Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-29 / 29. szám

„Megpattant*’ egy futballista Játszani szeretne az NSZK-ban is A szüleinek sem mondta Uhrik, hogy kiugrik November első hetében tá­vozott külföldre Uhrik Pál, a Komlói Bányász NB ll-es csa­patának labdarúgója. Azóta sem tért haza. Nyugat-Német- országban, Kölnben tartózko­dik. — Edzőmérkőzést játszottunk, s furcsa volt, hogy Pali a megbeszélt időben nem je­lentkezett az öltözőben — idé­zi fel a történteket Boday Fe­renc szakosztályigazgató. - Nálunk minden perc késés ko­moly büntetést von maga után. így nem tudtam, mire vélni a dolgot. Már elkezdtek mele­gíteni a fiúk, amikor az egyik játékosom odajött hozzám, s halkan azt mondta: „A Palira ne várjon, mester, nem fog játszani.” Hogyan - kérdem tőle —, nem jön ki Komlóra? Erre azt mondja a srác: „Nem, a Pali, nem jön többé Komlóra. Az NSZK-ba ment tegnap este, és azt mondta, ott is marad.” Még a szülei­nek sem szólt, aznap este én mondtam meg nekik . .. A futballistát telefonon ér­tük utol, Köln külvárosában, egyik magyar barátjánál lakik. Amikor felhívtuk, készséggel válaszolt kérdéseinkre.- Pali, miért határoztál úgy, hogy elhagyod Magyarorszá­got? — Spontán ötlet volt, de nem bántam meg. Jól érzem itt magam, egyelőre a bará­tom vendéglőjében segítek, más dolgom nincs. Itt lakom nála, de a Bajorországban élő rokonaimmal is tartom a kap­csolatot.- Harmadik hónapja vagy kinn. Nem hiányoznak az itt­honiak?- Szoktam beszélni a szü­leimmel telefonon, de mint mór mondtam, jól érzem ma­gom az NSZK-ban, s azt hi­szem, végre anyámék is meg­nyugodtak. Tudják, hogy jó helyen vagyok. — Végül is egy NB ll-es lab­darúgónak Magyarországon sincs rossz helye . . . — Nézd, az NSZK-ban na­gyobbak a lehetőségek min­den téren. Fiatal vagyok még, ki akarom próbálni, mire va­gyok képes.- Mármint a lutballpályán? Vagy annak már vége?- Dehogy vége, edzek most is. Egy amatőr csapatnál. Úgy tudom, egy évet automatiku­san ki kell várnom, hogy iga­zolható legyek, utána viszon* összejöhet egy másod-, vagy harmadosztályú szerződés. Nem akarom elengedni ma­gam, még futballozni szeret­nék.- Ha jól számolom, a 90 napos legális kinttartózkodást idő lejárt.- Igen, de kérvényeztem már a honosítást. Ha nyugat­német állampolgár leszek, sok­kal könnyebb lesz számomra is minden. Van, akinek három hónap elég, hogy megkapja az ezt igazoló okmányokat, van, akinek még 18 hónap is kevés. Remélem, nekem nem kell túl sokat várnom rá.- Szóval az már biztos, hogy a komlóiak lemondhat­nak a játékodról?- Igen. Nem megyek haza.- Azért üzensz nekik vala­mit?