Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)
1988-07-24 / 204. szám
’88 Tegnap megkezdődött és ma folytatódik a Mecseken az Enduro EB-futam. Képünkön a rajtnál az NDK-s Kallenbach, az olasz Passeri és a svéd Nilsson indul neki a 260 kilométeres távnak. Fotó: Läufer László Kétszázhatvan kilométer bőrruhában,tűző napon Husqvarnák, Hondák, Yamahák, KTM-ek, Kawasakik az egyik, Jawák, Simsonok és iMZ-k a másik oldalon. A motorokat csak átlagosan ismerők azt gondolnák, nyugati gépekkel szemben szocialista országokban gyártott motorokkal nemigen lehet felvenni a versenyt. — Nagy tévedés — mondja Nádor Lajos, a pécsi enduro EB^íutaim versenytitkára. - Legjobb példa erre az NDK- sok tavalyi sikere. Akkor MZ- motorjaikkal Európa- sőt világbajnokok tudtak lenni. Az EB-futam rajtja a Szántó Kovács János úton van. Miközben Nádor Lajos beszél, mellettünk hol párosával, hol hármasával indulnak a gépek. Majd' 260 kilométer vár rájuk a versenynapon, az útvonal szombaton és vasárnap is ugyanaz. De mi is az enduro? Régebben magyar neve volt, ma már csak az enduro szót használják a „kötött átlagú megbízhatósági túrabojnokság" kifejezés helyett. A motorsport legrégebbi versenyágának tartják, a krónika szerint már 75 éve is rendeztek enduro világ- bajnokságot. A Mecsek Kupán (az enduro EB-futam hivatalos neve) a cserkúti cross- pólya és az abaligeti gyorsasági szakasz jelenti az igazi látványosságot. A „maradék” 250 kilométer a nézőknek csak egy-egy pillanatra jelenthet izgalmat, hiszen az endurósok, ha túraversenyzők is, azért néha 120 km/órás sebességet is kicsikarnak gépeikből. S ilyenkor az út szélén állóknak nemigen jut idejük a szemlélődésére . . . A versenyzőknek egyébként nem az a fontos, hogy gyors legyen a motor,* sokkal inkább, hogy könnyű és erős.- Ezért vagyunk nagy hátrányban a nyugatiakkal szemben — . folytatja Nádor Lajos. — A mi Jáwáink 100-110 kilósak, egy Husqvarna viszont nyolcvannál nincs több. Ráadásul mi a csehszlovákoktól mindig csak 2-3 évvel ezelőtti konstrukciókat vásárolhatunk, legújabb gyártmányaikat ugyanis — az eredmények miatt — csalt saját versenyzőiknek adják. így hát hiába motorozunk mi bármilyen jól, mindenkivel szemben hátránnyal indulunk. Volt munkája a mentőorvosnak is Ma reggel folytatódik a verseny (A PTSC elnöke Ambrus János egyébként az EB műsorfüzete szerint azon fáradozik, hogy a klub melléküzemágainak anyagi segítségével nyugati versenygépekhez is hozzájuthassanak a pécsi versenyzők, A PTSC-ben jelenleg húszán enduróznak, közülük hatan egyesületi motorral, a többiek saját gépen.) Időközben kiürül a rajtterület, beszélgetésre tehát nincs több idő, irány a cserkúti crosspálya. Hatalmas a hőség, nem csoda, ha sokan keresik a büfét. De hogy nem kell szomjan maradniuk, azt csupán két élelmes kislánynak köszönhetik. A cserkúti Rákóczi utca vége felé a két csitri kitűnő üzletet csinál. Kiülnek a ház elé, szörpöt, szódáit, sört kínálnak, mellettük hideg vízzel teli műanyag kád helyettesíti a hűtőt.