Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-09 / 189. szám
Bartók-koncert Pécsett Hangversenykörút. íé* 1'=" g,e“ körúton vett részt o pécsi Nevelök Háza Kamarakórusa június második felében. Első szállásunkra, a Köln melletti Kürtenbe június 17-én, éppen az NSZK— Spanyolország labdarúgó-mérkőzés időpontjában érkeztünk, míg utolsó napunkonr június 27-én Innsbruckban éppen II, János Pál pápa felszálló gépét láthattuk. Kölni városnézéssel kezdődött a programunk, majd találkozás és próba következett az ott turnézó Pécsi Szimfonikus Zenekarral, amely másnap a jubileumát ünnéplő Kölner Kantorei kórussal német szólistákkal Liszt Missa Solemnisét adta elő, velünk pediq a kb. 130 tagú kórussá növekedve pedig Kodály Psalmus Hungaricusót. Ezután következett önálló koncertjeink hosszú sora. Aachenben — ahol a Dóm egyik tartópillérét Szent István királyunk kőplosztikája díszíti — az Aula Karolinában adtunk kétórás koncertet. Az utazás legrangosabb szereplése a 37. Nürnbergi Nemzetközi Orgonahéten zajlott le. A nyitókoncertet Ella István orgonaművésszel közösen adtuk, s vele szólaltattuk meg Koloss István - együttesünknek ajánlott - Zsoltártöredékek című kompozícióját is. A német kórusokkal közös műsorunkban magyar népdalfeldolgozásokat énekeltünk. Möglingenben orgonajátékával dr. Kopjár Gábor, szólójával Komáromi Alice is közreműködött. Stuttgarti hangversenyünk a híres, felemás tornyú épületében, az Alapítványi templomban került sor. Műsorösszeóllításunk itt is a reneszánsztól a 20. századig ívelt. Fellbochban a testvérvárosi kapcsolatok jegyében léptünk fel, és a közeli Waiblingenben vettük hírét a város és Baja aznapi testvérvárosi szerződéskötésének. Tolmácsunk és műsorközlőnk, Gróf Vilmos, a Pécsi Rádió munkatársa itt a stúdió számára riportot fórgatott. Ugyanezen az estén a cannstadti hangversenyen Komáromi Alice és dr. Kopjár Gábor ismét fellépett, ezúttal Haydn A teremtés című oratóriumában. Freiburgban meglepetésként ért bennünket, hogy kb. félezer magyar él a városban, szinte valamennyien magyar vendéglátókhoz kerültünk szállásra. Koncertünket a Himnusz zárta, a másnapi búcsúének karnagyunk, Tillai Aurél Erdélyi népdalfeldolgozásainak ötödik tétele volt. T. J. Innováció az iskolában. kjJ°tS gazdagodott a Tankönyvkiadó Pedagógiai közlemények című könyvsorozata, amely az egyetemek és tanárképző főiskolák neveléstudományi tanszékein dolgozó oktatók, kutatók műveit tartalmazza. Az Innováció az iskolában című, 174 oldalas munkát Kovács Sándor, a pécsi Janus Pannonius Tudományegyetem Tanárképző Karának oktatója írta. Ez o kötet az említett sorozat nyolcadik darabja, (örvendetes, hogy a korábbiak közül kettő szintén tanárképzős oktatók könyve volt.) Annyifélét hallunk mostanában innovációról hazánk életének minden területén, hogy talán érdemes külön is idézni egy meghatározást, amelyet Hassendorf 1983-ban kelt, franciául írt művéből vesz alapul Kovács Sándor: ,,A nevelésügyi innováció tartalmába és terjedelmébe sorolható minden szándékos törekvés, amely gazdagító változást okoz a nevelés-oktatás rendszerében, a növendék eredményeiben, jellemének gyarapodásában, a pedagógus hozzáértésében és magatartásában, az iskola működésében. Alkalmazásakor a kutató, a pedagógus kockázatot vállal." Eddig az idézet, amely így első látásra bizony igen parttalan innovációs fogalmat ismertet. Ennek szűkítésére, más külföldi és hazai szakirodalom és megújítási kísérlet ismertetésére, az innováció több szempontú vizsgálatára vállalkozott könyvében Kovács Sándor. Könyve tárgyszerű, igen ritkán nyilvánít véleményt a korrektül ismertetett tendenciákról, nézetekről, kísérletekről. Hadd mondiak véleményt egy, a könyvben szereplő kategóriáról. Spontán innovációnak minősíti több ravasz kutató a „hivatalos kezdeményezéseken kívül" felbukkanó újításokat, amelyeket a pedagógusok az iskolában határoznak el. Én híve . vagyok ennek a spontán innovációnak, és bízom abban, hogy a hivatalos szerveknek van idejük valamennyit alaposan tanulmányozni. Bozsik L. Az utolsó pillanat. »SrgSLÁ kon és véres „horrorhősökön” edződik az ember, mit számít egy-egy hír a napilapokban a hirtelen, tragikus halálról. Mit számítanak a megdöbbentő adatok arról, hányán lesznek öngyilkosok az országban, a becslések azokról, akik megkísérlik, de senki sem tudja róluk ... És életben maradnak. A krimik izgalma mellett szinte eltörpül az az egyszerű kis történet, amelynek több mint száz éve egy pécsi kislány Ka- ray Ilona ‘volt a főhőse. Tizennégy évet élt. Megölte magát az apja forgópisztolyával. Senki sem emlékezne rá, ha nem írt volna verseket. Azért a végső perc fölkelti az érdeklődést. Ennek o percnek a nyomába indult Pozsgai Zsolt is, aki „Ez most az utolsó pillanat, drágám!" címmel lírai játékot írt Karay Ilona verseire. Az életrajzi adatokból, versekből, az írói szabadság szülte részletekből alakult a darab. Okokat keres, a lélek mélyrétegéből. A tragédia előjátékát játsszák el a pécsi Ifjúsági Ház Diákszínpadának tagjai, Mándoki Mira és Kiss Endre. Megdöbbentően őszintén és tehetségesen. Ahogy ezt az őszinteséget és készülő tehetséget Karay Ilona is „játszotta". Csak éppen ő belehalt. Az előadás kérdéseivel kérdezhetnénk mindannyian. Az előlegzett és elvesztett értékekről, az embereknek arról a tulajdonságáról, hogy bezárkóznak a segély- kiáltásra . . . Olykor van válasz, de néha kimondani is felzaklató. Felzaklató, mint Pozsgai Zsolt lírai játéka volt a Művészetek Házában. (Hednik I.) Felülmúlhatatlan és izgalmas Értet fon közönség — de kitörő tapsvihar Bartók Béla hazaérkezett hamvai végső nyugalomra helyezésékor, a Farkasréti temetőben tartott szertartáson döbbentem rá *rro a fájó tényre, hogy Bartókot mrly kevés szál fűzte Pécshez. Művészi élet- útjón mem jelentett különösebb állomást az akkor 42 éves Bartóknak, 65 éwél ezelőtt, 1923. október 30-án tartott pécsi hangversenye. Az azt előkészítő levélváltásnak sem sikerült nyomára bukkanni, sem a Bartók Archívumban, sem a kpncertet rendező pécsi Vámos Arthur családjánál. Csupán a korabeli pécsi napilapok fellengzős stílusban fogalmazott beharangozó cikkei ismertek. Már október 14-i számában így írt a Dunántúl: ,.Zenekedvelő közönségünknek nem kell mondani: ki Bartók Béla, mert neve ma fogalom. A modern zeneirodalom büszkeségkinek nevét nemcsak nálunk, hanem a kontinens minden nagyvárosában éppúgy, mint Amerikában a legnagyobb élő zeneszerzők között találjuk." Az október 23- ón közzétett, figyelemfelkeltő reklámnak " is beillő szöveg, még az ilyen valótlanság közlésétől sem riadt vissza: „Büszkék lehetünk pécsiek, hogy bennünket tisztel meg fellépésével, mert mi vagyunk dz első vidéki város, ahol fellép." Ma már tény. hogy nem ez volt Bartók első vidéki koncertje, viszont sajnálatos tény oz is, hogy ez volt az egyetlen pécsi koncertje. Pedig tetszett neki az ódon város. Az őt meginterjúvoló újságíró kérdésére elmondotta, hogy ........ m egnéztem a dómot, amely azt hiszem remekmű tekintetében hazánkban egyedülálló. De külföldön is kevés hozzá hasonlót láttam." Nem kifogásolta a Pannónia nagytermében lévő Steinway zongorát sem, mely a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete tulajdona volt, és amely 1927 februárjában szólalt meg utoljára. Aztán kiselejtezték. Nem tette szóvá a kinyomtatott műsorlapon fellelhető sajtóhibát: a program utolsó előtti száma helyesen: Román népi táncok. Tehát tévesen szedték a Román „népi" táncokat ,,régi”-nek. Nem valószínű, hogy Bartókot különösebben izgatták volna a megjelent kritikák. Amikor a még ma is élő pécsi rokona, Kari Lajos, az állomáson ‘át akarta adni az újságokat, csak ennyit mondott: „Tartsd meg magadnak! Engem a kritika nem érdekel. Úgy is sejtem, hogy mit írhattak hangversenyemről!" Ezzel elutazott. És többet nem, jött el Pécsre. A kritikák valóban ledorongolok voltak. A Pécsi Est névtelen kritikusa másnap megjelent írásában pl. ezt állapította meg: „Félelmetes és dermesztő dolgok hangzottak ott el. Az emberek egymásra néztek, mikor pl. egyszerre szólt a skálának mind a nyolc hangja. Ez a zene e nemes zenei hagyományokban nevelkedett pécsi közönségnek legalábbis — hogy nagyon udvariasan szóljunk -, borzasztóan szokatlan." Még az egyébként müveit, a város zenei életében fontos posztot betöltő Boldis Dezső - egy ideig a Pécsi Zenekedvelők Egyesülete zenekarának karmestere sem restellte bevallani, hogy a hangverseny második részében elhangzott művek „ . . .az én Szkrjabin zongoradarábjait megemészteni képes készültségemen is túlmennek. Mit tagadjam, én ... Bartók II. bur- leszkjét és Medvetáncát (minden humoruk ellenére) csúnyának, az Allegro borbarát és a Román táncokat egyenesen ijesztőknek érzem." Csupán a Pécsi Lopok Mre. aláírású kritikusa ütött meg más hangot: ........milyen megk apóan viszi a népi zenét is művészete centrumába. Hangnemváltozásai teljesen újsze- rűek és annyira frappánsak, hogy hallgatóságát magával ragadja.. De hót kik lehettek jelen a Pannónia nagytermében október 30-án, este fél 9-kor kezdődő koncerten? Vajon ott voltak-e az egyetemisták, akik - van ilyen adatunk —, már többször meghívták Bartókot? Ott voltak-e a Pécsi Dalárda énekesei, hiszen próbájuk a Bartók-koncert miatt elmaradt? A fül- és szemtanúk többsége mór nem él: Csak az emlékezet őrizte meg Martyn Ferenc lelkendező szavait, Weininger Margit zongoratanárnő véleményét. aki szerint saját kompozícióinaik előadása „ ■ ■ a közönség kisebb részének jelentett csak zenei élményt". Bán János zongoraművésztanár nagy hozzáértéssel írta le később, hogy „ . . . Egész estét betöltő, gazdag és változatos műsora elején 'Scarlatti-- szonátákat játszóit, pompás lormaérzékkel és kifejezésben gazdagsággal. . . Nagyszerű élményt nyújtott Beethoven F-dúr szonátáiénak világosan tagolt, pompás ritmikájú és mindvégig költői ihletésű előadása . . . Bartók itt lelülmúl- hatatlanul és izgalmas gyönyört kellően szólaltatta meg a kényes staccatók mögött rejtőző, ritka beethoveni humort. Számomra az évek múltán is felejthetetlen zenei élmény volt. . . Bartók pécsi műsorában néhány saját művét is előadta. A legnagyobb sikert a Medvetánccal aratta, amit meg is kellett ismételnie. Nagy sikere volt még az Allegro borbaróval is." Bón János foglalta össze legtalálóbban az akkori pécsi közönséq magatartását, mely „meglehetősen értetlenül állott még e müvekkel szemben, a kitörő tapsvihar inkább a pompás előadónak szólt." A kritikus Boldis Dezső még aggódott azért a generációért, amely Bartók szonatináin fog nevelődni. A valóság mást bizonyított: Bartók művein nőtt fel azóta nem egy generáció, mely mór magáénak vallja, érti, szívesen hallgatja és meg is szólaltatja Bartók alkotásait. Dr. Nádor Tamás Hanczik János—Sasvári László: Plasztofónia Berták László Mostan • • • • I röpül a kismadár Szeptember háza kék mozsár a falakon átüt a mész idelátszik még az egész de a részt árnyék töri mór mostan röpül a kismadár és vers lesz aki idenéz ragyog mint o bronzban a réz rímel mint a kései nyár • s minthogy a régi óra jár körbeér a szívben a kés megint maradt egy percnyi rés csak egyre hosszabb a határ még várat nyerhet aki vár de álmodozni mór kevés. DALNOKVERSENY Hárman valónk a szabóműhelyben: a kelekótya kisnyilas szabómester, szakmailag kiváló férfiú: a zsidó sakter, ki egyúttal kántori teendőket is ellátott a hitközségnél; továbbá jómogam, a leendő katolikus kcntortanító. Nem akarnám eltúlozni a fenti spontán, ám nem érdek nélküli találkozás jelentőségét, de azt hiszem, meglehetősen ritka volt az ilyen „ökumeni kus" összejövetel, különös tekintettel arra, hogy • 194C-et írtunk. A mester valóban mestere volt szakmájának; nyilas mivolta azonban rendkívül zavaró; lehetett, mert nem átallotta hangoztatni németellenességét; jóban kellett lennie" oz izraelitákkal is: a rőföskereskedök hozzá küldték jobb kuncsaftjaikat. Ugyanilyen jó együttműködés alakult ki a bőröszsidók meg a suszterok közt, szintén kölcsönös kereskedési-ipari alapon. Mert ha mondjuk, egy picit is zsidófaló lett volna a majsztram, aligha lesz érkezése a sakternak, hogy pont enné! a mesternél szabasson ruhát. *ft. Ami személyemet illeti, széptevői minőségben valék jelen; a mester kisebbik lánya körül settenkedtem azidőtt. A szabómester mániákusan szeretett énekelni, noha nem nagyon tudott. Együttlétiink kapóra jött neki: tüstént javallottá, rendeznénk hamarjában áalnokversenyt. Sorshúzás után a mester úr repeszteni kezdte az Akácos út-at, két-három hajlításnnl jókora falsot fogva; másodikként én következtem egy Pálóczi— Horváth-dallal („De mit töröm fejemet"); majd a sakter-kán- tor gyújtott rá a Szól a kakas már-ra. Olyan gyönyörű érces tenorja volt, hogy a mester meg az én kornyikálásom szóba sem jöhetett az elsőség megállapításánál. A másodikharmadik helyért nem is álltunk ki. Aztán csakhamar elkomorult fölöttünk az ég. Nem kedvezett az idő a múzsáknak; dalnokversenyre pláne nem futotta erőnkből, hiszen a puszta lét is kockára tétetett. A dalnokverseny győztese, a sakter- kántor számára nemhogy megvirradt, de teljesen besötétedett a birkena.ui égbolt. A sza. bómestert az imsósi erdőben agyonverték egy fűzfa alatt. Senki nem tudja, ki, kik tették el láb alól. Állítólag egy téli- kabát-anyag elkallódósa miatt és nem politikai ' zavorossága okán kellett elpusztulnia. Én meg itt dudorászom ‘ egymagámban a Pálóczi-dal végét: „Alig vagyon, ki oly nagyon örülhessen, És néha ne keseregjen Keservesen.” CSEMETE Petrencefqlvo ötsz ózva la hány lelket számlál mindössze; itt vásárolt egy hétvégi, eléggé rozoga házat 200 öl kerttel Pézsma Cölesztin nyugalmazott üzletkötő. Cölesztin úrnak mániája volt a faültetés. Ha az otelló-tőkék egyike-másika elunta a szolPalcolitz István Pepitafüzeteml gálatot és kipusztult, az új tulaj tüstént fát ültetett a helyébe. A viharvert kerítés közvetlen közelében — másutt nem volt már hely — elültetett egy szép formájú mandulacsemetét. A következő hétvégen, ahogy megérkezett, azonnyomban szaladni kényszeredett, mert ha csak ballagcsól, eléri a gyalá. zat. A telek végében kornyado- zó, ferde-torony-jellegű kamo- raszék ajtaján szív alakúra vágott nyílás volt, részint a szellőztetés, illetve a kémlelés miatt. Cöle'sztin úr — sűrű nyö- gési közepett - ezen" a Ükön pillogott kifele, föltekintvén a .birtokot. Azonmód nagy döbbenettel észlelte, hogy a man- dulafócskának lába kelt. Vajon ki, mikor, hogyan és miért tehette ezt a barátságtalan gésztust?! S ho már ennyire szemet szúrt- valakinek, hova került a csemete?! Legközelebbi szomszédjának, aki hajdanta bírói tisztséget töltött be a faluban, erős rosz- szállását fejezte ki Cölesztin úr, bár nem gyanakodott senkire sem; csők hót nem éppen istenes módon emlegette a tettest. Az igazság embere azt válaszolta, hogy ilyen aljas-mocskos dolog egyetlenegyszer fordult elő Petrencefalván, de azt is egy jöttment követte el, nem falubeli. És az a lator nem facsemetét lopott, hanem egy vadonatúj tetőiajtorját. Újabb kiruccanásakor sze- me-szájo elállt a faültetőnek: a mandulacsemete ott álldigált eredeti helyén! Mintha hozzá se nyúlt volna senki. Nem túlzott az újdonsült telkesgazda, midőn odanyilatkozott, hogy ily különös eset még a Werbőczy úr híres Tripartitumában se fordul elő. (Nem ám, mert a jobbágy sose. vitte vissza, amit egyszer ellopott. De nem is érdemes párhuzamot vonni a két eset között.) Cölesztin úr fölhúzta sövény, kerítés-szemöldökét, amely mozdulat kérdésnek is beillett. Justitia egykori fegyvernöke imigyen válaszolt: — A csemetelopás ügyében csak annyit mondtam a kocsmában, hogy a megtévedt atyafi személyére nem vagyok kíváncsi; de mint a falu volt bírója, elvárom a csorba kiköszörülését. Igenis elvárom, mert ilyen rohadék cselekedettel nem zárhatja a század- és ezredvéget Petrencefalva tisztességben megőszült, derék közönsége! Cölesztin úr arra gondolt, hogy ezzel a módszerrel kezdeni kellene valamit. NYELVCSÚNY Több riport nem beszélve rok sokaságá elé kerül v megszólal, m jogosultságot rozóragunktól. egyik jól ism ces megnyílói mondott baJfc helyett.. A szóhoz j lejtik, hogy (sokaság, hor stb.), noha s dik össze, ner vagy amely i járul. Bosszantó: ahelyett, hog még jobban húsz-, majd « szélgetésbeif szór, a ripörti lyeselt így: üf persze, nem udvariatlansál riportereket s< re a főnökük. Az „alultáp telmezésével kezdeni. Az a természetes olyan beteget ró1 kell tapló
