Dunántúli Napló, 1988. július (45. évfolyam, 181-211. szám)

1988-07-19 / 199. szám

Dunántúli napló 1988. július 19., kedd Jól fejlődnek a magyar-olasz kapcsolatok (Folytatás az 1. oldalról) Istvánnal. Részt vett a meg­beszélésen Kiss János, Varga Imre és Vassné Nyéki Ilona képviselő. Az Országgyűlés elnöke tá­jékoztatást adott a törvény­hozó testület összetételéről, munkájáról, választási rend­szerünk főbb elveiről, gyakor­lati érvényesülésükről, a to­vábbfejlesztés irányairól. Fel­vázolta az Országgyűlés előtt álló, a közeljövőben megol­dandó legfontosabb felada­tokat, kiemelve egyebek kö­zött az Alkotmány átfogó fe­lülvizsgálatának igényét, a ta­nácstörvény, a választási tör­vény módosítását, a gyüleke­zésről és egyesülésről, a nem­zetiségekről, a gazdasági tár­saságokról készülő új törvé­nyeket. A vendég - többek között - a magyarországi egykori kétkamarás parlament törté­nelmi előzményei, s újbóli be­vezetésének esetleges lehető­ségei, az egyházak parlamen­ti képviselete, az Országgyű­lés elnökének szerepe, fel­adatai iránt érdeklődött. Giovanni Spadolini olaszor­szági hivatalos látogatásra hívta meg vendéglátóját, amit Stadinger István köszönettel elfogadott. Délután az olasz szenátus elnöke ellátogatott az Orszá­gos Rabbiképzö Intézetbe. Giovanni Spadolinit a nap folyamán fogadta Várkonyi Péter külügyminiszter, majd Huszár István, a Hazafias Népfront Országos Tanácsá­nak főtitkára. Támadás a vajdasági vezetők ellen Széthúzás Szerbiában Az elmúlt napokban rendkí­vül heves kampányt indítottak a belgrádi sajtóban és a szerb tagköztársaság egyes politikai szerveiben a Vajda­ság Autonóm Tartomány ve­zetése ellen. Szerbia-szerte munkásgyűléseket, összejövete. leket szerveztek, amelyek résztvevői támogatták a Szerb Szocialista Köztársaságnak az alkotmány módosításával kap­csolatos -, a tartományok önállóságának csökkentését célzó — javaslatait, bírálták az autonómia megőrzéséért fellépő vajdasági vezetőket. A jugoszláv népfront belgrádi választmányának ülésén „Szer. bia elleni támadásnak" mi­nősítették a vajdasági párt­bizottság legutóbbi ülésén el­hangzottakat. Ugyanerre a tanácskozásra „Szemtelen tá­madás a szerb vezetés, a szerb nép ellen" címmel reagált hétfői számában a belgrádi Politika című napilap. A vita közvetlen előzmé­nyei egy héttel ezelőttre nyúl­nak vissza, amikor Koszovó­ban élő szerbek és Crna Go- ra-iak a Vajdaság székhelyé­re, Újvidékre utaztak, ott tün­tettek, nacionalista jelsza­vakat hangoztatva próbáltok hangulatot kelteni az „egy­séges Szerbia" mellett és a szerintük szeparatista tarto­mányi vezetőségek ellen. A vajdasági párt- és állami testületek határozottan vissza­utasították a politikai nyo­másgyakorlás kísérletét, s kü­lönösen azt, hogy a megmoz­dulás résztvevői egyenlőség- jelet próbálnak tenni az al­bán nacionalisták szította nemzeti gyűlölködéstől terhes Koszovo és a Vajdaság kö­zött, ahol köztudottan har­monikusan élnek együtt szer- bek, magyarok, szlovákok és más nemzetiségűek. így fog­lalt állást zárt ülésén a tar­tományi pártbizottság. A tüntetést és az azóta tör. ténteket értékeli Major Nán­dor, az autonóm tartomány elnökségének elnöke a Ma­gyar Szóban hétfőn megjelent cikkében. „Azon a gyűlésen, amelyen a koszovói szerbek Újvidékre jövetelükről döntöt­tek, világosan kimondták: mi­ért Belgrádban szítsunk tüzet, amikor a köztársasági vezetés teljes egészében mögöttünk áll. Gyerünk Újvidékre, á vaj­dasági vezetés ellen, hiszen az még mindig ellenzi az al­kotmány olyan módosítását, amely megnövelné a köztár­sasági szervek koszovói ille­tékességét, de megoldaná a koszovói szerbek és Crna Go- ra-iak problémáját" — írja Major Nándor, s rögtön cá­folja is az idézett gondolat­menetet: a koszovói szerbek helyzete nem a tartomány al­kotmányjogi helyzete miatt kedvezőtlen, ugyanilyen a Vaj­daság helyzete is. Mégis, a nemzetiségek közötti viszony tekintetében évtizedek óta a Vajdaság a legszilárdabb országrész. Karabah marad! A Karabah-hegyvidéki auto­nóm terület Azerbajdzsánhoz tartozását erősítette meg hét­fői ülésén hozott határozatá­ban a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsának Elnöksége. A hosszas vita után született döntés olyan intézkedéseket ír elő, amelyek biztosítják a főként örmények ' lakta terü­let valódi autonómiáját, vala­mint az SZKP KB és a szov­jet kormány még a tavasszal elfogadott, a Karabah-hegyvi- dék társadalmi-gazdasági és kulturális fejlődését célzó, komplex programjának mara­déktalan megvalósítását. A TASZSZ hírügynökség je­lentése szerint a döntés egy­hangúlag született. A testület —, amelynek a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa Elnöksége elnökének helyetteseiként, tag­jai a köztársasági legfelsőbb tanácsok elnökségének elnökei is —, előzőleg meghallgatta és megvitatta Örményország, Azerbajdzsán es Karabah- hegyvidék képviselőinek be­számolóit. * A Karabah-hegyvidéki auto­nóm terület körül kialakult helyzetről kezdett hétfőn vitát a Szovjetunió Legfelsőbb Ta­nácsának Elnöksége. Az elnök­lő Andrej Gromiko bevezetőjé. ben bejelentette: a testület ki. zárólag ezt az egy napirendi pontot tárgyalja, s utalt arra, hogy március 23-án már meg­vitatták ezt a témát. A vitában huszonkilencen szólaltak fel, köztük Mihail Gorbacsov, az SZKP KB főtit­kára is, akinek beszédét ked­den teszik közzé. A felszólalók közül többen elítélték és alkotmányellenes­nek nevezték, hogy a térség­ben a nyomós eszközeit vá­lasztották a probléma megol­dásához, s kísérleteket tesznek a demokratikus jogok antide­mokratikus célokra való fel- használására. Az évek hosszú során át ki­alakult probléma gyökereit az inernacionalista nevelés hiá­nyosságaiban, a társadalmi, gazdasági fejlődés ütemében kell keresni — mondták. Ugyanakkor a felszólalók elítélték a jereváni repü­lőtér elfoglalását, a sztrájko­kat, amelyek hatalmas anyagi károkat okoznak más köztársa, sógok gazdaságának is. Egyes szónokok sürgették, hogy ha­tározottan akadályozzák meg a hasonló megnyilvánulásokat, s ne tűrjék tovább ezt a hely­zetet. ÓRA A NAGYVILÁGBAN-ó- PÁRIZS: Vasárnap éjfélkor a vezető szakszervezetek felhívá­sára sztrájkba léptek a francia légiközlekedési dolgozók. Be­szüntették a munkát az Air France és az Air Inter földi személyzetének tagjai, a légi­irányítók és a pilóták. A mun­kabeszüntetés nem érinti a nemzetközi járatokat, de ezen a héten várhatóan sok, éjfél és reggel 8 óra között közlekedő belső járatot nem indítanak. A sztrájkolok fizetésük emelését, a társadalombiztosítási rend­szer javítását, és a légiközleke­dés biztonságának növelését szeretnék elérni.-ó- ATHÉN: Görögország és Franciaország vasárnap megál­lapodott abban, hogy közös erőfeszítéseket tesznek a City ot Poros görög kirándulóhajó el­len elkövetett terrortámadás tetteseinek kézrekeritésére. A megegyezés Karolosz Papuliasz görög és Roland Dumas fran­cia külügyminiszter athéni ta­lálkozóján született. A két or­szág közt ezt megelőzően he­ves vita bontakozott ki, mivel p görög hatóságok szerint a ter­roristák egyike francia állam­polgár volt, aki maga is meg­halt a hajón. Franciaország en­nek igazolására bizonyitékokat követelt.-ó- BERLIN: Két amerikai el­lenőrző csoport érkezett vasár­nap az NDK-ba, hogy megvizs­gálja a szovjet—amerikai fegy­verzetcsökkentési szerződés végrehajtását. A 20 tagú ame­rikai küldöttséget a repülőté­ren az NDK külügyminisztériu­ma, nemzeti néphadserege, va­lamint a szovjet hadsereg kép­viselői fogadták. Az amerikai ellenőrök azokat a volt szovjet rakétatámaszpontokat vizsgál­ják meg, ahonnan a Szovjet­unió idén március közepéig ki­vonta harcászati-hodműveleti atomrakétáit. MANDELA Desmond Tutu fokvárosi anglikán érsek a több ezer résztvevő­nek integet július 17-én, az ANC bebörtönzött vezetőjének, Nelson Mandelának 70. születésnapja előestéjén a londoni Hyde Parkban rendezett tömeggyülésen. (DN — MTI Telefotó)-ó- PÁRIZS: A tengerbe csú­szott vasárnap éjjel Dzsibuti térségében egy Super-Etendard típusú vadászrepülőgép a fran­cia Clemenceau repülőgép-hor­dozó fedélzetéről. A hajóról az éjszakai gyakorlat alatt bekö­vetkezett szerencsétlenségben megsebesült pilótát egy Dzsi- butiban levő kórházba szállí­tották - jelentette a francia haditengerészet vezérkara hi­vatalos közleményben. A csacsi jegyében - Atlanta ban Politikai fórum, döntéshozó tanácskozás, vagy pusztán te­levíziós show, alkalom az ösz- szejövetelre? A Demokrata Párt elnökjelölő tanácskozása mindebből valami. A vitatéma kevés, bár nem lényegtelen, s a tét nagy: a pártnak okosan kell politizálnia, jó képet kell mutatnia a televízióban, s kö­zel kell hoznia egymáshoz a különböző csoportokat ahhoz, hogy novemberben a pártnak esélye legyen a Fehér Ház visszahódítására Reagan nyolcéves kormányzása után. A négyévenként ismétlődő műsor szokott menetrend sze­rint folyik hétfő .estétől. Még a széksorokat is a nemzeti pi- ros-fehér-kékre festették, természetesen ugyanilyen szí­nűek az elmaradhatatlan lég­gömbök. A küldöttek — szo­kás szerint — csak esténként ülnek össze néhány órára, s ezeken .az üléseken aligha lesz komoly politikai vita. Ko­rábban a nappalokat arra szánták, hogy a „szivarfüstös hátsó szobákban" kössék meg a politikai alkukat az elnök és az alelnökjelölt személyéről, a „platformról” (ahogy az Egyesiéit Államokban a párt­programot nevezik). De az el­múlt évékben az ilyen csatá­rozások szép lassan eltűntek: most lényegében kész dönté­sekkel érkeznek a párt veze­tői, s a négyezernél több kül­döttnek aligha lesz módja bármiféle komolyabb változ­tatásra. A platform kész, bár lehet, hogy néhányon, főként lesse lackson táborából, kifo­gásokat emelnek ellene, mó­dosításokat szeretnének, de erre legfeljebb néhány órányi vita nyújt majd lehetőséget. Az elnökjelölt személye már az előválasztásokon eldőlt: Michael Dukakist, a Mas­sachusetts állam kormányzóját nem lehet megállítani. Még az alelnökjelölt személyéről sem folyik majd alku: a ve­terán texasi szenátor, Lloyd Bentsen szálka ugyan a párt liberálisai szemében, elsősor­ban Jesse Jackson táborában, de a politikai bölcsek szerint korántsem rossz választás. Akkor hát miért üléseznek négy napon át a küldöttek az Omni csarnokban (ahová egyébként be sem fér a kon­vencióra összesereglett vagy 35 ezer ember)? A 15 ezres sajtó-rádió-tévé hadseregből alig néhány százan ülhetnek a teremben, a többiek egy szomszédos épületből televí­zión nézhetik csupán az ese­ményeket. Miért költöttek mil­liókat a technika csúcsát je­lentő számítógép-rendszerre, amelynek a tájékoztatási fel­adatok mellett a szavazatokat kell összeszámlálnia? Miért vásárolt Atlanta városa csa­csikat, amelyek a csarnok kö­rül álldogálnak a Demokrata Párt címerállataként? A magyarázat kettős: egy­részt a jelölő kongresszus az amerikai politikai folyamat hagyományos része, s valóban alkalmat ad a párt különböző csoportjai között találkozókra, az országos vezetők és a helyi „közkatonák" összejövetelére, ahol az egyszerű küldött is a nagyok közelében sütkérezhet a dicsőség fényében. Másrészt - s ez a tét — meg lehet nyerni a választók rokonszenvét azzal, hogy a pártot az országos nyil­vánosság előtt jó színben tün­tetik fel. A demokratáknak nagyon fontos, hogy az atlantai kong­resszus látványosan sikerüljön. A párt programja ugyanis na­gyon kevéssé tér el attól, amit a republikánusok terjesztenek majd elő. Persze vannak eltéré­sek a demokraták és republi­kánusok között külpolitikai, ka­tonapolitikai kérdésekben, a szociálpolitikában és másutt, de ezek többségét az átlagos választó csak kevéssé képes felismerni, annak dacára, hogy szeptembertől kezdve mindezt tölcsérrel próbálják a fejébe önteni. A reagani évek kétség­kívül fellendülést hoztak Ame­rikának, így aligha lehet ér­demlegesen eltérő gazdaság- politikai terveket ajánlani a választóknak. A jelöltek között sem lesz olyan látványos a kü­lönbség, hogy ez önmagában biztosítsa a győzelmet. így hát már a kongresszusokkal meg kell alapozni a választók sze­mében a párt tekintélyét, el­hitetni velük, hogy valóban mást — jobbat - hozna az Egyesült Államoknak egy őrségváltás a Fehér Házban. Atlantában is van olyan fel­adat, amit - éppen a megfe­lelő benyomások érdekében - meg kell oldani: valamilyen modus vivendit, közös alapot kell teremteni Dukakis mérsé­keltebb és Jesse Jackson - amerikai mértékkel — radikáli­sabb tábora között. A pártnak például olyan programmal kell előállnia, amellyel képes lesz visszacsalogatni azokat a be­jegyzett konzervatív választóit, akik az elmúlt években Ronald Reaganra szavaztak. Ezeknek száma nem kevés. Nyilván ilyen célokat szolgál az, hogy a li­berálisnak tekintett elnökjelölt kifejezetten a párt konzervatív szárnyából választott magának alelnökjelöltet. Igaz, a küldöttek egy közvé­leménykutatás szerint 8:1 arányban tekintik magukat „li­berálisnak”, de nem fogják megakadályozni a konzervatív alelnökjelölt állítását, ha egy­szer vezetőjük ezt így találja jónak. Ugyanakkor a párt nem idegenítheti el magától Jack- sont és táborát - elvégre hét­millió szavazatot kapott az elő­választásokon. A pontosan kidolgozott for­gatókönyv percre megadja, mikor fogják bevezetni a te­rembe „az Egyesült Államok következő elnökét” — mert a jelöltet hagyományosan Így mu­tatják be (igaz, mindkét párt tanácskozásán). A tanácsko­zásnak ez lesz a csúcspontja. De a csata csak szeptembertől kezdődik annak eldöntésére, hogy Atlantában, vagy a re­publikánusok jövő havi tanács­kozásán, New Orleansban ve­zették-e be az igazi „követke­ző elnököt". SZENTLŐRINCI ÁLLAMI GAZDASAG munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: mg. gépszerelő, hegesztő. Jelentkezni lehet Tarcsapuszta, Szigeti Ferenc kerületvezetönél. Megszöktek a börtönből a Szadat- merénylők Vasárnap a kairói Tora börtönből megszökött « az egyiptomi hadsereg három volt tisztje, akik Szádot egy­kori elnök meggyilkolásában való részességért életfogytig­lani börtönbüntetésüket töl­tötték. A három szökevény, a Dzsi- had (Szent Háború) elnevezé­sű iszlám fundamentalista szervezet tagjai, egy vasrúd­dal leütötték cellájuk őrét, majd a társa segítségére siető másik börtönőrt megsebesítet­ték és elvették géppiszolyát. Az épületben a zsákmányolt fegyver segítségével törtek utat maguknak, majd rövid tűzharc után a börtön kapu­ján át elmenekültek. A szökés után Zaki Badr belügyminiszter rendkívüli in­tézkedéseket léptetett életbe. Leváltotta a Tora börtön ve­zetőjét, riadókészültséget ren­delt el a rendfenntartó erők számára és nagy összegű pénzjutalmat tűzött ki azok­nak, akik a szökevények el­fogásához hozzásegítik a ha­tóságokat. A három tisztet 1982-ben, tizennégy társukkal együtt életfogytiglani börtönbünte­tésre ítélte az egyiptomi leg­felsőbb bíróság, a Szádot el­nök ellen 1981. október 6-án elkövetett gyilkos merénylet­ben való összeesküvésért, öt további iszlám szélsőségest a bíróság halálra ítélt, s az íté­letet végrehajtották rajtuk. Videófilmes ingatlan és lakáscsere- közvetítés! Mikrovár Kisszövetkezet 7621 Pécs, Teréz u. 5. Tel.: 22-845. s Nyitva: munkanapokon: 9—17 óráig.- -üULííiitüljíilílíirttititíliiiíilllllll t

Next

/
Thumbnails
Contents