Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)

1988-08-20 / 231. szám

1988. augusztus 20., szombat Dunántúli napló 5 kiutaló munka elismerése Szocialista kultúráért Kassai Imréné ppen barackot tettem r* el, tegnop szedtük a szőlőben — törli meg a kezét Kassai Imréné, és tessé­kel be a Páfrány utcai lakás belső szobájába. Az íróasztal egyik sarkán füzetek és tan­menetek. Kassai limréné kö­vetve pillantásomat szinte mentegetőzve mondja: — Min­den tanév végén nagyon vá­rom a vakációt, a férjem sze­rint még a gyerekeknél is job­ban. de ilyenkor augusztus elején már nem bírok magam­mal, előveszem a dolgaimat, rendezem, átírom a tanmene­teket. Várom, bogy megint mehessek az iskolába, talál­kozzam a gyerekekkel, a kol­légákkal és az olasziakkal. Ne­kem minden nap egy új csoda, izgalommal figyelem, mit ta­nultak meg az előző napi fel­adatokból o diákjaim, mi ér­dekli őket a legjobban. Kassai Imréné Olasz község­ben tanít több mint tíz éve. Az Eötvös Loránd Tudomány- egyetem magyar-történelem szakának elvégzése után a ma­gyarszéki iskolában helyezke­dett el, és utána választotta mostani munkahelyét.- Falusi tanító vagyok, az is okartam lenni, soha nem gon­doltam arra, hogy Pécsett ta­nítsak. Pécsett lakom, szere­tek hazajönni, reggelente meg szeretek felszállni a már-már családi járatnak számító mo­hácsi buszra vagy beülni a „Prütyikébe”, a kis Polskimba, és elmenni az iskolába. Amikor kezdő tanár koromban végig­mentem a magyarszéki utcán, és imindenki előre köszönt, igen jó érzés fogott el. Egyik tapasztalt, idős kollégám azt mondta akkor: „Kislányom, ez a tisztelet a tanítóságodnak, vagyis a pozíciódnak szól. Ah­hoz, hogy húsz év múlva is előre köszönjenek neked az emberek, nagyon sokat kell dolgoznod." Megszívleltem a tanácsát, és azóta is igyek­szem úgy tevékenykedni, bogy rászolgáljak a bizalomra, a szeretetre, mert mindkettő fon­tos a számomra. Történelem, nyelvtan, iroda­lom - állítja föl a sorrendet kedvenc tantárgyai között a ta­nárnő, hozzátéve, hogy osztály­főnökként a „beszélgetéses órák" híve, és a gyerekek is élnek az alkalommal, számos dologról kikérik a véleményét, tanácsát. — Az iskolában könyvtár­szakkört vezetek, amely első­sorban a felsősöké, de a ki­csiket is szívesen fogadom. Mindenkinek külön ajánlok ol­vasnivalót. Nem tudnám elvi­selni, ha egy gyerek is csa­lódottan, könyv nélkül menne ki a könyvtárból! Az iskolában a magyar mun­kaközösség vezetője. A gyere­kekkel nemcsak az óra alatt, hanem azokon kívül is foglal­koznak. A nagyobbaknak szín­ház-, az alsó tagozatosoknak bábszínház-bérletet vásárolnak, 'rendszeresen járnak Pécsre múzeumba, kiállításokra, meg­ismerkednek a terrénummal. Gyakran kirándulnak, legutóbb például a nagyvázsonyi várat nézték meg. Vidám, kiegyensúlyozott egyéniség. Alig hihető, hogy néha ő is elfárad, és kijön a sodrából. Ilyenkor igen harag­szik magára, és tüzetes önvizs­gálatot tart, hal hibázott. Bá­natát nem szívesen osztja meg másokkal. Valószínűleg ez is hozzájárult a nyolc évvel ezelőtti infarktushoz. — Igyekszem az örömöket előnyben részesíteni. A gyere­keket is arra próbálom ráve­zetni, hogy a mindennapi ap­ró boldogságokat becsüljék meg. B. A. Kiváló Népművelő Bokor Béla I gazán mondom, hogy sokszor irigykedve szemlélem azokat a szakmákat, ahol mód nyílik kézzelfogható dolgok létreho­zására. Itt van például ez a gyönyörű