Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-29 / 29. szám

Komlón maradt a Bányász Kupa Az első nopi vesztesek és győztesek összecsapásaival folytatódott szombaton dél­előtt Komlón, a városi sport- csarnokban a Bányász Kupa teremlabdarúgó torna. Az el­ső találkozóra a Dunaújvá­rosban edzőmérkőzést játszó mohácsiak mindössze nyolc játékossal érkeztek, így nem számított különösebb megle­petésnek, hogy a Somberek az első 20 percben három­gólos előnyt szerzett és a szünet után is ők voltak ered­ményesebbek. A két veretlen már jobban ügyelt, és fele­annyi gólt sem hozott a Kom- ló-Paks találkozó, mint az előző meccs. A hazaiaknál ezúttal a „kiskarmester" Hoh- mann volt elemében, három­szor is betalált az öt méte­res kapuba. A qólkirályságra pályázó paksi Vörös csak egyszer tudott eredményes lenni, így a Bányász nyert 5-3-ra. A délutáni mérkőzések 300 nézője 32 gólt látott. 2-2-ig volt csak szoros a Paks- Somberek összecsapás, aztán hengerelt az Atomerőmű gár­dája. A Komló magabiztosan kezdett az időközben kiegé­szült Moháccsal szemben, a 7. percben már 3-0-ra veze­tett. Hrotkó góljai felhozták a mohácsiakat, de így is csak szorossá tudták tenni a végeredményt. A Bányász Kupa veretlenül lett a házi­gazdáké. A második nap eredményei: Somberek—Mohács 11 -6 (5-2). Gó­lok: Vinczeiér, Vigh, Csibi, (2—2), Komli, Dárdai, Bernáth, Jakab, Illés, illetve Martina, Kovács (2— 2), Kovacsics, dr. Papp. Komló— Paks 5-3 (3-1): Kohmann (3), Mik­lós, Szatmári, ill. /Vörös, Nagy, Mikolics. Paks—Somberek 11-5 (6-2). G.: Vörös (4), Nagy, Mi­kolics (2—2), Porgo, Szabó, Deb­receni, ill. Dárdai (3), Vigh, Kom­li. Komló—Mohács 9-7 (6-4). G.: Takács (2) Hohmann, Varga, Klomfár, íVukmann, Andreidesz, Vecsei, Szatmári ill. Hrotkó (3), dr. Papp, Katona, Kovács, Biró. A TORNA VÉGEREDMÉNYE 1. Komló 3 3 ------- 22-15 6 2. Paks 3 2 — 1 23-13 4 3. Somberek 3 1 — 2 21-25 2 4. Mohács 3-------3 16-29 — A torna legjobb kapusa Hornyák László (Paks), a leg­technikásabb játékos Hoh­mann Ferenc (Komló), a gól­király Vörös József (Paks) lett 10 góllal. G. G. A Paksi Atom második lett a Bányász Kupán, ezúttal az ö kapujuk van veszélyben, gólt azonban nem tud rúgni az ellen­fél Fotó: Bakos Magdolna Vasárnapi Dunántúli Napló Kupa Homo fiiul az iráwyilo? Lengyelországban gondolkodott a jövőjéről Góczán: „Befejeztem” Mázaszászvári Bányász-Ba­jai SK 0-0. Mázaszászvár, 50 néző. V.: Szőke. Baja: Farkas — B. Szabó, Morvái, Gallai, Te­leki (Tóth) - Kiss, Faddi, Ist­ván, Bojás (Horváth P.) — Szir- jók, Horváth A. Edző: Koller Viktor. Mázaszászvár: Szöcs (Görföl) - Virovácz (Maglódi), Dunai, Komáromi, Herold — Dömény, Orsós. Incze, Cso- both - Banizs, Róth. Edző: Róth Antal. Igazságos döntet­len. Bonyhádi SE-PMSC tartalék 2-1 (2-0). Bonyhád, 300 néző, v.: Stumpf. Bonyhád: Heizler (Szabó D.) - dr. Alföldi, Hü- ber, László, Beke (Marsai) — Holik (Szabó T.), Joó (Pfeifer), Nagy - Bozsár, György, Szi­geti. Edző: Kovácsi Ferenc. PMSC: Bogyai - Paletta, Bá­rány, Palaczki, Vókó (Nagy E.) — Máté, Molnár (Berényi), Ta­kács - Kocsis, Szirtes (Kása), Kerner. A végig nyílt, változatos mér­kőzésen az első félidei játéká­val rászolgált a győzelmére a hazai csapat. G.: Nagy, György, ill. Kocsis. Barcs-Siklás 2-1 (0-0). Sik­lós, 100 néző. V.: Vavika. Barcs: Kótai — Horváth. Ivá- nyi, Mangult, Rigó (Hartmann) — Tóth (Hódosi), Gulyás (Sü­tő), Németh (Sánta), Bengyel — Hosszú, Kemény (Kovács). Edző: Csordás István. Siklós: Pál (Keresztes) — Fodor (Bati), Kovács, Kapitány, Gélén (Sző­ke) — Weitner, Rózmer, Sza­bó (Bircsák), Keresztes (Mim) — Szrimácz, Sztojka. Edző: Berkes József. A Barcs a má­sodik félidőben nyújtott telje­sítményével megérdemelt győ­zelmet aratott a sok hibával játszó hazaiak ellen. G.: Hosszú (2, egyet 11-esből), ill. Szrimácz. Tizedik éve szerepel az él­vonalban a ZTE férfi kosárlab­da csapata. Az NB l-be jutott együttesből még jelenleg is aktív játékos az egykori válo­gatott irányító. Góczán Gábor. Az elmúlt szombati ZTE— Oroszlány rangadón azonban hiába kereste a zalaegerszegi közönség a népszerű kosárlab­dázót. Nem ült a kispadon, senki sem tudta, hogy hol van. Egy hétig hírét sem hallották az egyesületnél. A pletyka sze­rint külföldre távozott, csütör­tökön este látni vélték a Gö- csej-expresszen. Pénteken dél­előtt csengettem be hozzá. Szerencsém volt, kérdeznem nem is kellett.- írtam egy levelet a ZTE- nek, amelyben bejelentettem, hogy abbahagyom a kosárlab­dázást — mondta. - Elég volt. . .- A játékból?- Nem. A körülményekből, a vezetésből, a mellőzöttségből. Munkahelyet keresek, dolgozni fogok.- Kifejtené ezt részleteseb­ben? Kikaptak Tegnap délután Szegeden vendégszerepeit a PVSK női kosárlabda-csapata. Szeged—PVSK 68-55 (32-29). Szeged, NB l-es női mérkőzés. A pécsiek legjobb dobói: Kie- fer (17), Balázs (15). Hollós- Lassan 12 éve vagyok a ZTE-nél, de még azt sem tud­tam elintézni, hogy nevemre írják a lakást. Juhász Sándor, az új edző, nem nagyon ked­velt. Alig kapok játéklehető­séget. Ügy érzem, a játékos­társak viselkedése is megválto­zott velem szemben.- Nem hiszem, hogy a leg­megfelelőbb megoldást válasz­totta. Fogalmazhatok máskép­pen is: cserbenhagyta a csa­patot, vagyis szerződésszegést követett el. . .- Mondhatjuk így is. Ám, ez kétoldalú dolog, hiszen az egyesület sem teljesítette a velem szemben vállalt köte­lezettségét. Kit hagytam cser­ben? Hiszen állandóan a kispadon ültem. Egyébként be­teg nagynénémhez utaztam Budapestre. Úgy gondoltam, hogy az Oroszlány elleni mér­kőzésre visszaérek Zalaeger­szegre. Továbbmentem Len­gyelországba. Nyugodt körül­mények között akartam gon­dolkodni a jövőmről, és dön­teni. a sorsomról. Eckler Elemér (12). A szegedieknél Oláh (27) volt a legeredményesebb. Tu­dósítónk szerint a Tisza-parti- ak végig vezetve, magabiztos győzelmet arattak a pécsiek­kel szemben. a vasutas-lányok Kéményén büntetett az UEFA Az Európai Labdarúgó Szö­vetség (UEFA) Fegyelmi Bi­zottsága több egyesületet is pénzbírsággal büntetett zü­richi ülésén. Legkeményebben az olasz Internazionale csa­pata ellen jártak el, mivel az itáliai játékosok és kö­zönségük botrányosan visel­kedett a decemberi Bayern München elleni hazai BEK- mérkőzésen. A milánóiak nem kevesebb, mint 225 000 sváj­ci frankot kötelesek befizet­ni a szövetség számlájára, miután szurkolóik tűzijátékot rendeztek a lelátókon, lab­darúgóik sporszerűtlen maga­tartást tanúsítottak, s végül a rendezők is vétettek az UEFA-srabályai ellen: a ta­lálkozót a stadionban hatal­mas vetítővásznon élőben közvetítették. A nyugatnémetek is elvesz­tették a fejüket a pályán, ezért azonban „mindössze” 19 000 dollárt kell befizetni­ük. A parázs mérkőzést vé­gül a müncheniek nyerték 3-1 arányban, s ők jutottak a legjobb nyolc közé. Az UEFA történetének legsúlyosabb pénzbüntetését az olaszok túlzottnak tartják, s mint az egyesület szóvivője bejelen­tette, fellebbezni fognak a szervezetnél. Szintén