Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)

1988-02-06 / 36. szám

Üzenet- a palackban , A színpadon a legfőbb- díszlet a nagyméretű. csillogó üvegpalack, a titkok, a csodálatos dallamok a lírai gondolatok, a tépelődő szomorúság rejtekhelye, amelyek ki­áramlását a bohócparóka sem akadályozza meg. Pállay Péter, a Pécsi Nemzeti Színház művésze Karinthy Frigyes költeményeiből állította össze önálló műsorát, amelyet a Szobaszínházban adott elő. Az „üzenet a palackban" nem hasonlít a hagyományos pódiumestekre. Érzelmektől feszülő drámai monológgá kapcsolódnak az ismert és ritkábban hallott versek, az Almafa, a Prológus, egy cirkusz-filmhez, a Pitypang, az Ősz, az üzenet a palackban, az Előszó és még számos költemény. A lét és nem lét, a művészet és az embernek lenni kérdései elevenedtek meg a színművész érzékeny, az apró rezdülésekre is figyelő előadásában. Az est külsőségei is igazodnak a személyes, mégis min­denkinek szóló mondanivalóhoz. A homályos sarokban el­helyezett „öltöző”, az egyszerű díszlet és a titkait a nézők közé szóró nagy piros bohócszív, amelyet rendezői utasítás­ként Karinthy Frigyes is leírt prológusában, noha ő a kon­fetti helyett apró papírszívekre gondolt. Az est közönsége nogyrészt középiskolásokból tevődött ki, akik leplezetlen tetszéssel fogadták a megjelenített, el­hangzott gondolatokat. A ruhatárban az egyik kamasz így kommentálta a látottakat: fantasztikus milyen jó volt ez a fiú, meg az egész ... Jó lenne, minél többször lelkesedésre ösztönző irodalmi élményeket kínálni az ifjúságnak és ma­gunknak, felnőtteknek is. B. A. Vezényelt- Gál Tamás . A romantika és a ' 20. század szerzőinek műveiből adott hangversenyt a Pécsi Szimfonikus Zenekar február 1-jén este Gál Tamás vezényletével, a POTE aulá­jában. A gondos műsorválasztás, az alapos műhelymunka és a hozzáértő karmesteri irányítás ellenére a három el­hangzott zenemű nem egyenletes színvonalon szólalt meg. A koncert első száma Lajtha László: IV. szimfónia (Op. 52.) című műve volt. A színes hangszerelésű, háromtételes szimfóniát energikus, összecsiszolt, könnyed előadás jelle­mezte. A zenekar arányos hangzást, s különösen a második tételben szép pasztellszíneket mutatott. Kiemelkedő teljesítményként könyvelhetjük el Bartók posz­tumusz művének, a Brócsaversenynek a megszólaltatását. Zenetörténeti tény, hogy Bartóknak ezt az utolsó művét a Tanítvány, Serly Tibor fejezte be. A zenekar mellett a brácsaszólót Gál Zoltán — a karmester testvére — játszot­ta. Az utolsó éves zeneokadémista-növendék Konrád György tanítványa. Olyan szólistát hallottunk ezen oz estén, aki Bartók zenei világában igen otthonos, és szép jövő előtt áll. Árnyalt, ragyogóan tiszta, magabiztos, ugyanakkor érzékeny előadásban játszotta Bartók remekművét. A szólis­tához a zenekar pontos játéka, szép megformálás-lekereki- tés, s a dirigens határozott, értő irányítása párosult. A második részben fólcsendülő Muszorgszkij—Ravel: Egy kiállítás képei című közismert művének bemutatásában nem a tartalmi fölépítést, a karakterábrázolóst kifogásoljuk, ha­nem a partitúra pontos tolmácsolását hiányoljuk. Neveze­tesen az előfordult hanghibákat, a nem egyidőben meg­szólaló — főleg fúvós — belépéseket, melyek csökkentet­ték a maradéktalan műélvezetet. A zárótétel energikus megszólaltatása hctározott, hatásos befejezést adott a műnek. T. Zs. Norodni kolsndor 1988. A magyarországi —. ■ ' horvótok és szer­bek kétségtelenül legnépszerűbb kiadványa, a „Norodni kalendar" (népi kalendárium) az elmúlt hetekben jelent meg. Népszerűségét viszonylag magas példányszáma is jelzi, hiszen szemben az 1000—2000 példányban megjele­nő más jellegű, szerbhorvát nyelvű kiadványokkal a kalen­dárium az idén 5300 példányban jelent meg. Az évkönyv ebben az évben is számos érdekes írást tartalmaz - első­sorban a hazai délszlávok múltjáról, jelenéről. A kalendá­riumban tekintélyes terjedelemben találhatunk baranyai vo­natkozású témákat baranyai szerzők tollából. Frankovi cs György Nikola Tordinarca, a Pécs környéki horvátság szellemi kultúrájának szenvedélyes gyűjtőjére em­lékezik halálának 100. évfordulója alkalmából. A szerző több saját gyűjtésű népdalt és népmesét is közöl. Kláics Milica a fáradhatatlan Matusek Lászlóról írt meleghangú portrét, pár oldallal odébb pedig Kökény hétköznapjairól szól. Dr. Barics Ernő a nagy horvát író, August Senoa munkásságát méltatja születésének 150. évfordulója alkal­mából, dr. Prodán Ágnes pedig a magyar—jugoszláv iro­dalmi kapcsolatoknak szentelt egy tanulmányt, Filákovity István a baranyai szerb temetők sorsáért aggódik írásában. Az évkönyv szerkesztői igyekeztek mindenki számára hasz­nos és érdekes olvasmányokat összegyűjteni — a szépiro­dalomtól egészen a konyhai jótanócsokig. Hogy a tartalmi követelményeknek többé-kevésbé igen. az esztétikaiaknak pedig egyáltalán nem sikerült megfelel­ni, már nem a szerkesztésen múlt. A Franklin nyomdában készült évkönyvben elszomorítóan sok a felismerhetetlen fénykép. A tartalmi információt is hordozó fényképek he­lyére sokszor csak a képaláírás utal, a szürkésfekete foltok helyére bárki vagy bármi elképzelhető. P. I. A Közért előtt idős asz- szony árulja a portéká­it. Virágot, gyümölcsöt, tojást, zöldséget, mikor mit. Nem csupán ő árusít ott, töb­ben is. Idős emberek, akik a kertjükben kis gazdaságukban termelt javak piacolósából szerzett pénzzel csekélyke nyugdíjukat egészítik ki. Amel­lett a magányukat is megfe­lezhetik a társakkal, hiszen árusítás közben beszélgetni lehet, nézelődni, tölteni az időt. Az a kedves asszony a fa- lumbéli öregekre emlékeztet. Ízes beszédű, mosolygós. Is­merősként köszöntjük egy­mást, sokszor veszek tőle to­jást, leveszöldséget. De akik igazán elnyerték a tetszését: a gyerekeim. Mindig a kezük­be nyom valamit. Almát, nap­raforgó magot; virágot. Hiába intem ettől, csak mosolyog. „Ugyan tessék már hagyni, jó szívvel adom az aranyoskák­nak. A múltkor a kisfiú olyan komolyan elbeszélgetett velem, mint egy felnőtt.' Aztán egyik alkalommal csöngettek, ő állt az ajtónk előtt egy kosár dió­val. „Megígérem a gyerekek­nek, mert hogy azt mondták, szeretik." Nem engedte, hogy kifizessem. „Ne tessék mór megsérteni, ajándékba hoz­tam. Fogyasszák a kis aranyo­sok egészséggel.” Eltöprengtem az eseten, nem először már. Életem fo­lyamán sokszor volt alkalmam megtapasztalni a szegények „gavallériáját". Akik a kevés­ből is önzetlenül adtak. Olyan természetesen, ahogy egy po­hár vizet nyújtunk át a szom- jazónak. És persze volt alkal­mam tapasztalni az ellenke­zőjét is. Az anyagi javakban dúskálók mérhetetlen fukarsá­gát. Általánosítani természete­sen egyik esetben sem lehet. Akadnak jószívű tehetősek is. ahogy megkeseredett kuporga- tc szegények. De azt nyugodt szívvel állíthatom, hogy az utóbbiak között ezek csak „fehér hollók". Az általános tí­pust az én szememben ez az öregasszony képviseli. Mi lehet a lelki indítéka neki és a hozzá hasonlók adakozó nagyvonalúságá­nak...? Nehéz ezt megfejte­ni. Talán mert más szemszög­ből nézik a világot. A sokat próbált, nélkülözött emberek megedzödött tekintetével. És mert földi javakat gyűjteni nem állt módúkban, így belülről gazdagodtak, oda halmozva föl mindazon lelki értéket, melyeket szerencsésebb ember­társaik vagyonuk gyarapítása közben elsorvadni hagytak. És itt mindjárt fennáll a kérdés, is a mai elonyagiasodott vi­lágban: Vajon ki hát a sze­gény, és ki a gazdag? Sze­gény-e ez az öregasszony, aki •a kevésből is adni tud, és gazdag-e az a minden földi jóval körbe kerített, akinek csak önzése dagasztja egyéni­ségét? A válasz, úgy gon­dolom, nem nehéz. Ez az öregasszony a gazdagabb. Irigylésre méltóan. Tóth-Máté Miklós Egy kosár dió ~i ........................... .............................................!•; . . .. - - ' &.M C sökkenő támogatás, növekvő olvasói érdeklődés Azt mór sokan kikalkuláltuk, hogy kevesebbet tudunk vásá­rolni a szebbnél szebb és egy­re drágább könyvekből. Nem­csak az áruk miatt: a mai át­laglakások sem kedveznek a házikönyvtárak kialakításának. Félő, hogy a könyvet egyre ne­hezebb megfizetni, meg a la­pokat, folyóiratokat is. Nem­hogy a külföldi, de a hazai folyóiratok, hetilapok megren­delését is visszamondjuk, ha ugyan valaha is előfizettünk ilyenekre. A kiadók pedig az­zal vigasztalnak, hogy anyagi okokból ők is mérséklik a kia­dási terveket. Mondhatja bárki, magánügy, ki mennyi könyvet, folyóiratot vásárol — én nem tartom an­nak. Még kevésbé magánügy, mire számíthatunk a könyvtá­rakban, melyekből kölcsönöz­hettünk, melyekbe visszavonul­hattunk kutatni, böngészni, vagy egyszerűen csak átolvasni a lapokat. Hazaiakat, külföl­dieket . . . Pécsnek nem egy jól ellátott, kényelmes könyvtára van. A belvárosban nagy keresettség­nek örvend a Megyei Könyvtár új, 1985 végén átadott tömb­je, amely teljes egészében az olvasók szolgálatára rendelte­tett, s ahol naponta négyszáz olvasó fordul meg. Persze, mint nevében is áll, ez a könyvtár nem csupán a bel­város igényeit hivatott ellátni, hanem a megyéét is - főként szakmai, módszertani szem­pontból.- Év végi összegezésünkkor — mondja dr. Román Lászlóné igazgató — úgy summázhat­tuk, hogy könyvtárunk nem ve­szített vonzerejéből. Tízezrek látogatják, kérik szolgáltatá­sait — mi viszont azon töp­rengünk, képesek leszünk-e megfelelni a várakozásoknak. A könyv, a lemez, a folyóirat eddig is drága volt, és 1988- tól még drágább lesz. Ennek tudatában a Baranya Megyei Tanács erejéhez mérten meg­toldotta költségvetésünket. Nem szeretnénk visszalépni a köz- művelődés, a szakkönyvtári és nemzetiségi könyvtári ellátás, a helytörténeti gyűjtés terüle­tén.- Megtakarítósokon, bevéte­leken kell törnünk a fejünket: azaz kevesebbet járunk majd vidékre, habár megyei intéz­mény vagyunk; munkaerőtaka­rékosságon kell gondolkodnunk — azaz kevesebb kollégának kell majd ugyanazt a munkát ellátnia; ha más intézmény számára végzünk könyvkötést, könyvtárrendezést, önköltséges térítést kell majd kérnünk. Amíg az igazgatónő e meg­takarításokat sorolja, azon gondolkodom, milyen szerény, filléres spórolások ezek, és ilyeneken kell most tépelöd- ni a művelődési tárca vala­mennyi intézetében. Pedig ez­előtt sem voltak búsásan el­eresztve zsebpénzzel, és meg takarítaniuk most az eleve ke­vésből kell, gyengén fizetett, sokat dolgozó munkatársak hi­vatástudatára és önfeláldozá­sára építve. De Román Lászlóné konkré­tabb tényeket, számokat kezd sorolni: dokumentumvásárlásra (könyv, folyóirat, lemez, stb. neveztetik így a szakmában), 1986- ban 1 761 000 forintja volt a Megyei Könyvtárnak, 1987- ben 1 591 030. A beszer­zési összeg kisebb lett tehát, a könyvárak viszont magasab­bak. Az idei terv azonos a múlt évivel, az árak pedig to­vább emelkedtek. Hol tudják kiadásaikat még mérsékelni? Például kevesebb ipéldónyt rendelnek egy-egy műből. Felülvizsgálják, magya­rul csökkentik folyóiratrendelé­seiket. Ha külföldi könyvre, folyóiratra terelődik a szó, a könyvtárosok évek óta csak lemondó sóhajjal reagálnak. E téren is a visszavonulást kell folytatni. A Megyei Könyvtár nem fogja olyan mértékben gazdagítani fonotékáját, mint ahogyan az kívánatos volna. Jobban fognak vigyázni a meglévő állományra: például óvatosabban seletjeznek, tűr­hető állapotban lévő könyveket nem írnak le, gyakrabban köt­tetik majd a rongyosra olvasott példányokat. És miben segíthetne a nyá­jas olvasó? Talán sorolni sem kell: most nagyon súlyosan esik a latba, bár mindig ot­romba cselekedet volt, a köny­vek megcsonkítása. Érhetetlen, miért kell lapokat kimetélni könyvekből ma, a fénymásolás korában. Elgondolkodtató, mi követ­kezik abból, hogy ez a közmű­velődési intézmény is így kény­telen összehúzni a nadrágszí­jat. Ha nincs miből tanulni, ol­vasni, felkészülni az öt—tíz- tizenöt év múlva aktuális fel­adatokra, ha könyvek, folyóira­tok visszamondásával elzárkó­zunk a világ szellemi újdon­ságaitól, akkor mire számítha­tunk? A Megyei Könyvtárhoz hasonló intézmények az átlag­embert, az átlag olvasót szol­gálják ki, és nem azt az elit­réteget, amely a nehéz idők­ben sem marad le semmiről. Sőt. Tavaly november végéig 87 917 volt a látogatók, 202 397 a kölcsönzések száma, 3236-an kértek tájékoztatást, még egy­szer annyian, mint 1986-ban. Tavalyelőtthöz képest 6000-rel több dokumentumot használtak az olvasók, duplájára nőtt a folyóiratok, kazetták, videók iránti érdeklődés - tegyük hoz­zá, egy könyvtárakkal jól el­látott városrészben. E keres­leten valószínűleg oz 5 forint­ról 20-ra emelkedett beiratko­zási díj sem fog változtatni, hisz a fent elsorolt szolgálta­tósok továbbra is ingyenesek maradnak. A Baranya Megyei Könyvtár Fersze, nemcsak a Geisler Eta utca és a Fehérvár utca sar­kán álló négyes épülettömböt jelenti, hanem a megye mint­egy 300 tanácsi kezelésű vi déki könyvtárát is. A Magyar- egregyen, Mecseknádasdon, jJorjádon felavatott községi könyvtárakat. A szászvári mű­emlékparókiára, vagy az egy­kori pécsváradi városháza neo­gótikus épületébe álmodott bibliotékákat.- Ez utóbbiak fejlesztése sem kerül le a napirendről, — mondja dr. Román Lászlóné. — Bővítjük a könyvtárat Vil­lányban, Bikaion, avatásra ké­szülünk Lánycsókon, új szárny bővül Nagynyárádon, három iskola tud független könyvtá­rost beállítani. Sátorhelyen is készül egy átalakítás. — Ugyanakkor minden évben ven 8-10 olyan kiskönyvtár, melyhez nem találunk könyvtá­rost vagy nincs aki befűtse a helyiséget. Visszatérő számok ezek, s azt jelentik, hogy 24 községben, 6000 ember van könyvtár nélkül. Sokat fára­dunk azért, hogy mindenhova visszatérjen, mert az az elvünk — hallom sokadszor a Baranya Megyei Könyvtár igazgatónőjé­től, és a hajdani paraszti ol­vasókörök jutnak az eszembe —, hogy a könyvtár az egyetlen kulturális intézmény, amely a legkisebb faluban is megte­remthető. Ez igényli a legke­vesebb pénzt, mindenhol ki­alakítható. Egy helyiség kell csak hozzá, és valaki, aki kéz­be adja a könyvet. . . Gallos Orsolya Kétsz A Aki t Mé Ó, d( Mé A ha Me És hí iric Hátri S Gál A Halle Amin Beszi Halli Amir És tr Hall« Amir Kis « Hall« Amir Ring HalL Amir Hajc Hall Amir Új Hall Amii És I« Hall Kész Köre Mik« Marosi Gyula Csúnya lány a Mézes Mackóban* Tónyérkójón kaviárral töltött to­jás, egy szelet papirvékony la­zac, aszpikos marhanyelv, liba­máj: tányérkáján egy kisebb va­gyon. Szája szögletében puha, elégedett csecsemőmosoly, művé­szi elmélyültséggel eszik. Nem is étkezés ez, inkább szertartás, ritus, mely — a mozdulatok ki­munkáltságán látszik -, jeles al­kalmakkor, fizetés, vagy vigaszta­lást kívánó napokon ismétlődik. Igyekszem észrevétlen marad­ni mellette, bár a mindig zsú­folt kis üzletben lehetetlen megadni azt a kis távolságot, azt a talán csak arasznyi he­lyet, mely o másik szuverenitá­sának elismerését jelenti: tál­cánk összeér a keskeny állópul­ton, és amint karomat emelem, bárhogy igyekszem leszorítani, könyököm hozzáér sötétszürke pellerinjéhez. Szerencsére ez nem zavarja szertartása végzésében: mi már a hiány, a zsúfoltság, a bárdolatlanság koránok gyerme­kei vagyunk, megtanultunk ar­cunkba lihegő, húsunkba vájó környezetben egyedül lenni ma­gunkkal. Csúnya, menthetetlenül csú­nya. Huszonvalahány évesnek né­zem. Orra csontos sasorr, álla hosszú és előreugró, így oldal­ról, szemsarokból vizsgálva való­ságos karikatúra. Ezen kemény, férfias vonásokkal megveretve mór menthetetlen szegény, de arcbőre is hóka, kopottas, öre­ges, a vékony húsban, a több­rétegű púdermáz alól is elő­tűnve mélyenülő, sötétlila pat­tanások. Csaknem fekete haja bár sima, durván erősszálú, szemöldökének keskeny, «rősvo- nalú csíkja felett vagy újjnyi szé­lességben vörösen duzzadt, meg­tépkedett bőr. Fémkeretes szem- üvoge az evéshez előrehajolva, a sasorr csontos bütykére csú­szott előre, de most akár nem is létezhetne: nem látom, de biztos vagyok benne, hogy szemét le- húnyva eszik. A villára vett fa­latot mielőtt szájába venné, ici­picit előredugott nyelvével meg­érinti, aztán a szájpadlásához szorítja, forgatja, préselgöti hosszan, hogy ínyén szívódjanak fel a fejedelmi ízek, a fogak nem vesznek részt a táplálko­zásban. A zsömle fehér, sziva­csos belével felitatja a sűrű, vaj­színű majonéz és a fekete ik­rából szivárgott sötét nedv ele- gyét, mint egy spongyóból ki­szopogatja, és csak aztán kap­ja be a megtottyant tésztát. Időnként elröstellem magam, hogy kilesem, belemélyedek a magam franciasalátájába. Nem­csak önfeledt, de illetlen is, élvezni az élet — most ép gasztronómia adta — őröl ahogy csak a gyermekek m konvenciók, gátlások nélkü maguk ízlése szerint, és ez nagyon is ritka képesség ve vá teszi, vonzóvá az idi szemnek is. Ha szép lenne, más, bájos pofika, vonzása södne, esetleg olyannyira, ostoba, kalandra, esetlen f lésre is bíztatgatna, óm ezz> is silányodna a mindennap ösztönvonzalmak szintjére, így, hogy csúnya, nagyon is nya szegény, megjelenik más, mélyebb, s talán dri minőség: önfeledt gyermeks ben felülemelkedettség, a s tények feletti túlnézés, s I még némi megvetés is van sikerületlen, tömérdek kink vet okozó porhüvely iránt, e 1988. febt HÉTlfbGE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents