Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-09 / 8. szám
Világgazdasági környezet és a magyar gazdaság: tartós és változó irányzatok A világgazdasági környezet és a magyar gazdaság: tartós és tézet a Magyar Közgazdasági Társaság közreműködésével, változó irányzatok címmel tudományos ülésszakot rendezett az Közgazdasági élet rovatunkban most szemelvényeket adunk a elmúlt év végén Budapesten, a Konjunktúra- és Piackutató In- rendezvényen elhangzott előadások anyagából. Még mindig vannak tartalékai a gazdaságpolitikának Köves András témája: a külgazdasági környezet és a kibontakozási program. A szerző egyebek mellett rámutat, a kibontakozás és a hosszú távú fejlődés megalapozásának elengedhetetlen feltétele azoknak az okoknak az elemzése, amelyek a mai helyzetet előidézték. Egy hazai tanulmány az 1945 utáni magyar gazdaság- politika legnagyobb hibáján nak azt tekinti, hogy 1973 utón a világgazdasági helyzet radikális megváltozásából nem vonta le a szükséges következtetéseket és nem korlátozta a gazdasági növekedést, ami az cdósságállomány gyors felhalmozódásához vezetett. E hiba minden súlyossága ellenére sem feledkezhetünk meg arról,, hogy a 80-as évek restrikciós politikája során tovább romlott a helyzet, a restrikció alapvető céljait nem Sikerült elérni, a konszolidáció közét 10 év után sem tény, hanem feladat, amelynek megvalósításához nehezebb . körülmények között kell hozzálátnunk, mint amelyek az elmúlt évtizedforduló magyar gazdaságát jellemezték. A gazdaságpolitika •— számos fontos részintézkedés el .• lenére - igazából a 80-ás években Sém vállalta fel a stratégiai irányváltás feladatát, ami pedig a belső’ és á külső feltételek radikális megváltozása miatt elengedhetetlen lett volna. Épp ellenkezőleg: a legfontosabb döntések és határozatok a kontinuitás jegyében születtek. Egyre szaporodott az olyan döntések és elhatározások száma, melyeket a politikai vezetéstől a kormányon keresztül a végrehajtó apparátusig bezárólag senki sem vállalt, senki sem tartott igazán jónak, — legfeljebb olyannak, aminél születhetett volna sokkal rosszabb is. Az elfogadott, törvényerőre emelt tervek nemcsak nem teljesültek (ez nemcsak a 80-as évek és nemcsak a magyar tervezés sajátossága). hanem elfogadtatásuk pillanatában is nyilvánvaló kellett legyen a gazdaságpolitikusok és a tervezők számára, hogy nem is teljesülhetnek, hiszen nem a gazdasági helyzet és a lehetőségek reális számbavételén, hanem olyan, a köz- gazdasági elemzést mellőző, többnyire politikai elvárásokon alapultak, amelyeket a gazdaságpolitika és a tervezés nem tudott vagy nem akart következetesen elutasítani. Ebben a helyzetben a központi irányítás elsősorban a vállalati tevékenység egyre szerteágazóbb, áttekinthetetlenebb és állandóan változó szabályozásával igyekezett a kitűzött népgazdasági célok elérését lehetővé tenni. Ez azonban jórészt eredménytelennek, diszfunkcionálisnak bizonyult: nemigen tudta elejét venni azoknak a vállalati törekvéseknek, amelyek a mak- roökonómiai, (elsősorban a külgazdasági) egyen'úlyt veszélyeztetik és megbontják, de képes volt olyan követelményeket érvényesíteni a vállalati szférával szemben, amelyek azt viszont megakadályozták, hogy a termelési struktúra az exportorientáció deklarált céljának' megfelelően változzék. A gazdaság minden szereplőjét dezoíganizálta, hogy o gazdaság tényleges