Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)
1988-11-26 / 329. szám
Dunántúl! napló 1988. november 26., szombat e MARADANDÓ* Elkezd valamit az emberfia s folytatja szivbeli garabonciásokkal, kik ugyancsak hittel hiszik, hogy nélkülözhetetlen dolgot miveinek; nem szépelegni akarnak a Betűvel s a jóra termett Szó világosságával; jól tudják, nem babra megy a játék, kockáztatnak is jócskán: hátha mégis lehet valamelyest igazítani a kergebirka-forgású földgolyóbison — E gondolat jegyében kértem kéziratot Szántó Tibortól, s 1970. január 13-i válaszlevelében azt irta, ha lesz újabb novellája, útnak indítja Pécsre. Levelének zárómondata: „Az én szemem lassacskán már csak radírozásra való. Egyébként prímán volnék." Az „egyébként" kamaszos- derüs hetykesége, mint régebben, most is tetszett: vártam a novellát. De nem tartottad be ígéretedet Tibor, először, amióta ismerlek. Kéziratod helyett az újsághir betűi vibráltak: „rövid szenvedés után ..." Rövid szenvedés, rövid élet után. Rövid, óm tartalmas élet után. Szántó Tibor, a triciklis kifutógyerek egyik napról a másikra pályát változtatott; irodalmi életet szerveztél, folyóiratot szerkesztettél. És írtál. Első könyved címe: Triciklin, az utolsó, a tizenegyedik már csak posztumusz kötet lehetett: A sötétülő ház, amit Galsai Pongrác válogatott és rendezett sajtó alá. (Gráci tavaly ment utánad a mennyei Dunántúl redakciójába.) Mit írtál meg könyveidben? A romlandó test, szemed gyérülő világossága helyett belső látásod, a lélek látása erősödött, egyre tágabb horizontokat befogó müveidben. Deklarált ars poetica helyett az embert írtad, hol nagy-, hol kisbetűvel; reményeivel és esettségeivel. Minden leirt szavad emberiművészi tisztaság: ezt sosem választottad külön. A világunkat elárasztó tisztességtelenség, az erőszak és igazságtalansággal szemben az emberi jóságra apelláltál ; az egyetlen fogódzóba kapaszkodtál, abba, hogy boldogságra született az ember, tevékeny alkotómunkára, örömre és jobb sorsra, mint amit a keserű reménytelenség sugallhat. De azt is tudtad, hogy az emberhez méltó jobb sors nem terem meg füttyszóra, se lelkes vagy léleknélküli éljenzésre, csasztuskára és tapsra. Ahogy' egyik hősödről mondod: ,, . . . valamennyi fontos döntésénél volt lehetősége, hogy a sorsát alakítsa. Ezt így kimondani nagyon egyszerű. Az ellenkezőjével védekezni még egyszerűbb. Az igazságot megkeresni és felmutatni a legnehezebb." Erre vállalkoztál írói munkásságodban, hiszen ennél alább nem lehet adni. Játékos derű és drámaiság, groteszk humor és minden jóra szövetkező cinkosság, s valami különös lirai lebegés, bölcs, bizakodó szeretet, életesség ötvözte írásművészetedet; a magányosságtól rémüldözők tétova mozdulata; a lépcsőházak embersége, gyarlósága és kíméletlensége; az összegabalyodott világ fiataljainak és kevésbé fiataljainak helykeresése: mindez nagy erejű ábrázolással, kevés beszédű, kitűnő atmoszférateremtéssel él és hat írásaidban. Az olvasó szinte nem is veszi észre, hogy részt vállal mon* Elhangzott az tró emléktáb. Iája avatásakor. dandóidnak súlyábót-terhé- ből. Rövid újságíróskodás után csaknem gyerekfejjel megszervezted Pécsett az irodalmi életet; a Sorsunk folyóirat hagyományára építve szerkesztetted a Dunántúlt; írókat toboroztál a régióból, összegyűjtve a dunántúli erőket úgy, hogy a vidéken szerkesztett folyóirat ne ragadjon provincializmusba. És ápoltad a másik szép hagyományt: megkerested az induló fiatalokat, egyengetted útjukat; mindezt még a harmincadik éveden innét, már-mór legendába való jókedvvel és jóízű kópésággol. Amikor 1956-ban, kis hi- - jón, ránk szakodt a mennybolt, egy rissz-rossz kézirattal portáló akarnok elérkezettnek látta az időt a bosz- szúra. A bíróság ugyan semmi vétséget nem talált benned, ám a fejcsóváló gyanú- sítgatás két évtizeden át beárnyékolta