Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-21 / 21. szám

A Dunántúlt napló 1989. január 21., szombat kUrkéi A döntéshozókkal együtt terveznek Gondok és remények Igazi gyöngyszem az arborétum a kollégiumként üzemelő kastély parkjában Fotó: Laufer László Sellye a hétköznapok szorításában Több mint félszázan ingáznak, kevés a munkahely I Tornacsarnokkal és szakmunkásképző iskola hat új tanter­mével gazdagodik a közeljövőben Sellye. A két építkezés együttes költsége meghaladja a 40 millió forintot. Péntek Gábor, a Városgond­nokság intézményvezetője a költségvetési terv előkészítésé­nek időszakában — a múlt hé­ten - kétnapos találkozóra hívta meg a tanácstagokat képviselő tanácskozási központ- vezetőket. A párbeszéd tárgya a város útjainak karbantartá­sa és a vízrendezés gondjai­nak megoldása volt. A közös munka alapja az alternatív tervben előirány­zott út—híd hitelkeret, ami 103 millió forint, de a Város- gondnokság feladatot kapott arra is, hogy a tervét ennél kevesebbre, 84 millióra dol­gozza ki. Már a 103 milliós tétel is az 1987-es értékhez viszonyítva, mintegy 40 száza­lékos visszalépést jelent. Min­denesetre ez a pénzügyi tény és lehetőség ma, az a keret, Aki informálja a tanácstagokat Véletlenül jutottam a hír­hez: Németh Péter, a Pl K igazgatója fontos testületi dön­tések előtt megkeresi a ta­nácstagokat. Van, aki a ta­nácskozás előtti este azzal tér haza, biztosan megérke­zik az igazgató levele. Pletyka vagy igaz? Németh Péter így válaszolt:- Aki a népképviseleti tes­tület tagja és az állampolgá­rokat érintő kérdésekben dönt, annak tájékozottnak kell len­nie. Én ezt segítő szándékkal, a munkájuk érdekében te­szem. Higgye el, nem az a fontos számomra, hogyan szavaz a tanácstag, hanem az, hogy legyen tisztában az­zal, mit képvisel. Van, aki nem vette jó néven, a leg­többen megértették. Van, aki azzal vádolt, kizárólag a vál­lalat érdekében teszem, ho­lott én az állami vagyon érdekében érvelek. Szerintem ezt meg kell szokni, sőt bízom abban, hogy mások is kö­vetnek, segítenek felkészíteni és tájékoztatni a tanácstago­kat. Marad a Zsdanov utca? A héten bejelentették, hogy a Szovjetunióban minden ut­cáról, intézményről leveszik a Zsdanov nevét jelző táblákat, a sztálinizmus egyik fő ide­ológusának neve eltűnik. Pécsett is van egy Zsdanov utca az egykori első kerület­ben, igaz rövid, néhány csa­ládi ház van benne és egy óvoda hátsó bejárata nyílik rá. Az átkeresztelését az egyik őszi végrehajtó bizottsági ülé­sen vetette fel Komlódi Jó- zsefné elnökhelyettes akkor, amikor a város utcaneveinek rendezése volt napirenden. Egyébként az utcanevekről a A tanácsi apparátus szerve­zetének átalakításán dolgozik egy munkacsoport, amelynek munkájában tudományos ku­tató is részt vesz. A cél nem a létszámcsökkentés, hanem a feladatokra épülő szervezet. A központi irányítás szintjén fejeződik ez az Ismert, hogy 1990-től kitilt­ják oz áruszállító jármüveket a Kossuth Lajos utcából. Má' az elmúlt évben kereste a ta­nács az érintett cégeket, gon­dolkozzanak közösen az áru- szállítás megoldásáról. Ezzel függ össze a Palatínus Szállá és a Nádor megközelítése, Il­letve a parkolás lehetősége is. Dr. Molnár Zoltántól, a ta­nács elnökhelyettesétől tudom, hogy a tanács kötelezettséget amelyben mozogni lehet. Hogy a mozgásteret minél ésszerűb­ben használják ki, biztató kez­deményezés volt a párbeszéd indítása, amely remélhetőleg munkamódszerré, napi munka- kapcsolattá válhat. Hangsúlyos szerepet kapott ebben a helyzetben az együtt­működés, mert egyértelműen kiderült, hogy a szakmai el­képzelések és az állampolgá­ri igények ezen a területen ta­lálkoztok. Am be k§ll látni, hogy ebben a pénzügyi hely­zetben rendkívüli a döntés­hozók felelőssége a „mit hagyjak él, miből vegyek el" dilemmában. Több területen sikerült apró lépésekben néhány utca rend­betételében megegyezni. Fel­vetődött az is, alkalmazhatnák városi körülményekre a me­végrehajtó bizottság dönt, a javaslatot az igazgatási osz­tály terjeszti elő számos vé­lemény alapján: a tudomá­nyos intézmények és az egye­sületek, társadalmi szervezetek mellett megkérdezik az utca lakóit is, akiknek véleményét a tanácstagjuk közvetíti. Rö­videsen nálunk is várható döntés a Zsdanov utca új el­nevezéséről. Eladó telkek Már tavaly is többször kí­náltuk a Veres János utcai telkeket. A végrehajtó bizott­ság újabb döntése szerint is­mét jelentkezhetnek a vásár­lásra azok a családok, ' akik tanácsi bérlakásra, vagy ta­nácsi vevőkijelölésü örökla­kásra jogosultak és elfogadott lakásigénylésük van. Azok is pályázhatnak, akik meglévő lakásukat felajánlják a ta­nácsnak újraelosztásra. A tel­kek teljesen közművesítettek, az áruk négyzetméterenként 800 forint. ennek következő léptbe a vá­rosi szervezet működésének áttekintése. Indokolja ezt a lépést az is, hogy az elmúlt években egy-egy szakterület súlya meg­változott, van, ahol nagy a túlterheltség, másutt az üres­járat. Nyilvánvaló, hogy ahol vállalt, amennyiben a Nádor rekonstrukciója megkezdődik, kisajátításokkal biztosítja a szálló belső megközelítését a Déryné utca felől. Amikor a HungarHotels meghirdette a versenytárgyalást a felújításra, jelentkezett a tanácson egy vállalkozó, kérve, amennyiben ö kapja a megbizást, fel tud­ják-e gyorsítani a szanálást? ígéretet kapott, hogy a tömb­belső feltárását, a foghíjon gyei gyakorlatot, miszerint a tanács az útalapot finanszí­rozza, míg a burkolatot a ta­nácstagi keretekből állják. Sajnos erre kompletten egyik félnek sincs anyagi ereje. Más megoldásokban kell gondol­kozni, jóval nagyobb közös szervezéssel, koordinálással. Jóval kevesebb értéket kép­visel az az összeg is, amély- lyel a tanácstagi körzetek gazdálkodhatnak — 5,4 millió forinton osztozik 90 tanács­tag. Ugyanakkor gondot okoz a pénzeik párhuzamos nyil­vántartása, nem tudni ponto­san, vannak-e tartalékok, mi­vel gazdálkodhat a tanács­tag. Elmondták azt is, a terv megértését nehezíti, hogy a költségvetés keretösszegeket határoz meg, amiről a dön­téshozók nem mindig tudják, mit takar. 1963-ban, mint akit fejbekó- lintottak, úgy érte őket a vál­tozás: Sellye nem járási szék­hely többé. Fásultság kísérte azoknak a létesítményeknek, intézményeknek elvesztését, amelyek korábban a középfo­kú funkció betöltéséhez tartoz­tak. A 70-es évek végéig meg­szűnt a felsőfokú technikum, a gimnázium, a szülőotthon, a tüdőgondozó, tönkrement és felszámolták az építő szövet­kezetét. A leépüléssel párhuza­moson csökkent a lakqsság lélekszámú is. A környező kis települések lakóinak egy része Sellyére igyekezett ugyan, má­sok azonban továbbra is pró­bálták követni a jobb lehető­ségeket hordozó munkahelyet, intézményeket . . . Aztán ráeszméltek, nincs más lehetőségük: sokkal többet ten­ni azért, hogy megkapaszkod­hassanak. Az összefogás első eredménye a szennyvízcsator­na-társulat megalakítása volt. A lakások 40°/o-át bekötötték a szennyvízhálózatba. Következő jelentős lépés a telkesítés. Itthon akarták tartani a fiata­lokat, s azokat sem akarták továbbengedni, akik a környék kisebb településeiről igyekez­tek volna máshova. A 70-es evek elejétől több, mint két­száz ház épült. Ezek többsége tetötér-beépítéses családi ház. Most lassult ugyan az építke­zés, de nem állt meg. Az utóbbi négy évben hetvenhét családot segítettek pénzzel a saját otthon megteremtésében. A gyorsütemü építkezés ve­lejárójával, többek között az utak építésével, ma is bir­kóznak. Az új lakások szapo­rodása ugyanis ennél fonto­sabb igényeket is felvetett, és egyszerre minden nem ment. Ilyen volt egy óvoda építése, amely rendkívül széles társa­dalmi összefogással 1982-ben készült el A 150 személyes in­tézmény létrehozásában nagy szerepe volt két nyugdíjasnak, F.enka Jánosnak és Bari Ist­vánnak. Ök szervezték és koor­dinálták a társadalmi munkát. A 30 személyes bölcsődét, a volt szülőotthonból alakították ki 1984-ben. Két évvel ezelőtt kezdték el építeni az általá­nos iskola mellett a 24X48 méteres tornacsarnokot. A 23 millió forint építési költséggel tervezett létesítmény részben az áfa, részben a meg nem valósult társadalmi munkák mi­att, valószínűleg 3 millióval többe kerül. Tavaly készült el az ivóviz-vastalanítójuk, amely­re 4,5 milliót költöttek. A közelmúlt krónikájához tar­tozik, hogy a nagyközségben összesen 2 kilométer hosszban utat építettek, elkészült a sztá- rai törpevízmű. A kákicsi kivé­telével, valamennyi társközség művelődési klubját felújították, megszépítették, és korszerűsí­tették a sztárai és a sellyei is­kolát. Közben teniszpályát és egy szabadidő házat is építet­tek, amely közösségek - úttö­rők, brigádok —, találkozóhe­lye. Elkezdődött a Mezőgaz­dasági Szakmunkásképző és Munkástovábbképző Intézet bövitése. Ezt a MÉM finanszí­rozza. A csaknem húszmillió foiintos munka a befejezésé­hez közeledik. Eredményeként 6 új tanterem, illetve tíz olyan szoba lesz, amelyet elsősorban idegenforgalmi célokra, szállás­helyként kívánnak hasznosíta­ni. Ezt az iskolát szakközépis­kolává szeretnék fejleszteni. A tervidőszak minden évé­ben tettek valamit az arboré­tuméit. Idén elkezdődött és jö­vő óv első félévében befejező­dik a kényszervágóhid építé­se A hét végi központi orvosi ügyelet megszervezése után — eddig be kellett jönniük a betegeknek a társközségekből, most az orvos megy ki a sür­gős esetekhez -, jövőre elkez­dik az egészségügyi decent- rum kialakítását, amelyben kis- laboit, fizikoterápiát és néhány szakellátást akarnak rendszere­síteni. l egnagyobb . gondjuk a fog­lalkoztatásban van. A gazdál­kodók jelenleg nem tudnak több embert felvenni. Minde­nekelőtt állandó munkát, biz­tos jövedelmet szeretnének ezok, akik eddig jobbára az állattartásból próbáltak meg­élni. Munkahelyet keresnek a nők, akik látják, hogy szükség van a családnak az ő kerese­tükre is. A létszámcsökkenté­sek miatt is egyre többen ki­lincselnek. Az ingázók attól taitanak, hogy a leépítéseknél ők lesznek az elsők, akiket el­küldenek. Sellyén és társköz­ségeiben, napjainkban a 3300 munkavállalói korú népesség­ből 530-an járnak a megye más településeire dolgozni. Csaknem ugyanennyien viszont ide ingáznak. A kevés munka­hely, az alacsony munkabérek mellett, a munkaerő kvalifikált­sága is gond. Az 1985-ös kormányprogram után - hátrányos helyzetű térségek fejlesztése némi reményt csillant föl. A VILL- GÉP 20 személyt foglalkoztató üzemet létesített Sellyén. Drá- vasztárón a Szentlörinci Áfész 25 nőnek adott munkát a var­rodában, az Agrokémia pedig egy olyan labort épített, amely részben még e jelent, de rész­ben már a jövőt szolgálhatja. Ez egyelőre kérdőjeles foglal­koztatási lehetőség, csakúgy mint a VILLGÉP fejlesztési el­képzelése és a Tejipari Válla­lat korábban tervezett, új sajt­üzeme. Az már eldőlt, hogy a MEFAG visszalépett a 80-100 fő munkaerőigényü, furnérle­mezt előállító üzeme megépí­tésétől. . A jelenlegi kép sze­rint tehát, d meglévő gazdál­kodó egységek nem tudtak annyit előrelépni, hogy befo­gadják a szabad, illetve a felszabaduló munkaerőt és ide- gr n vállalat sem képes itt je­lentős létszámigényü fejlesz­tésre. Bár a sellyeiek szívből örülnek minden olyan lehető­ségnek, amely akár „csak" tíz—húsz embernek is jelent munkát. Ma azt mondják, hogy kell ide legalább egy közép­üzem, amely legkevesebb 150— 200 embert tud foglalkoztat­ni. Ária törekednek, hogy üz­leti szemmel nézve kedvezőbbé, vonzóbbá változtassák Sellyét. Már ennek a célnak a jegyé­ben kérték, hogy a szigetvári telelonfejlesztéssel egyidőben ők is kapjanak vonalakat. Ti­zenkét közvetlen vonalat vásá­roltak, és 1990-ben bekapcso­lódnak a távhivásos rendszerbe. Török Éva .....—— ---------—w — ■ ­Átr endezik az apparátust be- átrendezés,-------------------------------------------------------- * ----­FE LÚJÍTJÁK A NÁDORT? Határidők! Nincs szerencséje a Pécsi Vízműnek a partnereivel. A Városgondnokság legfrissebb számítógépes adatai szerint még mindig nem állították helyre a felbontott úttestet, járdát az alvállalkozó cége*. A Szondy utca 37-nél október 10-én, a Dugonics 39-nél no­vember 21-én, a Kormoskő 13- nál december 14-én, a Búza­virág 1—3-nál és a Béla 12- nél december 27-én, illetve 30-án járt le a határidő. A Szendrei 38., a Jászai 24— 26., a József 37. előtt sem készültek el január 6-ra, illet­ve a Lotz Károly 5-nél és az Alkony utca 9-nél sem a vál­lalt január 13-ra. A DÉDÁSZ rendkívüli hiba­javítása utón sem készült el az út helyreállítása a Fürst Sándor út 75-nél, illetve en-. gedély nélkül végezte villany- oszlop cseréjét és szintén nem állította helyre a járdát a Búzavirág és a Szondy utcá­ban. Gáldonyi Magdolna csökkent a feladat, nem sza­bad annyi erőt hagyni. Hozzányúlnak az évtizedekig mozdulatlan szervezethez, az osztályokhoz is, hogy rugal­masabb szervezetű, hangsúlyo­zottan a feladatokra felépített apparátus dolgozzon a városi tanácson. A testület március­ban dönt az átrendezéséről. depó létesítését támogatják, sőt a forgalomszervezéssel is segítik az anyagszállítást. A vállalt kötelezettségeit ma is teljesíteni tudja a tanács. Csakhogy ,az ősz óta sem­milyen hivatalos jelzést nem kapott. A Nádor hallgat. Csend van a felújítás körül. Félő, hogy ez a szálló is a Palatínus sorsára jut, ami a felújítás több éves elhúzódását illeti . . . IV Jókai tér 5-ben dolgoznak a helyiség átalakításán, mert feb­ruárban ide költözik a tejbisztró

Next

/
Thumbnails
Contents