játékosai sportsze­rűtlensége miatt fizetnek a spanyol Reál Sociedad (12 000 svájci frank), valamint az olasz AS Roma (4000). A né­zőtéren történtek miatt a következő csapatokat büntet­ték még meg: az olasz Na- polit (12 000) és Juventust (2000), a holland FC Gronin- gent (8000), a belga FC Lie- ge-t (5000), a skót Midlothi- ant (5000), valamint a jugo­szláv Velezs Mosztart (3500). A szövetség négy játékost, s egy-egy edzőt és sportor­vost tiltott el, a legsúlyosabb büntetést, a kiállított Iszmet Sziszics (Velezs Mosztar, 3 mérkőzés), Fernando de Na- poli (Napoli, 3), Jean Chris- tophe Thouvenel (Bordeaux, 2) és Alain Foche (Bordeaux, 2) kapta. Mai sportműsor LABDARÚGÁS. Baranyaker Old Boy Kupa. Nevelési Központ. 8.00. KÉZILABDA. Dunántúli Napló Ku­pa, városi sportcsarnok: KIOSZ I.— KIOSZ II. (II. o. nők). 7.30. ANK I.—Gépipari (III, o. ffi), 8.15. Szi­getvár—ANK II. (III. o. ffi). 9.00. PEAC—Komlói Bányász I. (I. o. ffi). 9.45. Konzum—PEAC (I. o. ■nők), 10-40, P. Hunor II.—Siklós (II. o. nők), 11.35, Széchenyi—Me- cseknádasd (II. o. ffi). 12.20. Bólyl MEDOSZ—Homoludens (II. o. ffi), 13.05, PMSC I.—P. Hunor (I, o. nők). 13.50. PBFSE—PEAC (I. o. ffi), 14.45, PBTC—PMSC II. (I. o. nők), 15.40, KIOSZ—Nagyharsány (II. o. ffi), 16.35, P, Zsolnay—TASI (II. o. nők), 17.20, PBTC II— Ko­marov (II. o. nők). 18.05. KOSÁRLABDA. NB I férfiak: Al­ba Regia Építők—PVSK, Székesfe­hérvár, 17.00, Dombóvár—Szolnok, Dombóvár, 17.00. JÉGKORONG. OB II. Mecsek LSE —Debrecen, 10.00. (A műjégpálya ezért délelőtt a korcsolyázóknak zárva lesz.) SAKK. OB I. PMSC—DUSE. Déry­né u., 9.00. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: BODÓ LÁSZLÓ Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. PL: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320 Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítóknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetósi és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 20,- forint, negyedévre 60,- forint, félévre 120,- forint, egy évre 240,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. Király lehetett volna Hart... Döntetlen - az utolsó meccsen múlott minden Nem vitás, az embereket még ma is érdekli az ökölví­vás. Lényegesebb propragcnda nélkül is megtelt tegnap dél­után a PVSK-csarnok, ahol a PVSK—Balassagyarmat NB ll­es ökölvívó csapatbajnoki mér­kőzést rendezték meg, igaz, a legnagyobb név, Alvics nélkül. Az is igaz viszont, hogy a kétszeres EB-ezüstérmes helyett volt kit kiállítania a PVSK-nak a „plusz-súlycsoportban”. Méghozzá nem is akárkit, azt a Hart Pétert, aki Alvics mö­gött második a magyar rang­listán. A négy ifjúsági mérkőzésen a pécsiek bizonyultak jobbnak, utána viszont két vendégsiker született. Az 57 kg-ban szo- rítóba lépő pécsi Orsósnak nem akadt ellenfele, így már három meccs előnye volt a PVSK-nak, ezután azonban Horváth és Vidák is győzni tu­dott a balassagyarmatiak kö­zül, így újra szorossá vált a mérkőzés. A magyar ranglista ötödikje, Jóni ezúttal a szoká­sosnál egy súlycsoporttal fel­jebb indult - nem is tudott nyerni, annak ellenére sem, hogy sokáig övé volt a mér­kőzés Oláh ellen. Az utolsó menetben azonban jól hajrá­zott a vendégek öklözője, a döntetlent így hát mindenkép­pen megérdemelte. Hiába verte ezután meggyő­zően Pesti Gresinát, á 71 és a 81 kilósok között vendégsi­ker született. Az utolsó össze­csapásra maradt tehát a dön­tés, hiszen ekkor éppen 13-13- ra álltak a csapatok. Ha Hart