Dunántúli Napló, 1988. december (45. évfolyam, 334-363. szám)

1988-12-20 / 353. szám

Dunántúlt napló 1988. december 20., kedd Sevardnadze megkezdte tokiói tárgyalásait (Folytatás az 1. oldalról) döttség tárgyalóasztalhoz ült - 3 ezer rendőr vette körül. A tárgyalások drámaian új ele­met nem tartalmaztak és vá­ratlan fordulatot sem vettek. A délelőtti tárgyalási for­duló során egyetértés jött lét­re Eduard Sevardnadze és vendéglátója, Unó Szószuké között abban, hogy gyakoribb eszmecserére lenne szükség a két ország külügyminiszterei között. Bevezetőjében Eduard Sevardnadze kijelentette, hogy a Szovjetunió határozott szán­déka a kétoldalú kapcsolatok javítása, Moszkva „új fejeze­tet” akar nyitni a két ország viszonyában. Válaszában Unó Szószuké kifejtette: a japán- szovjet kapcsolatok fejlődése hozzájárulás lenne az ázsia— csendes-óceáni térség békéjé­hez és biztonságához, ezért japán részről arra törekednek, hogy fokozatosan felszámolják a két ország közötti nézetelté­réseket. Nem hoztak érdemi közele­dést az álláspontokban a hét­fő délutáni japán—szovjet kül­ügyminiszteri megbeszélések, amelyek napirendjén a terüle­ti kérdés szerepelt. Az Unó Szószuké és Edu­ard Sevardnadze vezetésé­vel megtartott második három­órás eszmecsere során a szov­jet diplomácia vezetője eluta­sította Japán követelését a Hokkaidótól északkeletre fek­vő négy szigetre, amelyek a második világháború után ke­rültek a Szovjetunióhoz. Se­vardnadze kijelentette, hogy Moszkva álláspontja változat­lan ebben a kérdésben és mindkét országnak tiszteletben kell tartania a háború után kialakult helyzetet. A Kyodo japán hírügynökség jelentése szerint azonban a szovjet kül­ügyminiszter nem használta a korábban szokásos érvet, mi­szerint „területi vita nem lé­tezik Moszkva és Tokió között” vagy „a kérdést Moszkva meg­oldottnak tekinti”. Unó Szószuké történelmi és jogi érveket hozott fel a szi­getek Japánhoz tartozása mel­lett, azonban mindössze abban sikerült megállapodniuk, hogy kedden miniszterhelyettesi szin­tű munkacsoport foglalkozik ezzel a kérdéssel és utána — harmadik tárgyalásukon - is­mét visszatérnek rá. Az Ofotért és a MERUKER gazdasági társulása Saba-revox márkabolt Pécsett Jó minőség — valutáért, olcsóbban, itthon Saba-Revox néven márka­boltot nyitott Pécsett az Ofo­tért a Kossuth Lajos utcában. A valutáért árusító üzletben mától szórakoztató elektronikai cikkeket, magnó- és videóka­zettákat, valamint EPSON prin­tereket és egyéb számítás- technikai termékeket lehet vá­sárolni valutáért. A szakbolt a nyugati árnál olcsóbban adja termékeit. Vállalja a garan­ciális és a garancia utáni ja­vításokat. Pécsett az Ofotért gazdasági társaságot alapí­tott a MERUKER-rel, mert a ruházati vállalat egy volt üz­letét alakították át. Csaknem egy éve nyílott meg Budapesten az első Sa- ba-Revox bolt, ahol a televí­ziókat, hifi-tornyokat videó­magnókat 10-15 százalékkal olcsóbban lehet megvásárolni, mint például Münchenben. Ennek oka, hogy a Saba cég a gyártóktól közvetlenül szerzi be az árut, és ezek a elektro­nikai berendezések már vám­kezeltek, nem kell értük több száz kilométert megtenni. Sze­geden és Pécsett egy hét el­téréssel nyilott meg a két bolt. Dr. Szente Imre, az Ofotért vezérigazgatója megnyitójában kiemelte: — Fontos felada­tunknak tartjuk, hogy felve­gyük a versenyt a környező országok - Ausztria, NSZK - kínálatával. Magyarországon