Dunántúli Napló, 1989. február (46. évfolyam, 32-59. szám)
1989-02-25 / 56. szám
2 punomon napló 1989. február 25., szombat Az MSZMP főtitkára Baranyában (Folytatás az 1. oldalról) lajdon arányát, volt olyan időszak. hagy 98 százalékig fejlesztettük fel, és lemondtunk a magántulajdon, a magán töke integrálásáról a gazdaságban. Ma körülbelül 94—95 százalék körül tartunk. Nagyon nehéz megmondani, meddig lehet visszalépni. Függ a magántőke aktivizálásának objektív határaitól, függ ügyességünktől, hogy megtaláljuk-e azt a mechanizmust, mely érdekeltségét nagyobb fokra 'emeli, és függ attól, hogy a külföldi tőke aktivizálásának, bekapcsolásának lehetőségét miképpen tudjuk kialakítani. Itt nem egyszerűen szándékról van szó, itt nem egyszerűen szervezésről van szó, arról is, hogyan tudunk magunkról olyan vonzó képet kialakítani a világiban, amely felkelti az érdeklődést a működő tőke bekapcsolására a magyar gazdaságba. A másik ilyen vonulat ebben a gazdasági programban, a reformprogramban a hosszú távú tervek és a közgazdasági eszközök által befolyásolt piacgazdaság működésének megteremtése, ahol a vállalatok és vállalkozók teljesítményét a piac minősíti. Egy olyan gazdasági gyakorlatot kell meghonosítanunk, ahol a termelő- egységek gazdasági, gazdálkodási önállóságának növekedése a munkaerő, az eszközök fokozottabb mozgását, szabadabb áramlását teszi lehetővé. Ahol az árak megfelelnek a valódi értékeknek, a bérek pedig a teljesítményekkel vannak összhangban. A társadalmi teljesítményeket és az egyéni teljesítményeket harmonizálnunk kell. De ugyanakkor bele kell építenünk a rendszerbe egy olyan mechanizmust, mely az önhibájukon kívül nehéz helyzetbe kerülő emberek számára szociális biztonságot tud teremteni. Létbiztonságot kell adnunk az országnak és létbiztonságot az embereknek. Gazdasági programunknak ezek a főbb vonulatai új szemléletmódot, új magatartást követelnek mindnyájunktól. Új munkastílust a párttól is. Ezért rendkívül fontos, hogy a gazdasági reform- folyamat és a politikai reform- folyamat harmonikus összhangban legyen. Jogállamiság Mi a politikai reformfolyamat célja? — A szocialista demokrácia kiszélesítése, a szocialista pluralizmus megteremtése. Mindenekelőtt meglévő politikai intézményeink korszerűsítése a legsürgősebb feladat. Meg kell újítani a politikai intézmények programját, munkastílusát és kóderállomá- nyát. Itt a párt, szakszervezet, KISZ és Hazafias Népfront klasszikus formáira gondolok. Másik területe a politikai intézményrendszer korszerűsítésének a jogállamiság fokozottabb kiépítése. Ez nem más, mint egy olyan törvényalkotó munka kiteljesedése, amelynek alcpján az állampolgárok jogai és kötelezettségei egyértelműen megfogalmazódnak, másrészt ugyancsak megfogalmazódnak az állam kötelezettségei és jogai az állampolgái rokkal szemben, Ennek egyik legnagyobb vállalkozása az új alkotmány koncepciójának kidolgozása és az új alkotmány elfogadása. Részleteiről nem akarok szólni, közöltük az újságban az előadói beszédet, napokon belül nyilvánoságra kerülnek a részkoncepciói. Egy-egy fejezete, mint például a köztársasági elnök személyére é» t-irr.cMyi rendszerének korszerűsítésére vonatkozó javaslat, az alkotmánybíróság vagy a számvevőszék létrehozása külön politikai vita tárgya lesz. Joggal vetődik fel a kérdés: nem túl gyors ütemet diktálunk-e akkor, amikor Itt két éven belül 40-42 törvény megalkotását és több törvény korszerűsítését tűztük magunk elé célul. Igen az az érzésem, hogy erősebb ütemet diktálunk most, mint ami kívánatos lenne. De úgy gondolom hibáznánk, ha azt mondanánk, most lassítsunk, és hibáznánk, ha azt mondanánk, gyorsítsuk ezt az ütemet. Olyan ütemben menjünk előre, ahogy a társadalom egyetértése és támogatása megteremthető e programok mögé. A reform lényeges eleme az öntevékeny, önigazgatási elemekre épülő közösségek létrehozása, közéleti