- Persze. Kívánom, hogy verjenek le mindenkit a baj­nokságban, és jövőre már egy osztállyal feljebb olvashassam őket a tabellán! Az ismerő­söket meg üdvözlöm, remé­lem, nem sokára mindannyiuk- kal találkozom. Pauska Zs. % Körkép az NB f II l-as csapatokról §j Dunaföldvári Spartacus SE — Őszintén mondom, sokkal többet nem is vártam újonc­csapatunktól az őszí idényben. Kétségtelenül jól rajtoltunk, az. tán megtorpantunk, majd a hajrában valamelyest sikerült javítani mérlegünkön. Nehéz magyarázatot találni a „hul­lámvasútra" emlékeztető telje, sítmény ingadozásra, még ak­kor is, ha tudjuk: csapatunk a szó igaz értelmében amatőr és támadójátékunk gyengesé­ge révén elhullajtott pontokkal igencsak fizettük a tanuló­pénzt. Nem állurfk kieső he­lyen, s ez összességében meg­felel eredeti célkitűzésünknek - mondja Tímár [Dezső veze­tőedző, aki a szakmai munka irányítása mellett NB l-es múltját játékosként is igyek­szik a Dunaföldvári Spartacus javára kamatoztatni. — Hogy miként ítélem meg a 11. helyezett együttesünk ta­vaszi esélyeit? Nos, a Dráva- csoport mezőnyéből csupán a két paksi csapat emelkedik ki. A többieket egyfajta já­tékerő kiegyenlítődés jellemzi, így velünk együtt további 6-7 csapat azonos eséllyel küzd majd a kiesés elkerüléséért. Nekünk elsősorban idegenbeli mérlegünkön kellene javítani. Január 8-án kezdtük meg a felkészülést heti öt edzéssel, februárban részt veszünk a dunaújvárosi szövetség által kiírt Mezőföld Kupában. F. L. Marcali VSE Marcaliban nem sikerült el­érni a kívánt célt az ősszel, amikor is a csoport első har­madába várták a csapatot. Ennek több olyan oka volt, mellyel a továbbiakban is számolnak. A városi együttes­nél generációs váltás történik, azaz jelentősen megfiatalodik pnenet közben a gárda. A csapatkapitány Hajdú Lajos —' bár nem tartozik a legidő­sebbek közé - bejelentette visszavonulási szándékát. Két leszerelőjét várja vissza a VSE, és az ifiből két fiatalnak sza­vaznak bizalmat az első ke­retnél. Január 4-től napi ed­zéssel készülnek Fiusz János vezetésével. Tizenhat előkészü­leti mérkőzést iktattak prog­ramba. A tél folyamán át­szervezték a szakosztály veze­tését is, melynek új elnöke Balogh József, a városi párt­bizottság munkatársa lett. Marcaliban most a 8—12. hely elérése a cél. Boglárlellei SE Boglárlellén sem derűsek a tekintetek, ha az őszi szerep­lés kerül szába. A jelenlegi 14. hely veszélyesnek látszik még akkor is, ha pontokkal jelentősen nincs leszakadva az újonc. Az elmúlt hetekben alapos változások történtek a Balaton-parti városban. Az egyesület a január 16-án jó­váhagyott elnökségi határozat szerint kettévált. A labdarú­gók a BLSE-ben, mig a teni­szezők szakosztályának tagjai a BBSC-ben folytatják. Az egyesületek új vezetőket is választottak. A labdarúgó klub elnöke dr. Illés Huba orvos lett, aztán Németh Béla az általa irányított korábbi el­nökség felmentését kérte. Ti­zenegy tagú a labdarúgó klub új vezetése. A szakosztály el­nöke Zics Imre lett, mig az új technikai vezető az egykori já­tékos, Szilvás József. Boglár­lellén tizenhét játékos csak e hét elején állhatott munkába Somodi László vezetésével. Várhatóan csak a jövő hónap­ban leszerelő Fenyővel erősöd­nek. J. R. MÁV Nagykanizsai TE- Az elmúlt nyáron három meghatározó játékos vált ki a (csapatból, s így nem is lehet­tek vérmes reményeink. Az el­ső 6 fordulóban aztán a fiúk rámcáfoltak, remek teljesít­ményt nyújtottak, s már-már ünnepeltek - szólt a sikeres időszakról Németh Lajos edző. — No, ezután