Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)

1988-02-10 / 40. szám

Szabad pályák, szabad küzdőterek MELITTA Gyújtsd a kilométert! Elkészült a Melitta Szabad­idő SE „Gyújtsd a kilométert" akciójának programfüzete. Mint arról már hírt adtunk, a Me­litta akciójában részt vehet bárki, a cél a rendszeres sportolási, versenyzési lehető­ség biztosítása Pécs és vonzás körzete lakói számára. A részvételnek csupán az a fel­tétele, hogy aki kedvet érez a dolgohoz, megvásárolja a „kilométer igazolólapot", mely­nek ára 100 (dolgozóknak), il­letve 50 (diákoknak, katonák­nak) forint. A Melitta tagjai­nak az igazolólap és a rendez­vényeken való részvétel termé­szetesen ingyenes. A program 28 versenyből áll, melyhez a PVSK, a MISO, a VISO és a Bm. TSZ. is csatlakozott ver­senyeivel. Az akció zárórendez­vénye a szilveszteri futás lesz, s ezután a résztvevők között kisorsolnak egy videót, egy számitógépet és egy rádiómag­nót. Jelentkezni a VISO-bon a 10-103-as telefonon lehet Ko­vács Jánosnál, illetve a Pécs, Pf.: 417-es címen. Teke Pécs városi férfi egyéni fel­nőtt verseny. 1. Matusik G. (P. Gázmű) 425 fa, 2. Saródi (P. Gázmű) 413, 3. Weisz L. (PMSC) 401. Felvételik a Az idén mór február hónapban megkezdődnek a sportolásra voló alkalmassági vizsgák. Azok a szü­lők, akik a TASI testnevelési első osztályába szeretnék járatni gyer­meküket, jelentkezzenek az alábbi telefonszámokon: 11-351, 11-347. Pécsett a TÁSI-n kívül még az alábbi iskolákban indul testnevelé­si első osztály: Anikó u., Tolbuhin u., Testvérvárosok tere, Siklósi út, Belvárosi (csak úszók), Bánki D. u. (tornász lányok). Azok a 4. osztó* r*ndszeresen ki­Úttörő labdarúgók teremtornája A PMSC—TASI úttörő terem­tornát rendezett, ezen az 1975. augusztus 1. után születettek vettek részt. Nyolc csapot in­dult, Komló, Mohács, Sziget­vár és Siklós válogatottja, a TASI I. és II., valamint a TASI —Meszes I. és II. A végered mény: 1. TASI I., 2. TASI II., 3. Mohács, 4. Komló. A leg­jobb játékos: Kurucz István (TASI I.), a legjobb kapus: Radványi Zoltán (Komló), a legjobb góllövő: Nyers József (TASI II.) és Budovinszky Krisz­tián (Mohács) lett. Olimpiai ötpróba Az 1987. évi olimpiai ötpró­ba sportakció jutalomsorsolá­sán a 40 pontot elértek közül ketten, a 30 pontosak közül 44-en nyertek vásárlási utal­ványt. Hogy kik, az megtudha­tó a MISO-bon (Pécs, Megye u. 21.), Szittya Imrénénél. Birkózás Szombaton rendezték meg Debrecenben a Némethi Gyu­la országos ifj. kötöttfogású emlékversenyt, melyen a PMSC birkózók közül 63 kg-bon Gyöngyösi Krisztián 1., Vörös Szilveszter pedig 5. lett. Kézilabda Kézilabda Kner Kupa DUNAÚJVÁROSI KOHÁSZ—PMSC 21-14 (9-8). Középiskolás és serdülő te­rembajnokság. VI. forduló. Ser­dülő fiúk: Gépip.—Kodály 19- 17, 500-as—Széchenyi 25-14, Ifjúsági fiúk: Szigetvár—Gép­ipari 26-26, Vegyigép—Pollack 20-26. Középisk. lányok: Rad­nóti I.