szék is, a mester lát­ja munkája eredményét, elé­gedett lehet vele — mutat az asztal melletti ülőalkalmatos­ságra Bokor Béla, a Baranya Megyei Művelődési Központ igazgatója, a „Kiváló Népmű­velő” kitüntetés legújabb me­gyei birtokosa. — A népművelés egészen más. Ha nem lennének nagy szavak, szívesen fogalmaznám úgy, hogy gyönyörűség és gyötrelem, de én valóban így is érzem, amióta erre a pályá­ra léptem. Annak pedig már ez a huszadik esztendeje. Érett­ségi után levelezőn végeztem el a szombathelyi főiskola népművelés-könyvtár szakát, majd később, szintén levele­zőn, az ELTE kiegészítő közmű­velődési szakot. Rózsafán kezdtem dolgozni tizenkilenc évesen. Én voltam az igazgató az ottani művelődési házban. Mindenkit személy szerint meg­ismertem, próbáltam az egyé­niségükhöz, igényeikhez igazo­dó programokat nyújtani a számukra. Két évig dolgoztam ott, és ezalatt elértem, hogy nem holmi „gyüttment"-nek ti­tuláltak, hanem a „kis igazga- tórtk"-nok, a „mi gyerekünk"- nek neveztek. Más volt az ak­kori társadalmi közeg, gazda­sági háttér, de egyre világo­sabb, hogy ma is az ilyen jel­legű, személyhez és azon ke­resztül a közösséghez szóló népműveléshez kell visszatér­nünk.- Rózsafa után ia szigetvári művelődési központ, később az ottani járási hivatal, majd a pécsi Népművelési Tanácsadó - az MMK jogelődje — jelez­ték pályája állomásait. A Me­gyei Művelődési Központ veze­tését 1983-ban vette át. Miben látja az intézmény mai felada­tát?- Örülök, hogy az MMK feladatát kérdezte, mert az évek során, ahogyan változott a gazdasági, társadalmi élet, úgy módosult az intézmény te­vékenységi köre. Megyei szak­mai központ a miénk. Felada­tunknak tartjuk, honv jó kezde­ményezéseket felkaroljunk, il­letve olyan helyzeteket, alkal­makat teremtsünk, hogy az igények kirajzolódhassanak. Az amatőr mozgalom támogatása mellett az információs, a kö­zösségfejlesztő tevékenység áll a megyei művelődési központ célkitűzéseinek élén. Ennek kö­szönhetőek már a faluházprog- ramok, a közművelődési egye­sületek, a baráti körök sugal- mazáso. Szándékosan nem ta­nácsadást mondok, mert a kö­zösségfejlesztést éppenhogy nem kívülről jött, irányított mó­don kell elérni. A művelődési és baráti közösségeknek kell úgy alakulniuk, hogy az ő kis közösségükben, divatos szóval: helyi társadalmukban megta­lálják a szerepüket, helyüket. A húsz évvel ezelőtti népmű­velésben, jószóndékúan, azt gondoltuk, hogy a felülről való igazgatás, kész programok adagolása a legjobban járha­tó út. Számomra is nagy föl­ismerés volt. hogy miként kell átalakítani ezt a feltételezést és gyakorlatot.- Kívánsága, hogy szeretne minél több kézzelfogható dol­got „elkönyvelni" eddigi mun­kájában. Melyeket említené meg a legszívesebben? — Elégedett vagyok a kol­lektívával, amelyikkel dolgozom és talán nem vagyok szerény­telen, ha úgy gondolom, ez a jó munkahelyi légkör az én ottlétemnek is köszönhető egy kicsit. Az első kiadvány, amely a konkrét munkámhoz kapcso­lódott, az újpetrei közművelő­dési modell bemutatása, kiala­kítása volt, ma is szívesen vál­lalom. Részem volt a nevelési központok fontosságának felis­merésében. Dolgozunk orszá­gos közművelődési kutatások­ban, oktatok óraadóként a JPTE Tanárképző Kar közmű­velődési tanszékén. A Megyei Művelődési Központban sike­rült megvalósítani egy médea- tárat, videóstúdiót, megalakí­tottuk a Pannonton