is sok állampolgár rendelkezik konvertibilis valutával, amit jobb lenne, ha az ország ha­tárain belül költhetne el. A Sa­ba-Revox márkaboltokban mi­nőségi árut kínálunk a vásár­lóknak, amihez kiépítettük a szervizhálózatot is. A Saba cég folyamatosan szállítja legújabb termékeit és a berendezések­hez az alkatrészeket. . Az Ofotérttel a kapcsolatot a nyugatnémet Rack cég tart­ja, a tulajdonos Rack László is megjelent a megnyitón:- A hasonló cikkeket árusí­tó valutás boltokban, itt, Ma­gyarországon, nagyon magas­nak találtam az árakat - mondta Rack László. - Az Ofotérttel már korábban is üzleti kapcsolatban álltunk, és a Saba gyárat is mi képvisel­jük. Ez a 150 éves nyugatné­met cég exkluzív híradástech­nikai termékeket gyárt és érté­kesít. A Saba cégnek világ- hálózata van, innen adódott az ötlet, hogy az Ofotérten keresztül Magyarországon is megjelenjünk. A boltokba csak egy-két gyár szállítana - Saba, Sony - nagy tételben számítástechnikai, szórakozta­tó, elektronikai cikkeket. így a mennyiséggel is lehetne az árakat befolyásolni. A gyárak mindig a legújabb típusokat küldik a boltvezetők megren­delésére. Az Ofotértre azért esett a választás, mert az üz­letei általában a belvárosok­ban, forgalmas helyeken ta­lálhatók. Jó, hogy a MERU- KER-boltot Pécsett öt hét alatt alakították át, hiszen október 31-én még cipőt árusítottak itt. Sz. K. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Megkezdődtek a kínai-indiai kormányfői tárgyalások Li Peng kínai miniszterelnök hétfőn délelőtt több mint két­órás tárgyalást folytatott Rad- zsiv Gandhi indiai kormányfő­vel, aki hétfőn reggel érkezett Pokingbe ötnapos hivatalos lá­togatásra. A kormányfői tár­gyalások első fordulóján köl­csönösen egyetértettek abban, hogy a magas szintű személyi kapcsolatok újrafevétele Kína és India között fontos fejle­mény a két ország viszonyá­ban és kedvező fejlemény az ázsiai béke és stabilitás szem­pontjából is. A kormányfői tárgyalások egyik központi kérdése a kí­nai-indiai határkérdés volt. Li Peng kínai miniszterelnök kifejtette vendégének, hogy a történelem által hátrahagyott határkérdés rendezhető az őszinteség, a kölcsönös meg­értés és az egymáshoz való alkalmazkodás elvei alapján. Rámutatott, hogy a határprob­léma akadályozza a kétoldalú kapcsolatok fejlődését Kína és, India között. Radzsiv Gandhi egyetértett Li Penggel abban, hogy a ha­tárvita valóban a legbonyolul­tabb problémát képezi India és Kína kapcsolatában. Éppen ezért, mindkét félnek arra kell törekednie, hogy ezt a kér­dést békés és baráti konzul­tációk útján oldják meg. India elhatározott szándéka a határ­kérdés megoldása a kölcsönös előny és a viszonosság alap­ján. A hivatalos kormányfői tár­gyalások első fordulóját kö­vetően a kínai és az indiai kormányfő félórás négyszem­közti megbeszélést tartott. •-<?- BONN: Hétfőn Bonnban kommünikét tettek közzé a Né­met Kommunista Párt (DKP) vezetősége vasárnap Düssel­dorfban lezajlott soros ülésé­ről. A DKP vezetősége - tájé­koztat a dokumentum — meg­vitatta a párt január 6—8 kö­zött Majna-Frankfurtban tar­tandó, 9. kongresszusának elő­készületeit, valamint elfogadta a pártkongresszus határozat- tervezetét, ,,A DKP 1989-es fel­adataihoz" címmel. Herbert Mies, a DKP elnöke tájékoz­tatta a vezetőségi ülés részt­vevőit annak a beszédnek a fontosabb pontjairól, amelyet majd a kongresszuson tart „A szövetségi köztársaság megújí­tásáért, az új gondolkodás- módért és a DKP cselekvési egységéért” címmel.-®- BONN: A német szociál­demokrata párt egyik katonai szakértőié a szovjet csapatki­vonásokra adandó válaszlépése­ket sürgetett az Egyesült Álla­moktól. lErwin Horn a nyugat­német IBild Zeitungban vasár­nap közölt interjújában hang­súlyozta, hogy Washingtonnak a szovjet lépésekre válaszként ki kellene vonnia \Európában állomásozó csapatai egy ré­szét.-s- BECS: lasszer Aralat sze­rint még öt év sem kell ah­hoz, hogy a palesztin állam létrejöjjön. A PFSZ elnöke ezt hétfőn jelentette ki Becsben, az osztrák kancellárral, Franz Vranitzkyval folytatott megbe­szélése után, amelyet kedve­zőnek és építő szelleműnek minősített. Németh Miklós, a Minisztertanács elnöke december 19-én hiva­talában fogadta Nick íGreinert, Új Dél-Wales szövetségi állam miniszterelnökét, aki Beck Tamás kereskedelmi miniszter meghí­vására tartózkodik hazánkban. MTI Telefotó * Több mint ötven falu dőlt romba Örményországban Csaknem hárommilliárd ru­belt emészt majd fel a föld­rengés sújtotta területeken a vidéki házak, a mezőgazdasági épületek és infrastruktúra új­jáépítése — jelentette ki hét­fői moszkvai sajtóértekezletén Vjacseszlav Csernoivanov. A szovjet Agráripari Állami Bi­zottság elnökhelyettesének sza­vai szerint 16 járást pusztított el a természeti csapás, s több mint ötven falu dőlt teljesen romba. Lev Voznyeszenszkij szovjet kormányszóvivő ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy az örményországi újjáépí­tés teljes költségei várhatóan jóval meghaladják az előzete­sen becsült ötmilliárd rubelt. Csernoivanov hangsúlyozta, hogy a Szovjetunió minden szövetséges köztársasága cse­lekvő segítséget nyújt a me­zőgazdasági termelés, a lakó­Bécs: Jasszer Arafat, a Palesz­tin Felszabadítási Szervezet vezetője, aki rövid látogatásra érkezett Bécsbe, december 19-én találkozott Franz Vra­nitzky kancellárral. MTI Telefotó épületek helyreállításához: ed­dig 2800 vagon közszükségleti cikk érkezett Örményországba, folyamatos az élelmiszerellá­tás, s megkezdődött az élel­miszeripari üzemek helyreállí­tása is. A legfontosabb fel­adat, hogy a hidegre fordult időjárásban a fedél nélkül maradottak számára ideigle­nes szállásokat, faházakat, jurtákat állítsanak fel. Ezek folyamatosan érkeznek a köz­társaságba, s fűtőberendezése­ket is szállítanak a helyszínre. Gennagyij Jagogyin, a Köz­oktatási Állami Bizottság elnö­ke a moszkvai sajtóközpontban hétfőn arról számolt be, hogy a közoktatás összesen 380 „objektumot” vesztett az ör­ményországi földrengés követ­keztében: 2 pedagógiai főis­kola, a jereváni műszaki egye­tem két kihelyezett tagozata, 16 középiskola, 190 általános iskola (140 ezer tanulói férő­hellyel), valamint 120 bölcsőde és óvoda dőlt romba. Sok ezer diók és tanuló vesztette éle­tét. összesen kétszázezer isko­lást kell majd kitelepíteni, s megszervezni oktatásukat ideig­lenes lakóhelyükön.-ó- MOSZKVA: Hamarosan befejeződik a közös szovjet­francia űrrepülés. A vegyes nemzetiségű legénység hétfőn bevégezte közös programját a Mir űrállomáson, és megkezd­te a kutatások anyagának át­rakását a Szojuz TM—6 szállító űrhajóba. Hétfőn lényképfel­vételeket készítettek Ürmén y- oszág földrengés sújtotta kör­zeteiről. Közben megkezdték az űrhajó felkészítését \a visszaté­résre 'és ellenőrizték a fedél­zeti rendszerek működőképes­ségét.