Dunántúli Napló, 1988. november (45. évfolyam, 304-333. szám)
1988-11-26 / 329. szám
1988. november 26., szombat Dunántúli napló 7 Hetvenéves a magyarországi kommunista mozgalom A jubileum jegyében A Kommunisták Magyar- országi Pártja 1918. november 24-én alakult meg a magyarországi munkás- osztály új tipusú, forradalmi pártjaként. Hetven év! A jubileumra emlékezünk. Ki, hogy látja a múltat és a jelent? Kinek mit mond, mit juttat eszébe a megtett út, az emberöltővel mérve nem is olyan hosszú idő, amely —, ha a történelem tükrében nézzük —, oly sok mindent vett el és adott, és formálta át a gondolatot, az embert és a társadalmat. Gráf József, az MSZMP Szigetvári Városi Bizottságának első titkára: — A dátumról mindenekelőtt hozzá fűződő történelmi események jutnak eszembe. A néhány tucat alapító hitt abban, hogy a jövő társadalmáért, az elnyomottak felszabadításáért, az igazságért, minden embert szolgáló társadalmi rendszerért alapít pártot. Olyan szellemi magvakat vetettek, amelyek -gyökerét a Horthy-rezsim évtizedei sem tudták kitépni a magyar nép gondolatvilágából és szívéből. Nem volt véletlen, hogy a felszabadulás utáni újjáépítés programját is a Kommu-i nista Párt dolgozta ki és -mozgósított eredményesen a -végrehajtásra is. És sajnos eszembe jut az az időszak is, amikor néhány vezető a marxi—lenini forradalmi elméletet tőle teljesen idegen módon dogmává merevítette. De a bénultság és kétségbeesés leküzdője ismét pártunk volt, az a párt, amelyik a 70-es évekre népürtk életében példa nélkül állá fejlődést, anyagi jólétet teremtett. S ugyanez a párt elszalasztott a 70-es évek e'e- jén egy történelmi lehetőséget. Félszegen kezdte -meg az alapelveiben ma is helyes gazdasági reformot, ezt nem követte a politikai intézmény- rendszer megváltoztatása, a vezetés megújítása. És eszembe jut a -májusi pártértekezlet, ahol a küldöttek ítéletet mondtak a gazdasági és pohtíkoi megtorpanás, visszaesés felett és első ízben következetesen levonták a személyi konzekvenciát is. A válságból való kilábalás kormányosa csak a megújult Magyar Szocialista Munkáspárt lehet, amelynek célja egy szMárd, teljesítményelvű, dinamikusan fejlődő piacgazdaság alapjain álló, demokratikus, szocialista társadalom létrehozása. Ebben a folyamatban a párt nem uralkodni, hanem szolgálni kívánja a ■népet. E célok eléréséért szövetséges! jobbot -nyújt minden- tenni-akaró állampolgárnak, társadalmi és tömegszervezetnek, egyesületnek, a különböző alternatív mozgalmaknak. Dr. Koltai Dénes JPTE tanszékvezető, egyetemi docens: — 1970-ben lettem párttag — a párizsi diákmozgalom és a csehszlovákiai bevonulás után. Ekkor ez nem jelentett nagy kérdést számomra, hiszen a pártban is ugyanazt az élő, eleven mozgalmat láttam, amit aktív KISZ- vezetőként megéltem. A cselekvés kényszere vitt a mozgalomba: a közéletbe való bekapcsolódás őszinte igénye. Sók mindent otthonról hoztam : szüleim példája, eleven részvételük a közösségi munkában, az a mély humanizmus, mely minden cselekedetüket áthatotta, a szociális -igazság iránt, valamint az emberekért való tenni tudás mindenképpen pé'lda volt számomra. Szüleim barátai is — közéleti emberek, tanárok, művészek, más értelmiségiek — mind-mind hatottak rám. Az emberekbe való beruházás a leghatékonyabb tőke- befektetés. A világon kemény a verseny. Úgy gondolom, a jövőt nem az dönti el, hogy kinek mennyi fegyvere van. A jövőt az dönti el, melyik állam vagy társadalom képes a leggyorsabban olkaimazkodni a változásokhoz, vagy diktálni a változások tempóját. S ez csak részben gazdasági feladat. Pártalapszervezetünket az elméleti ideológiai sokszínűség jellemzi ma, akár a párt egészét. Az erőteljes reformerek és az óvatos, „tapasztalt" káderék. Tavasszal, a pártértekezletet megelőzően, igazi politikai hangulat uralkodott. Kiváló észrevételék és sok nagyszerű gondolat született az elbeszélgetések során. Ketten megváltak tőlünk: sajnáltuk őket, de tisztéltük is azért, mert vállalták a lépésüket. A párton belül is tisztázni kell a frontokat. Tudomásul kell vennünk azt, hogy a párttagok „részvényesei" is egyben a mi, pártunknak. Mi, több százezren nemcsak végrehajtóként szerveződtünk a párthoz. Mi alakítani akarjuk viszonyainkat. Azért, hogy a párt továbbra is haladó párt maradjon, hogy továbbra is képes legyen a maga erejénél, nyitottságánál és szervezettségénél fogva a magyar nép boldogulását szolgálni. Szabó Kálmán nyugdíjas, a Szocialista Hazáért Érdemrend kitüntetettje, 1926 óta vesz részt a mozgalomban. — Ha csak múlnának az évek! De repülnek... Én nem tudok elfogulatlanság nélkül beszélni a pártról, a mozgalomról. Tizenkettőn voltunk testvérek. Nehéz körülmények között nőttünk fel, s már gyermekkorban megkezdődött az elkülönülés: ki a gazdag, ki a szegény. Osztályhelyzetétől fogva sodródott az ember, s aki megtalálta a pártot, azt a közösséget, ahol a jövő iránti hitet megkapta, érezte az együvé tartozást, már elégedett lehetett. Nem volt könnyű a rendőrség figyelő szemei előtt. Röplapoztunk, üzenetéket vittünk, vitatkoztunk, győzködtük egymást. Emlékeim legszebbjei között a nagy mecseki kirándulások, amikor a munkáskörök a szabadban és szabadon találkoztak. Ma sokan azt mondják, az öregek félnek a változásoktól, ellenzik a napjainkban lejátszódó folyamatokat. Bocsánatos bűn ez, régi beidegződés, nem lehet kioltani az emberből. Mégis én úgy gondolkodom, s nagyon sokan vannak így vele a nyugdíjas alapszervezetben, hogy az élet folyását megállítani nem lehet, bízzunk a fiatalokban. Akik tartózkodnak a véleménynyilvánítástól, akik féltik a mozgalmat, azok is belül úgy gondolják, szükség van a vá hozásokra -változta tó sokra. Szeretnénk hinni: akkori álmai n4c a valóság talaján fogantak, s volt értelme a küzdelmeknek, az önfeláldozásnak. Dr. Tahin Tamás, a POTE orvosszociológusa: — A jelenben félelmetesen nehéz párttagnak lenni. Miért? Úgy gondolom, hogy ma a pártunk sokkal nehezebb helyzetben van talán, mint az induláskor, pedig akkor sem volt könnyű. De akkor talán a cselekvési lehetőségek egyértelműbbnek tűntek. Napjainkban egészen más minőségű és mennyiségű problémákkal kell szembenézni, s ebből adódóan a pártnak is újra kell definiálnia önmagát. Fordulat és megújulás — ezt .minden párttagnak önmagában is végre kell hajtania. Végtelenül fontos a múlttal való szembenézés, feltárni, hogy milyen reális cselekvési alternatívák voltok, s hogy ezek az alternatívák viszonylag szűk spektrumban jelentkeztek. Válaszolni kell a jelen kérdéseire is, s közben talán a legfőbbre, a párt belső megtisztulásának mikéntjére. Nem tisztogatásról van szó. Ahhoz, hogy a párt alapvető erkölcsi-morál is-politikai hitelét visszaszerezze, a köz bizalmának élvezője legyen, az egyes párttagok magatartásának is változnia kell. Erkölcsi tartás, emberség, következetesség, konzekvens magatartás, a realitásokkal való szembenézés, korrekt vitakészség. Mind égetően fontos dolog. Vállaljuk és kövessük a közélet síkján és a privát szférában, a saját életvezetésben is. Rendkívül fontosnak tartom, hogy a párt a valósággal együtt tudjon élni, ne higgye azt, hogy mások nem gondolkoznak, hogy más, értelmes gondolatok híján van. Nyitottság ebben is, de nyitottság a párton belül is. És még egy igen lényeges momentum, a nyilvánosság, ami talán a bizalom visszaszerzésének egyik legfontosabb garanciája. Dr. lóri János JPTE Filozófiai Tanszék vezetője. — Amikor 1952-ben beléptem a pártba, mindent igaznak és célként követendőnek tartottam, amit a Magyar Dolgozók Pártja hirdetett. Sajnos, két éven belül, mint egyetemistának, csalódnom kéllett.. . Nemcsak én, hanem igen sokon csalódtak, s ezt 1956 tragédiája bizonyítja: szétesett a párt egy-két nap alatt, s az újrakezdéskor az MSZMP-be a túlnyomó többség nem óhajtott belépni. Sokan kivártak, egézen 1957 júniusáig. Mogam, az egyetemi alapszervezet alapító tagja voltom. Miért? Lukács György tanítványnak vallom magam, s ő egész életében, mint párttag akart tevékenykedni, s nem rajta múlt, hogy ez maradéktalanul nem sikerült. Nehéz idők voltak azok is . .. Vallottam, a párton beiül a helyem, annak ellenére, hogy mindig akadtak olyan problémáim a saját pártomat illetően, ami a párthoz való viszonyomat nehézzé tették. Például Nagy Imre kivégzése után, 1958 tavaszán taggyűlésen méltatlankodtam amiatt, hogy Rákosi Mátyás ugyanokkor még annak a pártnak a tagja, amelyiknek én is . . . Az e taggyűlésen elhangzott kijelentésem majdnem a kizárást vonta maga után . .. Volt több hasonló eset, amikor megpróbáltam a saját fejemmel gondolkodni. Azt tartom tudniillik a legfontosabbnak, hogy a pórt minden tagja önmaga is tudjon maradni. S ma ez sokkal fontosabb, mint bármikor. Végül is a PÁRT, így csupa nagybetűvel, a párttagok összessége keil, hogy legyen, ne tudja tőlünk önállósítania-függet- lenítenie magát. Ne önálló, megfoghatatlan létező legyen, amivel-akivel nem lehet párbeszédet folytatni, vitatkozni, gondolatot cserélni. Ez a problémám szorosan összefügg a párton belülr kisebbség kérdésével is. Egyszerűen azért, mert az új gondolatok, a valóság alaki- tására-megváltoztatására irányuló törekvések mindig a kisebbségtől indulnak. (Sőt utóbb az is kiderült, hogy a kisebbségiek voltak azok az álláspontok is, amelyek mint a párt álláspontja jelenítődtek meg.) Jól ismerjük a múltat, amit én gyökerében a marxista párthoz méltatlannak tartok. Abban, hogy ne így legyen, szükséges a párttag autonómiája, egyénisége, annak érvényre juttatása. Az annyira sokrétű mai magyar valóságnak eddig még nem tapasztalt mozgásai, tömörülései jelennek meg, s ebben eligazodni csak önálló gondolkodással és nem valahonnét fentről jövő utasítások végrehajtásával lehet. Bízom abban, hogy Magyarországon is sokan vagyunk, éppen elegen1 ahhoz, hogy a kibontakozás élére álló pártot alkothassunk, olyat, mely valóban végre is tudja hajtani azt. Szocialista módon, még akkor is, ha ez nem a szocializmus útján való előrelépés, de mindenképpen a szocializmus rendszerének stabilizálását jelenti a szükséges visszalépések árán. Hiszen átmeneti társadalomról van szó, s illúzió volna azt hinni, hogy a kapitalizmus viszonyaitól ilyen rövid idő alatt függetlenedhet. Barna Viktor 31 éves tanár. — A mi generációnk — és nemcsak a párttagok — egy jövő-orientált, de mában élő nemzedék. Mi fiatalok, még érzékenyebbek vagyunk azokra a történésekre, amelyek hosszú távon érintenék bennünket. Ha értelmes célokat látunk és azok kialakításálban, megvalósításában részt is vehetünk, azért képesek vagyunk mindent megtenni. Ma egyre több szervezet jön létre a munkahelyeken, lakóterületen. A pluralizmus újjáéledése talán a párttagok számára a legnagyobb kihívás: e mozgalmakkal olyan viszonyt kell kialakítanunk, amelyben véleményünkkel-tet- teínkkell orientálni tudjuk őket, s ha úgy esik, velük együtt léphetünk fel az ellentmondások feloldása, megszüntetése érdekében. A jövőért. Társadalmunk válságának megoldásában az első lépés, hogy ne csak szavakkal politizáljunk. Szerintem a párt tagjainak legfontosabb feladata ma nem a kritikátlan egyetértés, a „fentről” érkező utasításokkal, s nemcsak egy érzelmi alapon létrejött azonosulás, hanem igen aktív viszony a politika alakításához. Eddig sokszor úgy éreztem, hogy a politika helyettem és nélkülem alkarja a problémákat megoldani: ma már egyértelmű, hogy ez csak „velem és általam" lehetséges. „Nekünk a gép diktál” Fonónők Dallos Attiláné fonónővel már találkoztam: pár éve, amikor a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét vette át az általa vezetett brigád Budapesten, a gyáriakkal együtt vártam a November 7. tagjaira Hirden. Megérkezésükkor a textiliparban elsőként - azóta is egyedüliként - kapott magas kitüntetéshez kijáró nagy taps tört ki, amit megilletődötten fogadtak. A pillanat maradandóvá vált. Egy másik emlékkép mégis elhomályosítja. Egyszer a fonógépektől kissé eltávolodva beszélgettünk, a zajban így is alig értve egymás szavát, s hirtelen elug- rott mellőlem Dallos Attiláné, visszarohant a géphez és leállítás nélkül, menet közben megkötötte az elszakadt szálat, valahol a gépsor közepén. Bravúros mutatvány volt. — Csakis úgy lesz kevesebb a termelési hulladék, ha időben észrevesszük a hibát, a szakadást - mondja, amikor emlékeztetem az esetre. - Nekünk a gép diktál. Még azt is megszabja, mikor harapjunk a kiflibe. A normát csak folyamatos gépműködéssel, leállás nélkül tudjuk hozni. Nehéz száz százalék fölé tornázni a teljesítményt. November 8-án a brigódtagok nem érték el a normát, mert nem mentek iái a fonó- és nyúitógépek, de az anyag- minőség is belejátszott a kisebb termelési eredménybe. Másnap, műszak vége előtt öt perccel meglett a norma, aztán 10-én, a fizetésnapon már újra állt a bál: — Igenis elégedetlenek va. gyünk - jelenti ki a brigádvezető. - Muszáj túlóráznunk, kinek házvétel, kinek építkezés, kinek családfenntartás miatt, de a magas levonást képtelenek vagyunk megemészteni. Kidolgozzuk magunkat a napi nyolc órában is, aztán még ráteszünk néhány lapáttal, s nem értjük, hogy miért minket sújt az adózás. Tartunk a következő évtől. Annyi mindent beszélnek, például, hogy a szén hetven százalékkal drágul. Félünk minden áremeléstől, mert már most elmegy a keresetünk a mindennapi megélhetésre és a törlesztésekre. Akik a brigádból falun laknak, azok többnyire tartanak állatokat, és a szőlő meg a föld sem hobbi mór senkinek. A helyzetet jelzi az a ruhagyűjtési akció, amit ez évben hirdetett meg a brigád a Pécsi Fonó- és Szövőipari Vállalatnál. Gyermek- és felnőttruhákat, pulóvereket, nadrágokat, cipőket hordtak össze a gyár dolgo. zói. A gyerekesek, egyedülállók, rászorulók válogathattak a használható ruhaneműk, lábbelik között. A legtöbben megértették, hogy Szükségben nincs helye a szemérmességnek I Amikor Kollár Évát, az egyik brigádtagot arról kérdezem, mi volt a legemlékezetesebb cselekedete a brigádnak, nem a kirándulásokról, gyárlátogatásokról beszél, hanem kapásból a dunaújvárosi mozgássérült fiatalembert említi, akinek a külföldi gyógykezelésére gyűjtöttek pénzt. Hozzáteszi, öröm mindannyiuknak, hogy a tizenhat éves ifjú már tudja a tolókocsit használni, s ez már igen nagy javulás a korábbi állapotához képest. A fonodában egy műszak létszáma 25-30 fő. Közülük most csak kilencen tagjai a brigádnak. Megnézik, kit vesznek fel: a döntéshez nemcsak a munkateljesítmény, a tartós száz százalék, hanem a magán és közösségi élet is számít. — A tizedik tagunkért nagyon fáj a szívem — sóhajt fel Dallos Attiláné. — Orsós Rozikát két évig neveltük. Olyan ügyes volt, hogy még a fonógépre is betanult, pedig odáig kevesen jutnak el ilyen rövid idő alatt. Én éppen táppénzen voltam ezen a nyáron, amikor ez a jó- lelkű, jószívű leány póruljárt: megszédítette egy fiú, s Rozika bumlizni kezdett. A vállalat felmondott neki. Hallottam, hogy még nem dolgozik. üzentem neki: visszavárjuk ! A fonónők minden munkában töltött négy év után egy év nyugdíj korkedvezményt kapnak. Dallos Attiláné állítja, hogy még nem hallott olyanról, aki nyugdíjazás után visszajött volna dolgoz, ni. Az emberi szervezet tűrőképessége határt szab. — Nincs bőven már a régiekből, az előkészítőben kicserélődtek az emberek. S valami nagyon hiányzik a több évtizede itt dolgozóknak, köztük nekem is: az, hogy a véleményünkre kíváncsiak legyenek. A Pécsi Fonó- és Szövőipari Vállalat November 7. szocialista brigádja felhívással fordult a Pécsett dolgozó szocialista brigádokhoz, hogy a Kommunisták Magyarországi Pártja megalakulásának hetvenedik évfordulóiét termelési eredményjavító pót- felajánlásokkal ünnepeljék. Ezt teszi a November 7. brigád is: javítva a munka- módszereken, minőségen és emelve a teljesítményszázalékot. L. Cs. K. Kozma Ferenc