kiadót. Ap­ró lépések, de igen jelentősek a számunkra. B. >A. A népművészei mestere Sárdi János A látogatók, nagyobbára külföldiek, főleg az NSZK-ból, egymásnak adják a kilincset. Az idén legalább ezren megfordultak már Sárdi János mesteruram kékfestő műhelyében, Nagy- nyárádon. Jönnek busszal ki­ránduló csoportok, személy- gépkocsival az NSZK-beliek; s jönnek a vándortáboros gye­rekek kiadós gyalogtúra után, de a kerékpáros külföldi diák se ritka madár. Ö pedig feleségével együtt szép türelmesen megmutatja ennek a nálunk több, mint 300 éves kézműves iparágna.' min­denféle rejtelmeit a „vegy­konyhától" a mintázóig. Elma­gyarázva a folyamatokat, ame­lyekkel a féhér pamutvászon a kifőzésen, a vegyszeres, vizes öblítéseken, szárítósakon át a keményítőshez érkezik, majd a mintázóasztalra kerül. Meg­mutogatják a festőkádakat is, ahol különböző oxidációs folya­matok után, mosások, öblíté­sek, szárítások és mángorlások révén — szép fényű, mintás-kék anyag kerül elénk. Évekkel ezelőtt jártam itt, ebben a téglákkal kirakott, hangulatos egykori parasztud­varban, végignézegetve, ho­gyan lesz a fehérből indigó- színű pamutanyag; s hogyan alakulnak ki o kézimintázó- ban a térítők, szetek, blúz­anyagok csillagos-virágos dí­szei a variatív alkotó fantá­zia és a mester keze nyomán. Akkor olyan 150 körül volt a számúk, ma már megközelí­tik a 200-at kézimintái, ame- • lyekből a díszítőélemek kime­ríthetetlen változatait alakítja. S hogy mi minden történt Sár- diéknól az utóbbi években? Elhalt kollégája hagyatéká­ból megvásárolt egy csoda­gépet. Kibővítették hozzá a hátsó traktust, hogy beférjen. Kézimintázó gép ez, 1880-ban készült valahol Ausztriában, ma már persze, árammal működik. Sok-sok fizikai erőt megkímél, és 15 perc alatt elvégzi azt, amire kézierővel ezelőtt más­fél óra kellett. A végvásznak mintázásában veszi nagy hasz­nát. Van hozzá 130 mintája is. Ám — vallja —, az egyedi darabok kézi mintázását nem pótolhatja semmi. A kékfestő mester számára az az igazi . .. Kicsit szorongva érdeklő­döm: vajon sikerült-e fiúuno­kájával megkedvelteim a mes­terséget? Lesz-e utánpótlása a' kékfestésnek Nagynyárádon? Finom és szerény mosolyából is érzékelem a választ. Halk hangjában egy kis büszkeség lappang. Igen, az unoka már szerződéssel, tanulóként fél évet dolgozott nála. Most ka­tonaidejét tölti, jövő augusz­tusban leszerel. És akkor még egy jó esztendő, amíg meg­szerzi a szakmát. Neki sze­retné átadni a műhelyt, per­sze, még egy ideig szeretne vele együtt dolgozni. Szakma­szeretetből - és a tudás mes­terfokú átadásáért. Csak egész­ség legyen . . . Három éve még kilenc kék­festő működött Magyarorszá­gon. Ma már csak haton dol­goznak. Kettőnél - családi (hagyományként - megoldódott az utánpótlás. Talán egy har­madiknál is, Csornán. Elhatá­rozták: augusztus 20-án a hot mester találkozik egymással Budapesten. Sárdi János picit keserűen jegyzi meg: lelhet, 'kiderül, hogy mi hatan is so­kan lennénk? .. . A szebbnél szebb kékfestőt ugyanis elsősorban külföldiek vásárolják. NSZK-beli keres­kedő végszámra viszi a „dirn- li"-nek való anyagot: ott gá­lába öltöznek vele, de itthon, úgy tűnik, egy kicsit lenézett még a kékfestő. „Parasztos”... Lehet, hogy egyszer nálunk is divatba jön? . . . W. E. Népfronlrmjnkáért arany fokozat­T öbbször találkoztunk már, falugyűlésen, különböző népf ront-rendezvényeken, mindig