Dunántúli Napló, 1988. március (45. évfolyam, 60-90. szám)

1988-03-16 / 75. szám

1988. március 18., szerda Dunántúli napló 3 Itt mindig gondoltak a fiatalokra Uj helyiséggel bővült a lánycsóki könyvtár Fotó: Proksza László Közművelődési­egészségügyi előadássorozat cigányoknak A pécsi, ezen belül is fő­ként a meszesi cigányság közművelődési és egészség- ügyi felvilágosítása érdeké­ben előadássorozatot szerve­zett a Baranya Megyei és a Pécs Városi Cigánytanács, a TIT Pécs Városi Szervezete, a Vöröskereszt Pécs Városi Szervezete, a HNF Pécs Vá­rosi Bizottsága, valamint a Pécs Városi Tanács. Május végéig kéthetente lesznek a rendezvények a Meszesi Ál­talános Iskola ebédlőiében, hétfőnként hat órától. Az elő­adássorozatot március 14-én Gyalog Istvánná, a HNF Pécs Város Cigánytanácsának az elnöke nyitotta meg, az első előadást Szabó Nándor, a városi tanács elnökhelyettese tartotta ,,A cigánylakossóg helyzete Pécsett” .címmel. A későbbiekben előadásokat tartanak többek között dr. Mokoviczki Gyula orvos, Lörincz Sándor plébá­nos, dr. Várnagy Ele­mér egyetemi docens, dr Bodnár Imre egyetemi tanár, Tóth Józselné óvónő, Kovács Józsel cigánykóltő. Az előadók foglalkoznak például a betegségekkel, azok megelőzésével, a csa­lód szerepével, a bűnözés alakulásával, a gyermekek képességeivel, a hátrányos helyzettel. Könyvtárat avattak n Lánycsókon A lánycsóki gazdakör épí­tette 1925-ben magának azt az' épületet, amelyben március 11-én felavatták az új iskolai és községi könyvtárat. Megtu­dom, a lánycsókiakkal beszél­getve, hogy ez az épület a falu tehetős parasztgazdáinak a büszkesége volt a húszas évek közepén — mire a rákö­vetkező években a helyi értel­miség és iparosság felépítette a „konkurens" intézményt, a Népházat. Nincs miért vissza­sírni a húszas éveket, akkor is jött a válság, de azért egy kis irigység megmozdult bennem annak hallatán, hogyan ,,ki- vagyiskodtak” valamikor a lónycsókiak: nos, kultúrházak építésével. Most e két, építészetileg is értékes ház új birtokba vétele van napirenden: több minden­nel ugyanis megbirkóztak idő­közben a 2916 lelkes falu la­kói. Auth Péter, a tanácselnök, aki rövidesen nyugdíjba ké­szül, szívesen tekint vissza ezekre a munkákra. — Lánycsák fekvése kedve­ző, Mohács idelótszik. Nálunk mindig volt eladó olcsó telek, valamennyi közművesitve, a járda ma is csak két utcában hiányzik ezért lett ez vonzó lakhely még a mohácsiak szá­mára is. Az elmúlt másfél év­tizedben 250 új ház épült, fia­talok építkeztek, telepedtek le nálunk. Az 1976-os demográ­fiai csúcs idején 76 gyermek született Lánycsókon, több mint Boly nagyközségben. E fiatal faluban tehát mindig gondolni kellett a legifjabbakra: ná­lunk mindig volt bölcsőde. A 2 óvodai csoportunkat 5-re kel­lett bővíteni. Az iskolában 16 lett a tanulócsoportok száma, meg kellett duplázni a tanter­meink számát. A hetvenes évek elején meq kellett építeni az új iskolaszárnyat . . . Auth Péter itt egy kis kitérőt tesz. Azt mondja, szinte észre­vétlenül építették meg ezt a szárnyat, ugyanis saját erőből készült minden. Sose voltak túltámogatva, sok minden mást is maguk teremtettek elő. — Van olyan hely, ahol ha elindulna mindaz, ami idegen pénzekből épült fel, bizony alig maradna valami helyben. Hát a lánycsóki intézmények nem ilyenek — az új óvoda kivételével, ami 1983/84-ben a megyei tanács, a helyi tsz és sok más segítségével szüle­tett meg. Aztán a napközis csoportokat kellett egyről ötre gyarapítani, a 80 adagos ét­kezdét meg 300 adagosra. — Mennyiségi adatok ezek — mondja az elnök meg sem várva a közbeszólást, kérdést —, mert noha megszülettek a szükséges intézmények, ugyan­akkor leromlott az állaguk. Most a meglévőt próbáljuk ja­vítani. Terveink vannak az újabb iskolofélújításra, de va­jon sikerül-e ezekben az évek­ben? A volt gazdaköri hóz, ahol mindezek elhangzanak, is en­nek a megtartó, felújító prog­ramnak a része Az elnök úgy fogalmaz, 2 3 éves kínlódás eredménye. Elkészült a húszas évek hazai építészetét -méltón idéző Népház helyreállítási ter­ve is, mert az mára szomorú állapotba került. Pedig ott a falu nagyterme, ott a tornapá­lya, előtte kis park. Helybeliek, idegenek is várakozással néz­nek az épület sorsa elé. Ám a szennyvízhálózat megépítése is napirenden van. Azaz e két feladat vetélkedik az elsőbb­ségért s a falunak mindket­tőre szüksége van. A most megnyílt 12 000 kö­tetes könyvtár az iskolát, köz- művelődést egybefogó általá­nos művelődési központé — az iskolásoké és a felnőtteké együttesen. Két hónap alatt 370 olvasó iratkozott be, a 376-os létszámú iskola tanulói­nak jó része mindenesetre. — Lánycsókon sem több a pénz, mint másutt, viszont több a szándék mondta a könyv­tár megnyitásakor dr. Román Lászlóné, a Baranya Megyei Könyvtár igazgatója. A he­lyi tanács, a tsz (félmillió fo­rinttal), az iskola, Baranya Megye Tanácsa és a Megyei Könyvtár adta össze 40—50 000 forintonként a szükséges pénzt erre az intézményre. A gyer­meksarok ülőkéi a Mohácsi Székgyárban készültek, a mo­hácsi pártbizottság adott be­rendezési tárgyakat. Ma így kell, mert csak így lehet ezt megvalósítani. A megszépülő új könyvtárak ma falun és vá­roson is vissza akarják hódí­tani a sajnálatos módon elve­szített felnőtt lakosságot. Az eltelt 40 év alatt sokféle célt szolgált az egykori gaz­dakör, amely most újra a lónycsókiak művelődését szol­gálja. Együtt az 1984-ben ki­alakított tantermekkel, új óvo­dai csoportokkal. Azzal, hogy a 376 lánycsóki, kisnyárádi gyerek csak délelőtt jár isko­lába, arra, hogy ebben a sze­relmes nevű szép baranyai községben mindig gondoltak a családokra, a fiatalokra és a gyermekekre. Lónycsókon, ahol 1945 előtt a lakosság há­romnegyed részét a németség alkotta, s a többit magyarok, horvótok, szerbek. A németek aránya azután 33 százalékra csökkent, a Felvidékről, a Vi­harsarokból és máshonnan jöt­tek magyar csalódok. Ha húsz évvel ezelőtt még voltak is súr­lódások a falu sokfelől össze­verődött, a történelemtől láto­gatott népei között, ez mára elmúlt. Az óvodának mind az öt csoportjában tanítják a né­metet, s a gyerekek 42 száza­léka tanulja azt az iskolában — és nemcsak a német, a sváb családok gyermekei. Gállos Orsolya nagybőgő ritkán játszik dallamot Beszélgetés Nagy Péter zenekari szólamvezetővel A Pécsi Szimfonikus Zenekar önnállásának eddigi leghosz- szabb turnéján szerepel Nyu- got-Európában, a hazai zenei élet, a színházi zenés szolgálat azonban nem szünetelhet. Az itthon maradt zenekari muzsi­kusokra így sok feladat hóiul. Miközben Nagy Péterrel, a zenekar nagybőgő szólamának vezetőjével fölidézzük zenei pályájának eddigi állomásait, óhatatlanul a zenekarra ka­nyarodik a beszélgetés. — 1961-től megszakítás nél­kül vagyok tagja az együttes nek. Iskolás éveimben hege­dűt tanultam, s az építőipari technikumba jártam. Érettségi után kezdtem nagybőgőzni. Hatévi hangszertanulás utón - zenei múlttal és hegedűs „hát­térrel” diplomáztam a nagy­bőgő tanszakon, Bohr László és Búza János növendékeként. — Ügy tudom, a zenekari munka mellett tani! is. — Igen. Számomra a tanítás