Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)

1988-01-09 / 8. szám

H

úsz éve kisiparos, s ismeretségünk is legalább ennyi idős. Igaz, még az „állami” szektorban dolgozott annak idején,

— Miért váltott?

— Mert reménykedtem: több munkával, több felelősséggel többet is lehet' keresni. És persze, legyek a magam ura, hozzá nem értő emberek ne dirigáljanak . . .

Beszélgető partnerem autószerelő. 1967-ben mestervizsgát tett és műhelyt nyitott a Felsőbalokány utcában. Mit műhelyt?! Egyaknás, egyajtós kis javítót, egy korábbi húsfüstölőből. Úgy gondolta, csak autó-villamossággal fog foglalkozni, de hamar rájött, abból nem lehet megélni. Mindent csinálni kell, mindenhez illik érteni. A javítástól a karosszéria-munkákig, a kárpitozástól a szélvédőcseréig.

— Nem volt könnyű bejáratni egy műhelyt. . . Most, hogy érzi magát?

— Sehogy. Néha a guta kerülget. Néhány szép, átmeneti esztendő, ha teszik prosperitás után leült ez a'szakma. Mind az állami, mind a maszek fronton. Már félek, ha bejön ide az udvarra egy kocsi, hogy mit kell csinálni vajon, lesz-e hozzá alkatrész, avagy nem. S 99 százalékban nincs. Lehetetlenné teszi az embert az anyaghiány. Munka kell, mert abból élek. De vajon nyugodt lelkiismerettel vállalhatok-e egy javítást? Meg tudom-e szerezni az alkatrészt? És hogyan? Két napot rohangálok filléres cucc után, és vajon ezt milyen alapon tudom megfizettetni? Vagy drótozni-foltozni . . .

— ... és ha közbejön valami? Műszaki hiba miatt árokba megy a tulaj, megkérdik: Ki csinálta legutóbb?

— Idegjáték.

— Ebben él egy autószerelő kisiparos, s ha egy kicsit érdekli az embert a környezete, a tágabb világ, nyilvánvaló a következtetés: még rosszabb lesz. Az alkatrészellátás biztosan romlik. Az autópark meg öreg.

— Nem vágyom én sokra. Engem úgy ismernek, aki nem igen flancol, aki szereti a munkáját. Ebben az olajos ruhába jövök be a műhelybe, s ebben is megyek haza. A fiam is itt dolgozik mellettem, itt inas. De kérdem én, vajon jól döntöttünk? . . .

Próbálok ellent mondani:

— A vállalkozásba az is beletartozik, hogy megbukhat az ember . . .

— Ha csak rajtam múlna a dolog! — Akkor rendben van. De néha úgy érzem, mintha semmi közöm se volna az egészhez.

Példát mond. Ezentúl minden megszerzett 100 000 forintjából 30 százalék elmegy vállalkozási adóba, 28 800 az SZTK-járulék és 24 000 a bérlemény, ahol a műhely van. Könnyű kiszámolni, hogy mi marad . . .

De ha csak ez volna! Ha egyszer belátna ebbe az egészbe! Most nem az alkatrészekért járó csúszópénzekre apellálok — mert ugye a boltosnak is meg kell élnie —, s nem is a különböző láthatatlan kiadásokra, ami miatt az ember kénytelen a „kéz-kezet mos" hálózatba belefonódni . . . Régebben bejött egy kuncsaft, elbeszélgettünk, megengedtünk egy-két viccet. Ma már ez sincs. Jön, rohan, követelőzik, feljelentéssel fenyeget. Ha észreveszek a kocsin valami hibát, hogy mondjuk az egyik oldalon nem jól fog a fék, megjavíthatom. Odateszem a számlát, erre azt mondja: ki bízta meg magát ezzel! Ha nem javítom, megint csak kiabál: „Hót maga

__a mester, vaqy nemi? Ezt

se

m veszi észre?!..