emberi tisztességedet, írói hitvallásodat, művészi tevékenységedet. Barátaid, egykori munkatársaid addig verekedtek a szívós gyanú és az értetlenség ellen, míg végre írói, irodalomszervezői, -szerkesztői munkád elismeréseként hirdeti nem múló érdemeidet ez az emléktábla szülőházad falán. Az emberi tisztaságra, a tisztességre-törekvés volt vezérlő csillagod; ezért tudtál örülni mások megérdemelt sikerének, de sohasem azért, mert esetleg részed volt benne. Nem pózolással és agresszív föllépéssel (ilyen gesztusod is volt a könyöklőkkel, a pöffeszkedőkkel szemben), de egészen különös, sajátos módszerrel, olykor még szolidabb heccelő- déssel is ki tudtad csikarni a szerzőktől a kéziratot. És nem lehetett semmiféle sun- dám-bundám: egyedül az számított, megüti-e a mércét a közlésre beküldött írás. Az iró-fölfedezés öröme- izgalma legutóbbi éveid magányában is lelkesített. Tüstént írtál egy-egy újabb jelentkezőről, nem ránk-tuk- málni-akarással, hanem javaslattal, mindig fölemlegetve az esetleges tévedés lehetőségét. „Figyelmedbe ajánlom ezt a fiút. Ismerem a többi Írását is, egészen különleges tehetségnek tartom. Remélem nem tévedek." Példát adtál, hogy elindí-' tottak és idősebb pályatársak: mivel tartozunk egymásnak emberségben, megbecsülésben, szeretetben; s hogy amire szegődtünk: a szépség, tisztaság és igazság ne csak óhajtás legyen, de valósággá váló erő, amiért érdemes élni, munkálkodni. Nem kegyeletsértés - Te legalábbis nem vennéd annak -, ha gyakorta arra ütöm föl fejemet, hogy: na most! és hahotával kivágod a szerkesztőségi ajtót: „Á, gyerekek, engem nem lehet megijeszteni holmi gyomorvérzéssel; tulajdonképpen nem is patkoltam el, ostoba tévedés volt az egész!" így élsz már bennem, bennünk, Szántó Tibor, elpusztíthatatlan, kamaszos derűvel, emberséggel és tisztasággal, maradandó érvénynyel, hogy — ha már megváltani nem lehet -, legalább elviselhető legyen a világ. Bemutató a Pécsi Nemzeti Színházban Mészöly Miklós: Az ablakmosó Nádhózy Péter, Sólyom Katalin és Paál László Az ablakmosóban Mészöly Miklós Az ablakmosó című drámáját játssza a Pécsi Nemzeti Színház Stúdiószínháza. Az ablakmosónak pécsi vonatkozása is van, amelyet az elmúlt hetekben többször felidéztünk. Az ötvenes években hallgatásra Ítélt Mészöly Miklósnak a hatvanas évek elején a pécsi Jelenkor adott fórumot, és ez az 1963-ban megjelent dráma, amely a kor időszerű témájaként a hatalom és erkölcs viszonyát boncolgatja, az akkori kultúrpolitikai vezetést olyan adminisztratív intézkedésekre késztette, amelyek hátrányosan érintették az írót és a folyóiratot. A mostani pécsi bemutató tehát bizonyos értelemben elégtétel az író és a Mészölyhöz hasonló rangú - néha akár problematikusnak is minősülő — írókat következetesen támogató folyóirat számára. És egy érdekes színházi este a mai nézőnek. Mészöly Miklós Az ablakmosóban nem tesz mást, mint amit felelős írók mindig is tettek: a történelem aktuális konfliktusaira mutattak rá. S vajon volt-e aktuálisabb kérdés 1957-ben — o dráma megirósónak évében — az ötvenes évek első felének szivszoritó tapasztalatai után, mint az, hogyan hatolt be életünkbe az erőszak; avagy a konszolidáltnak mondott 1963-ban — a dráma megjelenésének idején —, hogy a hatalom miként manipulál bennünket? S hogy igaz-e: csak akkor válunk valóban közösséggé, ha feladjuk legszemélyesebb titkainkat, személyiségünk sérthetetlenségét; ha döntéseinket nem magunk hozzuk saját érdekeinkből és értékeinkből kiindulva, hanem — önként vagy kényszer hatására, hívőként vagy hitetlenül, de beleegyezően - külső hatalomra ruházzuk önállóságunkat? Ezeket és a hozzá hasonló kérdéseket azóta sokszor feltették már az irodalomban és a filmművészetben egyaránt: jól érzékelhető, hogy Az ablakmosó megírása óta eltelt harminc év. De ha a megfogalmazás újdonsága és a kimondás bátorsága miatt érzett izgalom nem is fog el" bennünket a nézőtéren, megragad a konfliktus korokon áthúzódó érvényessége. A rendező Bodolay Géza m. v. ízlését és mértéktartását dicséri, hogy nála ez az érvényesség nem az ötvenes évek divatos „leleplezését" és" nem a napi politikai helyzetre való kikacsintást jelenti — amire egyébként a szövegkönyv alkalmat adott volna. A történet szerint egy vasárnap délelőtt ablakmosó állít be egy állástalan színész és felesége lakásába: erőszakkal, csellel, szándékainak ügyes leplezésével vagy éppen brutális nyíltságával, de mindenekelőtt a belőle sugárzó démoni erővel mintegy eltéríti a fiatal házaspárt és a házmesteréket ko- lóbbi önmaguktól és megzavarja egymáshoz való viszonyukat is. Tomi nemcsak engedelmeskedik, de hisz is neki; a házmester, a „szabályrendeletek", „tényállások" kritikátlan tisztelője éppen a törvényekben csalódik, s nem lát más kiutat, mint a halált. A házmesterné irracionális kalandba bonyolódik Tomival; Anni, Tomi felesége pedig bénultan tűri, hogy az ablakmosó az ágyra nyomja. Mégis Anni az, aki a legtöbbet menti át a jövőbe o megalázottság idejéből: nemcsak születendő gyermekét, hanem sértett, de lényegét tekintve meg nem sérült személyiségét is, a bizakodást, az élni akarást. Az előadás értékei közé tartozik két kiváló színészi alakítás. Paál László, akin az utóbbi időben modorosságai eluralkodni látszottak, ezúttal őszinte, mélyről jövő megrendüléssel ábrázolja a házmester tragikus kiábrándulását: nagymonológja az előadás egyik súlypontjává válik. Sólyom Katalint régen nem láttuk hozzá méltó szerepben. A házmesterné szerelmi idilljében képes volt felmutatni nemcsak az öregedő nő „mégegyszer boldog akarok lenni”-elszántságát, a maga komikus, tragikus, szán- nivaló, de megérthető felhangjaival, hanem érzékeltetett valamit minden nemzedék csalódottságából az elszalasztott örömök miatt. Nádhózy Péter (Tomi) és Töreky Zsuzsa (Anni) kiegyenlített, szép alakítást nyújtottak. Problematikusnak érzem viszont Bánky Gábor ablakmosóját. Az író részletes szerzői utasításaiban sokszor Írja : ez vagy az a szereplő oz ablakmosó által „szuggerál- va" teszi, amit tesz. S bár például az ablakmosó és Anni kettőse mindegyik részről igen alaposan és hatásosan kidolgozott jelenet, Bánky Gáborból mindvégig éppen az a szuggesztivitás, az a démoni erő hiányzik, ami a hatalom sajátja általában, és ami ebben a darabban is arra kényszeríti hőseinket, hogy kiforduljanak önmagukból. Az ablakmosó díszlet- és jelmezterveit Húros Annamária készítette. G. T. Hlyari Színház — múlt, fővel (2.1 Megőrizve az igényességet (Szerdai számunkban négy közönségszervező mondta el véleményét a Pécsi Nyári Színházról az idei és a korábbi évelt programjáról, a szervezés erényeiről és gyengéiről, az intézmény jövőjéről és a műsorpolitika iránti várakozásokról is szót ejtve. írásunk befejező részében két illetékes reagál ezekre az észrevételekre.) Bagossy László, a Pécsi Nyári Színház igazgatója : — Olyan véleményeket olvastam a közönségszervezőktől, amelyekre a nézők magatartásából mi is következtethettünk. A változatos és színvonalas műsor eddig is célunk volt — más kérdés persze, milyen feltételek között és milyen eredménnyel. A háttér túlmutat . a Nyári Színházon, a város egész színházi életét érinti. Sokat várunk az új igazgató hivatalba lépése után a Nemzeti Színházzal való együttműködéstől. Eddig gyakran éreztünk elszigeteltséget, ugyanakkor minden műfajt hozzáférhetővé akartunk tenni a nyári egy hónap alatt a közönség számára. — Gondjaink legnagyobb része anyagi természetű. A Szabadtéri Táncszín valóban felújításra vár, de saját erőből nem tudjuk megoldani, és a Tettyén is akad javítani való. Ugyanakkor tudom, hogy a tanácsnak nincs rá pénze. Ám az Európa Cantat alatt bebizonyosodott, hogy nem minden pénzkérdés, az összefogás is segíthet. Például a színházi produkciók kulturált környezetének megteremtése. A Nyári Színházon gyakran olyasmit kérnek számon, ami nem az ő dolga: a parkosítás, a vendéglátás, a közlekedés megoldása 'nem színházi feladat. Egy-egy jól sikerült nyári rendezvényből az idegenforgalom is hasznot húz: miért nem ál- dez rá többet?