nyer, ki rá lyna'k érezheti magát: a közönség hatalmas buzdí­tásba kezdett, amikor a tava­lyi szupernehézsúlyú országos bajnok, Szikora ellen a pécsi fiú a ringbe lépett. Az első menet végén rá is számoltak a balassagyarmatira, az utolsó menetet azonban a vendégek legerősebb embere jobban bír­ta, így a bírók döntetlenre hozták ki a mérkőzést. PVSK—Balassagyarmat 14-14. NB ll-es ökölvívó CSB-métkő- zés, PVSK-csarnok, 300 néző. Pécsi győztesek: Iván, Csernus, Orsós, Beréti, Orsós F., Pesti. A pécsiek közül Jóni és Hart döntetlent ért el. Jövő szom­baton 16 órai kezdettel a PVSK a gyöngyösi Zalka SE csapatát látja vendégül a PVSK-sportcsarnokban. P. Zs. Úton a Világ Kupa felé? Jól megfért egymás mellett szombat délután a Nemzeti Sportcsarnokban a kosárlabda és a vívás. Miközben a nagy­teremben sokan gyülekeztek, a MAFC-Oroszlány férfi rang­adó megtekintésére, a vívók megszokott emeleti „csarnoká­ban" rendezték meg a női párbajtőrözők Martini-Délker Kupa nemzetközi versenyét. A legfiatalabb fegyvernem talál­kozójára 9 országból 90 spor­toló (köztük 58 magyar) lépett pástra, s az első fordulót 18 csoportban bonyolították le. Az eseménynek külföldi meg. figyelői is voltak, ami azzal magyarázható, hogy a házi­gazda magyarok esetleg már a jövő évtől szeretnék meg­szerezni a versenynek a Világ Kupa rangot, éppen ezért ügyelni kellett a pontos, za­vartalan lebonyolításra. Nem is volt fennakadás, menetrend szerint alakult minden, s az első fordulóból az ismertebb magyarok is sikerrel léphettek tovább, összesen 72 vivónő kezdhette meg a második for­duló csatározásait, ekkor már csak 12 csoport volt 6-6 részt­vevővel, 4—4 továbbjutóval. A harmadik „kanyar” már va­sárnap reggel 9 órakor kerül megrendezésre, majd ezt kö­veti a 32-es direkt kieséses verseny, s végül 15 órakor, a Hilton Szállóban a döntő. Akárcsak a férfi öttusázók, a nők is szívesen szerepelnek a párbajtőr viadalokon, így van ez a mostani budapesti ver­senyen is, s az indulók között ott vannak a nyári vb-re ké­szülő magyar tusázók. Tulok Andrea szereplését viszont nem kísérte siker, a második for­dulóban kiesett. Ez volt az egyetlen váratlan eredmény az első napon. Petry nem bírta „cérnával” Kemény, ádáz és izgalmas mérkő­zést vívott a magyar olimpiai válo­gatott a Szovjetunió ellen szomba­ton a 8. Dzsavaharlal Nehru nem­zetközi labdarúgótolna negyedik fordulójában, a Goa (India) állam­beli Fatorda stadionjában. Az eredmény nem a Videotonnal meg­egyező olimpiai együttesnek kedve­zett, mert 3-2 arányban alulmaradt. De nem akárhogyan! A PTI indiai hírügynökség jelentése szerint ,,a magyarok voltak a jobbak”. Csak- hát ... A helyszíni beszámolók alapján a szovjetek már az első félidő 13. percében megszerezték a vezetést. A szünetig nem változott az állás. Aztán a magyar csapat került fölénybe. 2-1-re fordított, és még a mérkőzés lefújása előtt nyolc perccel is vezetett. Ám a 74. percben a bíró, Gyen- ti szabálytalansága miatt tizen­egyest ítélt az ellenfél javára. Pet­ry réklamált az iraki bírónál, sőt, a jelentések szerint, tettleg bárital- mazta is. A bíró földre került, a magyar kapuvédő pedig az öltöző­be. Földes helyett Koszta lépett a pályára, pontosabban a kapuba, át­véve Petry helyét. Jóllehet a szov­jetek nem tudták értékesíteni a büntetőrúgást, a tíz emberrel jót-: szó magyar gárda a hajrát nem bírta. Az utolsó percben a szovje­tek két gcit lőttek. Valaki hiányzott a PVSK-ból..

Next

/
Thumbnails
Contents