*

__ Jó lenne, ha név nélkül

j

elenne meg az írás, — mondta Kálóczy Attila is mint előző beszélgetőpartnerem. — Hogy miért? . .. Mit lehet tudni? Félreértik az emberek.

__ Úgyis ráismernének?

H

iszen talán még országosan is az ön üzlete volt az első szerződéses trafik az országban. Vagy nem?

— Ez volt a start, ez a 613-as trafik. Lassan hét esztendeje.

Kálóczy Attila, a Pécsi Bőrgyárban, majd a Népművészeti Szövetkezetben dolgozott. Felesége keramikus, munkáit el kellett adni. Olvasta lapunkban a hirdetést, hogy a Sallai utcai kis trafikot kiadják szerződésbe, lehet pályázni.

— A licitálásnál én ráígértem a háromszorosát és elnyertem. Hogy miből fizettem? . . . Nem kellett fizetni, hanem öt év alatt a forgalomból törleszteni a vállaltakat. Aztán letelt az öt év, s újra pályázni, licitálni kellett a boltra, a már bevezetett üzletre. Minden előjogok nélkül. Illetve egyetlen kedvezmény: ha

ugyanannyit ígérek, mint a legtöbbet licitáló, akkor maradhatok . . .

— Maradhatott. ..

— Igaz. De jóval többért.

— Megéri?

__ Attól függ, hogyan érti.

N

agyon szeretem a boltot, a kuncsaftokat, azt a viszonyt, ami itt kialakult. Talán megA századforduló hangulatát idézi a Sallai utcai dohánybolt berendezése

győz: én az elmúlt hét év alatt ha három napot voltam szabadságon. Lehet, hogy rosszul látom, de félek, el ne veszítsem a törzsvásárlókat . . .

Kálóczy Attila reggel 8-tól

5-ig itt él ezen a 13 négyzet- méteren. Ekkora a trafik. Egyetlen szellőzése, ha rányitja a vevő az ajtót. Többnyire a zárórát is kitolja egykét órával. Trafikos, egyszemélyes boltban a maga ura. Dohányáru, papíráru, édesség, kozmet'ka, dísztárgyak, képeslapok, bélyegek és egyéb ilyen-olyan szuvenírcikkek között. Tavaly átalakította a boltot. Most a századforduló idei trafikokra emlékeztet a DS18 (Dohánybolt, Sallai u. 18.)

— Rendeztem itt alkalmi kiállításokat is. Volt ólomkatona- és. kártyabemutató.

Elneveti magát:

— Szálanként is árulok cigarettát, mint a századfordulón ...

— Előgyakorlat nélkül vágott bele, nem fél a csődtől?

— Szeretem az izgalmas dolgokat. Ha nem látni az események végét. . . Még ha abszolút irreális dolgokról is van szó. Belevágok, véghez viszem. Izgat a dolog, mire képes az ember. Próbára tenni önmagát, ön hogy van vele?

— Most én kérdezek.

— Akkor annyit: nem a pénz a minden. Ezt máshol is meg tudnám keresni, még az állami kereskedelemben is, ahogy hallom. Most a másodszori pályázat adott még öt évet, s utána már nem biztos, hogy itt leszek ... Lehet, hogy ismét nulláról kezdem. A lényeg: a magam ura vagyok.

Órájára néz, siet. Megkért valakit, hogy helyettesítse, de nem érzi jól magát, amíg ismét nincs ott a 13 négyzetméteren. Búcsúzóul megjegyzem: állítólag a maszek-világ amolyan „idegjáték".

Tizenhét évig volt állami alkalmazott, 5 éve egy magán gmk-tagja, alapítója. Régen volt, igaz sem volt, de az első 17 év is megszépült. Pedig éppen azért váltott, mert úgy gondolta, hiába dolgozik, jól, többet mint a társa, legfeljebb egy százassal kap többet a hónap végén. Akkori főnökének a tanácsa ma is rosszízűén hat: „Fogd vissza magad, fiam .. ." Meggyőződése volt: lehet másképpen is jobban is csinálni azt, amit a vállalatnál félgőzzel tesznek.

— Ma öt év után?

__ Még mindig így érzem.

I

lletve szeretném így érezni. Tudja, mi a legnagyobb gondom? Ugyanaz, ami a vállalati szférában is: nem tudni, hogy mit hoz a jövő. Az öt év alatt egy sem akadt, amikor ne „rendezték" volna az adókulcsokat, ne emelték volna az SZTK-t. Minden évben többet kellett dolgozni ugyanazért a pénzért. De ne higgye, hogv ez zavar. Az állandó bizonytalanság, hogy máról-holnapra élek, hogy semmi garanciát nem kapok. . . Már le kéne a munkákat kötni, anyagot kellene vásárolni. De hogyan?

— Megvan az új adótörvény ...

— Ne higgye, hogy az új adótól félek, általában az ilyesminek nagyobb a füstje, mint a lángja. A bizonytalanság sokkal rosszabb. Meggyőződésem, hogy 100 gmk-ból 80 bezárja a kaput. Nem tudnak fönnmaradni.

— Korábban beszélt valami büntető adóról?

— Én neveztem így el. Eddig úgy volt, ha egy állami

cég gmk-val dolgoztat, köteles a kifizetett összeg 20 százalékát befizetni az államkasz- szába. Ezt két éve vezették be. És közben mindenhol azt olvasom: szükség van ránk,

a vállalkozásra, a kezdeményezőkre, azokra, akik nem várva a sültgalambra saját maguknak teremtenek munkahelyet. És még valami. A társadalombiztosítási hozzájárulásunk annyi, hogy abból s,a- ját orvost tudnánk becsülettel megfizetni. S mégis, akkor kapok csak táppénzt, ha 8 napnál hosszabb ideig vagyok beteg. Hét napért nem jár egy fitying sem. És 8 nap után sem a bevallott jövedelmemet veszik alapul, hanem a hasukra ütve, mondjuk nyolcezret! . . . Ilyent tudnék mondani egy tucattal. Szerintem nincs is olyan ember, aki eligazodik a gmk-kra vonatkozó szabályok között.

— A jövő?

__ Szeretnék tovább dolgozni, fönnmaradni, vállalkozni. Néha azt álmodom, hogy itthagyok csapot-papot, s elmegyek valami nyugis állásba, mondjuk parkőrnek, valami olyan helyre, ahol a 9 is lehet páos szám. De amikor fölébredek, kiver a veríték. Persze, van néha öröm is. Gmk-nk, az Energotherm gmk 200-as változatú, nagyteljesítményű alternatív égőjét bevizsgálták, minőségét kifogástalannak találva a napokban meaadták a gyártási engedélyt a Vasas Szövetkezetnek. Ezt mi csináltuk, mi fejlesztettük ki, benne a szellemi tőkénk. Ehhez persze tudni kell azt is, hogy ilyen alternatív égőt — gáz-olajégő — az evvel hivatásosan foglalkozó nagyvállalatok mérnök team-je sem tudott az asztalra letenni! Azt hiszem, joggal lehetünk büszkék rá . . .

Koz

ma Ferenc

Alternatív égő a 400 ágyas klinika kazánhálában

Egy különös könyv margójára

Befejezetlen forradalom

„A múlttal való gyökeres szakítás eredményeként jelent meg az az igény, hogy az újszülötteknek ne hagyományos neveket, hanem új neveket adjanak. Ezeket a neveket a forradalom vezetőinek családi, vagy keresztnevéből, lorradal- mi jelenségek és a lorradalma- sitott társadalom élete különféle összetevőinek elnevezéséből, csodálatos természeti jelenségek elnevezéséből, antik istenek nevéből képezik" — írja 1928-ban Szeliscsev, A lorradalmi korszak nyelvezete című munkájában.