- A kérdés: egész nyáron tartson-e a program, vagy fesztiválszerű legyen. Mi a kettő ötvözetére gondoltunk már 1989-ben. Egy-másfél hónapig tart majd a Nyári Színház programja, közben tudományos, kulturális konferenciák lepnek, lehetnek. A Nyári Színház és a Nemzeti Színház közös vállalkozásban úgynevezett előbemutatót tart, amit majd bevisznek a kőszínházba. És nemcsak a könnyű műfajra gondolunk: ha jó az előadás, megtalálja a maga közönségét a dráma is, hiszen például az Úri muri operettszerű siker volt. — A közönség szórakozásigényét nem feledjük. Meg akarjuk tartani az együttműködést a kaposváriakkal, Jordán Tamás például kamara-musi- cált rendez nálunk. Az Egyetemi Színpad a Koldusoperát játssza, Pákolitz István Sza- márkút című regényét, a televízióval együtt állítjuk színpadra. Egyébként csökkentjük a bemutatók számát, de nem száműzünk egyetlen műfajt sem: lesz balett is, komolyzene is. Szeretnénk megtalálni a titkot: a megfelelő pillanatban bemutatni a megfelelő produkciót, ahogy most o Hegedűst. . . — Az opera - különösen nagy nevekkel -, költséges műfaj, egy Ilyen bemutatóra az egész kétmilliónk rámenne. Ugyanakkor ismerjük a közönség vágyát a romantikára, ezt megpróbáljuk majd kamaraoperákkal kielégíteni. S végül jogos kifogás a műsorfüzet hiánya. Az ok egyszerű: nem volt rá pénzünk. Komlódi Józsefné, a Pécs Városi Tanács elnök- helyettese:- Szeretném pontosabbá tenni az előző cikk bevezetőjének egy félmondatát: az említett tanácstag nem a Nyári Színház műsorpolitikáját kérdőjelezte meg, hanem egyszerűen a létének értelmét: hogy tudniillik a tanács pénzügyi kondíciója megengedi-e ennek az intézménynek a fenntartását. Meggyőződésem, hogy nem döntene helyesen a tanács, ha megszüntetne egy értéket, pusztán gazdálkodási-pénzügyi okokra hivatkozva: mert - minden kérdőjel ellenére -, igenis számos értéke van ennek az intézménynek, nem szólva arról, hogy sokkal több feladata van, mint a nyári műsor létrehozása. Egész évben dolgozik: politikai ünnepségeket, fesztiválokat rendez, közreműködik az egyetemi oktatásban, stb. Ha megszüntetnénk, nehéz lenne helyettesíteni ebben a vonatkozásban.- A táncszínházi programot nem azért adtuk fel, mert engedni akartunk a művészi színvonalból. Mi annak idején nemzetközi táncfórumra gondoltunk, ezt — támogatás hiányában —, nem tudtuk megteremteni, talán a mi menedzselésünk sem volt elég hatékony. A táncos program Így a Pécsi Balettre épült évekig, ám ma már sem a Pécsi Balett, sem a közönség nem ugyanaz, mint tíz évvel ezelőtt, ráadásul a Nyári Színház egyre nehezebb anyagi körülmények között kényszerül dolgozni.- A közönség szórakozási igényeit figyelembe véve, de nem lemondva a művészi igényességről, próbáljuk megszervezni a következő évek programját. Mégpedig a Nemzeti Színházzal együtt: erre nézve tanácsi kezdeményezéssel készülnek a tervek. Ebben egyaránt helyet kapnának zenés, táncos produkciók, megőrizzük a hivatásosok és amatőrök együttműködésére épült prózai vonulatot is.- A Nyári Színház költség- vetésének emelésére nem tehet ígéretet a tanács: most a Nemzeti Színház rekonstrukciója van soron, oda kell összpontosítani anyagi erőinket. De például a Szabadtéri Színpadnak elkészült a felújítási terve, fokozatosan megtörténik ez is: a színpad után, amelynek javultak már a körülményei, lassan a nézőtérre is sor kerül. — Ami a propaganda hiányosságait illeti, egyetértek, de ezt a Nyári Színháznak magának kell megoldania, saját erejéből. G. T.
