácselnökkel —, megyei tanácselnökkel —, ama bizonyos tanácsülés előtt váltottunk szót, amikor a leköszönésre készülve várta a minisztert. Közben csaknem két évtized telt el.

Amikor Horváth Lajos átvette e posztot, pár évig még felszálló ágban volt a megye. Ám lassan kezdtek érződni a másfcrjta fuvallatok, majd szelek, s most, amikor ő adta át a széket Piti Zoltánnak, szinte csak az optimizmust hagy- hotta örökül, a reményt, hogy előbb-utóbb azért ismét jobb napok virradnak a megyére.

Most már egy hónapja így kell bemutatkoznia: Baranya

megye nyugalmazott tanácselnöke. Csakhogy akár el is hallgathatja e nem éppen lelkesítő státust, hiszen egy magasabb fokú politikusi címet mondhat a magáénak:az országgyűlés alelnöke.

E beszélgetésre készülődvén mindúntalarv egy jelenet képe elevenedett meg bennem. Már elhangzott a tanácsülésen, hogy az elnök a felmentését kéri, mert elérvén —, sőt, két évvel meg is haladván — a korhatárt, nyugalomba kíván vonulni, s megtöltötték a termet az őt méltató szavak. Horváth Lajos —, most már nem a középső, az elnöki széken ülve —, szorosan az asztal fölé hajolva, lázasan jegyzetelt. Mintha nem is róla szóltak volna a szavak, csak írt, írt-, ..

— A zavar leplezése volt

ez? __ A kávéscsészét letettük

má

r, (a cukor mindkettőnk tányérján ottmaradt, meg is beszéltük: miért), s tisztázódott, hogy a megyeháza e földszinti szobája csak ideiglenes re- zidepciája az alelnöknek, hiszen hamarosan átköltözik a régi megyeházán berendezendő, egyszemélyes hivatalába. ,,Jobb lesz úgy — jegyezte meg —, mert nem szerencsés fölösleges gondolatokat kelteni bárkiben is..." A fenti kérdésre, amit beszélgetésünk indításául szántam, alig érzékelhetően késik a válasz:

— Először mentem nyugállományba, következésképpen ez is zavart, önmagában is torokszorító volt a sok dicséret, meg az is, hogy nekem válaszolnom kell. Egy ilyen összegezés nem mindennapi doloa. Hát talán ezért jegyzeteltem én olyan lázasan.

Horváth Lajosról köztudott, hogy töke pécsi, hogy ifjúkorában lelkes focista volt.- Hogy is volt, amikor még k/s Csindóként ismerte a várost?- Előbb akkor a nagy Csin- dóra kell emlékezni, aki neves futballista volt Pécsbányán, a Vasútnál, a PBTC-nél; ő edzőként is generációkat nevelt. - Az a név, hogy Csindó, tőle lett fényes és nem tőlem. - örököltem tehát ezt a nevet. A barátaim között ma is Csindó vagyok . . .

A „kis Csindó" tehát a Bőrgyárnál kezdett focizni. Érettségi után, azaz a háború után -. hiszen a harcok, egészen Dániáig sodorták, s különböző táborokat megjárva, vagy éppen szerencsésen elkerülve szökött haza inasnak. ment a Bőrgyárba. A tí- mársegédi vizsga után úgy indult a szakmának, hogy bőripari műszaki lesz. Másként döntöttek róla: államosítás

után, mint munkáskádert, kiemelték, irodista lett, több grádicsot megjárva jutott el a gyártástervezésig. 1951-ben, a tanácsok alakuló szakigazgatási szervezetéhez irányították, a dolgok akkori logikája szerint a megyei tervosztályra, gondolván: ha már gyártás- tervező, hát bizonyára ért az °tt születgétő tervezéshez is. A helyi ipar lett a területe.

— Érdekes, - fogja el az ©mlékezés hogy életemben

ötévenként ugrottam egyetegyet a hivatali létra fókáin, öt év múlva lett belőlem ve- lető a tervosztályon, megint öt év múlva -, 1960 végén Újrakezdések

0

Beszélgetés Horváth Lajossal, a Baranya Megyei Tanács nyugalmazott elnökével

lettem elnökhelyettes, és alig telt el újabb öt esztendő, amikor a közgazdasági egyetem elvégzése után kaptam az újabb megbízatást: a pécsi városi tanács elnöke lettem. Akkor Pécs még megyei jogú város volt, s nem a megye mellett, hanem néha azzal szemben kellett a város érdekeit képviselni. Életem legnehezebb, de legszebb időszaka volt ez, de hát akkoriban Pécs is az ország egyik leggyorsabban fejlődő városa volt. No, persze, elsősorban az uránbányászat miatt.- A 60-as évek végén született, s az ön aláírását viseli Pécs első általános rerídezési terve, ami máig is érezteti a hatását...- Pécsnek nem volt addig egy kigondolt, koncepcionális városfejlesztési programja. Tő. lem az.t várták, hogy e tekintetben gyökeres fordulat következzék be. Pécs lett az első, ahol a kormány egyik tagja - Bondor József volt akkor az építésügyi miniszter —, és a tanács elnöke közösen terjesztett a tanács elé egy ilyen tervet, s azt a tanács el is fogadta. Van egy kis szürke füzetem, benne a koncepció elgondolásai; ezt néha előveszem, s büszke vagyok, hogy mi minden valósult meg ezekből. Voltak és lehettek hibás döntések, de ez a város azért mégis egy meghatározott irányban fejlődött.- Amikor a díszpolgári cim. mel ismerték el mindazt, amit Pécsért tett, köszönő szavaiban utalt arra: örömmel tölti el, hogy nagy idők részese lehetett. Mit őriz a legszívesebben az emlékezetében?- Az egész négy évtizedet. .. Ott lehettem az álta- lánosiskola-építési program kialakításánál, részese lehettem a baranyai faluvillamosí- tós, a bekötőút-program befejezésének, az én életemhez tartozik Baranya vízellátásának a javítása, a dunai víznek Pécsre hozatala ... Ha még valamire büszke lehetek, hát arra mindenképpen, hogy amióta megyei vezető voltam, olyan együttmunkál kod ás alakult ki a párt megyei vezető szerveivel és személyiségeivel, amit nem terheltek olyan gondok, mint sok más megyei vezetést. Büszke vagyok arra is, hogy bizalmi légkörben dolgozhattunk. Elégedetlenséggel tölt el viszont, hogy nem tudtuk minden ígéretünket teljesíteni. Hogy ebben az országban ilyen helyzet van, akárhogy is Budapesten születtek a döntések, ennek mi is a részesei voltunk és fel is kell vállalni az ezZel járó felelősséget. Én azért azt is ki •merem jelenteni, hogy ezek a hibásnak mondott évek létrehoztak jelentős értékeket, s az ember, aki ezeket létrehozta -, nem a vezető, hanem a közember! — hitt abban, hogy amit csinál, annak van értelme. Ezt nem szabad tőle elvenni, mert akkor a jövőbe vetett hitet vesszük el.- Megyei tanácselnökként több megyei első titkárral dolgozott együtt. Melyikkel volt a legkellemesebb az együttműködés? r- Egy kivételével (az elsővel) én Novicstól kezdve, egészen a mostaniig, minden első titkárral eredményesen tudtam együtt dolgozni. Talán Lukács Jánossal volt a legkellemesebb az együttműködés . . . A mostani vezetéssel meg úgy vagyok, hogy szinte innen indultak. 71-ben, amikor idekerültem, volt egy olyan elképzelésem, hogy ki kell alakítani egy olyan gárdát, amelynek a tagjai az utódaink lehetnek. Dányi Pált én vittem a városhoz osztályvezetőnek, s amikor visszajött a pártközpontból, ide elnök- helyettesnek. Piti Zoltánt is hosszú ideje arra készítettem fel, hogy az utódom legyen. A generációváltásra mindig nagyon odafigyeltem.- Díszpolgári köszönöbe- szédben azt is hallottuk, hogy mindig hitt az újrakezdés iga. zabon. Hogyan értelmezhető ez?- Ez az újrakezdés együttjár a közéleti szereppel. Az 50-es évók elején abban hittem, hogy amit csinálunk, az az ország és a megye fejlődése szempontjából rendkívül fontos. Csak utólag jöttem rá, hogy a jó célokhoz rosszak voltok a módszereink. Vezető 1957-től lettem, mégpedig politikai vezető, nem csak tanácsi szakember. Az újabb és újabb megbízatások mindig újrakezdést is jelentettek. Volt ebben egy aranykor, a 70-es évek eleje, az új tanácstörvény, amit én rendkívül lelkesen fogadtam, de már nem elégített ki ennek a megvalósulása. És jött a 74-et követő újrakezdés, amikor csak a vágyainkat, terveinket kovácsoltuk, de •már nem tudtuk azokat megvalósítani, mert az ország helyzete mindig tőlünk kívánt áldozatot... Hogy aztán jöjjön most még egy újrakezdés: a parlament alelnökének lenni tényleg újrakezdés .. .- Az országgyűlést mostanában elég sok birálat éri. Milyen ez az országgyűlés onnan, az elnöki pulpitusról?- Amikor élesebb lett a vita, élesebb lett a kormány bírálata, a politika bírálata, mindenki tapsolt ennek a parlamentnek. Aztán kiderült, hogy ez a parlament önmaga nem képes megoldani a problémákat, nem fogja megváltoztatni az ország ma'i válságos helyzetét, csak a maga döntéseivel, így ma mintha re- csegne-ropogna ez a ház, mert olyan nyomás nehezedik rá, omit egyetlen parlament sem tud elviselni. Nem lehet elvárni azt egy parlamenttől, hogy kormányozzon, sokan pedig efelé szorítanák. Kikezdik az országgyűlést, a legitimitását is, kívülről erőteljesebben, belülről pedig . . . mindenki úgy akar népszerűséget szerezni a választói körében is, és másutt is, hogy „jóízűt” belecsap o kormányba, ha éppen nem rúg. A csendes többség nem hallatja a szavát, nem vitatkozik. Van viszont egy kisebbség, amely a maga módján tényleg élesztője q demokráciának —, egy sereg vadhajtással. Ezéket le kellene nyírni, mondjuk vitában. De nincs igazi vita. De nincs vitakultúrája sem a parlamentnek. Egy kicsit fegyelmezetlen ma ez a parlament; olyan érzésem van, hogy jó néhány képviselőtársam már belépőjegyet akar váltani a következő országgyűlésbe. Hozzászólásaikból ki-kicsengenek az ilyen törekvések. Csakhogy ez elkövetkező választáskor valószínűleg nem személyek, hanem politikai erők, szervezetek mérettetnek majd meg.- A nyugalmazott tanácselnöknek, mint aktiv parlamenti alelnöknek, bőséges az or- szágavűlési programja,* de — tudjuk -, az alelnokséggel egyéb, pl. nemzetközi feladatok is járnak. Mindeme teendők mennyi Budapesten- létet kívánnak.- Minden szerdán alelnöki értekezlet van, esetleg még egyéb ügyek miatt is fel kell utaznom. Az ülésszakok előtt jelen kell lenni minden olyan bizottsági ülésen, ahol a döntéshozatal szempontiából fontos ügyekről tárgyalnak. Átlagosan heti két-három nap

.rámegy az országgyűlési ügyekre.- A többi akkor szabadidőt jelent? Más szóval: a nyugalomba vonulással megnöveke- dett-e a szabad ideje?- Jószerivel semmit. Egyik reggel is, amikor fél 8-ra belőttem, a feleségem megjegyezte: én nem vagyok magamnál, mert ő semmi olyasmit nem • tapasztalt, hogy több lenne a szabadidőm. Aki akar találni magának munkát, az talál, én pedig mindig is keresgéltem: hol találok értelmes munkát. Az üresjáratok mindig is bosszantottak.- Ezért vezette mindig olyan lényegretörően a testületi üléseket?- Az a véleményem, hogy egy végrehajtó bizottsági ülésen —, ha jól készítették elő —, akár két tucat napirendi pont fölött is lehet rövid idő alatt tisztességgel dönteni.- A szabadideje - gondolom — mindenképpen megnö- vekedetf. Mivel tdlti ki? Tudom: van valahol a hegyoldalban egy kis „birtok" . . .- Igen, egy óriási, 230 négyszögöles birtok, rajta egy 22 négyzetméteres fapanel- 'házikó. Ott aztán mindig van valami tennivaló. És hát az unokák! Van két unokám! Ök aztán tudnak nagy örömet szerezni. Kiváltképp, hogy éh •most nogy rangot kaptam a nagyobbiktől. Ű most három és fél éves, és azt mondta, hogy ’ „Lajos papa, te mesélsz legjobban a családban ..." Na, ezt az elismerést büszkén viselem, és készülök arra, hogy még jobban megfeleljek ennek.

Hársfai István

Teremtő munka,

történelmi

progresszió

Mostanában sűrűbben szólunk rá a gyerekre, hogy „hallgass", ha a rádióban, vagy a televízióban híreket mondanak. Sietünk haza a 168 órát, az Első kézből-t hallgatni, és kivárjuk a 2-es tévéműsor végét, mert olyanok nyilatkoznak, akik múltunk létező, de eddig elhallgatott görcseiről mondanak új ismereteket. És nem elég már egyetlen országos lapot olvasni: nem írják mind szóról szóra ugyanazt, miként a legfelsőbb politikai vezetés tagjai sem mondják szóról szóra ugyanazt. Érdekesebb lett a sajtó, mert érdekesebb lett a belpolitikai élet. És ezzel együtt a korábbinál is többet bírál - - nak bennünket.

Tudjuk: az általános

rossz hangulat közepette a rádióra, televízióra, az újságokra zúdul az emberek bosszúsága. A vezetőké is, akik korábban, amikor még „kézben tartották" a sajtót, abban az illúzióban ringathatták magukat, hogy amiről a sajtó nem ír, az nincs, .de minket ér a vezetettek ingerültsége is, mert - éppen a sokféle vélemény közlése miatt —, az olvasó a sajátjával annyira ellenkező nézetekkel találkozik.

Nem újdonság, hogy bűnbaknak számítunk — ha mégszokni nem is lehet. Évtizedekig határozatok, belső utasítások, „fönti" és helyi informális döntések szabták meg, mit támogasson éppen a sajtó. De mert a közvéleményt a tények jobban befolyásolják, mint a vezércikkek, sohasem született meg az áhított eredmény. Nem is születhetett, mert a vezetés csupán napi politikai célok népszerűsítésére használta a sajtót, és nem akart tudomást venni arról, hogy az újság, a rádió, a televízió feladata áz is, hogy a közvélemény hangulatáról tájékoztassa a vezetőket. Gyakran mindkét fél számára úgy látszott: a monolitikus politikai vezetés és a Játszatnál sokkal rétegzettebb közvélemény között mintha a tömegkommunikáció akadályozná a megértést; és a kölcsönös szemrehányások közepette senki sem törődött vele, hogy a valódi nyilvánosság hiányától éppen a sajtó munkatársai szenvednek legjobban.

Azóta változott a helyzet; maga a párt kezdett beszélni azokról a hibákról, amelyek emlegetését korábban felrótta a sajtónak. A sajtó segített a pártnak a májusi pártértekezlet előkészítésében és abban a fordulatban, amely bekövetkezett: s azóta is igyekszik ébren tartani az ottani programadók lelkiismeretét. Ám, ha korábban megszokhattuk az egy helyről érkező bírálatokat, a politikai közélet színesedésével, most a több helyről érkezőket kell megszoknunk. Talán anekdoti- kusnak hangzik a példa, de igaz: nemrég az MSZMP és az alternatív szervezetek képviselői Budapesten találkozót tartottak. Csak egyben értettek egyet: a sajtó rosz- szul végzi a dolgát. Előbbi szerint szenzációhajhász, utóbbi szerint fontos tényeket elhallgat.

Ebben a helyzetben ült össze két hete a Magyar Újságírók Országos Szövetségének előrehozott közgyűlése. Meg kellett újítania saját szervezeti életét, hogy jobban megfelelhessen a megnövekedett követelményeknek. Szenvedélyes hangú vita folyt. A tömegkommunikációt is úgy irányította ugyanis a korábbi politikai vezetés, mint a termelés, a tudomány, a kultúra legkülönbözőbb területeit: „kézi vezérléssel", informálisan, testületi ellenőrzés nélküli személyes döntések révén. Itt is voltak „ejtőernyősök", és - az egyik újságíró kolléga szemléletes kifejezésével“ élve -, itt is osztogattak piros és sárga lapot a játékosoknak színvak játékvezetők. Itt is működött a kontraszelekció.

Mindez presztízscsökkenést hozott a magyar sajtó számára. De az utóbbi időben a legkiválóbbak, akik elkötelezték magukat egy nyílt, őszinte tájékoztatás mellett, és meg tudták harcolni ezért a maguk harcát (hátuk mögött a szerényebb képességű, de nem kevésbé elkötelezettek tömegeivel), változást indítottak el. A magyar tömegkommunikáció most már jobban tükrözi a társadalom különböző érdek- viszonyait, felerősíti a nép hangját és ellenőrizhetőbbé teszi a politikát. Mindez — bírálat ide, szidalom oda —, többnyire a politika és a közvélemény óhajára és támogatásával történt.

A magyar újságíró társadalom nagy lépést tett előre, hogy tisztázza helyét, szerepét a mai magyar társadalomban. Leszögezte, hogy csak egyfajta nyilvánosságot ismer el, leszögezte, hogy nem akar a politika puszta kiszolgálójává lenni. Visszautasítja, hogy felelőssé tegyék az ország rossz hangulatáért, és elutasít minden olyan kísérletet, amely korlátozni akarja a nyilvánosságot. S miközben elítéli azt, aki nem etikusan használja fel az információt, kinyilvánítja a szakmai hitelesség alapvető követelményét.

Új szerepet kell megtanulnia a magyar újságíróknak, szerkesztőknek: a sokféle,

egymásnak gyakran ellentmondó érdekek közvetítését. Az elvek világosak: az adott pillanatban dönteni azonban egyáltalán nem könnyű. Mert hogyan viselkedjen például egy pártlap, amely egyetlen a megyében és számos, egymástól eltérő vélemény képviselői igénylik tőle a nyilvánosságot? Egy monolitikus szerkezetben meddig él joggal és honnan él vissza a lap a helyzetével? Lehet-e pórtlap és néplap egyszerre - és szükség van-e erre a különbségtételre. Hogyan viselkedjen a rádióriporter, ha a tömegkommunikáció állami intézményének képviselőjeként nem engedik be egy párírendezvényre tudósítani? És hogy érezze magát ma áltatában egy magyar újságíró, ha a Münnich Ferenc Társaság vitadélutánján azt mondják, hogy a Magyar Rádió „a Szabad Európa fiókadója“, a Jurta Színház igazgatója pedig, a hatalom „bértollnokának" nevezi?

Vannak azonban szilárd értékek ebben a megbolydult világban, amelyek segítségével tájékozódnunk lehet, mondta egy budapesti kollégánk: az emberi egyenlőség, a dolgozó ember, a teremtő munka és a történelmi progresszió tisztelete. Magasztos elvek: a napi gyakorlatba való átültetésük nehéz, következetes és etikus munkát kíván. Amely egyre kevésbé történhet a legszélesebb nyilvánosság ellenőrzése nélkül.

v Gárdonyi Tamás