Dunántúli Napló, 1988. augusztus (45. évfolyam, 212-242. szám)
1988-08-13 / 224. szám
32. hét Kezdődik a 8"7-ik Kezdődik a 87. labdarúgó-bajnokság. Az első osztályú liga elnöke a napokban orra kérte a sajtót, hogy támogassa a klubok megújulási törekvéseit, ne riasz- sza el bírálataival a közönséget a labdarúgástól. Ügy gondolom, a ligának nem kell tartania attól, hogy az idei Ibajnoki év arról lesz majd nevezetes’, hogy a nézők a sajtó hatására nem jártak a mérkőzésekre. Tudtommal a sajtó ilyesmit nem forgat a fejében, mivel tisztában van azzal, hogy az ilyenfajta tervek teljességgel ki- vihetetlenek. A labdarúgás ná- lurtk jóval többet jelent egyszerű játéknál, népszórakoztató mulatságnál. Nálunk a labdarúgás éppúgy nemzeti ügy, mint Svájcban a banktitok, Franciaországban a Tour de France, vagy Svédországban a Volvo. Mondjál igaztalonul egy rossz szót a futballra, azonnal szembetalálod magad rajongói tömegével. Saj- nálnivaló, 'hogy még mindig él a labdarúgás egyes vezetőiben az a kényszerképzet, Ihogy a labdarúgás betegségei mögött a sajtóban véli felfedezni a kórokozót. Ugyan miért? Sokan emlékezhetnek még a zsúfolásig megtelt Népstadion képére. Vagy a zsúfolt PVSK pályabeli lelátókra, ahol egykor egy szerdai napon lejátszott P. Dózsa—Ferencváros mérkőzésen 22 000 néző zsúfolódott be a betonkaréjba, a kintrekedt tömeg pedig betörte a kerítést. Elhiggyük, hogy külső erők — a sajtó — hatására csökkent le a labdarúgó-mérkőzések nézőszáma? Azért lézengenek csak néhányon a válogatott mérkőzéseiken, azért játsszák pór ezres nézőszám előtt NB l-es mérkőzések tucatjait, Nnert valaki lebeszélte az embereket a látogatásukról? Felesleges volna most Marseille-től Mexikóig végigsorolni a nagy 'kudarcok állomásait, a kapkodással elvesztegetett évekét, amikor a problémák felszíni javítgatása érdekében az alapokig nyúló, megújulást ígérő átalakítás a jövő beláthatatlan távolába tolódott. 'Majd oz idei bajnokság ... Igen, így 'reménykedünk mór évek óta. De tulajdonképpen nem is tudjuk, mihez kötjük a reményeinket A döntetlenek száműzése', a tizenegyes rúgásokkal krkényszeritett „deus ex macbina” kétségkívül új szint jelent majd, de nem kell túl nagy képzelőerő ahhoz, hogy kiszámoljuk, milyen új variációs lehetőségeket jelent — a ..csalafinták1' számára. A megújulási törekvéseket természetesen örömmel várjuk, és szívesen támogatjuk. Az nyilvánvaló, hogy a labdarúgásunk új aranykora nem egyik napról és nem egyik évről a másikra elérhető cél. Fontos lépés e cél felé a serdülőcsapatok számának növelése. De a mojdan felnőtté váló serdülök útjának egyenge- tését már ma kell megkezdeni. A sajtó nem parancsolhat ismét tömegeket a lelátókra. Azokat a ma pályára lépő játékosoknak kell visszahódítaniuk. Mindenfajta' megújulás elsősorban rajtuk múlik. Nem csodákat szeretnénk látni. Csak éppen sportszerű küzdőszellemet, győzni akaró csapatokat, minden pályán, kicsin és nagyon egyaránt. Várjuk hót a nyitányt, majd a folytatást, és mielőbb szeretnénk üdvözölni a megújulás első jeleit. rnnrnm Vegyes darabos savanyúságot töltenek az 5/1-es méretű üvegekbe a Szigetvári Konzervgyárban. (Írásunk a 7. ol dalon olvasható). Läufer László felvétele Somagyhárságy új körzeti orvosa ...most itthon vagyunk... Nem igaz, hogy teljesen érzéketlenek lettünk, hogy elidegenedtünk, hogy a napi rohanás kiölte belőlünk mások sorsa, baja iránti együttérzésünket. Bebizonyosodott, meg lehet még mozgatni, fel lehet még ébreszteni bennünk az emberséget, segíteni akarást, ha értelmét látjuk, ha van miért. * — A mi aranyos doktornőnket keresi? — kérdezték, amikor a falu elején azt tudakoltam, hol találom meg az orvosi rendelőt és lakást. Ez is bizonyította, a somogyhár- ságyiak örülnek most, van állandó körzeti orvosa a falunak. Somogyhárságyot festői szépségű táj öleli körül. A fafut övező szelíd hajlatok szemet nyugtató harmóniába rendeződtek, nem csoda hát, hogy e táj sokaknak megtetszett, hiszen egyik kis társközségét a tőle alig két-hó- ram kilométerre lévő Magyar- lukafát az ország minden tójáról évente felkeresik. Somogyhárságy lakói nem is panaszkodtak. Hiszen a boltjukban, bár kicsi, de minden alapszükségleti cikk megkopható, s az autóbuszközlekedés is — mondják — elfogadható. Egy bánata volt csak a falu lakóinak: 1984 óta nem volt saját orvosuk. Ekkor költözött innen el az utolsó állandó orvos, azóta helyettesítésekkel oldották meg, de volt úgy. hogy a helyettest is helyettesítették. Másfél év óta pedig Somogyapótiba kellett bejárni, s ha valakinek egy injekcióért kellett csak bemenni, akkor is fél napja ráment az oda-vissza utazás miatt.- Balogh Margit, a község tanácselnöknője mondja, tehetetlenek voltak, pedig mindent elkövettek, hogy Somogyhárságy és társközségei összesen 1200 lokójónok egészség- ügyi ellátását megoldják. Amit lehetett megtették. Minden illetékes fórumon jelezték, az Egészségügyi Közlönyben állandóan hirdették, de jóformán még érdeklődő sem voft. Nem vonzott ide senkit, még az ingyen kínált háromszoba hallos orvosi lakás sem. — Amikor hallottuk — meséli Balogh Margit — hogy az Erdélyből menekültek között vannak fiatal orvosok is. megküldtük a címünket a Vöröskereszt budapesti irodájának. A Vöröskereszt Baranyai megyei szervezetébe is beszóltunk. hogy ha Baranyába esetleg jönnek, ilyen végzettségű diplomások, mi szeretettel várjuk. A fiatal doktornő május végén jelentkezett nálunk. a férjével együtt jöttek megnézni a községet, a rendelőt. Szerencsére úgy döntöttek, hogy itt marodnak (ugyanis több betöltetlen körzeti orvosi állást it felajánlottak számukra). Mi nagy örömmel azonnal nekiálltunk a házat rendbehozatni, festeni. mázolni. — A doktornő eiőtt nem akarom mondani, nehogy kényelmetlen legyen számára — folytatja a tanácselnöknő - hiszen állandóan azért faggot. mondjam meg, kinek mit kell megköszönnie, de meg kell mondjam, a faluban mindenki összefogott, hogy segítsen. Aki tudott pénzt adott, a szegényebb az természetben adakozott, s volt oki felósto a kertjük egy darabját, s azt beveteményezte, hogy a fiatal házaspár az óvodáskorú kisfiúval el tudja kezdeni itt nálunk az életet. Hiszen akkor már tudtuk, hogy mindössze egy szál bőrönddel érkeztek Magyarországra. Somogyhárságy új körzeti orvosnője először riadtan tiltakozott. Csak amikor megígértem, hogy se a nevét nem írom meg, se azt, hogy honnan jött, s milyen körülmények között akkor nyugodott meg, és kért elnézést, s azt is kérte, értsem meg. Fél. Még mindig fél. Szülők, testvér otthon maradtak, nem akarják, hogy bajuk legyen. Az. hogy itt a faluban és a környéken tudják a nevét, természetes, de nogyobb nyilvánosságot nem akar. — Amikor elhatároztuk, hogy eljövünk, fogalmunk sem volt mi vár ránk. Azt se tudtuk, maroáhatunk-e, vagy sem. Azt mondtuk, nem baj bárhová elmegyünk, — csak vissza nem! — meséli a szőke, széparcú, halkszavú fiatolasz- szony. — Teljesen meglepett, hogy itt milyen szeretettel és segitőkészséggel fogadtak minket Amikor Pécsre jöttünk, először egy nagyon aranyos család fogadott be minket, akiknek nagyon sokat köszönhetünk. Amikor a Baranya Megyei Vöröskeresztnél jelentkeztünk, számunkra hihetetlen módon felgyorsultak az események. A Vöröskereszt vezetője Kárpáti Júlia azonnal intézkedett, telefonált, kocsiba ültetett, irány Szigetvár. (Somogyhárságy közigazgatásilag ide tartozik). — Én álmomban sem gondoltam volna, hogy ilyen gyorsan lehet intézkedni. A szigetvári főorvos kedvesen fogadott, megmondta, hogy milyen papírok kellenek, Julika ezeket is segített beszerezni. Amikor minden megvolt, kivittek Somogyhárságyra. Ez pénteken volt, hétfőre kellett választ adni, s azon a héten már költöztettek is, bútort szereztek, mosógépet, hűtőszekrényt, — csak kapkodtam a fejem, mire felocsúdtam, már a szigetvári kórházban voltam, ahol kötelező volt az egy hónapos továbbképző tanfolyamot elvégezni - a másféle gyógyszerek, terápia és adminisztráció miatt — utána mindjárt megkezdtem itt a munkát. Közben azt is elintézték, hogy beírattak gépkocsivezetői tanfolyamra — a pénzt megelőlegezték erre — most bejárok Pécsre vezetni tanulni, mert azt mondták, hozzásegítenek egy olcsó Trabanthoz. Ez sokkal több, mint amit valaha reméltejri volna. — Nagyon meglepett minket, a magyarországi emberek kedvessége, szeretete, hiszen mindent megkaptunk, ami egy otthonalapítóshoz kell. Nagyon jólesett, de sokszor szégyellem is magam, amiatt, hogy talán nem is tudom úgy kifejezni, ahogy szeretném a köszönetemet, azt, hogy mit érzek. A szigetvári kórház vezetősége, de mindenki a Nagyváradiné Etelka és Lit- terné, Erzsiké és még sorolhatnám, az Á. G., a tsz, és itt a faluban az emberek . . . — sorolja a fiatalasszony, s látom kissé elérzékenyül. Még szerencse, hogy a kis Dani ellentmondást nem törően betörtet a szobába. Megunta, hogy ki legyen rekesztve a beszélgetésből. Eddig ugyanis az apuval a konyhában tanyáztak. A férj a feleségéhez hasonló félelmek miatt nem akart bekapcsolódni először a beszélgetésbe. Gépészmérnök, most a Sziqetvári Konzervgyár biztosított számára munkavédelmi előadói állást. Talán később sikerül a végzettségének meg. felelő munkakört is találni. Faggatom mindkettőjüket, volt-e, s ha igen mi, ami az átállásban problémát okozott? A fiatal férj is megerősíti, a beilleszkedés semmi problémát nem jelentett. — Az anyanyelvemen beszélünk, s ettől otthon érzem magam — .mondja. — Szép ez a vidék, ez a ház — folytatja a feleség. — Szeretnénk az udvar egy részét majd parkosítani, a házat csinosítani . .. majd ... most van időnk ... itthon vagyunk. Sarok Zsuzsa
