Dunántúli Napló, 1988. május (45. évfolyam, 120-150. szám)
1988-05-28 / 147. szám
1938. május 28-, szómba! Dunántúli napló add politikai fóruma Meddig leltet elmenni a tulajdon- viszonyok átalakításában? Beszélgetés Remény Páliéig ez MSZMP Pelltlkel Fölskole rekteréweS Vajon ma Magyarországon mit várhatunk, a politikai vezetés mennyire engedheti átalakulni a tulajdonviszonyokat, a gazdaság szerkezetét? Választ dr, Romany Páltól, az MSZMP Politikai Főiskola rektorától kértünk.- A mai viták sokban emlékeztetnek a 60-as évek derekán a szövetkezeti tulajdonról zajlottakra. Mikor a szövetkezeti tulajdon egyenjogúsításáról folyt a vita a Társadalmi Szemle hasábjain, fülembe csengtek Rákosi szavai. Felfogása szerint az állami tulajdon volt az ing, a szövetkezeti pedig a kabát, s mivel messzebb van a testtől — e logika szerint —, kevesebb meleget, támogatást kapott ezért a szövetkezet. Le kellett számolnunk ezzel a felfogással, megszületett az elvi-politikai döntés, de gyakorlati érvényesítéséhez még hosszú évekre volt szükség.- Igaz-e, hogy már ekkor elhangzottak a tőkeáramlás liberalizálását célzó javaslatok is?- Igen, sürgető is lett volna a tőkepiac megteremtésével foglalkozni. Pontosabban, foglalkoztunk is vele, tanulmányok készültek, de előbb a szövetkezeti és az állami tulajdon viszonyát, elszámolási rendjét kellett tisztázni. Az emancipáció döntés megszületése után még évekig lehetett fékezni annak megvalósulását, sőt, az akkor meg nem oldott jogi, szervezeti ellentmondások jelentős része máig sem szűnt meg. Gondoljon- csak arra, hogy több állami vállalat — és nemcsak a MÁV, a Posta, hanem bármilyen mo. nopólium birtokosa — hatósági funkciókat is elláthat. E csatározások után végül is a tőkepiac megteremtésére már nem maradt elég erő, energia a 60-as évek végére. Ám nem is ez a probléma volt akkor már az elsődleges.- Tulajdonképpen kik ellenezték húsz egynéhány éve a szövetkezetek nagykorúsitását, a „törvény előtti egyenlőséget"? '■ — Erőteljesen osztálytartalmú vita volt ez akkoriban, hiszen a tét a parasztság, a falu fel- emelkedése, a mezőgazdaság emancipálása volt. A jövedelemfelosztási korlátok feloldása, e módszerek megváltoztatása a munkásosztály érdekeit veszélyezteti — vélték és hangoztatták többen is. Nem is ment egycsapásra az egyenjogúsítás. Még a 70-es évek ele. jén is például üzérkedésért elítéltek olyan szövetkezeti • vezetőket, akik a falu nem szövetkezeti tag termelőitől felvásárolták a sertést. Vagy a földműveseknek egészen 1980-ig csak lova lehetett, teherautója nem, mert ugye az termelési eszköz . . . Persze a kibúvókat mindig megtalálják az emberek: pl. a tanító, a vasutas, a pap, a tsz-tag falubeliek nevében adta el a hízóit a szövetkezetnek. A mostani vita arról, .hogy mit tartalmazzon a társasági törvény — pontosabban mondva: a társulási törvény —, milyenek legyenek tulajdonviszonyaink a jövőben, ugyancsak nagyjelentőségű kérdésekről folyik és nem nélkülözi a gazdasági mellett az ideológiai tartalmat sem. Akárcsak akkor, most is érezhető egyfajta bi- zalmatlcnság, megrökönyödés. — Kiknek a részéről? Vajon hol vannak most a fékek? Hol tartják szocialista elveinkkel összeegyeztethetetlennek mondjuk a magántulajdonnak részvény- és korlátolt felelősségű társaságok útján történő társadalmasítását? Nem azért szeretnék neveket hallani, hogy pellengérre állítsuk ezeket a személyeket, hanem, hogy tőlük is kérhessünk interjút, megismerhessük nézeteiket és elveiket, hiszen el sem hangzott el. lenérvekkel nem lehet vitázni! — Igen, meg kellene xerem- ' teni számukra is a jelentkezés, a véleménynyilvánítás lehetőségét. Figyelemre méltó például a jelenlegi szovjet gyakorlat, az, hogy ott a lapok homlokegyenest ellenkező tartalmú olvasói levelek közlésére Vállalkoznak. Annak azonban mégsem lenne alapja, hogy én most neveket soroljak, hadd jelentkezzenek ezek az emberek maguk a nézeteikkel. — Azt hiszem, mi örülnénk neki a legjobban, ha ezt tennék. Szívesen közreadnánk a tulajdonviszonyok átalakításával kapcsolatos mindenféle véleményt, olvasói levelet. — Azt azért fontos elmondani, hogy a fenntartásaikat hangoztatok jelentékeny része idősebb, nyugdíjas ember, de nemcsak ők alkotják a tiltakozók, ellenzők táborát. Fiatalokkal is találkoztam, akik az ideákat kérik számon, a szocialista vívmányokat féltik, persze, nem csak a társulások új lehetőségeitől. — Valójában mik ezek a sokat emlegetett, megvalósítandó ideálok? Van-e olyan határ, amit a politika a gazdasági racionalitás nevében sem léphet át? — Vannak ilyen határok, de az biztos, hogy e vonalakat nem számok, százalékok, hanem eljárások, rendezőelvek jelölik ki. Gondoljunk csak a penzió-vitára: az, hogy egy magánszálloda szocialista jel- legű-e még, vajon a szobák, netán az alkalmazottak számától függne? Nem a szervezeti forma a meghatározó, hanem a közeg, amiben az működik. Mit értek közeg alatt? Értem azt — többek között —, hogy a szocialista gazdaságban a termelőeszközök többségének tár. sadalmi tulajdonban kell lennie: A meghatározó állapot mellett viszont igenis legyen minél színesebb a választék, az eredményes gazdálkodásra sok szervezeti forma kínálkoznék és ezt segítse elő a leendő társulási törvény is, más jogszabályok is. Egyébként itt nem egyszerűen a magántulajdon, a lakossági forrás célszerű bekapcsolásáról van szó. Legalább ilyen fontos megtalálni, alkalmazni a közösségi tulajdon hatékony működésének, ellenőrzésének — korunk követelményei szerinti — formáit. — Remélem, hogy ezt a közös alapként mindenki elfogadja, de vajon ugyanazt értjük-e mindnyájan társadalmi tulajdonon? Mi a ,,társadalmibb", az a vállalat, amely állami tulajdonban van és veszteséget termel, ezzel csökkentve a közös céljainkra lorditható társadalmi vagyont, vagy az a magánvállalkozás, amely nyereséges, jelentős adót fizet, és ezzel növeli a társadalmi vagyont? — Természetesen mindenképpen előnyösebb a prosperáló vállalat. Jelenleg az is elmondható, hogy több helyen a „szocialista bolt megy gyengébben", gyakorta azért, mert ott a tulajdonos túl messze van ahhoz, hogy felismerje' a problémákat, vagy hogy a döntést hozó ki tudja javítani a felismert hibákat. De azért az sem mindegy, hogy a sikeres vállalatnál a nyereséget mire költik, annak mekkora hányada fordítódik közös céljainkra, mennyi kerül vissza a társadalomhoz. — Akkor maradjunk még egy kicsit a kevésbé sikeres gazdálkodóknál. Elképzelhetőnek tartja-e szocialista viszonyok között a krónikusan veszteséges vállalatok, reprivatizálását? — Részvényekkel? Ki venné meg azokat? Magyarországon bizonyosan senki, külföldre meg azért mégse árusítsuk ki vállalatainkat. — Mit gondol, ha most a gazdasági helyzet valóban jelentős reformlépéseket kényszerítene ki, többek közt egy progresszív társasági törvényt, amely a tulajdonviszonyok fejlődését hasonlóan segítené, mini 20 éve tette a szövetkezeti vita, elkerülhető-e az ideológiailag motivá't „visszacsa- pás"? Mindig követnie kell-e egy 72-nek a 68-at? — Fő az, hogy egy társasági törvény koncepciójából ne faragjunk osztályharcos témát, hisz a részvénytársaságok, korlátolt felelősségű társaságok engedélyezésével, a bürokratikus gazdasógigazgatás kiszorításával elveinkből még egy szemernyit sem adunk fel! Sőt! A gazdaság fejlődésében egyes szervezeti formák megújulása, visszatérése természetes. Ma már nem vitatja senki, hogy hazánkban a szövetkezeti tulaj dón is szocialista tulajdoni forma, de ebből még nem következhet az, hogy Dánia (ahol ugyancsak nagy a szerepe a különféle szövetkezeteknek és szövetkezeti közös vállalatoknak), szocialista ország lenne. Igaz, ez megfordítva is, a tőkeáramlás önmagában gazdasági, nem kapitalista jelenség. Az elnevezésekre, terminológiákra viszont fontos odafigyelni, nehogy félreértsük egymást. Ne ismétlődhessen meg az, ami a háztáji kapcsán törtéit, amikor az akkori jogszabályainkban dívó „kisegítő egyéni gazdaság” kifejezést több nyelvre „privát termelésként" fordították. így az olvasók egyszerűen valami másra, gondoltak, mint ami a valóság volt. Nem mindig a fordítók 'hibájából. Fahidi Gergely Június — kezdődik a nagyárpádi városrész benépesítése Mire számíthatnak az első lakók? Hónapokon belül 570 lakásban él majd ott 1700-2000 ember, de az, hogy mikor kezdődik <3 beköltözés Pécs legújabb városrészébe, a nagyárpádi városrészbe, az most, május végén még meglehetősen bizonytalan. Somogyi Béla, a. vb-hivatal lakás- és helyiséggazdálkodási osztályvezetője szerint a lakásátadás tervezett ütemezése április 30- án kezdődött volna, ezt követően havonta 2—3 ház átadásával folytatódott volna. Az OTP-igazgatósógon Szabados Attiláné csoportvezetőtől azt tudtuk meg, hogy most folynak a tárgyalások a vásárlókkal és még nem tudni, mikor jön össze egy háznál az a megkívánt 51 százalékos „többség’’, amikor megkezdődhet a lakások birtokba adása. Úgy véli: valamikor júniusban, bizonyára a második felében meg is kezdődhet a beköltözés. *. ' Az világos, hogy a nagyárpádi városrészt egyelőre minden szál az 58-as út túloldalán lévő Lvov-Kertvároshoz köti, ám ott van közben az út, amin ma csak a folyamatos forgalomtól ellopott pillanatokban lehet átjutni. Mit tervez a tanács építési osztályának a közlekedési csoportja? Bártfai Endre csoportvezető árjái tájékoztat, hogy tervezik mór a lámparendszer új programját, ami a csomópont déli oldalán zöldét ad a gyalogosaknak, így biztonságos lesz az áthaladás. És hogy jól megközelíthető - is legyen, a Kanizsai Dorottya út déli oldalán járdát építenek, s lesz járda az Egri Gyula út déli oldalán is a csomópont és az autóbuszmegálló között. Magát a tömegközlekedést illetően most még nem tudott biztosat mondani Albert Ferenc, a Volán forgalmi igazgatóhelyettese. Az első beköltözőknek talán még a 41-es nagyárpádi járatot tudják ajánlani, ti. új járat indítása attól is függ, hogy tudják: merre irányul a lakók utazási igénye. Nagyobb a valószínűsége egy olyan járatnak, ami az új városrészből átviszi az utasokat Lvov-Kertvárosba, ahonnan a meglévő járatokon utazhatnak tovább úticéljuk felé.- * Igen fontos, hogy az alapvető napicikkeket helyben kapják meg az új településrész lakói. Ennek azonban ma még nyoma sincsen. Szabó Nándortól, a városi tanács lakossági ellátásért felelős elnökhelyettesétől azt tudtuk meg, hogy a DN „Pécsi körkép" rovatában legutóbb megjelent híradás, miszerint az ideiglenes ABC jövőre készül el, időközben módosult: már idén októberben átadják, s ez a létesítmény úgy épül, hogy a későbbiekben a kétszeresére bővíthető legyen. De október még messze van, Mi lesz addig? Nos, a Mátyás Flórián téren egy földszinti lakást rendeznek be átmeneti boltnak, ahol tejet, kenyeret és egyéb alapvető cikkeket vásárolhatnak majd. A Baranya Megyei Élelmiszerkereskedelmi Vállalat nehezen akarta ezt vállalni, mivel a kisbolt áruval való ellátása körülményesnek ígérkezik. A bolt végül is meglesz, hiszen annyi ember nem maradhat ellátatlanul. * A tanács egészségügyi osztálya azzal állt a dologhoz - amint dr. Sohár Endre osztályvezetőtől megtudtuk -, hogy ha mást nem is, a gyermekorvosi ellátást mindenképpen helyben kell biztosítani. E célra ugyancsak a Mátyás Flórián téren egy lakást rendeznek be ideiglenes gyermekorvosi rendelőnek — a Krisztina térről történő átcsoportosítással, s ez a munkáját június végén, július elején megkezdő rendelő fogja ellátni Nagyárpádot és Postavölgyet is. A felnőttek ellátására egyelőre nem sikerül ilyen jó megoldást találni. * Óvoda-iskola ügyben Mezei József művelődésügyi osztály- vezetőtől kértünk tájékoztatást. „Az óvodai felvételek lezárultak — mondta -, a szülőket arra kérjük, hogy oda vigyék a gyermeküket, ahová felvették. Ezt tanácsolhatjuk az iskolások részére is, hiszen Lvov-Kertvárosból, ahöl 140 százalékos az általános iskolák telítettsége, ma