-f STOCKHOLM: Rendkívül jól őrzött börtönbe szállították azt a férfit, akit Olof Palme egykori svéd miniszterelnök meggyilkolásával gyanúsíta­nak — jelentette be hétfőn a svéd rendőrség szóvivője. A 41 éves férfit, aki korábban gyilkosságért már ült börtön­ben, jnúlt szerdán vették őri­zetbe, majd egy napra rá le­tartóztatták. • Á Horvátországi Magyarok Szövetségének közgyűlése Elmúlt négyévi munkáját összegezte a hét végén Eszéken megtartott közgyűlésén a Hor­vátországi Magyarok Szövet­sége. Az előterjesztett beszámoló hangoztatta, hogy a szövetség eredményesen teljesítette fő feladatát a Dráva-közi és a szlavóniai magyarság művelő­dési életének szervezését. Ki­emelte, hogy az utóbbi évek­ben növekszik a magyarul ta­nuló diákok száma ezen a vi­déken. Megerősödött a pélmo- nostori magyar tannyelvű kö­zépiskolai központ, amelynek most már vajdasági tanulói is vannak. A tanácskozáson felszólalt Adam Grubor, a horvát köz- társasági képviselőház nemze­tiségi bizottságának alelnöke. Hangsúlyozta, hogy Jugoszlá­viában a nemzetiségek jogai­nak érvényesítése nem ütközik semmilyen törvényes akadály­ba. Kijelentette, hogy a hor­vát tagköztársaság a jövőben is minden anyagi és egyéb támoqatást megad a Magya­rok Szövetségének eredményes munkájához. A Horvátországi Magyarok Szövetségének új elnökévé a következő kétéves megbízatási időre Csörgits József újságírót választották meg. Ölési tartott a HNF Országos Tanácsa (Folytatás az 1. oldalról) A választási törvény módo­sításáról szóló törvénytervezet társadalmi vitáit Halász Jó­zsef, a HNF közjogi bizottsá­gának elnöke összegezte szó­beli kiegészítőjében. Rámuta­tott arra, hogy a vitában részt vevő állampolgárok erős kriti­kával illették a törvényterve­zetet, különösen a választópol­gárok jelöltállítási jogának szűkítését, valamint az orszá­gos listán szerezhető mandá­tumok számának növelését. Megítélésük szerint a törvény- tervezet nincs összhangban a társadalomban végbemenő folyamatokkal, azokkal a szer­veződésekkel, amelyek az utób­bi fél évben a magyar társa­dalomban megjelentek. Emlé­keztetett arra, hogy az 1983-as választójogi törvény más kö­rülmények között született, ak­kor statikus, feszültségekkel terhes állapot inspirálta a tár­sadalmi-politikai mozgásokat. A jelenlegi "társadalmi folya­matok következtében irreális elképzelés ma megfogalmazni egy 1990-re szóló választási szisztémát. Az új választójogi törvény az új alkotmány el­fogadását követően, illetve az 1990-ben kialakult társadalmi­politikai realitásnak megfele­lően születhet meg. Az orszá­gos listával kapcsolatban töb­ben kifejezték ellenérzésüket, ám az azt támadók „élmé­nyei” korábbról valók, amikor e lista még valóban országosan ismert személyiségek jelentke­zési kerete volt. A vitában felszólalók több­sége egyetértett az országos tanács állásfoglalás-terveze­tével, ám kifogásolták, hogy szinte az utolsó pillanatban mondhattak véleményt a tör­vénytervezetről. Javasolták, hogy a függetlenített tanács­elnököt és helyettesét is a la­kosság válassza meg, s a he­lyi tanácselnök jelöléséről ne a népfrontbizottság döntsön, az a jelölőbizottság feladata legyen. 8 TONNÁS AUTÓDARU bérelhető a VÍZGÉPÉSZETI VÁLLALAT pécs-mecsekaljai telepéről. Érdeklődni: Szlaczka József, vagy Vakaró Eszter, a 14-459-es telefonszámon, továbbá a helyszínen, kedd—szerda—csütörtök 7—16 óráig.

Next

/
Thumbnails
Contents