—Kodály 15-14, 508-os— Egészségügyi 16-15. „Társadal­mi" leány: PMSC—Mohács 20-9, Siklós—KIOSZ II. 17-11, Hunor-Beremend 18-10, TASI— Anikó 21-13, TASI II.—Kereske­delmi 24-18, Keresk. II.—Zsol- nay 24-12, TASI I.—KIOSZ I. 26- 14. * A DN Kupa alsóbb osztályá­nak mérkőzései: II. o. nők: Ko­marov— P. Hunor II. 20-9 (12-2), Siklós-Radnóti 13-11 (7-6), PBTC II.—KIOSZ 18-11 (8-5). II. o. férfiak: POTE-Bólyi MEDOSZ 27- 12 (13-5), Nagyharsány­Mecseknádosd 19-18 (9-7), Széchenyi-500-os DSK 16-15 (8-7). III. o. férfiak: PBFSE II.—Mo­hácsi Marek 14-12 (10-6), KIOSZ-Mohácsi Marek 29-17 (13-6), PBFSE II.—500-as DSK 26-9 (11-3). III. o. nők: PBTC III.—Bere- mend 17-11 (11-7), PMSC III. —KIOSZ II. 13-5 (5-3). Vidékbajnoki, női mérkőzés. Pécs, Városi Sportcsarnok, 300 néző. V.: Bodnár, Kanyos. PMSC: Hang — Sutyor 2, Szanyi, Tóth 4, Gergely, Gercguly, Szabó 4. Cserék: Takaró (kapus), Dézsi, Dolmány 3, Ancil 1. Edző: Sudár Ferenc. Sutyor nyitotta meg a gólok so­rát, aztán egy félidőre elfeledke­zett a góllövésröl. Tóth átlövések- kel, mig Szabó az értékesített bün­tetőkkel húzta a csopatot, ame­lyiknek nem nagyon akart elindul­ni a gépezete. A hazoiak lassú támadásszövései rendre megakad­tak a vendégek védelmén, míg a kohászok támadásaik során egyre többször találtak nyitva hagyott ka­pukat a piros-feketék védöláncá- ban. így a Kohászok a 24. perc­ben átvették a vezetést és meg is tartották azt a szünetig. Vidékbajnoki férfi mérkőzés. Veszprém, 300 néző. V.: Bakot, Farkat. KBSK: Kulcsár — Székely­hídi 1, Soót 2, Bedect 1, Szüct 2, Ketzthelyi 7, Ambrutict 8. Cterék: Schmidt (kaput), Búzát, Szopori, Kirtch. Edző: Czimmer Tamás. PMSC „B"—NAGYATÁD 30-26 (18-13) A DN Kupa elmaradt férfi I. osz­tályú mérkőzése. V.: Hummel, Hüc­ker. G.: Füzesi 12, Kovács I. 6, Pa­lotát 6, Szabó 3, Bectkei I. 2, Ko­kat 1, ill. Puppi 7, Boros 6, Sshuck 3, Végh 3, Jihling 2, Ka­rola 2, Mayer 1. A férfi I. o. végeredménye: 1. PMSC „B” 5 4 1 — 143-107 9 2. PMSC „A" 3 3 1 1 137-117 7 3. PBFSE 3 3 — 2 121-120 6 4. Komló 5 1 1 3 109-124 3 3. PEAC 3 113 116-143 3 6 NnniotnH 3 1 — 1 196-130 7 A második játékrész is Sutyor­gottal kezdődött, ám azt követően teljes tanácstalanságba estek Tóthék, minek eredményeként há­rom inditásgóllal állva hagyták Burainéék a mind erötlenebbül ját­szó hazaiakat. Egyre több lett az eladott labda, egyre több volt a zárásról történő késés, ezért a 43. percben már öt gól volt a Duna- partiak előnye. Dolmány vállalko­zásaiból még egyszer sikerült 14-11- re feljönni a pécsieknek, ám azt követően egyértelműen kiütközött a két csapat közötti fizikai előny a vendégek javára, s ezzel lépésben nyertek a teljesen visszaesett PMSC ellen. A vendégek legeredményesebbjei: Simon 6, Varga M. 4, Burainé 4, Szarka 4 góllal voltak. K. L. Egy félidőn át nagyszerűen tar­totta magát az MNK legjobb négy csapata közé került NB I. 6-s kom­lói csapat. A második játékrészben fölénybe került az ugyancsak MNK legjobb négye között lévő hazai együttes, és végül a nagyobb át- lövöerö győzött. Cselgáncs Szombaton Debrecenben tar­tott női rangsorversenyen 1. Parrag Katalin (Nagy L. Gimn.). VAÉV-BRAMAC—KOMLÓI BÁNYÁSZ 31-21 (15-13). TÁSI-ban vannak sportolni, már folyamato­san jelentkezhetnek. A PMSC szak­osztályaival közösen rendezik meg a kiválasztó méréseket női torná­ban és labdarúgásban. A női tor­na szakosztály 1981—82-ben szüle­tett, versenytornára alkalmas gyere­kek jelentkezését várja. Jelentkezni lehet március 1-jéig minden szer­dán 17—18 óra között, Lipcsei Ildi­kó edzőnél, a PMSC újmecsekaljai tornacsarnokában. A tornász felvételi kivételével ér­deklődni, jelentkezni a 11-331-es te­lefonon lehet; _________________________ DE BRECEN—KOMLÓ PÁROSÍTÁS A vasárnapi visszavágók után teg­nap délután a Magyar Kézilabda Szövetségben elkészítették a férfi MNK elődöntőinek párosítását. A sorsolásnál a Komlói Bányásznak a Debreceni Dózso, mig a Rába ETO- nak a VÁÉV-Bramoc jutott. Az első mérkőzésre Debrecenben kerül sor május 11-én, mig a visszavágó má­jus 18-án lesz Komlón. Mai sportműsor Labdarúgás. Vasárnapi Du­nántúli Napló Kupa. Baja- Mázoszászvár, Paksi SE—PMSC, Mohács—Boly, D. Vasas—PVSK, Sellye—Komló. (Elöl a pálya választók, valamennyi mérkő­zést 14 órakor kezdik.) Kézilabda. KNER Kupa, fér­fiak: PMSC—Dunaújváros, váro­si sportcsarnok, 17.00. Meszesi labdarúgópalánták Nem hiszem, hogy fel kel­lene sorolni a szurkolóknak azt a majd’ ötven labdarúgót, aki a PMSC (és az előd P. Dózsa) utánpótlásbázisáról indulva az NB l-ig, a válogatottságig ju­tott. Közhelynek számít lassan, hogy az ország egyik legjobb (ha nem a legjobb!) utánpót­lás-nevelő együttese a PMSC, de, hogy ez a jövőben is így legyen, azért még sokat kell tenni. Az . utóbbi években a PMSC- nél még jobban odafigyelnek a szervező munkára. Minél több gyereket, minél jobb és tapasztaltabb edzőket! — ez az irányelv. Ennek jegyében indították be a TASI labda­rúgó osztályait is, melynek ki­helyezett tagozata a meszesi általános iskolában működik. A gyerekek itt lehetőséget kapnak arra, hogy a tanulás mellett másodikként a labda­rúgással töltsék a legtöbb időt. Mindennap edzésen vesz. nek részt, szerepelnek a kor- osztályos bajnokságban és emellett — köszönhetően az iskolai vezetés áldozatos mun­kájának — a tanulmányi ered­ményük sem akármilyen. — Első a tanulás, de utána szorosan a foci következik — mondja Körző Csaba, a me­szesi labdarúgó osztályok tech­nikai vezetője. — Három éve kezdődött a tagozatos képzés, azóta a srácok minden dél­után a napköziből edzésre mennek, s mondhatom, komo­lyan veszik, amit csinálnak. Mind az iskolapadban, mind a pályán. Egyelőre a hatodik és a hetedik osztályosok vesznek részt a korosztályos bajnok­ságokban. A hetedikesek olyan csoportba kerültek, ahol az ellenfelek többsége idősebb játékosokból áll, a hatodiko­sok viszont azonos korú gye­rekek ellen játszhatnak, s a technikai vezető szerint kima­gaslónak a mezőnyből. Bizo­nyára elfogult a véleménye, hisz a bajnokság félidejében csak. egy ponttal előzik meg „ikertestvéreiket”, a TASI má­sik labdarúgó osztályát, rá­adásul úgy, hogy az egymás elleni mérkőzésen alulmarad­tak az újmecsekaljaiakkal szemben. Persze Körző Csaba részrehajlása érthető: a két csoport között óriási rivalizá­lás folyik. — Kresz Sándor edző is presztízskérdést csinál abból, hogy a mi gyerekeink legye­nek a jobbak - így Körző Csaba. — Rengeteget foglal­kozik a gyerekekkel. Pedig amikor Kincses Viktortól át­vette a társaságot, a gyere­kek nemigen hallgattak rá. Érthető, hisz Viktort még lát­ták a gyerekek NB l-es mér­kőzéseken is, Sanyi bácsiról viszont szinte semmit nem tud­tak. Amikor elmagyaráztam ne­kik, hogy akit edzőjükül kap­tak, még Puskás ellep is ját­szott az ötvenes években, tel­jesen megváltozott a hozzá­állásuk. Hiába, a gyerekek­nél nagyon számít, hogy az edző ne csak szakmailag és pedagógiailag legyen kitűnő, de iátékosmúlttal is rendel­kezzék. A meszesi lurkók azóta ra­jonganak Kresz Sándorért. Leg­többjük jó úton jár ahhoz, hogy mesterük nyomdokába lépjen. A hatodik osztálvosok közül például Tököli Attila és Papes Gábor, a hetedikesek­nél Hajdú Zsolt, Molnár Zol­tán és Nagy Attila emelkedik ki a többiek közül. Persze, egy-két év múlva bizonyára lesz még több srác is, akinek a nevét meg kell említeni. P. Zs. AZ MSZMP BARANYA MEGYEI BIZOTTSÁGÁNAK LAPJA Főszerkesztő: MITZKI ERVIN. Főszerkesztő-helyettesek: BÁLING JÓZSEF és LOMBOSI JENÓ Kiadja a Baranya Megyei Lapkiadó Vállalat. Felelős kiadó: DR. JÁDI JÁNOS. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Pécs, 7601, Hunyadi út 11. Pf.: 134 Telefon: 15-000. Szerkesztőség telex: 12-421. Kiadó telex: 12-320. Készült a Pécsi Szikra Nyomdában. Pécs, Engel János u. 8. 7630. Telefon: 32-177. Telex: 12-211. Felelős vezető: FARKAS GÁBOR. Terjeszti a Magyar Posta. Előfizethető: bármelyik hírtapkézbesítő postahivatalnál, a hirlapkézbesítőknél, a Posta hírlapüzleteiben és a hírlapelőfizetósi és lapellátási irodánál (HELIR), Budapest XII!., Lehel u. 10/A, 1900, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215-96162 pénzforgalmi jelzőszámra. i Előfizetési díj: egy hónapra 43,- forint, negyedévre 129,- forint, egy évre 516,- forint. Indexszám: 25054. ISSM 0133-2007. MAI MŰSOR SZÍNHÁZ Nemzeti Színház: A velencei kolmór (este 7 órakor). Szabó S. bérlet. HANGVERSENY Siklós, Müv. Házban: Ifjúsági bér­let II. hangversenyei (11.30 és 12.45 óra). FILM Petőfi: Betty Blue (4, 6, 8) Kossuth: Bogáncs (10. 12). A XX. század kalózai (2. 4). Tea Arkhi­médész háremében (6, 8). Kossuth Klub: A betörő (5). Park: Booáncs (3). Betty Blue (5,7). Komló, Zrínyi: Szívfájdalom (4, 6, 8) Komló, Zrínyi kamaraterem: Ve­szélyes szállítmány (f5). Mohács: Kurta farkú Peti cica (6). Kobra (8). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Műsor- ismertetés. Kb. 8.15: Mai progra­mok. 8.20: Gazdasági magazin. 8.50: Kis magyar néprajz. 8.55: Népdal­csokor. 9.49: Vásárban. Muzsika gye­rekeknek. 10.05: Pincenapló. Rádió­kompozíció. 10.35: Mi ez o gyönyö­rű? 10.49: Kamarazene. 11.19: Ta- mássy Zdenkó-sorozat. 11.54: Rek­lám. 12.30: Ki nyer ma? 12.40: Rek­lám. 12.45: Törvénykönyv. 13.00: Klasszikusok délidében. 14.05: Mű­sorismertetés. 14.10: A citrusfa le­velei. 14.25: Operaslágerek. 15.00: A Népzenei Hangos Újság mellék­lete. 16.05: MR 10—14. Magazin ti­zenéveseknek. 17.00: Kossuth-dij korhű keretben. Riportműsor. 17.25: Rólunk van szó! 17.30: Operettrész­letek. 18.02: Könyvszemle. 18.12: Reklám. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonsáaok. 18.28: Műsorismertetés. 18.30: Esti maga­zin. 19.15: Az élet lehetőségéről az űrben. Rádiójáték. 20.03: Zenekari muzsika. 20.30: Három szólamban. 21.30: A külpolitikai rovat műsora. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Egy szívsebész gondolata. 22.45: Couperin: Laudate pueri Dominum. 23.00: Nagy mesterek — világhírű előadóművészek. 0.10: Himnusz. 0.15: Ejfél után. PETŐFI RADIO 4.30: Zenés műsor. 8.05: Időseb­bek hullámhosszán. 8.50: Tíz perc külpolitika. 9.05: Napközben. Köz­ben: 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Világújság. 12.00: Hírek németül, oroszul és angolul. 12.10: Erich Kunz bécsi dalokat énekel. 12.25: Néhány szó zene közben. 12.30: Nó­ták. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: A tegnap slágereiből. 14.00: Én Baudalaire-rel tartok. Korach Mór 100 éves. 15.05: Diákfoci. 15.15: Ze­nerulett. 17.30: ötödik sebesség. 18.29: Reklám. 18 30: Moszkvából érkezett. 19.05: Műsora jónlat. 19.10: Sport. Tudósítás oz Újpesti Dózsa —Volán bajnoki jégkorong-mérkőzés­ről. 19.21: Nóták. 19.50: Muzsikáló természet. 19.55: Albumajánlot. 20.50: Erdő a homokon. Solti Gá­bor geológussal beszélget Elter Ká­roly. 21.05: Tanokodó. 22.00: Bön­gészde a zenei antikváriumban. 23.20: Varázsos hangok — varázsos dallamok. 0.15: Éjfél után. — Zenés műsor hajnalig. BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikp'ó reogel. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.08: Időszaki kiállí­tások. 8.13: Zenetörténet1 ért^tor. 9.20: Glenn Gould zongorázik. 1';.08: Operarészletek. 11.05: Pillanatkép. 11.10: Dodgson; Szvit rézfúvós szex­tettre. 11.20: Hangszerkettősök, j 11.50: Monteverdi: Vespro della Beata Vergine. 13.03: Műsorismer­tetés 13.05: Szonda. Tudományos magazin. 13.35: Paul Desmond dzsesszegyüttese játszik. 14.00: Fran­cia muzsika. 14.33: Magnósok, figye­lem! 15.13: Szokölay Sándor: Vér­nász. Háromfelvonásos opera. Köz­ben: 15.50: Versek. 16.00: Az ope­raközvetítés folytatása. 17.15: Világ­hírű kamarazenekarok lemezeiből. 18.00: Fúvósfórum. 18.30: Az MR szlovák nyelvű nemzetiségi műsora. 19.03: Műsorismertetés. 19.05: Isko­larádió. 19.28: Különkiadás az an­gol társalgási sorozathoz. 19.35: Operarészletek. 20.15: Külföldi tu­dósoké a szó. 20.30: Zenekari mu­zsika. 21.37: Új lemezeinkből. 22.35: A Vas fiai. Rádiójáték. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Informá­ciók Dél-Dunántúlról. 17.30: Hétköz­ben. 16.00: Hírek, tudósítások. 18.30: Szerbhorvát nemzetiségi műsor. 19.00: Nemzetiségeink zenéjéből. 19.05: Német nemzetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 8.53: Műsorismertetés. 8 55: Tévé- torna nyugdíjasoknak. 9.00: Képúj­ság. 9.05: Táv-odó. A Pénzügymi­nisztérium és a Magyor Televízió távoktatási sorozata. 9.50: Éjszakai vonat gyilkosságokhoz. Angol bűn­ügyi paródia. 11.00: Stúdió ’88. A Televízió kulturális hetilapja. 11.45: Képújság. 16.48: Műsorismertetés. 16.50: Hírek. 16.55: A Közönségszol­gálat tájékoztatója. 17.00: Perpe­tuum mobile. 17.35: Vendégségben Szegedi Molnár Gézánál. 18.30: Áll­junk meg egy szóra! Nyelvművelő műsor. 18.40: Reklám. 18.50: Tévé­torna. 18.55: Cim-cim. Irodalmi rejt­vényműsor gyerekeknek. 1,9.10: Esti mese. 19.25: Reklám. 19.30: Hír­adó. 20.00: Reklám. 20.05: Száza­dunk. Végjáték a Duna mentén. 21.25: A hét műtárova. 21.30: A tű. Csehszlovák tévéjáték 22.45: Millió rózsaszál Részl^t^k Cs'marádi Kata koncertjéből. 23.10: Híradó 3. MÁSODIK MŰSOR 16.58: Műsorismertetés. 17.00: Kép­újság. 17.05: Hírek német nyelven. A pécsi körzeti stúdió műsora. 17.10: Körmhnfontoló. Matematika vetélke­dő 5 osztályosoknak. 17.40: Pan­non krónika. A pécsi körzeti stúdió információs. és riportmagazinja. ^1.40: Képúisáq. 18.45: Színházi es­ti*. Helyszíni közvetítés az egri Gár­donyi Géza Színházból. Beaumar­chais: Fiaaro házassága. Vígjáték két részben. Kb. 22.00: Híradó 2. Kb. 22.15: Királyok, bubik, dámák. Bridzs-magazin. Kb. 22.45: Kép­újság. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 15.30: Hírek 15 40: Raizfilm. 16.00: Jó napot! 16.50: Manyar nyelvű tv- napló. 17.10: Krónika. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18 30: Rajzfilm. 18.40: Számok és betűk — vetélkedő. 19.00: Tv- kalendárium. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19;.30: Tv-naplc. 19.50: Sport. 19.53: Időiórás. 20.00: Film- fesztiváIi bemutatók. 21.30: Tv-napló. 21.50: Útiraiz-riport. 22.20: Éjjel is, nappal is. 0.20: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 15.30: Elmulasztották — nézzék meg! Éjjel is. nappal is. 17.30: 7áorábi körkép. 19 27: Ma este. I7.3C: Tv-napló. 20.00: Zenei ese- me^v'lt. 21.30: Hírek. 21.35: Művé­szeti est. Labdarúgó VON Kupa Siklós-Atomerőmű SE 3-2 (1-1). A Duna-po;tiak a 85. perc­ben vétett öngóllal vesztette'«. A találkozó összképe alapján a Siklós rászolgált győzelmé­re. Góllövők: Szrimácz, Biró, Farsang (öngól), ill. Kiss, Por- 90. K. Rákóczi—Táncsics SE 1-0 (1-0). A kupa két somogyi részt­vevőjének találkozója végig közepes szinten mozgott, a Rákóczi csupán az első félidő végén nyújtott biztató játékot. A gól a 28. percben Srajcz 22 méteres nagyerejű szabadrú­gásából született.

Next

/
Thumbnails
Contents