is utaz- . tatni kell a gyerekeket." Azt is elmondta, hogy a Szigeti úti átmeneti iskolát (volt szakmunkásképző) az 1989-90-es tanévben úgy szeretnék szervezni, hogy egységes iskolaként működjék mind a tantestületet, mind a tanulóifjúságot illetően, hogy ha elkészül a tervezett nagyárpádi városrészbeli iskola - 24 tanterem felének 1990-ben be kellene lépnie -, az átmenetit minden további nélkül át lehessen telepíteni. * Kétségtelen, hogy az új házak lakói nem egy összkom-- fortos városrészbe költöznek. A helyzet egy kicsit emlékeztet a pécsi lakásépítések hőskorára, pl. Uránváros születésére. Most, a nehéz gazdasági viszonyok közepette, ezt tudja nyújtani a város... Hársfai István A pécsbányatelepi Sétatér utcában a járdafelbontások jelzik a csőtörések helyeit. HetvenmiSlic forint kellene a vízvezetékek felújításához Elaggott labirintus A Mecseki Szénbányák szívesen megválna a hálózattól — Aj, nagy cirkuszunk volt most két hete! Vasárnap érkeztünk haza Orfűrőt és olyan magasan állt a víz -az udva ■ ron, hogy be sem tudtunk jönni! A pincénket is elöntötte! Egy hétig dolgoztak a komlóiak, míg rendbe hozták. De menjen csak végig az utcán, ahol föltörték a járdát, ott mindenütt volt már csőtörés! A pécsi, borbálatelepi Sétatér utca, valóban a dúltság látszatát kelti. Grátz Jánosáé, a 12-es számú családi ház lakója, nagyon dicséri a komlóiakat. Kicseréltek itt minden régi vezetéket, náluk nem egyhamar lesz újból csőtörés. A sokat emlegetett komlóiak, a Mecseki Szénbányák komlói Szolgáltató özeme. Ez év januárjától hozzájuk tartozik a pécsbányatelepi területen kívül Szabolcs-légaknai, a Rücker-aknoi, a somogybánya- telepi rész és Barbálatelep néhány utcája. Az itt futó, mintegy 35 kilométeres vízvezeték biztosítja mindennapi elfoglaltságukat.- — Jókor jön hozzánk — mondja Szegő Géza üzemvezető. — May két napja nem volt problémánk, ritkaság az ilyen! Ezeket a vezetékeket az 1930-as években fektették le, azóta hozzá is toldottak, föl Is számoltak belőle, úgyhogy mostanra egész kis labirintus kanyarog a föld alatt. A gondjainkat növeli, hogy ez egy •salakos terület, amely egyrészt gyorsítja a korróziót, másrészt, ha eltörik a cső, a víz csak két nap múlva bukkan , a felszínre. Van olyan napunk, amikor három helyre hívnak egyszerre és a javításra sokszor több nap is rámegy. A munkához ritkán lehet gépi erőt fölhasználni, mert nem tudjuk, hol futnak a villany- vezetékek. Egyedüli megoldás a csövek felújítása, kicserélése lenne, de erre a Mecseki Szénbányáknak nincs pénze. — Régi szándékunk, hogy megszabaduljunk végre, a hálózattól — mondja Szirtes Béla, a Mecseki Szénbányák beruházási főmérnöke. — Rendkívül ráfizetéses ez a szolgáltatásunk: köbméterenként 35 forintért termeljük a vizet és két forintért adjuk el. Ez évente húszmillió forintnyi veszteség! A pécsbányatelepi rész felújítása közel hetvenmillió forintunkba kerülne, ami persze nem áll rendelkezésünkre, de cnyagi helyzetünktől függően minden évben költünk erre egy bizonyos öss/eget. Tavaly például hatmillió forintért megcsináltattuk a legkritikusabb szakaszokat, a Zöldellő utcában és környékén. Idén ötmillió forintunk van erre a célra. A vízhálózatok fenntartása nem tartozik a Mecseki Szénbányák profiljába. Az idevágó rendelet is azt mondja ki, hogy az illetékes vízmű köteles átvenni az adott település vízvezeték-rendszerét. A bökkenő csak annyi, hogy a rendeletben azt is leírták: a vezetékek csak kifogástalan állapotban adhatók át. Solti Dezső, a Pécsi Vízmű igazgatója: - Régi a kapcsolatunk a Szénbányákkal. Megrendelésükre elkészítettük a hálózat felújításának műszaki terveit, a kivitelezést elkezdtük. Semmi akadálya, hogy a teljés rekonstrukció után átvegyük a pécsbányai vízellátórendszert. A lakosságnak valószínűleg .mindegy, hogy ki a terület felelőse, ők végre meg szeretnének szabadulni a gyakori vízgondoktól. Erre pedig tíz évet még biztosan várniuk kell. Ó. Zs.
