Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-23 / 234. szám

2 Dunántúli napló 1988. augusztus 23., kedd Hatékonyabb érdekvédelmet! Vita a szénbányák szakszervezetéről Középpontban a hűségjutalom Hogyan lehet értékelni a vállalati szakszervezetnék az elmúlt két évben végzett 'mun­káját, kinek mi erről a véle­ménye, mit tartanak a dol­gozók a legfontosabb feladat­nak a jövőre vonatkozóan, s ki hogyan képzeli el a 'szak- szervezet megújulását? Ez volt a vitatéma tegnap dél­után a Mecseki Szénbányák szakszervezeti bizalmi küldöt­teinek testületi ülésén, me­lyen részt vett többek között Szalai András, a Bányászati Dolgozók Szakszervezetének osztályvezetője, Medvetzky An­tal, a Szakszervezeték Bara­nya 'Megyei Tanácsának ve­zető titkára és Csefe András, a Mecseki Szénbányák vezér- igazgatója. A vállalati szakszervezeti bizottság egyszer már megvi­tatta ezt a témát; akkor ti­zenhármán, a tegnapi testületi ülésen nyolcán szóltak hozzá: összegezve a két alkalmat, hu­szonegyen fejtették ki vélemé­nyüket ebben a témában. Teg­nap a vitaindítót Jambricsek József, a vszb titkára tartotta, aki elmondta a már mindenki által ismert tényt, hogy az el­múlt két és fél év alatt a bányászatban dolgozók köré­ben erősen növekedett a fe­szültség, nagyon sok minden­re még ma sincsen válasz, s a bánya ismert gondjai ter­mészetesen erősen befolyásol­ták és befolyásolják a szak- szervezet tevékenységét. Noha javult a szakszervezeti testü­leti munka, a gazdasági hely­zet, a vállalat helyzete, a dolgozók megkövetelik, hogy ez a tevékenység még hatá­rozottabb legyen. A problémák ismertek: nem megoldott a műszaki fejlesz­tés, a bánya súlyos létszám­gondokkal küzd, mégis, a sok gond mellett eredmények is vannak. A szociálpolitikai jut­tatások terén nem kellett eb­ben az évben visszalépniük, s annak ellenére, hogy szanált vállalat lett, mégis ebben az évben — ellentétben a tava­lyival -, sikerült bérfejlesztést elérni. A jövőben azonban egyre fontosabb lesz a még határozottabb, eredményesebb érdekvédelmi munka. A hozzászólásokban - szin­te kivétel nélkül mindegyik­ben —, az érdekvédelem, a műszaki fejlesztés, a munka­erőgazdálkodás mellett a legfontosabb, és most minden­kit legjobban érintő kérdések merültek föl: a bérpolitika, az adózás, és ami ezekben a napokban a legégetőbb, a hű­ségjutalom kérdése. Egységes volt az a vélemény, hogy el kellene érni, hogy a túlmunkát és a hűségjutalmat ne adóz­tassák meg. Korábban nagy felzúdulást keltett az a hír, hogy a bányáknál nem lesz idén hűségjutalom -, erről ma már szó sincs. Lesz, de a kérdés mégis problematikus, mert a hűségjutalom összege feszültséget okozhat -, és éppen ez az, amit szeretnének elkerülni, amire megoldást ke­resnek. Konkrétan arról van szó, hogy - a tavalyi évhez vi­szonyítja -, a hűségjutalom nettó értékének csökkenését szeretnék, megkísérlik vala­milyen módon kompenzálni -, legalábbis ez a szakszervezeti bizottság és a vállalatvezetés feltett szándéka. A szakszerve­zet munkájának félidős értéke­lését és a jövőbeli feladatokat az üzemekben is megvitatják, s a véleményéket szeptember 20-ig összegyűjtik, összegzik. A vitaanyagot a tegnapi ülé­sen egy tartózkodással a bi­zalmi testület elfogadta. D. Cs. Augusztus 20. nemzetközi visszhangjából BONN: Az NSZK sajtójában élénk figyelmet keltettek a Szent István király halálának 950. évfordulójával kapcsola­tos magyarországi megemléke­zések, elsősorban az ünnepi szónokoknak a reformpolitika távlatairól és a Romániához fűződő viszonyról, az erdélyi magyarság támogatásáról el­hangzott megállapításai. A Frankfurter Allgemeine Zeitung című napilap hétfői tudósításában idézi Straub F. Brúnó professzornak, az El­nöki Tanács elnökének Szé­kesfehérvárott elmondott sza­vait arról, hogy Magyarország­nak olyan új alkotmányra van szüksége, amely egyértelműen szabályozza az állampolgárok és az államhatalom kapcsola­tait. Berecz János KB-titkár ün­nepi gondolataiból is azt emelve ki: Magyarországon, omelynek egykor István király tette lehetővé a nemzeti túl­élést, és a Nyugattól való kapcsolatok felvételét, most szükség van a szocializmus megújítására. BELGRAD: A jugoszláv rá­dió, tv és sajtó is tudósított Magyarország hármas ünnepé­nek eseményeiről. A Dnevnik című lap kiemel­te, hogy Magyarország-szerte rendkívül ünnepélyesen emlé­keztek meg Szent István, az alkotmány és a kenyér napjá­ról. Straub F. Brúnó, az Elnö­ki Tanács elnöke - írta az újvidéki Magyar Szó — mél­tatta István király évszázadok távlatából intő üzenetét: re- álpolitiikát kell folytatni, körül kell nézni minden döntésho­zatal előtt. Az újságok hírt adtak arról, hogy Budapesten ebből az al­kalomból megtartották a ha­gyományos vízi- és légipará- dét, a Szent István bazilika előtt celebrált misén pedig részt vett II. János Pál pápa különmegbízottja is. BRÜSSZEL: A belga—magyar baráti kör flamand tagozata vasárnap Ostende-ban, a Szent József székesegyházban szertartáson emlékezett meg Szent Istvánról. Az eseményen részt vettek a város vezetői, s jelen volt Kárpáti István, Magyarország brüsszeli nagy- követségének ideiglenes ügy­vivője. Az ünnepségen a máté­szalkai művelődési ház Fland­riában vendégszereplő fúvós­ötöse nagysikerű koncertet adott. Este az ugyancsak Bel­giumban vendégszereplő ér- sekcsanádi népi táncegyüttes fellépésével zárult az István- napi ünnep. Ötnapos tudományos rendezvénysorozat (Folytatás az 1. oldalról) valamint a Magyar Mikrobioló­giai Társaság, a Budapesti Ál­latorvostudományi Egyetem, a Mikrobiológiai Társaságok Nemzetközi Szövetsége. Mivel állatok és állati ere­detű élelmiszerek is hordozói e kórokozóknak, ezért a kuta­tó orvosokon kívül állatorvosok és élelmiszerkutatással foglal­kozó szakemberek is - 25 or­szágból több mint kétszázan - jöttek el Pécsre. ÓRA A NAGYVILÁGBAN A KNDK és Dél-Korea parlamenti képviselői a tárgyalóasztalnál augusztus 22-én. A két kül­döttség harmadik napja folytat eszmecserét a KNDK olimpiai részvételéről és egy megnem­támadási szerződés megkötéséről folytatandó tó rgyalás lehetőségéről MTI—TELEFOTO Elutazott Budapestről Francesco Colasuonno Frascesco Colasuonno c. ér­sek, rendkívüli felhatalmazású apostoli nuncius, aki II. János Pál pápa képviseletében részt vett a Szent István halálának 950. évfordulója alkalmából tartott egyházi megemlékezé­sen, hétfőn elutazott Buda­pestről. • Lengyelország: Büntetőeljárás a sztrájkok szervezői ellen ' « ■ Szirös Mátyás megbeszélése Maxime Gremetzcel Rendbontás Prágában A csehszlovák távirati iroda hétfőn az alábbi közleményt hozta nyilvánosságra a vasár­nap este Prágában történtek­ről: A biztonsági erők rendel­kezésére álló információk sze­rint több mint négyezer em­ber különböző időkben 'kísér­letet tett a közrend megbon­tására. Köztük provokátorok is voltak, akiknek 'késő éjszakai magatartása a huliganizmusba csapott át. így például üve­geket dobáltak a biztonsági szolgálat tagjaira, akik 'közül kettőt könnyen megsebesítet­tek. A biztonsági erők előállí­tották a vasárnapi események 77 résztvevőjét, főleg az ak­ció szervezőit. Többségüket a kihallgatás után szabadon en­gedték. Huszonnyolc személyt még őrizetben tartanak huli­gánakciók elkövetésének gya­núja miatt. Előállítottak hét külföldit is. Közülük hatot Csehszlovákia területének el­hagyására szólítottak fel. Románia az ENSZ főtitkárának küldött hivatalai lóvéiban hétfőn azt javasolta, hogy a világszorvozat tiltsa meg tagországainak a „na­cionalista, soviniszta, rasszista és antiszemita tüntetések" megrende­zését. A levél indítványozza mindazon államok felelősségre vonását is, amelyek „más országokban ha­sonló demonstrációkra bűjtanak fel vagy ilyeneket támogatnak". Romá­nia szerint „az egyesült nemzetek­nek elsősorban a béke, a kölcsö­nös tisztelet és az országok közötti megértés nemes eszméire kell ne­vetniük népeiket és ifjúságukat". Szűrös Mátyás, az MSZMP KB titkára hétfőn találkozott Maxime Gremetz-cel, a Fran­cia Kommunista Párt Politikai Bizottsága tagjával, a Közpon­ti Bizottság külügyi titkárával, aki az MSZMP meghívására augusztus 22-23-án tartózko­dik hazánkban. Az elvtársi lég - 'körű találkozón, amelyen po­zitívan értékelték az MSZMP és az fKP 'közötti hagyomá­nyosan jó, fejlődő kapcsolato­kat, eszmecserét folytattak a A levél úgy fogalmaz, hogy az egyes kormányoknak konkrét intéz­kedéseket kell tenniük „azon reak­ciós körök és csoportok ellen, ame­lyek kiállnak a rasszizmus, az apar­theid, az antiszemitizmus és a na­cionalizmus mellett, valamint bizal­matlanságot szítanak az államok között". Románia szerint a világ- szervezet közgyűlésének a társadal­mi fejlődéssel foglalkozó ENSZ-bi- zottságot kell megbíznia azzal, hogy vizsgálja meg a jovasolt in­tézkedések meghozatalának lehető­ségeit; a bizottság jelentését — a levél szerint — már a közgyűlés következő ülésszaka megvitathatná. nemzetközi helyzet és a mun­kásmozgalom időszerű kérdé­seiről. Áttekintették azokat a lehetőségeket, amelyek a kommunista pártok előtt áll­nak a nemzetközi béke és biztonság, a leszerelés elő­mozdítása terén. Maxime Gre- metz tájékoztatást adott Fran­ciaországnak az elnök- és a törvényhozói választások után kialakult belpolitikai helyzeté­ről és a párt tevékenységé­nek főbb irányairól.-f CANBERRA: William Hayden ausztrál külügyminisz­ter a közeljövőben megválik tisztétől. Helyére Gerath Evans szállítási és távközlési minisz­ter kerül — jelentette be hét­főn Canberrában Robert 4 Hawke ausztrál kormányfő. Hayden azért távozik a kor­mányból, mert a közelmúltban kinevezték a brit uralkodót képviselő főkormányzónak. Hawke közölte, hogy ezzel egyidöben más, kisebb jelen­tőségű változások is lesznek a kabinetben. A sziléziai bányavidék illetékes körzeti ügyészei hétfőn büntető el­járóit indítottak mind a tíz bányá­nál a sztrájkok szervezői ellen a szakszervezeti törvény megsértése miatt. A törvény tiltja a politikai és szolidoritás jellegű sztrájkokat, azok meghirdetését a munkások többségének titkos szavazáson ki­nyilvánított támogatásától teszi füg­gővé. Az illetékes ügyészségek már a múlt hét keddjén illegálisnak mi­nősítették a nem sokkal később már tíz bányára kiterjedő sztrájko­kat, de a tiltakozó akció azonnali beszüntetésére vonatkozó felhívásuk nem talált visszhangra. A szczecini körzeti ügyész még vasárnap indí­tott hasonló vád miatt eljárást 16. a kikötői sztrájkokban részt vevő dokkmunkás ellen. Mindannyiuk ese­tében a törvény az illegális sztráj­kok szervezésében való részvételért egy évig terjedő börtönbüntetést tesz lehetővé. A PAP lengyel hirügynökséa je­lentése szerint a szczecini püspök után a katowicei püsoök is felhí­vással fordult a sztrá jkolókhoz és reményét fejezte ki, hogy mind a munkát * beszüntetők, mind a bá­nyaigazgatóságok kellő gondot for­dítanak az össztársadalmi tulajdont jelentő bányák megőrzésére, az esetfeges károk megelőzésére. A májusi lengyelországi sztráikok idején sok helyütt az egyház kép­viselői igyekeztek közvetíteni a sztrájkolok és a gyárak vezetése között. Gdanskban több mint eqy hét után éopen a gdanski püsoök közbeniárásával siikerült elvonulás­ra bírni a gyárat megszállva tartó munkásokat. Hasonlóan Dozitiv sze­repet vállalt a krakkói érsek a Nowa Huta-i sztráikok idején há­rom hónappal ezelőtt. Józef Glemp bíboros, Lengyelor­szág prímása ólig másfél héttel ezelőtt találkozott Wojciech Jaru- zelskivel, akivel áttekintették az or­szág társodalmi, gazdasági helyze­tét. véleményt cseréltek az egyes tórsodolmi rétegek anyaqi helyze­tének alakulásáról. A LEMP KB el­ső titkára, az államtanács elnöke és a lengyel katolikus egyház feje akkor egyetértett abban, hogy a reformok megvalósításához elenged­hetetlen az új egyesülési formák szélesítése. Bár az új egyesülési törvény Lengyelországban is csak előkészületben van, máris több új egyesület alakult. Hétfőn Gdansk után Poznanban jegyzett be a bí­róság egy új szervezetet, a „rend és szabadság politikai klubot'*, amely független politikai nézeteket valló, a lengyel katolikus egyház­hoz közel álló személyiségeket tö­mörít. Kokainfogás Több mint két tonna kokaint foglalt le a rendőrség a hét végén New Yorkban. A feketepiacon több mint 400 millió dollár értékű kábítószert Kolumbiából csempészték be az Egyesült Államokba. A csempészek fejlett humorérzékéről tanúskodik, hogy a hatalmas mennyiségű kokaint olyan zsákokba töltötték, amelyekre az amerikai elnök felesége, Nancy Reagan által kezdeményezett nagyszabású kábitó- szerellenes mozgalom híressé vált jelmondatát - „Just say no” - (Mondj nemet!) - nyomtatták. * Román levél az ENSZ főtitkárához A PÉCSI FAIPARI SZÖVETKEZET felvételt hirdet O kazánfűtő és portás munkakörök betöltésére. Nyugdíjasok jelentkezését is várjuk. Jelentkezés: Pécs, Bolgár Néph. útja 10., munkaügy. Azonnali belépéssel felveszünk ♦ 1 inkasszós-adminisztrátort pénzügyi oszályunkra, valamint ♦ pécs raktárházunkba gépírni tudó adminisztrátorokat. Jelentkezés: Déld. Röviköt Kér. Váll., Pécs, Közraktár u. 1. A PÉCSI CIPŐIPARI SZÖVETKEZET Pécs, Madách Imre u. 10. felvesz O bérszámfejtőt (SZTK-ismerettel), # cipőfelsőrész-készítő szak- és betanított munkásokat, tűzödébe és szabászatra, O cipőgyártó szak- és betanított munkásokat. Jelentkezni lehet: a munkaügyi osztályon.

Next

/
Thumbnails
Contents