Példákat is hoz. Vladilen, Vladlen (Vlagyimir lljics Lenin nevéből), Bugyona, Buharina, Sztálina. És Terror — becézve: Terrorka —, Kommunár, Szmena (magycrul: müszakváltás), Ok- tóbrina, Dekrétum . . .

A könyv, amelyből a fenti idézet származik, a legkevésbé sem deríti jókedvre az olvasót. Ellenkezőleg: szívszoronga- tó sorok olvastatják magukat, letehetetlenné téve a ße fejezetien birodalom című kötetet. Olyan könyv ez, amelyről az újságárusok ezt mondták, egy darabot sem fognak eladni belőle, most pedig hármasával veszik az emberek — ha egyáltclán kapható még. Talán a külleme alapján jósolták meg a fiaskót? Lehetséges, hiszen a címlap — ha szerepel is rajta (oroszul) a glasz- noszty felirat szinte semmiben sem különbözik azokétól a brossúrákétól, amelyek az elmúlt évtizedekben nagy számban és valóban eladhatatla- nul árasztották el a politikai kiadók könyvsátrait.

A Befejezetlen forradalom n.ás könyv. Váloqatás azokból a szovjet irodalmi művekből és visszaemlékezésekből, politikai megnyilatkozásokból, amelyek eddiq csak a zárt archívumok bennfentes látogatói számára voltak hozzáférhetőek. A szerkesztő, Szilágyi Ákos, és a kiadó, a Budapesti Művészeti Hetek és Szcbadtéri Színpadok Igazgatósága, az Egyetemi Színpadon rendezett irodalmi estek kibővített anyagát tárja nagy nyilvánosság elé. A szemelvények egy része a Szovjetunióban is csak a legutóbbi időkben láthatott napvilágot - a glasznoszty, a világosság szellemében.

Milyen szemlvényekről van szó? Hruscsovnak a XX. kongresszus zárt ülésén elmondott beszéde a Sztálin által konstruált perekről . . . Megtudhatjuk belőle, hogy a „Gazda” utasítására 1943. végén kitelepítették a Kalmük Autonóm Köztársaság teljes (!) lakosságát, és kitelepítették az összes karacsejevet. Nem sokkal később a teljes Csecsen-lngus Köztársaságot fölszámolták, a balkárokat pedik száműzték a Kabard-Balkár Köztársaságból. Sztálin személyesen adott utasítást a párt és a hadsereg vezetőinek tömeges likvidálására (383 ilyen listát hagyott jóvá). 1939. január 20-án a következő rejtjeles táviratot küldte ez NKVD vezetőinek.: „Az SZK(b)P KB felvilágosításként közli, hogy a fizikai ráhatás módszereinek alkalmazását az NKVD gyakorlatában 1937-től kezdve az SZK(b)P engedélyezte ... Az SZK(b)P KB úgy véli, hogy a fizikai ráha- . tás módszereit kivételes esetekben a iövőben is alkalmazni kell a nép ismert és cimeres ellenségeivel szemben, és

ezekben az esetekben mint megengedett és helyes módszert kell értelmezni."

A kínzást, a verést, a brutalitást. Az öngyilkossággal felérő vallomások tortúrával való kikényszerítését. . .

Lehetetlen megrendülés nélkül olvasni Buharinnak a letartóztatása előtt írt levelét. A levelet 1938-ban a felesége kívülről megtanulta, s amikor 1961-ben (!) visszatérhetett a száműzetésből, írásba foglalta.

Ribakovnak Az Arbat gyermekei című regényéből közölt részletek bepillantást engednek a korszak, s mindenekelőtt Sztálin gondolkodásmódjába. Képet kapunk, méghozzá magától Sztálintól, arról a Vi- sinszkijről, aki a koholt perek népügyészeként tette hírhedtté a nevét.

Paszternák levele Hruscsovnak; Andrej Szaharov néhány interjúja: Raszkolnyikov nyílt

levele Sztálinhoz; Trockij feljegyzése az SZKP Központi Bizottságához, amikor is leírja, hogy könyveket, poharakat végtak hozzá (1927-ben), a bizottság ülésén éppen azok, akik egy-egy keményebb szóért munkásokat zártak ki a pártból; Lenin levele a kongresz- szushoz Sztálinról; Trockij és Sztálin véleménye Lenin „végrendeletéről”; részletek a Doktor Zsivágóból . . .

Mondhatná valaki, hogy ezekkel a kuriózumokkal köny- nyű sikert aratni. De hát hogyan is állunk a kuriózumokkal?

Kuriózumnak tekinthető-e Engels 1853-ban írt levele Joseph Weydemeyerhez, amikor a levél már 1971-ben megjelent Magyarországon a Marx- Engels művei 28. kötetének 549. oldalán? Ebben a nem kevéssé meglepő sorokat olvashatjuk :

„Úgy rémlik nekem, hogy pártunk, valamennyi többi párt tanácstalansága és erőtlensége folytán, egy szép napon kormányra kerül majd, hogy végül is megvalósítsa azokat a dolgokat, amelyek közvetlenül nem a mi érdekünket, hanem általános forradalmi és sajátságoson kispo'gári érdekeknek lelelnek meg: ilyen helyzetben azután, amikor a proletár néptömegek hajtanak, a saját, többé-kevésbé tévesen értelmezett, a pártharcban többé-kevésbé szenvedélyesen előtérbe tolt nyomtatott kijelentéseink és terveink pedig megkötnek bennünket, olyan kommunista kísérletekre és ugrásokra kényszerülünk maid, amelyekről mi magunk tudjuk a legjobban, mennyire nem érkezett még el az idejük."

Rosa Luxemburg pedig - egy szintén nem kuriózumnak tekinthető könyvben -, a következőket írja:

„Szabadság csak a kormány hívei számára, csak egy párt tagjai számára — bármily sokan vannak is -, nem szabadság. S a szabadság mindig a másként gondolkodók szabadsága. Nem az, igazságosság' fanatizmusa miatt, hanem mert minden, ami a politikai szabadságban éltető, gyógyító és megtisztitó, ezen a lényegen fordul meg, és hatása csődöt mond, ha a szabadság kiváltsággá válik." (Rosa Luxemburg: Az orosz forradalomról (1918) Gondolat Kiadó, 1983).

Aligha tévedek nagyot, ha azt mondom: ezek a sorok adják indokát, miért is kell ma, ilyen feszült gazdasági és részben politikai viszonyok között egy ilyen „csüggesztő”, „lefegyverző" könyvet kiadni. Amely a szocializmus eddigi építésének tévútjaira, bizonytalanságaira, aránytévesztéseire hívja fel a figyelmet. Olvasnunk kell, mert a dolgok „gyógyító és megtisztító" szabad kimondása az egyetlen biztosíték arra, hogy ez az elméletileg remekül kitalált eszme - a szocializmus —, a gyakorlatban is megvalósulhat egyszerre.

Amíg olyan fenyegetések dörögnek, mint hogy „Mi vagyunk az elit, és nem fogtok bennünket tönkretenni. Nincs hozzá erőtök. El fogjuk szakítani az átalakításotok vékony vitorláját. Hát csak ne lelkesedjetekI" (egy pártvezető-fe- leség tollából a Moszkovszkaja Pravdában), addig van félteni való ezen a törékeny, a reformkorszak első perceit számolgató szocializmuson.

Hogy miért e könyv? Hogy tanuljunk a múltból. Abból a korszakból is, amelyet sztálinizmusként ismert meg a világ, s amelynek határai még nem húzódnak messze.

Havasi János