Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-31 / 150. szám

2 Dunántúlt napló 1988. május 31., kedd Megerősíteni az eddig elért eredményeket (Folytatás az 1. oldalról) Ezt megelőzően Nancy Rea­gan a peregyelkinói temetőben felkereste Borisz Paszternák sírját és virágokat helyezett el azon. r • ír* Szóvivői sajtóértekezlet Egy óra negyven percig tar­tott Mihail Gorbacsov és Ro­nald Reagan második, hétfői találkozója - jelentette be a moszkvai csúcstalálkozó máso­dik napját összefoglaló közös szovjet—amerikai szóvivői saj­tóértekezleten Mariin Fitzwater elnöki szóvivő. Gennagyij Ge- raszimov hozzáfűzte: a máso­dik találkozó - amelyen ez­úttal a teljes küldöttségek vet­tek részt — nagyon jó légkörű volt, legalább annyira jó szel­lemben folyt, mint az első. Fitzwater a hétfői témákat ismertetve megemlítette, hogy a találkozó elején visszautal­tak az emberi jogok témakö­rére, de a fő figyelmet a le­szerelési kérdéseknek és a két­oldalú kapcsolatoknak szen­telték. Reagan elnök síkra- szállt a kapcsolatok kiszélesí­téséért - így a két ország if­júsága között is. Mihail Gor­bacsov egyetértett az emberi kapcsolatok bővítésének szük­ségességével. Fitzwater kitért arra, hogy megkezdték munkájukat a munkacsoportok. Vasárnap há­rom és fél órán át tárgyaltak, egészen éjfélig, s kedden foly­tatják a tanácskozásokat. Délután számolnak be a kül­ügyminisztereknek az elvég­zett munkáról. Szóba került az SDI is, s e téma kapcsán megértés alakult ki az előze­tes értesítés kérdésében, Shultz külügyminiszter pedig haladásról tett említést a nuk- reáris kísérletek ellenőrzésének területén. Ennek megfelelő utasításokat adnak a munka- csoportoknak, illetve a genfi tárgyalóküldöttségeknek. Rea­gan elnök elégedett volt a hétfői fordulóval — hangsú­lyozta Fitzwater, s nyíltnak, őszintének minősítette az esz­mecserét. Geraszimov — egyetértve Fitzwater legutóbbi megállapí­tásával — tárgyszerűnek mond­ta a hétfői találkozó légkörét. A leszerelés kérdései álltak az eszmecsere középpontjában, de kitértek a kétoldalú kap­csolatok egyes elemeire is, egyebek között az ifjúsági cse­re bővítésére. Geraszimov értékelése sze­rint a hétfői találkozó fő té­mája az volt: miképpen lehet­ne leküzdeni a hadászati tá­madó fegyverek 50 százalékos csökkentésének meqvalósítását akadályozó tényezőket? Kitért arra, hogy az ABM-szerződést a washingtoni nyilatkozatnak megfelelően kell megőrizni. Úgy értékelte, hogy közeledés mutatkozik több ellenőrzési kérdésben is: egyebek között a vegyi fegyverek gyártásának betiltásában, s az amerikai fél a jelek szerint hozzájárul a magánvállalatok és a nagy nemzetközi cégek ellenőrzésé­hez is. — Lehet, hogy még a csúcs- találkozó idején aláírják az interkontinentális ballisztikus rakéták országon belüli indítá­sának előzetes értesítési köte­lezettségét előíró megállapo­dást — jelentette be a szov­jet szóvivő, utalva arra, hogy mór csak néhány részletkér­dést kell tisztázni. Szovjet rész­ről javasolták, hogy ezt ter­jesszék ki a tengeri és légi indítású manőverező robotre­pülőgépekre is, valaimint elő­zetes értesítést küldjenek egy­másnak a bombázók tömeges felszállásáról, valamint a kí­sérleti rakétaindítások fenye­gető röppólyáinak kizárásáról. A hogyományos haderő és fegyverzet kérdésének, a bécsi tárgyalások mandátumának kapcsán emlékeztetett arra, hogy amerikai részről mindiq felvetik: a VSZ és a NATO erői aszimmetrikusak. - A ké­telyek eloszlatása végett java­soltuk: tárjuk fel egymás erőit, cseréljünk adatokat. Az első szakaszban azonnal hely­színi ellenőrzést kell végre­hajtani, a második szakaszban 500 ezer fővel csökkenteni a haderőt, s.a harmadik, záró- szakaszban a védelemhez elég­séges szintre csökkenteni a katonai erőt — fejtette ki Ge­raszimov. A két szóvivőt elsősorban az SDI témáját illetően kérdez­gették az újságírók. Fitzwater hangsúlyozta, hogy Reagan koncepciója ezzel kapcsolat­ban nem módosult, g tárgya­lásokon a két fél véleménye nem változott, csak ismertet­ték egymás álláspontját. Ezt erősítette meg Geraszimov is. Utalt arra, hogy a felek nem tudták meggyőzni egymást. Geraszimov kitért arra is, hogy előreléptek a mozgatható indítóállású rakéták kérdésé­ben. Az elképzelések szerint ezeket meghatározott körzetek­ben helyezhetik csak el az ország területén. Az elnöki rezidencián tar­tott hétfői találkozóra vonat­kozó kérdésre válaszolva Gera- szlmov hangsúlyozta, hogy az amerikai elnök úgy rendelke­zik szabad idejével, ahogyan akar, a szovjet közvélemény azonban eléggé meglepődne a kiválasztottak névsorán. A „kiválasztott szovjet állampol­gárok egyáltalában nem tar­toznak társadalmunk krémjé­hez” — hangsúlyozta Geraszi­mov. Díszvacsora A Kreml Granovitajo palotá­jában hétfőn este Mihail Gor­bacsov, az SZKP KB főtitkára és Raisza Gorbacsova díszva­csorát adott Ronald és Nancy Reagan tiszteletére. A történelmi hagyományok sze­rint ebben a Granovitajo palo­tában; látták vendégül a imagas rangú külföldi államférfiakat, diplomatákat. A vacsorán az amerikai elnöki páron kívül je­len volt George Shultz, s az elnöki kíséret több más tagja, az amerikai nagkövetség ve­zető beosztású munkatársai. A Gorbacsov-házaspár mel­lett a vacsorán részt vett And­re/' Gromiko és felesége: fele­ségével Nyikolaj Rizskov és több 'más hivatalos személyi­ség. Kívülük jelen voltak ma­gas rangú katonai vezetők, a tudományos, kulturális és művészeti, valamint az egyházi élet vezető alakjai. Gorbacsov ponarkoszontoje — A mostani találkozó arra hivatott, hogy megvonja a szovjet—amerikai kapcsolatok elvileg fontos szakaszának mérlegét, megerősítse az el­érteket és új ösztönzést adjon a jövőre nézve — hangsúlyoz­ta pohárköszöntőjében Mihoil Gorbacsov. A szovjet vezető kiemelte, hogy az államok közötti vitá­kat többé már nem lehet a fegyverek erejével megoldani. „A realizmusnak köszönhetően, minden nézeteltérés ellenére mi nagyon egyszerű közös kö­vetkeztetésre jutottunk, aminek azonban történelmi jelentősé­ge van: a nukleáris háború­ban nem lehet győzni. Szilár­dan ezt az álláspontot képvi­selik a Varsói Szerződés szer­vezetébe tömörült szövetsége­seink is, és számunkra ez szol­gál támaszul a nukleáris le­szereléssel kapcsolatos minden ügyünkben. Ök adtak világos felhatalmazást a szovjet veze­tésnek, hogy az Egyesült Ál­lamokkal megrendezett tárgya­lásokon a nukleáris fegyverek határozott korlátozására és csökkentésére törekedjék — emelte ki a szovjet vezető. A szovjetunióbelli átalakítá­sokról szólva Gorbacsov egye­bek között kiemelte: a mi programunk — több demokra­tizmus és glasznoszty, na­gyobb társadalmi igazságos­ság a teljes ellátás és a ma­gas szellemiség feltételei kö­zött. A mi célunk — a szabad­ság maximuma oz ember, a személyiség, a társadalom szá­mára. ' Nemzetközi kérdésekről szól­va alóhúzta: a béke és a ha­ladás kérdéseiben mi az összemberi értékek prioritásá­ból indulunk ki, és a béke megőrzésének adunk elsőbb­séget. Korábban mág sohasem semmisítettek meg nukleáris rakétákat. Mi most példa nél­küli megállapodással rendel­kezünk. E megállapodást ma­radéktalanul végre kell hajta­ni — szögezte le Gorbacsov. A Szovjetunió és az Egyesült Államok is garanciát vállalt az afganisztáni politikai ren­dezésben. Ez szintén hatalmas jelentőségű péida — mondotta a szovjet vezető. Gorbacsov leszögezte, hogy folytatni kell a hadászati tá­madófegyverek 50 százalékos csökkentéséről szóló szerződés kidolgozását, a rakétaelhárító rendszerekről kötött szerződés figyelembevételével. Reagan pohárköszöntője Az amerikai és a szovjet néonek vannak közös vonásai, s épp ezért a két kormány kö­zött is meg kell találnunk a közös hangot — jelentette ki Dohórköszöntőjében Ronald Reagan. A két ország második világ­háborús szövetségére utalva az amerikai elnök elmondotta: az amerikai nép, csakúgy, mint a világ minden népe, nagy tisz­telettel viseltetik a Szovjetunió népeinek hősi történelme iránt. Már leraktuk a biztató ala­pokot, megtettük az első lé­pést a nukleáris fegyverkészle­tek jelentős csökkentése felé — mondotta Reagan. — Megtettük az első lépést afelé is, hogy megértsük: az országaink kö­zötti nagyfokú feszültség, il­letve bizalmatlansáq oka az, hogy különböző nézeteket val­lunk az ember jogairól és sze- reoéről a társadalomban. Le­raktuk a társadalmi rendszere­ink és népeink közötti kölcsö­nös megértés és személyes kapcsolatrendszer alapjait is, amely olyannyira fontos a ve­szélyesen hamis elképzelések és sztereotÍDiák felszámolása szempontjából. A nukleáris fegyvertárak azonban méq mindig túlságo­san nagyok - folytatta az amerikai elnök. — A világ kü­lönböző térségeiben továbbra is esztelen és tragikus fegyve­res konfliktusok folytatódnak. Reagan a továbbiakban azt hangoztatta, hogy még nem valósult meg a szabadságnak és az együttműködésnek a helsinki záróokmányban meg­fogalmazott eszményképe. Az amerikai és a szovjet nép kezd ugyan barátkozni egymással, a kapcsolataik mértéke azonban még korántsem elegendő. — Három éven belül immár negyedszer találkozunk ugyan önökkel, sokkal gyakrabban, mint elődeink — mondotta Reagan Mihail Gorbacsovhoz fordulva. - E találkozókon nyíl­tan megmondtuk egymásnak mindazt, amiben eltért a véle­ményünk, ugyanakkor azonban őszintén és szilárdan töreked­tünk arra is, hogy közelebb jussunk közös céljainkhoz. Kü­lönböző véleményeket hangoz­tatni könnyű, sokkal nehezebb viszont megtalálni azokat a kérdéseket, amelyekben meg­egyezésre juthatunk. A mi kor­mányaink már megtanulták, mi módon kell keresni e megol­dásokat — mondotta Reagan. Az amerikai elnök ezt köve­tően kijelentette, hogy hivatali idejének méq hátralevő hónap­jai alatt tovább kívánja keresni a megegyezés lehetőségét kí­náló közös pontokat. Hozzá­fűzte: utódjának javasolja maid. hogy az elmúlt években kijelölt utat kövesse, mert az kedvező eredményekhez .vezet. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Tanácskozik a JKSZ konferenciája Folytatta munkáját a Jugoszláv Kommunisták Sző vétségének országos értekezlete május 30-án, az új-belgrádi Száva-palotában (MTI—TELEFOTO) Az új belgrádi „Száva" palo­tában hétfőn délelőtt munkabi­zottságokban folytatta munká. jót a JKSZ országos értekezle­te. A munkacsoportokban hétfőn délelőtt felszólalók a jugoszláv belpolitikai életnek szinte min­den lényeges kérdését érintet­ték. Kritikusan és részben ön­kritikusan mutattak rá az elkö­vetett hibákra: a határozatok végrehajtásában tapasztalt in­gadozásra és késedelmeskedés­re, a korrupt vezetőkkel szem­beni elnézésre, az egység hiá­nyára stb. Sokan bírálták a vezető testületek tevékenységét. Mirjana Jakelics a zágrábi kommunisták nevében javasolta a rendkívüli pártkongresszus összehívását. Szlobodan Milo­sevics, a Szerb Kommunisták Szövetsége KB elnöke szerint okkor kell összehívni a kong­resszust, ha ez év őszig nem kezdődik meg a radikális tár­sadalmi-gazdasági reform. A vezetés vagy teljesíti a nép akaratát, vagy pedig a nép de­mokratikusan, civilizált módon le fogja váltani. A tartós válság megingatta a tagságnak a Kommunista Szö­vetség vezetőségébe vetett bizal­mát - szögezte le Milos Milo- sevszki skopjei küldött. Azok az előjogok, amelyek gyakran a tisztségekkel együtt járnak, visszatartják az emberek tenni- akarósát és gyengítik a jugo­szláv kommunista mozgalmat. Az országos értekezlet helyett rendkívüli kongresszust kellett volna összehívni. Számos küldött sürgette a gazdaságpolitikában a reális kategóriák, a piaci törvénysze­rűségek érvényesítését. Elhang­zottak olyan vélemények, hogy a vállalatok tiszta jövedelmé­nek legkevesebb 60—65 száza­lékáról a jövőben a kollektívák­nak maguknak kellene rendel­kezniük. Marko Orlandics kifejtette: a JKS^ Központi Bizottsága és a KB elnöksége, amelynek tagja vagyok, nem tudta leküzdeni a tagjai között levő nagy nézet- különbségeket. Ez a legfőbb oka annak, hogy a 13. kong­resszus határozatai nem való­sulnak meg. E szervek munka- módszereiben lényeges változ­tatásokra van szükség. Az Ország- gyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottságának ülése A gazdasági társaságokról szóló törvény alapvető elveiről hallgatott meg tájékoztatót az Országgyűlés jogi, igazgatási és igazságügyi bizottsága a Parlamentben - Antallly György elnökletével — hétfőn tartott ülésén. * Szóbeli kiegészítőjében Pulai Miklós, az Országos Tervhivatal elnökhelyettese hangsúlyozta: a társasági törvény bevezetésé­vel kapcsolatban a legfonto­sabb teendő a versenysemleges közgazdasági környezet kialakí­tása. Ez összefüggésben van az adózással, a bérszabályozóssal és a hitelezéssel is. A vitában felszólalt Croma László (Zala megye), Horváth Jenő (Budapest), Filló Pál (Bu­dapest), Nagy József (Baranya megye) aggodalmát fejezte ki amiatt, hogy az igazságügyi apparátus nem rendelkezik megfelelő személyi adottságok, kai a cégbíróságok létrehozá­sához. Felvetette a képzés, át­képzés szükségességét, s tan­folyamok szervezését javasolta a vállalati jogászok. vezetők, közgazdászok részére. Kívána­tosnak tartotta, hogy az olyan közgazdasági fogalmakat, mint amilyen például a részvény, részvénytársaság, kötvény, vál­tó, mielőbb építsék be az egye­temi tananyagba. A vitában felmerült észrevé­telekre Pulai Miklós és Sárközy Tamás válaszolt.-f- BECS: Nagy sikert aratott bécsi vendégjátékával a bu­dapesti Katona József Színház, amelynek társulata vasárnap fejezte be szereplését az oszt­rák fővárosban és hétfőn haza­utazott. Az együttes a bécsi ünnepi hetek egyik kiemelke­dő eseményeként a múlt hét folyamán a Theater an der Wienben három előadást tar­tott, bemutatva Csehov „Há­rom nővér", Gogol „A revi­zor”, és Füst Milán „Catullus" című darabját.-f JOHANNESBURG: Vál­ságtanácskozást kezdtek hétfőn Dél-Afrika vallási vezetői, akik a faiüldöző rendszer megszün­tetésének erőszakmentes stra­tégiáját kívánják kidolgozni. A 200 egyházi személyiség két­napos, eddig példa nélkül ál­ló eszmecseréjén a római katolikus egyház mellett szá­mos helyi, afrikai gyökerű val­lás képviselői is jelen vannak. DACIA TX + 1 DACIA TX 10.000 Ft takarékbetét elhelyezés esetén az Óné lehet. Bővebb információt nyújtanak a Mohácsi Takarékszövetkezet egysegei. Pécsett: Bem u. 5. (Konzum épület, I. em. 106.) jegyárak : 200,230, ISO Ft. ^ tel. 10*440 jegyiroda a Színház téri ^ fodrászatban-ó- BONN: Az NSZK északi ré­szén üzemelő négy nagyobb nukleáris erőmű —, a stadei, a brunsbütteli, a brockdorli és a krummeli nem lelel meg ,-a biztonsági követelményeknek - erre a megállapításra jutot­tak azok a környezetvédelmi szakértők, akik a hamburgi szenátus megbízásából vették vizsgálat qta e négy létesít­mény berendezéseit..-f PEKING;; A Kínai Népi Felszabadító jónak gondozásában megje^B lent a pekingi könyvpiaCi^BI Earacs Dénes leng ping című műve. Az 500 példányban kiadott könyvétől Kcng Hszü-csing és Csi Je^ fordította magyarból kínai nyelvre. A példónyszám azt mutatja, hogy a magyar új­ságíró könyve iránt igen nagy az érdeklődés Kínában.

Next

/
Thumbnails
Contents