Dunántúli Napló, 1988. február (45. évfolyam, 31-59. szám)

1988-02-22 / 52. szám

Halálozás Fájdalommal tudatjuk, hogy édes­apánk, apósunk, nagyapánk, déd- nagyapánk, BODOVICS JAKAB kertvárosi (volt íbafai) lakos, 81 éves korában elhunyt. Temetése február 25-én 2 órakor lesz a pécsi köztemető kápolnájából. A gyászoló család. Mély fájdalommal tudatjuk mindazokkal, akik ismerték és sze­rették, hogy STEINER FERENCNé Ulmer Mária, életének 50. évében, hosszan tar­tó, súlyos betegség után elhunyt. Hamvasztás utáni búcsúztatása február 24-én fél 2 órakor lesz a pécsi központi temetőben. A gyászoló család. Köszönet Hálás szivvel mondok köszöne­tét a Pécsi Nemzeti Színház kó­rusának, hogy BOROSI JUDITOT utolsó útjára elkísérték, koszorúk, virágok küldésével fájdalmamat enyhíteni igyekeztek. Merényi István. Hálás szivvel mondunk köszö­netét mindazoknak a kedves ro­konoknak, szomszédoknak, ismerő­söknek, akik szeretett halottunk, OZV. HOFECKER ISTVANNÉ temetésén megjelentek, koszorúk­kal, virágokkal fájdalmunkat eny­hítették. A gyászoló család. Hálás szivvel mondunk köszö­netét minden kedves rokonnak, barátnak, ismerősnek, akik szere­tett halottunkat, CZINE FERENC SANDORNÉT Foór Katalint utolsó útjára elkísérték, koszorúk­kal, virágokkal, részvétnyilvánitá- sukkal fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család. Fájó szivvel mondunk köszöne­tét a rokonoknak, ismerősöknek, a Sopianae étterem dolgozóinak, a Baranyaker 70-es raktár dol­gozóinak, hogy drága halottunk, BÍZÓ JÓZSEFNÉ » temetésén megjelentek és bána­tunkat enyhítették. A gyászoló család. Ezúton mondunk köszönetét a rokonoknak, barátoknak, szomszé­doknak, ismerősöknek, akik fe­lejthetetlen, drága férjem, STANDEISKY TIBOR temetésén részt vettek, utolsó út­jára elkísérték, koszorúk, virá­gok, táviratok küldésével mélysé­ges gyászunkban osztoztak. Gyá­szoló felesége és csoládja. Fájó szivvel mondunk köszöne­tét a kedves rokonoknak, bará­toknak, kollégáinknak, akik felejt­hetetlen férjem, édesapám, VILLANYI JÓZSEF temetésén részt vettek, koszorúk és virágaikkal fájdalmunkat eny­híteni igyekeztek. Külön tmondunk köszönetét a Pécsi Bútorgyár ve­zetőinek, szakszervezeti bizottsá­gának és valamennyi dolgozójá­nak, a POTE óvoda dolgozóinak a koszorúkért és a temetésen való részvétükért. A gyászoló család. Dolgozókat felvesznek SZERSZÁMKÉSZÍTŐ forgácsolás­ban nagy gyakorlattal rendelkező munkatársat keresünk. ,Univerzális" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (21882) ALU hegesztésben jártas munka­társakat felveszünk. ,,AWI* jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (21881) PRÉSGÉP kezelésében, festékszórás­ban jártas munkatársakat alkalma­zok. ,,Ezcenter" jeligére a Hunya­di úti hirdetőbe. (21880) HEGESZTENI tudó lakatost és ilyen ismeretekkel rendelkező segédmun­kást felveszünk. Jelentkezés: ,,Kő- vágószőlősi munkahely" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. (20917) GYAKORLOTT redőny-reluza üzlet­kötőt felveszek. ,,Próba-szerencse 25 %" jeligére a Hunyadi úti hir­detőbe. (22059) A DÉL-DUNANTÚLI MÉH Vállalat, Pécs, Gomba u. 4. sz. alatti tmk- jába felvesz esztergályost és autó­szerelőt. Jelentkezés: Pécs, Dr. Dok­tor S. u. 14., műszaki osztály. (522) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat szolgáltató tevékenységi köréhez tar­tozó épülettervezéshez statikus tervezőmérnököt felvesz. Terve­zési feladatok többsége lakóépület- korszerűsítés, -felújítás, tetőtér-be­építés, állagmegóvás, életveszély- elhárítás, külső megbízás esetén bármilyen épület tervezése. Jelent­kezés: Müller Mária tervezési ön­elszámoló egységvezetőnél, Pécs, Légszeszgyár u. 15. Telefon: 26-055/68. (364) HEGESZTÖVIZSGAVAL rendelkező lakatost, valamint kőműves szak­munkást karbantartó részlegünkhöz felveszünk. Baranya Megyei Élelmi- szerkereskedelmi Vállalat karbantar- tó részlege, Pécs, Gomba u. (553) A B. M.-i Fürdő V., Harkány fia­tal, középfokú képesítéssel rendel­kező, lehetőleg elektromos szakem­bert keres vizkezelőgépész munka­körbe. Jelentkezés: B. M.-i Fürdő V., Harkány, Kossuth L. u. 5. (543) FELVESZÜNK műszerészt, takarító­nőt délutános műszakban. Jelentke­zés: Pécs, Vadász u. 83. (534) AZ AGROSZER KV pécsi üzem- egysége felvesz mg.-i gépszerelőket, autószerelőket és lakatos szakmun­kásokat. Jelentkezni lehet: Pécs, Közraktár u. 10. Telefon: 24-801. (582) A MŰSZAKI Erdészet felvételre keres mezőgazdasági vontatóvezetőt speciális munkagépre, teljesítmény­béres munkára. Jelentkezés helye: Pécs, Megyeri út 4., Pál Ferenc szállitásvezetőnél. (550) A MAGYAR Nemzeti Bank Igaz­gatósága, Pécs, Geisler Eta u. 6. felvesz 1 érettségizett pénztárost, teljes munkaidőben, 1 nyomtatvány­raktár-kezelőt, 4 órában, nyugdí­jast. (551) A JANUS Pannonius Tudomány- egyetem villanyszerelő szakmunkást keres felvételre, karbantartó munka­körbe. Jelentkezés: Rákóczi út 80. sz. alatt, a műszaki osztályon. (554) A PÉCSI Ingatlankezelő Vállalat felvételt hirdet az alábbi munkakö­rökbe: épületvillamos-tervező, (leg­alább üzemmérnöki diplomával), számviteli osztályára főkönyvi köny­velőt, közgazdasági technikumi vagy szakközépiskolai végzettséggel. Je­lentkezni lehet: a vállalat személy­zeti és oktatási osztályán, Pécs, Rákóczi út 55.. I. 22. (535) SZÁMÍTÁSTECHNIKÁI munkakörbe szervezési, illetve programozási és hardver ismeretekkel rendelkező munkatársakat keresünk. „Ónálló 124041" jeligére a Sallai utcai hir­detőbe. (124041) A ZSOLNAY Porcelángyár felvesz egy középfokú végzettségű dolgozót iparvágány vezetőhelyettes munka­körbe. Jelentkezés: a személyzeti és munkaügyi osztályon. (124040) A MECSEKI Szénbányák Szolgál- tató Üzeme, Komló; Északi Bánya­üzeme, Mázaszászvár; Nagymánycki Brikettüzeme, Nagymányok jogtaná­csost vagy jogi előadót felvesz. El­sősorban munkajogi, társadalombiz­tosítás jogi gyakorlottal rendelke­zők jelentkezését várjuk. Jelentkezni lehet a Mecseki Szénbányák sze­mélyzeti osztályán: Pécs, Komját A. u. 5. Telefon: 12-333. (124034) KÖNNYŰIPAR területén kereske­delmi üygintézésben jártas ügyinté­zőt felveszünk. „Könnyűipar" jeligé­re a Sallai utcai hirdetőbe. (124035) IBM PC kompatibilis számítógépekre megrendelést vesz fel XT AT Memória 640 KB 640 KB Floppy Drive 360 KB 1,2 MB Hard Disc 27 MB 27 MB Monitor Billentyűzet Operációs rendszer monochrom IBM standard DOS 3,10 Bővítések: Memória Floppy Drive Hard Disc Streamer Hálózati csatolókártyák Nyomtatók Color monitor Terminálok Hálózatok kialakítása. Szállítás a megrendeléstől számított 30 napon belül. Részletes felvilágosítás: SZÁMSZOV Dél-dunántúli Iroda. Pécs, Sarohin tábornok útja 31. 