vakvágányra fu­tottunk. Sérülések, kiállítások, betegségek tizedeltek meg bennünket, s nagyot zuhan­tunk, főként a támadójáték- 'ban. A fiúk 810 percen ót mindössze 3 gólra voltak ké­pesek, igaz, ebből a Vári ál­tal fejelt öngólt tanítani kéne, de a másik kapunál. Ugyanis csodás fejest zúdított a jobb felső sarokba. — Tavaszra két új fiúval, Visnoviccsal és Kéri- vel erősödünk, de nagy szük­ség lenne egy góllövőre is, hogy tervünket, a 8—12. hely valamelyikének megszerzését teljesíteni tudjuk. A csapat a kanizsai Focifarsangon mutat­kozik be, majd 14 előkészüle­ti mérkőzésen veszünk részt és játszunk az Olajbányász, Keszthely, Csurgó és a Kapos­vári Rákóczi ellen is. B. A. Vádol a főkapitány Úgy tűnik, az ígéretből nem lesz semmi. Már amit a bűnüldöző szervek kértek. Pár héttel ezelőtt ugyanis bejelentették, hogy január 24-ig lezárnak min­den ügyet, ami a bundá­val kapcsolatos és az ered­ményt azonnal továbbítják az MLSZ-nek. Akkor a szövetség fegyelmi bizott­sága úgy tervezte, hogy a hónap végéig felgyorsított tempóban tárgyalja az ügyeket és február elején már minden edző tudhat­ja, kire számíthat a tava­szi fordulóban. Nos, a debreceni vizsgá­latról csak találgatni le- hef, a békéscsabaiak ügyében is február végén várható bírósági ítélet. A Győrben elítéltek fel­lebbeztek és velük csak akkor foglalkozhat a fe­gyelmi bizottság, ha az ítélet jogerőre emelkedett. Valószínűleg a fegyelmi döntéseket is megfellebbe­zik a felelősségre vont labdarúgók és ez ismét időbe telik. A bundabot­rány igen csak megnehe­zíti a csapatok felkészülé­si időszakát. Nem csak az edzők, a közvélemény is nyugtalan. Ezen a héten is megerő­södött az a feltételezés, hogy csak a „kicsiken” verik el a port. Gondolja­nak csak Fitos villámláto­gatására. Igaz, Békéscsa­bán már elszámoltattak néhány vezetőt, de másutt egyelőre mindenki nyu­godt. Úgy tűnik, ennek a botránynak nagyobb lesz a füstje, mint a lángja . . . Szombathelyen is rob­bant a bomba. A mór nyugdíjas főkapitány az egyik tanácsülésen beje­lentette, hogy a Haladás ügyvezető elnöke „lenyelt” 150 000 forintot. Én nem akarom védeni a pénzt zsebrevágó elnököt, de ez a bejelentés tisztességte­len volt. így olyan személy­re is ráterelődik a gyanú, aki vétlen. Ha a nyugdí­jas főkapitány biztos be­jelentésében, akkor mi­ért nem lépett fel még aktív rendőrtiszt korában a magáról megfeledkezett sportvezetővel szemben? Mert a csalás nem most történt, hanem évekkel ez­előtt. A pletyka szerint az MLSZ jelenlegi főtitkárára gondolt a rendőrtiszt. A jól értesül­tek azt is tudják, hogy az említett összeg feketepénz volt, amit bundára gyűjtöt­tek össze. Van, aki úgy tudja, a klubnak volt vala­miféle tartozása az ügyve­zető elnök felé és ő állí­tólag azt mondta, hogy ezzel lerendezték az ügyet. Három „gyanúsított” van, közülük az egyik már nyil­vánosan is tiltakozott. A találgatás tovább tart, és ez az ügy is hosszú ideig téma lesz majd. Már nem tűnik ritkaság-’ nak, ha egy élvonalbeli csapat anyagi nehézségek­re hivatkozva visszalép a bajnokságból. így történt most, a labdarúgó NB II. nyugati csoportjában is, ahol tavasztól az Építők neve hiányzik majd a név­sorból. Szerencsére jelentkezett az ESMTK és átvette az Építők labdarúgóit, ezzel az NB ll-es jogot is. Igaz, hi­vatalosan ezt csak kedden jelentik be, de mindenki biztosra veszi. Az MLSZ is azzal számol, hogy teljes lesz a létszám, és a táb­lázaton sem kell változtat ni, mert az ESMTK „örök­li" az Építők eredményeit. A dél-dunántúli csapatok tehát ugyanolyan pozíció­ból folytatják a tavaszt, mint ahogy befejezték az őszt. Kézilabda Nagykanizsán, az Olajbá­nyász munkacsarnokban ma délelőtt 9 órától rendezik meg az első Tungsram Kupa terem­kézilabda férfi tornát, ame­lyen a VÁÉV-Bramac, a PMSC és a Várpalotai Bányász él­vonalbeli csapatai is szerepel­nek. Teke Dombóvári Spartasuc—Pécsi Gázmű 4-4, NB ll-es férfiak. Dombóvár. A tavalyi NB l-es dombóvári csapat elleni dön­tetlen, a „gázosok" számára nagy bravúrnak számít. Az eredményt a kiemelkedő egyé­ni teljesítmények biztosították. Pécsi pontfogók: Berta (428), Koncsecskó (427), Fábián (416), Körmöczi (414). A Pécsi Dohánygyár pályázatot hirdet: számviteli osztályvezetői munkakör betöltésére. A munkokört meghatározott időre sióló, megállapodáson alapuló munkaviszony keretében 3 évre - alkalmasság eseten továbbra - töltjük be. AZ OSZTÁLYVEZETŐ FELADATA: számítástechnikai segítséggel működő számviteli apparátus irányítása, mérlegkészítés. PÁLYÁZATI FELTÉTELEK: számviteli főiskolai, vagy közgazdaság- tudományi egyetemi végzettség, legolább 5 *"“*. * fk. “ ®r“’ korlat. Ipari számviteli és általános vallalatgazdasági ismere­tekkel rendelkezők előnyben részesülnek. , A bért - a vonatkozé jogszabályok alapján - közösen alakit- juk ki. A PALYAZAT TARTALMAZZA: a pályázá ¡egtontosabb siemélyi adatait, részletes szakmai önéletrajzot, a képesítést igazoló ok­iratokat, vagy azok másolatát. A PALYAZAT BENYÚJTÁSÁNAK HATÁRIDEJE: IMS. február 15. AZ ELBÍRÁLÁS HATÁRIDEJE: 19Í9. április 15. . Bővebb felvilágosítást Sigora Irma személyzeti osztályvezető ad a 26-944-es telefonon. LEVÉLCÍM: Pécsi Dohánygyár, Pécs, Dohány u. 2-í. Személyzeti osztály. A BM.-I ALLATFORGALMI ÉS HÚSIPARI VALLALAT FELVESZ — PÉNZÜGYI osztályvezetőt közgazdaságtudományi egyetemi vagy pénzügyi főiskolai végzettséggel és 4 éves pénzügyi szakmai gyakorlat­tol. — JOGÜGYI ELŐADÓT jogtudományi egyetemi végzettséggel — határozott idejű kinevezéssel — — GEPKONYVELOT ■ szakközépiskolai vagy középiskolai végzettséggel — TELJESITMENY-ELSZAMOLÖT középiskolai végzettséggel — GYORS- ES GÉPÍRÓT középiskolai végzettséggel és gyors- és gépirái képzettséggel — RAKTÁROST középiskolai végzettséggel és középfokú raktárgazdálkodási ké­pesitéssel — HÚSIPARI SZAKMUNKASOKAT, — LAKATOSOKAT, — BETANÍTOTT MUNKASOKAT, — HIDEGBURKOLÓT. Bérezés: megegyezés szerint. Jelentkezni lehet: Pécs, Bolgár Néphadsereg útja 37. alkalmazotti munkakörök esetén: a személyzeti osztályvezetőnél, fizikai munkakörök esetén: a munkaügyi osztályvezetőnél. vusamapi

Next

/
Thumbnails
Contents