Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-25 / 175 szám
1988. június 25., szombat Dunántúlt napló 3 Nem ellened, hanem érted... A pécsi városképről Az alábbiakat, kérem, úgy fogják föl, mint egy pécsi polgár felszólását. S hogy nem a szépségekről lesz szó, annak is oka van. A kritikus szemléletű pécsiek érzékenyek mindarra, ami csúf szeplő a város szép arcán, ezeket minduntalan, több-kevesebb sikerrel szóvá is teszik a „nem ellened, hanem érted” jegyében. A szépségek, a hozzájuk vezető módszeresség amúgyis sok szót fog kapni a pár nap múlva esedékes városi tanácsülésen — a szeplők tán kevesebbet. Ezért róluk szól a meditáció. adii POLITIKAI FÓRUMA Megalakult a Minisztertanács Tanácsi Kollégiuma Beszélgetés Gyorvári Márkkal, a kollégium tagjával Városképről, Pécs városképéről lesz tehát szó, ami tudatos megfogalmazásban éppen tíz és egynegyed éve -, 1978. március 21-én - jelent meg a közéletünkben. Akkor a városi párt-végrehajtóbizottság határozott meg bizonyos célokat állásfoglalásában, a városkép javítása érdekében, s tette ezt olyan időpontban, amikor még korántsem voltunk annyira híjával a városképjavító eszközöknek —, értsd: pénznek —, mint manapság. Mindazonáltal az elmúlt évtized pécsi tevékenységei egyértelműen a városkép javításának az irányába hatottak, s ezenközben születtek újabb szeplők, amiknek különféle okai vannak. Olyanok, mint a hatósági oda nem figyelés, vagy az állampolgári fegyelmezetlenség, és a többi . . . Tíz esztendeje és még utána is évekig, míg le nem higgadtak a kedélyek, s a dolog a maga természetes medrébe nem terelődött, divat volt okkal, ok nélkül a városképre hivatkozni, azzal jó és rossz cél egyaránt elérhető volt, hogy csak a legszemléletesebb példát említsem: annak idején a városképre hivatkozással lehetett elvet(tet)ni az északi érintő úti felüljáró gondolatát, s elérni, hogy megépüljön a kurta alagút. Az ezt szorgalmazók ugyanis oly meggyőző hévvel hangoztatták városképvédő érveiket, hogy senkinek nem jutott az eszébe utánanézni: tényleg, mennyire is zavarná a városképet egy felüljáró. Én megtettem, s meglepetéssel tapasztaltam, hogy a tervezett objektum megléte esetén, a Hunyadi út kb. 500 méteres — a Gabonaforgalmi és a Kaposvári utcai elágazás közti — szakaszán lett volna látható és sehonnan máshonnan. És arra sem gondolt senki, hogy ez a felüljáró olyan formát kaphatott volna, ami a hajdan itt volt északi városkaput idézte volna fel. Mondom: a városképre hivatkozással mindent el lehetett érni, mert ki is mert volna különvéleményt mondani, ha a városkép volt oz „ultima ratio". De valójában az volt-e? S ha nagyon őszinték akarunk lenni, ' a városkép nevében ma is sok mindent el lehet fogadtatni, így lehet pl., hogy a posztmodern építészet ott tör magának utat e jelszó jegyében, ahol a legkevésbé lenne helye, a történelmi belvárosban, de azokat a területeket nem tünteti ki figyelmével -, az új "városrészeket —, amelyeknek az arculatát frissebbé, érdekesebbé, változatosabbá tehetné. Az új városrészeket a panel jellemzi, s a panel, ha városképről beszélünk, fölöttébb figyelemremé'tó gondolatokat szülhet. Alapjában nem lehet kifogásunk a pécsi panel ellen, ami megjelenésében egészen a legutóbbi évekig, (amikoris sorra megelőzték Pécset más városok a paneles építkezés esztétikai megújításában), elismerten kiemelkedő volt az országos egysíkúságban. De —, és erre még soha, senki meg sem próbált választ adni —, vajon ki a felelős az egész városrészek elsivárítását előidéző, egyforma loggiák ezreiért, amikor hosszú-hosszú évek óta az illetékesek kezében van a változatosságra vonatkozó javaslat. Városképi probléma ez? Az bizony, a javából! S annak a megállapítása is, hogy Pécsett mindmáig nem született meg az igazi panel sarokház. Az utóbbi években ugyan történt egy-két kísérlet, de ezek igazából még nem hozták mozgásba a dolgokat. Ez pedig szorosan összefügg egy másik városképi gondunkkal: a csomópontok megoldatlanságával. Pécs e tekintetben —, úgy tűnik, —, soha nem volt szerencsés város. Egyetlen példát említek csak, ennek ismeretében ki-ki továbbiakat találhat. 1937-ben Forbát Alfréd terve alapján megépült a Felsőmalom utca és Rákóczi út sarkán egy sarokház, amivel az építész jelezni akarta, hogy a város egyik jelentős pontjának tekinti e helyet. Ám folytatása mindmáig nem született, jóllehet, a hely jelentősége azóta alaposan megnőtt. De nézzük a többit, csak ezen az egy útvonalon, s ettől mindössze nem több, mint egy kilométeres szakaszon. A Rózsa Ferenc út—Szálai András úti csomópont esetlegességét évtizedekre konzerválta a most épült földszintes panzióépület, holott évek óta tudott, hogy a 6-os út itt, a Somogyi Béla utcán ót folytatódik majd. A Baj- csy-Zsilinszky úti csomópont északi oldala még reményekre jogosíthat, a déli sajnos már arra sem, pedig távlatban ez lesz talán az egyik legfontosabb városi csomópont. Befejezett - és sajnos megkomponálatlan —, a Szabadság úti csomópont is ... De nem különbek az új városrészekben lévő, hasonló helyek sem. Tessék megnézni Lvov-Kertvórosban, az Egri Gyula-Hajdú Gyula úti vagy a Sarohin tábornok—Egri Gyula úti csomópontot: jelzi-e valami is, hogy e helyek —, amelyekre egyébként külön egyedi építészeti koncepció kidolgozása volna szükséges — kitüntetettebbek a város szerkezetében, mint másók? Semmi! És ez összefüggésbe hozható ama korábbi megállapítással, miszerint mindmáig nem született meg a panelból építhető sörökhöz. Persze e hiány felemlegetését senki ne tekintse úgy, mintha e sorok írója panelsarokhóza'kkal beépítve látná szívesen az összes pécsi csomópontot. De az igazság az, hogy egyéb építési móddal sem született a mi évtizedeinkben olyan pécsi sarokház, mint pl. a Lóránt- palota. S olyan sem, ami az adott hely kitüntetettségét jelezné ... Aztán igen komoly városképi gondunk a Mecsek- oldal, az „újgazdagok építészeti duhajkodásának" a színhelye, ahogy pár hónapja a Magyar Nemzetben olvastam. A Mecsek-oldal egészen a közelmúltig nagy, összefüggő zöldterület volt, híres szőlőtermő vidék, s e zöld a hegy lábánál élő város egészséges tüdeje volt. A paradicsomi állapotot jelzik az 50-60 éve készült fényképek is, de még a 70-es évek első felében készült képek is mást mutatnak, mint a mai, helyenként lakótelepsűrűséggel beépített Mecsek-oldalt, amelynek a lakói hovatovább már egymás tányérjába látnak. A telkek, a szőlők e vészes és kóros osztódása egyre súlyosbítja a város tüdőbetegségét. A hajdan zöld helyét mindinkább a betonfelület foglalja el, s teszi ezt annak ellenére, hogy évek óta ismételten elhangzik az aggódó figyelmeztetés: véget kell vetni a Mecsek-oldal további beépítésének. Tudjuk, mennyire jogos az aggodalom, hiszen a város szükséges légcseréje már elnehezült," az esetenként megülepedő szmogot lassan, hosszadalmason tudja kisöpörni a légáram, aminek egyre több akadállyal kell megküzdenie. Csakugyan, nem lehet megálljt parancsolni a város tüdeje továbbroncsolásának, a helyenként erődítményszerű beépítésének? (Tessék csak egy pillantást vetni a hegyoldalra, a Tüzér utcai felüljáróról!...) Beszélni kell már egyszer - legalább most, a városkép ürügyén - a- díszburkolatokról, amik ugyancsak gyenge pontjai a városnak! Itt van pl. a „belső Széchenyi tér”, ami a 30-as években történt kialakításakor vonzóan szép mintázatú volt, de ennek már csak a „romjai” láthatók, ezt tette az évtizedes gondozatíanság („úgyis átépítjük!"), az elbur- jánzó gaz. Mai ún. díszburkolataink szerényebbek, igazából csak jóindulattal mondhatók annak, ha egyebekkel hasonlítjuk össze. Baj van a megformálással és baj a kivitelezés minőségével. Természetesen botorság lenne most számonkérni azt a michelangelói géniuszt, ami a római Capitolium teret, annak a máig is lenyűgöző díszburkolatát hozta létre. De valami hasonlót!... A séma elég egysíkú: két sor mészkőlappal alkotott vonalakkal megosztani az aszfaltozott területet. A kő általában a legsilányabb, jóllehet óriási igénybevételnek teszik ki. Tessék csak megnézni: a mészkőlapok hány százaléka ment már tönkre egy-egy ilyen térségen, ahol az emberek — mit is tehetnének mást? — járnak. Nem kevésbé szerencsétlen az aszfaltozás. Helyenként évtizedek múltán is tettenérhető lesz, hol ért véget a műszak, vagy fogyott el a nem folyamatos szállítás következtében az anyag. Legutóbb a Xavér- templom előtti téren szörnyed- tem el, amikor megnéztem a Getto József tervezte, frissen felállított díszkutat. Nem túl öreg a tér, ahol mintha az előírtnál kevesebb cementet tartalmazó betonnal-öntötték volna ki a kőkörök közét, ettől aztán az egész avítton viseltes lett. Ilyenek láttán mindig eltűnődöm azon, hogy vajon hová is épülhetett be a hiányzó cement? . . . Nézegetem a feljegyzéseimet a városkép ürügyén szóváteen- dő dolgokról. Túl sok még a „maradék", s túl hosszú már e cikk. Ezért aztán csak úgy jelzésszerűen ajánlanék még néhány észrevételt a T. Testület figyelmébe. Itt van mindjárt egy ház a Kossuth Lajos utcában, a Kazinczy utca sarkán. Hónapok óta tűnődöm azon (s a jelekből ítélve még jó sokáig tehetem ezt), hogy vajon mennyire szolgálja a városképet, ha egy házat kétféleképp festenek le. kezdetben még köznevetség tárgya volt ez a ház, mára már belefásultunk abba, hogy akár egy gondolatot is szenteljünk neki. Vagy tán éppen ez volt a „meghökkentés" célja? Ugyané házban van a pécsi zálogház. A valamikori városatyák egy meggondolatlan pillanatukban tehették, hogy ide, o pécsi utcák „királyába" helyezték el az intézményt. Olyan ez, mintha a pesti „zaci” mondjuk a Kossuth Lajos, vagy a Váci utcában lenne. Hányszor volt szó az utóbbi években a belvárosi rehabilitáció kapcsán arról, hogy az ide nem illő üzleteket ki kell telepíteni. Így került ki a belvárosból pl. a Vasudvar és az Izsák. A „zaci" ezt átvészelte. Pedig az ittléte aligha erősiti a városképet. .Az sem éppen városképjavító dolog, hogy a Rákóczi út 35— 37. sz. ház, ami két éve, kevéssel az „elkészülte" után kis híján leégett, még mindig magán viseli a tűz nyomait. Igaz, a tartósnak ígérkező befejezet- lenség mellett ez igazán elhanyagolható. És végezetül hadd szóljak még valamiről, ami, tudom, a pécsiek egy részének a tetszését nem nyeri meg. A galambokról. E madarak csaknem annyira hozzátartoznak a pécsi városképhez, mint a velenceihez. Hanem c# pécsi galambokkal (nem tudom a velenceiekkel hogyan van ez) egyre hezebb az együttélés. Minap elnéztem a városháza pár éve felújított homlokzatait: egyszerűen undorító, ahogy a madarak az ürülékükkel végigfröcskölték a falakat. De ugyanez van az utcákon: „életveszélyes" megállni egyes kirakatok előtt, vagy cj fal mentén menni. Mindenfelé a „túdom, túdom”-féle rendetlen fészkek, .az odafröcs- csentett ürülék. Ez ellen tenni is városképjavító feladat. Igazán nagy találmány az újabban a galambjárta párkányokon elhelyezett vékony fémhuzal; ezt lenne jó látni mindenütt. Kiirtás vagy ritkítás helyett. Hársfai István A hónap közepén megalakult a Minisztertanács mellett működő Tanácsi Kollégium. A tizenkilenc tagú testületben minden megye egy-egy szakemberrel képviselteti magát, jelenlegi összetételében hat megyei, ugyanennyi városi tanácselnökből áll, a többiek nagyközségek, községek tanácsi vezetői. A kollégium elnöke Grósz Károly, a Minisztertanács elnöke. Részt vesz a testület munkájában a Belügyminisztérium illetékes vezetője is. — Egy hónappal ezelőtt jutott tudomásoftira — hallottuk Győrvári Márktól, a Szentlőrinci Nagyközségi Közös Tanács elnökétől —, hogy Baranyából én leszek a kollégium tagja. A kiválasztás okait nagyjából ismerem: az MT Hivatala olyan elvek alapján javasolta az ösz- szetételt, hogy az ország minden területe és a tanácsi igazgatás minden szintje képviselve legyen. Ezt a javaslatot megkapták a megyei tanácsok, s minthogy Baranya aprófalvas terület, így az általam képviselt tanácsi szintre esett a választás. Egyébként a kollégium nagyon demokratikusan dolgozik, például minden tagnak egy szavazata van, függetlenül attól, hogy megyei tanács elnöke, vagy éppen egy kisközségé. — Mi a kollégium feladata? — Elsősorban tanácsadás, véleményezés, érdekegyeztetés. — Milyen érdekeket lehet egyeztetni] egy tulajdonképpen ,,azonos körből származó" testületben? — Nagyon is sokfélét! Nekünk kell a társadalom felépítményében a tanácsi szférát - tehát végső soron a lakosságot —, képviselni, azaz az ő érdekeiket, területeinket képviselni. Ezen túl - bár ez önmagában is még számos ütközési felületet hordoz —, a kollégium működése közben bővülhet feladatköre, már csak azért is, mert maga a tanácsi munka is rendkívül sokrétű. Mondok egy példát, amit a kollégium alakuló ülésén már felvetettem: különböző vállalatok, főleg a szolgáltatások területén dolgozók, egyre nagyobb mértékben próbálják a költségeket a fogyasztókra, a lakosságra hárítani. Számolni lehet azzal, hogy ez a tendencia tovább szélesedik, ez pedig nekünk, a tanácsoknak gondot okozhat: ha a lakosság anyagi erejét csökkenti ez a vállalati törekvés, miként támaszkodhatnak a tanácsok a területen élők anyagi tehervállalására? — Kapott rá választ? — Éppen ez az, amit szeretnék nagyon hangsúlyozni: a kollégium munkastílusa nagyszerű! Nem „beszámolós”, nem papírízű tájékoztatás alapján beszélünk meg kérdéseket, hanem közvetlen kérdés-felelet, vita alapján. A közbeszólás akár a „sima tagok”, akár a Minisztertanács elnöke részé- rőP—, munkamódszer, a lényeg a konzultáción, a felvetett témák sokoldalú megtárgyalásán van. Kaptam mindjárt választ Grósz Károlytól az előbbi felvetésre is: véleménye szerint, valóban szabályozni kellene, hogy a vállalatok részben másfajta módon termeljék meg az eredményes működésükhöz szükséges anyagi alapokat, vagyis néhány helyen korlátozni szükséges, milyen mértékig terhelhető a lakosság, illetve azt is, hogy a tanácsoknak milyen területeken kdll felvállalniuk a költségeket. — Az alakuló ülésen - június 15-én két témát tárgyalt a kollégium: a központi irányítás hatékonyságának növelését, illetve a tanácsi önállóság fejlesztését. Nem ellentmondásos ez? — Ezt kérdeztem én is, de erre is kaptam választ. Szerintem ugyanis a megyei irányítás hosszú évtizedek óta nem változott. A Minisztertanács elnöke szerint a cél — és ezzel egyet is lehet érteni —, az eddiginél kevesebb legyen, de céltudatosabb a központi irányítás. — Ha már szóba került a napirend: volt más téma is? — Természetesen: a kollégium ügyrendjének, munkatervének a kidolgozása. Üléseinket legalább negyedévenként tartjuk, de a tagok javaslata, vagy ad-hoc indítvány alapján is sor kerülhet az összehívására. A kormányzat ugyanis — és ez indokolta elsősorban a Tanácsi Kollégium megalaki- tg.sát -, rendkívül fontosnak tartja a tanácsi munka korszerűsítését. E munka koordinálását nagy mértékben segítheti ez a testület, a közvétlen információk nyújtásával. A tanácsoknak ugyanis — adott esetben egymással szemben —, vannak sajátos érdekeik, s jó ha ezt „tisztába tesszük".-örül a kollégiumi tagságnak? — Feltétlenül. Többek között azért, mert ez már a meghirdetett kibontakozási program egyik, s nem is akármilyen lépése. Amikor a Minisztertanács elnöke ilyen közvetlen információkat kér és kap, ezeket felhasználva dönt. Ez szemlélet- és munkamódszer-változást jelent. Másrészről a kol- ligiumi tagság komoly szolgálat, ezt csak az első ülés után tudtam felmérni^ Nagyon alcpos felkészülést igéhyel, ebben a megyei tanács vezetői sokat segítenek. A legközelebbi, szeptemberi ülésünk egyik témája a választási törvény feletti vita lesz. A tervezet leg- nyersebb formáját kapjuk kézhez, a kollégium lesz az első, amelyik véleményezi a jogszabályt. Mészáros Attila