7. em. 25. Levélcím: SZÁMSZOV, Pécs 16, Pf. 4. 7616. Telefon: (72) 23-869 üzenetrögzítővel. Irodavezető: TÓBIÁS JÓZSEF. SZÖVETKEZZEN A SZÁMSZOVVEL! z NYARALÓTULAJDONOSOK, FIGYELEM! UTAZÁSI IRODA NYARALÓKAT BÉRELNE a nyári időszakra BOGLÁRLELLÉTÖL BALATON BÉRÉN YIG. AJÁNLATOKAT 131270 számra a Magyar Hirdető Somogy megyei igazgatóságára kérünk. LAKAS-INGATLAN Fonyód, Harmatos u. 1/A. szám alatti, 50 m2 közművesített, búto­rozott ikernyaralómat eladnám vagy elcserél­ném nagyobb harká­nyi nyaralóra vagy 'ij- szerű nyugati gépkocsi­ra, értékegyeztetéssel. Irányár: 980 ezer Ft. — Érdeklődni: Nyitrai, Kormoskő sor 4. Szétköltözök, figyelem! Elcserélném kertvárosi 3 szoba, összkomfortos, szuterénos, garázsos, kertes családi házam -f- belvárosi 2 szoba, összkomfortos tanácsi lakást kétlakásos, leg­alább 5—6 szobás pé­csi családi házra. Tele­fon: 26-563. _____________ E lcserélném vagy el­adom 800 n-öl szőlő, gyümölcsösöm épüle­tekkel, teljes felszere­léssel, kút, villany van. A pellérdi elágazás­nál, harkányi vagy pé­csi-tói nyaralóra. Ér­deklődni 17 órától, te­lefon: 26-563.___________ E ladó kisharsányi sző­lőhegyen lévő 3776 m- termő (7 éves) szőlő. Függönyös, 3 m sortá­volságú, oportó, trami­ni, kékfrankos. Érdek­lődni: Kisharsány, Kos­suth L u. 7. __________ K ozármislenyben, az új­falu alatt 800 négy­szögöl szántóföld el­adó. Érdeklődni: Hu­nyodi út 15.____________ K istótfalu, szőlőhegyen 676 négyszögöl terület eladó. Ebből 450 négy­szögöl szőlő, a többi kertnek használható, pince, kis épület, tel­jes felszerelés, 1*0 hl hordó és 3 hl-es prés, daráló minden el­fogadható áron eladó. Érdeklődni: Kistótfa­lu, Kossuth u. 78. Ba- giéknál bármikor. Földszinti, 1,5 szobás, 35 m2-es, tehermentes kertvárosi lakás kész­pénzért beköltözhetően eladó. ..Reaina utca" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe. Családi ház gazdálko­dásra alkalmas + nagy házhely, meaosztva is eladó. — Érdeklődni: Nagyváty, Kossuth 47. Belvárosi, közművesített telek lebontható épü­lettel eladó. Érdeklőd­ni: Keszthelyi, Berze Nagy János u. 9/B. — 17 óra utón, szombaton egész nap. _____________ C serei Elcserélném 3 szobás, összkomfortos, garázsos, OTP panel lakásom Mecsek-oldali telken nívós, legalább 3,5—4 szobás, pécsi, kertes családi házra. Érdeklődni: 22-712-es telefonon, este 6—8 óra között vagy válaszokat ..Kóvirág" jeligére a Hunyadi úti hirdetőbe kérem. 1600 négyszögöl szán­tóföld Kertvárostól 5 km-re eladó. Érdeklőd­ni: Pécs, Bimbó u. 18. Délután. _________________ S iklósi 2,5 szobás örök­lakás sürgősen eladó, esetleg hasonlóra cse­rélném. — Érdeklődni: Si'klós. Felszabadulás u. 92/A._________________ 22 0 ezer kp-val lakás- megoldást keresek, sür­gősen. OTP is érdekel, őszirózsa, 350680" jel­igére a Sallai utcai hirdetőbe. Iparvágánytól 300 m-re 200 m2-es raktárhelyi­ség kiadó. ,,Raktár ke­zelését vállalom" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. _______________ A lbérletközvetités. — Pécs, Teréz u. 5. Tela- fon: 22-845._____________ A lbérletközvetités (ki­adónak díjtalan). Bar­tók B. u. 21. Telefon: 23-104. 15—18 óráig. Eladó 3 szobás családi ház gazdasági épület­tel, 2000 négyszögöl te­rülettel. Szatina, Ady Endre u. 6. Eladó komfortos ház, gazdasági épület -f- kert. Töttös, Kossuth L. u. 53. Terület: 1500 m2. Irányár: 300 ezer Ft. Szentkatalin községben családi ház 1400 m2 területtel, kerttel, pin­cével, gazdasági épü­letekkel eladó. Pór, Szentkatalin, Kun B. 5. Elcserélném 2 szobás, központi fűtéses csalá­di házam 1‘,5 szobás vagy 1 szobás távfű­tésesre. Különbözetet kérekl — „Nagy kert 350711" jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Eladó 2,5 szobás, 57 m2-es öröklakás. Irány­ár: 950 ezer -f OTP. Érdeklődni: hétköznap 17 óra után, hét végén egész nap, Pécs, Lahti u. 40. III. 11._________ E lcserélném 1,5 szobás házfelügyelői lakásom ilyen főbérletire. Si­ma csere. — „Áanes 350704" jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Belvárosi, 3 szobás, 130 m2-es, összkomfortos ta­nácsi lakást sima cse­rével öröklakásra cse­rélem. „Gyorsan 350703" religére a Sallai utcai hirdetőbe. Garázs kiadó. Érdek­lődni telefonon: 35-092, vagy személyesen 16 óráig, Pécs, Szigeti út 134. sz._________________ 3 szobás, kertes csalá­di ház, külön 32 m2, komfortos épülettel el­fogadható árért sürgő­sen eladó. Sellye, Me­ző Imre u. 22. Garázs eladó az Eszék u. 5—7-ben. Érdeklőd­ni: Lőcse u. 9. Eladó vagy elcserél­ném saját szoba, kony­ha, előszobás, kertes házrészemet tanácsi la­kásra. Pécs, Álmos u. 7. Gyárváros, a Panel­gyár felé. Szederkényben, sor­házban 140 m2-es, ga­rázsos lakás, 300 m2 kerttel eladó. Érdeklőd­ni : 17 óra után, Sze­derkény, Ifjúság u. 22. Pécstől 15 km-re, Bos- tán 714 négyszögöl sző­lő-gyümölcsös présház­zal eladó. Érdeklődni: Szalánta, Hunyadi 81. Eladó Dunaszekcsőn la­kóház, vízparton, meg­osztva, 2 hétvégi ház­nak is alkalmas. Ér­deklődni : Dunaszekcső, Wesselényi u. 9. Meg­tekinthető: hétköznap 17 óra után; hét vé­gén egész nap. ADÁSVÉTEL ZG Dácia kifogástala­nul, üzembiztosán el­adó. Szentlórinc, Szé­chenyi u. 21. Szabó kárpitosnál. 10% engedmény február 29-ig. REDŐNY-RELUXA. Pécs, 22-810. 5 éves Volga eladó. Érdeklődni: 34-539-es telefonon, 18 óra után. Tápkockázó asztal el­adó. Páfrány u. 31. Bo­kor Géza. FÉHYP0RT VIDEÓ CENTER lás-vétel, lesönzés, izerviz Pécs. Rókus u. 3a 125-ös Polski Fiat bont­va eladó. Zaporozsec fél év műszakival, fel­újítva eladó. Érdeklőd­ni: egész nap Pécs, Orsolya u. 12/1. Eladó KF-es 1300-as La­da. Tel.: 35-572. A—Z használtcikk- kereskedésben HÁZTARTÁSI GÉPEK, VARRÓGÉPEK, BARKACSGÉPEK, HŰTŐSZEKRÉNYEK SZÁMÍTÓGÉPEK, készpénzes vétele-eladása. Pécs-Kertváros, Hajdú Gyula u. 46. 1 éves, 4 q teherbírá­sú utánfutó magasító­val eladó. Érdeklődni: Birján, Kossuth L. u. 60. sz. 1500-as Polski bontva eladó. motor nélkül; ugyanitt egy 250-es Jawa-ból készült mun­kagép. — Érdeklődni: Márfa, Fő u. 4. Egész nap. Fehér, sárga, kender- | magos, előnevelt csi­bék megrendelhetők a vásárcsarnoki csibebolt­ban és Pécs, Állomás u. 24. — Telefon: 10-907, 27-385.___________ Fix platós Robur 1 év műszakival eladó. La­dára. videóra cserélhe­tő. Érdeklődni: Pécs, Szigeti út 8/A. Hódo­sán. Vegetáriánusok, reform- táplálkozók, figyelem! Vegyszermentesen ter­melt, többfajta zöldség­féle kaphotó, elője­gyezhető. ,.Megbízható, 350644" jeligére a Sal­lai utcai hirdetőbe. Kárpitozott epeda- rugós ülő- és fekvő­bútorok készítését vállalom. Vajta kárpitos, Pécs, Déryné u. 11. Kedves h úsvéti aján­dék! Amerikai cocker spániel kölykök eladók, platinaszőke színben, kitűnő vérvonaltól. — Tóth József, 7624 Pécs, Török József u. 23. Eladó alig használt Bio Hajdú szuperautomata mosógép, Mecalor olaj­kályha. Érdeklődni le­het: hétfőtől péntekig telefonon Somberek: 33. 8—1*6 óráig. Jövedelmező tevékeny­ség! A dél-amerikai nemes csincsilla ter­mesztése. Nemes csin­csilla tenyészállatok el­adók. Érdeklődő levele­ket „Csincsilla 350702” jeligére a Sallai utcai hirdetőbe. _____ E ladó 2 személyes re- kamié két fotellal, új állapotban. Csináltatott extra pehelypaplan két párnával. — Kertváros, Olga u. 3. IV. em. 13. Tóthné. VEGYES Fregoli, panelfúrás, szögbelövés. Megren­delésre lakberendezési tárgyak felszerelése. Telefon: 28-094. Roczkó. KÖLTÖZTETÉS, 22-857. PANCÉLSZEKRÉNY- BÚTOR-, ZONGORA-, SZÁLLÍTÁS. PANNÓNIA TEHERSZÁLLÍTÁS 1-10 t-ig FIX .BILLENŐPLATÓS ÉS DARUS GÉPKOCSIKKAL 14-184 IRUsJ Fiatol pár autóstúrá­hoz útitársat (útitársa­kat) keres. Német nyelvtudással előnyben. „Autóm van" jeligére a Hunyadi úti hirde­tt - 59« FIX BILLENŐS DARUS Képesített, gyakorlattal rendelkező, középkorú telefonközpontos nő vál­lalatnál egyműszakos munkabeosztásban fő­állást keres. „Lelkiis­meretes munkaerő" jel­igére a Hunyadi úti hirdetőbe. Villanyszerelés 24 órán belül. 32-251. Földmunka, betonozás, házalapok megrendel­hetők. Tel.: 19-423. TEHERTAXI 41-777 Parkettázást, csiszolást, lakkozást, lambériázást, szőnyeg- és műanyag- padló ragasztást vál­lalok rövid határidővel, vidékre is. — Telefon: 26-854. TV-JAVITAS HELYSZÍNEN. TELEFON: 17-757 NÉMETH. Szőnyegek, bútorkárpit speciális gépi tisztítása nyugati vegyszerekkel. Garancia! Tel.: 34-821. KÖLTÖZTETÉS, BÚTOR-, ZONGORA-. PÁNCÉL- SZEKRÉNY- SZALLITAS. 28-512. Víz- és központi fűtés szerelést vállalok. Kö- zületeknek is. 71-010. Nyugdíjas nénit kere­sünk, aki segítene vá­rosi buszközeiben lévő hétvégi telkünk műve­lésében. „Megegye­zünk 350402" jeligére a Sallai utcai hirde­tőbe. Vállalatoknak, magán­személyeknek kútásást, mélyítést és tisztítást vállalok. Hantosi An­dor kútásó, Pécs, Éva u. 5. II. 8. 24-897 /Hl/lNk TEHERTAXI Lakástakaritást, ablak­tisztítást, szónyegtisz­títást, irod ák, üzlethe­yiségek takarítását vál­lalom. Tel. 25-706. CB 31 cs. (sí As AM ifM 1 10 wéaT tonnáig 26-555 Minden típusú hideg­burkoló munkát válla­lok. Előjegyzésben. — Csempe, lapozás, már­ványmunkák. Telefon: 19-884. l 29-445 J ÍBA'STYAl FIX.BILLEfNJCS, DARUS, I GÉPI FOLDIVIUNKA ! Matematika korrepetá­lást vállalok. Érdeklőd­ni : Sarohin tábornok út 94. III. em. 26. fKörönal Tehertayi Általános iskolást ma­gyarból és oroszból korrepetálok és felvé­telire felkészítést válla­lok magyarból. Sörház u. 9. SUPER TEHERTAXI 1—6 tonnáig. Telefon: 16-159. Gondnoki vagy házfel­ügyelői állást vállalok. Lakás szükséges. „Gya­korlat” jeligére a Hu­nyadi úti hirdetőbe. A POLLACK MIHÁLY MŰSZAKI FŐISKOLA pályázatot hirdet az Építőipari Intézet magasépítési tanszékére 2 főiskolai tanári vagy docensi állásra Részletes felvilágosítás kérhető a személyzeti osztályon, Pécs, Boszorkány u. 2. Telefon: 24-277/343 Pályázati határidő: 1988. február 22. MAI MŰSOR FILM Petőfi: A Nílus gyöngye (f4. f6, f8). Kossuth: Az erdő kapitánya (10, 12). A Nílus gyöngye (f3, f5, f7). Őrizet (f9). Kossuth Klub, Videőmozi: Konvoj (f4. f6). Park: Az erdő kapitánya (f4, 5). Keresztapa (f7). Komló, Zrínyi: A misszió (4, 6, 8). Komló, Zrínyi, Videómozi: Meztelen ököl (f5). Mohács: Mona Lisa (6). Téboly (8). Szigetvár: Yestarday (6, 8). Siklós: Bocsáss meg! (5,7). Beremend: Első feleségem (6). Boly: Krokodil Dundee (7). Duna- szekcső: Egy nő vagy kettő (7). Harkány: Álomszerelem (7). Má­gocs: Pat Garrett és Billy, a kö­lyök (7). Pécsvárad: Szamárköhö­gés (7). Sásd: Pinocchio (10, 6). Sellye: 48 óra (7). Szentlőrinc: A Pál utcai fiuk (7). Villány: öld meg a Sog unt I (5, 7). RÁDIÓ KOSSUTH RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Műsor- ismertetés. Kb. 8.15: Mai progra­mok. 8.20: Nyugdíjasok műsora. 9.00: Mozart: Esz-dúr zongoraver­seny. 9.30: A hét költője: Simon István. 9.40: Ki kopog? A Gyer­mekrádió műsora. 10.05: Nyitnikék. 10.35: Bapitonóriák. 11.00: 11918. február 23. Egy hadsereg születik. 11.20: A Munkásőrség Központi Férfikara énekel. 11.35: Radioton korongokról. 11.36: Kicsi Biri király­sága. 11.54: Reklám. T2.30: Ki nyer ma? 12.40: A képviselő noteszé­ből. Riport. 13.00: Klasszikusok dél- időben. 14.05: Műsorismertetés. 14.10: Paulina. Novella. 14.16: Ope­rettrészletek. 14.55: Édes anyanyel­vűnk. 15.00: Világablak. 1'5.30: Ré­gi magyar tónemuzsíka. 15.49: A szőlőnemesítés nagyja. — Emléke­zés Mathiász Jánosra. 16.05: Az ujgurok földjén Belső-Ázsiában. 16.33: Zenélő Dominó. 17.00: Gaz­dasági magazin. 17.30: Csillagké­pek a Metropolitan Opera egén. 17.59: Az MRT énekkara énekel. 18.15: Hol volt, hol nem volt. 18.25: Könyvújdonságok. 18.28: Műsorismer­tetés. 1I8.30: Esti magazin. 19.15: Közvetlen kapcsolat — az alapkép­zésről, elitképzésről. 20.15: Népdal- est. 21.00: Közérdekű magánügyek. 22.20: Tíz perc külpolitika. 22.30: Reklám. 22.33: Halló, itt vagyok! A telefonnál: Szilágyi János. 23.30: Borogyin: II. szimfónia. 0.10: Him­nusz. 0.15: Éjfél utón. PETŐFI RÁDIÓ 4.30: Zenés műsor. 8.05: Népdalok, néptáncok. 8.50: Délelőtti torna. 9.05: Napközben. Közben: 10.45: Láttuk, hallottuk. 11.25: Világújság. 12.00: Hírek németül, angolul és oroszul. 12.10: Fúvószene. 12.24: Kis magyar néprajz. 12.29: Nóták. 12.58: Műsorismertetés. 13.05: Slágermú­zeum. 14.00: Kettőtől ötig. A Rá­dió kívánságműsora. Közben: 15.05: Reklám. 16.00: Reklám. 16.05: Han­gos képrejtvény. 16.58: Műsorismer­tetés. 17.05: Újdonságainkból. 1117.30: ötödik sebesség. 18.29: Rek­lám. 18.30: Tip-top parádé. 19.05: Nóták. 19.30: Sportvilág. 20.00: Reklám. 20.02: Lovasiskola. Hang­játék. 21.05: Visszaszámlálás. 22.05: Rockújság. 23.20: Zenélő filmkoc­kák. — I. rész. 0.15: Éjfél után. BARTÓK RÁDIÓ 6.05: Muzsikáló reggel. 8.05: Mű­sorismertetés. 8.07: kJószaki kiállí­tások. 8.10: Operarészletek. 9.00: A Magyar fúvósötös felvételeiből. 9.22: Kórushimnuszok. 9.52: Yehudi ‘Menuhin vezényel. 10.35: Zengjen o muzsika. 11.05: Francia zongora- muzsika. 11.50: Szimfonikus zene. 1*3.03: Műsorismertetés. 13.05: Hat kép a polgárháborúból. 13.35: Fe­lejthetetlen arcok az Operaházból. — Sergio Failonira emlékezik Hu­szár Klára. 14.06: Zenetörténeti ér­téktár. 14.55: Operarészletek. 16.00: Kapcsoljuk a 6-os stúdiót. Hang­verseny olasz zeneszerzők művei­ből. 17.00: Diókfélóra. 17.30: Az Európai Rádió Unió dzsesszfeszti- válja. 18.10: Operaáriák. 18.30: A hét zeneműve. 19.03: Műsorismerte­tés. 19.05: Két hangon. — Horgos Béla Radnóti Miklós halálra szánt- ságáról. 119.35: Kopcsoljuk a Pesti Vigadót. A Concentus Hungaricos hangversenye. Közben: Kb. 20.20: Már nem viszik — hozzák a pénzt a pécsi pincék. Riportműsor. Kb. 20.40: A hangversenyközvetítés foly­tatása. Kb. 21.30: A régi zene ked­velőinek. 21.40: Új operalemezeink­ből. 22.14: Schubertiade 1987. Schu­bert: A téli utazás — dalciklus Wilhelm Müller verseire. PÉCSI RÁDIÓ 6.20—6.30 és 7.20—7.30: Informá­ciók Dél-Dunántúlról. 17.30: Mű­sorismertetés, aktuális témák, köny­nyűzene. 18.30: Szerbhorvát nem­zetiségű műsor. 19.00: Nemzetisé­geink zenéjéből. 19.05: Német nem­zetiségi műsor. 19.35: Műsorzárás. TELEVÍZIÓ MAGYAR TELEVÍZIÓ 17.20: Hírek. 17.25: Erő a véde­lemhez. Szovjet dokumentumfilm. (A Szovjet Hadsereg napja.) Ü8.05: Té­vétorna. 18.10: Esti mese. 18.30: Híradó. 19.00: Reklám. 19.10: Dvo- rák: I. szláv tánc. 19.15: A téli olimpiáról jelentjük. Gyorskorcsolya, jégkorong, sífutás, szuper-óriásmű- lesíklás. Közvetítés Colgaryból (Ka­nada). 22.40: Híradó 2. JUGOSZLÁV TELEVÍZIÓ 16.00: Jó napot — sport. 16.50: Magyar nyelvű tv-napló. 17.1Í0: Kró­nika. 17.30: Adás gyerekeknek. 18.00: Művelődési adás. 18.40: Rajzfilm. 18.50: Számok és betűk — vetélkedő. 19.00: Tv-kalendárrum. 19.10: Rajzfilm. 19.27: Ma este. 19.30: Tv-napló. 119.50: Sport. 19.53: Időjárás. 20.00: Dráma. 21.10: Észak—Dél — filmsorozat. 21.55: Tv-napló. 22.15: Éjjel is, nappal is. 0.15: Hírek. MÁSODIK MŰSOR 14.45: Éjjel is, nappal is. 16.45: Zágrábi körkép. 17.15: A téli olim­piai játékok — szemle. 17.55: Te­repverseny, 4x10 km, férfiak. Egye­nes közvetítés — kommentár Cal- goryból. 19.25: Szuper műles kiás — nők. Egyenes közvetítés — kom­mentár Calgaryból. 20.50: Szóra­koztató műsor. 21.40: Tájékoztató adás. 21.55: Jégkorong: Svédország —Kanada. Egyenes közvetítés — kommentár Calgaryból.

Next

/
Thumbnails
Contents