Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)

1988-05-28 / 147. szám

2 DunQntűii napló 1988. május 28., szombat Grósz Károly fogadta Alois Mockot Pannónia mezőgazdasági nap (folytatás az 1. oldalról) Számos gazdaságban hiányoz­nak a bővített, de még az egyszerű újratermelésihez szük­séges jövedelemképződés fel­tételei is. Az agrárolló mind jelentősebb nyitása nehéz helyzetbe hozza a mezőgaz­daságot. Dr. Perczel György környe­zetvédelmi és vízgazdálkodási njiniszterhelyettes a mező- gazdasági nagyüzemek szere­péről beszélt a környezetvéde­lem és a vízgazdálkodás te­rületén. Hangsúlyozta, hogy nem feladatokat kiosztani jött oz agrárszakemberek körébe, hanem együttműködésre képes partnereket kíván találni. A Pannónia mezőgazdasági nap rendezvényei délután különböző színhelyeken a szekcióülésekkel folytatódtak. A közgazdasági érdeklődésű szakemberek a mohácsi Új Barázda Tsz klubjában, a nö­vénytermesztési szekció részt­vevői a szajki tsz tanácster­mében, az állattenyésztők pe­dig a sombereki tsz központi irodaházában folytatták az eszmecserét. Mohácson Vörös István, a MÉM március 1-jén alakult vállalati és szövetke­zetpolitikai főosztályának ve­zetője az agrárágazat jövede­lemtermelésének új lehetősé­geiről, Szajkón dr. Baranyai Ferenc, MÉM főosztályvezető a gabonatermesztés programjá­nak feladatairól, dr. Öcsödi Gyula, MÉM főosztályvezető­helyettes a húsproqram felada­tairól és az ezzel összefüggő állattenyésztési gondokról be­szélt. Balog Nándor Á KISZÖV elnökségi ülése A kisszövetkezetek alakulá­sának, működésének tapaszta­latairól tartott tanácskozást tegnap a Baranya Megyei Ipari Szövetkezetek Szövetsé­gének elnöksége. Az elnöksé­gi ülésen részt vevők elfo­gadták a szövetkezetpolitikai osztály és a jogi iroda tájé­koztatóját, amely az 1982 óta megalakult kisszövetkezetek helyzetét és szövetségi tagsá­gát elemezte. Jelenleg Bara­nyában huszonhárom kisszö­vetkezet működik a KISZÖV tagjaként, s tizenhatra csök­kent a hagyományos szövetke­zetek száma. A kisszövetkeze­tek gyarapodását egyrészt az újonnan alakulás, másrészt a hagyományos formából kisszö­vetkezetté átalakulás magya­rázza, s ez utóbbi egyre gya­koribb. (Folytatás az 1. oldalról) A nemzetközi kérdésekről szólva a megbeszélésen nagy­ra értékelték a szovjet—ameri­kai viszonyban bekövetkezett, s az egész világhelyzetet ked­vezően befolyásoló változáso­kat. A tervezett Bécs—Buda­pest világkiállításról kölcsönö­sen megállapították, hogy az kiemelkedő fontosságú. Ennek a gazdaságilag és politikailag hasznos kölcsönös vállalkozás­nak pozitív hatása mindkét országban érezhető lenne. Alois Mock tájékoztatást adott Ausztriának a Közös Piaccal, az Európai Gazdasá­gi Közösséggel kapcsolatos politikájáról. Még nem dön­töttek a belépésről a közös­ségbe, az erről folytatott ér­demibb tárgyalások valószínű­leg az 1990-es évek közepe táján lesznek időszerűek. Az Osztrák Köztársaság mind­azonáltal alapfeltételnek te­kinti az örökös semlegesség és az eddigi, jószomszédi po­litikájának biztositását. A Kö­zös Piachoz való csatlakozás nem mehet a jószomszédi, ezen belül is a magyar—oszt­rák kapcsolatok rovására — szívélyes légkörű találkozót fel­elevenítve Sarlós István most arra emlékeztette magas ran­gú vendégeit, hogy a két or­szág a nagy földrajzi távolság és az eltérő kulturális hagyo­mányok ellenére már akkor is megtalálta a közös hangot. A nemzetközi élet kedvező válto­zásai azóta még inkább arra ösztönöznek, hogy a kapcsola­tokat továbbfejlesszék. Ehhez most jó alkalom kínálkozik mindkét fél számára. hangsúlyozta az osztrák kül­ügyminiszter. E tervekről szól­va ismételten megerősítette az osztrák fél szándékát, hogy a két ország kapcsolataiban nem lépnek vissza, hanem to­vábbfejlesztik azokat. A parlamenti megbeszélése­ken részt vett Várkonyi Péter külügyminiszter, Franz Schmid, az Osztrák Köztársaság buda­pesti és Nagy János, hazánk bécsi nagykövete. Alois Mock osztrák külügy­miniszter a nap folyamán ta­lálkozott Medgyessy Péter mi­niszterelnök-helyettessel. Alois Mock pénteken felke­reste Esztergomban Paskai László primásérseket, a Magyar Katolikus Püspöki Kar elnökét is. Ezt követően az osztrák dip­lomácia vezetője megbeszélést folytatott Szűrös Mátyással, az MSZMP Központi Bizottságá­nak titkárával, az Országgyűlés Külügyi Bizottságának elnöké­vel. * Pénteki programja során Alois Mock találkozott Marjai József miniszterelnök-helyettes­sel, kereskedelmi miniszterrel. szakemberek magyarorszagi posztgraduális képzését, a kö­zös kutatásokat, illetve a tudo­mányos eredmények cseréjét. A dokumentumot Székács Imre, a TESCO vezérigazgatója és Sza- vanit Kongsziri nagykövet látta el kézjegyével. Prem Tinszulanonda este Grósz Károly társaságában megtekintette az Állami Népi Eqvüttes műsorát a társulat székházában. Kádár János és Sarlós István találkozója a thaiföldi kormányfővel (Folytatás az 1. oldalról) A beszélgetésen jelen volt Györke József, az MSZMP KB külügyi osztályának helyettes vezetője és Nagy Gábor kül­ügyminiszter-helyettes. Ugyancsak a Parlamentben fogadta Prem Tinszulanondát Sarlós István, az Országgyűlés elnöke. A megbeszélésen részt vett Nagy Gábor és a thaiföldi kormányfő kíséretének számos tegja, köztük Pracsuab Szunt- rangkun tábornok, belügymi­niszter, Mecsai Rucsupan, tár­canélküli miniszter, Árun Panu- pong, a Miniszterelnöki Hivatal minisztere, Kaszem S. Kaszemsz- ri, külügyminisztériumi állam­titkár, valamint Szavanit Kong­sziri, Thaiföld Magyarországra akkreditált nagykövete. Az Országgyűlés elnöke ta­valy magyar parlamenti dele­gáció élén járt Thaiföldön négy délkelet-ázsiai országot érintő körút során. A fél évvel ezelőtt Bangkokban megtartott A --nemzetközi helyzet alaku­lását áttekintve kölcsönösen üdvözölték az új lendületet vett szovjet—amerikai párbeszé. det, s kifejezték: nagy várako­zással tekintenek a moszkvai csúcstalálkozó elé. A thaiföldi miniszterelnök pénteki hivatalos programját városnézés egészítette ki. A kormányfő és kísérete délelőtt a Belvárosban tett rövid sétát vendéglátói társaságában. * Délután a thaiföldi vendégek szállásán aláírták az 1984-ben Bagkokban megkötött kormány­közi műszaki-tudományos együttműködési megállapodás végrehajtásáról intézkedő munkaprogramot. A három évre szóló dokumentum alapján az együttműködés főbb területei közé tartozik az energetika, a közlekedés, az egészségügy, a mezőgazdaság és a gyógyszer- ipar. A munkaprogram többek között előirányozza szakértők kölcsönös cseréjét, thaiföldi Az utolsó simításokat végzik a Gorbacsov—Reagan csúcstalálko zó sajtóközpontjában május 26-án Moszkvában. MTI-telefotó Az amerikai szenátus megszavazta a rakéta­egyezményt (Folytatás az 1. oldalról) Legfelsőbb Tanácsának elnök­sége is jóváhagyja. A ratifiká­ciós okmányok cseréjével élet­be lép a szerződés, amely a nukleáris fegyverkezés történe­tében először az ilyen fegyve­rek egy teljes osztályát szünte­ti meg. Magyar- országra költözik a FENTO Prágában tartotta május 22. és 27. között soros köz­gyűlését, valamint végrehajtó bizottsági ülését a szocialista országok Műszaki—Tudományos Szervezeteinek Szövetsége, a FENTO. A FENTO közgyűlése mostani ülésén felvette a tagok sorá­ba a kubai mérnökszervezetet. Határozott arról is, hogy a szocialista országok Műszaki- Tudományos Szervezetei Szö­vetségének Végrehajtó Bizott­sága a következő négy évben hazánkban végzi munkáját. A FENTO elnökének Fock Jenőt, a Műszaki- és Természettudomá­nyi Egyesületek Szövetségének elnökét, főtitkárának pedig dr. Tóth Jánost, a METESZ fő­titkárát választották, aki ha­zánk küldöttségét vezette a prágai eszmecserén. A csehszlovák fővárosban tartott FENTO-közgyűlésen a szocialista országok mérnök- szervezeteinek képviselői meg­vitatták azt is, hogy miként já­rulhatna hozzá a szervezet az eaves országokban, valamint a KGST komplex programjának keretében a műszaki haladás felgyorsításához.-ó- HELSINKI: Mauno Koi- visto finn köztársasági elnök pénteken Helsinkiben ebéden látta vendégül Ronald és Nancy Reagant. Az amerikai elnök ezt követően a Finlan­dia Palotában — ahol 1975- ben 33 európai ország, az Egyesüt Államok és Kanada képviselői aláírták az európai biztonsági és együttműködési értekezlet záróokmányát — beszédet mondott.-ó- BELGRAD: Jozse Szmole, a Szlovén Dolgozók Szocialis­ta Szövetségének (népfront) elnöke meghívására Pozsgay Imre, az MSZMP PB tagja, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára pénteken délelőtt rövid munkalátogatást tett Szlovéniában. Lendván megbeszélést folytatott ven­déglátójával a két társadalmi szervezet együttműködésének további elmélyítéséről, vala­mint a szlovéniai magyar és a magyarországi szlovén nemze­tiség kulturális és művelődési igényei minél teljesebb kielé­gítésének érdekében megvaló­sítandó feladatokról. Találko­zott a szlovéniai magyar nem­zetiség képviselőivel is. Láto­gatására elkísérte Györke Sándor, hazánk jugoszláviai nagykövete. A szíriaiak bevonultak Bejrút déli körzeteibe A szíriai, valamint a libano­ni reguláris erők egységei pén­teken délelőtt bevonultak Bej­rút déli külvárosaiba, hogy vé­get vessenek a három hete tar­tó vérontásnak a síita amal milicistái és az Irón-barát Hez­bollah fegyveresei között, meg­teremtsék a rendet és bizton­ságot a libanoni főváros e ré­szében. A Bejrút nyugati részé­ben állomásozó szíriai rendfenntartó erők bevonulásá­ról a döntés Háfez Asszad szí­riai elnöknek és a Hezbollah Damaszkuszban járt küldöttsé­gének e hét közepi találkozója nyomán született meg. A szavazást több hónapos parlamenti vizsgálat és több mint egyhetes szenátusi vita előzte meg. A szenátus há­rom bizottsága foglalkozott a részletekkel, az amerikai kormány magas rangú tiszt­ségviselőit, katonai és poli­tikai szakértők tucatjait hall­gatták meg, egyedül a kor­mány képviselői mintegy 1300 kérdésre cdtak választ. A bi­zottságokban és a szenátus vitájában a szélsőjobboldali 'konzervatív politikusok egy kis csoportja ugyan obstruk- ciós eljárásokkal próbálta megakadályozni, vagy leg­alábbis lelassítani a dön­tést, de a törvényhozók túl­nyomó többsége messzemenő támogatásával a kísérleteket visszaverték. A jobboldali el­lenállás vezére, Jesse Helms szenátor az utolsó pillana­tokig újabb és újabb módo­sító javaslatokat terjesztett elő — a szavazást közvetlenül megelőzően például azt ja­vasolta, hogy iktassák tör­vénybe: az amerikai csapa­tokat ki kell vonni Nyugat- Európából, mert az új szer­ződéssel „életük súlyos ve­szélybe kerül" —, de javas­latait egyértelműen elutasí­tották. Helms kapott a sze­nátustól egy szépségflastro- mot annak fejében, hogy vé­gül is feladta az obstrukciós módszereket: megszavaztak egy olyan módosító javasla­tot, amely a jövendő leszere­lési tárgyalásokkal foglalko­zik. Ezt a javaslatot azonban előzőleg a két párt vezetői alaposan megfésülték, így az nem tartalmaz semmiféle ér­demleges kötelezettséget az amerikai kormányzat számá­ra és még jelképes jelentő­sége sincs tulajdonképpen , Rendkívüli kolóniái és rusztikus bútorvásárt rendezünk 8—17%-OS ÁRENGEDMÉNNYEL 1988. június 1-jétől 1988. június 10-ig, a Pécsi Faipari Szövetkezet bemutatótermében. Nyitva tartás: munkanapokon 9-től 18 óráig. Pécs, Bolgár Néphadsereg u. 10. Telefon: 12-177/41 mellék, 32-156 Beruházási és vállalkozási osztály, Pécs, Rákóczi út 1. INGATLANT AD? INGATLANT VESZ? Forduljon a PÉCSITERV-hez! iviuamoshalozot karbantartó és hálózatépítő munkára) az alábbi munkahelyekre: DÉDÁSZ Kirendeltség Komló, Tompa M. u. 12. DÉDÁSZ Kirendeltség Boly, Borjádi u. 19. DÉDÁSZ Pécs-keleti Kirendeltsége Pécs, Barátság u. 2. Jelentkezés a kirendeltség vezetőjénél. A DÉDASZ V. PÉCSI ÜZEMIGAZGATÓSÁGA felvételre keres: A Malomvölgyi u. 2. szám alatti telephelyére anyagkönyvelőt (közgazdasági szakközépiskolai érettségivel), férfi kertész szakmunkást, és gépjárművezetőt C és E vezetői engedéllyel. Jelentkezés a munkaügyi csoportnál, I. em., 102. sz. szobában. CENTRUM HETEI 1988. május 30-án ealék uisszali Utazótáska és bőrönd 270—910 Ft-ig. Amíg a készlet tart! irités K* PÉCSI WV Centrum Áruház A MECSEKI SZÉNBÁNYÁK KÜLFEJTÉSI ÜZEME F-3, F-4-es jogosítvánnyal gépkocsivezetőket. BÉREZÉS: a gyakorlati idő és a teljesítmény alapján, 7500-12 000 Ft. JELENTKEZÉS: Külfejtési üzem, munkaügy, Pécs, Széchenyi-akna. Telefon: 72/24-566.

Next

/
Thumbnails
Contents