Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-13 / 224. szám
A kezelők élnek a felmondással Megyei körkép a lakbérhátralékokról Idén már a lakásbérletet is végrehajtás alá lehet vonni Az állami lakások kezelőinek évente visszatérő problémát jelent a lakbérhótralékok behajtása. A kisebb követeléseket közjegyről letiltás útján érvényesítik, illetve, ha a munkabérre vezetett letiltás sikertelen, akkor az ingóságok lefoglalásával próbálkozik a végrehajtó, több kevesebb sikerrel. A nagy összegű hátralékosoknál azonban a kezelő vállalatok élhetnek a felmondással, illetve követelésüket polgári peres úton érvényesíthetik. Körülnéztünk, hogy a megyében — a Pécsi Ingatlan- kezelő Vállalatnál, a mohácsi, a szigetvári, a komlói és a siklósi városgazdálkodási vállalatoknál - milyen a lakbérhátralékok behajtásának - gyakorlata. A Pécsi Ingatlankezelő Vállalat. Az elmúlt öt évben a következő lakbérhótralékokat mutatták ki: 1983-ban 1,9 millió forint, 1984-ben 2,2 millió forint, 1985-ben 2,6 millió forint, 1986- ban 2,1 millió forint, 1987- ben pedig 2,3 millió forint volt. Tavaly, 698 bérlő lakbérhótralékát adták át végrehajtásra, tartozásuk 1,2 millió forint volt. Negyvenhárom esetben éltek a felmondással, s 3-4 esetben került sor a bérlő átköltöztetésére, alacsonyabb komfortfokozatú lakásba. Idén május 31-én 2,9 millió forint lakbérhátralékot mutattak ki a házkezelőségek, 217 bérlő 551 ezer forintos tartozását adták át végrehajtásra, és 26 esetben éltek felmondással. A Pécsi Ingatlankezelő Váltatnál az éves lakbérbevétel egy százalékát teszi ki a hátralék. De vannak olyan városok, ahol ez jóval magasabb. Például Szegeden 6-7 százalékát, Várpalotán pedig 9 százalékát teszi ki. Mint megtudtam, a vállalatnál az érdekeltség egyik pontja, prémium- feltétel, hogy a dolgozók naprakészen kezeljék a hátralékosok kimutatását, s gondoskodjanak az eljárások megindításáról. Mohácsi Városgazdálkodási Vállalat. 1986-ban — ugyanezen tárgyidőszakban — 403 ezer forint, 1987-ben 408 ezer forint, idén május 31-én pedig 373 ezer forint iökbérhátralé- kot mutattak ki. 1986-ban 54, 1987-ben 48, 1988-ban pedig 77 bérlő lakbérhótralékát adták át végrehatjásra. Korábban nem állt rendelkezésükre szükséglakás a bérlők átköltöztetésére, 1987-bén azonban már tíz esetben, 1988-ban pedig 42 esetben kapták meg a végső felszólítást a nagy lak- bérhótralékkal rendelkezők, hogy nemfizetés esetén a vállalat él a felmondás jogával. Szigetvári Városgazdálkodási Vállalat. Tapasztalat, hogy a iakbérhátralékosok abból a körből kerülnek ki, akik olyan alacsony komfortfokozatú lakásban élnek, ahonnan rvncs lehetőség még alacsonyaoba költöztetni. A hátralékosok többsége munkahellyel nem rendelkezik, illetve szcbadság- vesztés büntetését tölti, Így a • munkabérre vezetett letiltás többnyire eredménytelen. Illetve, a munkahellyel rendelkezőknél is nehéz a letiltás, mert minden más tartozás — gyermektartás, OTP stb. — megelőzi a lokbérhótraiékot, így csak 100-200 forintos részletekben folynak be az összegek. A vállalat polgári peres eljárást egyetlen esetben sem indított. Tavaly decemberben 222 ezer forint lakbérhátralékot mutattak ki, idén május végéig pedig 305 ezer forintot. ez utóbbi azonban magában foglalja a nem lakás céljára szolgáló helyiségeket használók hátralékát is. Komlói Városgazdálkodási Vállalat. A vállalatnál 5419 bérleményt kezelnek. 1985- ben — az év júniusáig — 568 ezer forint, 1986-ban 806 ezer forint, 1987-ben 1 154 000 forint, idén pedig 1 486 000 forint lakbérhátralékot mutattak ki. Évente mintegy 300 bérlő tartozását adják át végrehajtásra. Idén 30 esetben kezdeményeztek polgári peres eljárást, két esetben került sor a bérlő alacsonyabb komfortfokozatú lakásba történő átköltöztetésére, kettő pedig folyamatban van. A lakbérhátralék, a bevételnek mintegy két százalékát teszi ki. Siklósi Városgazdálkodási Vállalat. A vállalatnál 450 bérleményt kezelnek, a hátralék tavaly 280 ezer forint volt, idén pedig 350 ezer forint. Kirívóan magas tartozása mintegy 15-20 bérlőnek van. A közelmúltban életbe lépett az az új rendelkezés, amely értelmében a nagy összegű tartozások esetében a lakásbérletet is végrehajtás aló lehet vonni. Ez gyorsabb eljárás, mert peren kívül lehet érvényesíteni a követelést. Marton Gy. Márciustól decemberig a szabad ég álatt A kölkedi határ juhásza Szép vidék a kölkedi határ. Nyári napokon békésen zümmög a csönd a zöldfüvű- réteken, az erdőben néha roppan egy-egy gally, cirren egy-egy madárhang, de ettől csak még sűrűbb lesz-a békesség. Távolabb a Duna folyik, s ahogy közeledünk széles medre felé, egyre valószínűtlenebb az ember jelenléte a magányos tájban. Pedig lakik itt valaki: megyeszerte úgy ismerik, Matyi, a juhász. Hatalmas tölgyfa tövében apró kunyhó: egy ágy fér el benne meg egy szekrényke. Kampón egy fél 'kolbász lóg, a falon egy törött tükör, egy borotvapamacs, alumínium kanál. Az ajtó tárva-nyitva, a kunyhó előtt faasztalka, falóca, két-há- rom bogrács. Messziről birka- bégetés hallatszik, s már indulnánk fotós kollégámmal a hang irányába, amikor vala- honnét előbukkan kampósbot- tal kezében a juhász. Kemény kézszorítással mutatkozik be: Szajcsán Mátyás. Fiatalember 42 éves. — Apám is ilyen é'etet élt, én magam már 14 éves koromban elletős juhász voltam, de a fiam, az hallani sem akar róla. Igaz az is, hogy éjjel-nappal itt kell lenni, rossz időben, jó időben kitartani - úgyhogy a mai fiatalokból már nem lesz juhász - legyint. - Szeretem ezt az életet, nem hiányoznak az emberek. Ha legeltetek, inkább ne is jöjjön oda senki! Jöjjön akkor, amikor leállítok, de addig ne! Sok barátom van, azért, mindig meglátogat valaki a fürdőzők közül, szoktam is nekik lecsót, pörköltöt főzni bográcsban, Ha" nap nudlit sodro.k, de ide is kiabálnak állandóan, hogy „Szerbusz Matyi!” - aztán azt sem tudom sokszor, ki volt az. De van egy .kis nohoborom, kóstolják meg! — Vidáman néz ránk, aztán a műanyag kannára és már hozza is. Szabadkozik, hogy csak egyetlen pohara van. — Nem baj! — mondja. Majd megkóstolják a lecsót is, amit tegnap főztem, tányérom van több is! Dél van, perzsel a nap, Matyinek a hűsbe kell hajtania- az állatokat. Két ujjal füttyent ügyesnek és Bujtárnak, a pulikutyáknak, azok már tudják a dolgukat. Hatalmas port kavarva, a bégetés százféle skáláját bemutatva hullámzik az 500 birka, élükön a nagyszar- vú kecskebakokkal, sereghajtóként a négy szamárral. Ahogy a helyükre érnek, Matyi -hóna alá kap néhány galy- lyat, melegíti a bográcslecsót, közben elmelési, hogy hét éve Bulgáriában járt és ott olyan rosszul főztek, hogy három kilót fogyott, azóta sem tudja visszaszedni. - De nem is megyek oda többet! Annál jobb nincs, mint amit én főzök! - Lehet, hogy igaza van: ilyen jó lecsót -még életemben gern ettem. Dicsérjük is rendesen, látom, Matyi nagyon büszke rá. — Márciustól decemberig kint vagyok a birkákkal," hetenkénti váltásban a társammal. A feleségem mondja sokszor, hogy hagyjam abba, legyek inkább otthon, de én bizony ezt a hetet jobban szeretem, mint az otthonit. Képzeljék csak el, itt mindig a hideg, folyó Dunában fürdők és soha nem volt" még semmi bajom, nemrégen meg otthon a fürdőszobában fürödtem, hót nem megfáztam! Bizonyítékul tüsszent is egyet. Búcsúzóul megígéri, hogyha legközelebb jövünk, pörköltet fog készíteni - de nem birkahúsból, mert azt valahogy nem tudja megenni. Óvári Zsuzsanna 0 Pécsi körkép Húsz építési telket értékesít a tanács a Veres János utcában ;— málomi területen —, ahol a közműellátottság igen kedvező. Vezetékes ivóvíz, villamos energia, földgáz és csapadékcsatorna van, a telkeket szilárd burkolatú út közelíti meg. A PIK INKÖZ Iroda forgalmi értékbecslése szerint a telkek ára négyzetméterenként 800 forint. Azoknak, akik tanácsi telkekre jogosultak a Telekgazdál- kodári Bizottság dönt a telek- juttatásról, a további jelentkezők versenytárgyaláson nyerhetnék ingatlant ezen a területen. * A MECSEKÉP Gmk földből épít kísérleti házat a Bártfa utca 28. és 30-as számú, telken. A tanács végrehajtó bizottsága a telekjuttatással fejezte ki támogatását a földtéglából épülő kísérleti házak építéséhez. A prototípus házak leendő lakói vállalták az otthonuk bemutatását is. * Lebontják a Katalin és az Ady Endre utca sarkán févő már üres házat. A tanács kedvező, négyszázezer forintos áron vásárolta meg az épületet, amelynek lebontásával biztonságosabb lesz a forgalom, elsősorban a tömegközlekedés ebben a csomópontban. * A Felsőmalom utca 4-ben épülő társasházban egy 85 négyzetméteres — kettő és két félszobás lakásra a tanács tervosztálya még fogad jelentkezőket. * A Nagyórpádi városrész üzemeltetése érdekében meg: határozták a legsürgősebb feladatokat azon a koordináción, amelyet a héten tartott a tanács építési és közlekedési osztálya, ötmillió forint van az autóbuszmegállók és a kapcsolódó járda befejezésére, illetve megépítésére és a tereprendezésre, vízelvezetésre. A munkák befejezésére három hetes határidőt adtak, szeptember elejére a BÁZIS is eltakarítja az építési törmeléket. A terület rendezése ezzel nem kész, jövőre lesz pénz az útépítésre, közvilágításra és a parkosításra. * Hétfőn és kedden kitisztítja a Szent István téri szökő- kutat a Pécsi Kertészeti és Parképítő Vállalat. Leengedik a vizet és kitakarítják az iszapot és a szemetet. * Három fős rekonstrukciós csoportot szerveznek a Város- gondnokságnál, amely a magasépítési munkák gazdája lesz. Bővítik a qondnoság épületét tárgyalóteremmel, ügyeleti szobával és egy számítógépes központtal. Gál József kisiparos október 1-jé- re elkészül a munkával, amely 1,6 millió forintba kerül. gusztus 20-ra megnyitja a a műhelyét, amelyben autómosást, belső takarítással vállal. * Mindössze egy-két vállalkozó jelentkezett a tanácson a Nagyárpódi városrészben telepítendő szolgáltató egységekre. Elmondtuk már, hogy várják a kisiparosok, kiskereskedők jelentkezését számos szolgáltató tevékenység létesítésére. Ezzel szeretnék az új városrész ellátását javítani. * Elkészült az út- és a járdafenntartási munkákkal a Pécsi KÉV: a Verseny — Megyeri úti sarok utasperonjánál elvezette a csapadékvizet és kitisztította az árkot, a Rákóczi út 80. előtt szintén elvezette a csapadékvizet és kijavította, cserélte a kifolyókat, míg a Táncsics—Rózsa Ferenc út sarkán helyreállította az utat és a járdát. Weller Antal kisvállalkozó megépítette az Egri Gyula út 72. és a Hajdú Gyula út 17. előtti konténertárolót. Deák Csaba kisvállalkozó rendbe tette a vízelvezető árkot a Berek utca 1—3. mellett, valamint á csapadékviz-elvezetőt az Egri Gyula út 112—114. mögött. * A PKUV megkezdi a járda felújítását a Jogász utca nyugati oldalán. Deák Csaba kisvállalkozó a Hajdú Gyula út 46-nál lévő folyókát és a csapadékvíz-elveztést teszi rendbe, míg az Egri Gyula út 102-nél kijavítja a támfalat. Közműépítéseket kezdték a héten: gázvezetéket fektet a MÉLYÉP Gmk a Komját Aladár utcában — a Dobó, Tol- buhin út közötti szakaszon — augusztus 8-tól szeptember 15-ig. A Pécsi Vízmű vízvezetéket épít a Kacsóh Pongrác utcában szeptember 8-ig. A KÖZMŰÉP Gmk szennyvízcsatornát épít o Görbe-dűlőben október 30-ig. * Lejárt határidők! A PKUV nem készült el a vállalt határidőre a Nagyváradi út 28. előtti útsüllyedés, a Szántó Kovács János úti és a Doná- tusi útpadka helyreállításával. A DDGáz nem végzett az Al- sóbalokány út 55-ben és a Felsőbalokány út 39-ben a gázvezeték bekötésével. A Geotechnika 86 Gmk nem fejezte be a gázvezeték-építést a Testvériség és a Turini út között. Tóth László, szekszárdi kisiparos nem állította helyre az utat a Rigóder út— Rigóder-dűlői vízvezeték-építés után. * A Városgondnokság közli, hogy intézkedett a lakosság és a közterület felügyelők bejelentéseire: a Szilva—Vásártér út csatlakozásánál felgyű- rődött beton javítását megrendelte a Pécsi KÉV-nél. A Pécsi Vízmű elszállította a törmeléket a Xavér templom elöl. A József utca 20. elől szintén elszállították a törmeléket. Gáldonyi Magdolna A HÉT KÉRDÉSE: Kitiltják a forgalmat I a belvárosból? O Behajtási helyek ^ Patkó lóhelyek “ Forgalmi irányok * Dr. David R. MacLean, a kanadai Nova Scotia tartomány közegészségügyi államtitkára járt a héten Pécsett. Halifax város most csatlakozik a WHO CINDI — a nem fertőző betegségek visszaszorítására meghirdetett — programjához, és az államtitkár a pécsi tapasztalatokkal ismerkedett meg. Elsősorban a számítógépes adatfeldolgozás érdekelte. Ismert, hogy Pécs a CINDI program egyik adatközvetítője. * A tanács ipari osztályának koordinálásával ismét új létesítménnyel gazdagodott az autójavító — karbantartó tevékenység. A héten megtartották a hatóságok a telep engedélyezési eljárását a Basamalorh úti autómosóban. A kisiparos várhatóan auA terv ez, mert a történelmi belváros megóvása szükségessé teszi a forgalom jelentős * korlátozását — e mellett voksolt a városi tanács testületé. A többlépcsős megvalósítás első ,, főpróbája" az elmúlt két hétben, az Europa Can- tat idején .volt. S bár sokan megszokásból vezetnek és nem figyelnek a közlekedési táblákra, a belváros jelentős területén tilos a behajtás. A türelmi idő még egy hét, ettől kezdve szigorúan ellenőrzik a közlekedőket. A szakemberek véleménye — Detrich Páltól és Rózsai Bélától, a Városgondnokság munkatársaitól kaptam választ a hét kérdésére — az, hogy nem okozott gondot a város közlekedésében az elmúlt két hét intézkedése. Sőt, egyértelműen kiderült, hogy jóval egyszerűbb és eredményesebb a belváros takarítása is, amelyet a jövőben többször, nagy erőkkel végeznek. Ugyanakkor szeretnék megvédeni azokat az értékeket, amelyek ezen a nyáron valósultak meg. A lényeg: tilos behajtani a Széchenyi térről a Janus Pannonius utcába és a Széchenyi közbe, valamint a Sa I la i utca felöl a Szent István térre. Ez a terület a belvárosnak mintegy harmada. Az intézkedés azonban nem sértheti az itt lakók érdekeit. A Janus Pannonius, a Geisler Eta, az Esze Tamás és a Káptalan utcában, valmint a Széchenyi közben és a Szent István térre behajthatnak azok, akik ezen a' területen laknak. Várakozni és parkolni viszont a kijelölt helyeken lehet, amelyek a Leöwey Gimnázium előtt, a Káptalan és a Janus Pannonius utcai . parkolóban, a Geisler Eta utca déli oldatán, valamint a Székesfehérvár utcában. Nem lehet várakozni a Geisler Eta utca északi oldalán, a Szent István tér északi és nyugati oldalán, valamint a Janus Pannonius utcában. Kik hajthatnak be a védett területre? Az áruszállítók, de csak reggel 6-tól 16 óráig. Aki ezen a területen dolgozik, annak számítania kell arra, hogy másutt parkol és gyalogol. S akik mindenképpen behajthatnak a védett területre — minden korlátozás nélkül — azok a mozgáskorlátozottak. HÉTVÉGE 1988. augusztus 13., szombat