tevékenysége, s ennek ellentételeként a központi államhatalom szerepének csökkentése. Hiszem, hogy ez a társadalomban lévő hatalmas alkotóerő egyre inkább aktivizálódik, és szívesen vállal részt saját sorsának formálásában akkor, ha világos helyi célokot, követhető programokat tudnak maguk számára megfogalmazni. Egy párt vagy több párt? Ennek a politikai reformfolyamatnak részeként mostanában sok olyan új politikai kérdésre kell válaszolnunk, amelyek korábban szinte elképzelhetetlenek voltak. Az egyik leginkább vitatott kérdés az egy párt, több párt problémája. Ma is azt hallottam, hogy a Központi Bizottság és főleg a Politikai Bizottság nem irányítja a folyamatokat, hanem kullog az események után, és ebben - például a több pórt problémánál - az események sodorták a pártvezetést ebbe az irányba. Nem vitatom, így tűnhet a magatartásunk, de ez nem egy pontos minősítése a jelenlegi politikai folyamatnak. A pártértekezlet előtti vitáknál vetődött fel igazán: megtaláljuk-e azt a politikai formát hazánkban, hogy az egy- pártrendszer viszonyai között képesek vagyunk a párt politikai aktivitását növelni, társadalmi ellenőrzését biztosítani és a párt működésén belül a szubjektív forrásból fakadó hibákat jobban kiiktatni és leszűkíteni. Nem tudtuk ezt a problémát megválaszolni. Ezért a pártértekezlet sem az egy- pártrendszer mellett, sem a többpártrendszer mellett nem kötelezte el magát. Az azóta folyó viták arra a következtetésre vezettek rá bennünket,- azért fogalmazok így, mert sokszínű volt ez a vita, hiszen nemcsak egymás között vitatkoztunk erről: — van társadalmi igény arra, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt mellett a társadalomban meglévő gazdasági és politikai érdekkülönbségek politikai pártokban is megnyilvánuljanak és megfogalmazódjanak. A másik, hogy nem találtunk jobb mechanizmust és formát a többpártrendszernél arra, hogy az előbb említett szubjektivizmust csökkentsük és a párt társadalmi ellenőrzésének kiszélesítését megteremtsük. Szeretném világosan megmondani, eljutottunk a pártértekezlet óta arra a következtetésre, hogy jelszavunkat: a párt legyen önmaga ellenőre és ellenzéke is, mi a gyakorlatban nem tudtuk megvalósítani. És ha egy politikai párt vezetése ezt felismeri, akkor ebből politikai következtetéseket kell levonnia. Itt szeretném önöknek világosan megmondani, én nem hiszem, hogy a többpártrendszer önmagában biztosítékot ad arra, hogy újabb hibákat nem követnek el. Ezért fogalmaztruv. így, hoav Követnek el mert nem hiszem, hogy én fogok akkor a vezetésben dolgozni, mire ez a rendszer kiépül. Ez önmagában nem biztosíték. De nagyobb lehetőséget ad arra, hogy kiküszöböljük a hibákat, és hogy a párt — egy elkényelmesedett pártmozgalom - erőrekapva - ha úgy tetszik versenyhelyzetben naponta küzdjön meg a társadalmi támogatásért. Újabb lehetőséget kell ebben látnunk, s ez ellen nem kell berzenkednünk. Én meg vagyok arról győződve, a Magyar Szocialista Munkáspárt érdeke, hogy legyenek más pártok. Mert a Magyar Szocialista Munkáspártban van annyi erő, hogy versenypozícióban képes lesz sokkal magasabb színvonalon megújulni, és képes lesz történelmi hivatásának eleget tenni. Vita van azon is, hogy ránk tukmálták, ugye, ezt az egészet, s 'ki a kezdeményezője. Kérem, a többpártrendszer visszaállítása 1956 decemberében és 1957 januárjában és februárjában volt politikailag aktuális kérdés másodszor Magyarországon a felszabadulás óta. Akkor a Magyar Szocialista Munkáspárt felajánlotta az együttműködését más pártoknak. Nem volt rá fogadó- készség. Ma többen — évekkel ezelőtt is már szerveződő politikai tömörülések és csoportosulások — kezdeményezték párt alakítását. Az elmúlt években a Magyar Szocialista Munkáspárt nem vqlt fogadó- kész erre a kezdeményezésre. IMa annyiban más a helyzet, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt a kezdeményezők között van e politikai forma és mechanizmus kialakításában. Érveim között fogadjanak el még egyet Ezzel is szembe kell néznünk. Az elmúlt években a párton öeKiii kiválasztódós mechanizmusa nem működött hibátlanul. Az az érzésem, kódé «állományunk egy része fölötti társadalmi ellenőrzés megóvott volna bennünket néhány erkölcsi bukástól, ami nem használt a párt tekintélyének. Hogy gondoljuk el a többpártrendszerre való átállás politikai mechanizmusát? Ez két szakaszban valósítható meg. Az első periódusban, eqy megállapodásos szakaszban a különböző konstruktív, a társadalmi programot elfogmdó — társadalmi program alatt a szocializmust értem —, nemzetközi szerződéseinket tiszteletben tartó, valamint a válság feloldásában szerepvállalásra kész politikai partnereinkkel megállapodunk. A megállapodásos út után következik egy olyan szakasz, amikor a pártok között versenyhelyzet alakulhat ki. Ez évekig fog tartatni, ez nem megy egyik napról a másikra. De fokozatosan, hioqadtan építkezve, és határozottan egy irányban haladva, egy olyan politikai modell Imegteremtését alakíthatja ki, hozhatja létre, amely új erőket szabadít fel a szocializmus építése érdekében. Ma egy nagyon kemény szemrehányást kaptam az egyik beszélgetésen, hogy nem egészen így fogalmaztunk egy esztendővel ezelőtt. Kérem, én ezért semmifajta lelkiismeret- furdalást nem érzek. Én akkor lennék rettenetesen szomorú, ha presztízsokokból ma ugyanúgy fogalmaznánk, mint ezelőtt 10 hónappal, vagy egy évvel. Ha egy párt nem képes a változó világ változó követelményeit nyomon követni, okkor az nem fog tudni válaszolni a holnap kihívására sem. Itt szeretnék arról is szólni, omit ma reggel úgy fogalmaztak meg, azért van ez, mert nincs egység a vezetésben. Én erről nyíltan, országvilág előtt elmondtam mór nézetemet. Ez nem változott azóta sem. Azt azanbrm kéretném nedves figyelmükbe ajánlani: ón reménykedem abban, hogy olyan egység nem lesz még egyszer, mint ami a mögöttünk lévő három évtizedben alapvetően, tipikusan jellemző volt. Az egységet úgy értelmeztük, hogy nem mertünk külön gondolkodni, eltérő módon megközelíteni problémákat, és nem mertük véleményünket megfogalmazni. Én olyan egységben hiszek, amely nyílt vitáikban, őszinte eszmecserékben, a vélemények kemény ütköztetése során közös következtetéshez vezet és utána egységes, kötelező magatartásnak lesz az alapja. És itt a hangsúly nem a vitán, hanem a közös, egységes magatartáson van. Van-e programunk? Van-e programunk? Én szerintem van, s ezt a programot fel lehet vállalni, és ezzel a programmal meg lehet nyerni a magyar haladó, baloldali erők többségének támogatását. Nagyon világosan meg kell fogalmaznunk, hogy a Magyar Szocialista Munkáspárt vállalja a múlttal való őszinte szembenézést, és ezt minden egyes tagja számára kötelező érvényűnek tekinti. Szakit a hatalomgyakorlás eddigi módszereivel, azzal a modellel, melyben a szubjektivizmus oly sok gondot és problémát okozott. Iránymutató értékeknek tartjuk a szabadságot, az igazságosságot, a szolidaritást, az egyén és a közösség összhangjára való törekvést, és ennek egyetlen útjaként a demokráciát valljuk és hirdetjük. Meggyőződésünk szerint ezek az értékek történelmi távlatban a szocializmus értékei lehetnek csak. Az is meggyőződésünk, hogy Magyarországon a Magyar Szocialista Munkáspárt az egyetlen olyan erő, amelyik saját történelmi múltjában egy 100 éves politikai tapasztalatra tekinthet vissza. A munkásmozgalom két meghatározó nagy irányzatának az egyesülésével jött ez a tapasztalat egy közösségbe. Éppen ezért ki kell világosan mondanunk, hogy visszatérünk az 1948-as alapgondolathoz, hogy jövőnket meghatározza a szociáldemokrata szellemiség erősödése és a reformkommunista felfogás egyenrangú érvényesülése és ötvöződése. Ez az a szellemi alap, ahol látjuk a jövőt és a kibontakozást. Ha pontokba kellene foglalni a programot, akkor a következőket mondanám: alkotmányos jogállamot akarunk, állompolgári és személyes szabadságot és önigazgatást, a társadalom által ellenőrzött hatalmat, erkölcsileg tiszta közéletet, a népet szolgáló közigazgatást, és hatékonyabb, de megbecsültebb államapparátust. Azt szeretnénk, ha a közszolgálatot, az ország védelmét, a bel- és közbiztonságot függetleníteni lehetne a napi politikai harcoktól. Úgy gondoljuk, hogy ezek a területek nem a pártok küzdelmének színterei. Úgy gondoljuk, történelmi számvetésünk része, hogy mikor a múltat értékei és gyengeségei alapján számba- vesszük, pótoljuk azt a politikai rehabilitációt, amit eddig nem tettünk meq. A magyar gazdaságot új növekedési pályára akarjuk irányítani a további eladósodás helyett, saját forrásainkat úgy átrendezői, hogy ebből egy hatékonyabb gazdaság bontakozzék ki. Hatékony piacot akarunk, és a gazdálkodók számára sokkal szabadabb döntési feltételeket. Meg kell terveznünk azt a szervezeti keretet, ahol a vállalkozás és verseny szabadabban bontakozik ki. Fel kell szabadítani tehát a munkaerőt és meg kell az nrA* azt. Tehát fel kell számolni a túlszabályozottságot, és ahogy az előbb hangsúlyoztam, teljesítményhez kötött jövedelmet akarunk. Programunk az életkörülmények romlásának megállítása. De világosan ki kell mondanunk. az pllam csak annyit vállaljon magára, amennyit teljesíteni tud. Mert ebben a pillanatban több a vállalkozásunk, mint amihez erőnk van. Ez pedig nem a bizalmat, hanem a bizalmatlanságot termeli naponta újjá. Úgy gondoljuk, hogy a lehetőségekkel összhangban határozottabb lépést kell tennünk a szellemi élet leértékelődésével szemben, és az oktatás, a képzés, a művelődés pozíciójának állami szerepvállalással való fejlesztésének és javításának a kibontakoztatását kell felvállalnunk. Úgy látszik, e téren az adósságunk, ami az elmúlt másfél évtizedben felhalmozódott, ma már az anyagi javak termelése területén is károsan érezteti hatását. Meg vagyunk arról is győződve, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet kell fordítanunk a társadalom alapjának, a családnak a körülményeire, a család védelmére, mert hisz- szük, hogy enélkül nincs dinamikus nemzeti kibontakozás és fejlődés. Ennek szerves részeként valljuk, hogy az ifjúság közéletet, politikát alakító szerepét növelnünk kell. A pártnak egyértelműen és következetesen ifjúságpártinak kell lennie. Ugyanakkor nem feledkezhetünk el, s nem szociálpolitikai akcióként, az időskorúak és alacsony nyugdíjasok helyzetéről. Támogatnunk, segítenünk kell, hogy megélhetési körülményeik pozitiven megváltozzanak. Programunk szerves része, s talpon maradásunk feltétele is, szoros kapcsolódásunk a külvilághoz. Ezért úgy gondoljuk, hogy barátaink, igaz szövetségeseink azok, akik céljaink iránt megértéssel vannak. Ezen belül változatlanul megkülönböztetett figyelemmel gondozzuk a magyar-szovjet barátságot, mert az átmeneti és pillanatnyi nehézségek, a múltban előforduló hibák dacára is utunk egy irányba vezet, egyfelé menetelünk. Szövetségi kötelezettségeinket tehát teljesíteni fogjuk, mert úgy érezzük, hogy akkor igényelhetjük mi is másoktól a partneri együttműködést. Ugyanakkor változatlanul nyomatékkai hangsúlyoznunk kell, hogy demokratikus európai viszonyok kialakításához nélkülözhetetlennek tartjuk a katonai tömbök felszámolását és így egy olyan fegyvermentes világ megteremtését, amely a gazdaság számára újabb tartalékok felszabadítását teszi lehetővé. Valljuk változatlanul a lelki- ismereti és vallásszabadság jogát, amelyet törvényben biztosítottunk és hiszem, Hogy a gyakorlatban is megvalósítottunk. Úgy érzem a jövőben még nagyobb figyelemmel kell törődnünk a hazánkban élő nemzetiségiek sorsával, mert ez ad erkölcsi alapot számunkrb, hogy elvárjuk más országoktól is, hogy az ott élő magyarság érdekeit képviseljék, és tiszteletben tartsák. Úgy vélem, hogy ez a rövidtávú programunk elég tartalmat hordoz ahhoz, hogy bátran vállaljuk a választási küzdelmet és kérjük a társadalom támogatását a program megvalósításához. Elegendő-e ez a rövidtávú program a jövő számára? — Nem. Nem hiszem. Ma a pártnak nincs olyan programja, amely a hosszú távú elképzeléseit tartalmazná. Ezért pártunk XIV. konare<cTMc/.nj.jj -j kell fogadnia a párt 2C-25 évre szóló hosszú távú programját. És ebben kell megfogalmazni azt a bizonyos szocializmusképet, amelyet oly sokszor kérnek ma tőlünk számon. Azt a szocializmusképet, amelynek első számú tulajdonsága az, hogy nem kép. Nem hiszem, hogy bármilyen programban meg tudjuk azt a szocialista jövőt rajzolni, amit meg akarunk valósítani, hanem csak azokat az irányokat kell világosan megfogalmazni, amelyben haladni akarunk. Választ a mindennapok kérdéseire Reformfolyamatunk harmadik síkja az ideológiai és szellemi folyamat. Az elmúlt időszak túl kevés ahhoz, hogy kellő politikai, de főleg ideológiai tanulságokat összegezhessünk jelenlegi gyakorlatunkról. Ahhoz pedig, hogy az elmúlt négy évtized mérlegelését elméleti igénnyel elvégezzük, igazán komolyan nem fogtunk még hozzá. Az a tanulmány, ami megjelent és amely oly nagy vitát váltott ki, az elsősorban a történelmi folyamatot rajzolja fel, és nem fogalmazza meg azokat az ideológiai következtetéseket, amelyhez feltétlen szükségünk van ahhoz, hogy egy szellemi reform- mozgalmat is ki tudjunk bontakoztatni. Vitáink egyik központi kérdése a világos és rokonszenves elvek és a mai hétköznapok kemény ellentmondása. Ezért válaszolni kell világosan a mai társadalom egyik legkényesebb gondjára, a napi gazdasági problémákra. Felvetődik joggal a kérdés, van-e gazdasági válság hazánkban, vagy nincs? Hát ha a klasszikus terminológiát használjuk, akkor azt kell mondanom, hogy nincs, mert a gazdaság él, a gazdaság működik és sokan dolgoznak, új értékeket állítanak elő. De ha nem elméleti megközelítés alapján vizsgálom a gazdasági helyzetet, akkor nagyon világosan meg kell fogalmaznunk, hogy súlyos a gazdaság állapota, a gazdaság működése lényeges zavarokkal tetten érhető, a gazdasági folyamatok összegészében nem biztató irányúak, hanem inkább nyugtalanságra adnak okot. A termelés az elmúlt 10 év alatt számottevően nem nőtt, jelentős értékeket nem hozott létre, staghál a jövedelemtermelés, ugyanakkor adósságter- beink egyre inkább növekednek. A világkereskedelemből való részesedésünk tartósan csökken hosszabb ideje már, és ha az infláció nem is vágtató, de messze gyorsabb ütemű, mint ahogy azt eredetileg elképzeltük és gyorsabb ütemű attól, mint aihogy ez a társadalom ezt el tudja viselni. Megjelent a munkanélküliség és hát 1951 után először 1988- ban jelentősen csökkent a lakossági fogyasztás. Mi ennek az oka? Az egyik a gazdasági reformfolyamat következetlen végig vitele. Úgy érezzük, hogy mindazt, amit ezen a téren tettünk, abban több a retorika, mint a konkrét eredményeket hozó döntés. Úgy gondolom tehát, ha ebből a rendkívül nehéz helyzetből ki akarunk kerülni, akkor a hangsúlyt a hosszabb távú megoldásokra, a magyar gazdaság szerkezeti átalakítására kell helyeznünk. Felvetődik a kérdés: miből? Szerkezetet átalakítani határozatokkal nem lehet. Szándékkal sem. Eszköz kell hozzá. Úgy látjuk, hogy ehhez ma igazán forrást a szocialista világból nem szerezhetünk. Ehhez ma mozgósítható, mobilizálható forrást belső gazdaságban és a fejlett tőkés világban találhatunk. Ezért nem ideológiai r,C5yánaoiasból, hanem a gazdasági realitásból kiindulva keressük az együttműködést, a fejlett tőkés (világgal és ha kell, kötünk olyan politikai kompromisszumokat is, amelyek az ország gazdasági fellendüléséhez forrásokat szabadítanak fel. És kérem, ezért ne tartsanak bennünket árulóknak és ne gondolják, hogy ezért mi az eszmét megtagadtuk. Nekünk szembe kell nézni a hétköz(Folytatás a 3. oldalon)
