Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-09 / 8. szám
Még nincs jogszabály az építési kölcsönökröt Évkezdet az OTP-néi Bak Imre kiállítása a Pécsi Négy tojásból rántotta -- 10 forintos vacsora Várakozó állásponton a valutatulajdonosok Teletextes információs szolgálat Galériában Bak Imre festőművész kiállítása nyílt meg tegnap délután a Pécsi Galériában. Az új év első tárlata a művész legutóbbi öt évi munkájába ad betekintést. A február 14-ig megtekinthető kiállítást Lantos Ferenc festőművész nyitotta meg. Képünkön Bak Imre Ismert történet III. (1984) című festménye látható. A hónap tüzei Rakéta a lakásban Az elmúlt december kellemes meglepetéssel szolgált, már ami az ünnepi alkalmakkor keletkezett tüzeket illeti. Karácsony teljesen csendes volt. Szilveszter azonban meghozta a maga kellemetlen kőzjátékát. Hogy mindjárt ennél maradjunk, a legkülönösebb eset Siklóson volt: egy, tulajdonosai által magára hagyott lakásba az éjszakai órákban az erkélyojtó üvegjén keresztül „hívatlan látogató” érkezett: egy jelzőrakéta. A szép fényű, ám játékszernek aligha nevezhető holmi a szobában robbant, begyújtotta a berendezést, a lakásban 40 000 forint kár keletkezett. A hónap legveszélyesebb tüze Pécsett volt, a Kertvárosban: 21-én az egyik Csontváry utcai ház nyolcadik emeletén a tulajdonos úgy döntött: felgyújtja lakását- A megyei tűzoltóság szakemberének véleménye szerint „elképzelni is nehéz, mi lehetett volna ebből. Ha a láng elkapja a közművezetékeket, a feljebb levő két emelet minden bizonnyal kiég . . így csak 70 000 forint volt a kár, de a közveszély okozójának felelnie kell tettéért. Decemberben egyébként összesen 26 tüzet jeleztek a megyében, ebből 14-et utólagosan. Közöttük ily módon azt is, ami halálos tragédiával járt: Véméndről 17-én, a kora reggeli órákban jelezték: tűz volt az egyik házban. A vizsgálat kiderítette, hogy a kályhából kipattanó parázstól fogott lánaot a szobaberendezés. Az itt alvó 83 éves asszony volt a múlt év baranyai füzeinek utolsó halálos áldozata. Az összkár meghaladja az 1 115 000 forintot, ebből két tűz jeles összeggel részesedik: december 11-én a Volán egy Ikarus 266-os busza gyulladt meg fékhiba miatt, a hátul keletkezett tűz hamarosan átterjedt az egész kocsira, a jármű teljesen kiégett. A kár 300 000 forint. Ugyanekkora veszteséggel járt a pécs-cser- tetői szőlőhegyen december 23-án éjszaka keletkezett tűz. Egy hétvégi ház kéményébe épített gerenda kapott lángraA keletkezést okok változatosak — kiderült ez az eddigiekből is —, vezet ebben a hónapban is az elektromos meghibásodás, az építési hiba, a tüzelőberendezések nem szabályos használata, felügyelete. Nem maradhatott ki most sem a dohányzás: 31-én volt az miatt tűz, az ágyban fekvő dohányos ugyan nem sérült meg, de a tűz a berendezésben 17 000 forint kárt okozott. M. A. Az elmúlt hetek sorállásaihoz, tülekedő forgalmához képest szinte kihalt most a pécsi takarékpénztár tágas csarnoka. Dr. Horváth Lászlóval, az OTP Baranya megyei igazgatójával és helyettesével, M/nk Antalnéval az óesztendő tapasztalatairól, az új kezdetének első tennivalóiról beszélgetünk. Az 1987-es esztendő második fele minden bizonnyal emlékezetes marad a pénzintézet dolgozói számára. A kormány által bejelentett gazdasági intézkedések még tervezeti formájukban is alaposan megmozgatták a pénz- és ingatlanpiacot. Ez az OTP-nél egyebek között a betéti állomány csökkenésében nyilvánult meg.- Májusig emelkedett a betétállomány, nagyjából abban az ütemben, ahogy az előző években megszoktuk. A nyár elejétől kezdve azonban — összegszerűen — sokkal több volt a kivét, mint a betét. Szeptember—október hónapban soha nem tapasztalt mélypontra jutottunk el. Az év végére azonban ez a folyamat megállt, szerény mértékű növekedés következett be, így a kamatjóváírással együtt . 250 millió forint betétemelkedéssel számolhattunk — mondja az igazgató. A stabilizálódáshoz hozzájárult az is, hogy novemberben az OTP iaen kedvező feltételű saját kötvényt bocsátott ki, amelynek nagy volt a keletje. (A Takarékpénztári kötvényt 7 éves lejáratra 12 százalékos kamatoskamat-fi- zetés feltételével bocsátották ki; ez 17 százalékos folyókamatnak felel meg.) Nagy volt a mozgás az átutalási betétszámlákon is. Az 5 százalékos kamat sokakat átcsábított ehhez a takarék- pénztári formához azok közül, akik eddig látra szóló betétként kamatoztatták a pénzüket. Az OTP-nél ma mór mintegy negyvenezer átutalásos betétszámlát kezelnek, a gépesítés ellenére sajnos még mindig sok-sok kézi munkával. Az útlevélrendelkezések hatására ugyancsak megélénkült a BC-számlaforgalom. Az adóügyi jogszabályok pedig a pénzforaalmi számlákat nyitó és kezelő személyzetnek adtak jelentős többletmunkát. A pénz elértéktelenedésétől, az erős áremelkedéstől való félelem fölpezsdítette az inFILMJEGYZET Megnézi az ember a Lili Mariéért című 1980-ban készült Fassbinder-f ilmet, s nyomban indíttatást érez utánanézni a magyar Mephisto születési évének — részint környezete nyomására. Nos, Szabó István filmje egy évvel későbbi. Mert közös bennük, hogy mindkettő a náci fasizmus időszakában játszódik, s mindkettő főhőse művész; Szabónál színész, Fassbindernél énekesnő. A hasonlóságoknak ezzel vége is, mert például a Mephisto hőse egy hisztérikus, nárcisztikus pszichopata, addig a Lili Marleené egy ugyan nem túl tehetséges, de egyébként teljesen normális ember. Annyira normális ember, hogy nő létére férfit szeret, a szerelem aktusában a „misszionárius" pózt részesíti előnyben, s szerelméért mindent megtesz, még az életveszélyt is vállalja. Tojásleszedés a baksaj Ezüstkalász Termelőszövetkezet baksai baromfitelepén Fotó: Proksza László T ojásdömping gatlanpiacot. A takarékpénztár szabad forgalmazású lakásállományáért szinte késhegyre menő küzdelem folyt. Az elmúlt években általában öt-hat készpénzes vevő jelentkezett a fölajánlott lakásokra, most ötször-tízszer ennyi. Ugyancsak megnőtt az építkezési kedv - legalábbis az építőanyagok beszerzéséig — ami a kölcsönforgalomban jelentett nagy ugrást. A tataro- zási és építési kölcsönök feltételeit módosító jogszabály — beszélgetésünk időpontjáig — még nem jelent meg, ezért új kölcsönkérelmeket egyelőre nem tudnak elbírálni. A jogszabály megjelenése után — cmi néhány napon (héten?) belül várható — kellő átmenetet biztosítanak a régi és új hitelformák között. (Ez azt jelenti, hogy február 28-ig, bizonyos feltételekkel, a tavaly megindított ügyekben mód lesz arra, hogy az adós válasz- szón: a régi vagy az új feltételekkel kéri-e a hitel folyósítását.) Ami az idei esztendőt illeti: az intézet vezetői szerint a valutatulajdonosok egyelőre csak érdeklődnek a külön utazási számla iránt. Az év első napjaiban mindössze féltucat polgártársunk szánta rá magát, hogy kisebb-nagyobb összegű valutáját legális számlára helyezze. A bizalmatlanság feltételezhetően arra vezethető vissza, hogy a külön utazási számla nyitását határidőhöz kötötték. Ami bűncselekmény előtte, bűncselekmény utána, miért volna biztonságos pénzügyi művelet a köztes időben? - kérdezik sokan. A szakemberek szerint azonban a kételyeket sikerül majd eloszlatni, és a terminus vége felé megindul a valuta bankba áramlása. Figyelemre méltó újdonság az OTP berkeiben, hogy néhány héten belül teletextes információs szolgálat indul a Rákóczi úti székházban, valamint a mohácsi OTP-fiókban. Bármely üzletággal kapcsolatban gazdasági információt kérhetnek az ügyfelek a képernyő mellett ülő bankszakembertől. Tervezik a közeljövőben az adószámlák, a takarékcsekkek és a hagyományos csekkszámlák helyi számítógépes kezelését, továbbá — de ez már a távolabbi jövő — az azonosító csekk-kártyák bevezetését. Mindkét film a művész és a hatalom viszonyáról szól, mégsem lehet összehasonlítani őket, mert ezen az alapon egy kalap alá kerülhet a Rómeó és Júlia, valamint a Love Story is. Míg a Mephisto azt sugallja, hogy az ember minden egyéniségétől megfosztatik, s bábbá degradálódik a „totális” hatalmi viszonyok között, addig a Lili Marleen arról szól, hogy az embernek bármilyen körülmények között van választási lehetősége; míg az egyik arról győzködik, hogy az egyén alkatrészévé válik egy embertelen gépezetnek, addig a másik arról, hogy aki közreműködik, még