Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-29 / 240. szám

1988. augusztus 29., hétfő Dunántúli napló 7 FäLvnnuitTö. nioszTHLcmmtiiKOzis Csaba Gábor egy cselsorozat után már csak a kapussal áll szemben — és gólt lő. Fotó: Kóródi Gábor Diplomások örömfocija A szombati nap folyamán valószínűleg még az ,,öreg" Paolo, (azaz Paulovics Sanyi bácsi) sem tudta összeszám­lálni volt futballistáit, így hát 'hiába is firtattuk volna, há­nyán fogadták el régi csapa­tuk, a PEAC meghívását, nem nagyon kaptunk vona megbíz­ható információt. A délelőtti, baráti kört megalakító ülésen ágy 150-en lehettek, s sokan voltak olyanok is, akik csak a délutáni örömfocira futottak be. Nincs mit csodálkozni ezen, a pécsi egyetemisták-fő­iskolások labdarúgó-csapata az elmúlt évtizedek folyamán az ország minden . részébe exportált játékosokat, (sőt, akad, aki Marokkóban kötött ki), s valamennyi ex-peacost nehéz lett volna összegyűjte­ni. A szervezők mindenesetre nem panaszkodhatnak: leg­alább háromszázan tették tisz­teletüket a szombat délutáni pályaavatón, szinte minden korosztály képviseltette magát. Itt volt Mike János, és Kö­vér Géza, akik 49-ben még a Puskás-féle főiskolai váloga­tottal világbajnokságot nyer­tek, aztán Cs. Kovács és Bá­lint L. (a PEAC után Komlón, az NB l-ben folytatták), de a mai arcok sem hiányoztak. Papp dr., Kovács L, PruCkner és még sorolhatnánk. A dél­utáni két mérkőzésen, min­denesetre körülbelül nyolcvan diplomás mutatta meg, hogy alig felejtett valamit labda- büvölés tudományából, s kö­zülük sokan a baráti társaság­nak is tagjai lettek. Az üzlet egyébként bein­dult. Mármint életrevalónak bizonyult az az ötlet, hogy az egyébként igencsak soványka szakosztályi költségvetést a klub szimpatizánsainak segít­ségével próbálják elfogadha­tóvá alakítani. A baráti kör egyszámlájára már eddig is majd' százezer forintot utaltak a régi játékosok, ami valljuk meg, az önfenntartásra Ítélt szakosztálynak úgy kellett, mint az éhezőnek egy falat kenyér. A gyönyörűre sikere­dett füves pálya mellé tehát egy kis pénz is befolyt. P. Zs. Új edző a Pécsi MSC női kézilabdacsapatánál Tóth János, a vállalkozó Régi megfigyeléseken ala­puló igazság: az élet nehéz helyzetei, megoldásro váró fel­adatai legtöbbször szinte vonzzák a nehéznek tartott embereket. Nos, ezúttal a PMSC női kézilabdacsapatá­nak jelenlegi helyzetében, mindez kétszeresen igaz. Ar­ról, hogy a leköszönt Sudár Ferenc helyébe lépett Tóth Já­nos nem tartozik a könnyű edzők közé, bizony oldalakat lehetne írni. Annál is inkább, mert a fiatal testnevelőből lett kézilabdaedző a megszállott­ságig elkötelezte magát a sportággal. Márpedig a vala­mi iránt elkötelezett emberek többsége inkább a maximumot követelő, mintsem a kevés mun­kával elért sikerrel beérő típu­sok közé tartoznak. Mindennek szinte a velejárója, hogy ezen törekvések külsőségekben, stí­lusban, munkamódszerben is kifejezésre jutnak, amelyek épp úgy szerezhetnek a jel­lemzetteknek segítő munkatár­sakat, barátokat, minthogy biz­tosíthatnak maguknak gán- csoskodókat, ellendrukkereket, irigyeket és ellenségeket. Vo­natkozik ezen esetben mind a játékosokkal, a közvetlen mun­katársakkal, sportvezetőkkel vagy éppenséggel a szurko­lókkal kialakítamdó kapcsola­tokra egyaránt. Mitagadás, Tóth János nincs irigylésre méltó helyzetben. Nemcsak a PMSC fölött össze­gyűlt viharfelhők miatt, de sokkal inkább a nyolc év tá­voliét után az NB l-be most visszatért csapat helyzete miatt sem. Jóllehet a csapatban — ha lassan is — rendeződni lát­szanak a sorok, a biztos benn­maradást jelentő pontok gyűj­tésében bizony nehéz hónapok várnak a vadonatúj edzőre, no és a csapatra is, amelynek fiatalabb tagjai, valamint a közvetlen utánpótlást jefentő tartalékegyüttes játékosai is a sok sikert elért Tóth-iskolában ismerkedhettek meg a kézi­labdával.. Tóth János tehát nemcsak ,,kemény" modorával, sokak­nak nehezen elfogadható stí­lusával szerzett magának hír­nevet a sportágban, de kimon­dottan kemény munkájával, mind önmagától, mind a spor­tolóktól sokat követelő edzés­módszerével is. Minderről so­kat beszélhetnének azok az if­jú hölgyek, akik inkább eltá­voztak Tóth János csapatától, s más egyesületnél folytatják a kézilabdázást, vagy azok, akik eleve feladták a jobb tel­jesítményért folyó küzdelmet. Csakhogy legalább annyian állhatnak a másik oldalon azok, akik tagjai lehettek az úttörő-olimpiákon, a középis­kolai bajnokságokon, vagy a serdülő és utánpótláscsapatok vetélkedőin sikerrel szerepelt gárdának. A kétségkívül nem leány­álom terhelésű felkészítések azonban máris figyelmet ér­demlő eredményeket produkál­tak. Nemcsak az NB l-be föl­került piros-fekete csapat felét alkotó játékosokkal, de a klub­ból a magyar ifjúsági váloga­tottba is meghívott Dolmány, Tóth, Takaró sportolók teljesít­ményében is. Tóth János vállalkozott a nehéz feladat megoldására. Azt azonban csakis az ő mun­káját, törekvéseit támogató já­tékosokkal lesz képes véghez vinni. Az első feladatra már pénteken sor kerül, amikor a szegedi együttes elleni mérkő­zéssel nyitják a- háromfordulós bajnokság mqsodik felvonását Pécsett a városi sportcsarnok­ban. Kapu László A megbántott ember szívfájdalma „Nem én fúrtam meg Lendvayt” Horváth László még gyúró sem lehel- újra Hamar kiderül a szavaiból: megbántott ember. Ezt nem is titkolja.- Nem ezt érdemeltem azok után, amit az egyesületért tet­tem. Ügy is, mint játékos, úgy­is, mint gyúró, kapusedző, pályaedző, vezetőedző. Amíg futballoztam, éltettek, most meg nagy pofont kaptam tő­lük. Váratlanul ért, hogy la­pátra tettek, eléggé meg is viselt a dolog. Horváth László beszél így. Régebben, a hetvenes évek végén, a nyolcvanas évek elején a PVSK-ban volt lab­darúgó. Többször több ezer ember tapsolt neki a Verseny utcában. — Nagy hiba volt, hogy ak­kor, 1981-ben nem mentemel Pécsről. Pedig sok csapat hí­vott, az NB l-be is, miután ki­estünk az első osztályból. Ha valamelyik klubhoz távoztam volna, ma ott minimum gyúró lehetnék. Az a nagy szívfájdalma, hogy az idén nyáron lemon­dott a szolgálatairól a PVSK. Az NSZK-ban volt rokonláto­gatáson, mire visszatért, egy levél várta, ebben megköszö­nik eddigi fáradozásait —, de nem kérnek többet belőle. Semmilyen minőségben. Úgy jött ki, ezt hallottam vissza a városban is, mintha én fúrtam volna meg Lend­vayt. Mintha én oltottam vol­na be a másik három focis­tát, Hámorit, Tihanyvárit és Gergicset ellene. Pedig erről szó sem volt. A csapat játé­kosai tudják: az edzőváltás­hoz nem volt közöm. Aztán mesélni kezd erről is, arról is. Hogy mennyit tett eddig a PVSK-ért az idei leg- zűrösebb időkben. Felemlegeti azt az esetet is, amikor a technikai vezető hét közben felmondott, így utána senki sem kukkantott bele az iga­zolásokba. Szombaton, Nagy­kanizsán a sorsdöntő mérkő­zés előtt derült ki, hogy az „egyből", illetve az ifiből összesen 14 embernek lejárt a sportorvosija. A 14-ből 5 kezdőember lett volna az „egyben". Olyanok kerültek be akkor az utolsó pillanat­ban az ifiből, akikkel nem le­hetett létfontosságú találko­zón nyerni, vagy legalább is pontot szerezni. Ahogy Hor­váth László mondja, rajta ném múlott a kiesés. És arról is szól, hogy az utóbbi egy-két évben a PVSK új igazolásai is neki köszönhetők. Mindezt persze önszorgalomból csinál­ta, nem az ő dolga lett volna.- Bármibe belementem vol­na, hogy a csapat közelében maradjak. Még a gyúrói ál­lást is elvállaltam volna újra. De hát nem a sporttal kap­csolatos állást ajánlottak fel, hanem például olyant, hogy legyek valami gondnokféle a síházban. Jelenleg a Nevelési Központban vagyok úszómes­ter. Nem hiányzik az a lég­kör, ami a PVSK-nál volt. Nem is járok le Vasút-mecs- csekre, igaz, másokra sem. Egyelőre meg tudom állni, hogy ne nézzek „élőben" fut­ballt, bár ki tudja, meddig bírom ki ezt. Be vagyok ugyanis oltva focival . . . Horváth L. Országos vidékbajnokság Debrecenben. Az 1500 síkfutás mező nye, az élen Honti Róbert. Pécsiek az olimpián — Mexikó 1968 (9) Honti Róbert Nem ízlett a magaslati levegő Tízéves korában az úttörő olimpia versenyén, Szigetváron kapott először futócipőt test­nevelő tanárától, Heckenberger István tói. Pécsett barátaival ment le a PVSK-pályára, elő­ször távolt, hármast ugrott. Ké­sőbb négyszáz méteres gátfu­tással próbálkozott. Tavasszal, amikor az egész szakosztályt mozgósították a mezei verse­nyekre, edzője, Verböczi József tanácsára Honti Róbert is el­indult rendszeresen ezeken a versenyeken. Az első siker sze­le 16 éves korában érintette, tagja volt a PVSK országos bajnokságot nyert serdülő 4x 800 méteres váltójának. — Ekkor azonban még nem voltam középtávfutó — emlé­kezett vissza, amikor beszélget­tünk a Siklósi úti általános is­kola testnevelő tanárával. — Gátfutásiban országos ifjúsági bajnokságra is eljutottam, de az igazi siker váratott magára. Aránylag későn, 23 éves ko­romban tértem át, edzőm un­szolására a középtávfutásra. Emlékszem: első jó időmet 1500 méteren egy megyei ver­senyen futottam 1967-ben, 3:57.7-es időt mértek. 800 mé­terrel előbb próbálkoztam, 64- ben ebben a számban Nép­szava Kupát nyertem. Honti Róbert ebben az idő­ben lett válogatott kerettag és átállt a napi két edzésre. Nem ment ez simán. Lábai először nem bírták a nagyobb meg­terhelést, sokat volt sérült. Amikor végre rendbe jött és formába lendült, akkor már 1967-et írtak. Kassán a ma­gyar—cseihszlovák nemzetek kö­zötti viadalon volt először vá­logatott. Ettől kezdve 5 éven keresztül állandó tagja volt a válogatottnak. Az olimpiai ke­retbe is meghívták. Erről így beszélt. — A mexikói olimpia éve volt a legjobb évem. Nyolc­száz és 1500 méteren is ma­gyar bajnokságot nyertem. Eb­ben a két számban a szófiai VIT-en is győzni tudtam. A mexikói olimpián nem volt kü­lönösebb elvárás velem szem­ben. A jó eredmény elérésé­ben titkon reménykedtem. A szokatlan magaslati levegőhöz nem tudtam alkalmazkodni, ab­ban az időben még nem talál­ták meg ennek a módszerét. A szakemberek csak kísérletez­tek. Az európai középtávfutók­nak nem sok siker termett Me­xikóban. Az afrikaiak diadal­maskodtak. 800 méterig jól bír­tam, de azután nem kaptam levegőt, lépni is alig tudtam, 1500 méteren 3:54.7 másod­perces időm kevés volt. Az ott­hon elért 3:43 másodperces teljesítménnyel az első hat kö­zött végezhettem volna 1500-on. Az olimpián elszenvedett ku­darc nem szegte kedvét Honti Róbertnek, váltakozó sikerrel tovább versenyzett. 30 éves ko­rában abbahagyta. Megnősült. Nem volt ereje ótállnia az 5000 méteres síkfutáshoz el­engedhetetlen még több és keményebb edzésekre.- Nőtlen koromban minden délutánomat a pályán töltöt­tem, edzőtábor edzőtábort kö­vetett. Jól éreztem magam a PVSK-nál. Jó barátok vettek körül, egymást hajtottuk a jább eredményekért, örültünk egymás sikerének. Nem voltam kimondottan nagy tehetség, de akaraterővel jól bírtam. Sokan kérdezik tőlem, érdemes volt-e? Mindenkinek azt mondom, éle­tem legszebb éveit köszönhe­tem az atlétikának. A verse­nyek, a jó eredmények eléré­sének bűvöletében éltem. Aki ezt nem csinálta, nem tudja mit jelent ez. Versenyzői pályafutása után Honti Róbert egy ideig edzős- ködött. Mostanában minden idejét a hivatása tölti ki. Test­nevelő tanár, a tőle megszo­kott ambícióval, akarással dol­gozik. Országos versenybíró­ként azért ott van a versenye­ken. Hegyi István Sikerült a visszavágás Szombaton a francia Al­pokban újabb előkészületi mérkőzést játszott a francia és az olimpiára készülő magyar férfi 'kézilabda-válogatott. A pénteki 19-15-ös vereség után, a vb-ezüstérmes magyaroknak sikerült a visszavágás, 13-11- es félidő után 26-21 arányban diadalmaskodtak. Az Echirolles-ban lejátszott összecsapás is a vártnál szoro­sabban alakult, hiszen a má­sodik játékrész elején, a fran­ciák nemcsak egyenlítettek, hanem a 36. percben a ve­zetést is átvették (13-14). A folytatásban azonban Kovács Péter és társai akarata érvé­nyesült, így végül viszonylag biztos, ötgólos sikernek örül­hettek. A magyar válogatottban Marosi 8, Fodor 7, Csicsai pedig 4 gólt szerzett, a hazai­aknál Volle 5, Portes és Mo­hé 3-3 találattal bizonyult a legeredményesebbnek.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents