Dunántúli Napló, 1988. április (45. évfolyam, 91-119. szám)
1988-04-08 / 97. szám
A tartalomból: Tenniakarásra van szükség (3. oldal) A politika alakít-ásához politikai tájékozottság kell! (5. oldal) Újdonságok a MOM komlói gyárában (5. oldal) Ülést tartott a Minisztertanács Kormányszóvivői tájékoztató A Minisztertanács csütörtöki üléséről a kormány szóvivője az alábbi tájékoztatást adta: A Minisztertanács jóváhagyólag tudomásul vette Grósz Károly miniszterelnök jelentését Willi Stophnak, a Német Demokratikus Köztársaság minisztertanácsa elnökének Magyar- országon tett hivatalos, baráti látogatásáról. A kormány megtárgyalta az 1987. évi pénzügyi-gazdasági ellenőrzésekről, valamint a népi ellenőrzés 1987. évi munkájáról szóló előterjesztéseket A Minisztertanács áttekintette a fogyasztási, értékesítő és beszerző szövetkezetekről szóló törvényerejű rendeletet, és javaslatot tett az Elnöki Tanács, nak az érvényben levő jogszabály módosítására. A kormány elfogadta Sop- ron-Kőszeghegyalja üdülőkörzet regionális rendezési tervét és fejlesztési programját. Megújul Pécsett a Mecseken a dömörkopui turistaház. Az utóbbi időben kihasználatlanul álló épületét a MÁV-TOURS utazási iroda megbízásából a Pécsi Építőipari Szövetkezet újitja fel, és alakítja át szállodává. Läufer László felvételei Világ proletárjai, egyesüljetek! Kádár János és Milos Jakes baráti munkatalálkozója Á CSKP főtitkára csehszlovákiai látogatásra hívta meg az MSZMP főtitkárát Kádár Jánosnak, a Magyar Szocialista Munkáspárt főtitkárának meghivásóra csütörtökön baráti munkalátogatásra Budapestre érkezett Milos Jakes, Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára. Kíséretében volt Michal Stefanák, a CSKP KB tagja, a Külügyi Osztály vezetője. A Ferihegyi repülőtéren Kádár János, valamint Kótai Géza, a KB tagja, a Külügyi Osztály vezetője fogadta a csehszlovák vendégeket. Jelen volt Barity Miklós, hazánk prágai, és Qndrej Durej, Csehszlovákia budapesti nagykövete. Kádár János és Milos Jakes a délelőtti órákban megbeszélést tartott a csehszlovák vendégek szállásán. Az eszmecserén részt vett Kótai Géza és Michal Stefanák. A testvérpártak vezetőinek tárgyalását követően az MSZMP Központi Bizottságának nevében Kádár János díszebédet adott Milos Jakes tiszteletére. Az ebéden, amelyen részt vett a magyar párt.' és állami élet több vezető személyisége, Kádár János és Milos Jakes pohárköszöntőt mondott. Milos Jakes és kíséretének tagjai délután Budapest nevezetességeivel ismerkedtek. A rövid városnéző sétán Iványi Pál, a Fővárosi Tanács elnöke kalauzolta a vendégeket, akik elsőként Budapest külföldi látogatóinak kedvelt úticélját, a Halászbástyát ejtették útba. A Duna bal partjára látképet nyitó mellvédek mellett elsétálva a magasrangú vendég nemcsak Budapest panorámájával ismerkedhetett meg, hanem a nagyváros mindennapi életéről, gondjairól is képet alkothatott a tanácselnök tájékoztatása alapján. A rövid városnéző program a belvárosban ért véget; Milos Jakes és kísérete végigsétált a Váci utcán, s megtekintette a Duna korzót. A városnézés után Kádár János és Milos Jakes a Központi Bizottság székházában szőkébb körben folytatott megbeszélést. Baráti munkalátogatásának befejeztével csütörtökön, a kora esti órákban elutazott Budapestről Milos Jakes. A CSKP KB főtitkárának és kíséretének búcsúztatására a Ferihegyi repülőtéren megjelent Kádár János és Kótai Géza. Jelen volt Barity Miklós és Ondrej Durej. pasztalhatók. Erősödött és tartalmasabbá vált a kelet—nyugati párbeszéd, növekszik az egyetemes problémák közös megoldására irányuló készség. Ez a kedvező folyamat ugyanakkor bonyolult és ellentmondásos, folytatódik a fegyverkezési hajsza, és a világ különböző térségeiben továbbra is komoly válsággócok léteznek. Hangsúlyozták, hogy a leszerelés folyamatának elmélyítése, a nukleáris fegyverektől és az erőszaktól mentes világ kialakítása érdekében mozgósítani kell valamennyi ország, nemzet demokratikus és békeszerető erőit. A Magyar Szocialista Munkáspárt és Csehszlovákia Kommunista Pártja nagy jelentőségűnek tartja a Szovjetunió és az Amerikai Egyesült Államok között a közepes és rövidebb hatótávolságú rakéták felszámolásáról kötött szerződést, amely utat nyithat a további fegyverzetkorlátozásnak és leszerelésnek. A tényleges nukleáris leszerelés felé vezető úton történelmi jelentőségű lenne a Szovjetunió és az Egyesült Államok megállapo(Folytatás a 2. oldalon) Közös közlemény Kádár Jánosnak, a Magvar Szocialista Munkáspárt főtitkárának meghívására Milos Jakes Csehszlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottságának főtitkára 1988. április 7-én baráti munka látogatást tett a Magyar Népköztársaságban. Az őszinte, baráti légkörű megbeszéléseken a két párt vezetője kölcsönösen tájékoztatta egymást az országaikban folyó szocialista építőmunka napirenden levő feladatairól, a gazdasági reform és a poliJelentős tartalékok rejlenek a magyar— csehszlovák együttműködésben tikai intézményrendszer korszerűsítésének következetes kibontakoztatásáról. Vélemény, cserét folytattak a nemzetközi helyzet, valamint a kommunista és munkásmozgalom időszerű kérdéseiről. Megvitatták a két párt, a két ország együttműködésének helyzetét és a kapcsolatok fejlesztésének lehetőségeit. Az MSZMP főtitkára és a CSKP KB főtitkára megállapította, hogy a nemzetközi helyzetben kedvező változások taA Minisztertanács ülését követően Bányász Rezső, a kormányszóvivői értekezleten elsőként részletesen szólt a kormányülés első napirendi pontjáról. Elmondotta, hogy a két ország vezetői közötti rendszeres találkozó keretében került sor március 29—30-án Willi Stophnak, az NDK Miniszter- tanácsa elnökének hivatalos, baráti látogatására. A rendkívül szívélyes légkörű és tartalmas megbeszéléseken a felek kölcsönösen méltatták a két országnak az európai biztonság és együttműködés erősítésére, a leszerelés előmozdítására tett kezdeményező lépéseit, majd mindenekelőtt a jelenleg is gazdag kétoldalú kapcsolatok fejlesztése kapott nagy hangsúlyt a tárgyalásokon. Ezt követően Bányász Rezső a kormányülés témáival kapcsolatos kérdésekre válaszolt. Az azzal kapcsolatos kérdésre vonatkozóan, hogy Romániában újabban a nemzetiségi lapok is kizárólag románul közük az országban lévő helységek elnevezését, illetve azzal kapcsolatban, hogy a kárpátaljai magyar újságok a Szovjetunióban éppen most tértek át a települések magyar nevének használatára (Magyar Rádió kérdése) elmondotta: örömmel észleljük, hogy Kárpát-Ukraj- nában a peresztrojka jegyében a magyar helységneveket használják a magyar nyelvű tömegtájékoztatási eszközök. A kérdés másik részéről szólva rámutatott, hogy a magyar kormány elvi álláspontja ebben a kérdésben régóta változatlan. Ezt oly sokszor kifejtették, hogy megítélése szerint mo^t minden további megismétlés szükségtelen lenne. A gyermekruházati árakkal kapcsolatos kérdésre elmondotta: való igaz, miniszterelnökünk — s nemcsak ő - ismételten ígéretet tett arra, hogy a kormány gondosan megvizsgálja az év eleji áremelkedésekkel kapcsolatban kialakult helyzetet. Ismeretes, hogy legutóbb a Parlament illetékes bizottsága előtt a kormány képviselői felvázolták azokat a lehetőségeket, amelyek a kormány előtt állnak, akár az árcsökkentésre, akár a megfelelő kompenzációra. Arról is tudomásunk van, hogy a kérdésről tárgyal a Szakszervezetek Országos Tanácsa is. A témáról további konzultáció folyik minden illetékes bevonásával, és a kormánynak az a szándéka, hogy a megbeszélések eredményéről jelentést tesz az Országgyűlés legközelebbi ülésszakán. A pénzügyi-gazdasági ellenőrzések tapasztalataival, illetve az árbejelentési kötelezettség április 1-jei megszűnésének inflációs és áremelkedési hatásaival összefüggésben (érdeklődésre) kifejtette: április 1 -je óta csupán néhány nap telt el, részletes tapasztalatokról tehát nem lehet szólni, inkább csak általános benyomásokról. Az Árhivatal illetékesei úgy tapasztalták, hogy a gazdálkodó szervek jelentős része eddig még az indokolt áremelésektől is eltekintett, illetve csökkentette a korábban már tervezett áremelések mértékét. Egyszóval: a visszafogottság jellemző jelenleg. Úgy tetszik, hogy a vállalatok megértették és elfogadták a kormány irányelveit, bízzunk benne, hogy ez így is folytatódik. Képünk a tárgyalás megkezdése előtt készült MTI fotó Gorbacsov Üzbegiszlánban Az üzbég főváros környékének mezőgazdaságával ismerkedett csütörtök délután Mihail Gorbacsov. Az SZKP KB főtitkára szerdán érkezett Taskentbe, ahol csütörtök délelőtt találkozott Nadzsibullah afgán vezetővel. A vele folytatott megbeszélések befejeztével megkezdődött a szovjet vezető üzbegisztó- ni programja. Gorbacsov ellátogatott a Kari Marx nevét viselő Taskent környéki mezőgazdasági szövetkezetbe. A földeken egy zöldséggel beültetett táblánál került sor az első kötetlen beszélgetésre a kolhoz dolgozóival. A szomszédos „Lenin julii” (Lenini út) kolhozban az SZKP KB főtitkára a különböző mezőgazdasági munkaszervezési formákkal ismerkedett. Japánba látogat Gandhi A japón kormány meghívására Radzsiv Gandhi indiai miniszterelnök április 14. és 16. között a távol-keleti országba látogat, ahol megnyitja a fél évig tartó indiai fesztivált és tárgyalásokat folytat Takesita Noburu kormányfővel. George Shultz tárgyalásai a szaúd-arábiai királlyal A harmadik közel-keleti ingaútján lévő Shultz amerikai külügyminiszter csütörtök délután a Rijad- tól 300 kilométerre lévő Bureida városban tárgyalásokat folytatott Fahd szaúd-arábiai királlyal. Előzőleg kollégájával, Szaud el-Feiszal herceggel tanácskozott. A megbeszélések elsődleges célja, hogy Shultz egyetértést szerezzen a mindeddig csekély támogatásra talált washingtoni rendezési elképzelésekhez. Az MSZMP Baranya Megyei Bizottságának lapja XLV. évfolyam, 97. szám 1988. április 8., péntek Ára: 1,80 Ft