igen fontos. Jelenleg a zene­iskolától a szakközépiskolán át egészen a főiskolás korosztá­lyokig vonnak tanítványaim. Ezt a lehetőséget ideálisnak törtöm, mert a komplex zenei nevelés így valósul meg né­zetem szerint leginkább a ta­nítás folyamatában. — Tanárként mire a leg­büszkébb? — ’Mindenekelőtt arra, hoqy eddig közel 80 tanítványom volt. Ez a szám talán kevés­nek tűnik, de ha arra gon­dol, Hogy nagybőgősből közel sincs annyira szükség, mint más vonósból . . . Növendékeim közül kb. tizen diplomáztak, : aktívan muzsikálnak az ország különböző zenekaraiban. A Pécsi Szimfonikus Zenekar je­lenlegi nagybőgősei valameny- nyien a tanítványaim voltak.- Milyen érzés ebben a nélkülözhetetlen háttérben mu­zsikálni, melyben a ügyelem inkább a hegedűsökre vagy adott esetben a szólistákra összpontosul? — Való igaz, hogy a nagy­bőgőszólam ritkán játszik dal­lamot. Bár vannak olyan nagy müvek, ahol e hangszer Is fontos dallami szerepet kap. Gondolok például Mahler I. szimfóniájára vagy Beethoven IX. szimfóniájának zárótételé­re... Az együttesben a mély hangok hallatszanak legjob­ban, üressé, alaptalanná vál­o nagybőgők na a hangzás nélkül.- Eddigi művészi pályáján számos karmesterrel játszott, ön kivel dolgozott szívesen? — Oscar Dánon vagy Kirill Kondraschin nevét említeném elsősorban. Ök fokozott fi­gyelmet fordítanak a mélyvo­nósokra. Ügy vélem, az igazán jó karmester a nagybőgőszó­lamot is „gondozza”. De mondhatnám Lamberto Gar- dellit, Erdélyi Miklóst vagy Li­geti Andrást is. Nemcsak sze­mély szerint én, de azt hiszem a teljes zenekar is szívesen dolgozik velük. Nagy Péter művészi munká­jáért 1979-ben a „Szocialista Kultúráért" kitüntetést kapta, s mindmáig a zenekar meg­becsült tagja, szólamvezetője, hangszerének elismert tanára. Törtely Zsuzsa Jeney István különös találkozásai Fotókiállítással mutatkozott be hétfőn a Művészetek Háza tetőtéri galériájában Jeney István, a Pécsi Nemzeti Szín­ház színész-rendezője. Tagja a Fotóművészek Szövetségé­nek. Nemegyszer találkoztam vele úgy, hogy fényképezőgép lógott a nyakában, s ő fotó­zott, kedves mosollyal, türel­mesen. Láttam nagy érzékeny­séggel összegyűjtött régi tár­gyait, fotóit is, melyekből „sze­repelt” is néhány — például a Bella előadásán. Barnás tó­nusú, a paszpartu aranymet­szésébe helyezett 10x15-ös ké­peit nézve úgy vélem, nem­csak a szépség az, amit Jeney fotósként keres, noha a szép ott van sok-sok képén. Mert szépek fáradt levelei, melyeket oly sokszor megtalál, és szé­pek a cicák és szépek a lá­nyok, akiket levesz. Meg szé­pek a régi sírfeliratok meg Ka­Fotóművészként a színész, a rendező zinczy Ferenc kőbe vésett neve a golyóütötte grániton, amit a távoli Amerikában is kiállítot­tak. A szépen, az idillen túl az érdekes, a különös talál­kozásai ezek a képek: a fada­rabot. kocsiként húzó kisfiú a végtelenbe vesző sáros al­földi úton, a koldusasszony a harsogó plakátok előtt, Petőfi lombok közé vesző egri szob­ra, két szétesett bicikli talál­kozása. — Rendező tesz itt egymás mellé dolgokat, vár ki pillanatot. — Nem azzal függenek ösz- sze ezek a képek, hogy ren­dezek — mondja kérdésemre Jeney István —, hanem inkább a rendezői munkámmal van kapcsolatban, hogy fényképe­zek. A próbára is úgy érke­zem, hogy készen áll bennem minden, minek hol kell lennie, hogyan kell megtörténnie. Eze­ken a képeken annyi van, amennyi a negatívon négy év termései, egy-keftő Pécsett készült, most kerülnek először közönség elé. — A színházban milyen munka várja? — Anyagi okokból sajnos lekerült a műsorról egyetlen idei rendezésem, amire több mint egy éve készülök, egy magyarországi ősbemutató, a század első harmadában élt brassói írónő, Nagy Karola rendkívül érdekes darabja. Március van, a szerződéseket ősszel kötik, s én bizonytalan vagyok atekintetben, hol és hogyon folytathatom majd a munkámat . . . G. O. A hétfői rondos adás Rendkívüli időpontot válasz­tott a Magyar Televízió arra, hoqy az eddigi hétfői rendkí­vüli adásokat a hétfői ren­des adásokkal váltsa fel. 1988. február 29-én (ami rendes esetben négyévenként csak egyszer van) kezdődtek meg a hétfői rendes adások. Ez a jelképesnek is tekinthető idő­pont mégis csak megőriz va­lamit a rendkivüliség többle­téből; és joggal érezheti úgy a néző, hogy itt egy új kor­szak kezdetéről van szó Mást már könnyebb lesz meglepni a nézőt egy újabb magyar ki­képzett űrhajós fellövésének hírével, nem kell már három héten keresztül rendkívüli odásnapot tartani ahhoz, hogy az adást megszakítva lehes­sen óriási meglepetést szerez­ni a lakosságnak: magyar az űrben. Ma az embereket egyébként is jobban meglepi az, ha valamilyen beígért do­log nem következik be, mint ha valamilyen be nem ígért dolog bekövetkezik. Hárem hét elteltével úgy tűnik szá­momra, hogy a hétfői pécsi körzeti adások olyannyira rendesek, hogy nekem már hi­ányzik belőlük valami csipét- nyi rendkivüliség. Ez utóbbin nem azokat a kis színes hírek­nek nevezett micsodákat ér­tem, amelyekben a műsor amúgy is dúskál. A keszthelyi öbölben úszkáló hattyúk vagy a nőnapi körkérdésre adott vá­laszok nem információk. Ami­kor diákként az egyetemi lop szerkesztője ilyen színes híre­ket kért tőlem, azt gondol­tam, nem a sajtó feladata, hogy szórakoztasson. A törölt szárnyú gólyamadár meg a gyufaszálakból felépített tévé­torony nem lehetnek annyira érdekesek, mint eay helyi kö­zösség érdekkonfliktusai, egy város vagy egy megye életé­ben lezajló társadalmi-politi­kai folyamatok. Ahhoz, persze, hogy mindezek a tömegtájé­koztatásban megjelenhessenek, társadalmi nyilvánosságra van szükség. Arra, hogy a kiala­kuló érdekek ott fejeződhes­senek ki, ahol keletkeztek, és ne párnázott ajtók mögötti egyeztetésekben oltódjék ki ér­dek és indulat. A saitónak nem a végeredményt kell be­mutatnia, hanem a folyamatot, ahogyan a különböző nézetek­ből kialakul egy új minőség. A mai élet az elmúlt év­tizedekben megszokotthoz ké­pest — kétséatelenül bizonyos fokig rendkívüli. Az első há­rom hétfői rendes adás lát­tán az a benyomásom, mintha a körzeti műsor nem erről az életről szólna, hanem valami­lyen konzervvalósáqról, ami egy korábbi társadalmi és tá­jékoztatási állapotot tükröz. Noha helyi jellege folytán az adás nekem (is) szól, valójá­ban nem érzem érintettnek magam. Nekem az nem érde­kes, ha a szomszédot a tévé­ben is láthatom, nemcsak a lépcsőházban. Ahhoz, hogy a helyi néző, akinek az adás készül, érintettnek érezze ma­gát, az kell, hogy a műsor valóban róla, az ő érdekeiről, az ő ügyeiről, az ő életviszo­nyairól szóljon. Ccak ebben az esetben maradhat versenv- kéoes egy körzeti adás a mű­holdról sugárzott mű'Tokkal, amelyek a közeli iövöben — az eddiaiekhez képest — rendkívüli helyzetet foqnak te- íremteni a maavar tévé és benne a körzeti adások szá­mára. A tömeqkultúra unifor­mizált termékeit rönk zúdító műsoráradatban a hétfői kör­zeti programok csak úoy ma­radhatnak versenyben, ha a hely (és a kor) szegemének megfelelően a reaionális nvil- vánossóq közvetítőivé és kép­viselőivé válnak. M. P.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents