Dunántúli Napló, 1989. január (46. évfolyam, 1-31. szám)

1989-01-02 / 2. szám

A Dunántúlt napló 1989. január 2., hétfő Miből él a dzsesszmuzsikus? Dés és Stendhal A héten a pécsi Apáczai Nevelési Központ nagytermé­ben koncertezett a Trió Stendhal dzsesszzenékar. Az együttes vezetője, a műfaj ki­magasló alakja, Dés László a koncert előtt válaszolt néhány kérdésünkre.- Legutóbbi a Dimenzió együttessel volt itt Pécsett, az­előtt a Budapest Big Bánd tagjaként szórakoztatta a he­lyi közönséget. Ennyi zenekat- ban játszik egyszerre?- A Dimenzió és a Trió Stendhal párhuzamosan ala­kult és zenélt egymás mel­lett, mindaddig, míg az elő­ző az egyik tag kiválása miatt meg nem szűnt. A big bánd egészen más dolog, úgy is mondhatnám, hogy a dolgok mai állása szerint csak álom marad a létezése. Annak el­lenére, hogy nagyon élveztük az együttes játékot, megfelelő menedzsered, szervezőirodák hiányában a sok zenészt egy­szerűen képtelenség összehoz­ni. így maradt egyedül a trió.- Az elmúlt évek is bizo­nyítják, hogy gyakran jár Pécsre. Köti valami a város­hoz?- Egyszer régebben fan- tasrtikus tíz napot töltöttem itt, a pécsi vásár, a Milán étterem, a szép belváros ki­törölhetetlen élményeket adott számomra, talán ez is közre­játszik abban, hogy immár több mint tíz éve rendszere­sen randevúzom a város dzsesszrajongóival.- Itthon a legjobb szaxo­fonosnak tartják. Mi erről a véleménye, hogyan képzi ma­gát tovább?- Véleményem szerint ilyen kategória, hogy legjobb, nincs. Ez nem versenyfutás, ennek megítélése szubjektív dolog, idővel változhat is. Ami pedig a képzést illeti, na­gyon sok zenét hallgatok. Az alapot a klasszikus művek ad­ják, a dzsesszben pedig renge­teg olyan muzsikus van, aki­nek a játéka valamilyen for­mában hatással van rám.- Játékában hol melodikus számokkal, hol különleges hangszeres tudást igénylő ze­nével lepi meg hallgatóit. Melyik áll közelebb Önhöz?- A két kategória nem zár­ja ki egymást, de valójában a melodikus zenét szeretem. A dallam olyan, mint amikor zenei mondatokból építkezik az ember, és én nagyon élve­zem ezt a játékot.- ,Mea lehet élni ma a ze­nélésből?- Nem. Ha ezzel akarnék pénzt keresni, akkor most va­lahol nyugaton „vendéglátóz­nék”. Itthon viszont majdnem csak htíbbi-szinten érdemes zenélni. A betevőt zeneszer­zéssel keresem meg magam és a családom számára. Állandó kapcsolatom van a kaposvári és a nyíregyházi színházzal, ezenkívül filmzenét és lemezeket írok.- A zenén kivül milyen mű­vészeti ágat kedvel, művel?- Sokat olvasok, de szere­tem a színházat és a filme­ket is.- Kedvenc ¡rója? — Stendhal, hogy a zene­kar nevéhez hű maradjak. — Mondana valamit társai­ról?- Mindketten nagyon fia­talok még, de ez játékukon nem látszik. Schnédberger Fe'- renc nagytehetségű gitáros, egyformán jól játszik modern zenét és klasszikusokat is. Kiváló ütősünk, Horváth Kor­nél egyedi ütőtechnikát dol­gozott ki. Ennek legnagyobb elismerése, hogy két év múl­va egy bemutatót tarthat az USA-ban egy nemzetközi ütős- fesztiválon. Egyébként nézni és hallgatni kell őket. A já­tékuk önmagáért beszél. És valóban, Désék ezúttal sem okoztak csalódást a majd kétszáz főnyi közönségnek. A trió „hobbi-szinten" is mara­dandót nyújtott. Kaszás Endre I ............'■ ■■J 1 Cs aládi történelem Kossuth Lajos és Újházi László levele a ládafiában Életünk legnagyobbrészt a történelem kisebb-nagyobb eseményeinek árnyékában zaj­lik, s közvetlen hozzátartozó­inkon, ismerőseinken kívül aligha törődik vele valaki. Többé-kevésbé így vannak ez­zel a történelemkönyvek sze­replői is. Magánéletük bol­dogságáról, tragédiáiról leg­feljebb egy-egy mondatot őriz meg némelyik lexikon, s az évszázadok hányattatásai bi­zony komoly veszteségeket okoztak a családi ereklye­gyűjteményekben is. Abban pedig, hogy néhány nyugodt szívvel különlegesnek mondha­tó levél itt-ott mind a mai napig épségben meglapulha­tott, az emlékek iránti ragasz­kodás mellett a véletlennek is komoly szerepe van. Szakmáry Attila komlói bá­nyaművelő mérnök például a nagybátyjától kapta azokat a családi emlékeket, melyeket igencsak nagy becsben tart. Gyűjteményében az 1572-ben Miksa császár és király által „a magyar nemesi rendbe fel­vétetvén, családi czimerrel is megadományoztatott” Várady- Szakmáry család pecsétnyomó­ján kívül egyebek mellett Kossuth Lajos egy 1883-ban írt hosszú levele, és Újházi Lászlónak, Komárom 1849-es kormánybiztosának 1851-ben, az amerikai IOWA államban írt levele is megtalálható. Kossuth, a magát 81 éves korában már „misérabilis alak”-nak nevező politikus, le­velében 4 üveg 1811-es évjá­ratú tokaji borért mond kö­szönetét Szakmáry Donátnak, akit Szakmáry Attila dédnagy- apjaként tisztel, s akinek nagynénje Kossuth Lajos ke­resztanyja volt. A születésnapi ajándékot - ez volt ugyanis a 4 üveg tokaji, - megköszönő Kossuth „szabadságot vett ma­gának" a levélbe zárni „arcza egy Photografiáját”, s e kép ugyancsak megtalálható a családi ereklyék között. Újhá­zi László, aki a politikai emigránsokról még 1849-ben készített osztrák rendőri nyil­vántartás szerint 37. volt azok sorában, akiknek „súlyos bű­neik és nagyfokú veszélyessé­gük miatt semmi szín alatt nem adható engedély a bün­tetlen hazatérésre", feleségé­nek, Várady-Szakmáry Teréz- nek a haláláról értesíti apó­sát abban a levélben, mely­nek szövege mindmáig isme­retlen a nagyközönség előtt. Várady-Szakmáry Teréz a Kos­suthnak ajándékot küldő Szak­máry Donát féltestvére volt. A magyar emigránsok Észak­Amerikában történő letelepe­dését szorgalmazó Újházi László számára feleségének halála mérhetetlen csapásnak, végső veszteségnek bizonyult. Két évvel később ugyan még odahagyta az általa alapított New Budát, és Texasban Sír­mező néven új telepet hozott létre, de politikai törekvései nem hoztak, nem hozhattak eredményt. 1870 márciusában saját elhatározásából fejezte be küzdelmes életét; öngyilkos lett. A Várady-Szakmáry család történetét először 1896-ban Kubinyi Miklós készítette el, majd 80 évvel később F. Me- gyesy Jenő nyomatta újra, igaz már nem Magyarorszá­gon, hanem az Amerikai Egyesült Államok Oklahoma államában lévő Túlsóban. A Mecseki Szénbányák Vállalat Komló bányaüzemében dolgo­zó Szakmáry Attila életének ötven esztendeje alatt annyit alaposan megtanult, hogy csa­ládjának történetére büszke lehet, de soha ne kérkedjen vele. A szerteágazó családfát mindazonáltal precízen vezeti. A legutolsó bejegyzés 1981. március 24., Zsófia lánya ugyanis ekkor született. Ferling József Banki Eua jo matekos Bánki Éva, a pécsi Leőwey Klára Gimnázium 4. b. osztá­lyos tanulója, kategóriájában 3. helyezést ért el a Fejér Li- pót megyei matematikaverseny döntőjében. Hogy ebben mi a különös? Éva az egyedüli lány a helyezettek között. — Matematika-fizika fakul­tációra járok, s tanárom, Dömszné Buvári Nóra felké­szítésével, s otthoni feladat- megoldásokkal készültem a versenyre. A Nagy Lajos Gimnázium­ban megrendezett vetélkedőn a megye valamennyi közép­iskolája 4—4 tanulóval képvi­seltette magát. — Négy óra állt rendelke­zésünkre hét feladat megoldá­sához. Logikai és számítási példák váltották egymást, saj­nos az utolsó alapötletére nem sikerült rájönnöm, ezért „csak" a harmadik helyezés. A végzős diáknak az érett­ségi vizsgák, s a felvételi jár az eszében, gondolom te is ■éjjel-nappal tanulsz. — Valóban sok időmet le­köti a tanulás, a Pécsi Tanár­képző Főiskola matek-fizika szakára felvételizem, remélem bejön. Mindamellett szabad­időmben 1,5 éves kisöcsém, s a könyvek nyújtanák kikap­csolódást. További versenytervek? — A januárban induló OKTV-n szeretnék minél több fordulót sikeresen venni, s ha bejutnék az első tízbe?! Ügy legyen. Tóth Tamás Felőled Kisnasiar? A jövő kulcsa O Lapozgatom a szakdolgo­zatot — 1987-ben ké­szült: „A népességmegtartó ké­pesség alakulása Kisvaszaron” —, s állandóan visszacseng a fülemben, amit Bognár László­tól, az ottani erdészet erdőmű­velési műszáki vezetőjétől né­hány nappal ezelőtt hallottam. Nemcsak azért, mert a szak- dolgozat készítője a felesége volt - aki pedagógus -, vagy­is éppenséggel ez a komoly kis munka közös gondolkodás szülötte is lehet, hanem első­sorban azért, mert az írott szó, különösen ha szakmunkáról van szó, mindig kicsit halottabb, mint a közvetlen beszélgetés során elmondott vélemény. Bognár László tehát életre kel­tette mindazt, amit felesége szabatosan fogalmazva leírt. Persze, a fiatal erdészeti szakember célja nem ez: hite­lessé tenni a dolgozatban le­írtakat. Ennél sokkal többre vágynak: életre kelteni Kis. vasra rt. O Valószínűleg most sem lett nyugodtabb Bognár László, hogy megszűnt az Épí­tési és Városfejlesztési Minisz­térium. Hosszú idő óta berzen­kedik az miatt, hogy az emlí­tett minisztérium nevében ez áll(t): városfejlesztési. S nem - mondjuk - településfejlesz­tési. (Igaz, az utód szerv ne­vében semmiféle település fej­lesztéséről nincsen szó.) Ami valóban szemet szúró megkü­lönböztetés — jóllehet, telepü- léspolitíkónkat e névválasztás hűen tükrözte —, s nemcsak azoknak, akik Kisvaszaron vagy hasonló nagyságú falvakban élnek. Amely falvak szerepkör nél­küli településeknek lettek mi­nősítve. — Hogy lehet ilyen tudatban egy faluban élni? — csattan fel Bognár László. — Mert ezt a kategóriát akár így is értel­mezhetjük: nincsen rájuk szük­ség, akár ki is pusztulhatnak — nagyravágyó terveink árnyé­kában, amelyek szerint minden legyen nagy: a gyár, a terme­lőszövetkezét, s természetesen az arra érdemesnek mondott települések is. Néhány évvel ezelőtt Pécsett konferenciát rendeztek, a téma az aprófalvakban lakó fiatalok helyzete volt. — Alig volt olyan hozzászóló- mondja Bognár László -, aki ilyen településről jött. . . Vagy mélyebben foglalkozott volna ezzel a súlyos problémá­val. A közelmúltban - a komlói pártaktíván — már keményeb­ben fogalmazott: — Aki az aprófalvakról vitat­kozik, az nem elsősorban a szakmai tények oldaláról köze­líti meg a témát, hanem ér­dekoldalról. Persze, nem az ilyen települések érdekeinek ol­dató ról. Egy megyei tanácsi szavazást említ példának, amikor a kü­lönböző nagyságú települések által befizetendő „fejkvótáról” volt szó: ugyan két változattal is megismerkedhettek a tanács­tagok, de — tekintettel a kis­települések képviselőinek elha­nyagolható arányára - egyik variáns mellett sem érvényesült az aprófalvak érdeke.- A demokráciának ugyan eleget tett ez a szavazás, de a kistelepülések szempontjait nem engedte felszínre jutni... © Végül is: mi az az alap, amire támaszkodva ma azt vallja - nem egymagában — Bognár László, hogy Kis- voszarnak igenis van jövője? Az alap: a múlt.- Fél évszázada itt még tíz kőműves volt, iskola, Hangya- szövetkezet, különféle körök és egyletek, hét kályhás, bolt, és így tovább. Hol van ehhez képest most a falu? Múltját kutatva egyértelműen igazzá válik: nem természetes velejá­rója a történelemnek, hogy a kistelepülések elhaljanak. Nem igaz ez, különösen nem békeidőben, hiszen például Kisvaszar éppúgy átvészelte a tatárjárást — ilyen hosszú múltja van! —, mint a török­vészt. — Miből éltek itt az embe­rek? — Hagyományosan az erdő­ből, jóval kisebb mértékben a mezőgazdálkodósból. Nem véletlenül volt a faluban eny- nyi iparos - akik közül egyébként a kályhások a téli hónapokban részt vettek az erdei munkákban is. Vagyis nemcsak mesteremberek vol­tak, hanem béresek, parasz­tok is.- És ma? — Nem marad a faluban az itt megtermelt érték - vagy a megtermelhető többlet- jövedelem. Ez utóbbit nagyon hangsúlyozom. Ez az újrael­osztás gondja, mit több: ad­minisztratív intézkedések ered­ménye, s ezek korlátozták az ilyen kistelepülések életben- maradásónak lehetőségét. Hogy mást ne említsek: az itt élők hosszú-hosszú éveken át nem kaptok építési engedélyt! Ez azonban csak az egyik oldal. Kisvaszar népességének jó része a kitelepítések miatt elkerült. Akik helyükre jöttek, természetesen nem rendelkez­hettek olyan gyökerekkel, amelyek erővel kötötték volna őket ide. Könnyebb nekik el­költözni a nagyobb települé­sekre. Ennek az elvándorlási hullámnak a törzsökös lakos­ság — ha megmaradhatott volna - nem engedett volna. O- A házakban laknak, a falu - adott szinten - él.- Adott szinten... Ez így igaz. Nincs Komló felé busz- közlekedés. Nincs orvos . . . Folytassam? A falvak „kiüríté­se” eayéb súlyos következmé- * nyekkel is ¡árt. Például a he- Ivi erkölcs elsorvadásával. Pe- dia ez támaszték volt, lendítő erő, falurendező tényező. Ré­gebben, ennek az erkölcsnek n hatása alatt nem maradhat­tak tisztítatlanok az árkok! Most 300 körül van az itt la­kók száma, de ez az elsor­vasztó aondolkodás - jóllehet, a néDességcsökkenés meaállt - továbbra is hot, néha ész­revehetetlenül. A kisebbség­nek soha nem szavaznak meg semmit. Az aprófalvakra - vé­leményem szerint - ma a leg­nagyobb veszélyt cr jóindulatú hozzá nem értés jelenti. Vaay- is a dilettantizmus. Ha vala­mi mégis megmozdult, az a humánértelmiség rádöbbené- sének köszönhető: lehetetlen helyzetbe kerültek a kisteleoü- lések. De mi van rábízva Kisvaszarra, egv apró társköz­ségre? Nem sok . . . Hoay Itt villany van. az 1929-nek kö­szönhető. Hoay víz, az a mea- választott - és azóta elköltö­zött - elöljárónak, az erdé­szet akkori vezetőjének, Tóth Lászlónak, aki „partizónakció- ban" érte el ezt a nagyon sokat jelentő eredményt. A falu melletti lőtér kaphatott vizet, a falu csak ennek ..megcsapolása" révén . . . Tóth László tudta: ha jó, elég és főleg minőségi mun­kaerőre van szükséqe az er­dészetnek, meqfelelő körülmé­nyeket kell biztosítani. A- Mit lehetne elérni pénz nélkül? Legtöbbször ez a hivatkozási alap a nincs mellé. — Pénz nélkül nincs realitá­sa annak, hogy visszajöjjön ide az iskola, a tanács. De ez nem jelenti azt, hogy nem is kéne! Tehát mindenekelőtt ér­telmiségiekre van szükség a kisfalvakban. Ha van egy mag, erre már lehet építeni. Ebből ismét kinőhet egy ön­álló, fejlődésre képes Kis­vaszar. Függetlenül attól, hogy milyen településkategóriáira sorolták. A másik feltétel: a gazdasági funkciók biztosítása. Állami pénzre számítani nem lehet. De vannak parlagföldek, üres istállók. Az ezekben meg­termelhető értéknek a faluban kell maradnia. A jövő lehető­sége — és kulcsa! _ ez. Mé száros Attila Ktuliara IA preparátor —....—J szereti az állatokat El őször meg kell nyúzni azt a döglött állatot. Különböző fertőtlenítések után aztán csontjait is eltenni. Ezt köve­tően kerülhet sor arra, hogy a megrendelő kívánságainak eleget téve, megfelelő pózba merevítve kitömjük. Ez a leg­meglepőbb fázis, hozzá nem értő kezek nem túl gondos munkája is eredményezhet ilyenkor elefántból vízilovat, mátyásmadárból verebet. A preparátor nevét nem­csak kiejteni nehéz. Munkája sem könnyű. Szalafai István, ez a 72 éves, fiatalos öregúr olyan könnyedséggel ecseteli több évtizede végzett, vadat, halat, madarat kikészítő mun­káját, hogy aztán végül az ember utolsó szavain lepődik meg leginkább: nincs után­pótlás. — Olyan vagyok néha, mint egy szobrász — folytat­ja Szalafai István. — Meg kell formálnom a preparálan­dó állatot gipszmintában, mozdulatait pedig gondolat­ban leképezni. Olyan vagyok sokszor, mint valami szabász, érdekes szabó. Nekem néma testre kell ruhát csinálnom, hanem az állat bőrére, a ru­hára testet. Az állatok kikészítése, tö­mése régi mesterség. Idézzünk erről egy 1875-ben megjelent könyvet, amely pillanatok alatt óriási példányszámban kelt el: „Nélkülözhetetlen kel­lék az állatok tömésénél csak: az ügybuzgóság, türelem és kitartás, enélkül megszerezhe­tünk mindenféle szerszámot, munkánk mégis sikertelen lesz." Szalafai István is úgy gon­dolja, a megyei Természettu­dományi Múzeumnál dolgo­zott évekig, az ott látható állatok is saját készítésű tö­mései. A nyugdíj után otthon tevékenykedik és szereti az állatokat. Micsoda ellentmon­dás lehet ez egy olyan ember számára, aki munkája során alig láthat élve állatot. Az egzotikus állatok kitö­mését szereti leginkább. Né­ha kap erre is megrendelést az állatkerttől. A nehézség az, amiért különösen kedveli ezeket a megbízásokat. Belemelegedünk a beszél­getésbe, sorolja Szalafai Ist­ván azokat az anyagokat, amelyek belekerülnek egy-egy kitömendő trófeába. Már-már járatosnak érzem magamat is a preparálásban, amikor a csontok mozgatásáról, a ki­tömendő belső milyenségé­ről, az ügyszeretetről esik új­ra szó. Ekkor szemem egy ki­tömött mátyásmodárra téved, szép munka. ízlés szerint la­kásdísz is. De ez a madár fel szeretne szállni. Mind­hiába. Bozsik L.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents