Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)
1988-09-03 / 245. szám
e Dunántúlt napló 1988. szeptember 3., szombat Szakszervezeti Munkáért arany fokozat Kiváló Bányász Frank Emil Frank Emil 41 éve jegyezte el magát □ szénbányászattal. Tanulóéveit a Mecseki Szénbányák jogelődjénél a Magyar Szovjet Hajózási Részvénytársaságnál töltötte. Választása nem véletlenül esett a bányára, a Frank családban már hagyománya volt ennek a szakmának. — Szüleim, nagyszüleim, de ameddig a családomat visszavezetni tudom, minden férfi a bányához kötődött, és az elő. dök nyomában fel sem vetődött, hogy a fiúk valahol máshol keressék a jövőjüket — emlékezett vissza a választásra a Vasas Bányaüzem 57 éves géplakatos csoportvezetője, akinek már szintén akadt követője, hiszen fia ugyancsak a bányánál helyezkedett el. Több mint négy évtized egy munkahelyen. Nem is kell más adat, ami jobban kifejezné, hogy Frank Emil szereti a választott szakmáját. — Nincs két egyforma nap a munkámban. Csoportommal a szállítóberendezések, szivaty- tyúk és különféle bányagépek üzembeállítását, javítását, folyamatos karbantartását végezzük föld alatt és föld felett egyaránt, ám egy üzemzavar, vagy annak megelőzésére vég. zett munkánk mindig ájat jelent számunkra. Frank Emil pályakezdése óta közéleti ember volt. Előfordult olyan időszak is, amikor egyszerre 10 választott társadalmi tisztség ellátásával bízták meg munkatársai. Erről a tevékenységéről így beszélt:- Egyszerűen nem tudok elmenni az emberek problémája mellett, hogy ne próbáljak meg valamit tenni a gond megoldása érdekében. Ez minden szakszervezeti aktivistánál így kell, hogy legyen, akinek pedig ilyen a természete, az óhatatlanul be. kerül a mozgalomba. Én a mások bajához mindig úgy közeledek, mintha a magamé lenne. Nem véletlen tehát, hogy Frank Emil immár több mint 35 éve szakszervezeti bizalmi. Jelenleg a gépészet főbizalmija, de 15 éve tagja már a vállalati szakszervezeti bizottságnak is.- Az igazság az, hogy a korábbi időkre szívesebben emlékszem vissza, a mostani időszak nagyon nehéz helyzetbe hozott bennünket. A megújuló szakszervezeti munkában csak a kivezető utat tudjuk keresni. A bizonytalan helyzet egyre jobban igényli az érdekképviseleti munka erősödését és ezeknek a feltételeknek nagyon nehéz megfelelni, amikor az üzem, a vállalat, a szénbányászat létéről vagy nemlétéről van szó. Sok a munkánk még addig, amíg a társadalom értékrendjében a méltó helyére kerül a bányászat. Kor szerint még három évem van vissza a nyugdíjig. Amíg dolgozom, addig ,én is igyekszem kivenni a részemet ebből a munkából. Frank Emil Szakszervezeti Munkáért arany fokozata kitüntetést kapott szeptember 1-jén a budapesti központi bónyósznapi ünnepségen. Farkas Pál Zoltán Nem mindennapi ember áll elöltünk: ő az, aki munkatársaival szinte nap mint nap Magyarország legmélyebb zugában fordul meg, túl az ezer- hórömszózadik méteren is. Farkas Pál Zoltán, a Bányászati Aknamélyítő Vállalat mecseki körzetének üzemvezetője, aki az ércbánya területén folyó aknaimélyítési munkálatokat irányítja. Jó színben és erőben van, senki sem gondolná, már két évet rádolgozott a nyugdíjra, és még mindig csak tovább, tovább, véglegesen maja csak a jövő bányásznapkor szeretne följönni.- Korábban aknamélyítőként a szénbányák területén tevékenykedtem, s csak két éve az ércbányánál. Kivitele-■ zés szempontjából ez szebb, sokrétűbb munka, jó érzés, hogy az ember maradandó alkotást hagyott maga után — vallotta munkájáról. És jól is fizető. Nem véletlen, 'hogy ezen a területen nem hiányzik a munkáskéz, pedig folytonos munkarendre tértek át, ami azt jelenti, hogy a hónap minden napján, dolgoznak, ebben a beosztásban mindenkinek havonta legalább egyszer szombaton és vasárnap is helyet kell állnia. A keresetek, a teljesítményt visszafogó adórendszer? Ezzel kapcsolatosan hasonló véleményen vannak szénbányász-társaikkal, s hogy náluk sem gondtalan az élet, arra utal, hogy az aknamélyítőknél is kétszer számfejtették a hűségjutalmat ... Farkas Pál Zolán Vas megyéből származik, édesapja erdész volt, ő is erdőmérnök szeretett volna lenni, de aztán a felvételi a Soproni Műszaki Egyetem bányamémöki karára úgy hozta, hogy bányamérő lett. ötvenhatban végzett, s három évig tanársegédként működött az egyetemen. Amikor azt Sopronból áttelepítették Miskolcra, Komlóra jött a szenesekhez. Az akkori trösztnél előbb mérnökségvezető, müjd körletvezető Zobákon, később, 1970-től 1975-ig bányamester. Ezt követően került át az aknaméiyítők mecseki körzetéhez, Komlón üzemvezető és irányítója a szénbányáknál folyó aknamélyítéseknek. Most pedig a MÉV-nél, ahol az V-ös bányaüzem jó tíz éve folyó mélyítési munkálataival éppen e hónap húszadikája körül szeretnénk végezni. Fankas Pál Zoltán életét Komlón rendezte be, minden oda köti. Családja, fiai, akik szaktársai, szintén az aknamé- lyítőkrrél dolgoznak, a nagyobbik aknász, a kisebbik szakvezető. Családi házát Komló zöldövezetében éppen a nyugdíjas évekre gondolva vásárolta, tartozik hozzá 320 négyszögölnyi kert, gyümölcsös és kis szőlő is. Elégedett az életével, a gyerekek is rendben vannak, a három leányunokával egyetemben. Farkas Pál Zoltán az élet- utat is elismerő Kiváló Bányász-kitüntetést szeptember 2-án vette át. M. Z. K. E. Kiváló Bányász Kiváló Munkáért Scheitler János Indíttatását aranyosgadányi iskolaigazgatójának köszöni, aki szívügyének tekintette, hogy tanítványai szakmát szerezzenek. így került 1957-ben Pécsre, a bányaipari technikumba, majd 1961-ben a Mecseki Ércbányászati Vállalathoz. A vájvégen megismerkedett a bányamunka úgyszólván min. den munkaműveletével, amit a katonai szolgálat szakított meg egy időre: 1966-tól már aknász, az idei év februárjától diszpécser főaknász a MÉV IV-es bányaüzemében. Épp szabadságról jött meg, amit igen kellemesen töltött el a Pécsi-tó mellétt, hódolva horgászszenvedélyének is. Az éjjeles műszak után beszélgettünk. — Mr a munkája a diszpécser főaknásznak? — Hozzánk fut be az öszszes üzemen belüli információ, ha valami probléma adódik, nekünk kell lerendeznünk, intézkednünk, hogy ne legyen kiesés a termelésben. Délután és éjszaka, amikor nincs bent a felső vezetés, mi felelünk az egész bányáért. Telefonon közvetlenül érintkezünk a munkahelyekkel, s ha szükséges, rögtön a helyszínre megyünk. Lekopogom, szolgálatom alatt komolyabb üzemzavar vagy baleset nem volt. — Huszonhét éve került a vállalathoz. Milyen volt akkor, s milyen ma az ércbányász munkája? — Gépesítés szempontjából hatalmas a fejlődés, nálunk is korszerűbb, termelékenyebb gépeket állítottak be. Sok új technológiát vezettek be, ami biztosítja a magasabb teljesítményt. De azért ugyanolyan nehéz a bányamunka, ma is nagyon keményen meg kell dolgozni. Időközben ugyanis a bányabeli körülmények kedvezőtlenebbek lettek, a kőzet keményebb, a művelés a mélybe halad, ahol a klimatikus viszonyok megviselik az embert.- Megbecsülés? — A szénbányászat visszafejlesztésével magának a bányászatnak a presztízse is csökkent, s ezt mi is érezzük. Anyagi és erkölcsi vonatkozásban is, és hát a szociális háttér sem a régi, a lakáshoz való jutás például ma már szinte elérhetetlennek tűnik. Tizenöt-húsz évvel ezelőtt az ember úgy jött a bányába, hogy arra az egész életét ráteheti. Most bizonytalansági érzés van. Aztán azftn is elgondolkodik az ember, hogy más, napszinti mun. kahelyeken sem sokkal kevesebb a fizetés, akkor mi értelme kockáztatni az életemet és az egészségemet a bányában? Aztán a jövedelemadó is borzolja a kedélyeket, nem ösztönöz a többlet teljesítményekre, nincs meg az a húzóerő, mint korábban. Nem panasznapot tartunk, dehát erről is szót kellett váltani, a bányász társadalmat manapság ezek a kérdések foglalkoztatják leginkább. Scheitler János mindazonáltal sietett hozzátenni, szeretettel, odaadással végzi munkáját, örül a kitüntetésnek. És hát látja a dolgok másik oldalát is, tisztában van azzal, hogy maga a népgazdaság is nehéz helyzetben van. A nagyobb összefüggéseket úgymond hivatalból is ismernie kell, hiszen közéleti szerepet vállalt. Volt KISZ-alapszervezeti titkár, pártvezetőségi tag, elvégezte a hároméves pártis- kolót és a négyéves szakosítót, jelenleg az 1-es körlet pártalapszervezeti titkára. Hogy erre sok szabadidőt kellett és kell áldoznia? Megértő családi háttér nélkül bizony nem ment volna. S itt szeretettel említette feleségét, aki tanácsi dolgozó, s két gyermekét, a hetedikes és a negyedikes gimnazista nagylányát. M. Z. Molnár György Molnár György még alig múlt 15 éves 1959-ben, amikor Komlóra került a vájáriskolába.- Sokszor eszembe jut az az idő, ugyanis szinte úgy szöktem meg otthonról. Egy barátommal röpcédulás oszlopragaszokon olvastuk, hogy „Fiatalok, gyertek bányásznak Komlóra". Hát mi jöttünk. Pedig érvényes felvételim volt már okkor a soproni erdészeti technikumba, ez a szakma mégis valahogy jobban vonzott. Előttem volt nagybátyám példája is, gyerekkoromban gyakran láttam bányászegyenruhában a különböző ünnepségeken — emlékezett vissza a Béta-akna csapatvezető vájára. A vájóriskolát elvégezve, még mindig fiatalemberként, alig 18 évesen került a nagyüzemi termelésbe. Rövid ideig mint fejtési vájár, majd ezt követően egészen a mai napig vógathajtó vájárként tevékenykedett. Alig több, mint tíz évvel a munkába állása utón csapatvezető vájár lett — Szívesen emlékszem arra az időre. Nagyszelvényű vágatokat hajtottunk, gépsorral is dolgoztunk igen jó eredménnyel, talán ennek is köszönhettük, hogy csapatommal már az első években a vállalat kiváló brigádja lettünk. A 70-es évek közepén aztán egy újabb brigád élére kerültem, amely összetételénél fogva egészen az elmúlt évekig mindig a vállalat kiváló ifjúsági brigádja címért volt nagy hcrcban. A bányászokat a többi emberek körében általában valamilyen tisztelet övezi. Bátor embernek tartiák őket Amikor erre terelődött a szó, Molnár György a következőket mondta.- Bátorság? Az általában csak az első időszakban kell, -egy idő után már megszokottá válik a leszállás. Elképzelhető az is, hogy eleinte fél valaki, azután az idő múlásával belőle lesz a legjobb bányász. Én nem panaszkodhatom, úgy szoktam mondani, hogy hozzám jó volt a bánya. Kisebb sérüléseim voltak ugyan, de semmi komolyabb. Ez azonban íszerencse kérdése is ott lent, nap mint nap, óráról órára más arcukat mutatják a vágatok. Molnár György immár több, mint 15 éve szocialista brigádvezető. — Mindig azon igyekszem, hogy a megszerzett tapasztalataimat a lehető legjobban adjam át a fiatalabb munkatársaimnak. Én is így tanultam annak idején méghozzá nem is akárkitől, hiszen a Bcka István, Juhász István, Szin József nevek még ma is jól csengenek bányászköröj^ ben. De a jó bányász a tanulást soha nem hagyja abba. Azáltal lesz jobb és biztonságosabb a munkája. Brigádunk egyébként kiváló kollektíva, számos közös megmozdulással tesszük errjléke- zetessé az együtt ledolgozott éveket. Beszélgetésünk során óhatatlanul is szóba kerültek a bónyósznapi ünnepségeket alig néhány nappal megelőző események. — Mi nem a munka nehézsége és a lenti körülmények ellen tiltakoztunk. Viszont nekünk kell kivívnunk a szakma elismerését. Én, élve a lehetőséggel, a 4000 műszak lejárta után jövőre szeretnék nyugdíjba menni. De bízom abban, hoqy addig legalább már a lehetőségét látjuk az egyes üzemek, a Mecseki Szénbányák, a szénbányászat kibontakozásának, hogy dolgozóink a múltéhoz hasonló elismerésben részesülnek. Molnár Gvörgv Kiváló Munkáért miniszteri kitüntetést kapott szeptember 2-án a komlói bányásznapi ünnepségen. K. E.
