Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)
1988-03-16 / 75. szám
2 Dunántúli napló 1988. március 16., szerda Ünnepségek, megemlékezések március 15-e alkalmából Mihail Gorbacsov keddi programja Belgrádban (Folytatás az 1. oldalról) fogadta. A magas rangú vendég az ünnepélyes aktus végén rövid beszélgetést folytatott a helyszínre érkezett újságírók és fővárosi lakosok egy csoportjával. A szovjet vezető 11 órakor érkezett a Föderáció Palotájához, ahol Bosko Kruniccsal, a JKSZ KB Elnökségének elnökével, a JKSZ és az SZKP együttműködésének erősítéséről, valamint a nemzetközi kommunista -és munkásmozgalom időszerű témáiról folytatott véleménycserét. Kölcsönösen tájékoztatták egymást pártjaik tevékenységéről is. Bosko’ Krunics és Mihail Gorbacsov a jugoszláv—szovjet pártközi kapcsolatokat egybehangzóan értékesnek és igen fejlettnek értékelte. Megelégedéssel hangsúlyozták, hogy oz 1955-ös moszkvai és az 1956- os belgrádi közös nyilatkozat kiállta az idő próbáját, azóta nemzetközi jelentőségűvé vált. Az elmúlt évtizedekben gyökeres fordulat, javulás ment végbe a kért párt és állam viszonyában, az együttműködés széles körűvé, gyümölcsözővé vált. Állást foglaltak a két párt kapcsolatainak a függetlenség, egyenrangúság, a kölcsönös megbecsülés és a belső fejlődés sajátos útjai tiszteletben tartásának elvein történő fejlesztése mellett. Kedden a Föderáció Palotájában Mihail Gorbacsov, Vagy im Medvegyev, Lazar Moj- szov és Bosko Krunics jelenlétében zajlott le a szovjet— jugoszláv nyilatkozat ünnepélyes elfogadása. Ivan Szilajev szovjet miniszterei nők-helyettes és lanez Zemljarics, a jugoszláv szövetségi végrehaitóta- nócs elnökhelyettese aláírta a 2C00-ig szóló szovjet jugoszláv gazdasági együttműködési programot, ezt követően aláírásra került egy egyezmény a moszkvai juaoszláv tájékoztató és kulturális központ létesítéséről. valamint egy további meaállapodás oz eayetemi és főiskolai diplomák és a tudományos fokozatok kölcsönös elismeréséről. Mihail Gorbacsov kedden délután ellátogatott o belgrádi ,,lvo Lola Ribar" szerszám- gépgyárba, ahol megismerkedett a jugoszláv vállalatok szocialista önigazgatási mechanizmusával, főként a munkás- tanács működésével. A jugoszláv állam- és pártelnökség kedden este a Föderáció Palotájában díszvacsorát adott Mihail Gorbacsov és felesége tiszteletére. (Folytatás az 1. oldalról) helyettes;- Jánosi László, a Pécsi Hőerőmű főművezetője; Szarvas Antal, a SZÜV műszerésze; Tamás Károly, a boksái Mgtsz párttitkóra; Vass Dénes, főbónyamester-helyettes, (Komló, Mecseki Szénbányák). A Gyermekekért Érdemérmet kapta meg Varga Béla, a MÉV mélyfúró részlegének üzemrendésze. KISZ érdemérem kitüntetésben részesült: Schmidt Káróly- né, (B. M. Allatforg. és Húsipari Váll.); Virág Mária (KISZ Kér. Váll.); Heinemann Ferenc (BÉV); Pókay Zoltán (MÁV); Gubo Sándor (Mohács, Vasöntöde); Schmid< Henrik (Siklós, Rendőrkapitányság) ; dr. Dobay Gábor (Siklós, Tok. Szöv.); Pál István (MÉV); Merk József (Mecseki Szénbányák). Kiváló Ifjúsági Vezető kitüntetésben részesült: Barna Viktor (Zipernovszky Szk.); Bla- zsek Géza (Hőerőmű); dr. Fü- Idp Márta (Pécs, Hunor); Kormos János (DDgáz); Wéber Piroska (Pécs, Hunor); Deák László (Pécs, Húsipari V.). Aranykoszorús KlSZ-jelvény- nyel tíz, Kiváló Úttörővezető címmel hét aktivistát tüntettek ki. A KISZ KB Dicsérő Oklevelét tizennégyen, az Úttörőszövetség Dicsérő Oklevelét huszonegyen, a Kiváló Ifivezető kitüntetést négyen, az Eredményes Ifjúságmozgalmi Munkáért plakettet tizen vehették át. (A felsoroltak közül néhány kitüntetettnek nem a központi, hanem intézményi, Koszorúzás és Budapesten Az 1848—49-es polgári forradalom és szabadságharc 140. évfordulójára emlékeztek kedden Budapesten. A forradalmár elődök emléke előtt tisztelgő események sorát c hagyományoknak megfelelően koszorúzási ünnepség nyitotta meg reggel, a zászlódísszel övezett Március 15. téren. Petőfi Sándor szobránál több százan gyűltek össze, hogy kegyelettel emlékezzenek a forradalom költőjére. A katonai tiszteletadással megtartott ünnepségen, a Himnusz hangjai után koszorút helyeztek el a szobor talapzatán a Magyar Szocialista Munkáspárt, a Magyar Kommunista Ifjúsági Szövetség és a Hazafias Népfront budapesti és kerületi bizottsága, valamint a budapesti fegyveres erők és testületek képviselői. Elhozták a kegyelet virágait a Petőfi Sándor Társaság képviselői, s virággal borították a szobortalapzatot a főváros fiataljai, dolgozói. A koszorúzási ünnepséget vállalati ünnepség keretében adják, illetve adták át a kitüntetést). * Március 15-én este a Janus Pannonius Tudományegyetemen a KISZ MB szevezésében ifjúsági fórumot tartottak, ahol a fiatalok kérdéseire Ormos Mária rektor, Adóm Antal, a HNF Baranya Megyei Bizottságának elnöke, jogószprofesz- szor, Zinhober Ferenc közgazdászprofesszor, Tóth Tibor gazdaságtörténész és Nagy Endre szociológus válaszolt. A vitát ifj. Zeller Gyula vezette. A fórumon elhangzottakra lapunkban még visszatérünk. A koszorúzási ünnepséggel egy időben kiállítás nyílt Pécsett a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Klubjában „Petőfi márciusa" címmel. A kiállítás anyaga - többek között eredeti, egykorú könyvek, plakátok, versek — Krámer Iván főhadnagy, a Petőfi Társaság tagjának magángyűjteménye. Este a pécs-vasasi Mozgalmi Házban a körzeti népfrontbizottság „Líra és történelem” címmel rendezett irodalmi emlékműsort, amelynek bevételé* az 1848-49-es szabadságharc emlékét megőrző emlékmű létrehozására ajánlották fel. * Mohácson, a városi bíróság épületének falán elhelyezett Petőfi-domborműnél tartottak megemlékezést és koszorúzási ünnepséget. Komlón este fáklyás felvonulással egybekötött ünnepi megemlékezést és koszorúzást rendeztek a Petőfi - szobornál. A siklósi városi KISZ-bizottságan tegnap délután volt „A három tavasz" ünnepségsorozat megnyitója. nogygyűlés követően mintegy tízezren gyűltek össze a Nemzeti Múzeum kertjében és környékén. A nagygyűlés hagyományos színhelyét lobogók díszítették, a múzeum oszlopait nemzeti színű és vörös szalagok fonták körbe. Fanfárok hangja jelezte az ünnepség kezdetét, ámelyet a KISZ Központi Bizottsága és a Hazafias Népfront Országos Tanácsa szervezett. Az ifjúsági nagygyűlés elnökségében ott volt dr. Csehák Judit szociális- és egészségügyi miniszter, Hámori Csaba, a KISZ Központi Bizottságának első titkára, az MSZMP Politikai Bizottságának tagjai, valamint a párt, az állami, a társadalmi és a tömegszervezetek számos vezető képviselője. A nagygyűlés résztvevőit és mindazokat, okik ezen a napon az ország különböző tájain, településein ünnepeltek, Molnár Béla, a Hazafias Népfront Országos Tanácsának titkára, az ifjúsági nagygyűlés elnöke köszöntötte. Az 1848—49-es polgári forradalom és szabadságharc üzenetéről szólt Gönci János, a KISZ Központi Bizottságának titkára, a nagygyűlés szónoka is. Mint mondotta, csakúgy, mint 140 évvel ezelőtt, ma is a fennmaradás vagy a további leszakadás a tét. Hangsúlyozta: — Március 15-e az a nemzeti ünneD amikor a kisgyermek először érti meg, mit jelent a nemzetiszínű zászló, amikor minden cseperedő fiatal először próbál meg kokárdát készíteni, amikor nemcsak hőseinkre emlékezve, hanem magyarságunkra, hazánkra is gondolva, melegség önti el a szivünket. Magyarnak lenni, ez mindig az ország és a társadalmi haladás ügyének egységét jelentette a nemzet legjobbjai számára. Nagy tisztelettel emlékezünk oz akkor élőkre, azokra, akiknek el-elmaradozó országunkat sikerült Európa és így az akkori világ élvonalába állítani. Azokra, akik elérték, hogy Magyarország példát jelentett a haladás számára. Tudjuk, merjük, akarjuk vállalni ezt az örökséget! 1848 óta többször volt esélyünk Európa fejlődésének élvonalába kerülni. Így történt ez 1968-ban is, amikor átgondolt, progresszív reform indult meg nálunk. Ez a reform esélyt és másoknak is követhető mintát adott a felemelkedésre. Naoiaink tétje Ismét a felzárkózás vagy a lemaradás tehetetlenséqébe való visszo- csúszás. 1848 üzenete most is egyértelmű: az ifjúságnak a reformot kell választania, ösz- szefogva mindenkivel, aki c haladást akarja. 1848 fontos része történelmünknek. Olyan eleme, amely cselekvő hazaszeretetre mozgósíthat. Ezért ismétlem meg itt is a három napjo megalakult védnökség felhívását: aki tud, vegyen részt az 1848-49- es forradalom és szabadság- harc emlékművének felépítésében — mondotta befejezésül Gönci János. Az ünnepi beszéd elhangzása után a résztvevők megkoszorúzták a 140 éve, március idusán történtekre emlékeztető márvónytáblót. A Tolcsvay László megzenésítette Nemzeti dal adott keretet az ünnepi műsornak, amelyet 12 színművész, illetve a KISZ Központi Művészegyüttesének közreműködésével a József Attila Színház rendezett. Felcsendült a Szózat, majd a korhű ruhákba öltözött művészek eredeti dokumentumok alapján elevenítették fel a forradalom, a szabadságharc emlékezetes eseményeit az aradi 13 kivégzéséig. Petőfi, Vasvári naplójának részletei. Szemere írásai, Kossuth beszédének egy részlete idézte a múltot. A nagygyűlés befejezéseként a műsor szereplői és a tömeg együtt énekelte el a Himnuszt. Sajtótájékoztató aktuális árpolitikai kérdésekről Szikszay Béla államtitkár, az Országos Árhivatal elnöke kedden a Parlamentben aktuális árpolitikai kérdésekről tájékoztatta az újságírókat. Elöljáróban arról szólt, hogy helyes lépésnek bizonyult tavaly az áremelésekre vonatkozó bejelentési kötelezettség általánossá tétele. Ennek hatására a múlt év utolsó negyedében lényegesen alacsonyabb ütemben nőttek a termelői árak, mint a megelőző időszakban. Az év hátralevő részében várható áralakulásokról szólva hangsúlyozta: minden inflációs nyomást és erre ható tényezőt is számításba véve tartható az árszínvonal-növekedés 15 százalékos felső határa. Feszitő- leg hat azonban árszínvonalunk alakulására bizonyos területeken a külpiaci árak emelkedése. Ez sem veszélyezteti jelentősen az eredeti elképzelések megvalósítását, mert hatásuk az államtitkár véleménye szerint tervszerű keretek között tartható, csillapítható, időben is széthúzható. Az Árhivatal elnöke szólt arról a várakozásról is, amely az általános érvényű árbejelentési kötelezettség április 1-jei feloldását megelőzi a lakosság körében. Sokan attól tartanak, hogy jelentős mértékben emelkednek majd az árak. Pedig a teljes körű ár- bejelentési kötelezettség feloldása nem jelénti mindenütt a szabad árváltoztatás jogát, bizonyos területeken fenntartják az árváltozás előzetes bejelentésére vonatkozó előírásokat. A korábbi intézkedés feloldását viszont szükségessé teszi, hogy az bizonyos deformáló hatást váltott ki a piaci viszonyokban, a vállalatok magatartásában. így például ennek is következménye, hogy egyes vállalatok visszatartják termékeiket, annak reményében, hogy majd a későbbiekben jobb áron tudják azokat értékesíteni. Az államtitkár hangot adott annak a véleményének, hogy minden előzetes várakozás és esetleges vállalati törekvés ellenére sem lesz nagyobb arányú áremelkedés április első napjaiban, heteiben. Ami várható, az elsősorban a külpiaci változásokkal függ ösz- sze. így például a világpiacon emelkedik a műanyagok, a színesfémek és a cellulóz ára, ami minden bizonnyal kihat majd a belőlük készült termékek órára. Az ebből adódó indokolt áremeléseket értelmetlen lenne megakadályozni, mert ha ezeknek a termékeknek a hazai eladási ára jóval külpiaci értékük alatt maradna, az már az ellátást veszélyeztetné. A továbbiakban a Miniszter- tanács inflációellenes irányelveiről szólva Szikszay Béla külön is kiemelte, hogy azt a kormány kétoldalú megállapodásnak tekinti. A Minisztertanács nehezen teljesíthető feladatot vállal magára azzal a kötelezettséggel, hogy az év hátralévő részében nem tesz közvetlen cfr- emelő hatású intézkedéseket. Ez nemcsak azt jelenti, hogy nem lesz további központi áremelés, hanem azt is, hogy a kormány nem tesz olyan, közvetlenül árnövelő hatású gazdaságirányítási lépéseket, mint például a forint leértékelése. Ugyanakkor a vállalati jövedelmek növekedésének forrása a nagyobb teljesítmény, a nagyobb termelékenység kell hogy legyen. ©ORA A NAGYVILÁGBAN AKONZUM SKALA-COOP ÁRUHÁZBAN PÉCS. KOSSUTH TÉR Washington utón Londonban tárgyalt Vu Hszüe-csien kínai külügyminiszter. A képen Margaret Thatcher brit kormányfővel. (Telefoto: AP—MTI - KS—DN)-ó- MADRID: Terrorista támadás ért keddre virradóan egy baszklöldi csendörlakta- nyát. A személyi sérüléseknél és az anyagi kárnál nagyobb fontosságú a támadás politikai következménye: nyilvánvalóan megnehezül a politikai dialógus folytatása a madridi kormány és az ETA között. Az Alava környéki Llodio városka laktanyaépületére tiz gránátot lőttek ki az ETA szakadár szervezet terroristái Nyolc grá nát felrobbant, két csendőr könnyebben megsebesült. A tettesek röviddel korábban fegyverrel szereztek maguknak gépkocsit, majd elmenekültek a helyszínről. A rendőrség hajnalban szabadította ki a gépkocsik gúzsba kötött tulajdonosait fogságukból. ♦ Eltemették Pham Hungot Samir Washingtonban Nem hoztak nyilvánosságra részleteket George Shultz amerikai külügyminiszter és Jichak Samir izraeli kormányfő hétfői első tárgyalásáról, egy magas rangú amerikai kormánytisztviselő azonbon, oki egyébként nem járult hozzá nevének közléséhez, kijelentette: Shultz raaaszkodik az általa előterjesztett közel-keleti rendezési javaslathoz, nem járul hozzá annak megváltoztatásához és határozott választ vár Izraeltől. Közben a külügyminisztérium szóvivője azt is közölte, hoqy Washington változatlanul fenntartja a kapcsolatot Peresz külügyminiszterrel is, aki — Samirral ellentétben — hajlik az amerikai terv elfogadására. ♦ Hanoiban kedden mély részvét mellett eltemették Pham Hungot, Vietnam volt miniszterelnökét. A temetés előtt a vietnami párt és állam legmagasabb rangú vezetői, a hadsereg és a tömegszervezetek képviselői á hanoi Ba Dinh palotában gyászünnepségen vettek végső búcsút Pham Hungtól. A gyászünnepségre Vietnam minden tájáról mintegy 160 küldöttséq érkezett és 50 külföldi delegáció - köztük a szovjet, a kambodzsai és a laoszi — is lerótta kegyeletét. Nyikolaj Talizin, az SZKP KB Politikai Bizottságának póttagja, a miniszterelnök első helyettese, aki a volt vietnami miniszterelnök temetésén részt vevő szovjet küldöttséget vezeti, kedden Hanoiban megbeszéléseket folytatott Hun Sen kambodzsai miniszterelnökkel, valamint Nouhak Phoumsavanh, laoszi első miniszterelnök-helyettessel. 4- BAGDAD: Hétfőn változatlan hevességgel folytatódott a „városok háborúja" Irán és Irak között. Az iraki fegyveres erők szóvivője kedden reggel közölte, hogy az elmúlt 24 órában Irak összesen kilencszer mért rakétacsapást az iráni fővárosra, Teheránra. A rendőrség illetékes szervei a március 15-i ünnepségek megzavarására irányuló magatartásuk miatt — előzetes figyelmeztetésüket követően — előállították Molnár Tamás, Pálinkás Róbert, Nagy Jenő, Rácz Sándor, Gadó György, Demszky Gábor, Solt Ottilia, Haraszti Miklós budapesti lakosokat. Meghallgatásukat és jegyző- könyvi figyelmeztetésüket követően szabadon bocsátották őket. ü Konzum Expo készletéből V Commodore 64 számítógép 27 000 Ft, V Citizen 120 D printer 41 000 Ft, V Philips zöld monitor 25 000 Ft, V Plus—4 számitógép-j-datasette 17 000 Ft, V Sharp CS-2630 asztali számológép 15 000 Ft, V 3 M tip. mágneslemez 3 500 Ft, 4 900 Ft/csom. A felsorolt készülékekre 6 havi garanciát vállalunk! Várjuk egyéni és közületi vásárlóinkat Pécsett, a Vásárcsarnokban (szombaton zárvu, telefon: 24-170) m