Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)

1988-07-25 / 205. szám

Találkozó a magyar emigráció képviselőivel Grósz Károly New Yorkban •• r Üzenet- az Egyesült- Államokban élő magyarsághoz Megbeszélés amerikai pénzügyi és gazdasági szakemberekkel Grósz Károly és Armand Hammer július 22-én, az Occidental Petroleum Los Angeles-i központjában, A. Hammer több könyvet ajándékozott vendégeinek. (MTI Telefotó) A szépségkirálynö-választás első három helyezettje (balról): Kárpáti Andrea, Jáger Mónika és Konkoly Edit Läufer László felvétele Harkányi Anna-bál ’88 Kis Csaba, az MTI tudósí­tója jelenti: New Yorkba érkezett szom­baton este Grósz Károly, az MSZMP KB főtitkára, a Mi­nisztertanács elnöke, valamint kísérete. Előzőleg a magyar küldöttség Kaliforniában tett látogatást. Fontos eseménye volt Grósz Károly kaliforniai kőrútjának az Occidental Pet­roleum Los Angeles-i központ­jában pénteken tett látogatás. A vállalat világszerte ismert elnöke, Armand Hammer már azzal is aláhúzta ennek fon­tosságát, hogy az MSZMP fő­titkárát, a Minisztertanács el­nökét személyesen fogadta a repülőtéren, gomblyukában magyar kitüntetésének szalag­ját viselve: Grósz Károly és Armand Hammer előbb szűk körű megbeszélést folytatott a vállalat központjában, majd az amerikai üzletember ebé­det adott a magyar kormány­fő tiszteletére. A kaliforniai látogatás utol­só napján, szombaton délelőtt még jutott .-egy kis idő arra, hogy ellátogassanak Los An­geles környékének egyik leg­nevezetesebb túiistaattrok- ciójába, a nagy amerikai mű­vész, a gyermekek barátja ál­tal megteremtett mesevórosba, Disneylandba. Grósz Károlynak az idő rö­vidsége miatt csak kevés lát­ványosság megtekintése sike­rült: ellátogatott a mestersé­ges dzsungelbe, ahol valódi­nak tűnő műelefánt trombitál, műanyag krokodil fenyegeti az utasokat. Megtekintette a né­pek barátságát jelképező „kis világ" mesés környezetét és a Disneyland vezetősége megin­vitálta űrutazásra is: az „űr­hajó” félelmetes manőverek­kel, néha bizony zötyögős úton jutott el, hirtelen gyor­sítva, néha fékezve kápráza­tosán vetített céljához. A ki­járathoz a mesevonat vitte el a vendégeket. A repülőtérhez vezető úton váratlanul megállt a gépko­csisor egy kis étterem előtt — a jellegzetes amerikai ételre, hamburgerre invitálta meg a magyar kormányfő az Egye­sült Államok budapesti nagy­követét, Mark Palmert, aki vé­gigkíséri amerikai kőrútján. „Palmer úr, hogy előkészítsen erre az útra, még Budapesten meghívott a McDonald’s gyors- étterembe egy hamburgerre. Ezt csak úgy fogadtam el, hogy ezen az úton visszahív­hatom, most megtartom az Ígéretet” - tréfálkozott. New Yorkba mintegy ötórás légiúttal jutott el a küldött­ség. Vasárnap és hétfőn itt folytatódik a zsúfolt program. Miniszterelnökünk vasárnap délelőtt a neves magyar szár­mazású amerikai üzletember, George Soros New York kö­zelében levő házában talál­kozott amerikai pénzügyi és gazdasági szakemberekkel. Délután, - hazai idő szerint késő este - kezdődött meg találkozója a magyar emigrá­ció képviselőivel. A találkozó­ra hazánk washingtoni nagy­követe, Házi Vencel hívta meg a különböző emigrációs szervezetek vezetőit, az Egye­sült Államokban élő magya­rok ismert képviselőit. Növekvő feszültség Jeruzsálemben Az izraeli rendőrség va­sárnap 1400 rendőrt moz­gósított, hogy fenntartsa a rendet Jeruzsálem óváro­sában, ahol zsidók és mu­zulmánok egyidejűleg tart­ják szent ünnepeiket. A megszállt Gaza övezetben az izraeli katonák két pa­lesztin fiatalt megsebesí­tettek. Az izraeli rendőrség ösz- szesen 14 arabot tartózta­tott le. A lépésre azután került sor, hogy heves ösz- szecsapások voltak a ke­resztény és muzulmán val­lásé palesztinok, az arab és zsidó szélsőségesek, a zsidó hívők és a karhata­lom között. A keresztény palesztinok haragját az lobbantotta fel, hogy izraeli katonák megölték 17 éves társu­kat. Szombaton ennek nyo­mán több összecsapás volt a hatóságok és ke­resztény palesztin tüntetők között. Két palesztin és egy izraeli sebesült meg. A megszállt területeken a hatóságok kijárási tilal­mat rendeltek el, ennek ellenére péntek óta- tar­tanak az összetűzések. A palesztinok vezetői arra szólították föl híveiket, hogy a négynapos, ünnep helyett tüntetéseken vegye­nek részt. Fekete napjuk volt azoknak a baranyai hölgyeknek, akik benevezték szombaton este Harkányban az Anna-bál szép­ségversenyére, mivel közülük egy sem került a helyezettek közé. Az Anna-bált idén a Ba­ranya Megyei Vendéglátó Vál­lalat Napsugár Szállójában rendezték meg, mert az eddi­gi báloknak otthont adó Bá­nyász étterem vezetője most nem vállalta a rendezést. Ta­lán sokan emlékeznék még rá, hogy tavaly ezen a napon jég­eső zúdult a környékre, és a szerződéses üzlet vezetője nem bízott az időjárásban. Este 8 órára közel 500 bálozó gyűlt össze, a Napsugár éttermében, presszójában, valamint tera­szain. A bálozókat a szálloda zenekara és a harkányi Pal­las zenekar szórakoztatta. A műsort a Meruker Vállalat di­vatbemutatója nyitotta meg, melyben nyolc manöken, kö­zöttük az etióp származású, egzotikus szépségű Carella ne­vű lány mutatta be a siklósi áruházban megvásárolható al­só- és felsőruhanemű válasz­tékát. Őket a Marokin eskü- vőiruha-szalon táncos, vidám bemutatója követte. Éjfél táj­ban lépett a porondra a pécsi Quadro tánccsoport, fergeteges break-, diszkó-, rock and roll- bemCitatójával. Műsoruk után jelentették be a szépségkirály­nő-választás megkezdését. A 17 benevezett hölgy (15 és 27 év közöttiek) egymás után vo­nult el a közönség és a sor­solással választott zsűri előtt. Ők hosszas tanácskozás után, éjjel 2 órakor hirdették ki az eredményt. E szerint 1988-ban a harkányi Anna-bál szépe a 15 éves Kárpáti Andrea Duna­újvárosból, a második Jáger Mónika 16 éves, szintén Du­naújvárosból, a harmadik Kon­koly Edit 17 éves, Szegedről. A győztesek jutalma többek között a Pannonvin ajándékai, valamint a Baranya Megyei Vendéglátó Vállalat meglepe­tései. Szombaton este nagy sikerrel lépett fel a Szabadtéri Táncszinen a KISZOV Táncegyüttese. írásunk az 5. oldalon Tapasztalatok kamatemelés után (3. oldol) Tízéves a nemzetiségi tv-ad< (3. oldal) Irányi Dániel tér bódék nélkül (5. oldal)---------------------------‘*"’7—’—--------------------------------------------------------­V ilég proletárjai, egyesüljetek! aplQ XLV. évfolyam, 205. szám 1988. július 25., hétfő Ara: 1,80 Ft Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja

Next

/
Thumbnails
Contents