Dunántúli Napló, 1988. június (45. évfolyam, 151-180. szám)
1988-06-22 / 172 szám
Dunántúli napló 1988. június 22., szerda Á Szakszervezetek Országos Tanácsának ülése (Folytatás az 1. oldalról) műm (a társadalom mai helyzetéhez igazodó létfenntartási összeg) 4010 forint, a llétmini- mum (az emberék létfenntartásához szükséges összeg) 3290 forint. A nyugdíjas háztartások esetében 3610, illetve 3020 forint a két összeg. Ma romló jövedelemviszonyok mellett kell számottevően javuló teljesítményeket elérnünk ahhoz, hogy a jelenlegi nehéz helyzetből kilábaljunk - mondotta. A SZOT enö'ksége még nem alakított ki végleges álláspontot arra nézve, hogy milyen formában, milyen menetrend alapján javasolja összehívni azt a tanácskozást, amely meg. felelő előkészítő munka után hivatott a válaszok megfogalmazására. Abban azonban egyetértés van, hogy ez év őszén kell összehívni a tanácskozást, és mihamarabb megfelelő vitadokumentumot kell közreadni, amely összefoglalja a legfontosabb problémaköröket. Ezzel párhuzamosan a tagság körében vitára bocsátják a szakszervezetek bérreform-elképzeléseit és a hosszabb távú üdülési koncepciót is. Ezután arról szólt, hogy a bérreformmal kapcsolatos munkálatok hosszabb folyamatot igényelnek, a bérreformot nem lehet egyik napról a másikra megvalósítani. __ A pártértekezlet állásfoglalásából is kitűnik, hogy a párt a szakszervezeti mozgalom teljes önállóságának elismerése, mellett, mindenféle beavatkozást kerülve, a partneri viszony keretében kíván együttműködni a szakszervezetekkel a társadalom előtt álló feladatok megoldása érdekében. A továbbiakban megvitatták az üdülési és szanatóriumi fő- igazgatóság jelentését, amely megállapítja, hogy az emelkedő árak miatt az üdültetés feltételei egyre romlanak. Az állandósult pénzügyi gondokat elsősorban az idézte elő, hogy a térítési díjak évek óta változatlanok, és erőteljesen elszakadtak a valóságos áraktól. A térítési díj átlagos ösz- szege ma már az üdültetés napi költségeinek csak mintegy 20 százalékát fedezi. A tartós megoldás érdekében a kedvezményes szakszervezeti üdültetés pénzügyi, gazdálkodási, szervezeti, elosztási rendszerének egészét korszerűsíteni kell. Ezt követően az országos tanács állásfogllölásban üdvöt zölte a Közalkalmazottak Szak- szervezete keretében a Tudományos Dolgozók Szakszervezete megalakulására irányuló törekvéseket. A testület elhatározta azt is, ho~ nyílt levelet intéz a román szakszervezetekhez, amelyben a több mint 4 millió man»ar szervezett dolgozó nevében tiltakozik a több ezer romániai kistelepülés tervezett felszámolása ellen. A Szakszervezetek Országos Tanácsának ülésén Grósz Károly is felszólalt. A mostani tanácsülésen hozott személyi változásokkal kapcsolatban elmondta, hogy azok előkészítése során a Politikai Bizottság, illetve a Központi Bizottság nem foglalt állást, hiszen a jelölő bizottság, illetve az országos tanács kellő ismeretek birtokában tárgyilagosab- ban meg tudja ítélni a jelöléseket. Köszönetét mondott Gáspár Sándornak és Baranyai Tibornak a munkásmozgalomban, a szakszervezeti mozgalomban eltöltött több évtizedes alkotó, hasznos tevékenységükért. Mint mondta, értékes és maradandó munkát végeztek, hozzájárultak a magyar munkásmozgalom leg- újabbkori történelmének alakításához, irányításukkal a mozgalom megerősödött. Gratulált a SZOT főtitkárává választott Nagy Sándornak, s meggyőződését fejezte ki, hogy a párt Politikai Bizottsága és Központi Bizottsága támogatni fogja munkáját. Mint mondotta, az országos pórtértekezlet nyíltsága, szókimondása, a realitásokkal való szembenézése, a mozgalom megújulási készsége miatt volt sikeres. Az MSZMP megerősödve zárta le a pártérte- kézletet megelőző másfél esztendős vitát. A párttagság egységesebb politikailag, szellemileg is és szervezetileg is mint korábban. Azt nem mondhatjuk talán el, hogy ideológiailag is sokkal egységesebb, hiszen az ideológiai egység kialakításához hosszú út vezet ahhoz még sok kérdést kell tisztázni. A nagyobb politikai egység azonban továbbhaladásunk fontos feltétele. Nem mondható el, hogy minden kétely eloszlott, de a párt és a pártonkívüliek közötti kapcsolat erősebb lett. A maihoz hasonló útkeresés időszakában természetes hogy az ellenséges és az ellenzéki elemek is ki akarják használni a helyzetet. Ezen nem kell meglepődni, ez a politika törvényeihez tartozik. Az elmúlt napokban szilárdságunkat, elhatározottságunkat azon mérték le, hogy Nagy Imre halálának 30. évfordulóján miképpen reagálunk politikai állásfoglalásukra. Nem hagytunk kétséget az iránt, hogy tiszteljük mindenkinek az emberi érzését, semmilyen akadályt nem állítunk az ellen, ha valaki tiszteletét, kegyeletét akarja leróni a halottak előtt. Ez mindenkinek emberi joga, a rendszernek pedig a humanizmusra épülő kötelessége, hogy azt lehetővé tegye. Ugyanakkor határozottan visz- szautasítottunk mindenfajta rendszerellenes megmozdulást, atrocitást és tüntetést. Az elkövetkezendő hetek, hónapok, talán évek is bővelkedni fognak olyan eseményekben, ahol a vezetés politikai elhatározottságát, rugalmasságát, szilárdságát próbára teszik. — Meg vagyok arról győződve — mondotta, hogy nyílt emberi szóval, tartalmas párbeszéddel párton belül, szakszervezeti mozgalmon belül és a közéletben magunk mellé tudjuk állítani azokat az embereket, akik a szocializmus jövőjéért aggódnak, akik alkotni és tenni akarnak, és nem az ellenséges erők pozíciói fognak erősödni, hanem a progresszív, az ország jövőjéért munkálkodóké. Ezután arról szólt, hogy a Központi Bizottság nyilvánosságra hozta azt a feladattervet, amelyet a pártértekezlet határozatának végrehajtása érdekében a XIV. kongresszusig programjaként ^elfogadott. Nem a pártszervezetekre hoz határozatot, hanem önmaga programját fogalmazza meg. Ez eltér az eddigi gyakorlattól. Meggyőződését fejezte ki, hogy ai szakszervezetek helye és szerepe a magyar társadalomban és a politikai közéletben nem csökken, hanem a következő időszakban nőni fog. A párt a jövőben is ugyanúgy, mint eddig, támaszkodik a szakszervezeti mozgalomra. Egyetlen, a nép érdekeit képviselő marxista párt sem tevékenykedhet a dolgozókat átfogó egységes szakszervezeti mozgalom nélkül. Ezután arról szólt, hogy a kormány nehéz döntések előtt áll, mindenekelőtt a gazdaság területén. Elkerülhetetlen a gazdasági struktúra átalakítása, korszerűsíteni kell az irányítási rendszert és meg kell teremteni a>zt a munkarendet, munkafegyelmet, munkamorált, amely nélkül nincs a világon egyetlen országban sem fejlődés. Ezek a döntések sérteni fognak rövid távú érdekeket, ezért az ellenállás, a hangulatromlás természetes jelenség lesz és ezzel naponta meg kell küzdeni. Végül hangsúlyozta, hogy dolgozni, gondolkodni, a jelen konfliktusait kezelni, a jövőt megtervezni közös feladat, ehhez kérte a szakszervezeti mozgalom támogatását, és kívánt sikeres munkát. Dr. Nagy Sándor 1946. november 2-án Vértes községben született. 1966-tól párttag, 1970-től szakszervezeti tag. Okleveles közgazda. Az egyetem elvégzése után 1970-73 között a Marx Károly Közgazdaságtudományi Egyetem munkatudományi tanszékén tanársegédként dolgozott. 1973-tól a KISZ apparátusában az egyetemi, főiskolai osztály helyettes vezetője, majd vezetője. 1974-től 1982-ig a KISZ KB titkára, majd 1984-ig az Állami Ifjúsági Bizottság titkára, 1984. óta a SZOT titkára. Nagy Sándor munkásszülők gyermeke. NAGYVILÁGBAN Berlinben 111 ország több mint ezer küldöttének részvételével megkezdte munkáját, június 20-án a Köztársasági Palotában a „Nemzetközi találkozó az atomfegyvermentes övezetekért" elnevezésű konferencia. MTI-telefotó Szűrös Mátyás felszólalása a berlini nemzetközi tanácskozáson Magyarország objektív adottságainál és politikai alapelveinél fogva egyaránt mélységesen érdekelt egy új, stabil, kooperatív európai biztonság kialakításában, és lehetőségeinek megfelelően kész ebben aktívan közreműködni — hangsúlyozta Szűrös Mátyás, a? MSZMP KB titkára az atomfegyvermentes övezetekről folyó berlini nemzetközi tanácskozáson kedden mondott beszédében. A nagyszabású, széles körű konferenciának az atomfegyvermentes övezetek és a hagyományos 'leszerelés összefüggéseivel foglalkozó munkabizottságában az MSZMP KB titkára rámutatott, hogy bár hazánk közvetlenül nem határos a NATO országaival, a magyar néphadsereg nem rendelkezik nukleáris és vegyi fegyverekkel, s hazánk területén nincsenek is ilyenek, Magyarország — a más, hasonló nagyságrendű országokkal együtt — mégis érdemi szerepet vállalhat a katonai szembenállás mérséklésében, elsősorban az európai hagyományos leszerelési folyamatban. Magyarország alkalmasnak látszik — megfelelő ellentételezés ésetén — olyan egyoldalú és szövetségi szintű gesztusok megtételére, amelyek egyértelművé teszik a politikai akaratot, de nem fenyegetik hazánk, vagy mások biztonsági érdekeit. Ezen túlmenően őszintén érdekeltek vagyunk abban, hogy azon országok közé kerüljünk, amelyek majd a tárgyalások eredményeként az elsők között kezdhetik meg a fegyveres erők csökkentését területükön, saját erőit és a szövetséges erőket egyaránt beleértve — jelentette ki Szűrös Mátyás.-f- TORONTÓ: Vajmi kevés új elemet tartalmazó, a gazdasági kérdésekkel foglalkozó záróközlemény elfogadásával ért véget kedden Torontóban a hét vezető tőkés állam csúcsértekezlete. A részvevők megállapodtak bizonyos lépésekben a legszegényebb adósországok támogatására, ugyanakkor fennmaradtak az ellentétek a hetek között a mezőgazdasági politikában. A közlemény szerint a tőkés világ gazdasági helyzete okot ad elégedettségre, de nem elbizakodottságra. A következő csúcstalálkozó 1989. július 14- én nyílik Párizsban, a francia forradalom 200. évfordulóján.-ó- RÓMA: Achille Occhetto, az Olasz Kommunista Párt új főtitkára. A Központi Bizottság és a Központi Ellenőrző Bizottság nagy többséggel választotta meg kedden erre a tisztségre. HÁZIASSZONYOK, FIGYELEM! Konyhai robotgépvásár műszaki boltunkban, Kossuth L. u. 21. Tel.: 10-486 Próbálja ki az új AKA—Variomat Szuper konyhagépet, ára: 2590 Ft Habverésre, tésztakeverésre, mixelésre, passzirozásro, húsdarálásra, zöldség-gyümölcs reszelésre és konzervnyitásra alkalmas! További ajánlatunk: 71 M robotgép 978 Ft, RC—265 robotgép 1390 Ft, Moulinex robotgép 3960 Ft Baranya megyei { l&efrtíaM Kereskedelmi ^ ^ ^Vállalat ÖTÉVES IDŐTARTAMRA, SZERZŐDÉSES ÜZEMELTETÉSRE AZ ALABBI BOLTJAIT HIRDETI MEG: 228. sz. bolt Komló, Körtvélyes u. 16. Vegyesüzlet, élelmiszer jelleggel 239. sz. bolt Komló, Szántó-u. 1. Vegyesüzlet, élelmiszer jelleggél 865. sz. bolt Komló, Zrínyi tér 2. Húsüzlet 874. sz. bolt Szigetvár, József A. u. 17. Húsüzlet, falatozó üzletkörrel kibővítve, megbeszélés szerint. Az érdeklődőknek tájékoztató adatokat adunk a vállalat közgazdasági osztályán Pécs, Ifjúság u. 11. TELEFON: 24-844. A pályázatokat írásban kérjük benyújtani 1988. júl. 15-ig. A versenytárgyalás helye: Pécs, Ifjúság u. 11. A versenytárgyalás időpontja: 1988. július 20., szerda, 8 órakor. Közlemény az MSZMP és az RKP levélváltásáról A Román Kommunista Párt ez év májusában levelet intézett a Magyar Szocialista Munkáspárthoz. Az eddig követett politika szellemében román részről megismétlik, hogy Magyarországon meghamisítják a román nép történelmét, elferdítve mutatják be Románia eredményeit, a román párt nemzetiségi politikáját, amelyet valamennyi állampolgár jogegyenlőségének megvalósulása jellemez. Kezdeményezik, hogy mindenekelőtt a gazdasági kapcsolatok áttekintése céljából találkozzék a két párt főtitkára. A korábbi magyar javaslatokra a levél nem tartalmaz utalást. Az MSZMP válaszolt a román pártnak. A válasz megerősíti, hogy a gondok érdemi, építő jellegű megvitatásában és megoldásában, a kétoldalú kapcsolatok kiegyensúlyozott fejlesztésében az MSZMP-re a Román Kommunista Párt mint konstruktív partnerre számíthat. Azzal együtt, hogy a Román Szocialista Köztársaságban élő magyarok igényeinek kielégítése Románia ügye és felelőssége, a magyar nemzetiség általános helyzetének eqyéni és kollektív jogainak alakulása, aktív részvételének lehetősége a hazánkkal folytatott együttműködésben, rokoni kapcsolataik akadálytalan ápolása számunkra változatlanúl fontos kérdés. Az MSZMP javasolta, hogy mielőbb kerüljön sor a két párt Központi Bizottsága külügyi titkárainak megbeszélésére, amelyen ismételten áttekintenék a magyar—román viszony valamennyi elemét. E tárgyalások eredményessége alapot teremthet a kormányfők s a későbbiekben az MSZMP és az RKP főtitkárai találkozójának előkészítéséhez. A Financial Times konferenciája (Folytatás az 1. oldalról) nem tették lehetővé, hogy a közösségi tulajdon alapján kialakuljanak az egyéni és csoportérdekeltség hatékony formái. Az a tény, hogy a konferencia munkájában szocialista részről nemcsak hazánk, hanem Bulgária, Csehszlovákia, . Lengyelország, a Német Demokratikus Köztársaság és a Szovjetunió képviselői is részt vesznek, világosan mutatja törekvéseink megalapozottságát és időszerűségét. Saját gyakorlatunk kritikus felülvizsgálata is erre a következtetésre vezetett bennünket. A magyar gazdaság teljesítménye hosszabb ideje stagnál, nemzetközi versenyképessége romlik. Technikai lemaradásunk növekedett. A külső eladósodás folyamatát csak átmenetileg, a nyolcvanas évek elején sikerült megállítani, de akkor is elsősorban a belföldi felhasználás korlátozása révén. A megújulás halaszthatatlon- nó vált. Ez a felismerés fejeződik ki a párt és a kormány programjaiban. Ezt erősítették meg a legutóbbi pártértekezleten született elhatározások. Grósz Károly a továbbiakban részletezte azokat a lépéseket, amelyekkel a kormányzat igyekezett és igyekszik ösztönözni a vállalkozásokat, a külföldi tőke bevonását. Szólt az adóreform bevezetéséről, a ma még szerény formában működő értékpapírpiac kialakításáról, a nemzetközi pénzügyi intézmény- rendszerbe történő bekapcsolódásunkról. — A makroökonómiai szabályozásnak különösen három formáját tartjuk lényegesnek — folytatta. — Szükség van egyfelől a pénzkínálat és a jövedelmek általános színvonalának alakítására: a monetáris szabályozásra, az egységes adórendszerre. Másfelől működtetni kell piacerősítő, a verseny torzulásait szabályozó és a kockázatokat ésszerűen megosztó intézményeket: verseny- szabályozást, bankfelügyeletet. Végül a nemkívánatos társadalmi következmények mérséklése érdekében szükség van a piaci hatások korlátáinak kijelölésére: a környezetvédelmi előírásokra, a területi egyenlőtlenségek enyhítésére, a személyi jövedelemadó egyenlőtlenséget csökkentő szerepére. — Reformprogramunk lényege a szocialista, tervszerűen orientált piacgazdaság kifejlesztése! Ebben a piac a gazdaságot egészében integráló intézmény. A magyar kormány kiemelt feladatának tartja a világgazdaságba való beilleszkedést. Felismertük ennek sorsformáló hatását a magyar gazdaság modernizációjában. Meggyőződésem, hogy ez a konferencia ehhez is sok segítséget ad számunkra. Munkájukhoz a Magyar Szocialista Munkáspárt Központi Bizottsága, a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa és a maqam nevében sok sikert kívánok - mondotta befejezésül Grósz Károly, szívből gratulálva a konferenciára alkalmat adó lap centenáriumán a lap szerkesztőinek, munkatársainak, köszöntve egyúttal a Financial Times olvasóit. Ezután David Mellor, a brit parlament tagja, államminiszter beszélt a két ország javuló gazdasági, kereskedelmi kapcsolatairól. Ezt követően Otto Wolff von Amerongen, az NSZK-beli Német Gazdaság Keleti Bizottságának elnöke tartott előadást. A továbbiakban számos előadás hangzott el a kelet-nyugati gazdasági kapcsolatok jövőjéről. * Grósz Károly, az MSZMP főtitkára, a Minisztertanács elnöke a budapesti konferencia . alkalmából interjút adott a Financial Times című londoni lapnak.