nem feltétlenül közreműködő, akarat nélküli közvetítő nem gépelem. Igaz, az egyik hős kizárólag sikerre tör, s ebben nem különbözik a gépezettől, melyKét évvel ezelőtt, 1986 telén 4 forintba került egy darab tojás Pécsett. Épp az idő tájt járt itt a mezőgazdasági miniszter, aki nyílt plénumon kérte fel a baranyai termelőket, tartsanak több tojótyúkot, mert a bel- és külpiac 5 évre biztosan stabil. Sok termelő szót fogadott. Ólat béreltek vagy építettek, egy csomó pénzt befektettek, invesztáltak. A baksai Ezüstkalász Termelőszövetkezetben 35 család rendezkedett be nagybani árutojás-termelésre. A tsz tavaly évi 10 millió darabra futtatta fel a háztáji lojástermelését, de múlt év nek alkatrészévé válik, a másik túlélni akar, „csak” sikert akar, s szerelmével szeretne élni. S hát arról is szól mindkettő, hogy azért az ember nem a maga ura. Ám míg az egyik csak a totalitárius hatalomtól félti az egyén szabadságát, a másik tudja: az egyén a társadalom része, s a társadalom jellegétől függetlenül korlátokat szab az emberi cselekedeteknek, érzelmeknek: „Lili Marleen" akkor sem lehet boldog, amikor már nem áll zsidó szerelme és érzelmei közé a fasizmus: a szerelmesek egymásra találását lehetetlenné teszi az, hogy egy demokratikus, szabad társadalomban is más-más helyet foglalnak el: a modern társadalom akkor is gépezet — mondja Fassbinder —, ha a fogaskerekek formatervezett, végén már eladási gondjai voltak. Lementünk az árral 2,20 forintig, de ennyiért sem kellett — mondja Kovács József, a baksai háztáji iroda vezetője. — Kilincseltünk az Élei - miszerkernél, Zöldértnél a barnahéjú árunkkal, de senki sem vett. A Zöldért hűtőtérhiányra hivatkozott, egy másik cég meg arra, hogy leállt a szovjet export, nincs mivel levezetni a dömpinget. így most a zalaegerszegi BOV-nak szállítunk még ideig-óráig - 2,5 millió darabra szerződtek -, aztán az év harmincadik hetében leállunk a termeléssel. lekerekített, szépre színezett, zajelnyelő burkolóelemek mögött csattognak. * A Ránts fegyvert is hasonlít a tavaly nyáron látott Pat Gerrett és Billy, a kölyök című filmhez: a „vadnyugati korszak” véget ért, a kor utolsó bölényei kipusztulóban. Ez a film ironikus, az iróniának nem jutott hely a westernben, ahol vérre mennek a dolgok. A Ránts fegyvert tehát nem western, csak úgy néz ki. Jópofa. * A Szerelem második vérig (Dobray György) viszont szinte teljesen olyan, mint volt a Sze- relem első vérig: kommersz- film — közhelyszótár. Ügy tűnik, a sorozat folytatódik: ha szerencsénk van, előbb-utóbb elvérzik, így hát részletes kritikát a „Szerelem az utolsó vérig" című film után közlünk. Bodó L Tojástúltermelés van Baranyában. A piacokon a kofák még próbálják tartani a 3 forintos árat, de tarthatatlan. Őstermelők járnak tömött kosarakkal fodrászüzletekbe, irodákba, mindenhová, ahol sok nő dolgozik és 2,50—2,70-ért házhoz viszik a tojást. A Pécsi Állami Gazdaság tegnap 2,20-ra csökkentette a tálcás, 2,40-re a dobozos fehér tojás árát, ilyen olcsón étkezési tojást már rég árultak Pécsett. A tojás szabadáras cikk, és ennél a terméknél valóban érvényesül a piac árszabályozó szerepe, a túlkínálat leveri az árat. A fogyasztó szempontjából jókor jött ez az árcsökkenés, hisz négy tojásból rántotta 10 forintos vacsora, s ennyiért ma már 10 deka felvágottat nemigen kapni az egy parizer kivételével, annál meg a tojás tartalmasabb. A megyei élelmiszer-kereskedelmi vállalat felkészült a nagyobb fogyasztásra, 4,5 millió étkezési tojásra kötött szerződést a Pécsi Állami Gazdasággal és a bogódmind- szenti tsz-szel. A PAG fehér-, a tsz barnahéjú tojást szállít. További egymillió tojást a boltok közvetlenül vásárolnak meg a termelőktől. Két forintig lemehet a termelői ár, az alá azonban semmiképp, mert akkor már ráfizet a tyúktartó, aki ma már nem kapirgálós jószágot tart, hanem drága tápot etet, egyébként aligha tojnának télen olyan intenzíven a tyúkok. A jövőre nézve rossz jel, hogy a háztáji gazdaságok egy része megkezdte a tyúkok kivágását. Ha ez tömegessé válik, jövőre ilyenkor ismét 4 forintos tojást vehetünk, ha kapunk. — Rné — H. J. Hasonlók