működési rendszere egyre inkább eltér attól, amilyennek hivatalosan leírták. Az utóbbi időben megerősödtek azok az elképzelések, amelyek a kibontakozás elengedhetetlen feltételeként fogalmazták meg azt, hogy az immár közel egy évtizede tartó lassú, fokozatos romlás után a fogyasztásnak, az életszínvonalnak a következő években jelentősen csökkennie kell. Ez feltehetően valóban elkerülhetetlennek bizonyul. De a fogyasztás további korlátozása önmagában semmit sem old meg azok közül a problémák közül, amelyek a magyar gazdaság általános teljesítményromlását okozzák. Ellenkezőleg, amennyiben a csökkenő reálbéiek és a visz- szaeső életszínvonal teljesítmény-visszatartást vált ki, további akadálya is lehet a kibontakozásnak. Meggyőződésünk szerint a gazdaságpolitikának — a sokéves késlekedés ellenére - méa mindig vannak olyan tartalékai, amelyekhez hozzá lehet és kell nyúlnia, ha határozottan irányt vesz a konszolidációra. Ezek a tartalékok elsősorban nem a fogyasztás és a felhalmozás arányának megváltoztatásában vannak, hanem a gazdaságpolitikai felülvizsgálásban. Miközben Magyarországon szóban deklarálták az exportorientált fejlesztéspolitikát, mindmáig lényegében az ellenkezőié történik: azoknak a pénzeknek, amelyek valóben szolgálhatnák az exportorientációt, nagyon jelentős része olyan célokra kerül befektetésre, amelyek ellentétesek a exportorientáció céljaival. Két dologra kell utalnunk: egyrészt a gazdaságfejlesztés továbbra is nyersanyagcentrikus voltára, (a fűtőanyagipari, a nyersanyag- és alapanyagipari beruházások túlsúlyára az ipari beruházásokon belül), ami világgazdasági szempontból indokolatlan, és ami ezeknek az ágazatoknak a hazai feltételrendszeréből különösen nyilvánvaló. Másrészt, ezzel szoros összefüggésben azokra a részben belföldi, részben nemzetközi együttműködésben megvalósuló, elsősorban energetikai fejlesztési projektumokra, amelyekről éppen az elmúlt 2-3 évben hozott véglegesnek tekinthető döntést a macyyaV gazdaságpolitika. Ezek a beruházási irányok úgy teszik lehetetlenné az exportorientált fejlesztést, hogy közben egy jottányit sem hozzák közelebb deklarált céljuk elérését: a kiegyensúlyozottabb energia- és nyersanyaghelyzet megteremtését. Ügy gondoljuk, csak ennek a politikának a felülvizsgálatával lehet elkerülni azt a radikális életszínvonal-csökkenést, amit a magyar gazdaságpolitika különben elkerülhetetlenül magára vállal. A gazdaság (fejlesztés-) politikai felülvizsgálaton nem pusztán azt értjük, hogy e hagyományos prioritások helyett más ágazatok vagy másfajta célok élvezzenek elsőbbséget az erőforrások elosztásában. Azzal pedig semmiképpen sem tudnánk egyetérteni, hogy az újfajta prioritásokat ugyanazzal az eszköztárral igyekeznének érvényesíteni, mint a régieket. A fejlesztéspolitikai felülvizsgálat másfajta intézményeket és mechanizmusokat, az állam és a vállalat másfajta viszonyát, a gazdaság nyitottságának jelentős növelését, a piaci viszonyok fejlesztését is magában foglalja. A világgazdasági trendek elemzése kevés fontosabb következtetést sugall, mint azt, hogy a gazdasági feltételek és a gazdaságpolitikai célok megváltoztatása megköveteli a korábbi feltételek és célok érdekében létrejött intézmény- rendszer átalakítását. Jóllehet, itt most a közeljövő szükséges döntéseiről van szó, a tapasztalatok azt mutatják, ezeknek a döntéseknek a meghozatala vagy elmaradása 15-20 évre, vagy még hosszabb időre is nagymértékben determinálhatja a magyar gazdaság fejlődését. Ahogy az 50-es évek gazdaságpolitikája sok tekintetben meghatározta a következő évtizedek gazdasági fejlődését, strukturális és hatékony- sági gondjait, ahogy az 1973 utáni gazdaságpolitikai felülvizsgálat elmaradása okolható az adósságállomány gyors növekedéséért, amiből a kiutat máig sem sikerült megtalálni, úgy függ az ezredforduló körüli magyar gazdasági fejlődés attól, hogy az említett mai problémákra megszületik-e a reveláns gazdaságpolitikai válasz. Á pénzforgalom a hatékony gazdasági élet alapvető szabályozója A magyarországi pénzügyekkel foglalkozik Tardos Márton. Többek között megvizsgálja a monetáris politika helyzetét az új — a piacgazdaságra jellemző — bankrendszer kialakulása után, rámutatva a bankok piaci magatartását fékező tényezőkre, amiből sokféle tanulság vonható le. Az 1968-as, az 1979-es és az 1985-ös változások, sőt az 1987-es bankreform — úgy tűnik —, kevésnek bizonyult ai pénz szerepének hatékonysági szempontok alapján indokolt előtérbe kerüléséhez, és ezzel összefüggésben a központ helyzetének mélyreható átalakulásához. így a tapasztalatok alapján a hatékony szocialista piac megteremtését illető kétkedés nem jogtalan. Ennek ellent-, mond azonban a közelmúlt! másik tapasztalatából eredő követelmény. Az ország helyzete ugyanis éppen a meg« valósított fordulatok gyengeségei miatt nem alakult elfogadhatóan. A társadalomnak a hatalmi struktúra átalakulásának visszarendezéséért nagy árat kellett fizetnie, és ha ez továbbra is ígyf alakul, akkor az ebből eredő bajok, a relatív gazdasági elmaradás, az életfeltételek romlása csak fokozódhat. A gazdasági sikerhez valóban sokirányú változásra van szükség. A hatékony gazdálkodás megteremtésének előfeltétele, hogy a központi keresletszabályozás nehéz feladatában előrelépjünk, hogy a pénzkibocsátást az erőforrár sok kihasználásával összhangba hozzuk, és hogy ezzel harmonizáljuk a költségvetés alakulását is. Ez azonban csak akkor járhat eredménynyel, ha a politika nem akadályozza meg, nem semlegesíti a szabályozott pénzmeny- nyiség körforgásából adódó konfliktusokat, ha létre tudja hozni, hogy az üzleti bankoki és a vállalatok tulajdonosai felelőséggel döntsenek a rájuk bízott eszközökről, és az abból adódó gazdálkodási é& személyi következtetéseket levonják; ha biztosítva van, hogy a gazdálkodók esetleges veszteségüket tudomásul vehessék, ne kerülhessenek olyan csapdába, amikor elveszett vagyonok nominális fenn-í tartására kényszerülnek, mint ahogy ezt a befagyasztott hitelek esetében ma még az új, hatékonyságra orientált kereskedelmi bankok is teszik. Nem lebecsülhető előfeltétel az sem, hogy a fizetőképes keresletért való versenyben a jelenleginél lényegesen nagyobb szabadságuk legyen az árak és a bérek meghatározása terén. A piacorientált reform sikeréhez szükséges feltételek megteremtése — az Ország- gyűlés ellenőrzése mellett — a kormány feladata. A megoldást azonban további ellentmondások is súlyosbítják: egyrészt az, hogy egypárt- rendszerű államban kell a hatékony pénz- és piacgazdálkodás által megkövetelt, a kormány hatalmi önkorlátozását jelentő változásokat meg4 valósítani, másrészt hogy Magyarországon most a további reformlépések igénye olyankor merül föl, amikor a gazdaságirányítási rendszer átalakítása már húsz éve napirenden van anélkül, hogy a pozitív változások átütő sikerhez vezettek volna. Végül, hogy a változások előfeltételeit már nem lehet kizárólag a beruházások további csökkentésével és további külföldi hitelfelvételekkel előteremteni,—a költségeket részben vagy egészben a lakosság fogyasztásának csökkentéséből fedezni. így a társadalmi stabilitást, fel- emelkedést jelentő hatékony piac megteremtése szembe került a politikai érdekérvényesítő képességében amúgy is korlátozott állampolgárok, illetve egyes társadalmi csoportok közvetlen, rövid távú érdekeivel. Az indokolt szkepszis és kétségek mindazonáltal nem teszik feleslegessé, hogy mai tapasztalataink ismeretében, újból leszögezzük a pénz és a piac által szabályozott szocialista gazdaság, ezen belül a hatékony bankrendszer szükségességét. A szovjet reform magyar vonatkozásai A Szovjetunióban folyó reformlépéseket veszi számba és értékeli tanulmányában Munkácsy Gyula. Ezzel kapcsolatosan fölöttébb érdekesek a ,, magvar vonatkozások'1,' vagyis hogy a szovjetunióbeli változások milyen hatással lehetnek ránk. Magyar részről aktívan támogatnunk kell a szovjet, megújulási törekvéseket, már csak azért is, mert ezek nélkül saját kibontakozási lépéseink is csak féllábasak lehet-, nek, ha nincsenek egyenesen kudarcra ítélve - szögezi le a szerző. — Az új eszmékért, folytatott küzdelem azonban' nem jelentheti a végig nem gondolt, a pillanat szülte érdekek által kialakított, hosszú távú együttműködési aktusok szentesítését egy olyan időben, amikor a piaci instrumentumok még messze nem fejtenek ki kellő szabályozó, terelő hatást. Ilyen pillanatnyi indítéka lehet például, magyar részről egy vegyes vállalat alapításának a kontingenskeretek áttörésének szándékával. Az ilyen törekvés nagyon szépen és reform- szerűen hangzik, valójában azonban mindaddig, amig a piac nem befolyásolja megfelelően a folyamatokat, a kontingensek az áruforgalmi egyensúly alakításának nélkülözhetetlen eszközei maradnak. A szovjet vállalatok szocialista és nyugati partnerei egyaránt megfigyelnek olyan jelenségeket: a szovjet fél hajlandóságát az újszerű együttműködési konstrukciók kialakítására nemegyszer az a szándék befolyásolja, hogy felettes szerveiknél ezáltal „jó pontokat" szerezzenek. N. Lo- puhova, a moszkvai KGST Szocialista Világgazdasági Intézet munkatársa a szovjet Uralmas és a csehszlovák Skoda által létesített vegyes vállalat példáján ítéli el az az - általa megszokottnak, nevezett - gyakorlatot, hogy a szovjet fél nem készít előzetes általános felmérést egy ilyen vállalkozás műszaki-qaz- dasági megalapozottságáról, és nem végzi el a szükséges konkrét hatékonysági számításokat sem. Persze könnyű a termelőket, a vállalkozókat elmarasztalni, de nehéz a reális gazdaságosságról ítéletet mondani egy olyan időszakban, amikor nemcsak a Szovjetunióban, hanem a többi szocialista ország döntő többségében is sok minden átalakulóban van, megkövese-.1 dett értékítéletek adják át helyüket újaknak. Csak egy konkrétumot ragadunk ki, ami a közös vállalkozások gazdaságosságát illeti: még- csak most van alakulóban az árkoncepció, az árrendszer. Látszatra egy adott fél számára nem perdöntő, hogy partnere milyen megfontolásokból bocsátkozik kooperációs, közös vállalkozási kapcsolatokba. Sőt, számára még előnyösnek is tűnhet, hogy a partner lazábban kezeli a gazdaságosság, saját hosszú távú előnyei kérdését. A valóságban ózonban csak azok a közös vállalkozások számíthatnak szilárd perspektívára, amelyek mindkét fél jól megfontolt érdekein alapulnak. Az a körülmény azonban, hogy a szovjet vállalatok gazdaságos- sági orientációja nem megfelelő, egyáltalán nem jelenti, hogy az új feltételek között ne képviselnék saját érdekeiket sokkal aktívabban a korábbiaknál. Csupán azt jelenti, hogy ezek az érdekéró vényesítési törekvések esetenként mechanikus formát öltenek, Tpéldául egyfajta, nem piaci megfontolásokon alapuló, elvont világpiaci színvonalra való törekvés igényét). Idézett cikkében Lopuhova is igen erélyesen buzdítja a; szovjet vállalatokat érdekeik Jjövetkezetesebb érvényesítésére. Ennek fontos területe az árpolitika. Mint áIIltja. az elmúlt időszakban helytelen arányok alakultak ki a f e I dolgozott áruk cseréjében annak folytán, hogy az olajár- robbanások során elszenvedett árveszteségeiket a Szovjetunió szocialista partnerei saját termékeik órának emelésével igyekeztek (részben) ellensúlyozni. Ami a szovjet—magyar, és általában a KGST-országok közötti gazdasági kapcsolatok jövőjét illeti, nem lebecsülve e kapcsolatok bilaterális és multilaterális szabályozásának autonóm, jelentőségét sem döntően mégis azt tartjuk: merre mennek és hová jutnak az egyes országok belső gazdasági reformjai. E téren még sok a bizonytalanság. Élelmiszer-kivitel Á nyers és feldolgozott termékek ésszerű kombinációja Éliás András és Újhelyi Ta* más közös előadásukban a magyar élelmiszergazdaság exportlehetőségeivel foglalkoznak, különös tekintettel a világgazdasági környezet tartós és változó irányzataira. Alapvető törekvésnek és követelménynek kell tekinteni a termőföldben adódó termelési lehetőségeink körültekintő, ésszerű és legteljesebb kihasználását, hogy lehetővé váljék olyan termelés-, és ezáltal olyan exportszerkezet kialakítása, amely a legnagyobb nettó devizahozamot teszi lehetővé az egységnyi devizára jutó legkisebb hazai ráfordítás mellett. Ez önmagában is a feldolgozott, a nagyobb hazai értékel tartalmazó termékek külpiaci értékesítési lehetőségének legteljesebb kihasználására ösztönöz; mindaddig, amíg a világpiac felveszi és elismeri a hazai ráfordítást, nein a nyers, hanem a speciális, a magasan feldolgozott élelmiszerek kivitelére kell törekedni. Ez értelemszerűen a világpiaccal való közvetlen kapcsolatot, a termelésben a rugalmasságot, a termelésfeldolgozás, az értékesítés, va-, lamint az infrastruktúra közötti nagyobb összhangot tételezi fel. Ismerve a magyar népgazdaság, ezen belül az élelmi-, szergazdaság piaci alkalmazkodóképességét, s a devizakitermelési kényszert, elkerülhetetlen természetesen, hogy hosszú ideig ne a nyers, elsődlegesen feldolgozott ter-i mékek termelésének egészséges összhangját szorgalmazzuk, illetve keréssük. Ebben, az esetben tehát nincs olyan alternatíva, hogy nyers vagy1 feldolgozott termékek exportját helyezzük előtérbe, hanem a vevők, s ezen keresztül az) értékesítési lehetőségek kihasználása esetünkben széles export nomenklatúrát, valamint a nyers és feldolgozott termékek ésszerű kombinációját tételezi fel. Természetesen nem mondhatunk le arról, hogy fokozatosan megteremtsük a nagyobb részben feldolgozott termék exportnövelésének feltételeit. Rovatszerkesztő: MIKLÓSVARI ZOLTÁN HÉTVÉGE 1988. január 9., szombat