- Reggel apu bevitt Pécsre, ott vettük a sört — mondja egyikük. — Jól megy a bolt, főleg a németek vannak megszomjazva ... Nevetnek egyet, aztán több idejük nincs rám, újabb kuncsaft érkezik. Közben fent a pályán a porfelhőlovagok lassacskán túljutnak ezen a szakaszon is. Irány Abaliget, majd vissza Pécsre, a Szántó Kovács János útra. Délután fél négykor a 186 indulóból 130 már beérkezett. „Nagy a hőség” — panaszkodnak többen, s hogy nem csupán ők érzik így, azt Keszthelyi győzelem az Ajka ellen Előkészületi mérkőzést játszott szombaton a Keszthelyi Haladás egy évi szünet után, ismét NB U-es labdarúgó- csapata. Az NB lll-ban szereplő Ajkai Bányász ellen 6-2 (1-1) arányban nyert. egy francia fiú sajnos látványosan bizonyítja. Pascal Viano a célba még be tudja tolni gépét, utána viszont rosszul lesz, a mentőorvosnak kell közbeavatkoznia. Dávid Sándor, a televízió riportere fordítja a francia panaszait, majd a vizsgálat utón azt is megtudhatjuk, Vianonak nem kell izgulnia, a vasárnapi versenyen is elindulhat.- Volt még egy esetünk - meséli nevetve Dávid Sándor, aki egyébként az esemény sajtófőnöke is egyben. - Egy kósza hir először azt adta tudtunkra, hogy valaki kiállt a versenyből, mert eltört a kulcscsontja, később már azt rebesgették, haldoklik, majd amikor megtaláltuk a szóban forgó finn fiút, kiderült, hogy csak a könyökét ütötte be . .. A végeredmények kiszámításában késő délután a számítógépek segítettek rendszerezni a rengeteg részidőt. Ezek szerint az állás a szombati futam után géposztályonként a következő: 80 kcm: 1. Rossi (olasz), 2. Bie- berbach (NDK), 3. Wagner (NSZK). 125 kcm: 1. Passeri (olasz), 2. Vojkurka (csehszlovák), 3. Katrina'k (csehszlovák). 250 kcm: 1. Pellegrinelli (olasz), 2. Wick se (svéd), 3. Ka 11 son (svéd). 500 kcm: 1. Jönsson (svéd), 2. Grosso (olasz), 3. Scheffler (NDK). 350 4—T: 1. Charbonnier (francia), 2, Chovancik (csehszlovák), 3. Marinon (olasz). 500 4—T; 1. Gusstavsson (svéd), 2. Kofrbc (cséhszlóvóik), 3. Katrina'k (csehszlovák). Mai sportműsor Július* 24., vasárnap:^ Modellezés. Mecsek Kupa, rádió irányítású repülőmodellezó verseny, pogányi reptér, 9.00. Repülőnap: 15.00. Motorsport. Enduro EB-futam. Rajt: Pécs, Szántó. Kovács János u. (volt BEV-szálló), 8.00. Kézilabda. Balaton Kupa, döntők, Fonyód, sportcsarnok, 8.00. Vitorlázás. Országos kalóz'bajnok- ság, Balatonföred, 10.00; MAHART Kupa, Siófok, 10.00. Autósport. Rallye—cross autóverseny, országos bajnokság, V. forduló, Ádónd, 13.00. 1. 1. FC KölnBayer Uerdingen 1*1 x 2. St. Pauli—Nürnberg 0-1 2 3. Stuttgarter Kickers— VfL Bochum 1-2 2 4. Bayern München— Eintracht Frankfurt 3-0 1 5. Hannover—Karlsruher SC 2-3 2 6. Werder Bremen— Hamburger SV 2-1 1 7. B. Mönchengladbach— Kaiserslautern 4-1 1 8. Schalke 04—Düsseldorf 1-1 x 9. Blau-Weiss 90—Aachen 1-2 2 10. Offenbach—Aschaffenburg 2-2 x 11. Solingeen—Hertha BSC 1-2 2 12. FC Homburg— Fortuna Köln 2-0 1 13. Meppen—Braunschweig vasárnap játsszák + 1 14. Mainz—Saarbrücken vasárnap játsszák Országos modellező bajnokság Pécsett Tény, hogy a tavalyinál valamivel kevesebben jöttek el idén a Mecsek Kupa rádióirányítású repülőmodellező nemzetközi versenyre, melyet a pogányi reptéren rendeznek szombat—vasárnap, ennek azonban nyomós oka van. A külföldiek közül a legtöbben a hétfőn kezdődő svédországi Európa-bajnokságra készülnek, így a mezőnyben a magyar élgárda mellett csupán az NSZK-ból érkezett versenyzők játszhatnak szerepet. A Mecsek Kupa egyben országos' bajnokság is, méghozzá műrepülő és sebességi kategóriában. Az első napi repülés a sebességiek között szép pécsi sikert hozott, Mohai István ugyanis azonkívül, hogy az első helyen áll, országos rekordot is elért. Ez persze még nem jelenti azt, hogy bajnok is lesz, hisz a négy legjobb időeredménnyel rendelkező versenyző vasárnap délelőtt még egyszer ösz- szeméri tudását, s aki a legjobbnak bizonyul, az az eddigi eredményektől függetlenül megnyerte a versenyt. Persze a nagy harc mellett lesz más látványosság is a Mecsek Kupa befejező napján. A gyerekeknek például — csakúgy mint tavaly — modelleket vehetnek a kilátogató szülők, s a délután háromkor kezdődő repülő bemutatón a legkorszerűbb katonai vadászgépek és sportrepülők makettjeit is meg lehet tekinteni működés közben. Ezek a legkisebbek azonban néha nem is olyan kicsik. Van például olyan modell, mely 2,5 méteres, ráadásul 60 kcm-es motorral van felszerelve. Csak viszonyításképpen: egy Simson kismotornak 50 kcm a lökettérfogata ... Szóval lesz mit nézni, érdemes kilátogatni tehát. A szombati repülés eredményei. Műrepülő kategória: 1. Lipperrer (NSZK) 1349, 2. Masznyik (MHSZ—BKV) 1238, 3. Kota (Bp. 16. kér.) 1193. Sebességi kategória: 1. Mohai (MHSZ Ércbányász, Pécs) 76,9 mp. — országos rekord, 2. Sólyom (MHSZ Debrecen) 86,2 mp, 3. Szabó (MHSZ KOMÉP) 95;6 mp. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENŐ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601 Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetési és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XIII., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj: egy hónapra 11,- forint, negyedévre 33,- forint, félévre 66,- forint, egy évre 132,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. vasárnapi Dunántúli napló Siótur Kupa, Immár hagyomány, hogy Siófokon minden év júliusának utolsó hét végéjén nemzetközi tornát rendez a Bányász, méghozzá a Siótur utazási iroda segítségével. Ezúttal is így lesz, s a mezőnyben idén is ott található a hazaiakon kívül a tavalyi győztes PMSC, valamint a jugoszláv Spartak Subotica gárdája.- Negyediknek a holland második ligában szereplő Ar- heim együttesét látjuk vendégül - hallottuk Illés Jánostól, a siófoki labdarúgók egyik főnökétől. — Remélem megismétlődik a tavalyi döntő, akkor a két magyar csapat, a PMSC és a Siófok játszott a kupáért. Egy éve a PMSC győzött, most azonban a hazaiak nagyon fogadkoznak, annál is inkább, hisz a Siótur Kupa lesz az újjáformált csapat első bemutatkozása a Balaton- parti szurkolók előtt.- Ma, tehát vasárnap érkeznek haza a fiúk az edző- táborozásról - így Illés János. - Részt vettek egy jugoszláv tornán, amit a Rijeka és a Zseljeznicsar előtt meg is nyertek, utána pedig az NSZK-ban folytatták a munkát. Jövő péntektől tehát Siótur Kupa. A program a következő: 29-én, pénteken: PMSC— Subotica, szombaton: Siófok— Arheim (mindkét mérkőzés 18 órakor kezdődik), vasárnap 16.15-kor a két vesztes, 18.00- kor pedig a két győztes lép pályára. P. Zs. Mit kért Balázs a ZTE-től ? Üzlethelyiséget, de nem 1 millióért Idézet a Foci cimű hetilap július 8-iki számából: „Balázs szabadlistán. A ZTE 32 esztendős kapusa csak abban az esetben hajlandó meghosszabbítani szerződését, ha a klub egy butikot vásárol részére Zalaegerszeg belvárosában. Az üzlethelyiség több mint egymillió forintba kerülne. Ennyit nem hajlandó áldozni a ZTE, inkább lemond Balázs Zsoltról.” Kíváncsiak voltunk a másik fél véleményére is, ezért megkérdeztük a kapust, aki az elmúlt szezonban, a beállás Csepregi Andrással, együtt, a legjobb teljesítményt nyújtotta a zalai csapatban.- Mikor döntötted el, hogy megválsz a ZTE-től?- A bajnokság hajrájában érlelődött meg bennem a végleges elhatározás. Az idény végén lejárt a szerződésem Zalaegerszegen. Már tartott a nyári szünet, amikor nyaralásom alatt megkerestek a klub vezetői Boglárlellén. Elmondtam, hogy szeretném külföldön folytatni pályafutásom. Ha ez nem sikerül, akkor fővárosi egyesülethez igazolok. Harmadik variációként szóba jött az egerszegi szerződéíhosszabbitás is.- Ennek fejében kérted az 1 millió forint feletti üzlet- helyiséget?- Itt valami félreértés van. Azt szerettem volna, ha kapok egy bérleti lehetőséget azzal az eséllyel, hogy később majd megvásárolhatom az üzlethelyiséget. Ez azt hiszem, egészen más színezetet ad a dolognak.- Miért akartál klubot változtatni?- Furcsa talán, hogy ezt egy zalaegerszegi labdarúgó szájából hallod, de én őszintén Szorítottam a kosaras fiúknak, nem foglalkoztam azzal az ellentéttel, amit a két szakosztály között gerjesztettek. Bevallom, a sírás kerülgetett, amikor 6000 ember ünnepelte őket a bajnoki döntő után. Minden sportolót ez az érzés hajt a pályán, szeretne olyan sikert elérni, amelyre aktív pályafutása után is szívesen emlékezik vissza. Ha nem is bajnoki címre, de valami hasonló eredményről álmodoztam mindig. Úgy érzem, Zalaegerszegen erre már nincs esélyem. Az utóbbi időben sok minden történt az egyesület házatá'ján, ami nem a sportolók érdekét képviselte. Úgy vélem, a kupát és bajnokságot nyert kosarasok sem kapták meg időben a kellő megbecsülést. Ami pedig a focit illeti: az az érzésem, hogy az igazi mélypont csak ezután következik a zalaegerszegi labdarúgásban. A keddi újságok közölték, Hogy megállapodott a ZTE és 3 Rába ETO: Balázs Zsolt kapus a győri csapatban folytatja pályafutását. A játékosért másfél millió forintot kap a ZTE. Ekler Elemér A SZIGMA BEVASÁRLÓCENTRUMA BAJÁN, a külső ipartelepi úton minden igényt kielégítő áruválasztékkal VÁRJA MAGÁN- ÉS KÖZÜLETI VÁSÁRLÓIT. A FERROGLOBUS-VASTELEP AJÁNLATA: — húzott, hengerelt áruk. A GÉP- ÉS SZERSZÁM ÉRTÉKESÍTŐ SZAKUZLET AJÁNLATA: — forgácsolószerszámok, — közép- és nagyméretű szerszámgépek, — kisgépek, emelők, ipari gyémántáruk, — hegesztőelektródák, — védőkesztyűk. A SZERELVÉNYÉRTÉKESÍTÖ MINTABOLT AJANLATA: — épületszerelvények, — fürdőszoba-felszerelések, — radiátorok, kazánok, — ipari szerelvények, előjegyzésre. A BEVÁSÁRLÓCENTRUM NYITVA TARTÁSA: naponta 7.30-tól 16.30-ig, szombaton 7.30-tól 13 óráig. TELEFON: (79) 12-336. Enduro EB-futam a Mecseken