Dunántúli Napló, 1988. január (45. évfolyam, 1-30. szám)
1988-01-06 / 5. szám
flfanaszjev professzor a szovjet történelemszemléletről A szovjet történelemszemléletben tapasztalható változásokkal, a valóságot tükröző történelmi tudat kialakításának kérdéseivel foglalkozik a Szov- jetszkaja Kultúra keddi számában Jurij Afanaszjev professzor, a történelemtudományok doktora. A szerző megállapítja, hogy — a borúlátók szemszögéből - a Szovjetunióban végbemenő átalakítási folyamat első szakaszának múlt évi lezárásával még nem sikerült az áttörés a valóságot tükröző történelmi tudat kialakításában, a történészek nem válaszolták meg az embereket érdeklő kérdések mindegyikét. Egyesek szerint az összes levéltárat megnyitották már, és a baj abban van, hogy maguk a kutatók nem használják fel azokat kellőképpen. Mások a már kipróbált „féligazságok" mechanizmusát fejlesztették tovább. A harmadik csoport a múlt „egyik és másik oldalának” bemutatásával történő eklektikus — mindenből egy keveset merítő — képét igyekezett kialakítani az emberek tudatában: egyfelől a tömeges büntettek, a másik oldalon a nagy győzelmek. Végül ott van azoknak a csoportja, akik Sztálint elmebetegnek minősítve arra a kérdésre keresik a választ, „Ki a bűnös?", hogy ne kelljen megválaszolni azt a kérdést: „Miért?". A szerző rámutat, hogy — a fentiekből adódóan — a derülátó szemléletnek „higgadtnak" kell lennie. Derűlátásának alapját abban jelöli meg, hogy a szovjet történelemszemléletben tudatosult az ország által átélt válság mélysége. A fejlődésnek ezt az útját mindenesetre csak egy feltétellel lehet tovább járni: ha átfogó, teljes képet alkotnak a múltról. Amíg ez nincs meg, addig a történészeknek bőven akad még kutatási témájuk, hangsúlyozza Afanaszjev. Hetvenéves az Argentin Kommunista Párt Január 6-án ünnepelheti 70. születésnapját az Argentin Kommunista Párt. Az ellentmondásos történelmi utat bejárt dél-amerikai marxista forradalmi pártot 1918-ban alapította a nyomdász Jósé Penelon és a chilei Emilio Recabarren, valamint Victorio Codovilla későbbi főtitkár. Ez a párt is, mint az európaiak, az első világháborút követő forradalmi hullám terméke. Alapítói azt a feladatot tűzték maguk elé, hogy megismertessék az argentin dolgozókkal a tudományos szocializmus, Marx és Lenin eszméit, s így forradalmasítsák a társadalmat. Az Argentin KP legutóbbi, 1986-ban rendezett 16. kongresszusán „igen ellentmondásosnak" ítélték a párt eddigi történelmi útját. Utaltak tömegkapcsolatainak gyengeségére, az egységpolitika következetlenségeire, amelyek következtében a párt eszmeileg és politikailag minduntalan a polgári pártok és eszmeviláguk hatása alá került. Különösen súlyosnak ítélték 1976-os állásfoglalásukat, amely a hatalmat puccsal magához ragadó katonai junta politikájának „haladó vonásairól" szólt. A kommunista párt jelenleg 1 százalék körüli szavazatra számíthat a 30 milliós Argentínában. 1986 óta más politikai erőkkel együtt „Nemzeti Fel- szabadítási Frontba" tömörül, de így, közösen sem sikerült képviselőt küldeniük az immár demokratikusan választott nemzetgyűlésbe. Kötvénnyel a tömegközlekedésért (folytatás oz J. oldalról) Ikarus gyár több olyan korszerűsítést végrehajtott, amely kényelmesebbé teszi a vezetést, az utazást: így például könnyebben lehet kormányozni, a leszállóajtókat kapaszkodókkal szerelték fel, a le- szállásjelzö gomb lejjebb került, így gyerekek is elérhetik. Ezekkel az új buszokkal lehetővé válik __ amennyiben elk észül a Kanizsai Dorottya út hőerőműig vezető leágazása —, hogy a Volán közvetlen járatot indítson Lvov-Kertvá- rosból a város déli ipari központjáig, így a hőerőműben, a baromfifeldolgozóban és a gázműnél dolgozók átszállás nélkül juthatnak munkahelyükre. A 19 darab, úgynevezett elővárosi autóbusz új típus a Pannon Volánnál: ezeket már légrugóval szerelte a gyár — komfortosabbá válik az utazás —, a középső ajtó hátrakerült, így egyszerűbb a le- és felszállás. A buszok közül 11 a Pécshez tartozó településekre közlekedik, nyolcat a megye városainak Volán üzemigazgatóságai kaptak: három-három került Komlóra és Mohácsra, egy- egy pedig Szigetvárra és Siklósra. R. N. ÓRA A NAGYVILÁGBAN Genscher a vegyi fegyverekről Hans-Dietrich Genscher nyugatnémet külügyminiszter hétfőn bírálta az Egyesült Államokat, amiért kétkomponensű (bináris) vegyi fegyvereket gyárt. — A világnak nem arra van szüksége, hogy a vegyi harcanyagok mind tökéletesebb változatait állítsák elő, hanem arra, hogy teljesen eltiltsák e fegyverek minden fajtáját. A bináris vegyi fegyverek gyártásának újrakezdése is jelzi, milyen sürgős feladat ilyen egyezmény kidolgozása — hangsúlyozta újságírók előtt a nyugatnémet diplomácia vezetője. •-f JERUZSÁLEM: Az Izrael által megszállt Ciszjordánia és a Gáza-övezet több településén kedden is összecsaptak a kövekkel és benzinespalackokkal felfegyverkezett palesztin tüntetők a megszálló katonákkal. Az izraeli fegyveresek tüzet nyitottak a fiatalokra a Hon Junisz-i menekülttáborban, és egy tizenéves életét kioltották, több személyt megsebesítettek. A palesztin sajtószolgálat jelentése szerint az összecsapásoknak két halálos áldozata volt.-ó- ISZLÁMÁBÁD: A pakisztáni látogatáson tartózkodó Michael Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes kedden Iszlámábádban találkozott az algán ellenforradalmárok több vezetőjével. Meg Ígérte nekik, hogy az Egyesült Államok továbbra is támogatni lógja a kabuli kormány ellen harcoló csoportokat. David Mellor brit külügyi és nemzetközösségi államminiszter (jobbra) Bemard Mills-sel, az ENSZ segélyező és munkaközvetítő irodája gázai igazgatójával izraeli katonákkal beszélget. (Telefoto: Reuter—MTI—KS—DN)-ó- KAIRÓ: Kétszáz egyiptomi ügyvéd szakmai szervezetük kairói székházában izraeli zászlók elégetésével tiltakozott kedden a palesztin tüntetések erőszakos elfojtása ellen. Kairó egy másik pontján Izrael ellen tüntető diákok rendőrökkel csaptak össze. A zavargások nyomán Zaki Badr belügyminiszter az ország egész területén betiltotta az utcai tüntetéseket. • Düsseldorfban megkezdődött Hamadei bűnpere » Költözik az Interpol Az Interpol, a nemzeti rendőrségek 146 tagú nemzetközi bűnüldöző szervezete az idén Párizsból Lyonba teszi át székhelyét, új, számítógépekkel fölszerelt főhadiszállásra. Adatbankját komputerek elektronikus tárolóiba helyezik, korszerűsítik az adatközlési és adatlehi- vási rendszert. A tagországok rendőrségein elég lesz majd egy gombnyomás, hogy megjelenjék képernyőiken a körözöttek valamennyi, az Interpol birtokában lévő adata — fényképek, tanúvallomások, ujjlenyomatok. Az adatkeresés és tájékoztatás másodpercek kérdése lesz. A gazdagodó és egyre szervezettebb nemzetközi alvilág ,, fejlődést” a rendőrségnek nyomon kell követnie, a jelenlegi Interpol-köz- pont terjeszkedésére azonban a párizsi Saint Cloud kerület elöljárósága nem adott engedélyt. Azóta, hogy 1986. májusában terroristák támadták meg az Interpol párizsi székházát, megszigorították a biztonsági előírásokat, s ez zavarja a kerület lakosait. Elegük lett az Interpol veszélyes szomszédságából. Lyon városa viszont egy nemzetközi rendőriskola építését is engedélyezte, és segiti az Interpol munkatársait abban, hogy lakáshoz juthassanak. * Komoly zavarokat okozott Kairóban, hogy az általában megszokott szárazság helyett az utóbbi napokban kétszer is özönvízszerű eső árasztotta el az egyiptomi fővárost. A képen: folyókká változtak az utcák. (Telefoto: AP—MTI—KS—DN) A düsseldorfi törvényszéken kedden megkezdődött a terrorcselekmények elkövetésével, illetőleg előkészítésével vádolt Ali Abbasz Hamadei bűnpere. Az NSZK főállomügyészsége szerint a 29 éves, libanoni és nyugatnémet állampolgárságú férfi irányította tavaly januárban két nyugatnémet üzletember Bejrútban történt elrablását. Rudolf Cordest, a Hoechst gyár helyi kirendeltségének vezetőjét és Alfred Schmidtet, a Siemens cég képviselőjét Hamadei felbúj- tására állítólag a Hezbollah nevű Irán-barát siita szervezet emberei ragadták el. Előbbit még mindig túszként tartják fogságban, Schmidtet azonban azóta visszaengedték hazájába. E túszszedés mögött - a vádirat szerint - Ali Abbasz Hamadeinek az a szándéka rejlett, hogy ily módon eszközölje ki fivére, a szintén az. NSZK-ban letartóztatásban levő Mohammed Ali Hamadei szabadlábra helyezését. Kabuli remények Kommentar Hétfő óta az afganisztáni rendezésről tárgyal egyidejűleg a két nagyhatalom, a Szovjetunió és az Egyesült Államok képviselője a válságban érintett országok vezetőivel. Sevardnadze szovjet külügyminiszter Kabulban, Armacost amerikai külügyminiszter-helyettes pedig Iszlámábádban tanácskozik. Éppen egy éve, hogy Nad- zsibullah afgán vezető — Moszkvával egyeztetve — nemzeti megbékélési programot, s egyoldalú tűzszünetet hirdetett meg. Ennek keretében kilátásba helyezték egy, a demokratikus és haladó erőket egyesítő koalíciós kormány létrehozását. A szándék komolyságát jelezte, hogy a hatalmon lévő Afganisztáni Népi Demokratikus Párt hozzájárult négy új párt felállításához, s a november végi nemzetgyűlésen elfogadott alkotmány az iszlámot szent vallásként ismerte el. A múlt évben több mint százezer menekült tért haza. A belső rendezés objektív feltételeinek kialakulását biztosította a Szovjetuniónak az a bejelentése is, hogy 12 hónap alatt, esetleg még rövidebb időn belül kész kivonni a szovjet csapatokat az országból, mihelyt megszűnik az afgán ellenforradalmárok külső támogatása. Mihail Gorbacsov decemberi csúcstalálkozóján megismételte ezt a feltételt Ronald Reagannek. A válság megoldását, az immár kilencedik évébe lépő háború beszüntetését az akadályozza, hogy Washington és regionális szövetségesei, így Pakisztán továbbra is aktívan támogatják a kormány- ellenes erőket. Hamarosan felújulnak Genf ben az 1982 óta ENSZ- közvetítéssel folyó afgán—pakisztáni tárgyalások. Az afgán vezetés megbékélési politikájának tükrében jogos a remény, hogy idén végre sikerül előrelépni. A szovjet diplomácia Iszlámábáddá! is kapcsolatot tart, s szavakban a pakisztáni vezetés hajlik a rendezésre. Ennek egyelőre azonban nincs jele a gyakorlatban. Az újév körüli jelentések azt tanúsítják, hogy az ellenforradalmárok változatlanul támaszkodhatnak pakisztáni hátországukra. A külső felforgató beavatkozásnak tipikus példája volt egyébként Alain Goyot francia fotóriporter ügye. Csaknem tíz alkalommal hatolt be illegálisan afgán területre, s folytatott ott kémtevékenységet. Kabuli jelentések szerint az afgán kormány költségvetésének több mint felét kénytelen az ellenforradalmárok támadásainak visszaverésére fordítani. Hatalmas emberi és anyagi áldozatot követelt már eddig ez a háború. Ahhoz, hogy 1988 végére békét hozhasson, Kabul és Moszkva is megtette az első döntő lépéseket, most a másik félen a sor, így Washingtonon, hogy hozzájáruljon a nemzetközi légkört, így a szovjet—amerikai viszonyt is mérgező válsággóc felszámolásához. Ortutay L. Gyula Lengyelország olimpiai bizottsága kedden délután ülést tartott, s elfogadta az idei szöuli nyári olimpiára szóló meghívást. A PAP lengyel hír- ügynökség értesülése szerint Lengyelország a 134. nemzet, amely igent mondott. Hírügynökségek kedden este jelentették, hogy Jugoszlávia is elfogadta a szöuli olimpiára szóló meghívást. Ezt a hirt egyébként a NOB lausanne-i központja is megerősítette. A Bulgária sportolói részt vesznek az 1988. évi szöuli nyári olimpián — így foglalt állást keddi ülésén a Bolgár Olimpiai Bizottság. FELVÉTELRE KERESÜNK katonaidőt letöltött lakatos szakmai gyakorlattal rendelkező betanított dolgozókat. Lehetőséget biztosítunk megfelelő létszám esetén munkaidő alatti hegesztötanfolyam elvégzésére. A tanfolyam diját a vállalat fizeti. Bérezés: megállapodás szerint. ÉRDEKLŐDNI: Pécsi Mezőgép Vállalat 1. sz. Gyáregység igazgatójánál vagy főmérnökénél Cserkúton. Telefon: 27-480.