kedves és segítőkész volt, s noha az akkor éppen legszükségesebb dolgokat meg­beszéltük, valójában nagyon keveset tudtam róla. Most, hogy kitüntetése alkalmából leültünk beszélgetni, valamivel már job­ban ismerem, nemcsak mint a HNF mohácsi városi titkárát, hanem mint magánembert is. A Munka Érdemrend bronz fo­kozata, az Országos Béketa­nács békemunkáért való elis­merése, s a környezetvédelmi munkáért kapott országos el­ismerés után idén augusztus 20-a alkalmából Dalecker Dalecker ödönnének a Néplrontmun- káért arany fokozat kitüntetést adományozták.- Sátorhelyen születtem, a középiskolát Mohácson végez­tem, tulajdonképpen azóta va­gyok mohácsi — mondja —, majd Károlymajorban dolgoz­tam adminisztrátorként. Miután férjhez mentem, végleg beköl­töztünk Mohácsra. Égy ideig a gyerekek miatt nem dolgoztam, azután 1961-től ismét munkát vállaltam a helyi Új Barázda Termelőszövetkezetnél. Innen kerülterrP 1972-ben a városi pártbizottságra, ahol népfront­referensi feladatom volt. Ké­sőbb, amikor a HNF városi tit­kára, elődöm, Tóth Lajos rok­kantsági nyugdíjba került, Ödönné ajánlották föl nekem ezt az állást, ahol 1975-től a mai na­pig dolgozom. — Miért vállalta?- Úgy éreztem, ez igen sok­oldalú munkakör,, nemcsak el­méleti, hanem elsősorban gya­korlati. A népfrontmunka való­ban azt jelenti, hogy minden­kivel, tartozzon bárhová, gya­korlatilag az egész város la­kosságával együtt kell dolgoz­nom. Szerencsém volt, mert már régóta éltem ebben a vá­rosban, sok embert ismertem, s az előző munkahelyeimen is sok jó kapcsolatot sikerült ki­alakítanom, így tényleg nem idegenként kellett hozzáfogni ebhez - úgy nagyon nehéz lett volna. Nagyon érdekel az em­berek véleménye, tisztelem és becsülöm őszinteségüket, s azt, hogy milyen szenvedélyesen szeretik városukat. Eddig azt tapasztaltom, hogy a városért bármit megtettek, amit kér­tünk. Talán most egy kicsit ne­hezebb lesz, hiszen mindenki­nek nehezebb az anyagi hely­zete, kevesebb a szabadideje, de nagyon nem szeretném, ha visszaesne a városban a nép­frontmozgalom, hiszen a leg­nagyobb eredményeket eddig a városfejlesztés terén értük el; megkaptuk a Nemzeti zász­lót. — A városfejlesztés mellett miben érték még le/ a legki­emelkedőbb eredményeket? — A környezetvédelem, a fo­gyasztói munka, a kertbarát- mozgalom terén, s ezek to­vábbra is nagyon fontosak. — Mennyi ideje marad a családra? — így nyáron több, de bi­zony a téli időszakban, illetve egy-egy kampány idején rend­kívül kevés. A napi átlag tíz­tizenkét óra munka mellett minden háztartási munka a hét végére marad, s sokszor az esték is foglaltak, hiszen ilyenkor tartjuk rendezvényein­ket. Mindezt csak valóban igen jó családi háttérrel lehet meg­valósítani, ahol segítik az em­bert. — Mi jelenti önnek - a nya­raláson kívül — a kikapcsoló­dást? — Nagyon szeretek főzni és sütni, s van egy szőlőnk a mo­hácsi hegyen. Az ottani munka mindig felfrissít. Egyébként ál­landó időzavarral küzdők, s annak ellenére, hogy úgy ér­zem, valóban jól ismerem ezt a várost, munkám érdekében arra törekszem, hogv ismeret­ségi körömet tovább bővítsem. S ami a legfontosabb: ezen a területen — de azt hiszem, má­sutt is —, csak az egymás irán­ti kölcsönös tisztelettel lőhet jól dolgozni, pontosabban csak így lehet egyáltalán dolgozni, másképp nem megy. D. Cs.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents