Dunántúli Napló, 1988. szeptember (45. évfolyam, 243-272. szám)

1988-09-24 / 266. szám

1988. szeptember 24., szombat Dunántúlt Tlaplo 5 Lakásépítés, lakásgazdálkodás, lakbéremelések A magyar építőipar képes a megújulásra Petrovai László ÉVM miniszterhelyettes nyilatkozata lapunknak A Baranya Megyei Építő­ipari Szervezetek Gazdasági Társasága (BÉKI), elmúlt heti mohácsi igazgatósági ülésén .,Az építőipar időszerű kérdé­sei és főbb feladatai" címmel tartott előadást Petrovai László építésügyi és városfej­lesztési miniszterhelyettes, aki interjút adott lapunknak.- Az utóbbi években sok újdonsággal rukkolt ki oz ágazat. Sikeresen vezették be a versenytárgyalásos rendszert, önkormányzati for- mára álltak át az állami épitőipari vállalatok, a ko­rábbi hatásági árakat mind­inkább lelváltja a piaci ár. Milyen ma a hazai építő­ipar és épitőanyagipar hely­zete?- Az utóbbi négy évben je­lentős változásokat él át az ágazat, önkormányzati formá­ra állítottuk át az állami építő­ipari vállalatokat és a piac egyéb elemeit is élővé tettük. Eb­ben első helyre teszem a piaci árak kialakítását, amelyben ez évben még a lakásárak is piaci megállapodásos árakká alakul­nak. A vállalkozás tekinteté­ben teljes a piaci szabadság, minden vállalat olyan feladat­ra vállalkozhat, amelyre képes. A vállalati formák szabad vál­toztatási lehetősége mellett, nagyon fontos eszköze a piac­nak a verseny, amely jelenleg az összes szerződésből már 26-28 százalékos részarányt képvisel. Ennek az átállásnak, vagy átalakulásnak, nagyon fontos eredménye, hogy ma nyugodtan mondhatjuk: a pi­aci megállapodásos árak min­den költséget tartalmaznak, tehát az építőiparban valóban kialakult egy költségérzékeny ármechanizmus és tényleges á' is. Ma az építőipar sem­milyen mértékű állami támoga­tósban nem részesül, sőt ma már a költségvetés egyik leg­biztosabb befizető népgazda­sági ága. — Ez évben megszűnt, il­letve megszűnik az ágazol állami támogatása, tehát a megrendelőnek a tavalyinál is lényegesen többe kerül az építkezés. Ez a többletkölt­ség-átruházás mennyiben nö­veli az inllációs szintet?- A mostani reformfolyama­tokban a termelési támogatá­sok csökkentése és megszün­tetése irányába lépünk, az építőiparral tehát ilyen érte­lemben nem kell foglalkozni. Természetesen a támogatások megszűnése, a piaci ár és a reális költségek ár-visszatükrö­ződése eredményez egyfajta ármozgást. Ez jelenleg a ko­rábbi hatósági árak megszű­nése után infláció fölötti ár­szinteket alakított ki, de ez csak egyéves időszakra te­kinthető. Erre az évre mi ter­vezetten, gyakorlatilag a nép- gazdasági inflációs szint alatti építőipari ármozgást várunk. Az építőanyagok támogatása is, gyakorlatilag az idén meg­szűnik. Ez eredményezte az idei első félévben a jelentős építőanyagipori ármozgásokat. A jövő évtől gyakorlatilag az építőanyagipar is hasonlóan működik, mint az építőipar, csak néhány beruházás közve­tett állami támogatása lesz ki­vétel. Az építőipar és az épi­tőanyagipar árai jelenleg már piaci árak, ezek mozgása a népgazdasági infláció mértéké­ben változik, tehát az egyéb költségek ' begyűrűződése fog megjelenni az árainkban. De önmagában az építőipar saját termelési ára — ha az árnak ezt a részét veszem —, vagy az anyagipar önmagában nem fog nagyobb inflációt ger­jeszteni, mint a begyűrűző ho­tások. Tehát, nem innen indul majd az, hogy milyen mérték­ben építünk lakást. . . — ló néhány éve a laká­sok 80-90 százalékban ál­lami lakásként épültek, ma már ez az arány talán ha eléri országosan is a 10 szá­zalékot. Várhatunk-e jelen­tős javulást e téren? — Az építőiparon és az épí­tőanyagiparon úgy érzem, nem múlik. Mi általában azt mond­juk, hogy ma már nem a la­kásépítés kínálati oldalát kell kezelni, hanem a keresleti ol­dalt. Fizetőképes keresletet kell támasztani a lakásépítés­sel szemben és ez a megha­tározója, hogy 1989-ben meny­nyi lakás fog épülni. Fizetőké­pes keresletről kell tehát be­szélnünk, pontosan amiatt, mert egy ilyen jellegű helyzet alakult ki, ezért foglalkozik ma a kormányzat és a legfelsőbb politikai szervezeteink is egy új lakáspolitikai koncepció ki­dolgozásával, amely többek között egy fizetőképes kereslet megtámogatását is eredmé­nyezné. A termelési szférából kivonul az állami támogatási rendszer és az így kialakult költségérzékeny árak lakásba visszagyűrűző hatását egy szo­ciálpolitikai rendszeren belül kívánja a kereslet, tehát a család oldalán megtámogatni. Ez nem egy normatív támoga­tási rendszer, mint ami ma lé­tezik, hiszen ha bárki állami lakásban lakik — ha már be­jutott, vagy aki lakásépítésre vállalkozik kapja a kedvez­ményt, bármilyen jövedelmi vi­szonyok között él. Ez a követ­kező, fokozatosan vagy gyor­san kialakuló rendszer viszont, alapvetően szociálpolitikai szempontból, a rászorultaknak tudja differenciáltan visszaad­ni a támogatást.- Több állami lakás tehát a jövőben sem épül, viszont bejelentették az újabb, vár­ható lakbéremeléseket. A bérlakásban élők milyen mérvű emelésre számíthat­nak? — Ebben a kérdésben még nem tudok konkrétumot mon­dani. Még ebben a hóna-pban a legfelsőbb politikai fórumok elé kerül a koncepció, és az év végéig várható a kormány­zati döntés. Az eddigi elkép­zelések egyik fő tendenciája, hogy a lakásszférából, a la­kásépítésből és a lakások üze­meltetéséből, tehát a termelé­si szférából kivonnánk a tá­mogatást és egy piaci szférát alakítanánk ki. A jelenlegi tá­mogatást, vogy olyan támoga­tási mértékrendet, amilyet a költségvetés lehetősége bizto­sítana, a szociálpolitikai rend­szeren belül, családegységre - család számától, nyugdíjtól, jövedelmi és vagyoni helyzet­től függően —, vinnénk vissza. Mértékrendeket ma még túl ko­rai mondani, ezek várhatóan december táján alakulnak ki.- A lakásbérlők állítják: megfelelő szervezéssel és jó gazdálkodással, ki lehet hozni a jelenlegi lakbérek­ből a lakásfenntartást és • üzemelést. — Pontosan azt nem lehet egységesen megmondani, hogy reálisan mennyibe kerül ma a lakások üzemeltetése. A lak­bér az egy átlagos, normatív, meghatározott bérleti díj, és a támogatás az egyes fenntar­tó üzemek költségeitől függő támogatás, tehát szóródik. De a valóságban is szóródnia kell, hiszen egy új, jól meg­épített, jól átvett és jól kar­bantartott lakótelep üzemelte­tési költsége messze eltér egy mondjuk, háború előtt épült lakótelep üzemeltetési költsé­geitől. Épp ezért, az új lakás- politikai elképzelésekben felté­telezzük, hogy területenként szóródó lakbérek alakulnak ki. Az üzemeltető szervezetek je­lenlegi helyzetét sem tartjuk megfelelőnek, szervezeti vál­toztatást is javaslunk, amely­ben csak a lakások tulajdono­si szervezetei maradnának meg és ezt úgynevezett tanácsi tu­lajdonként vezetnénk be, mint fogóimat, a lakásokon végzett munkát viszont vállalkozási pi­acra kell kihelyezni. így akkor a lakások fenntartási költsé­gei tértől, lakástól, vagy terü­lettől függően, valóban reáli­sak lehetnek. Hogy ez valójá­ban mit jelent majd? Remél­jük, hogy az átszervezés és az ilyen jellegű átalakulás ered­ményeként, nem lesz akkora ez a különbség, mint amekko­ra o mai lakbér és a támoga­tás együttvéve, a jelenlegi lak­bérbevétel és a támogatás összességénél alacsonyabban fog elhelyezkedni. Ebbe termé­szetesen nem lehet beleszá­molni az elmaradt felújításo­kat. Úgy tervezzük, hogy a lakbérek tükrözni fogják a teljes és tényleges üzemelte­tési költséget és a fenntar­tási, felújítási tartalékképzést. Ebben nem szerepelne a la­kás bekerülési értéke és az elmaradt felújítások, tömbre­konstrukciók költsége, mert ezeket változatlanul az állami költségvetésből biztosítanánk. Természetesen ebben az eset­ben jelentős mértékű szóródá­sok alakulhatnak ki. Meggyő­ződésünk, hogy egy szervezeti átalakulás után, hatékonyabb lesz a lakásgazdálkodás.- A lakásgazdálkodás ha­tékonyabbá tétele is mind égetőbb probléma, hisz ke­vés lakás épül, nagyon sok lakás viszont, lényegében ki­használatlan. A lépcsőzetes lakáshoz jutás lehetőségei­nek biztosítása, nagyon sok Hatol házast tehermentesít­hetne a nem épp alacsony albérletezéstől.- Ha a lakásszférából ki­vonjuk a támogatást, és min­den értékén cserél gazdát, akkor átrendeződik a lakások­kal kapcsolatos viszony is. Hi­szen ebben az esetben a bér­lő már meggondolja, hogy a magasabb értékű lakás jelen­tősen megnövekedett lakbé­rét fizeti-e, vagy otthagyja, különösen akkor, ha nem ré­szesül szociálpolitikai támoga­tásban. Tehát mindenképpen átrendeződéssel kell számol­nunk. — Ezt úgy is érthetem, hogy tömegesen eladók lesz­nek a bérlakások?- Nincs olyan cél, hogy az állam adja el a bérlakásokat. Olyan cél sincs, hogy jelentős mértékben növelni kell az ál­lami bérlakásállományt. Talán inkább azt kell mondani, hogy azokat az állami bérlakásokat, amelyek üzemeltetését, fekvé­sét, szétszórtságát tekintve, vagy egyéb okokból nem gaz­daságosak, egy ma már vagy a jövőben kialakuló gazdasá­gos lakbér mellett sem, akkor azokat adja el. Tehát ezt a lehetőséget meg kell adni. De azokat az egységes lakótele­peket, azokat a jó minőségű lakásokat, amelyeket tényleg ki lehet adni megfelelő bérleti díjért és azokat ebből lehet fenntartani, értelmetlennek tar­tanám, hogy az állam ezektől megszabaduljon. A bérlakás mennyiségére egy olyan or­szágban, ahol a jövőt tekintve jelentős tőke- és munkaerő- áramlással számolunk, minden­képpen szükség van. Tehát, nem célja a mostani előter­jesztéseinknek a bérlakás­állomány csökkentése. — Végezetül még egy kérdés: milyennek Ítéli meg az épitőipari ágazat jövő­jét?- Egyik olyan iparág va­gyunk, amely a többivel szem­ben bizonvos előnyben van a piacosodás tekintetében, fel­készültebbek vagyunk. Tehát, az 1989-ben kibontakozó re­formfolyamatokban mi valami­lyen előnnyel indulunk. Ez az egyik tényező, ami optimiz­mussal tölt el. A másik: akár­milyen is lesz a népgazdasági helyzet, a struktúra-átalakítás, a termelésszerkezet-átalakítás, mindenképpen építési vonzatú. Tehát, még a hazai piacon és hosszabb távon is, lesznek je­lentős építési feladataink. Amennyiben az egész nép­gazdaságon a piacosodás abba az irányba« megy, amit ma a reformfolyamat tervez, és minden ár költségérzékeny és piaci árrá alakul ki, és ver­seny lesz a népgazdaságban és ha megfelelő lesz a külföl­di tőke mozgása is, akkor a magyar építőipar ismét abba a helyzetbe kerülhet, hogy külföldi vállalkozásokban is sikeresen részt vehet. Én min­denképpen optimista vagyok. Murányi László A korszerű öntözőberendezés rendszeres használatával is ja vitják a termésátlagokat Tíz év a csúcson Termelési nagydíj Belvárdgyulának Ez volt az első év Baranyá­ban amikor a MÉM Termelési Nagydíját nem humuszföldön gazdálkodó, de kifejezetten kedvezőtlen adottságú — 14,7 átlag aranykoronás földeket művelő — mezőgazdasági nagyüzem, a belvárdgyulai Közös Üt Termelőszövetkezet nyerte el. A hat falu határá­ban 4299 hektárnyi területü­kön — ebből 3183 hektár a szántó — kevés a síkság, sok a domb, a nehezen művelhe­tő meredek lejtő. Nem szolgál előnyükre a vasúttól való nagy távolságuk sem. A legköze­lebbi vasútállomás Pécsvára- don van, 23 kilométerre a tsz központjától. ’’alán ezek a hátrányos kö­rülmények késztették a három nemzetiségű — magyar, né­met, délszláv — szövetkezeti kollektívát arra, hogy kezdet­től megfontoltan, takarékosan, minden fillérről számot adva gazdálkodjanak. Harmincéves a tsz, de sosem voltak vesz­teségesek s ezt a szorgalmuk mellett legfőképpen annak kö­szönhetik, hogy rekord évek­ben nerr, élték fel a jövedel­met, elem« csapásra, gyen­gébb évekre számolva mindig tartalékoltak. Ez az önkorláto­zó, a ma mellett a holnapra is tekintő mentalitás nyilvánul meg a náluk még ma is mű­ködő családi tervezésben, s abban, hogy a tagok évköz­ben csak előleget vesznek fel, s így bérük egy részét a tsz befekteti, megforgatja. Ennek köszönhető a nagy pénzügyi stabilitásuk, az a tény, hogy a jelenlegi — betétben, ér­tékpapírban lévő — készpénz- tartalékuk meghaladja a 110 millió forintot, ami egyedül­álló a megyében. Ebből kell kiindulni ha a nagydíj odaítélésének okait ku­tatjuk Belvárdgyulón, hisz ez a díj nem egy év kiugró eredményeit, hanem egy hosz- szab időszak átlagon felüli tel­jesítményét ismeri el. A Kö­zös Út Tsz nem a rekordho­zamairól nevezetes, bár a 6 tonnás búza és a 10 tonnás kukoricatermés — tavaly eny- nyit értek el — az élmezőnyt reprezentálja. Épp a hátrányos adottságaik miatt ezt a nívót nem minden évben tudják tar­tani. Annál egyenletesebbek a hatékonysági mutatók. A 100 forint költségre jutó nyeresé­gük 11 éve meghaladja a 30 forintot — a megyei átlag 13 forint. E té-en 11 éve abszolút megyei elsők. A MÉM STAGEK értékelése szerint, az utóbbi négy év átlagában 1300 tsz közüI országosan a negyedi­kek. Ezt ismerte el a hat „ki­váló" cím és a számos okle­vél, most pedig a Termelési Nagydíj, a legmagasabb díj, emit mezőgazdasági üzem megkaphat. A díj átadásakor Vitek Pál tsz-elnök kifejezetten önös ér­dekeikkel magyarázta a jó tel­jesítményt. „Mivel ez a tsz a tagoké az ő boldogulásukért történik itt minden." S ez igaz is, ha figyelembe vesszük az évi 110 000 forint személyes jövedelmet, ami hét év alatt megduplázódott. Ezek a helyi törekvések azonban teljesen szinkronban vannak az ország érdekeivel. Legfontosabb termékeik — zöldség, gabona, sertés — jó minősége az exportkövetelmé­nyeket is kielégíti. A gabona, a hús és a zöldség progra­mokból egyaránt kiveszik ré­szüket s a termelés növelése érdekében évről évre jelentős fejlesztéseket hajtanak végre. A felhalmozás és részesedés aránya a Közös Út Tsz gyakor­latában 50—50 százalék, ami rendkívül feszesnek látszik, s ez is azt a mentalitást jelzi, |hogy nemcsak a mát, de a holnapot is nézik. Fejlesztéseik alaoja a saját erő, hisz évek óta hitel nélkül gazdálkodnak, üzemi nyereségük ugyanakkor a nyolcvanas évek átlagában meghaladja az évi 50 millió forintot, ami a gazdasági po­tenciáljukhoz mérten kima­gasló eredmény, főként ha azt is figyelembe vesszük, hogy csaknem tisztán mezőgazdasá­gi alaptevékenységet folytat­nak. Ipari üzemük egy kisebb vágóhíd kivételével gyakorlati­lag nincs. Kereskedelmi egy­ségük a saját kisvendéglő — ami egyben üzemi konyha is - évi 3,5 millió árbevételt hoz, ez a 293 milliós össz-árbevé- tefhez képest elenyésző. Évente 25—40 millió forin­tot ruháznak he a termelésbe. Az idén például 42 millió fo­rint értékű fejlesztést valósíta­nak meg. Ebből folytatják az 50 milliós sedéstelepi rekonst. rukciót, ha elkészül, az ere­deti 6000 helyett, évi 15 000 hízottsertést tudnak majd ki­bocsátani. Folytatják a nagy­üzemi szőlőtelepítési progra­mot, három év alatt 50 hek­tár új szőlőt ültetnek 20 mil­liós beruházással. Az öntözési programjukkal c víznyerési le­hetőségeiket bővítik, új víz­tározót építenek 2,5 millióért, így tudják biztonságosabbá tenni a konzervgyári zöldbab, zöldborsó termelését. A na­pokban adták ót műszakilag az új Báboina szárítót — ez mór a második — ami 10 mil­lióba kerüli. A gabonatároló kapacitásukat az idén újabb 2000 tonnával bővítik. Így et­től az évtől már 5000 tonna terményt tudnak betárolni az állatállományuk és a háztáji részére. A nagydíjat ezúttal nemcsak egy szorgalmas, de egy na­gyon bölcsen irányított, céltu­datosan dolgozó kollektíva kapta meg. Egy országnak ad­hatnának mintát, hogy kell a hátrányt is előnyre fordítani, s egy közösség jövőjét nehéz vi­szonyok között is biztonságos­sá tenni. — Rné —

Next

/
Thumbnails
Contents